Olvasói rovat - A modortalan metróutas

2010/01/12. - írta: Modor Tibi

 

Tényleg nem modorosblogos az esti bónusz, de kifejezetten aktuálissá vált - olvassátok hát gyorsan az esti tévézés helyett/mellett!

Drága Tibor!

Az alábbi néhány sor nem e blogra született, de úgy érzem, sokan vélik majd felfedezni egy-egy kedves utastársukat! Szó szót kövessen és vegyük a modortalan metróutas néhány alapvetését, urambocsá', életfilozófiáját!

Kiváló tisztelettel,

Modormanó és BB feat. Modorapó, a metróetikett, mint olyan úttörői


 

 

1., Ha ajtónyitás után felszállsz elsőnek, lehetőleg rögtön állj meg az ajtóban, hisz honnan látnád a hátad mögött levő sok embert, hátul nincs szemed! Igyekezz zenét hallgatni, hogy még a kárálásuk se zavarja meg a napod. Hisz' ha hazaérsz, akkor is álldogálsz az ajtóban, nemdebár?

2., Nagyon fontos, hogy 4 embertársaddal tudat alatt szövetkezve úgy üljetek a 6 személyes ülésen, hogy egy hatodik utas véletlenül se tudjon leülni, lehetőleg egy hátizsák vagy cvekker is legyen az ilyen ülésen, hisz a gazdája bizonyára két bérlettel vagy jeggyel rendelkezik!

3., Amennyiben ülő utazásod közben felháborító módon egy normálistól eltérő utas jelenik meg melletted, aki terhes, gipszben van a lába, nem lát, vagy 70 év feletti, esetleg az előzőek összessége, hirtelen ébredj rá az olvasás gyönyörűségére és 2 cm-ről nézett betűkkel adózz az aznapi "Palya Bea nem hisz BB Évi terhesgondozójának" című cikk gyönyörűségének, esetleg szundíts egyet!

4., Ha mélységesen elítélendő módon egy másik utas a tömegnyomor miatt leheletnyit megrúg, megbök, feltétlenül felháborodva, hosszas és hangos fejcsóválások közepette hozd a világ tudatára, hogy mily' nyomorúságos az életed, téged úton-útfélen összevernek!

5., Ne bízz a mai fiatalokban, felszállás után az egészségi állapotod meghazudtoló módon a fénysebesség négyzetével startolj rá a kocsi közepén levő szabad helyre! A sok aljas utast - aki csak akadályoz - természetesen lökd fel, karalábéval megpakolt szatyor alkalmazása ajánlott!

6., Az 5. pont kiegészítése: rendkívül divatos életvitelre utal, ha a tömött metrókocsiban úgy intézed, hogy a fel- és a leszállás ajtaja a lehető legtávolabb legyen és ehhez végigcsörtetsz 200 emberen. Amennyiben ezt a hétvégi hegyi túrára utazván, 80x160x60-es méretű, 430 kg-os háticsomaggal teszed meg, az bónuszpont.

7., Nagyon fontos a járművön való maradás által okozott félelem kezelése, az Örsön elfoglalt helyedről már a Keletinél kezdj el készülni a Moszkván történő leszállásra, jutalmad a tekebábúként szétfröccsenő többi utas látványa lesz, akiket a kocsi másik végéből a helyedre rohanó nyugdíjazott OKJ-s piackészlet-szakértő idéz elő.

Aranyos kis terápiás írás, akárcsak a taplóságos - de én ilyen holmi sztrájkok esetén  nem viccelek, inkább bringázom...

Címkék: utazás olvasói
116 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tavimajom 2010.01.12. 22:18:55

De szegény Palya Beát miért kellett...?

mohus 2010.01.12. 22:22:52

Ha már az ajtóban állsz (alap) mp3 lejátszóval szórakoztatva magad, mindenképp úgy kapaszkodj, hogy az az egy szerencsétlen, aki szeretne a köv. megállónál leszállni, ne tudja megnyomni a gombot.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2010.01.12. 22:23:51

És természetesen a mozgólépcsőn kizárólag a bal oldalon állj, ha pedig valaki megkér hogy engedd el akkor kiabáld utána, hogy szívesen, mint ha az álló mozgólépcsőn egy félmázsás zsák cement felcipelésére kértek volna meg :)

Cs@tLós 2010.01.12. 22:24:09

Plö érdekes, fél évig metróztam spanyolhonban és a fent leírtak egyike sem jelentkezett, tehát azért elgondolkodhatna a magyar, hogy etikából is kéne órákat tartani, már általános iskolától kezdve (bár ahogy a fiatalabbak "hejesírását" elnézem, tökfölösleges). Ott a sláger a "még véletlen se engedem leszállni az utasokat, ahogy nyílik az ajtó, én már nyomulok fel", úgyhogy a reggeli csúcsforgalom igazi boxmeccs, megvan a sport is mire elérsz a célodhoz.

mattah 2010.01.12. 22:25:13

"Nagyon fontos, hogy 4 embertársaddal tudat alatt szövetkezve úgy üljetek a 6 személyes ülésen, hogy egy hatodik utas véletlenül se tudjon leülni"

- Ha megis megprobalja, akkor fintorogva allj fel mikozben beszuszakolja magat, jelezven miert nem veszi eszre hogy nincs eleg hely.

- Ha nincs kedved kapaszkodni allj az ajtok melle es nyugodtan dolj a seggeddel a padok szelen ulo utasok vallara. Ha finoman ereztetik, hogy az nem a kapaszkodo, ne vedd eszre.

- Vegallomason szigoruan a paros ules kulso reszere ulj es faarccal nezd vegig az idos emberek kuzdelmet a melled valo bejutassal.

- Ha kifulladsz a tiz meter futastol amivel elerted a jarmuvet nyugodtan lihegj es krakogj a tobbi utasra, felszallas kozben eldobott csikkel extra hatas.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2010.01.12. 22:26:29

@Krajcs: Ez mindennapos. Sokan hiszik azt, hogy a 6 személyes metróülés négy személy, két teszkós szatyor és egy hátizsák befogadására lett megalkotva, és te érezd magad kellemetlenül ha a 6 személyes ülésre ÖTÖDIKKÉNT le szándékozol ülni.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2010.01.12. 22:27:55

@Krajcs: Ja bocs, igazad van, tehát a mondat helyesen:

"Nagyon fontos, hogy _három_ embertársaddal tudat alatt szövetkezve úgy üljetek a 6 személyes ülésen, hogy egy _ötödik_ utas véletlenül se tudjon leülni"

Cs@tLós 2010.01.12. 22:28:11

A szalámis/kolbászos/fokhagymás böffentés, valamint a szellentés az orrom alá nekem is nagy kedvencem a villamoson/metrón. Vajon a kedves utas kollega megsértődne ha szembehánynám ilyenkor? Néha elég nehéz visszatartani...

