-Latsee, hogy érzed magad az X Faktorban, találtál barátokat?

-Gecire szarul érzem magam, megtűröm magam körül ezeket a hitvány pajorokat meg téged is, de semmi több. Erőltetett kvóták vannak. Fiúbanda kell, külföldi kell, határon túli kell, zúzós-polgárpukkasztó vagányság nagyon kell. A ratyi ruháitoktól meg a személyzettől hánynom kell, az aprópénzért megvásárolt jogdíjas zenéket megvetem.

-Számodra mit jelent az X Faktor?

Pár hét leforgása után már az egész világ - nagyon helyesen - kikéri magának (és rajtunk röhög), amit a baranyai rendőrség cinikusan hirdet, miszerint az áldozat is tehet róla, illetve ellene. Természetesen hazug és beletörődő az az - ún. halottkém-szemléletű - hozzáállás, miszerint már meglévő és adottnak vett problémák ellen el kellene menekülnünk - ahelyett, hogy magát a probléma GYÖKERÉT tárnánk fel és iktatnánk ki!

Hartay hácsé barátunkkal tegnap megint beszélgetésbe keveredtem - az utóbbi időben komolyabb szakmai berkekbe történő beszivárgása mellett (könyv, díjak meg ilyenek) már a Wikipédián is hirtelen jelen lett. Szerencsére viszont pl. a slam poetry még tudtommal nem gyalázta meg Őt semmilyen irányban. Persze abban mindketten egyetértünk, hogy ez mind-mind zérus ahhoz képest, hogy a csodálatos Modoroson publikálgat.

Neki hely kell. Nagy kell. Mindenből a nagy. Adagból, kiszerelésből, felszerelésből, mellből, szájból, seggből szájba. A nagy az olyan komoly, vágod. Ha valami eleve nagy, azt nem lehet félrepöckölni. Ha valami nagy, az már nagyon ott van, oda van téve, súlya van, tekintélye, hatalma. Rinyálnak a kis pronyók a stadionok miatt is. Nem érzik a lényeget. Monumentális császtokot kívánok, mindenki vendégem két liter feles viszkire. 

Ahogy a Beatles-számokat is fenntartás nélkül szeretjük LP-n, kislemezen, kazettán, CD-n, remasterelve, Love-verzióban, sztereóban, most újra monóban - ugyanúgy szeretjük az Anyaszomorító alakját: nem tudunk eleget beszélni róla. Mert akárhonnan is elemezzük, mindig találunk valami újat rajta.

Szóval voltak ilyen arcok: az ingyenélők, a pattanó hajszáleres, az alkoholistább.

Kedves Tanárkollégák! Egyre vészesebben terjednek az amerikai, ill. Waldorf-módszerek: euritmia, betűtáncolás, legótiltás - másfelől ott van a klerikális visszarendeződés is.

Ideje hát kicsit rendet vágnunk a szakmaiság, a sarlatánság és a kusza tantervek bábeli zűrzavarában. 

Mert valahogy elfelejtettünk, úgy látom. A királyi többes szándékos: igen, te is elfelejtettél, ők is elfelejtettek, mindenki elfelejtett, mindenki (én nem).

A németek népszerű nyelvőre, Bastian Sick (ő a német Modor Tibi tulajdonképpen, csak nem annyira sokoldalú) ezt úgy magyarázta olyan tíz évvel ezelőtt Der Dativ ist dem Genitiv sein Tod c. mélynémetkedő mestermunkájában (immernoch!), hogy az átlagember mindig is súlyosan küszködött a helyesírással, csak hát éppen nem volt annyi alkalma ezt a tehetségtelenségét ország-világ előtt megmutatni, mint manapság - ezért olyan szembetűnő most. Annak idején, ha levelet kellett írni a hivatalnak, szépen nekiláttak, segítséget kértek, megadták a módját: levélpapír, sorvezető, címzés. Ilyen-olyan ákombákomokkal, helyesírási szótárral, írástudó rokonokkal vagy szomszédokkal, de megoldották.

Bettie Page, köszönjük szépen. Mindig érdekes látni, hogyan gondolkodnak a másik oldalon. És ahogy nézem, nem sokat változott a helyzet a 2000-es évek közepe óta, max. többen lettek. A Modoros szerkesztői sajnos még Bécsen túl nem sok helyütt jártak, ezért öröm, ha végre van valami kivándorlós poszt is. Mi is mennénk már - nem tudom, milyen az angol SZTK, de biztos jobb, mint a magyar.

Ez megint olyan poszt, amit lécci, inkább ne olvass el. Korhatáros, de még afölött se. Ha azt gondolod, hogy jófej vagy, mert olyan vicces dolgokat, mint pl. a Trollfocit, Puzsért, Tibi atyát, Ponciusz Pilátuszt, Fehér Pólóst, Tékasztorikat, bárakármit követsz, akkor se olvasd el ezt - de ellenkező esetben sem.

Jó? 

Menj máshova.

Ne ide, mert baj lesz.

Ez egy öreg, fáradt blog, ami már az elején is szar volt, ráadásul elment egy irányba, és ez egy elég rossz irány, pedig mennyi ötletem lett volna még.

Tibiék már kapuzárási pánikolnak.

