Mert valahogy elfelejtettünk, úgy látom. A királyi többes szándékos: igen, te is elfelejtettél, ők is elfelejtettek, mindenki elfelejtett, mindenki (én nem).

A németek népszerű nyelvőre, Bastian Sick (ő a német Modor Tibi tulajdonképpen, csak nem annyira sokoldalú) ezt úgy magyarázta olyan tíz évvel ezelőtt Der Dativ ist dem Genitiv sein Tod c. mélynémetkedő mestermunkájában (immernoch!), hogy az átlagember mindig is súlyosan küszködött a helyesírással, csak hát éppen nem volt annyi alkalma ezt a tehetségtelenségét ország-világ előtt megmutatni, mint manapság - ezért olyan szembetűnő most. Annak idején, ha levelet kellett írni a hivatalnak, szépen nekiláttak, segítséget kértek, megadták a módját: levélpapír, sorvezető, címzés. Ilyen-olyan ákombákomokkal, helyesírási szótárral, írástudó rokonokkal vagy szomszédokkal, de megoldották.

Ha meg mégsem, hát mindig ott voltak az olvasószerkesztők, lektorok, korrektorok - és vigyáztak, hogy az olvasói levél szerzője, de a politikus, művész, újságíró se maradjon szégyenben.

Aztán jött az internet szabadsága, és ugye ŐK életre keltek: úgy gondolták, hogy élnek a nyilvánosság hatalmas lehetőségével, ha már így alakult. És ha már így alakult, elhatalmasodtak a jobbra érdemes népesség tiszta elméjén is, és szépen lehúzták őket a nyelvi igénytelenség posványába - oda, ahol már mi, igényesebb és műveltebb lelkek is itt-ott inkább utánanézünk, mert elbizonytalanítanak ezek a bunkók. 

Ja! Mert a magyar nyelv az nem ilyen. Az széles puszták szilaj, nyakas, büszke, indoeurópai kalodába nyelvében sem zárható, szárnyaló-agglutináló lelke. A rovásírásban még magánhangzók se voltak, és csak erre erőszakoltak rá egy idegen szabályozottságot, sosem létező korlátokat és jeleket. Mert ezek az Akadémián csak unatkoznak, és szívatnak (szivatnak!) egy egész népet. Mert be kell látni, hogy a nyelv az egy élő, örökké változó amőba, és bizony ami valaha helytelen volt, abból lesz a sztenderd.

És elolvasnak hozzá még egy-két nádasdys fejtegetést, ami után teljesen felmentve érzik magukat: igenis írjunk-beszéljünk csak úgy, ahogy nekünk tetszik - hiszen nincs olyan, hogy helyes vagy helytelen. A Láthatatlan Kéz lassan, de biztosan itt is igazságot szolgáltat. És nagyon jó lesz, amikor majd egy Mucsi-monológ vagy az Egy-két-há jelenti majd a mércét.

Eszembe jut drága jó Csurka István bácsi (ma már tudjuk, hogy minden szava igaz volt!) egy előadása az ELTE-n úgy 2000 környékéről. Amikor egy kekeckedő okostojás megemlítette neki, hogy "Mi se voltunk hófehérek, amikor bejöttünk a Vereckei-szoroson", akkor rutinból vágta rá röhögve, hogy "de mára már kifehéredtünk".

Na itt ugyanerről van szó. Sajnos - és lehet bármilyen ideológiával takarózni, de - a rossz helyesírás egyszerűen műveletlenségre, bunkóságra, stílustalanságra vall. Kifogásokat persze mindig kereshetünk, de hiábavalóság. És ki is mondja: kaukció, nullszaadó, mülködik, fagylajt. Rendben, nem volt minden húzás rendes tőlük. Muszáj-muszály, egyelőre-egyenlőre, játsza-játssza, küld-küldd. Hízik, de hizlal. Bízik, de biztat. Kín, de kínlódik. Szív, de szívat. Tűz és tüzes, víz és vizes, de tíz és tízes - és húsz, de húszas.

És még nem is akarjuk feltétlenül a többszörösen összetett szavakkal csuklóztatni a népet, mert ahhoz már tényleg átlagon felüli intelligencia kell, hiszen ki is tudná felfogni? Kész őrület. Igazságügyminiszter-helyettes, adatbázis-kezelő. Jó, az, hogy most megvan-e a hat szótag vagy sem, az már kicsit túlzás; és a földrajzi nevek képzésének túlbonyolítottsága se biztos, hogy jó így. A központozás? A vesszők, pontosvesszők, gondolatjelek  (nem kötőjelek!) már rég kihaltak, idézőjelünk meg hát alapból csak angol van a billentyűzeten; számkódokat meg tényleg nem várhatunk el mindenkitől. „ ” — Külön írjuk vagy különírjuk? Egybeírjuk vagy egybe írjuk? Nem csak, vagy nemcsak? 

Hagyd már, úgyis megértik! És használj sok-sok felkiáltójelet! Minden mondatod után!! (!) Hiszen mindegyik nagyon fontos! Ékezetet meg ne nagyon, azzal is csak a hibázási lehetőségeket növeled! Meg vesszőt se.

De komolyan, a magyar nyelv és helyesírás az egy olyan dolog, hogy az (álltalános) iskolában még tudtad, és amióta onnan kimásztál, nincs is rá többé szükséged (szügséged)?

Kedves bunkó, igénytelen, műveletlen, tehetségtelen, paraszt magyar (Magyar) honfitársam! Szedd már össze magad, kérlek - és tanulj meg újra helyesen írni. Tényleg, te hogy voltál képes főiskolai, egyetemi oklevelet szerezni? Nem volt ott senki, aki visszadobta volna a trehány, szar munkádat? Vagy esetleg mással írattad (irattad) meg.

Most őszintén, én se vagyok túl jó helyesíró, a felesleges túlbonyolítás és tudálékoskodás pedig fáj: olyan vagyok, mint a Herrmann Tanár úr, aki saját bevallása szerint is csak hármasra tudta a könyvet.

Nos, legyen akkor ez a kiindulópont.

Tisztelgés a Helyesírás előtt. Ők is feladták.