Rkka 2010.01.12. 22:29:53

Az CEKKER.
És kimaradt még egy kedves tulajdonság: a kék metrón a hatos ülések két széle kapaszkodóban végződik, aminek előszeretettel kell seggel nekidőlni, bele az ülő utas arcába, mintha mi sem történne.

Rkka 2010.01.12. 22:32:30

Ja, és még egy! Az egyik lábat a másik térden átvetve a koszos cipőnkkel a szomszéd tiszta ruháját fenyegetni, hogy nehogy közelebb üljön.
És még egy: hangosan telefonálni: MIT MONDTÁL? NEMHALLOM! HALLÓ!

Cs@tLós 2010.01.12. 22:36:43

@Rozi Croft Kapitány: Volt vhol a kommentek közt...de nekem is ez a másik személyes kedvencem...

mohus 2010.01.12. 22:37:17

Bocs, az előbbi a villamosra/buszra értendő. De ott is él a fenti szabályok közül számtalan.

misbelief · http://tevhit.blog.hu 2010.01.12. 22:42:53

Nagyon rutinosan tudni, hogy egy bizonyos megállónál pontosan hányadik kocsi hányadik ajtajához esik legközelebb a mozgólépcső, és 13,5 másodperc időnyerés céljából akkor is, minden áron ebbe a kocsiba benyomulni, ha dugig tömve van, hiába lézengenek az utasok 2 kocsival arrébb...

aribeth 2010.01.12. 22:44:46

A tömött villamoson/metrón található ritka szabad helyek valójában a csomagok tárolására szolgálnak, így ha találsz magadnak egyet, akkor csapd le a cuccod az ülésre, és álldogálj fölötte. Még véletlenül se tedd le a segged, hogy a többi melletted álldogáló felmálházott utasnak több helye legyen. Hisz tudjuk, a csomag ölben tartása kurva bonyolult feladat.
Ha két ülés van a villamoson, akkor az egyikre nyugodtan lepakolhatsz. Ha valaki szeretne leülni a szemközti székre, sértődj meg, és hangosan közöld, hogy a padló vizes, nem tudod hová tenni az aerobik-tatyód. Ha egy kilencven és a halál közötti öreg papa nem szívbajos, és felajánlja, hogy majd ő az ölében tartja a cuccod, csak engedd már leülni, mártír arccal öleld magadhoz a motyód, és éreztesd az utazóközönséggel, mekkora kegyet gyakoroltál.
Ha nyolcvanöt kilós kismamaként egy két éves gyerekkel felszállsz a heringekkel teli járműre, ahol egy százkilencven centis, száz kilós fiatalember megszán titeket, és átadja a helyét, akkor még véletlenül se vedd az öledbe a kicsit. Nem, a gyerek hadd üldögéljen egyedül, te fél méterre állj fölötte, a többi ember pedig hadd fulladozzon a még szűkebbé vált helyen.
Ha két haveroddal felszálltok a szellős, legfeljebb tizenöt embert szállító metrókocsira, akkor mindenképp abba a sarokba álljatok, ahol már egy ember elhelyezkedett. Maximum harminc centis távolságot tartsatok.

Mc_Fly 2010.01.12. 22:46:53

Amit még hozzátennék:
-Ha nők vagyunk, és a szemben ülő utastársunk is nő, teljes nyugalommal tegyük keresztbe mindketten a lábunkat, hogy az áthaladási keresztmetszetet a lehető legkisebbre csökkentsük.

Van még az ún. "nagyvilági paraszt". Ő, ha épp kiszáll az autójából két "mert nekem mindent szabad"-stílusú futam között, hogy bkv-re szálljon, a következőt teszi:
a peronon várakozva, ha épp előtte nyílik az ajtó, egy attométert nem mozdul el, sőt, a szembejövő leszálló utasokon keresztül száll fel, hiszen ő siet. Erre eddig egy ellenszert találtam, de lehet, hogy csak a hozzám hasonlóan testes, félelemkeltő külsejű egyedek tudják jól végrehajtani: leszálláskor, ha az utunkba kerül egy ilyen troll, levegőnek kell nézni, és odébbtaszajtani az utunkból. Volt már, hogy egy megtermett hátrányos helyzetű polgártársunk ezért szidalmazni kezdett, de annyira nem volt az élet császára, hogy a kigyúrt-nonfiguratívan tetovált testével kijöjjön megmérkőzni.

Meg persze vannak a cigányhifin zenét hallgató fiatalkorúak. Erre nem tudom, mi a megoldás, egyelőre átszálltam másik kocsiba, mert általában a beszélgetéseik hangereje és nívója is legalább olyan taszító, mint a diumvisu a szaros telefonból ciccegtetve. Azt meg csak nem mondhatom nekik, hogy "Ne haragudjatok, zavar a telefonos szarotok meg a sötét proli viselkedésetek."

aribeth 2010.01.12. 22:50:04

@Gery.Greyhound:
Igen, az alap, hogy a hatos ülésen négyen ülnek. Nem is értem, hogy hozzák ezt össze, amikor eleve úgy vannak kialakítva az ülések, hogy kétszemélyes ülőpárna (vagy mi a hivatalos neve), kurva kényelmetlen lyuk, párna, lyuk, párna.

Ha elkezdesz ficánkolni, hogy helyet szoríts a rád ülni szándékozó ötödik versenyzőnek, akkor a legtöbb, amire számíthatsz az, hogy a melletted ülő vérig sértve arrébb csúszik négy-öt centit.

