Olvasói rovat - A modoros londoni magyar

2014/11/02. - írta: Modor Tibi

Bettie Page, köszönjük szépen. Mindig érdekes látni, hogyan gondolkodnak a másik oldalon. És ahogy nézem, nem sokat változott a helyzet a 2000-es évek közepe óta, max. többen lettek. A Modoros szerkesztői sajnos még Bécsen túl nem sok helyütt jártak, ezért öröm, ha végre van valami kivándorlós poszt is. Mi is mennénk már - nem tudom, milyen az angol SZTK, de biztos jobb, mint a magyar.

 

A modoros londoni magyar

A lesz még London Magyarfalvát szó szerint veszi, és nem hajlandó megtanulni angolul. Csak azértsem. Neki arra nincs szüksége, hiszen tíz másik magyarral lakik együtt egy észak londoni gettóban, vagy Wembleyben vagy Croydonban, és csak magyarokkal (és románokkal, lengyelekkel, litvánokkal, de az mindegy, mert ők sem beszélnek angolul) dolgozik pizzafutárként, raktárban, gyárban, mosogatóként, vagy takarítóként. Tehát az angolra nincs semmi szüksége, és bőszen angolhülyézik, a pakisztániakat konzekvensen cigányozza. Az indiaikat is. Bár nem tudja, hogy a különbség köztük miben mérhető. Talán abban, hogy a pakik több curryt használnak? Ja, nem, mert nem tudja, mi az a curry. Az arabok a sivatagi cigányok, a feketék a fekete cigányok. A cigányok meg romák. Tehát a modoros londimagyar rasszista is, nem is kicsit. A legtöbben a fekete vonattal érkeztek meg (vagyis a Cigányairrel) Stanstedre, majd London külvárosba . Ezzel az igazi jobbikos attitűddel igazán szenvedés lehet az élet a szomszéd jamaikai családdal, a szembeszomszéd barbadosi dealerekkel, a pakisztáni boltossal, a szomáliai mobilárussal, a török zöldségessel, a szíriai vegyesboltossal, az indiai banki ügyintézővel, az ASDA-ban a kenyai eladóval. És talán még úgyis, hogy kismillió Rihanna-hasonmás szambázik végig nap mint nap Tottenham főutcáján.

A modoros londonimagyar csak és kizárólag magyar bulikba jár Észak-Londonba, vagy Wembleybe. Néha letéved Clapham Junctionba, a Grandba - ha Quimby-, Ákos-, Charlie-, vagy Edda-koncert van. De az idejét inkább a Club Kolisban tölti Kozmix-, Groovehouse- és V-Tech-koncerten, ahol buli után lehet a tagjait rázni a Tedd fel a kezedre, vagy a Túl szexi lányra. Persze a magyar rockkocsmát sem veti meg, vagy éppen a táncházat.

Enni nem jár el semmilyen étterembe, mert a környéken csak etiópiai, kínai, török, arab, jamaikai étterem, étkező található, és hát azok kutyát meg macskát esznek. Inkább bedob egy rántott csirkeszárnyat, vagy egy egyfontos mélyhűtött pizzát az Icelandből. De nem azért, mert Peter Andre is ott vásárol. (Ki az a Peter Andre?) Az étel Londonban borzalmas. Ugye ha nem a kutyahúsos egzotikus dolgokra gondolunk, marad az angol. Dehát ezek hülyék! Hogy képesek megenni, amit főztek? Hogy gondolják a Yorkshire puddingot? Hát a puding az a vaníliapuding a Dr. Oetkertől! És miért főznek ízetlenül? Nem csoda, hogy olyan vérszegények. Nem csak azért, mert évszázadok óta egy szigeten belül házasodnak, hanem ezekez kell enniük. Tehát a modoros londoni magyar ha éppen nem az ételről panaszkodik, akkor megpróbál magyarosan főzni. Isten ments, hogy egyszer a brassói helyett kipróbálja a curryt. Neki az pont jó, még úgyis, hogy itt a hozzávalók borzasztó rossz monőségűek. Természetesen a magyar boltok a fő beszerzési helyei, és ha valami alkalom van, akkor irány a magyar étterem vagy a lángosos a camdeni piacon.

A szolgáltatóipar szerinte itt borzalmas, csak a magyar fodrászban, műkörmösben, autószerelőben, laptopszerelőben, kozmetikusban, rúdtáncoktatóban, fuvarozóban, sofőrben bízik meg. Mindenki más rosszul dolgozik, és/vagy átveri. Ez természetesen nincs azzal összefüggésben, hogy angolul hat év után sem tanult meg. Öltözködni szinte csak a Sport Directből és a Primarkból szokott. Néha elmerészkedik egy-egy TK Maxx leárazásra, de ott még mindig van tíz fontért nadrág, szóval az rohadt drága, inkább nem. Tehát a modoros londoni magyar melegítőben fotózkodik a Big Ben előtt, és öt év London után is úgy néz ki, mint aki a Négy Tigrisen vásárol.

