Az Ingyenélő II.

2011/05/19. - írta: Modor Tibi

A 2009 nyári első részben leginkább a baráti társaságban és a rokonságban fellelhető ingyenélőket tárgyaltuk ki - őket általában havi, éves rendszerességgel kell elviselnünk, és kicselezésükre is viszonylag könnyedén ki lehet fejleszteni - alkalmazni - a megfelelő módszereket.

Ám van a Parazitának egy sokkal rosszabb ága: velük együtt kell élni, sokszor egy légtérben - megkerülhetetlenek. Nem sok választásunk van. Vagy eltűrjük őket éveken keresztül - ezzel valószínűsíthetően tartós egészségkárosodást okozva magunknak -, vagy ahogy lehet, menekülünk a karmánk elől. A harmadik opció az élősködő személy ártalmatlanítása, de ez sajnos nehezen megoldható törvénybe nem ütköző módon.

Lehet ő bárki: problémás lakótárs (csodás társbérletek!), szülő, nagyszülő, házastárs, testvér, gyerek. Akárhol előfordulhat, és a Terminátor II-ből jól ismert higanytestű gonoszhoz hasonlóan bárki azzá válhat, akiről előtte soha nem feltételeztünk volna ilyen viselkedést.

Alapvető jellemzője a gátlástalanság és a kettős mérce. Tipikusan konfliktusgeneráló alkat - amit saját magára nézve természetesnek tart, azt máson azonnal számon kéri. Ami a háztartásban megtalálható, akivel ő együtt él, az mind arra hivatott, hogy őt szolgálja - neki minden jár. Elveszi, kölcsönveszi, használja, úgy hagyja, hordja, elajándékozza, eltékozolja, tönkreteszi.

Ők például azok a már harminchoz közeli vagy azon túli, szülőkből élő fiatalemberek, akik még mindig sokadik egyetemüket kezdik meg nappali tagozaton, hogy aztán azt se végezhessék el. Bár még lehet, hogy iskolába se próbálnak már járni. Igen, ezek főleg férfiak - mivel a hasonló beállítottságú lányok általában találnak maguknak valami szerencsétlen mecénást, és azokat boldogítják. A kaja a hűtőben terem, a számlák, házimunka intéződnek. Kora délután környékén kel, majd több óra lézengés után vág neki estefelé a kocsmáknak, szórakozóhelyeknek, játéktermeknek. Élete a pénzköltés-zabálás-szórakozás-másnaposság állandó körforgására épül. Ha esetleg pár hetet-hónapot el tud tölteni egy munkahelyen, az olyan - a katonaszolgálathoz hasonlítható - élményekkel gazdagítja, hogy még évekkel később is arról mesél. Ha esetleg valaha különköltözik, azt is a szülők fogják neki finanszírozni. Csak kicsit támogatják meg, pont annyira, hogy az alkalmi munkákból szerzett zsebpénz mellett azért a lakásra is jusson egy kevés. Saját erényeként külön kihangsúlyozza, hogy azért elég jól gazdálkodik a pénzzel, mert havonta/évente tényleg csak egy jelképes összeget kap. Szóval azért az túlzás, hogy ő eltartott lenne. Meg hát a Vili, Anikó, Joci még többet kap az öregektől, az azért már tényleg gáz.

Empátia benne semmi, számára minden nap szombat. 

 

-Bazmeg, már most mész? 

-Bocs, holnap nyolctól munka, tizenegy van már...

-Ne legyél már csicska, hallod. Még ezt megiszod, meghívlak!

 

Hát aztán van talán ezen belül is rosszabb. Aki minden gyengeségére tudja a magyarázatot, felgöngyölítette az eredőket. Mert ő annyira szerencsétlen, hogy amikor tizenévesen őt valaki bántotta, az benne olyan lelki törést okozott, hogy azóta se tud dolgozni járni. És éppen ezért feljogosítva érzi magát a kárpótlásra bármikor, bármilyen mértékben. Mindenki más hibás. Képes ellopni és elkótyavetyélni a családi ékszereket, a pénzérme-gyűjteményt - képes a tandíjra kapott pénzt eldrogozni, a családtagok ruháit sajátjaként hordani, a tisztálkodási szerekre, dezodorokra, parfümökre rájárni. Ha emésztési problémákkal küzd, a kávé mellé jár neki a klotyón elszívott cigi is - és persze minden kisebb-nagyobb címletű bankjegy és érme, amire véletlenül rábukkan a kabátokban, farmerokban.

Ő a szegény, őt segíteni, támogatni kell - hiszen ők a hibásak azért, amiért ő ide jutott.

Az elveszett, elhagyott nyolcvanas generáció... nekik nem jutottak hősök, nem jutott rendszerváltás, nem jutottak idolok. Csak a nihil.

86 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

escargot 2011.05.19. 20:12:02

Tibi, már az elején sejtettem, hogy Mandinert olvastál... (Egyébként a kommentek is gyönyörűek hozzá, a minden irányban sziporkázó modorosságokkal, a semmirekellő fiataloktól a külföldi kánaánba szakadtakon és a kádáridejébenigenismindenjobbvoltig.)

mr2 2011.05.19. 20:18:09

'98-ban Svédországból hazaköltözött ismerősöm képes volt ezt az életmódot majdnem 10 éven keresztül csinálni. Folyamatosan arra hivatkozott, hogy - mivel svéd állampolgár - nem kap munkát Magyarországon. De feketén dolgozni nem volt hajlandó, mert az ellenkezett az elveivel.. talált magának egy derék, szorgalmas lányt, akivel éveken keresztül együtt élt (később összeházasodtak), és aki hajlandó volt finanszírozni a napi cigaretta és sör adagot. Közben mindenféle remek szerencsejáték kombinációkat tudott, amit elvben végigvezetett, és a virtuális haszont valósként értelmezve beruházásokba kezdett.. Kicsit megzavarta, hogy 2004-től nyugodtan vállalhatott volna munkát, innentől már nehezebben hitette el, hogy nem kap legálisan munkát. Ő volt számomra az INGYENÉLŐ tökéletes megtestesítője.. A viselkedése alapján sok mindennel ki lehetne egészíteni ezt a psoztot..

