Blogajánló: BtheBest

2010/01/26. - írta: Modor Tibi

 

Mivel az Index-címlap, aztán Józsi, ma meg a Helyesírás és a Subba is piedesztálra emelte ezt a profi munkát, nem akartam vele külön foglalkozni. Ám miután két kedves olvasónk, pavlovna és Anna is levélben kért a BtheBest azonnali pellengérre állítására, hát legyen - kiszolgálom a közönség igényét ;-))

Kedvenc postom tőlük a Hétvége! - fogadjatok ebből sok szeretettel egy kifejező részletet.

Be kell vallanom nektek, hogy ilyenkor már teljesen izgibe vagyok, de gondolom ti is, mert itt a hétvége! Én ezt már akkor elkezdem érezni, mikor ilyenkor felkelek és megiszom az első kakaóm, szinte egészen más íze van, mint mondjuk csütörtökön. A hétvége a legkedvencebb az egész hétből, mert ilyenkor fel tud szabadulni az ember végre egy picit. Hétköznap csomó nehézség van, alig vannak nyitva este helyek, nehéz napközben a városban közlekedni, parkolni meg tiszta dráma! Ilyenkor gondolom ti is már nagyban tervezgettek, és gondoltam most ehhez nyújtok segítséget most nektek, mint aki talán picit járatosabb az ilyen dolgokban.

Eric C. és DannyDiamond olyan kérdésekre adnak választ, hogy a szőrtelenítés ciki-e fiúknál, milyen pólót érdemes hordani - remélem, az ellenséges hangvételű visszajelzések nem veszik el a srácok kedvét a további alkotástól, és csattanós választ adnak a kritikusoknak!

Címkék: blogajánló
63 komment

Felsőoktatás

2010/01/25. - írta: Modor Tibi

 

-Na csákány, Bandesz. Ezer éve nem láttalak. Jól áll ez a kis szakállka, már akár huszonötnek is kinézel. Megvan még az a bizonyos telked a Holdon? Artézi kút meg rézsű is lesz rajta? Befektetésnek kiváló...

-Ne szopassál, kiscsávó, íjé - azaz így jártam. De te is mesélhetnél, hogy mi újság van az OTP-részvényeiddel. Tévedni emberi dolog, szólt az a bizonyos sün. Azért próbálok továbbra is több lábon állni, egyszerre több vasat tartani a tűzbe. Persze csak az asszony meg ne tudja! Na de viccen kívül: jól megvagyunk az Ancsával, már három éve, hogy bekötötték a fejünket.

-Kemény, drakula. És a gyáradban mizujs?

-Hát, alkalmazkodunk, túlélünk, ahol tudunk. Volt egy kisközértem Kelenföldön sokáig, aztán a Skálában nyitottunk egy mobiltelefontartozék-üzletet, ilyesmi. Semmi nagyszabású, de az, hogy nekem valaha főnököm legyen, az ki van csukva. Röhej, de a diplomaosztó óta nem is foglakoztam semmivel, ami tényleg a szakmánkba vág. Pedig mit végigszoptunk az öt év alatt, sose felejtem el.

Tovább
Címkék: oktatás politika
167 komment

Olvasói rovat - Az atommeghajtású anyuka

2010/01/22. - írta: Modor Tibi

 

Hácsé interjúja Meszliner Szabinával már publikálása előtt is klasszikus volt - nem csoda hát, hogy Professor Pizka - régi olvasónk - úgy gondolta, folytatja.

A Playmate-ek és szépségversenyzők gyári tartozéka.

A szerepe az, hogy a kislányát a lehető legkevesebb ruhában a lehető legtöbb pénzért mutogassa. Ő maga a Pusztaröttyentői Csapájev TSZ-ből vagy a XXXIV. kerületi panelból nem jutott el a világhírig. Újkorában dögös, homokóra alakú, babaarcú lány volt, középiskola után jöttek a munkás hétköznapok és egyszercsak hozzáment Lajoshoz, a macsó traktoroshoz. Aztán jött a gyerek. A homokórából előbb cselló, majd nagybőgő, végül pedig lamantin (Trichechus manatus) lett. Lajos alkoholista lett, elváltak, majd a májcirózis elvitte. A TSZ könyvelői állásnak a TSZ-szel lett vége, azóta előbb biztosítási ügynökként, majd a lánya managereként dolgozik.

