Edward Blake, undorító egy féreg vagy. És ezért hálásak vagyunk Neked. Köszönjük szépen!
Olyan sokan ajánlottátok már ezt a helyet, hogy végül megtörtünk és elmentünk kipróbálni. Elképesztő vitákat folytattunk itt a szerkesztőségben, hogy melyik is a legjobb McDonald’s, vagy ahogy a Budapest népe hívja: a Meki.
Szerencsére azonban itt vagytok nekünk ti, és küldtetek leveleket is. Ezért beleindultunk az éjszakába és végül megtaláltuk. Nem fogjátok elhinni, de tényleg majdnem az összes Mekit végigzabáltuk, amire megleltük, de megérte. A tökéletes fúziós konyha összpontosul ezen a téren. Kultúrák találkozása zajlik itt minden nap a szemünk láttára és pontosan ez az atmoszféra kellett ahhoz, hogy létrejöjjön ez a műalkotás.
A Harminckettesek terén található étterem ugyanis komoly versenyben van az eddigi abszolút kedvenccel, a Moszkva térivel. De annyira más műfaj a kettő, hogy képtelen lennék választani. Mert a Moszkva téri egy tökéletes utcai burger, képtelenség zsírpapírba jobbat csomagolni, a két húsos Big Mac fényesen ragyogó csillag a budapesti burgerkultúra egén.
Viszont ez a Harminckettesek terei McDonald’s. Ez tökéletes. Lássátok, így néz ki:
Akkora, hogy képtelenség sétálgatva megenni, ehhez tányér kell, meg evőeszköz, meg az, hogy elkezdd lebontani: nem szoktam én leszedni a bucit a húsról, de itt kénytelen voltam, mert ekkorára nem tudom nyitni az állkapcsom. Pedig próbáltam.
Aztán amikor éppen csak hozzáért az ujjam a bucihoz, észrevettem, hogy csordogál a lé a hús alól. Fel is vettem, nézzétek meg, milyen gyönyörű:
Ekkor már biztos voltam abban, hogy egy csodásan szaftos hamburgert fogok enni, de a valóság még ehhez képest is meglepett. A buci remek, jó állagú, nem túl édes, nem száraz, első osztályú köret. Őrületesen jó a sajt is, meg a zöldségek, a hagymalekvár és főleg a bőséges fokhagymás majonéz a buci tetején, de nem erről akarok beszélni, hanem a hét sztárjáról, erről a húsról.
Atyaúristván! Ez olyan, hogy játszol vele a nyelveddel. Pöckölgeted a szádban. Nincs túlbonyolítva, túlfűszerezve, de remek alapanyag hibátlanul darálva és még jobban elkészítve. Itt a medium tényleg medium sütést jelent (mint a Moszkva téri Mekiben), és, bocsánat, most egy elég undorító hasonlattal fogok élni, de hát mit csináljak, annyira természetes, hibátlan az összhatás, mintha a hús a szádban nem is egy feldolgozott, megsütött valami lenne, hanem élő, friss izé, a szájpadlásod része. Próbáljátok ki, és rájöttök, hogy mire gondolok.
Külön-külön elemezve az összetevőket mindegyiknél arra a következtetésre jutsz, hogy közel hibátlan, a Moszkva téri Meki burgere viszont lehengerlőbb, erőteljesebb. Ugyanaz az étel, ugyanaz a minőség mindkettő, de az egyik fuvola, a másik basszusgitár. Szóval értelmetlen rangsort felállítani köztük: zseniális mindkettő.
Rich.mond 2014.10.15. 21:49:06
Kóstoltatok ti már IGAZI hamburgert? Nem, nem azt, amit itt, Magyarországon elétek raknak. Hanem azt, amit a BURGER őshazájában, az USA-ban kapsz. Na az hamburger. Bírom, amikor a sok kis okoskodó nagyon magyar azt mondja,hogy az amerikaiak kövérek és egészségtelenül élnek. Ott ha egy McDonaldsban (Meki, OMG, ez is olyan suttyó balkáni)ezt tennék eléd, simán milliókra perelhetnéd őket.És fizetnének, mint a katonatiszt! Ez ugyanis nem burger.A burger valódi kentucky marhából készült - a white trash megeszi az ohioit is, a fekáknak mindegy, csak hús legyen, a latinok meg igénytelenek. Akárcsak ti.Egyetek inkább pacalt és rántotthúst, az való nektek! A kritikát meg bízzátok a profikra kispofáim!
Urban Gorilla · http://urbangorilla.blog.hu/ 2014.10.15. 22:23:36
Hiába keresünk jó hamburgert, az USAban sem olyan egyszerű találni, ugyanis, mikor Los Angelesben játszottam az együttesemmel, a szervező elvitt egy In and Out Burger nevű helyre, ami állítólag igazi LA burger hely, de hozzátette, hogy a hamburgerről, (gyorséttermi, vagy nem gyors) azt kell tudni, hogy éjfél után és bebaszva a legfínomabb. Ezt volt alkalmunk megtapasztalni. Úgyhogy aki nem ezekkel a feltételekkel indul hamburgert kóstolni, annak fogalma sincs az egészről.