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2011.05.19. 21:01:57

szőrös végű furunkulusa, véreres, gennyes kelése ez a fajta ember az emberiségnek.

doszy 2011.05.19. 21:07:26

Szerencsére nincs ilyen ismerősöm. Amúgy a link az elején a Balekra mutat.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.05.19. 21:19:41

@escargot: Nekem is az az érzésem, hogy ez már egy több szinten is értelmezhető, posztmodern önreflexióval önmagát is idézőjelbe tevő modorosposzt...

2011.05.20. 06:55:06

A legkisebb csimotám érettségi óta jár főiskolára – kommunikáció szakos. Én két éve meg vettem neki a diplomaosztó ajándékot. Épp tegnap jutott eszembe – és hangosan felröhögtem – hogy apuka, aki az egészet finanszírozta annak idején közölte, hogy nem akar engem a diploma osztón látni.
Tavaly meguntam, hogy örökké vészhelyzetből kell a gyereket kimenekíteni, egy akkora összeggel, amiből egy 2 gyerekes család szerényen több hónapig meg élne. A római kaland – utána ment modell barátnőjének, hogy majd ott vállal munkát, de egy hét múlva nekem kellett pénzt utalni, hogy haza jöjjön – közöltem, hogy nem finanszírozom tovább a pesti lakást, költözzön hozzám, Világvégefalvára.
Egy hónapig bírta, elköltözött apukához, aki az óta is eltartja, és fizeti a tandíjat. Megértem, hisz fut a pénze után, elvégre muszáj lenne végre egy diplomás gyereket produkálni a családban. (az én gyerekemnek, a féltestvérnek ez ugyanis nem okozott nehézséget).
Néha elfelejti, hogy kivel beszél, és nyomja az egyen panasz szöveget, ilyenkor rászólok, hogy tudom kicsim, és 2 főiskolára jártam egyszerre + meló+család bocs, de rossz helyen nyomod.
Amúgy aranyos, szép gyereke és én imádom, de nem bánom, hogy most az új feleség és apuka is kieveszi kicsit a részét a gyereknevelésből.
Én annak idején kijelentettem, hogy nem finanszírozom a fő sulit – ami természetesen fizetős, kerestem neki egy szakmunkás iskolát, de rám nem hallgatott senki. Úgy vagyok ezzel, hogy jogában áll mindenkinek úgy elbaszni a pénzét, ahogy akarja.
Apukával évekig pereskedtünk , nem nagyon akart tartásdíjat fizetni, most sokszorosát fizeti ki a semmire.
Az élet mindig helyre teszi a dolgokat.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.05.20. 07:08:37

Létező jelenség létező jelenség hogy mást ne mondjak ismerettségi körömben van ilyen, nem mondanám, hogy a túlzottan közeli ismerettségi körről lenne szó de a jelenség ismerős ismerős.

Nadiposzi (törölt) 2011.05.20. 07:24:13

Én kicsit szeretnék ilyen lenni. Semmi gond, semmi stressz. Annak idején volt egy homo minimalis álmunk egy cimborával a teljesen tökéletes létezésről. 30-40 centi forgács, pár ág, egy két autógumi láncon, hintaként. Kaja bőséggel, néha génkeresztezési céllal behoznának pár nőstényt, persze azért nem megerőltető gyakorisággal, a gondozók hetente kétszer kitalicskázzák a pisis sarkot. Még a netről is lemondanék.

2011.05.20. 07:56:30

@Nadiposzi: költözz be a villába:)

2011.05.20. 08:08:53

Nálunk sajnos a családban van egy semmirekellő, aki eltart egy élősködőt. Ez pedig úgy néz ki, hogy az illető felnőtt nő (47 éves), életében még egy cipőt nem vett magának (ezt értsd szó szerint), lakásról, háztartási gépekről stb. nem is beszélve – mindezt évtizedek óta immár nyugdíjas szülei finanszírozzák (mégiscsak a gyermekem!). A dologban az a szép, hogy ugyanakkor szociálisan nagyon érzékeny, adakozik, ajándékokat vásárol, stb. – ha nagyon kiköltekezik, ilyenkor a felhalmozott számlatartozásokat is a szülők rendezik. Egyébként dolgozik, van munkahelye, de a pénzzel kb. egy tízéves gyermek szintjén bánik – amíg van, mindent megvesz.
A dologban az a legszebb, hogy pár éve került egy élettársa, aki hasonló korú férfi, ám életében még nem dolgozott egy percet sem, a saját szülei inkább az unokákra írattak mindent, hogy a tékozlásnak véget vessenek. Ezt az élősködőt tartja el erején felül, mert az „egy angyal”, akit mindenki átver, nem kap munkát sehol, stb.
Örüljön, akinek nem akad ilyesmi a családban!

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.05.20. 08:13:00

Akkor szokott idegesíteni az ingyenélőzés, meg az el lehet menni dolgozni, amikor olyan negyven-negyvenöt-ötven éves ember mondja, aki annak idején olyan tudással került pozícióba, amivel ma nemhogy Segíthetek Béla nem lehetne a mekdönciben, de még parlamenti képviselőnek se vennék fel.

ami meg végképp fel szokta baszni az agyam, az undorító oszd meg és uralkodj, amit Pártunk és Kormányunk művel. Először volt az hogy minden rendőr nyugdíj- és táppénzcsaló, most meg majd jön az, hogy mindenki, aki nem dolgozik 17 éves kora óta három műszakban és nincs huszonöt éves korára legalább két gyereke, az ingyenélő. Szépen lassan megy az összemosás. Mindezt olyan emberek szájából, akik az egyetemen képesek voltak nálam is kevesebbet előfordulni. Attól meg külön forog a gyomrom a mandineres cikkben, hogy valami velem egyidős nyikhaj elkezd életvezetési tanácsokat osztogatni. Együtt, egymás kezét fogva... misére ne menjek?

mrbateman 2011.05.20. 08:23:22

@Brother Love:
Igen az én családomban is van egy ilyen (ugyanez, csak tök más) eset, úgyhogy én sem tudok önfeledten kacagni ezen a poszton.
Feleségem testvére, krisztusi korban otthon él anyukáékkal és elvan. Igazából lehetne még szarabb a helyzet, ha ehhez még pénzköltés is párosulna, de élete inkább hasonlít Nadiposzi által gyönyörűen leírt homo minimalishoz, se nő, se barátok, semmi csak a kisimult agyhullámok.
Nem arról van szó, h. hülye, vagy fogyatékos (bár szociálisan az), mert egyetemet végzett (ez ma már nem garancia) csak nem merakar nekiindulni az életnek, mert.....egyszerűbb így na!

mrbateman 2011.05.20. 08:38:15

@Nadiposzi:
Ez egész egyszerűen gyönyörű, de fel kell venni a kapcsolatot Sebeők Jánossal, h. ossza meg tapasztalatait a ketreclétről.

