Tartsuk szem előtt: mindenkit igenis szeretünk, különösen a rokonokat. Ha másért nem, hát ezért is szeretjük az összejöveteleket, hogy jóízűt mosolyogjunk a kifejezetten szar, szemétbe való ajándékokon. Moralizálni nem kell, de itt kicsit ki lehet ereszteni a gőzt. 

Eredményhirdetés még az újév előtt!

Kedves Tibor!

Mint tudjuk, a szalagavatónál több lehetőséget csak a karácsony kínál a modoroskodásra, fájóan konstatáltam, hogy idén ez eddig kimaradt. Bátorkodtam hát eme hiátus orvoslására egy szerény ám ízléses csokrot kötni a teljesség igénye nélkül. Ha arra érdemesnek találod, leközölheted, ha kevésnek, remélem ötleteket tudsz meríteni későbbiekhez (Tibor: amióta megláttam egy kommentben, hogy ő karácsonykor panelfürdőszobában csókolózik a nagynénjével, én nem is tudom, mit gondoljak már).

Nyilasi Misi

Közeleg az újabb év vége (talán megint elfelejtettünk szólni, de hétéves lett a blog október végén, hurrá!), ideje újra számot vetnünk szánalmas kis életünkkel és mindazzal, ami valóban foglalkoztat és befolyásol minket.

Az év Top 5 legelvetemültebb személyisége tehát:

Persze lehet Budapest, vagy akármilyen más város és városrész meg kerület, nem érdekel. Az engem határozottan aggasztó folyamatok mindenhol, ugyanúgy beindulnak egy idő után. 

/Forrás: loptam a csoportból. Ugye, milyen szar?/

Kedves félművelt, proletár felebarátom!

Most, hogy végre kis öreg kezeiddel internetet érinthetsz és kitárulnak a világ eddig nem ismert dimenziói, ettől még kérlek, viseld a nyilvánosságot és az új élményeket méltósággal. Én Téged természetesen továbbra is szeretlek, hiszen gyakorló keresztyénként muszáj szeretnem téged, de amúgy gyűlöllek.

Bizonyára mindenkinek felsejlik Regős Bendegúz sóhaja az Indul a bakterházból, amikor a bukszában nem talál semmi értékeset (elnézést kérek attól, aki még nem látta, és meg szeretett volna nagyon lepődni a shyamalani csavaron) - ezt tetézik persze a pénzemberekről, lottóötösről, összeesküvésekről, számlát adni nem tudásról, világbajnok adóékről, minimálbérre bejelentésről, trükközési kényszerről szóló történetek és legendák.

Illik minden jobb posztot valami hatásos, punk felütéssel kezdődni - úgyhogy akár egyszavas, csupa sokatmondó ponttal (full stop, period!) ellátott mondatokban is kijelenthetném önmagamat visszhangozva, hogy midlife crisis, amit leginkább azért érdemes megemlíteni, hogy mindenkiben tudatosítsuk tájékozottságunkat; Cambridge Proficiency-szintű, aktív angoltudásunkat. Esetleg egymás után ismételgetni szinonimaként az idegen és a magyar megfelelőket mintegy összekacsintva az értőkkel: értjük mind a ketten, de azért megismétlem mindkét verzióját, ezzel is bizonyítva önnön műveltségünket, tudatosságunkat a nem túl terjengős, zsargonmentes, választékos anyanyelv-használatára.

-És melóval mi a helyzet?

-Bírom-bírom, de egyre inkább kacsintgatok másfelé. Az a baj, hogy így 40 felé már nem ragadhatunk le túl hosszan semmilyen pozícióban, mert aztán utána az maradsz, ami addig lettél. Úgyhogy max. 2-3 évente próbálok mostanában váltani egyre magasabb fokozatba, persze mindig legalább bruttó 2-300-as lépcsőkben. Utóbbi időben bevált. Merj nagyot mondani, aztán a behívási arány egész jó - onnan pedig már nem nagy rulett a dolog.

First things first: az önéletrajz a világszinten leszakadó, bántóan dízelszagú németből átvett Lebenslauf tükörfordítása; már csak a szó használata is avítt, múltban ragadt, táblázatokat kinyomtató és vonalzóval összenéző emberre utal. Ugyanez igaz a curriculum vitae-re, CV-re, ami talán még József Attila idejében vagánynak számíthatott - de elég belegondolni: megkapta vajon JA azt az állást..?

Ugye, hogy nem.

Maradjunk tehát a friss resuménél, én mindenképpen azt tanácsolom, ha egy főállásbeli munkaügyi tanácsadó, talent recruiter szerény javaslatára hallgatsz.

Kedves Mindenki!

Bár hazánkban - hála Istennek - nem tudott még elterjedni az a fajta szélsőliberális véleményterror, mint pl. a németeknél, azért sokan már olyan magabiztossággal használják a média szócsöveit, mintha Németországban lennének, és azonnal mindenféle kiközösítéssel fenyegetnek minden ellentétes véleményt (kiközösítenek 9,5 millió embert tízezres közösségükből).

Szerencsére a Magyar Nemzet (nem a Miniszterelnök Úrnak hátat fordító napilap) immunrendszere dicséretesen erős, és idegenkedik mindenféle egzotikus befolyástól - gyanakvóan méreget minden szokatlant, és ez így van jól. Nem csoda ilyen viharos történelemmel.