Mc_Fly 2010.01.12. 22:51:58

Ja, meg még egy típus, ezzel be is fejezem: ha a mozgólépcsőn lefelé meghallja az érkező szerelvény hangját, akkor minden más paraméter mindegy lesz. A lehető legrövidebb úton elkezd rohanni, a kanyart a legkisebb íven próbálja bevenni, ahol tudvalevőleg már jönnek szembe. Ez persze a módosult tudatállapotában nem esik le neki, ezért általában csak az ütközés ereje józanítja ki, jobb esetben elkezdi bunkózni, parasztozni a meghökkent leszállót.

aribeth 2010.01.12. 22:53:57

@Mc_Fly:
"Erre eddig egy ellenszert találtam, de lehet, hogy csak a hozzám hasonlóan testes, félelemkeltő külsejű egyedek tudják jól végrehajtani"

Ártalmatlan nőnemű vagyok, de ha felidegesítenek, úgy átgyaloglok az ilyeneken, mint a zebrán. Amilyen sietős nekik, úgyse maradnak a megállóban emberkedni.

uma 2010.01.12. 22:58:15

@Tavimajom: egyetértek. nem kéne ebbe őt belekeverni.

Picsasereghajtó 2010.01.12. 22:59:43

@misbelief: "Nagyon rutinosan tudni, hogy egy bizonyos megállónál pontosan hányadik kocsi hányadik ajtajához esik legközelebb a mozgólépcső, és 13,5 másodperc időnyerés céljából akkor is, minden áron ebbe a kocsiba benyomulni"

Én ezt a csoportot megvédeném, mert én többek között a mozgólépcsőn jobbra állni képtelenek miatt kénytelen voltam megtanulni a főbb általam használt metrómegállók mozgólépcső-elhelyezkedését, hogy elsőként leszállva tudjam betámadni a mozgólépcsőt.

Ha egy negyedóránként közlekedő buszt kések le valami paraszt miatt a mínusztízben, akkor máris nem annyi az a 13,5 másodperc.

2010.01.12. 23:00:09

Magyarok vagyunk...

mrs wilkinson 2010.01.12. 23:00:28

Ha a kapaszkodók környékén találsz valakit, aki 5 centivel is alacsonyabb nálad, a körülöttetek lévő viszonylag ritka népsűrűség ellenére is tartsd a könyököd az említett személy fején.

kacsalekvár 2010.01.12. 23:01:34

1., a. kiegészítés

Közvetlen azután, hogy leléptél a mozgólépcsőről a "felső szinten", rögtön állj meg szemügyre venni a csábítóan hívogató látványpékség aktuális kínálatát vagy kezdj el ölelkezni barátaiddal. A mögötted torlódó emberi masszával nem szabad törődni.

Ha céges karszalagod van, akkor a fentiekben leírtakhoz hasonló módon kell cselekedned egy kis különbséggel: lehetőleg a többi szalagossal csoportosan állj őrt, közvetlenül a mozgólépcső output szakaszánál.

Styxx 2010.01.12. 23:06:40

OFF boccs. Ma ete ellopták a bicajom. Elég drága és nagyon szeretem. Trek Soho 2.0. agyváltós, dobfékes, szürke 28 colos férfi vázas. Feljelentést tettem, de azt szeretném, hogy TÉNYLEG kerüljön elő. Az interneten hová írjak, tegyek fel képet, stb, előre is ksz.
privi:kzsomb@gmail.com

macipower 2010.01.12. 23:06:49

Az év végét Brüsszelben töltöttük, és hitetlenkedve tapasztaltuk, hogy a belgák nem ismerik azt a szabályt, hogy várd meg a leszállókat és csak utána szállj fel a metróra. Minden alkalommal elindultak a felszállók szembe velünk. Ehhez képest Pesten ez ritkán fordul elő.
Viszont rendesen jobbra tartanak a mozgólépcsőn...

Roan 2010.01.12. 23:08:55

Az én kedvencem:

Ha egy utastársad csak egy pillanatra leveszi a kezét a kapaszkodóról, mert a haját igazítja meg, zsebkendőt vesz elő, stb., akkor azonnal foglald el az így felszabadult kapaszkodót, még akkor is, ha neki nincs másik.

Fejlesztett verzió: ha ezt észreveszi, közben nézz kérdően a szemébe, mintha nem értenéd, hogy mi a probléma, majd közönyös arccal nézd végig, ahogy megpróbál új kapaszkodóhelyet találni a kezek tömegében.

Mc_Fly 2010.01.12. 23:11:16

@kacsalekvár: bónuszpontért: ha csoportosulsz, tedd azt úgy, hogy a be/kijáratnál található forgalomkorlátozó jegylyukasztó oszlopokkal igazságosan osszátok el a sávszélességet. (lásd: Örs, M2 bejárat)

Ha lesz egyszer fénykardom, és egy napra felfüggesztik a Btk.-t, ez a hely is benne lesz a top10-ben, természetesen csak miután az aluljáróban 'sziamegengedszegykérdést'-srácok és lányok feldarabolása megtörtént. Igen, a greenpeace-eset is.

Cirrus 2010.01.12. 23:13:23

Ha már megálltál az ajtó előtt, maradj is ott, indulás után fordulj kifelé, nem baj, ha a következő megállónál nem szállsz le, és tőled nem férnek el, majd kikerülnek a marhák.

Ha mégis beljebb mentél, és sokan vannak, lehetőleg a tőled legtávolabbi kapaszkodót fogd meg, ha több is van egymás mellett, hogy az véletlenül se tudja kényelmesen használni, aki alatta áll.

Ha most jöttél munkából, és piszkos/festékes a ruhád, ne zavartasd magad, nyugodtan szállj fel akár tömött járműre is.

Ha társaságban vagy, beszélj (lehetőleg trágárul) és röhögcsélj minél hangosabban, és vagánykodj, hogy mindenki tudja, te milyen laza gyerek vagy.

Ha leülsz, tedd a lábaid legalább 45°-os szögbe, hogy kényelmes legyen.

Mami, ne ülj le ám akárhova, nézz ki egy helyet, és ragaszkodj ahhoz!

Cirrus 2010.01.12. 23:14:42

90° akart lenni...

Celtic 2010.01.12. 23:24:34

Azert megjegyzenem, hogy azok az ulesek jo esetben nyaron hatszemelyesek, telen senki sem dobja le a telikabatot. Nameg, ha az ember nem is cipel dinnyet a hona alatt, azert meg a valla szeles lehet. Egyeb testreszekrol nem is beszelve :)

vincere 2010.01.12. 23:29:25

micsoda bónusz esti poszt, már nem is számítottam rá :-)
mindent leírtatok már, engem továbbra is a mozgólépcső idegesít. én mindig haladok lefelé irányban, már amikor ugye lehet. gyakran jártam a Moszkváról, ami sztem Bp. leghosszabb mozgólépcsője, majdnem 2 perc az út állva, baromira nem mindegy, lekések-e miatta pont egy metrót. teljesen hiányzik Bp-en az a kultúra, h. a mozgólépcsőn jobbra állunk, h. aki haladni akar, az tudjon, Londonban, Brüsszelben ez elképzelhetetlen. itt meg válogatott módon beszólnak, hogy még én akarok sietni, mennyi mindent mondtak már nekem...
sokminden hiányzik a pesti életből most nekem, na a metrón utazás pont nem.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2010.01.12. 23:32:03

@mrs wilkinson: én mindig így csináltam, míg tömegközlekedtem.