Ja és a teljes aktív/passzív választói jogot sem lehet megtagadni a homo minimalistól. Sőt ez friss vért hozna a társadalmotudományokba, ha vizsgálni lehetne az ő preferenciáikat. (attitűdkutatás, kvantitatív, kvalitatív módszertanok, stb)

Nadiposzi (törölt) 2011.05.20. 08:42:05

Fájdalmas dolog az önálló életvitelre áttérés, nem is jön össze mindenkinek. Elalváskor azon agyalsz, hogy ne indíts-e elf tolvajt inkább a paladinod helyett, vagy hogy a hétvégi szabadtéri hömbölgésre tálca sör, vagy fröccsözés lenne a megfelelő, ileetve az az elsős punetti, akivel a Fredoék összespanoltak az a hogyishívják elhozza-e azt a jócsöcsü közgázos barátnéját, akivel a múltkor a Hangulatban futottunk össze.
Aztán rádszakad az egész szar, főnökkel, főbérlővel, buzi elintézni valókkal. Nem csoda, ha sokan inkább a másik oldalukra fordulnak.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.05.20. 08:42:44

@mrbateman:
"attitűdkutatás, kvantitatív, kvalitatív módszertanok"

valamiért a "tudományos onánia" kifejezés jutott eszembe, de nem tudom vajh miért :-)

2011.05.20. 08:46:29

@Professor Pizka:
"Mindezt olyan emberek szájából, akik az egyetemen képesek voltak nálam is kevesebbet előfordulni."

Csak nem Selmeczi Gabikára gondoltál? :)

mrbateman 2011.05.20. 08:52:23

@Professor Pizka:

Azt kell kutatni, amire van pályázati pénz, amiből a saját bérüket fizetik, majd a végén leteszik az asztalra az "eredményt", sőt még a publikációs listát is könnyen, gyorsan, kevés energiával lehet bővíteni.
Nem onánia ez, csak öncélú tevékenység zéró társadalmi hasznossággal.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.05.20. 08:52:48

@Nadiposzi: "Elalváskor azon agyalsz, hogy ne indíts-e elf tolvajt inkább a paladinod helyett" - azt hiszem rátapintottál az élet egyik nagy kérdésére! Persze a vége mindig ugyanaz: a választási kampányban paladinként indulsz, ha pozícióba kerülsz, akkor meg te leszel a legnagyobb tolvaj... :)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.05.20. 08:57:21

Fideszezést a szakblogokon legyetek kedvesek.

2011.05.20. 08:59:04

@mrbateman: az Eu pénzéből viszonylag jól el lehet héderezni, meg utazgatni:)

2011.05.20. 08:59:48

A kissé viccesebb változatot én is ismertem, egy volt (igen tehetős) főnököm fiának személyében. Több főiskolát megkezdett, de fél éven túl egyet sem folytatott, a legkülönbözőbb okokkal hagyta abba a tanulást, a leghajmeresztőbb számomra az volt, amikor az egyik főiskolát azzal hagyta ott, hogy „ott mindenki nyilas”.
Jellemző egyébként, hogy amikor apu a harmadik eset után berágott és (helyesen) közölte, hogy innentől lakhat ugyan továbbra is nála, kap enni-inni, de azon kívül egy fillért se, továbbá havi 15.000 Ft-al hozzá kell járulnia a rezsihez, gyorsan elköltözött anyuhoz, aki nem szabott ilyen kegyetlen és méltánytalan feltételeket.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.05.20. 09:01:22

@mrbateman: Nem onánia ez, csak öncélú tevékenység zéró társadalmi hasznossággal.
WTF? :-)

Kutatni tárgyi és személyi apparátussal lehet, a többi az könyvtárazás, meg cikkletöltés- és ollózás. Csak mi szeretünk magunknak hazudni az ilyesmiről. A szociológia sem haszontalan tudomány, csak ki kell menni terepre és megvizsgálni, hogy működik a társadalom. Meredekebbet mondok: a jogantropológia sem haszontalan tudomány csak el kell menni a Szarvasi Városi Bíróságra, a BKKB-ra és megnézni hogy mennyiben ítélkeznek másképp a budai dámák, mint a tirpák nagyságák. Sokat megtud az országról, aki összeveti a kettőt. De ez kutatás. Menni kell, tankolni a kocsiba, adatsorokat felvinni, kvalitatív és kvantitaív szempontokat kitalálni, szegmentálni, nemzetközi összevetni stb. Az eredményt meg annyiba, vagy kevesebbe nézik, mint a tudományos onanizálás eredményét. Ezért a legtöbb kutató a kisebb ellenállás felé mozdulva beáll az onanizálók közé és nyer egy OTKA vagy TÁMOP laptopot.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.05.20. 09:08:16

@Professor Pizka: Ez csak azt mutatja, hogy lehet az ingyenélést elegánsan is űzni. :)

2011.05.20. 09:18:10

@Professor Pizka: te melyiket csinálod?:)

Nadiposzi (törölt) 2011.05.20. 09:25:31

@Professor Pizka:
Baszki a TÁMOP pályázat megírásával cirka 2 hónapja szenvednek a kollegák, hát ha ez ononizálás, akkor a szöges kesztyűs verzió. Az OTKA meg egy beltenyészet , kb. mint a texasi láncfűrészes családja.
@altoid:
:D

2011.05.20. 09:28:28

@mrbateman: A németeknél ezt a jelenséget Mama Hotel - Papa Bank - nak hívják.

mrbateman 2011.05.20. 09:42:57

@Nadiposzi:
Van egy qrva rossz hírem a kollegáidnak....vissza fogják még sírni ezt a pályázatírási szakaszt, majd a megvalósításnál, elszámolásnál (árajánlat, szerződés, telj. igazolás, kifiz bizonylat, hova utazott, mikor, miért, milyen gépkocsival, mekkora fogyasztással, ki helyettesített kit és miért?....brrrr...jobb bele sem gondolni)@Professor Pizka:
Na várjál azt hittem eddig a kutatás tárgyáról, céljáról beszélünk (homo minimalistól indultunk) mint onánia, de most te a hogyanról a mószerekről beszélsz. Sőt egyáltalán most még tréfálkozunk, v. komolyan beszélünk a témáról?