Tovább 111 komment

A multis prezentáció

2010/01/21. - írta: Modor Tibi

 

Minden valamirevaló multicégnél sajnos elkerülhetetlen a szereplés, ha előbb-utóbb elismertebb munkával több pénzt szeretnénk keresni. Tetszik vagy nem, érdemes kellőképpen felkészülnünk, hogy sikeresnek bizonyuljunk akár népesebb hallgatóság előtt is!

 

1. A nyelv

Természetesen egy multinacionális vállalatnál Magyarországon mi más is lehetne a közösen használt nyelv - tekintettel a pár, itt élő és dolgozó díszkülföldire - , mint az angol?

Tovább 113 komment

Olvasói rovat - A budai újgazdag család

2010/01/20. - írta: Modor Tibi

 

Fájóan tökéletes lesz a mai beszámoló, amit Egy budai sznob a már ismerős Hegylakóból vezetett le - nem sok szeretetet fedeztem fel az írásban. Egy újabb példája annak, hogy bár a témák akár ki is fogyhatnak - de kit érdekel, amikor mindig lehet még jobbat írni?

Megtalálhatók a II, III, XII. kerületben, de előfordulnak az I. és XI. kerületben is. Anyagi hátterükre rányomta bélyegét a rendszerváltás, a férj ekkor valami óriási mázlinak /pofátlanságnak köszönhetően hatalmas mennyiségű pénzt termelt meg rövid idő alatt, amelyet a gyors szerzéstől megrészegedve képtelenek épeszűen felhasználni. Gyerekeik nevelésére többek közt ezért sem fordítottak nagy hangsúlyt.

Tovább 472 komment

Olvasói rovat - A zöldséges

2010/01/19. - írta: Modor Tibi

 

Nagyon régóta érlelődött bennünk ez a témakör is, de valahogy nem forrott ki egésszé. És tessék, kérem tisztelettel, Olga megírta helyettünk.

A zöldégesek

-Józsi bácsik

50-60 év körüli, a bojtos sapkák es volt katonai kabátok/mellények lelkes viselője. Nem szeret hosszú szavakat leírni a táblákra, ezért rövidít: pari, sali, burgi, cserkó, ubi, mogyi, mandi, őszi. Bármiből hajszálpontosan le tud mérni két és fél kilót, de mindig 20-30 dekával többet ad, néha megkérdezi, hogy maradhat-e.

Tovább 117 komment

Az iskolaigazgató

2010/01/18. - írta: Horváth Oszkár

IIIIISTEN áldd meeeeg a maaaagyart... reá... ve-en DŐŐŐŐT! Ez a mikrofon működik? Magdolna, hogy kell ezt bekapcsolni, legyen olyan kedves... ja, hogy már be van? Nézzenek oda, én meg itt álltam végig, na mindegy. Látom, az iskola felsorakozott, ha a 3/B-sek is elrendezték soraikat, akkor talán kezdenénk is. Itt jegyezném meg, hogy amíg a Hymnusz szól, állsz fiam, két percet bírjatok már ki egy helyben...

Szeretettel köszöntöm az egybegyűlt szülőket, nagypapákat, nagymamákat, iskolánk tanárait, és benneteket, diákokat. Hosszú ideje hagyomány már, hogy iskolánk ezen a napon évzárót ünnepel. Még elődőm, Hertelendi igazgató úr idején vált szokássá, talán nem tűnik szerénytelenségnek, de az én ötletem alapján, hogy rendhagyó módon, péntek helyett csütörtökön tartsuk. Azóta ezeken a napsütötte csütörtöki napokon számos végzős diáktól vettünk búcsút, aki azóta megvalósította álmait, és az itt elsajátított tudás birtokában bizton nézhet elébe minden kihívásnak. Igen, végzősök, első sorban most hozzátok szólnék.

Tovább 139 komment

Olvasói rovat - A magyar turista

2010/01/15. - írta: Modor Tibi

 

Mo Dorka - aki nagy örömünkre szintén blogunk nevét viselő kedves követőinkhöz tartozik - egy novellának is beillő művet engedett át nekünk közlésre az utazók jellegzetes típusairól.

