Felháborodva hallgattam reggel a rádióban a miniszterelnököt, miszerint van képe "a magyarok" meg "az ország nevében" beszélni. Kicsit el van tájolva, mondhatni, szereptévesztésben van.

Tudja, kedves "Miniszterelnök Úr" (a nagybetű itt most a gúny jele!), élnek itt kishazánkban többmilliónyian, akik nem értenek egyet Önnel, nem kérnek Önökből. Tudja, van itt egy város, neve is van:

BUDAPEST.

Mert Budapest egy büszke, dacos, cívis, nyakas, hírös város. 

Budapest nem adja, nem hagyja magát. 

Budapest a szabadság utolsó bástyája, akiket még ebben az elgerrymanderingelt, torz Patyomkin-rendszerben se tudtak legyőzni.

Mert Budapest... A MIÉNK. Megszereztük, a Miénk, és nem adjuk.

Budapest Városállam; egy önállóan lélegző, organikusan fejlődő csodálatos egység, akinek saját akarata, elképzelése van, aki nem engedi, hogy bárki uralma alá hajtsa; legyen az disznófejű nagyúr vagy vidékről feljött falusi srác (kivéve, ha nagyon magas és aranyos). Aki nem enged a bülbülszavú, édesgető szólamoknak, nem lehet pénzzel vagy csillogással - de kiéheztetéssel sem megvenni - mert Tartása van.

Budapest

SZABAD.

Budapest középső ujjat mutat a Hatalomnak.

Egy pizsgő-pezsgő világváros, ahol már ha magyarul szólalsz meg a bisztróban, a személyzet csak értetlenkedve néz, ahol az expatbuborék akkorára nőtt, hogy már az ún. "őslakos" lett a buborék. Mert ez így szép, hiszen nincs is olyan, hogy magyar! Kivéve persze engem, de én meg szégyellem, hogy magyar vagyok.

A világváros, aki nem vesz tudomást arról, hogy a magyar beszél a legkevésbé bármilyen idegen nyelven. Ami egy kicsit visszaadja az önbecsülésünket külföldön is - talán egy utolsó reménysugár, hogy nem kell attól félnem, hogy a nyitott nyugati társadalom megvet azért, mert én is egy olyan országból jövök, ahol amúgy a többség ellenzéki, csak mégis Orbánnal azonosít.

Budapest, ahol önmagad és SZABAD. lehetsz (kivéve, ha fideszes vagy).