A jó témát lehet kutatni helyesen, v. helytelenül, a módszertanilag helyes kutatás eredménye tudományos szempontból szinte mindegy, mert a megerősítés, v. cáfolat egyaránt értelmezhető (pályázati rendszerben már nem sajnos, ez pedig előhívja a nem feltétlen helyes módszertant, mert valahogy ki kell hozni a végeredményt)

Az igazi onánia, ha maga a táma is baromság (de mit lehet tenni, ha ez illeszkedik a pályázati felhíváshoz) és innentől kezdve hiába kuatod megfelelő módon, öncélú onánia az egész hiába utazol Szarvas és Bp. között.

Petta 2011.05.20. 09:44:44

Az melyik kategoria, amelyik hajlando dolgozni (sales marketing, ha mar a nagy duma amugy is adottsag), de alapbol varja el, h szulei a 30-40 ev munkajanak eredmenyet kicsengessek neki, elvegre nekik ott a nyugdijuk, meg minek akkora haz, stb...?

Pizka vizsgalatat szivesen tamogatnam. Meg baromi kivancsi lennek ra, miket talal....

Nadiposzi (törölt) 2011.05.20. 09:48:42

@mrbateman:
Ó, a VÁTI és a JTS régi jó ismerősünk a jelenleg futó pályázatunk okán, még jó hogy nem látják hogy az externál expertáliák 4.4.2-es workpackagéjének kontójára a tud. kommonukációs tervezet megvalósíthatósági ütemtervének alpontja helyett itten kommentelgetek, hihi.

mrbateman 2011.05.20. 09:53:52

@Nadiposzi:
Írd be a pályázati azonosítót a nick-edbe, és máris kipipálhatod a kötelező nyilvánosság vonatkozó részét. Sőt Tibin keresztül még sajtóközleményt is tehetsz!:-)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.05.20. 10:22:12

@mrbateman: számomra az az igazi tudományos onánia, amikor van a slágertéma (...Gizike most mindenki falusiturizmusban/bioélelmiszerben utazik, az ANTILOP 234.234.1246.2365 pályázatra jelentkezzünk be). Aztán az ollózás és végül a "kutatás" eredményének elsüllyesztése.
@Nadiposzi: ja, a bullshitting skill a pályázati célokkal összeegyeztethető...
@Petta: ha eleget cseszegetsz, leírom :-)

A Tyne folyó déli partja 2011.05.20. 10:28:32

@Brother Love: én is ismertem ilyet, neki volt férje (több is), gyereke (szintén). dolgozott is, vett is magának is, másnak is dolgokat, de a pénz az totál kifolyt a kezéből. értsd: a fizetés megkapásakor megveszünk mindenfélét (leginkább másoknak), hónap végén (mit végén, közepén) sírunk, hogy jaj, nincs pénz. hogy tán be kellett volna osztani, fel sem merült. 47 évesen, felnőtt gyerekekkel (akik szintén már 30 körüliek voltak, 17 évesen már szült.)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.05.20. 10:31:51

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): ezt speciel nem lenne rossz tanítani az iskolában, elférne az utrechti unió mellett a tananyagban

Petta 2011.05.20. 10:51:07

@Professor Pizka: karaj! szerinted Tibi belemenne egy kulon posztba a modoros biro/birono temakorben? :))) ugyis annyi jogasz olvas + kommentel...

ami meg a tananyagot illeti, nem elkepzelhetetlen, h egy 10 eves gyerek tobbre menne ezzel, mint a "hogyan huzzunk fel gumiovszert bananra szajjal" tanoraval.

Nadiposzi (törölt) 2011.05.20. 10:54:38

Én nem értem az emberek problémáját a pénzzel. Nekem ha kiürül a bukszám, elmegyek egy ATM-hez, azt veszek le amennyi kell. Persze szar, ha éppen innál egy sört, de a kocsma közelebb van, mint egy automata. Ez vidéken gyakran előfordulhat, ezért kerülni kell ezeket a helyeket. Ezek elmaradott környékek, még akármi is történhet velünk ilyen helyen ,pl. nem működik a wifi, vagy nincs térerő.

2011.05.20. 11:03:19

@Nadiposzi: ha nincs a közelben ATM, akkor otthon nyomtatok egy Deákot:)

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.05.20. 11:14:55

nővérem ilyen, de majd csak kerüljön a szemem elé ha hazamegyek, kiosztom úgy hogy nem áll meg a lábán

2011.05.20. 11:15:07

@Professor Pizka: úgy vélem aki funkcionális analfabéta és akinek gondot okoznak az alapműveletek annak nincs sok értelme pénzügyi ismereteket oktatni.

mrbateman 2011.05.20. 11:30:16

@Hadrian77:
Rosszul közelíted meg a kérdést.

Beruházások nettó jelenértékét pl lehetne úgy tanítani akár a fodrász szakmunkásképzős lányoknak is, h. megtérül-e a 2011-ben végzett mellnagyobbításom költsége, ha ezáltal a pasim a következő ajándékokat fogja nekem adni az elkövetkező években: 2012 Iphone, 2013 saját székbérlet valamelyik szépségszalonban, 2014 Peugeot 206-os, 2015 nyaralás Ibizán, 2016 100.000 HUF értékű aranyékszer, stb.
Figyeld meg, h. menne a dolog, csak fel kell kelteni a diákság érdeklődését, a víz elektrolízise során képződő durranógáz, a gúla térfogata és társai mind picsafüst, nem érdekel senkit ez az elvont tudományoskodás.

Sőt lehetne fokozni a helyzetet, mint pl: bizonyára észrevettétek a pénzáramok értéke a 2014-es üzleti év után jelentősen csökken, nos ennek oka a termelő eszköz amortizációja, ezáltal jövedelemtermelő képességének romlása!
Ezért számoljátok ki megéri-e felvarratni azokat a ciciket és/vagy szájfeltöltést is igénybe venni!?

