Így fogyassz médiát!

2014/08/09. - írta: Modor Tibi

Sokat értetlenkedtünk mindig veletek együtt, hogy ki néz még egyáltalán tévét, rádiót - mi ezeknek a furcsa csatornáknak valójában a célja, értelme. Nos, azt hiszem, az utóbbi időkben megtaláltam a választ. Szórakoztatás, kikapcsolódás, megszokás, háttérzaj, reklámok, tájékozódás, művelődés, vidámság?

Nem, nem nem!

Tovább 10 komment

Én így szoktam bevédeni a csajomat a teremben vagy buliban

2014/07/27. - írta: Modor Tibi

Szevasztok, tesókáim. Kicsit a hétvégéről, a szórakozási lehetőségekről, stílusról szeretnék most nektek mesélni. Nehogy leereszkedésnek vegyétek, de azért ennyi év klubos és edzési tapasztalattal nem szégyen kicsit odafigyelni, és esetleg megfogadni, amit most mondok majd. 

Szóval az van, hogy bár ha elmegyünk bármilyen koncertre, buliba, esetleg terembe, akkor annak arról kéne szólnia, hogy felhőtlenül jól érezzük magunkat, de sajnos folyton résen kell lennünk, mert a veszély ott leselkedhet minden négyzetméteren. Kötözködnek, benéznek, beszólnak, emberkednek - de elsősorban a csajodat próbálják lenyúlni, molesztálni, de az is éppen elég, ha csak stírölik.

Az Eördögh nem alszik, úgyhogy - mivel nem vagyok egy irigy ember - gondoltam, közkinccsé teszem, hogy én hogyan vívom ki a Barinőm tiszteletét napról napra, és hogyan regulázom meg a pinairigy, szánalmas kis buzikat.

Tovább 51 komment

Az Igazi Zene Rajongója

2014/07/12. - írta: Modor Tibi

Az Igazi Zene Rajongója igényes. Igényes és dühös, mert amit manapság zenének csúfolnak, az ricsaj, zaj, elektromos impulzusok és sample-ek gyűjteménye. Divatmajmok, buzik, a zeneipar bábjai. Számítógép, DJ-k, producerek - na de hova tűntek a nagybetűs Zenészek, a rocksztárok, a muzsikusok? A 70-es években akármilyen szar táncdalzenét is játszottál, amíg nem csináltad meg a zenészvizsgát, addig nem lehetett lemezszerződésed sem. Miért nem lehetne csak egyfajta zene, amit ő szeret?

Tovább 25 komment

A legfeleslegesebb udvariaskodások

2014/07/05. - írta: Modor Tibi

Sok éve elkezdtük: most visszatérünk rá, és még kegyetlenebbül kibontjuk. Hiszen mostanra már a rádióhallgató-újságolvasó, párhuzamos társadalom is ráérzett arra, hogy a jó étvágyat, az egészségedre meg a többi hülyeség. No de mi van a többivel? Itt bujkálnak (az akkor is bújkál meg nyitvatartás, baszd meg!) ezek az alaptételként elfogadott illedelmességek, holott senkinek nem jók.

Tovább 60 komment

Kávémodor

2014/06/21. - írta: Modor Tibi


Talán gyorsabban közöltem a Facebookon, mint kellett volna (hiszen a poszt már a fejemben volt), de legalább kiderült: jó sokan gondoljuk ugyanígy - lesz is mit mesélni az unokáknak: volt egy 100+ lájkos posztom még 2014-ben!

A boros- és a kézművessör-forradalmak után újabb modoroskodás a láthatáron: a kisüzemi pörkölésű KÁVÉ. Tudjuk, hogy itt volt az mindig, de mibe, hogy 1-2 év múlva hatalmas, hipszteres kávészakértések, kitelepülések, fesztiválozások lesznek a fővárosban! És természetesen ehhez is a digitális újságírók fognak majd a legjobban érteni.

Tovább 40 komment

10 buja dolog, amire minden férfi titkon vágyik, de nem meri soha bevallani

2014/06/18. - írta: Modor Tibi

Sziasztok, Csajosok!

Atergó Annamari, a tapasztalt, örökké vidám és szókimondó férfifaló újra jelentkezik életvezetési és élvezési tanácsokkal. Ne feledjétek: ha nem tesztek érte, sose kapjátok meg! Ha akarjátok, mondjátok meg, követeljétek, vegyétek el! (Kép forrása)

Tovább 46 komment

Kedves, az edzőtermet magadénak érző köcsög embertársam!

2014/06/09. - írta: Modor Tibi

Sajnos a sokadik paleós- böjtölős- vissza a természetbe-forradalom után újra megjelentek a termekben az önjelölt sportemberek, és miután sokadszorra hígítják az amúgy is problémás állagú látogatóközönséget, hirtelen még megmondani is nekiálltak. Hogy ez a zajos, agresszív, kártékony kisebbség ne mérgezze tovább túlzott mértékben a gymek hangulatát, azt hiszem, itt az ideje ismét lefektetni a gyúrótermi etikett alapjait: határozottan, de tisztelettel és megértéssel.

Tovább 51 komment

A leghiábavalóbb bakancslista

2014/06/01. - írta: Modor Tibi

Lett olyan mostanában, hogy bakancslista (bravúros fordítás) - tehát, mielőtt megrúgnád a vödröt, illetve feldobnád a bakancsot, azért mindenképpen tegyél meg pár őrültséget, hiszen ezek nélkül jottányit sem ér az élet.