Sajnos mára a zeneipar futószallagon hozza a sok, szaros műanyag sztárt, akik nem tudnak énekelni, csak a seggüket rázzák - de producerre és Photoshop-művészekre telik nekik bőven. Nincs egy eredeti riffjük sem, csak lopnak, feldolgoznak, sample-eznek, tátognak. Szánalmas.

Úgy gondoltuk, hogy a sok poppernek, diszkópatkánynak (főleg azoknak a kis csicskáknak, akik 1990 után születtek) készítünk egy kis összeállítást arról, hogy mi is az az Igazi Zene, amikor még nem írtak meg minden jó zenét, és milyen az, amikor Igazi Zenészek játsszák az Igazi Zenét. Nem ám Coldplay meg hasonló nyálas divatzenék, hanem igazi Rock!

Disclaimer: e sorok írója - bár a Fideszre szavazott -, mára mélységesen megbánta, és mostanra teljes szívéből elítéli korábbi önmagát és Orbán Viktor putyinista önkényuralmát, a fékek és ellensúlyok cinikus felszámolását, a demokratikus értékek semmibevételét. A poszt csupán irónia, egy kvázi ún. stílusparódia, hogy hogyan is látják egyesek a világot a narancsködön túl.

Edward Blake, undorító egy féreg vagy. És ezért hálásak vagyunk Neked. Köszönjük szépen!

Olyan sokan ajánlottátok már ezt a helyet, hogy végül megtörtünk és elmentünk kipróbálni. Elképesztő vitákat folytattunk itt a szerkesztőségben, hogy melyik is a legjobb McDonald’s, vagy ahogy a Budapest népe hívja: a Meki.

Kedves, valaha jó tanuló, jó sportoló, tolltartódban és táskádban példás rendet tartó osztálytársam és leginkább osztálytársnőm, tanárok kedvence!

Ebben a pár bekezdésben azon kívánok elmélázni, de leginkább azon hangosan elgondolkozni, hogy belőled miért lett senki, belőlem meg miért lett mégis valaki.

És egyszer csak ott állt a konyha közepén, titokzatosan becsomagolva.

Falécek, hungarocell, hullámpapír, bandázs - a culágerek hanyagul békázták oda, aztán a fuvarlevél kitöltése után rutinszerűen mentek a következő állomásra.

Kedves Olvasóink, liebe LeserInnen!

Mindenki környezetében vannak jótanácsosok. Akik nem csak egyszerűen joggal-jogtalanul tudálékoskodnak vagy kijavítanak, hanem akik utasítanak. Te csinálsz valamit valahogy, és ő máris jobban tudja, hogyan kell jobban. Sőt, nem csak tudja, hanem felszólít, megmondja. És persze nem kérdezted, de egyértelmű.

Nem kell itt nagyon komoly, kritikus dologra gondolni - mint például egy tűzesetnél -, hanem olyan jelentéktelen, hétköznapi eseményeknél is komoly győzelmi (legyőzelmi) kényszert érez, hogy addig rugózik a saját faszságán, amíg rá nem hagyod.

Listák, imádjuk őket. Köszönöm Atlétásnak és Nyelvésznek.

Turbulenciában lazán röhögcséltek, nyugalmat tettettek? Közben szinte a szívetek is leáll és imádkoztok, fogadkoztok? Nyugi, mindenki ezt teszi. Féltek bevallani, hogy féltek? Féltek, hogy kinevetnek, gyávának néznek? Az első lépés a valódi bátorság felé az, ha be meritek vallani magatoknak és másoknak is, hogy miktől rettegtek az utcán, munkahelyen - vagy akár otthon, a szeretett családtagok óvó gyűrűjében.

Az internet csodálatos: ahogy egy élenjáró magyar gondolkodó megfogalmazta: mindenkinek megadja a beleszólás illúzióját. Ennek nyomán kialakul minden közéleti személyiségről, hírességről, celebritásról egyfajta elfogadott, általános vélemény, amit megkérdőjelezni nem nagyon illik - de nem is szokás.

Top 100 album of minden idők, mielőtt meghalsz, ezeket hallgasd meg, mérföldő a nemzetközi/magyar rock történetében, stb. stb.

Kedves Tibi!

Sajnos sokadik multifikázó posztotok és a lesajnáló, cinikus kommenthadjáratok után úgy döntöttem, tollat ragadok - "hallgattassék meg a másik fél is"-alapon. Itt van valami, amit anyukád sohase mondott.

Jegyezd meg: a beosztott ahol tud, átbasz. Lusta, pénzéhes, csaló, hazug, tolvaj, buta - tízezer forintért az anyját is eladná, sőt, akár céget is váltana.

A hátad mögött kibeszél, de igazából csak a pénz és a hatalom érdekli. A csúszómászó, negédes modor, az előrejutás, az alanyi jogon járó érvényesülés és leginkább a munkakerülés meg az iroda kényelmi szolgáltatásai - meg persze hogy mikor lehet kiküldetésre menni, ahol a cég pénzét ott lopja el, ahol tudja - mindamellett steakre meg piára költi, majd elszámolja.

Sokat értetlenkedtünk mindig veletek együtt, hogy ki néz még egyáltalán tévét, rádiót - mi ezeknek a furcsa csatornáknak valójában a célja, értelme. Nos, azt hiszem, az utóbbi időkben megtaláltam a választ. Szórakoztatás, kikapcsolódás, megszokás, háttérzaj, reklámok, tájékozódás, művelődés, vidámság?

Nem, nem nem!