Egy idő után sok közülük kúrás előtt határhasznokat, alternatívaköltségeket számolgatna!:-)

2011.05.20. 11:34:00

@mrbateman: szopás után csinál egy érték haszon elemzést, hogy eldöntse mivel folytassák?:)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.05.20. 11:37:30

@Hadrian77: egészítsük ki azzal, hogy tök jó, hogy mindenki azon kesereg, hogy mennyi a funkcionális analfabéta meg a szellemileg igénytelen ember. Aztán nem nagyon értjük, hogy a szellemileg igényes a faszért nem elégszik meg azzal, hogy napi 8 órában ugyanazt az egy mechanikus műveletet végzi. Oké, én mint kiemelt alfapluszplusz (hehe) könnyen kárhoztatok epszilonlétre félmajmokat, node azért nem ördögtől való az ötlet, lássuk be.

Dzsoni Kráncs 2011.05.20. 11:45:43

Engem érettségi után nem vettek fel egyetemre,volt egy évem,amit valahogy át kellett vészelni,gondoltam elleszek otthon,jövőre úgyis felvesznek.Szeptemberre már halálra csesztettek,hogy mér' ülök otthon,el is mentem dolgozni,ami orbitális szopás volt,későbbi életemre,munkámra nézve sem anyagilag sem erkölcsileg nem profitáltam belőle semmit.Bár utána a négy éves főiskolát négy év alatt elvégeztem.
Viszont sok 25-26 éves embert ismerek,akik életükben még se nem dolgozak,se nem tanultak tovább a középsuli után.

Nadiposzi (törölt) 2011.05.20. 11:49:22

@vészmadár (pica pica):
Huxley szép új világa nekem is szimpatikus, mindenki megtalálja benne a helyét, nincsenek felesleges túlképzések, kihasználatlan kapacitások.

2011.05.20. 11:53:13

@Dzsoni Kráncs: Lehet az olyan szar melóknak is haszna, ha nem is olyan tudatos... Nekem volt jó pár szar munkám, és ha néha lázadozom, hogy "ennyi pénzé' kell dolgoznom, pedig" akkor eszembe juttatom, hogy dolgoztam én sokkal kevesebbért sokkal szarabbat is, oszt egyből helyrebillen a lelki békém. :)

Sand Lover 2011.05.20. 12:07:09

@mrbateman: „Egy idő után sok közülük kúrás előtt határhasznokat, alternatívaköltségeket számolgatna!:-)”

Szerintem nem kell őket félteni, ösztönösen számolgatják, legfeljebb nem tudják, hogy mi az eljárás pontos megnevezése.

Dzsoni Kráncs 2011.05.20. 12:12:25

@Brother Love:Ez jó tanács,köszönöm.
Ami zavar:a munkaerőpiacon már nem nézik,hogy te nyolc év alatt végezted-e a három éves nemzetközi kapcsolatokat,a lényeg:legyen diploma.Az,hogy ez ténylegesen kell-e az adott munkakörhöz már nem lényeg,ma dipó kell egy recepciós álláshoz is.
Az meg külön felbasz,amikor olyan emberek gyermekei is "eggyetemre" járnak,akiknél otthon az Ablak-zsiráf az egyetlen könyv,de azt se olvassák,csak dísznek van.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.05.20. 12:33:56

@Dzsoni Kráncs: uh, amikor a Pp-t már visszafelé is elmondja és el kell neki magyarázni a rosszhiszeműséget...

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.05.20. 12:36:38

@Dzsoni Kráncs: az sem a régi már, az ablak-zsiráf kérem szépen ugye kék. Pont. Erre most meg zöldben és pirosban látom. Nevetséges.

Nadiposzi (törölt) 2011.05.20. 12:42:57

@vészmadár (pica pica):
Faszt kék, zöld. Bár a fater gyerekkorában még ilyen barna agyagtáblákon adták ki, a múltkor találtam meg a padláson.

2011.05.20. 12:48:40

Érdekes, hogy a 3 gyerek közül, az első más gimis korában dolgozott, fősuli alatt pláne, szocmunkásként- ami ugyan nem nagy pénz mellékesen raftintg túrákat vezetett hévégén, most egy multinál nyomja, mert elege lett a szegények istápolásából.
A középső – bár esze van – nem pazarolta az idejét tanulásra, évekig nyomta a mekdönciben,hónap dolgozója, meg minden, most is melózik, nem keres sokat, de neki mindig van pénze, márkás cuccokat vesz magának, fizeti a lakását, sőt a testvéreiről sem feledkezik meg soha, nem zsugori. Rá úgy kell rátukmálni azt a kis pénzt, amit az öccse elől meg tudok menteni, soha nem kérne.
Megfoghatatlan számomra, hogy csinálja.
A kicsi, lásd fent, ha dolgozott is néha, rögtön kirúgták, bár mindenhova könnyen bekerül, mert elég, ha rámosolyog a HR-sre.
Az egyik okos, a másik szorgalmas, a harmadik szép. Ez van, pedig egy fészekalja mindhárom, tehát nem lehet azt mondani, hogy ezt látta otthon.
Ez azért megnyugtat egy kicsit, hogy talán még sem bennem van a hiba.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.05.20. 13:17:56

@Frengi: remélem, egyszer engem is ér olyan meglepetés, hogy muterom képe mosolyog rám valamelyik komment mellől, ahol éppen azt írja le, hogy milyen semmirekellő vagyok :) sőt! Lehet, hogy te vagy az anyám?

Jakováli Hasszán 2011.05.20. 13:18:50

Ez zseniálisan genyára sikeredett. Olyan infókat tartalmaz a szöveg, amiket az NA, vagy hozzátartozói csoportokon mondanak az emberek magukról. Tibi neked szociális munkásnak kéne menned.:) A sokadik egyetem meg arról is szól, hogy 12 éve kitalálta valami nagyokos, hogy legyen minden második fiatalnak diplomája, és mára telített velük a munkaerőpiac, így sokan jobb híján specializálódnak. A magyar munkahelyeken, főleg a közszférában meg legendás hírű empátia, szolidaritás van, igazi bizalom-és szeretetteli légkör. A katonasztorik ilyen tapasztalatokról születnek főleg. Tessekür ederim effendi!

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.05.20. 13:35:24

@Frengi: ha van egy okos, egy szorgalmas és egy szép, akkor bizonyos szögből nézve (mondjuk az én rosszindulatú szögemből nézve) ezek szerint van két buta, két lusta és két csúnya?