@Styxx: alleycat.hu és társaik. részvétem.

a kétajtós járműveknél evidens lenne a pincérelv megszokása: a jobb oldali ajtón megyünk be, a bal oldali ajtón jönnek ki. nincs karambol, nincs torlódás. de ehhez ész kéne.

venuswoman · http://sorozatdara.blog.hu 2010.01.12. 23:32:11

ha vizes esernyő van a kezedben, FELTÉTLENÜL úgy tartsd, hogy vkire rácsöpögjön :P

aachi2 2010.01.12. 23:45:42

@Bachterman: "a kétajtós járműveknél evidens lenne a pincérelv megszokása: a jobb oldali ajtón megyünk be, a bal oldali ajtón jönnek ki. "

magadnak a jobb oldalin is mész ki :) de szerintem a leggyorsabb ha a leszállókat kiengedni.

aribeth 2010.01.12. 23:46:43

@Celtic:
Ez igaz, és szerintem senki sem kezd el számolgatni, ha csupa télikabátos, jól megtermett ember szorong az üléseken. De bosszantóan gyakori az a kép, hogy négy vékonyka, ám annál kényelmesebben elterpeszkedő ember között épp annyi hely van, hogy egy ötödik már ne tudjon leülni. :)

aachi2 2010.01.12. 23:46:51

amikor ketten álltok az ajtóban a leszállásra várva, amikor nyílik az ajtó feltétlen lépjél be középre a másik elé.

aachi2 2010.01.12. 23:48:14

és még egy ami nem volt: a mozgólépcsőre lehetőleg úgy szállj fel, hogy melléd ne férjen senki és magad előtt hagyj 1-2 méter üres helyett, a többi marha meg had csoszogjon mögötted a sorára várva.

Hegyirablo 2010.01.12. 23:48:56

10. Lehetőleg a jármű legkeskenyebb részén állj meg a barátoddal/barátnőddel csevegni teljesen értelmetlen és lényegtelen dolgokról, még pedig úgy, hogy még VÉLETLENÜL se lehessen elmenni mellettetek egyik oldalt sem.

11. Mindenképpen a jármű egyetlen részébe tömörüljünk be, akkor is, ha annak többi része történetesen teljesen üres, hiszen így
a. megspórolsz 5 méter sétát
b. közel maradsz az ajtóhoz, így mikor leszállsz, nyersz további 2 másodpercet

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2010.01.12. 23:51:59

@aachi2: evidens, hogy a jobb oldalin mész ki. ;)

@Hegyirablo: 10. ezt bátran alkalmazd utcákon, kerékpárutakon, kapualjakban.

no mail, no problem 2010.01.12. 23:57:45

nem metró, de tömegközlekedés. van egy olyan típus is, aki villamoson, vagy buszon a szembeforduló székpárok egyikére szinte fekve ül le, úgy, hogy a segge és a csipője találkozása van az ülőlap első peremén. épp hogy le nem esik, a térde már hozzáér a szemközti székhez. és lehetek típus én is, aki direkt hozzájuk ül le, és udvariasan megkéri őket, hogy kissé üljenek feljebb, mert az álló utasok közé kilógó lábam zavarhat másokat.

szerintem a 4 utas/6 hely az emberi telítettség a metrón, azok a helyek abnomálisan kicsik, eszembe nem jut megpróbálni leülni ötödiknek. akkor se, ha nincs cekker.

a metrón zenehallgatás az vicc. én nem veszem le a fejhallgatót ha rövidet megyek, de a zenét leállítom. aki szerint lehet a metróban zenét hallgatni, az vagy csodalény, vagy vetít.

dzsíni 2010.01.13. 00:03:42

Amikor elkezdtem metrózni én is a seggemet a másik arcába tolom, mert nincs kedvem kapaszkodni című játékot játszottam, de hamar leszoktam róla.. :D Most az ajtónak nyomom a seggem, ehhez viszont utolsónak kell felszállnom, néhányan pedig akkora úriemberek, hogy képtelenek elviselni, ha egy nő mögöttük száll fel, tehát eldönthetem, h mindketten maradunk a megállóban, vagy ő áll az ajtónál. Ez persze még nem baszná fel az agyam, de az ilyenek ugyanúgy kapaszkodóban szeretnek csimpaszkodni, holott nem kéne nekik, ezáltal engem sehogy se hagynak érvényesülni, ilyenkor kénytelen vagyok szörfözni, amivel gondolom egy következő kategóriába esek át :)

Megdöbbentő történet: egyeseket tényleg idegesít, ha vki telefonál várakozás közben, egyszer egy nő rám is ordított, h "muszáj állandóan telefonálnod, ugye?" :D:D:D

kzolika 2010.01.13. 00:08:09

Ennyi frusztrált embert... Miért nem jártok autóval? Vagyis inkább ne, több hely marad nekem az utakon, ráadásul ott is biztos a frusztrációitokat élnétek ki.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2010.01.13. 00:08:59

Na most akkor a hátizsákosok álljanak meg az ajtóban?

Zzoorroo 2010.01.13. 00:24:31

Ez nem modorosság, amit a poszt felvézol, hanem bunkóság, és ez a kettő nem ugyanaz.

ghalleck 2010.01.13. 00:27:26

9. Amennyiben bármelyik járműre akadálytalanul fel tudsz szállni, állj meg az ajtóban, és nyakad gúnárszerű nyújtogatásával hosszasan kezdd el kémlelni a levadászható ülőhelyeket! A mögötted felszállni igyekvő utastársak majd bevárják a következő buszt / trolit, egyéb szerelvényeket!

Mc_Fly 2010.01.13. 00:27:33

@kzolika: én kiélném, ha lehetne. Vennék egy tankot, és pontról pontra betartanám a kreszt. Pár nap alatt csökkenne a kínai/indiai közlekedési morállal rendelkezők száma.

Aquarius 2010.01.13. 00:45:42

Palya Bea nem a BB Évi szintje.