A modoros londoni magyar rettentő fontosnak tartja az anyaországban tudatosítani mindenkiben, hogy ő most már NYUGATon él, ennek megfelelően hiába rendelkezik kettő db. külföldi ismerőssel csak, -a litván Vladdal, aki egyébként nem beszél angolul, és az erdélyi Józsival- már angolul írja a képaláírásokat a Facebookon. Néha a státust is, de csak ha nem kell négy szónál többet írni, de sajnos azt is sikerül elrontani. Egész évben arra spórol, hogy haza tudjon nyáron két hétre utazni, ahol aztán megmutathatja a drága iPhone-ját (Angliában minden második embernek Iphone-ja van. Előfizetéssel annyira nem drága, hogy utánadobják szinte), a hamis Michael Kors-óráját, és a Sports Direct leárazáson vett tavaly nyári kollekcióból maradt egy számmal nagyobb Nike Air Maxét, és a Primark tizenhatéves chaveknek tervezett ingjét. Az otthoni két hétben aztán szórja a pénzt, miután kiosztotta a Poundlanben vásárolt ajándékokat, azért lássák, kivel van dolguk. Meghív mindenkit, és úton útfélen hangoztatja, itt minden milyen szegényes és olcsó! Itt csak egy font egy sör, Londonban ám öt font alatt nem kapsz! Látjátok, én megdolgozom a pénzért, gyertek, meghívlak titeket is, nekem ez szinte ingyen van! Tehát nagyon fontos, hogy mutassa a jólétet nyugaton. Nem kell tudni senkinek, hogy egy szobán osztozik egy ismeretlennel, a gettóban lakik, és éjszakai takarító (ami munkával természetesen nincs is semmi baj, ha valaki szeretne később továbblépni. De a modoros londimagyarnak ez pont megfelelő).

A csajozási kultúrát itthonról vitte magával, ahol a rákoscsabai lakótelepen az elág mellett a kocsiból dübörgő hangszóró mellett ciccegtek a csajok után. Akkor ott még nem tudta, hogy ez Londonban szexuális zaklatásnak számít, és az angol lányok egyébként sem állnak szóba leszakadt kelet-európaiakkal, de ezek után még fel is pofozzák. Úgyhogy ismerkedésként marad a londoni magyar buli, ahol a takarítónőkkel, (mellékállásban házhoz járó műkörmös, 3D műszempillás vagy fodrász) és a babysitterekkel ismerkedhet egy pálinka és egy Pocsolyába léptem között. Esetleg néhány angol szót magára szedhet mosogatás közben a lengel főszakács és a bolgár segédszakács párbeszédét figyelve, és akkor megnyílik a pálya a lengyel és román csajok előtt is. Juhu!

De kötelességének érzi felszedni az összes magyar csajt, akivel csak találkozik, mondván, hogy úgyis magyarok vagyunk. Azt elképzelhetetlennek tartja, hogy esetleg a magyar csajnak van valakije. Pláne, hogy más nemzetiségű.

Nem győz panaszkodni mindenről. Az időjárásról, az ételről, a drágaságról, a bevándorlókról, a nézhetetlen tévé műsorról, a kizsákmányoló angolokról, a többi magyarról, a szomszédról, a koszról, arról, hogy öt éve nem találkozott angollal. De mindezek ellenére esze ágában nincs hazaköltözni, és a Facebookon minden mától, hogy ő milyen masodik posztja arról szól, hogy mekkora királyság Londonban lakni, és mindenki hülye, aki még abban az élhetetlen nyomorult országban él.

Kössz, Orbán!

51 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CheTamás · http://rascasse-f1.blog.hu 2014.11.02. 11:44:19

Hallod Zsoci, te! Ezek itt angolba' tudják, mi a jó. Olyan vorcseszterszószos pásztorpitéket burkolunk minden nap itt az étteremben, beszarsz! Mi? Hülye, nem lengyel a szakács! Várj, megkérdezem...Szynkewicz, akkor tényleg lengyel. Hát szóval na, kurva jó itt. Ja, ja, a lengyel tényleg érti a 'kurva' szót. Mi? Mikor intézek nektek NI Numbert? Jajj, hallod, annyi dolgom van, majd visszatérünk rá valamikor.

mesz86 2014.11.02. 11:44:30

Költözése óta rajong a túrórudiért.

strangeworld 2014.11.02. 15:27:00

Vegigrohogtem a posztot. Mennyi ilyen hitvany proli van az ismeroseim kozott is, te jo eg.