2011.05.20. 15:24:02

@vészmadár (pica pica): A te számtanod szerint ez 6 db gyerek, de az hogy valaki nem okos, még nem jelenti azt, hogy buta, hogy nem szép, még nem biztos, hogy csúnya.
Mindig mondom a kicsinek, hogy neki a médiában kell karriert csinálni, a tehetsége meg van hozzá, nem egy nagy lumen, de jól mutat a képernyőn. Mosolyogjál szépen kisfiam, ennek a 30-as 40-es macák nem tudnak ellen állni. Azzal kell főznünk amink, van. Neked ezt adta a jóisten, ezzel kell boldogulnod.
A másik kettő nem szorul a tanácsaimra (se), megállnak a maguk lábán.

@Modor Tibi: Hogy semmire kellő, én ezt nem mondanám. (Különösen most, hogy az elvált házastársam és annak felesége viseli a költségeket.) Későn érő típus, majd kiforrja magát, csak hagyni kell kibontakozni. ( :) )

Palmer Eldritch 2011.05.20. 15:36:54

Jellemző szöveg még.
"Pudingvagybáázmeg! Azé me ecccer az életbe?!"

A Tyne folyó déli partja 2011.05.20. 16:26:31

@Professor Pizka: főleg, hogy az utódok is ezt a példát követték...meg a jelek szerint az elődök is, szóval családi örökség volt.

Erzsebet 2011.05.20. 18:26:38

A mai fiatalok későn érő típusok. 23 éves fiam is nehezen tud felnőtté válni. Januárban diplomázott. Környékünkön kevés a munka lehetőség, mindenhová 2-3 év gyakorlat kell. Reméljük, ez nem tart sokáig, vagy felveszik mester képzésre, vagy máshol talál állást. Nincs aki motiválja. Mostoha testvére és barátja is otthon ülnek. Az előbbinek két OKJ képzéses szakmája van, az utóbbi pedig ott hagyta az egyetemet. A gyerek tőlem várja, hogy ajnározzam, beosztja a munkámat. Én felajánlottam, hogy költözzön el, sőt nősüljön meg. A szülő sem Krőzus a mai világban, hogy ítélet napig dedózza.

szellőláb 2011.05.21. 09:08:02

@Erzsebet: A régiek között is akadt, akinek nem sikerült felnőni. Az öcsém 46 éves, de egy 16 éves fejével és eszével gondolkodik. Az, hogy semmit, de semmit nem tett le az asztalra egyedül csak őt nem zavarja. Jó ideig próbáltam segíteni (munkahelyek, kisebb-nagyobb szponzoráslások, tandíj stb.), de feladtam, mert mindenhol csak megégtem vele. Senkit sem lehet az akarata ellenére megváltani. Ennél csak az lehet elkeserítőbb, ugyanezt saját gyerekkel megélni.

2011.05.21. 11:42:21

Van az ingyenélőnek egy típusa: a szép lélek.
Ez leginkább az Elfújta a szélből az Ashlei-val tudnám példázni. Álmodozik a régi szép időkről, amikor még jól ment, ha dolgozik is néha, nincs benne köszönet. Olyan lassan, bénán, hogy előbb utóbb valaki megunja és kiveszi a kezéből, nincs praktikus érzékem, mondja, és elkezd téged dicsérni, aki eltartod, hogy te olyan ügyes vagy, talpraesett, neked könnyű, te a jéghátán is megélsz.(ha ezt nekem mondják, ilyenkor a szívlapát megkeresése jut először eszembe.) Ő más, neki ezek a gyakorlati dolgok nem mennek. Ő a szellem embere, de hát őt nem értik meg. Ez nem az ő világa. Ő olyan fennkölt. Téged magában megvet, te egy közönséges trampli vagy, és tekints megtiszteltedének, hogy elfogadja tőled.
Férfi és női változata van, ha férfi, akkor szeret téged, de azért odáig nem süllyed, hogy feleségül is vegyen, te neki egy messalians vagy, a családja sosem fogadna el. (de hogy eltartsd, azt persze elnézik).
Ha nő, akkor minden egyes alkalommal igyekszik a tudomásodra hozni, hogy nagyra tart, de ha valami fennkölt irodalmi vagy más téma kerül elő, akkor dicsér: nahát, ki sem nézném belőled, hogy te ilyeneket olvasol, vagy hogy arra a kurzusra még ÉN sem mernék jelentkezni.
Idegen nyelvet azért nem beszél, mert neki nincs nyelvérzéke, cégnél azért nem szeret dolgozni, mert ez a félkatonai szervezet az ő liberális értékrendjébe nem férne bele.
Nevetve mesélik kudarcaikat a fizikai munka terén, nem hogy nem restellik, de egyenesen büszkék rá, hogy fordítva áll a kalapács a kezükbe, egy szöget nem tudnak beverni, egy tűt befűzni. (Amit én tudok a legkevésbé tolerálni, mert mint háztartás-ökonómia tanár, tudom, hogy mi az, ami ezekből általános iskolai tanagyag, tehát a sok diploma nem lehet erre kifogás)

muci 2011.05.21. 12:44:40

@Frengi:

Török Gyula: A porban

Na, abban tartják a fôhôst hasonló Schöngeistnek a vidéki úrikaszinó tagjai.

Stiel 2011.05.21. 13:37:19

@Frengi: az engem is nagyon irritál, amikor valaki arra büszke, hogy mit _nem_ tud. Picit más, de például amikor valaki emelt fővel meséli, hogy ő mindig is hülye volt a matekhoz, vagy mikor egyetemisták arról dicsekszenek egymásnak, hogy ki mennyire nem tanult semmit a zh-ra - erre minek vagytok büszkék?! Grrr.

Erzsebet 2011.05.21. 14:38:31

@Szellőláb: Reméljük ez nem tart sokáig. Ma is találtam a fiamnak való állás hirdetést. Ő is unja az otthon gyerekeskedést.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.05.21. 14:54:51

@Stiel: Érdekes, hogy mindig a matekkal és a nyelvekkel kapcsolatban megy ez a műszerénykedő "mindig is hülye voltam hozzá" mellveregetés. Olyat még senkitől sem hallottam, hogy azzal büszkélkedne, hogy "mindig is hülye voltam a helyesíráshoz", "azt sem tudom, ki ellen vívtuk a Mohácsi csatát". Vajon mi lehet ennek az oka?