A modoros utazó

A modoros utazó görögbe, spanyolba vagy olaszba megy. Ha nemcsak modoros, hanem pénzes is, akkor a Maldívra. Ez esetben feltétlenül érzékelteti, hogy az előbb felsorolt helyekre már csak a lúzerek járnak.

„Görögbe meg spanyolba bármikor elmehetsz, az nem olyan nagy szám.”

„A szokásos görög-török-olasz-horvát-spanyol már dögunalom.”

Tovább 169 komment

A Partyhopper (Bulitúrázó)

2010/01/13. - írta: Modor Tibi

 

Ahogy a Facebookon is írtam, végre találtam egy igazi UNITot, ahol a Bulitúrázóról olvashatunk egy külön nekik szerzett és szerkesztett egypercest, szép színes formátumban. A blogon természetesen az eredeti, érintetlen verziót láthatjátok.

Keressétek az ingyenes UNIT Magazint ti is a lelőhelyeken - azért a poszt végén találtok egy szkennelt példányt is.

-Zsoltikám, figyeljél már ide hirtelen! Lesz itt egy "ereszd el a hajam" a Kloszterben ma este, a Jokonicsyt búcsúztatjuk, holnap reggel megy Irakba dolgozni egy évre - van kedved csatlakozni egy sör erejéig?

Tovább 85 komment

Olvasói rovat - A modortalan metróutas

2010/01/12. - írta: Modor Tibi

 

Tényleg nem modorosblogos az esti bónusz, de kifejezetten aktuálissá vált - olvassátok hát gyorsan az esti tévézés helyett/mellett!

Drága Tibor!

Az alábbi néhány sor nem e blogra született, de úgy érzem, sokan vélik majd felfedezni egy-egy kedves utastársukat! Szó szót kövessen és vegyük a modortalan metróutas néhány alapvetését, urambocsá', életfilozófiáját!

Kiváló tisztelettel,

Modormanó és BB feat. Modorapó, a metróetikett, mint olyan úttörői

Tovább
Címkék: utazás olvasói
116 komment

Olvasói rovat - A modoros makettező

2010/01/12. - írta: Modor Tibi

 

Most ismét rétegposzt következik, de annak ellenére, hogy közöm nincs a témához, remekül mulattam Hedge fogalmazásán. Az ünnepi jókívánságokat köszönjük utólag is! 

Ja, és ez nem a Nyelvész Józsi-féle makettezés. :))

Kedves Teéíjbour!

Hácsé országos cimborám sikerén felbuzdulva én is küldök egy tipikus társadalmi osztályról szóló szösszenetet. Természetesen belsős poszt, némi önreflexióval, bár azóta igyekszem a modoros-tipikus jellemzőkön túllépni, és csak az örömöknek élni. Tudod, kényeztetés és Carpe diem! Na, lássuk a medvét!

Az írásban foglalt okosságok jobb megértéséhez ajánlom az Aero magazin bármelyik számának utolsóelőtti-előtti oldalain található rovatot a makettezés örömeiről, amelyhez hasonlóan én is igyekszem dagályosan fogalmazni. A modorosságokat külön nem emelem ki, szerintem ráérez mindenki.

 


Tovább 74 komment

A Depeche Mode-rajongó

2010/01/11. - írta: Modor Tibi

 

And fools don't run away, you'll be followed another day...

Tavaly, az Ereszd el a hajam! első részében már írtunk a módklubról, majd nem sokkal utána a DM-rajongók (amúgy korántsem sajátos) album- ill. számcím-rövidítéses zsargonjáról is esett szó egy olvasói levélnek köszönhetően.

A Modorosblog nagyon szereti az újra és újra aktuálissá váló témákat meglovagolni, ezért így röviddel a mai koncert előtt térjünk megint vissza a hazai depesesekre, akik szinte minden tekintetben felülmúlják a többi ország fanatikusait. Így talán, miközben Dave a sokadik refrént énekelteti a közönséggel és dobja fel a hangulatot egy "oh yeah, that's right!" -szerű rikoltással, kifejezetten jól is szórakozhatunk, inkább a nézőteret pásztázva.

Elnézést kérek a témában kevéssé jártas olvasóktól - ma egy belsős, összekacsintásokkal, és modoros, angol idézetekkel telitűzdelt posztot kaptok.

Nosza, csoportosítsunk!