A Tyne folyó déli partja 2014.11.02. 15:27:00

S Anglia csak Londonból áll, természetesen.

Esterlanc 2014.11.02. 15:27:06

"Azt elképzelhetetlennek tartja, hogy esetleg a magyar csajnak van valakije."

Ugyan Emese, mindenki tudja, hogy a gazdag nyugati pasikra buktok. Mondjuk semmi kifogásom ellene!

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.11.02. 15:27:09

@mesz86: mindig is rühelltem az a savanyú, izzadt feketeviaszba mártott szardarabot

tralalala 2014.11.02. 15:27:12

Cím-lap-ra! Cím-lap-ra!

elbaszottangyal 2014.11.03. 07:11:20

@Esterlanc: Ja, mer Emese..És a külföldiekre. SZÁNALMAS!

csőcsere 2014.11.03. 14:18:30

Fején találta a szöget a leírás.
Hozzáteszem, ez a viselkedés nem csak magyar jellegzetesség.

Múlt héten találkoztam egy társaságban egy pakisztánival. Több éve él itt Bp-n. Semmit sem tud magyarul. Egy mondatot sem.
Kérdezem tőle, láttad az új Brad Pitt filmet, a Fury-t? Mondom, van abban egy mondat: language is a weapon. A Pitt által játszott karakter azért is tud a csapat feje lenni, mert amerikai katonaként, ellenséges földön, Németoban tud németül. És nemcsak a saját csapattársaival szemben van előnye a nyelvtudása révén, de az ellenséggel szemben is. Ő beszéli a nyelvüket, az ellenség nem beszéli az övét. Language is a weapon.

Egyet beszólsz kettőt kapsz 2014.11.03. 14:18:37

Ami kevés angol szót tud, azt is megpróbálja a west-londoni arisztokratáktól ellesett kiejtéssel használni, természetesen sikertelenül

Chris1024 2014.11.03. 17:49:17

@CheTamás: Ennyire fáj hogy a nyócbó még sose merészkedtél ki? :)

Chris1024 2014.11.03. 17:49:20

@csőcsere: Mert te ilyen bölcs vagy.Yoda mehet a fenébe ;)

Chris1024 2014.11.03. 17:49:23

@strangeworld: Tök igaz.Mennyi ilyen gizdázó proli van aki arra veri hogy angóliában van...és mennyi ilyen hitvány proli van aki irigységből ezen feszeng nem igaz? ;)

Balogh Torrente Tibi de la Omlás (törölt) 2014.11.03. 17:49:33

A másik véglet a modoros britrajongó londoni magyar, aki szemben ezzel a típussal, igencsak jól beszéli az angolt, és következetesen mindent szid, ami magyar, sőt a magyart szitokszóként használja, és mindent dicsőít, ami a szigetországban van, de amiért igazán modoros, az a brit kultúra iránti rajongása és annak a modoros hangoztatása.

Egyet beszólsz kettőt kapsz 2014.11.03. 17:49:40

Úgy tölti a 3 fontos aldis bort mint egy sommelier

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2014.11.03. 17:49:45

a vége el lett baszva. nem kösz orbán, hanem kösz orrcsány.

zzmouth peangp 2014.11.03. 17:49:49

Hú de jó írás, fel is basztam magam rendesen.
A legnagyobb modorossága ezeknek az embereknek, hogy görcsösen próbálják elhitetni azt, hogy nekik aztán mennyire jó. Minél nagyobb csicska és minél ótvarabb körülmények között van annál inkább. Szerencsétlen lúzer mind.

Chris1024 2014.11.03. 20:44:02

@zzmouth peangp:
"görcsösen próbálják elhitetni azt, hogy nekik aztán mennyire jó. Minél nagyobb csicska és minél ótvarabb körülmények között van annál inkább"

Ez mind igaz a magyar médiára is.Főleg a bulvárra.

Chris1024 2014.11.03. 20:44:14

@Balogh Torrente Tibi de la Omlás: És természetesen semmi alapja nincsen...sajnos ha a híreket olvasod rá fogsz jönni lassan elérték azt, hogy nemzetközileg tényleg szitokszónak számít a magyar :)
Erről persze csak egy réteg tehet.

Balogh Torrente Tibi de la Omlás (törölt) 2014.11.04. 12:46:30

@Chris1024:
Attól, hogy van valaminek alapja, még lehet rettentően modoros.