Az ihletet cadix barátunk adta, aki zseniálisan ironizál, mert majdnem elhittük neki - ám miután összeállítottuk a mi listánkat, találtunk egy igazán még sokkal jobbat is, szóval jó ötletekből nem fogyunk ki. Nyelvész, György meg Atlétás most is sokat segített, sok ismerős tétel szerepel majd: de hát mit csináljunk, ha nem javul az emberiség sokéves, kemény munkánk ellenére sem?

Tovább 84 komment

Fény derült az ifjúpolitikus sötét múltjára!

2014/05/24. - írta: Modor Tibi

Nincs még egy olyan területe az életnek, ami annyi csalódást okozna a reménykedő, naiv lelkű követőknek, mint a politika világa. Amikor végre energikus, tehetséges, ékesszavú fiatalokat látunk, évek alatt ugyanúgy lehúzzák őket a romlott posványba, mint elődeiket.

És amikor valakiről azt hinnénk, hogy ő aztán koránál fogva sem vehetett részt az elmúlt, átkozott évtizedek és évszázadok bűntényeiben; máris kétszer akkora disznóságok derülnek ki róla, mint akárkiről feltételeztük volna.

Tovább 10 komment

Pár őrületesen menő kifejezés, hogy 2014-ben se maradj le

2014/05/10. - írta: Modor Tibi

Kedves Fiatalok!

A szabályozó, csodálatos anyanyelveinket korlátokba, táblázatokba rendező nyelvészet már réges-régen megbukott örökre - a nemzetek végre felismerték, hogy a nyelv nem egy kőbe vésett képletgyűjtemény, hanem egy szervesen, amőbaként változó ilyen izé, ami a hasznosat jótékonyan befogadja és képére formálja - a haszontalant pedig automatikusan kilöki.

Tovább 100 komment

10 érv a gyermekvállalás mellett

2014/04/07. - írta: Modor Tibi

Fogyik a magyar.

Évek óta halljuk, olvassuk, látjuk úton-útfélen - közéleti személyiségek, hírességek, szakemberek nevezik meg a népességfogyást mint ránk leselkedő legnagyobb veszélyt. Mert lehet mélymagyarkodva, bőszen verni a mellkasunkat, hogy vissza Trianont, de minden területszerzés valójában im Grunde genommen egy helyen dől el: az anyaméhekben. 

Tovább 67 komment

2002

2014/04/05. - írta: Modor Tibi

2002. A mágikus-misztikus év.

Kinek mit jelentett ez az év? A legendás koreai-japán rendezésű világbajnokságot? Derék északi szomszédaink jégkorong-világbajnoki címét? Az Oasis legcsodálatosabb lemezének, a Heathen Chemistrynek megjelentét?

Nekem 2002 a győzelem évét jelentette. A hatalmas meglepetését, a fellélegzését, a felszabadulásét.

Tovább 14 komment

Mindenki csak érdekből szeret!

2014/04/01. - írta: Modor Tibi

A világ tényleg igazságtalan velünk, férfiakkal szemben. Légy sikeres, légy gazdag, határozott, okos, ravasz, magas, erős, jóképű, erős - légy támasza a nőknek, a gyerekeknek. Tökéletes szerető, apa, pszichológus, szerető és szerelő. A férfi élete másról sem szól, csak arról, hogy törd az utat és vezess. Ha egy nő vagy egy gyerek sír, az természetes. A férfiak viszont nem sírhatnak.

Hányszor halljuk nőktől, hogy nem is szeretsz, csak a sex miatt kellek? Hogy csak a testemért szeretnek?

Tovább 28 komment

The Human BI

2014/03/25. - írta: Modor Tibi

Nem érted? Nem tudsz angolul? Nem tudod, mi az, hogy BI?

Hát igen. Vannak azok az emberek, akik büszkén hencegnek azzal, hogy nincs tévéjük, nem hallgatnak rádiót, nem olvasnak újságot - nem néznek se Barátok köztöt, se focit, se Éden Hotelt, se Budapest éjjelt, se Walking Deadet, Office-t, Trónok harcát, semmit. Persze a legtöbb csak lódít, az emberek igenis nézik mindet (köztük én is: egész nap ezeket nézem, csak letagadom) - erről is árulkodik a rengeteg statisztika. Csak szeretik magukat hülyének, romlatlannak, függetlennek tettetni.

Tovább 31 komment

A 2014-es kalendárod

2014/03/16. - írta: Modor Tibi

Kedves Mindenki,

most így, St. Paddy napja közeledtével ideje összeszedni, hogy egy őrületesen menő, 21. századi magyar fiatalnak mire illik odafigyelnie az elkövetkezendő egy évben.

Azon lépjünk túl végre, hogy nem tudják, merre van Budapest, mert mi se tudjuk, micsoda Michigan (ejtsd: misigen!) fővárosa - de még akkor is csak furán pislog az átlagmagyar, ha a Csatorna- vagy Man-szigetekről kérdezik.

Tovább 19 komment

A blogolvasó választó 2014 - értékelés

2014/02/22. - írta: Modor Tibi

Köszönjük szépen a közel 500 szavazatot: azért ez is mutatja, hogy az emberek mégsem félnek annyira, mint amennyire én félek.

Az Összefogás a Voks14-alkalmazás után újabb diadalt aratott: most már a Modoroson is elhódította az aranyérmet, aminek mindenképpen örülni kell. A két éve győztes LMP erősen kezdett, de a címlaposok megjelenése gyorsan visszaszorította a Fidesz és a maradék zöldpárt cicaharcát. Újabb példája annak, hogy a címlapról nem feltétlenül az egyszerű emberek özönlenek a blogokra - hanem inkább a gondolkodó demokraták.

Tovább 17 komment
süti beállítások módosítása