GergőÁron (törölt) 2010.01.13. 01:08:10

Áhh, rohadt öregek. Előrepofátlankodnak az ajtóhoz, hogy ők szállhassanak le legelőször. Logikus, hiszen ők a leglassabbak, a többiek meg úgysem sietnek. Leggykarabban a kibaszott félpótkocsis öregasszonyok játszák ezt el.
"Neharagudjon fiatalember, leszáll?"
Attól retteg, hogy majd fentragad a buszon? Én még soha senkitől nem kérdeztem meg, hogy óhajt-e leszállni, mégis mindig le tudtam szállni.

Fapuma (törölt) 2010.01.13. 01:51:07

rohadjon meg, tudtam hogy valamit elmulasztok, hogy itt még metró sincs...

Énszóltam 2010.01.13. 02:34:31

Keresztbe tett lábú gecikbe és picsákba előszeretettel rúgdosok bele véletlenül. Ha állni kell mert a nép nem optimálisan használja az üléssort, akkor meg általában fingok az orruk alá amennyit csak tudok. Felszállás / leszállás közben az ajtóban / ajtó előtt tömörülő snecik nehezen állnak ellene a 190/110kg-nak és az ezzel járó kinetikus energiának amit képviselek.

phaszfej 2010.01.13. 03:27:45

de szar ez a firkálmány. emberünkek baszni kellene.

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.01.13. 04:31:51

Magyar valosag.

En azt imadom, hogy az emberek allandoan az ajtonal allnak, mintha csak oda szolna a jegyuk, berletuk.

ekupo 2010.01.13. 04:56:54

ó,és páran pont felhozták megint,a "mostani fiatalok" témát,amikor bizony többnyire az idősebb korosztály nem enged leszállni az előre kinézett helyért,persze mindezt a manővert fénysebességgel,partizánfejessel (ha szükségeltetik) elfoglalva a kiszemelt helyet.

9. Ha meglátsz egy üres helyet az elsó ajtónál ahogy gurul be a metró,de te az utolsó ajtó környékén állsz a peronon,lehetőleg rohanj végig sebesen mellette,félrelökve ez ott várakozó embereket.

Trackback 2010.01.13. 06:26:03

Szuper.

Nekem még azért hiányzik belőe

"az egyik kezedben legyen kifli és kinyitott kefír, a másikban meg szétnyitott napilap (+mobiltelefon), a válladon laptoptáska, és feltétlenül így állj meg az ajtóban felszálláskor", illetve

"ha a reggeli csúcsforgalomban megéheztél a pl. Határ úton, vegyél friss, meleg szalámis-szalonnás-hagymás-mustáros pizzát, szálj fel a tömött metróra, furakodj a kocsi geometriai közepére, és lassan kezdd elfogyasztani, így mire elérsz az Árpád-hídig, az egész metró szaga egy kifőzdére fog emlékeztetni".

Az a baja ennek a városnak, hogy mindenki CSAK HASZNÁLJA, de senki nem tesz hozzás semmit.

Trackback 2010.01.13. 06:28:25

Az elütésekért bocs.
:)

hiddendragon 2010.01.13. 06:32:06

Kinai tapasztalatok: 1. Tomegben egy ember a rudnak tamaszkodik a tobbi meg dolongel korulotte mert nem tudjak megfogni. Persze senki nem szolna az egy hulyenek.
2.Nem egy ember hanem nagyjabol a felszalok 90% az ajtoban marad belul egy csomo hely az ajto resznel meg nyomorgas. Erthetetlen
3.A beszallok sok esetben nem varjak meg a kiszallokat es probalnak benyomulni.
4. Koromvagas csipesszel, orrturkalas, telefonba uvoltes ( ez itt normal tarsalgasnak minosul ), parocskak pattanas nyomkodasa, kopkodes ( egyre ritkabb szerencsere ), tusszentes bele a nagyvilagba.
5. Mozgolepcso mindket oldalt foglalt ha sietsz akkor kemenyen oda kell rakni vallal. Szerencsere ez europai-azsiai ember viszonylatban nem tul nehez. Skandinaviaban mar lehet, hogy bajban lennek ;)
6. Mobilrol kihangositva zenet hallgatni es meg enekelni is hozza.
7. Bonusz kategoria ami inkabb vicces es szomoru: Vegallomason fejvakargatva elgondolkodni, hogy melyik iranybol erkezo szerelvenyhez alljunk oda. Esetleg meg be is szallni a rosszba.

68nyara 2010.01.13. 07:29:51

A nagy kedvenc, nem csak bkv, hanem vonaton is, a reggeli túrázók, akik felszállnak az egyik végén és mindenkin keresztül át a másik végébe. Soha nem értettem, hogy miért jobb a másik végén ácsorogni?

azallamenvagyok 2010.01.13. 07:40:58

ami kimaradt:

légy büszke arra, hogy gyorsabb vagy a bottal közlekedő néninél, és lehetőleg finoman lökd is meg, ahogy megelőzöd a mozgólépcső előtt vagy leszállás közben. Utána feszíts: vállak szét, mellkas kinyom.

kötelező feszíteni továbbá arra is, ha jegy nélkül utazol: kötelezően feszíts, ha nincs pénzed vagy agyad a jegyvásárláshoz. Nők esetében a sértett királylány szerep illendő az ellenőrökkel való találkozás esetén.

Kis Hableány 2010.01.13. 08:15:53

Én pl szeretek az emberek nyakába ugrani a buszról,amikor az beáll a megállóba és odatódulnak a 99 éves nyugdíjasok az ajtóhoz felszállásra készen.

DocBulywood 2010.01.13. 08:28:01

Nagyon jóóóó! Pár aprósággal kiegészíteném:

- ha náthás vagy, lehetőleg a tenyeredbe hapcizz, hogy a takony- és nyálcseppek a kezedre szóródjanak. Ha ez sikerült, nyugodtan megfoghatod a kapaszkodót

- ha náthás vagy és éhes, akkor szívd a taknyod és nyeld le. Ez a kulturált reggelizés alapelve. Ne csodálkozz, ha valaki egy-két pzs-t ajánl fel, hogy fújd ki az orrod és ne nyeld a taknyot - nem geci az, ha már swallow rajongó vagy.

- a mobilod olyan hangosan csörögjön, hogy a 2 megállóval hátrébb lévő szerelvényen is hallani lehessen; fontos balfasz vagy. Lehetőség szerint üvölts a telefonba, hiszen mindenkinek a tudtára kell hozni, hogy süket is vagy és nélküled a világ forgása megállna.