Sátán meg a Jocó 2014.11.04. 12:46:37

@strangeworld: igen, hát akik itt sem bírták, azoknak tényleg megfelel egy bizonyos szint.... egészségükre,n em hiányoznak senkinek.:)
Legjobban az angol státuszüzenetek tetszenek, rosszabb esetben magyar fonetikával :)

CheTamás · http://rascasse-f1.blog.hu 2014.11.04. 12:46:40

@Chris1024: Na, melyik fejlődő ország fogadott be, felvilágosult barátom?

Chris1024 2014.11.04. 19:49:03

@CheTamás: Befogadni???Pofátlan egy stílusod van..nem vagyok holmi kivert kutya..Otthon is megálltam a helyem.Csak nem bírtam nézni ahogy mindent és mindenkit tönkretesznek körülöttem.És szerettem volna körbenézni a világban is.Tudom aljas szemét vagyok emiatt és pokolra jutok.De már eljutott odáig a dolog, hogy meg se merem említeni hogy máshol élek.Mert a sok frusztrált ember máris beazonosít olyannak amit itt összehordtak.Pedig szinte egyik sem igaz rám.Még facebook-om sincs.De kár erre a feszengésre energiát vesztegetni.
Egyébként meg..Közöd????

_Zsoo 2014.11.05. 17:02:14

Hu hát ez elég kemény volt :) De igaz. Az elején (2007 körül) mi is jártunk londoni magyar buliba és hasonló egyedekkel találkoztunk. Mondjuk az elején ezek a dolgok valamennyire ránk is jellemzőek voltak, pl primark, sportsdirect. De azóta kikupálódtam. Amúgy hamarosan újra Magyarországon leszek, szép volt, jó volt, de elég volt Londonból. Már voltam otthon 6 hónapot és jól éreztem magam. Már csak ideiglenesen vagyok itt.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.11.07. 21:43:52

@A Tyne folyó déli partja: ha találkozol egy brit szigeteki őslakossal ne felejtsd el kifejteni neki, hogy Nagy-Britannia = Anglia = London és minden angol hülye.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.11.07. 21:43:58

Nekem a nagyobbik lányom van kinn az angoloknál te és meg is mondtam neki hogy eszébe ne jusson hazajönni, mer úgy jár a végén hogy teszem azt leugrana a teszkóba vasárnap egy másfél kilós teszkógazdaságos sertészsír csomagért aztán jól nézünk ki, mert nem lesz bazmeg nyitva édesapa.

tralalala 2014.11.07. 21:44:01

@Chris1024: Hihetetlen, hogy a "befogadni" szóra ugrasz mert az szörnyen offenzív, előtte meg csicskaprolizol kétpofára...

Szilard Kigyo 2014.11.07. 21:44:11

Persze a modoros londoni es/vagy UK-beli magyar csajok pasizasi szokasai, kulturaja felett a szerzo elegansan atsiklik. Nem esett szo az onigazolaskent hasznalt "az angol csajok olyan koverek,nincs koztuk egy szep se, nezd mar meg ezt is itt aki szemben jon" monologrol, mindehhez van benne 75-80 kilo.

Egyet beszólsz kettőt kapsz 2014.11.08. 18:27:36

Egy év után már a kissujját is eltartja a mikrózott Tetley teájától.

Chris1024 2014.11.09. 09:43:03

@tralalala: Hihhhetetlen.Kész sátánizmus.Én ugyanazt a mondatot írtam le átvariálva a válaszomban amit a tréfás kedvű kommentelő írt előzőleg :)
A prolizást csak felhasználtam de nem én írtam előzőleg.Az olvasással vagy a szövegértelmezéssel vannak gondjaid??

Celtic 2014.11.09. 22:29:47

Azert vicces, hogy a postban emlitett prosztok utana a kommentekben ugranak egymasnak :)

Nem, nem tetszett a post. Magyaroszagon ezek ugyanolyanok, amikor falubol bekoltoznek a kozeli varosba, vagy a kisvarosbol a fovarosba.

De sztem mashol is, az emberek nagyresze mar csak ilyen.

(Sot, a tyukok is, elnezve most a Kukori es Kotkodat)

Chris1024 2014.11.10. 11:12:33

@Celtic: Szóval elképzelhetetlennek tartod hogy vannak emberek akik nem prosztók.Ezt kifejted a több ezer tervezőnek(én is az vagyok),építőmérnöknek, orvosnak és reklámszakembernek is akiket kb. le papucsos falusi suttyóztál.Kíváncsi lennék a bölcseleteid fogadtatására.Nagy sikered lenne.Ennek is mint az egész cikknek a 'savanyú a szőlő' az alapja ;)

A Tyne folyó déli partja 2014.11.10. 18:28:20

@Jóléti Dán Kekszesdoboz: itt is csak négyig van, ne aggódj:) meg a többi is...