Itthon pedig a Móriczon az éjjel nappali burgeresnél (meg a Volga szállónál) a puffancsos, csalamádés volt a legjobb
Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2014.10.15. 22:23:57
a modoros sokkal jobb volt régen :(((( modor tibit megvették a háttérhatalmak, meg a gyíkemberek :((((
manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2014.10.15. 22:24:05
Donjon 2014.10.15. 22:24:08
Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.10.16. 06:57:50
Celtic 2014.10.16. 06:57:55
(egyebkent en a Leves.-ra pont a fenti blog utan talaltam ra. de akkor meg nem arultak minden sarkon levest szendviccsel )
tralalala 2014.10.16. 06:58:35
Na szal az a lényeg, hogy eleve tök nagy volt a sor. Ez nálam már rosszpont - nyissanak ki több kasszát, ha kell, vagy nagyítsák meg a kasszapultot, tudom is én. Oldják meg.
Mindegy, mire odaértem, a csaj egy bájvigyorral letegezett: Heló, mit adhatok? Mondom ismerjük egymást bazmeg? Udvariasság? Vagy mi a fasz van?
Na erre kicsit összekapták magukat, én meg kikértem a Burgert. Viszont direkt megmondtam, hogy uborkát ne rakjanak bele, erre mikor harapok bele, mi van benne? Naná, hogy uborka!
Visszavittem a gecibe, hogy mi ez a fos. Erre magyarázott, hogy náluk ez a standard, meg hogy biztos nem hallotta. Na mondom álljunk meg egy szóra. Itt én vagyok a Vendég. Most azonnal csinálnak egy újat, vagy már perelem is be őket a gecibe.
Na ebből értettek, hoztak a konyháról külön nekem egy új Burgert. De fogalmam sincs, hogy ezeket miért csak így lehet elintézni. Ezért szar ez az ország, mert ennyire nincsenek tekintettel az emberek egymásra, nem tolerálják egymást, nem bírják a változást. Pl. Rodoszon simán kérhettem uborka nélkül, sose volt ezzel gond.
Na mindegy, szóval csak annyit, hogy Tibor, minden tiszteletem a tiéd, de ez a cikk egy kicsit most mellényúlás volt. Nem értem, miért kell felhájpolni - gondolom fizettek neked meg ingyen ehettél, oké, de azér mégis az arcodról van szó. Ne kurvuljunk már ennyire, okés? Na jó csak ennyit akartam, ez csak az én véleményem, attól még lehet, hogy másként látja valaki. Csá,
Kokszos
Trónkövetelő 2014.10.16. 06:58:48
Már el is távolították a bejegyzést. Valamelyik városban-blogger sunyiban olvassa a Modorost!!!!
Vagy ami még szörnyűbb lehetőség:
Valaki napközben tisztességes, becsületes Modoros-olvasónak álcázza magát, de éjszaka lábujjhegyen besettenkedik, beoldalog a szobájába, és írja a városban.blog-ot!!!!!!
Trónkövetelő 2014.10.16. 06:59:00
Addig is szavazzon:
Ön hogyan eszi a sült krumplit:
a) a burger előtt
b) a burger közben
c) a burger után
d) nem tudom, megnézem a videót, és úgy fogom enni ezentúl, ahogy a gasztroistenség-bloggerek tanácsolják
Trónkövetelő 2014.10.16. 06:59:08
index.hu/mindekozben/poszt/2014/10/14/a_new_york-i_magyar_langosozot_tesztelte_a_cbs_street_food_bloggere_es_meg_is_irta/
Ennek az indexes posztnak minden bötűjét gránitba kéne vésni és a bötűket arannyal kiönteni.
Vad Ász 2014.10.16. 11:11:14
Egyfelől örömteli: ahogy a sztárbloggerek rájöttek, hogy a netes újságírás mégsem fizet annyit, hogy mindennap más menő étteremben (pláne, hogy Bp-n 0-2 közötti ilyen van) játsszák el az ínyenc párizsi milliárdost, úgy a hasonló gondokkal küzdő egyszerű nép számára is hasznosabb, mert normális éttermet belülről úgyis csak a tévében látnak.
Másfelől fölösleges: kit érdekel, hogy Piri néni süti a legjobb dögburgert, ha ilyet akarok enni, úgyis ott eszem, ahol az utamba esik, annyira egy hamburger sem nagy élmény, hogy csak ezért elmetrózzak Kőbányára.
Legjobb amúgy a Mooby's legyes-hugyos burgere :)
Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.10.16. 11:11:17
CheTamás · http://rascasse-f1.blog.hu 2014.10.16. 11:41:27
Az igazi sztrítfúd az a Haggies-es lángos, meg a vegán guacamolee, meg a karamellás bivalytakonyba forgatott, mályvacukros fánk.
Igaz, hogy ezek közül egyik se áll el 14 évig, mint a McBurger.
Alig várom, hogy a rózsaszínű food-truckok kibasszák az oldalablakukat a Körúton.
Orszag 2014.10.16. 18:21:41
Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.10.16. 18:21:48
Gajdos Jr. 2014.10.16. 18:21:56
manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2014.10.16. 20:10:14
deriva: te is nőből vagy.
2014.10.17. 11:07:30
Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.10.18. 13:31:08
2014.10.19. 14:40:30
colorcam.blog.hu/2014/09/18/rokusfalvy_263
a_fater 2014.10.21. 06:57:56
danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.10.27. 20:40:54
www.youtube.com/watch?v=4Qa6QXBxxWw
Trónkövetelő 2014.10.28. 07:15:36
dinamo.blog.hu/2014/10/27/az_uralkodo_osztaly_leveszi_az_alarcot
Nem gondoltam volna, hogy egyszer olyan helyzetbe kerülök, hogy egy dinamós cikket LESZEK KÉNYTELEN linkelni a Modorosra, íme megtörtént :D