- csak hegyi-metált és tucc-tucc-ot hallgass, üvegre tolva a hangerőt. Egyrészt remélhetőleg mihamarabb halláskárosodást szenvedsz, másrészt a kiszűrődő frekvenciával a többi utas idegeit is borzolhatod

- a 400 oldalas regényt mindenképpen zajban és zötyögésben olvasd. Valószínűleg ezzel a többiek felé mutatod, milyen művelt is vagy, csak kár, hogy az előző oldalra sem emlékszel.

- az előzőhöz kapcsolva így, hogy a betűkre fókuszálsz nem kell átadni a helyed az idős néninek, aki ugyan Carl Lewis-t meghazudtolóan 6 mp alatt futja a 100m-t, de itt már a hattyú halálát adja elő

- ha nyugdíjas vagy, lehetőleg a reggeli csúcsforgalomban menj a kerekestáskáddal. Így mindenkit feltartasz, viszont ha 10 órakor mennél ki a piacra, már legalább 4-5 órás "friss" árut vehetnél és senkit sem tartanál fel

- jó hangosan köhögd fel a turhádat és nyeld is le. Így már ebédelni sem kell

- a gyerekedet feltétlen hozd magaddal a tömött járműre, ha az repedt fazék hangon köhög, hogy mindenki elkapja a náthát/influenzát/torokfájást. Ugyanis ha oszlik a betegség, lehet, hogy a kicsi hamarabb gyógyul

- a csecsemőd ha úgy üvölt a villamoson, hogy a mentőautó szirénáját is elnyomja, lehetőleg ne nyugtasd meg, ne beszélj hozzá, hadd élvezze az áriát a többi utas hazáig, hogy ingerülten szállhasson le

Blackrock (törölt) 2010.01.13. 08:38:40

"Ha ajtónyitás után felszállsz elsőnek, lehetőleg rögtön állj meg az ajtóban, hisz honnan látnád a hátad mögött levő sok embert, hátul nincs szemed!"

Örök igazság! Bazmeg, ez annyira fel tud kúrni idegileg...megállnak a birkák az ajtóban közben a metrókocsi közepe üres! Hihetetlen mekkora faszkalapok az emberek.

Helen H. · http://szopizmus.blog.hu 2010.01.13. 08:45:35

Ez nem csak a metróra igaz, de bármilyen tömegközlekedési eszközre. Anyuka mellé a buszon egyszer egy nagyon-nagyon büdös ember keveredett. Anyuka szólt neki, hogy engedje őt odébb menni, vagy emberünk másszon beljebb, mert mindjárt kifordul a gyomra. Persze a pasi ügyet sem vetett rá. Mit volt mit tenni: anyuka telibehányta a fazont. Szóval így jár mindenki, aki anyával szórakozik a buszon...

"azta" 2010.01.13. 09:41:34

ordenáré nagy off, de most már csak kibukik belőlem:
modoros é e az, hogy "ez nagyon KAKI volt", vagy az, hogy " igen! igen! emlékszem mekkora nagy KAKA lett belőle..."
szóval, hogy miért nem lehet leírni azt a szót, hogy SZAR?

utólag is bocsánat oder m'elnézést! (hogy stílusosan modorkodjak;) )

Mitya Ivanov 2010.01.13. 09:49:12

mindenki jöjjön vidékre lakni, és dolgozni, ott nincsenek büdöszájú honaljkutyás cekkeres mammerek

3aTi3 2010.01.13. 09:51:16

én is azok véleményét osztom, akik szerint sok itt a frusztrált ember.

sok a köcsög a metrón (mindenhol), ezt eddig is tudtuk. tudsz ellene csinálni vmit? nem. a legjobb amit tehetsz h nem baszod fel magad rajtuk.

felszállok, soha nem ülök le, és igyekszek minél kevesebb vizet zavarni, ennyi.
egyébként is, minek 10 percre leülni? nem hiszem h az itt kommentelők egész nap állnának a munkahelyen/bárhol, és a metró lenne az egyetlen hely, ahol kipihenhetik magukat. direkt nincs sok ülőhely a metróban, h nagyobb legyen a kapacitás, ami van az meg a rászorulóknak. innentől kurvára nem érdekel h aki leült az hány helyet foglal.

persze én sem támogatom a "magyar" mentalitás ilyen formájú megnyilvánulásait, de ha már van, megpróbálom nem felbosszantani magam rajta. ha zavar vmi, odébbmegyek, ha vki útban van, kikerülöm.

IndaMuncher 2010.01.13. 10:12:02

@GergőÁron: Áááá ez anno engem a vidéki távolsági járatokon készített ki. Volt is, hogy azt mondtam valakinek, hogy nem, nem szállok le, erre jól bevolt szarva, hogy hogy fog lekerülni a buszról. LOL

cd-r 2010.01.13. 10:21:01

@3aTi3: jaja, nem kell minden szaron felkúródni állandóan. napi 3x0.25 mg xanax és nincs többé frusztráció :D

fade 2010.01.13. 11:20:33

@Mitya Ivanov: ja, de munka sincs... ;)

Amúgy meg sok beszólás jött arra, hogy magyarok, ilyenek vagyunk stb. Igen, de máshol sem jobb a helyzet. Londonban mindenki tülekedik, ordenáré paraszt módon, a fekák alszanak a metrókocsiban, de úgy hogy az arcodba lóg a keze amit álmában himbál. A portugálok (talán spanyolok is) az orrukat nem kifújják, hanem visszaszívva kikőpik. Igen, a metróban is :)) Franciák, olaszok olyan hangosak, hogy ott még a cigók is halknak tűnnek.

Szóval máshol sem jobb a helyzet, csak máshogy szarabb.
Februárban megyek Rómába, már előre tréningelem magam mert állítólag az ottani metró annyira büdös, koszos, retkes hogy még a mi úri orrunkat is zavarja...

aribeth 2010.01.13. 11:35:11

@3aTi3:
Általában én is állni szoktam, nem az az életcélom, hogy öt-hat megállón keresztül üldögélhessek. :-) Továbbá próbálom elkerülni a csúcsidőszakokat, inkább legyaloglom azt a pár utcányi távolságot.
Azonban egy totálisan tömött, eleve borzalmas ülőhely-állóhely-kapaszkodó arányokkal megáldott combiszörnyön engem zavar, ha azért kell megfulladnom bent a sűrűjében (ahová csak a legelvetemültebb hosszasan utazók mernek beállni, mert onnan se ki, se be), mert Micike három széket foglal el a cuccaival, és így az a két ember, aki még leülhetett volna, az én vesémen tapos.