Tovább
Címkék: zene angol
170 komment

Olvasói rovat - Pellengér: Pécsi Bölcsész

2010/01/07. - írta: Modor Tibi

 

Na ezt nem kommentálom. Folyton védelmembe fogadom a bölcsészeket, de ők úgy látszik, javíthatatlanok. A képviselőik legalábbis.

Hello Tibi!

A Pesti Bölcsészt pellengérre állító cikk végleg kipofozta belőlem a maradék, bölcsészekbe vetett hitemet - de ami fontosabb, eszembe juttatta egy fontos elmaradásom. Eszembe juttatta a pillanatot, amikor a Pécsi Tudoményegyetem bölcsészkarának a gólyatáboráról hazafelé (nyugi, lesz itt lényegretörés is, csak pár mondattal később :) ), beleolvastam a Pécsi Bölcsészbe. Nem mutatom be, már megtették; "nem feltétlenül modoros nyelvi attitűdöt mutat, hanem inkább egy jellemrajz arról, aki írta - az pedig egy bölcsész: kész a sztereotípia. :-) Vicceskedő, tréfálkozó, közhelyes, modoros, taszító. Helyesírási hibákért elnézést, mea culpa".

Akkor az összes mocsokságot, amit a pécsi bölcsészek összehordtak, bejelöltem benne, de mivel még mindig részeg voltam, utána elfelejtettem őket begépelni. Most megtettem, mert erős a gyanú, hogy az összes bölcsész suliújságot ugyanazok írják, úgyhogy nem egy cikket másoltam be, hanem az összes cikkből a legkeményebb részeket, amit hat-hét ember hozott össze, akik tökugyanúgy írnak, gondolom erre van igény :).

Előre is bocs, amiért egy kicsit hosszú lett, de így is egy kivonatolt, megvágott verzió :D.

Üdv,
egy pécsi bölcsész :)

Tovább 228 komment

Szigetországi vendégmunkások - A németek

2010/01/06. - írta: Modor Tibi

 

Na, und habt Ihr die Festtage gut überstanden und seid alle gut ins neue Jahr gekommen?? ;-)

 

Vicces belegondolni, hogy eredetileg egy posztba szerettem volna sűríteni sztereotípiáimat mindenkiről -, de már a románoknál elcsúsztam, és úgy döntöttem, hogy inkább kap minden nép egy-egy külön bejegyzést.

Ismét van bőségesen anyag, hiszen a németekhez érkeztünk - akiket amúgy is elég nehéz egy nemzetként értékelni. Rögtön külön is venném a keletieket meg a nyugatiakat.

 

Az NDK-s:

Bár a fiatalabb korosztály több tagja már normálisan gondolkodó, európai ember benyomását is keltheti bennünk, a többgenerációs traumát senki nem heverhette ki teljesen. Az idősebbek nagyrészben a keleten még elkeserítőbb mértékű munkanélküliség okozta kényszerből mentek az Egyesült Királyságba és Írországba a számos, nyelvtudással rendelkező, olcsó munkaerőt foglalkoztató szolgáltatóközpontba.

Leegyszerűsítve: mivel a kontinensről a szigetországokba költöztetett, ott központosított, idegennyelv-tudást igénylő feladatköröket az angol anyanyelvű őslakosság kellő képzettség és tapasztalat híján képtelen ellátni, ezért a munkaerőt is importálni kényszerülnek.

Tovább
Címkék: német külföld
108 komment

Arany Farmermellény 2009 - szavazás

2010/01/05. - írta: Modor Tibi

 

Nah, a jelölésekben annyira nem voltatok aktívak - kicsivel több mint 120 versenyzőt terjesztettetek elő végül 2009 legmodorosabbjának járó farmermellényére.

Osztottam-szoroztam, és úgy döntöttem, hogy nem bontom szét az indulókat kategóriákra: mindenki, aki legalább két jelölést kapott, ringbe szállhat a fődíjért. Bár a jelölések számát a végén csak pontegyenlőség esetén veszem figyelembe, annyit elárulhatok, hogy szerénységemen (meine Wenigkeit) kívül Fejős Éva, Vas Maya, El Topo és ifj. Farkas Gyula voltak a legnépszerűbb nomináltak.