Celtic 2014.11.12. 20:16:07

@Chris1024: Ertem, tehat csak a ",építőmérnök, orvos és reklámszakember " lehet nem proszto. A juhasz, a takaritono, a lakatos mind suttyo.

Kb. ez jott le a hozzaszolasodbol - ha igy nezem.

Most akkor sztem fuss neki megegyszer es probald erteni is, amit elotte irtam.
(Nekem sikerult az irasodat erteni, csak megprobaltam ugy reagalni, ahoyg te tetted)

Chris1024 2014.11.13. 21:38:39

@Celtic:
Ertem, tehat csak a ",építőmérnök, orvos és reklámszakember " lehet nem proszto

Ezt te költötted hozzá én ilyet nem írtam.És még csak utalást sem tettem ilyesmire.
Te viszont egyértelműen kijelentetted hogy
"ezek ugyanolyanok, amikor falubol bekoltoznek a kozeli varosba, vagy a kisvarosbol a fovarosba."
És ezt te honnan tudod??minden ember ugyanolyan vagy esetleg mindenki aki sárga pólót visel ugyanolyan, ugyanúgy viselkedik??Érted mire célzok?
Nem hiszem, hogy be kéne dobozolni mindenkit és felcímkézni aki esetlegesen más országban él magyarként.Mint ahogy egyik kommentelőnél olvastam is ez csak felesleges ellenszenvet vált ki a másik oldalon állóból.Egyel több amiért a magyar ember a másikat szidhatja és a torkának eshet.Nem hiszem, hogy ez vezet valamire.Nézz körbe mindenhol ez a mocskolódás megy...jó ez valakinek??
A cikket meg egyértelmű hogy valamiféle irigység plusz frusztráció kombó ihlette és ez még a cinikus maszlag alatt is tisztán látszik.

orvlat 2014.11.14. 21:26:06

@Chris1024: MO-DO-ROS BLOG b+. Kezded megközelíteni a kutyás bejegyzéshez hozzászólók színvonalát.

rolldog 2014.11.14. 21:26:15

Aki itthon suttyo az kulfoldon is az, nem ertem minek kellett erre pazarolni egy posztot. Most, hogy valaki kulfoldon modoros a magyarokkal szemben, vagy itthon modoros a kulfoldi magyarokkal szemben, csak nezopont kerdese, mindketto sutyerak.

Chris1024 2014.11.15. 20:33:02

@orvlat: Köszönöm az oktatást...bölcs nagyúr
"most, hogy valaki kulfoldon modoros a magyarokkal szemben, vagy itthon modoros a kulfoldi magyarokkal szemben, csak nezopont kerdese, mindketto sutyerak"
Ez jobban elmondja amit én akartam.
Lövésem sincs mi az a kutyás akármi.

CheTamás · http://rascasse-f1.blog.hu 2014.11.16. 09:20:13

@Chris1024: Megelőlegezek neked egy "Vadász, vadász, te szopni jársz ide..." kezdetű örökbecsűt. I beg your pardon.

Egyet beszólsz kettőt kapsz 2014.11.17. 12:13:07

Egy lakáj eleganciájával kopog a szobád ajtaján amikor kölcsönkér.

Chris1024 2014.11.17. 21:31:11

@CheTamás:Fejezzük inkább be...unalmas ez a kicsinyes szájtépés ami megy mindenfelé neten ahol ezzel kapcsolatos témák merülnek fel.
Én egy Márai idézettel leplek meg :
„Magyarnak lenni nem állapot, magyarnak lenni magatartás!”
Értsd ahogy akarod.

Bölcs Lázadó · http://bolcslazado.blogspot.com 2014.11.24. 07:26:59

hát ezért nem élnék londonban, a londoni magyarok miatt.

Bicepsz Elek 2015.01.20. 21:55:17

"Azt elképzelhetetlennek tartja, hogy esetleg a magyar csajnak van valakije. Pláne, hogy más nemzetiségű"

Az meg hagyjan, de mennyi csokiné...

Taxomükke (UK) 2015.01.24. 00:10:42

Na, akkor foglaljuk össze.
Az itt hozzászólókon kívül mindenki bugris tahó.
Így már jó lesz, gyerekek?

2015.01.24. 15:57:42

A proli mindenhol proli marad....

Intizar 2015.11.15. 08:42:27

Off: londoni csajok ezen a nívón nem pofozkodnak, hanem minimum üvegeznek.
süti beállítások módosítása