Zorita 2010.01.13. 11:38:04

@fade: nem, nem, ABSZURDISZTÁNNÁL nincs rosszabb. (igen, a spanyolok is visszaszívják a fikát, és teljes lelki nyugalommal túrják az orrukat :D )

Blackrock (törölt) 2010.01.13. 12:26:14

@fade: ezt csak alátámaszatni tudom. A római metro közönsége egy hajszálnyival sem jobb, mint a miénk. Sőt!
Szóval otthon fogod magad érezni.:)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.01.13. 12:32:02

A moszkvai metrót nagyon tudom ajánlani.
A mozgólépcső jobb oldalán lehet állni, a bal oldalon futni. Aki a bal oldalon megáll, azt nem kérlelik, meg ilyesmi, hanem lendületből lerúgják a lépcsőn a gecibe. Egyszer láttam olyat, hogy valaki az érkező szerelvény ajtajába állt, és akadályozta a leszállni kívánókat. A tömegből kinyúlt egy kar, a kar végén egy ötkilós ököl és olyan KO-t adott az illetőnek, hogy azt hittem hullazsákban viszik el.

lr 2010.01.13. 13:57:42

Ha hátizsák van rajtad, még véletlenül se vedd le (idáig vltmr), ugyanakkor erre hátizsákos embertársaidat mindenképp figyelmeztesd, tekintet nélkül arra, hogy olyan helyen hagyták-e magukon, ahol hasznos alapterületet ezzel nem vesznek el (pl. csuklóharmonika fölé lóg be).

A "mozgólépcsőn állj a lehető legteljesebb összevisszaságban"-t én is akartam, és Piréz Vitéz 9.-ese is telitalálat!

kzolika: úgy érted Budapesten? Az elmúlt 2 napot hol töltötted?

3aTi3: +1. Vagy kerékpár.

El Topo: ez a moszkvai metró szimpi. 8)
-------------------------------------------------
OFF: @Styxx: www.lopottkerekpar.hu/, és feljelentés mindenképp legyen!

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.01.13. 15:09:23

A fele rám is illik. Leginkább a hiszti a bökdösés miatt. Egyébként a posztban a Palya Bea a legmodorosabb, róla is kellene külön bekezdést írni. A legpíszibb énekesnő címmel.

migueldiez 2010.01.13. 16:39:18

Ez nem volt index cimlapos, ugye?

Mindenesetre, ilyen sok kommentböl es az irasbol is az jön le, hogy sok baj van Budapesten... :)

Ez off, de hasonlo problemakör;
a bölcseszkarra, ahova en jartam, jellemzö, hogy a jövö ertelmisege elöszeretettel all meg beszelgetni a a) lepcsöfordulokban, b) atjarokban, c) ajtokban, d)szuk folyoso közepen - es egyeb olyan helyeken - es olyan idöpontokban - ahol es amikor sok ember menne keresztul ott es siet...
Egyik kedvencen a vasuti megallohoz vezetö egyetlen lepcsö - föleg ilyen gany, jeges-havas idöben az egyetlen, amivel megközelithetö a megallo - aminek a korlatjanal ulnek le, nehogy barki is fel tudjon menni...

lárvalányhaj 2010.01.13. 17:13:56

@no mail, no problem:

nekem sikerülni szokott. dolgozásba odafele és visszafele hangoskönyveket szoktam hallgatni. többnyire teljesen belemerülök, és tudomást sem veszek a többi emberről.

nyílméregbéka 2010.01.13. 19:28:15

@El Topo (Sgt. Elias): nekem is szimpi ez a moszkvai megoldás :-) Sajnos a Moszkva TÉRI mozgólépcsőn, ahol naponta utazom, még mindig nem fogták fel egyesek, hogy (legalább reggel! sietéskor!) álljanak JOBBra. Nem, még amikor a tizenötödik sietős utas szalad át rajta, akkor is csak sértődött pofákat vág, holott egyedül ő áll baloldalon, meg aki szalad. De azért másnap is balra áll, és másnap is pofákat vág majd...
Másik személyes kedvencem, mikor behúzódom csendesen a szerelvény benti (nem nyílós) ajtajához a sarokba, mire a következő megállónál felszáll valaki, körülnéz, és odajön elém - holott van máshol hely , de ő az én rudamat akarja, és nem ám háttal, hanem kajakra szembe áll velem, a pofája az én pofámban 15 cm-re, és ott áll, és így kell utaznom még 8 megállót. Mit akar az ilyen ember, a személyes teremben?? Bárcsak Shrek lennék, vagy más, fogat nem mosó ember, mert akkor elkezdeném nyitott szájjal az arcába lélegezni az ilyeneknek >:D

aribeth 2010.01.13. 19:41:31

@nyílméregbéka:
Ugyanez két vagy három emberrel (rendszerint huszonéves nők): körbevesznek, rád állnak, és folyamatosan pofáznak. Miközben tényleg kong az ürességtől a szerelvény. :)

Celtic 2010.01.13. 20:50:57

@DocBulywood: Olvasni marpedig kell, ha csak ott van ra az embernek ideje, akkor ott. Bar en lehetoleg kisebb konyvet vagy hetikapot viszek magammal utazasra. Csak errol ocsem esete jutott eszembe a katonasagnal:
50 eves zaszlos (!) szekrenyvizitet tartott es meglatta ocsem szekrenyeben a ket (!) darab konyvet:
- X.Y. nem itt kell a muveltseget fitogtatni!

Celtic 2010.01.13. 20:56:53

@3aTi3: En is ritkan faradok ki melohelyen, bar ha tizenix oraja vagyok talpon, akkor jolesik leulni (meg ha szinte egesz nap ultam is). Masik meg az, ha veletlenul vegallomason szallok fel es 5+ megallot megyek, nyilvanvalo, hoyg leulok, nem fogok a metro kozepen alldogalni (vagy az ajtonal). Azt is megsaccolom, hogy hogyan jarok jobban, ha felallok es valakinek atadom a helyem vagy ha ulve maradok (mar persze, ha merlegelek, terhes/gyerekes nonek, idos embernek, mozgasserultnek nicns merlegeles.) De ha agyonruzsozott, 120 kilos, 60 koruli no szall fel, akkor nem szoktam ugrani, hoyg atadjam a helyen.
Tenyleg, vegulis egy utazas a legkevesbe sem statikus dolog, az ember folyamatosan dontest hoz es aszerint cselekszik - kiveve, aki amugy is keptelen sajat magan kivul masra is gondolni.