Tovább 89 komment

Olvasói rovat - Metál-modor 2. rész / Zoltán Atya Kalandjai

2010/01/04. - írta: Modor Tibi

 

Visszanyúlunk egy réges-régi témához Blind kedves olvasónknak köszönhetően, és a rockerek pár újabb, de jellegzetes típusát ismerjük meg közelebbről:

 

Üdv Tibor!

Nemrég újraolvastam a 'metál-modor' c. írást és megint hiányérzetem volt... olyan hatalmas ez a téma, és annyira keveset írtok róla! Pedig bennfentesként jólesne ilyesmit is olvasni. Gondoltam írok ezt-azt, ha másnak nem is, talán gondolatébresztőnek jó lesz. Ez is csak a felszínt karcolgatja, de hátha elindít valamit :)

Íme néhány alak a metál világából, valakitől, aki maga is modoros metálos:
 

Tovább 133 komment

2010 első posztja

2010/01/01. - írta: Modor Tibi

 

Nemrég voltunk egyévesek, akkor már egyszer értékeltünk - de annyira rákaptam erre a sajátos időtöltésre, hogy most megint értékelni és elemezgetni fogunk. A számokat mindenki szereti, tehát 2009-ben volt:

összesen 1,8 millió oldalletöltésünk és 271 ezer egyéni látogatónk.

Csak hogy lássátok a tendenciát: ebből januárban volt 7 ezer látogató 77 ezer oldalletöltéssel, de decemberben pedig 56 ezer egyéni látogató 265 ezer kattintást hozott össze. Persze itt azt is figyelmbe kell venni, hogy július óta mintha a Google Analytics másként számolná az egyéni látogatókat, úgyhogy csak a PI a megbízható adat.

Tovább 13 komment

És mit csináltok szilveszterkor?

2009/12/30. - írta: Modor Tibi

 

-Á, gyerekek, beszarás volt már megint ez a karácsony is, csupa modoroskodás. Család, rokonok, csajos családja. Azért örülök, hogy össze tudtunk ülni egy gyors Frustbierre (kb. sör az ijedségre, stresszre).

-Az, "modoroskodás". Amióta annyira nyomják ezt a Modoros Tibit, azóta divat mindenre rásütni, hogy "modoros". De amúgy értem, mire célzol. Mi is mindenkinek azt ígérgettük, hogy hát ha karácsony alatt nem is érünk rá, a két ünnep között mindenképpen összehozunk már valamit! De persze nem, meghalni se volt időnk.

-Tényleg, szilveszterre van már valami tervetek?

Tovább 66 komment

Olvasói rovat - A modoros politikusgyűlölő

2009/12/30. - írta: Modor Tibi

 

Mecsoda téma, kérem szépen, és még nincs vége! A mai produkciót acidszarka jegyzi, aki régi olvasóinknak A wannabe-zenész sikere után már ismerősnek tűnhet.

Na de olvassuk szépen a lényeget:

 

A modoros politikusgyűlölő (és a modoros politikusgyűlölő-gyűlölő)

 

A modoros politikus- (és politika-) gyűlölő (pgy) legfőbb ismérve, hogy minden lehetséges alkalmat megragad arra, hogy szidja a politikusokat és a politikát – a modoros politikusgyűlölő-gyűlölő (p2gy) pedig lehetőleg sosem szalasztja el szidni a pgy-t. Mivel a pgy csoport népesebb, ezért először ezt vesszük górcső alá.

Tovább
Címkék: politika olvasói
31 komment

Olvasói rovat - A kis blogger

2009/12/28. - írta: Modor Tibi

És újra a megdöbbentően termékeny Styxxet szólítom a Modoros színpadára - a megszokottan laza struktúrájú írás az alacsonyabb olvasottságú blogok tulajdonosainak lelkébe nyújt betekintést.

 

A KIS BLOGGER

 

A kis blogok világában nyakig el lehet merülni. Értelme nincs sok, de ezt jobb nem feszegetni. A kisblog-spotting a nyakló nélküli internetezésnek egy ugyanolyan fölösleges, a függőség határát súrló, vagy éppen azt átlépő, GDP-termelést gátló és családgyilkos válfaja, mint mondjuk mainstream blogokat szénné kommentelni. Vagy szerepjátékozni, tömegchatelni és még sorolhatnám, de minek.

Tovább
Címkék: internet olvasói
88 komment
süti beállítások módosítása