2011.05.21. 15:51:31

@altoid: Családtagomnak nincs munkája, mondom neki, nem baj, ha nem boldogulsz otthon, segítek, a cég mindig keres embereket, nekem még fizetnek is érte, ha hozok valakit, nem kell megszakadni, csak 1-2 hónap és lesz egy kis pénzed, lesz időd otthon munkát keresni.

Ja, hogy ő nem tud németül. Hát tanulj meg. Egy 3 hónapos intenzív tanfolyamnak 1 hónap alatt be jön az ára, utána már magadnak keresel.

Ennek már több mint 3 éve, ha megtanult volna naponta nem többet, mint 5 szót, azóta tudna németül, de nem, munkája azonban most sincs.

Prophet 2011.05.21. 15:56:54

Tavaly év végén magamhoz engedtem egy ilyent - bár lenne még hova fejlődni, mert minimális, amire ott a nyár, mégis, ha a csajozásra nem is, de a melengetésre elég volt. Azóta kígyófészeknek is nevezem, mikor átkozom a naivitásom. Felhívott sírva, ríva, hogy elhagyta a barátnője, és segítsek neki megkomolyodni. Az albérletem szerencsés elhelyezkedése - judapest - okán esett rám egyrészt a választása. Másrészt meg azért is, mert tudta, milyen jóindulatú vagyok, és segítőkész - de nem akarok spoilerezni. Szóval beköltözött, hamar belakta a teret. A 0. hónap térintésmentes volt, ő mégis elkérte a szülőktől - pénzt akkor láttam utoljára. Három hónapig éppenhogy nem én etettem, azt hozott, másról nem volt gondja, eszébe sem jutott, hogy talán neki is be kéne vásárolni, vagy néha mosogathatna (mivel szükség volt tányérra az evéshez, kénytelen voltam). Közben a barátnő is visszatért, no nem azért, mert megváltozott, lett munkája - a kisujját sem mozdította a protekciós helyek felkeresésén kívül. Biztos a belső érték számít - a már emlegetett kebelméretemre nézve ez mégiscsak jó hír - azért dugatta magát a kölcsönkapott kanapén... egy hétfői napon, ha kicsivel később érek haza, már nem találtam volna ott. Hazahívták, azt mondta, meg hogy nem finanszírozzák szegényt - el is vitte a cuccait pár nappal később, mikor szintén nem voltam otthon. Így ismét megúszta az elszámolást. Azóta futok a pénzem után, hiába keresem, nem válaszol. És nem én voltam az első, akit így húzott le. Legalább következetesen veri át azokat, akik "megtisztelik" a bizalmukkal. Ugyanígy következetes az élet más területein is (munka, iskolák, stb.).

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.05.21. 16:03:45

@Frengi: Na az ilyeneknek szokott a kendvenc szavajárása lenni, hogy "neked bezzeg könnyű!"

2011.05.21. 17:07:22

@Prophet: jaj, ismerős a sztory

blur7 2011.05.21. 17:42:09

@altoid: Mindig is hülye voltam a helyesíráshoz. De azért javítottam rajta valamennyit. Előfordult még egy-egy egyetemi vizsga során is, hogy inkább kerestem szinonimát, mert nem voltam biztos az írásmódban. De mivel kifejezetten sokat olvastam korábban, könnyű volt találnom. És szerencsémre vizsgáim túlnyomó többsége szóbeli volt.

mbm 2011.05.21. 18:34:06

A legszerethetőbb ingyenélők Mikszáth Besztercéjében az arisztokrata származású apa és fiú :P

@Stiel: Egy diák általában nem dicsekszik a társainak arról, hogy mennyire nem tanult semmit. Inkább arról van szó, hogy be van kissé szarva, és az aggodalmát úgy próbálja leszerelni, hogy lazára veszi a figurát, ilyenkor van az, hogy bután vigyorogva megvonja a vállát, ha csodálkoznak rajta, hogy nem tud semmit. Vagy ha vizsga után van, és a) beszopta, akkor szintén próbálja maga előtt is marginalizálni a vereségét, és valamilyen indokot találni arra, hogy nem tanult/ hülye ehhez; vagy b) megúszta, ilyenkor enyhe lelkiismeret-furdalást érez, de azért megkönnyebbült, és ezért meséli nevetve, hogy mennyire keveset tanult.
Egyébként szörnyű modoros ez a viselkedés, de akkor a legidegesítőbb, ha magadon veszed észre.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.05.21. 19:39:49

@blur7: Hát éppen erről beszélek: ahelyett, hogy büszkén vernéd rá a melled, megpróbáltál javítani rajta. Sok modoros "matekhoznemértő" meg kifejezetten lenézi azt, aki igen, hogy az biztos "kockafejű".

2011.05.21. 20:24:03

Az ingyenélők pártprefenciája mindig az ellenzék, mert mindig az aktuális kormány az oka, hogy neki most éppen nem mennek a dolgok.
Ha idősebb, akkor a Kádárt sírja vissza, ha meg fiatal szidja a zsidókat, a cigányokat, a kommunistákat, a fideszt a maszopot, mindegy, de ő maga, ő a meg nem értett, mert azért nem dolgozik, mert EZEK csak a csókosaikat nyomják be mindenhova. Összes sikertelenségük oka a mindenkori kormánypárt.
A legnagyobb siker amit fel tudnak mutatni, hogy x évesen, de jóval a nyugdíj korhatár előtt le tudta magát százalékoltatni valami kamu betegséggel, amit aztán mindig elővesz, ha valamit meg kell mozdítani, a betegsége – és amit egy idő után már maga is elhisz, mindig épp azt nem teszi lehetővé, amit éppen csinálni kellene.
Ha fiatal akkor a pl, ha diszkopátiája miatt nehéz munkát nem végezhet, de ez a raftingban, a gördeszkában, és más extrém sportokban nem akadályozza meg.

blur7 2011.05.22. 06:49:43

@altoid: Ebből a "matekhozzánemértésből" is kimaradok. Nem mondhatom, hogy bölcsész vagyok, hagyjanak a matekkal, mert az viszont jól ment egy időben. [Csak éppen annyira nem, hogy felvegyenek közgazdásznak. Az igen jól tanuló osztálytársamat felvették. Elvégezte, de mivel egyáltalán nem érdekli, soha nem is használta diplomáját. Szerintem jobban járt volna az állam, ha engem vesz fel. Elvégeztem volna. Újabb coming out következik. :)Én se tudnék tökéletes felvételi rendszert alkotni, bevallom. ]

Jakováli Hasszán 2011.05.22. 16:24:56

@Frengi: Ez igen, hajszálpontos jellemrajz volt, egy-két kivétellel magamra ismertem benne. Nagyon jó ez az oldal arra is, hogy tükörbe nézzen az ember, csak vannak pillanatai, mikor legszívesebben bezúzná azt a tükröt. A koszovói gyártmányú fonalad még megvan :)?