Cs@tLós 2010.01.13. 22:19:04

@Zzz_: visszaszívás stimmt, de fél év alatt senkit nem láttam orrot túrni. Inkább az volt durva, hogy rám hogy néztek a kinti egyetemen amikor papírzsepibe fújtam az orrom...és én mekkorát néztem az ő röfögésükön :D Kulturális különbségek FTW :D:D

szuncu 2010.01.13. 23:33:55

Bringázni nem modoros?

Kedvenc metrós történetem: fiatal, életerős férfi és egy nő egyszerre startolnak a felszabaduló ülőhelyre. Összeütköznek, mire a férfi udvariasan, egy kedves mosoly kíséretében átengedi a helyet a nőnek, aki ezt megköszöni. Majd a csávó a foga között, hogy a nő ne hallhassa: "Rohadt anyád, te büdös kurva!".

szuncu 2010.01.13. 23:38:20

Ja, és a 2. ponttal nem értek egyet. Ha négyen ülünk a hatszemélyes ülésen, miért kéne úgy nyomorognunk, mintha nyolcan lennénk? Leülök kényelmesen, aztán, ha valaki szól, hogy le szeretne ülni (vagy csak látom rajta), akkor összehúzom magam.

Zorita 2010.01.14. 11:16:13

@Cs@tLós: lehet amúgy, hogy tényleg mi vagyunk gázosak ezzel a papírzsepizéssel. Nem is tudom, hol hallottam már, és kitől (szerintem ázsiai volt az illető, ha nem, akkor meg valami általános vélemény), hogy milyen gáz már itt ez, kifújod az orrod a kezedbe, még jó, hogy van az arcod és a kezed között egy papír is, majd többnyire aztán zsebre is teszed a becsomagolt fikádat. nézőpont kérdése :D

cd-r 2010.01.14. 11:20:45

@Zzz_: ja mert a kínaiak permanens turházása sokkal kulúráltabb.

lárvalányhaj 2010.01.14. 17:47:38

@vincere:

". gyakran jártam a Moszkváról, ami sztem Bp. leghosszabb mozgólépcsője, majdnem 2 perc az út állva, baromira nem mindegy, lekések-e miatta pont egy metrót."

Ezzel nagyon egyetértek. Faszért nem lehet a jobb oldalára állni a szájbalökött mozgólépcsőnek.
Moszkvában bezzeg az oroszok meg tudják ezt oldani kultúrember módjára.

Ormótlan · http://bogaras.blog.hu 2010.01.14. 18:19:11

Hát nálunk vidéken ugyan nincs metró, de a buszok érdekesek. Itt csak első ajtón lehet felszállni, sofőrnek bérletet felmutatni, ill. jegyet lyukasztani, vagy venni tőle. Nomármost, ha a menetrendet egy 4 km szakaszon is csak 10 perc késéssel tartó járattal kell menned, sietsz, mert mondjuk vonatra mégy és csak óránként van helyi járatod, akkor biztos, hogy minden megállóban heten felszállnak és a sofőrnél vesznek jegyet, ezzel a 10 perces késést 25-re növelve... Igaz, hogy sofőrnél drágább, mint trafikban, de nem eléggé drága. Nem értem, miért nem lehet előre megvenni pár jegyet, amit, ha kell, csak kivesz a zsebéből a jóember... Ritkán járok fel Pestre, de mindig van pár BKV jegy a tárcámban, ha szükség van rá - ámbátor, ha lehet, ott is inkább gyalogolok, s csak tényleg nagy távolságra megyek metróval. Egy vidékinek ez még az átlagnál is fokozottabb stresszt jelent...

calvin&hobbes 2010.01.15. 12:36:18

@Lyuk! Én vagyok az Apááád!:
A hatizsakosok vedelmeben... ha husz kilo van a hatadon es betojsz konkretan mikor megemeled marhara nincs kedved le es fol ciholni valahanyszor tomegkozlekedesi eszkozre szallsz.
Tudom, hatizsakkal kozlekedo, buszra metrora szallo emberkent sikeres nem lehetek de hidd el ha gurulos borondom lenne akkor meg azert panaszkodnal hogy mi az hogy foglalja a helyet a foldon.... Nem kell mar mindenbe belekotni, na.

rettentó 2010.01.19. 11:23:53

8. Zabálj, igyál, úgysem bírsz 10 percet várni a leszállásig.
9. A kutyára ne rakj se szájkosarat, se pórázt, végülis kicsi, és te döntöd el, mi a kicsi.
10. Szemetelj, hadd lássák, mekkora bunkó vagy.

(De te erről nem tehetsz: ide születtél, ez a módi.)

Bocs, kicsit dühös vagyok.

Cs@tLós 2010.01.24. 22:16:10

@Zzz_: inkább a zsebemben mint az arcomban :D:D
amúgy amint lehet én is eldobom, nem ragaszkodok hozzá, de röfögni nem szeretek...

rémTündér /aprócska kismacska./ 2010.01.25. 20:58:11

mindig beállok valamelyik sarokba. akinek ott is útban vagyok, az megérdemli.

IndaMuncher 2010.01.26. 12:01:47

@Ormótlan: Csak fehérváron van ez a szabály, hogy spórolnak az ellenőrökön és csak elől lehet felszállni?

voodude01 2011.07.28. 23:18:56

@migueldiez: "a bölcseszkarra, ahova en jartam, jellemzö, hogy a jövö ertelmisege elöszeretettel all meg beszelgetni a a) lepcsöfordulokban, b) atjarokban, c) ajtokban, d)szuk folyoso közepen - es egyeb olyan helyeken - es olyan idöpontokban - ahol es amikor sok ember menne keresztul ott es siet..."

LOL, ez a szitu kisertetiesen ismeros. :D Vagy minden bolcseszkaron ez a modi, vagy ugyanoda jartunk.

A Tyne folyó déli partja 2011.07.29. 18:42:35

@F.house: veszprémben is ez van úgy kb. 10 éve.

_netuddki 2012.10.30. 19:06:19

@voodude01: Orvosin is érvényes. BME-n nem. Ki érti ezt?
süti beállítások módosítása