2011.05.22. 17:15:43

@Jakováli Hasszán: nem, végül is nem vettem meg, majd a télen kötögetek.

rdi 2011.05.22. 19:38:53

@altoid: Én ismerek ilyet, aki arra büszke, hogy ő mindig hülye volt a helyesíráshoz. Egyébként manapság szerintem egyre inkább divat fölényesen legyinteni, hogy "nem jó a helyesírásom, na és, mi van akkor? Én sosem vesztem el ilyen részletekben."

(Kicsit nálam rokon ez azzal a hozzáállással, mikor valakit nem érdekel, hogy helyesen beszél-e angolul, mert "úgyis megértik".)

Ernoke 2011.05.23. 10:17:15

@altoid: művésztársaságban szokták levegőnek nézni az embert, ha kiderül, h póriasabb foglalkozása van. aztán rohadtul csodálkoznak, ha a pénzügyes is csinál vmi művészit. nyilván mert egy ember csak egy dologgal foglalkozhat élete során, vagy a tvben azt látták, h a pénzügyes az egy fantáziátlan seggarc, nem is tudom.

aki büszke arra, h nem ért a matekhoz (amihez mellesleg én is segghülye vagyok, csakhogy a matek a vektortereknél kezdődik, nem a százalékszámításnál), azt megkérdezném, h te komolyan arra vagy büszke, h a a leépült drogfüggő ismerőseimnél is hülyébb vagy?:D mert hogy hány gramm speedet hányszorosára kell ahhoz felütni, h átverjük a haverunkat, azt simán kiszámolják fejben, de te erre is képtelen vagy.:D (néha tanítok olyat, amihez kell alapfokú matematikai tudás, nem túlzás, h sok mai kora huszonéves összeadni-kivonni sem tud. azt sem értem, hogyan maradnak így életben.)

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.05.23. 11:23:28

@Ernoke: "művésztársaságban szokták levegőnek nézni az embert, ha kiderül, h póriasabb foglalkozása van." - de csak addig, amíg nem kell pénzt kölcsönkérni. "Te úgyis olyan jól keresel!"

killercsiga 2011.05.23. 21:32:43

@altoid: így süllyedhet óvatlan ember a relatív "jólkeresésből" az ő anyagi szintjük alá...
<mocsok blogmotor>

FeketeFarkas 2011.05.23. 23:49:02

@mrbateman: A TÁMOP az egy gyönyörű valami. Egy könyvespolc tele van a papíranyagával. Olyan 20-30 irattartó a vastagabb fajtából. Minden 3-4 példányban, több száz oldal eredetiben aláírva - aláírásra természetesen egyetlen személy jogosult stb... Egyetértek, a megírás sehol nincs ehhez képest.

Intizar 2011.05.26. 04:01:10

Én még olyan emberrel nem találkoztam, aki büszke lett volna, hogy hülye a matekhoz. Találkoztam viszont egy egész sor nagyszerű természettudományos szakemberrel, akik meg voltak győződve róla, hogy mindenki tökfejű szakbarbárnak tartja őket, főleg a bölcsészek. Namost, bár ez már csak az én véleményem, szerintem életükben sem mentek bölcsészhez tíz méternél közelebb. Annyi viszont bizonyos, hogy az összes bölcsész, akit valaha ismertem, afféle szupermennek tartotta őket.
Én meg, bár botcsinálta bölcsész vagyok, világéletemben sajnáltam és szégyelltem, hogy nem sikerült megértenem a gimnáziumi matematikát.

calealenta 2014.12.21. 09:35:14

@irdesmond: az egy dolog, hogy áltis tananyag, de értelme is van! Ezeket a szög-kalapács dolgokat nem megtanulni kb olyan, mintha szándékosan nem használnád az egyik, működő lábadat. Napláne mikor még büszke is arra, hogy mit NEM tud... midig az jut eszembe, hogy ahhoz, hogy arra legyen jani, amit _tud_, talán oda kéne tegye magát, nem lehetne csak úgy partvonalról nyunnyogni. Mondjuk sokszor az ilyen mamlasz típus nem is tudja, mit ront el. Aztán lehet drukkolni, hogy kinövi-e - ha harminc évesen harminc évesen, ha ötven, ötven. De ennek a nyúlósmállós típusnak pont az a fő baja, hogy sose lehet tudni, hogy halad-e valamire, vagy fog-e vagy egyáltalán mi a tosz van. Nekem ez nem teljesen ugyanaz, mint a nagyképű, konteós-bulizós ingyenélő, de simán átcsaphat abba is pillanatok alatt, mert a probléma ugyanaz ezekkel a viselkedésekkel/hozzáállásokkal. Ezek az arcok rém infantilis emberek, és általában három mondat után kiderül, hogy valahol alapból ülnek fordítva a bilin. Rosszabb esetben ez zápul meg a konteós, jogosultságától megzakkant majom állapotig.
@Intizar: én találkoztam, létezik:/ Halál ciki, és létező típus! De létezik a reálos is, aki beleéli magát, hogy ő az üldözött, megvetett "bunkóreálos" az _összes_ humános körében. Csak mert van egy pár csőlátó mindkét oldalon, aki a másik szakirányát tartja fingfűrészelésnek/technokrata favágásnak. Mondjuk én eléggé utálom eleve ezt a szembeállítást, hogy ha reálos _vagy_, akkor nem _lehetsz_ humános (=meg fognak lepődni azon, hogy verset olvasol, vagy felismered az érzelmeket), ha meg humán _beállítottságú_ vagy, akkor kötelező "mindig is kettes voltam matekből kackac"-nak és bután érzelgősnek lenned.
süti beállítások módosítása