Ám egy hibát rendre elkövet: belesétál az extremisták által állított kommunikációs csapdákba, és megfelelési kényszerében hülyeségeket beszél, amit rutinnal forgatnak ki a véleményterroristák. Tehát: ne próbáljunk megértő, jó - ámde szigorú és rendpárti - embereknek tűnni, mert az már nem téveszt meg senkit. Inkább mondjuk meg őszintén. Hátha azt elfogadják, és azzal vitatkozni se nagyon lehet.

Kedves Magyar Honfitársam, aki eddig vízumokkal, útlevéllel, okmányirodával, lejárati idővel, tartózkodási engedéllyel, pecsétekkel, ESTA-val, Arbeitsbewilligunggal piszmogtál!

Egyszerűsítés. Ez a XXI. század kulcsszava.

Kishazánkban is mintaszerűen égrakétáznak az alulról induló, közösségi alapon működő szolgáltatások: ki gondolta volna akár csak 4-5 éve is, hogy 2015-re leáldozóban lesz a budapesti kerékpárkultusz, mert mindenki Uberrel és Wundercarral fog csak közlekedni egyik bulihelyszínről a másikra? Hogy komoly válságba kerülnek a kempingek, panziók, az Agoda vagy a Booking.com, mert mindenki az AirBnB-n talál magának szálláskát a fővárosban? Boltban mikor jártál utoljára? Na ugye. Hiszen ott az eBay, a vatera, az olx, a teszvesz, jófogás - töredékáron, elképesztő minőségű szolgáltatással. Nem kell elcsattognod a boltba, mindent HÁZHOZ hoznak, hiszen úgyis mindig otthon vagy...

Mi nekünk a szegénység? Volt már? Na és. Nem lehet róla eleget írni, főleg, ha megérted különböző stációit.

A gyermekkori, örök sóvárgást, a közös gyerekszobákat, a felnőttként is otthon élést, a panelokat, a szar kaját és örökös pénzproblémát. Azt, hogy nincs - és hogy ki kell számolni, és hogy elfogy.

Ha gyenge idegzetű, nőnemű, kiskorú, 30 év alatti, Tibi atya- Tékasztorik-, Demény- vagy Puzsér-rajongó, facebookos forradalmár ésvagy jogvédő vagy (tehát nem értékeled az ilyen ízléstelen humort), kérlek, nehogy elolvasd ezt.

Menj máshova, van neked tetsző anyag bőven.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

Rohan a világ, és egyre jobb irányba. Pár éve csak megvetés és fizikai agresszió érhette a melegeket Budapest utcáin - mára már aki kimarad, az válik közmegvetés tárgyává - és ez így jó. Örvendetes, hogy egyre inkább coolabbá válik profilképünket szivárványszínűre festenünk, és hovatovább égő, ha tizenöt éves fiúként még nem próbáltuk fiúval.

Győzött a szerelem, győzedelmeskedett a szeretet!

 

Mondják sokan naivan, holott még számtalan bigott és falsul berögzült feudális, álszent korlát béklyóját nyögjük - amelyek amíg csak állanak, nem beszélhetünk szabad szerelemről.

Hogy milyen gyorsan változnak a dolgok, ahhoz elég csak példának okáért egy jó régi (na jó, csak 2009-es) posztunkra visszanézni (A közösségépítő oldalak, ami még egyértelműen az iWiW-ről szólt - az alján némi "egyéb"-kategóriával, mint pl. a MyVIP vagy a Facebook:

A Facebook-tagok:

Állítólag sokkal jobb, mint az iWiW, de szerintem főleg a nemzetköziség az, ami jobbá teszi a többi magyar szájttal szemben. A többi ismerős szeme előtt zajló privátbeszélgetés itt sem újdonság, de itt legalább angolul-németül is megtehetjük, még ha csevegőpartnerünk magyar is.

...

Minden más (orkut, MySpace, baratikor, LinkedIn): egyik se lett túl népszerű itthon, de nem is nagyon bánjuk. Nyomassák csak a brazilok, indiaiak, amerikaiak, baltiak, karrierépítők. Hátha egyszer mi is közéjük fogunk tartozni.

Saját magunk tökéletesítése. Ez a gyerekprodukáltatás egy még károsabb mellékága, és nagyon bánt.

Egy olyan ember, aki eleve senki és hülye hobbijai vannak, itt is saját magát akarja még jobb (szerinte jobb) formában viszontláttatni. A gyerek mindig egy tökéletesebb Én, de eldöntöttük már az elején, hogy természetesen Liverpool- Arsenal- és Újpest-szurkoló, valamint Tankcsapda- és Depeche Mode-rajongó lesz: nagyon élvezi a kis lurkó, Sex Pistols-felsőt és baboskendőt kapott, a nyakamban ült egész végig a koncert alatt.

-Paul Wade, Fegyencedzés. Végre valaki ki merte mondani azt, amit már évek óta sejtettünk: a testépítők egyszerűen csicskák, de leginkább gyengék. És ezzel kábé mindent elmondtam, ami említésre méltó.

Felfújt, vizes izomzat, nevetséges célok és eszközök, idejétmúlt technikák, bennfentes közeg, torz testek, szövődmények, szintol, rendellenességek, testképzavarok, infertilitás, impotencia, halál. Nézem ezeket, ahogy ritmusosan üvöltenek a Naphegyen is, rángatja a gyerek azt a kis szar kábelt, óbégat, gecire izzad, aztán egy órán keresztül pózolnak bent a tükör előtt, a haverja pedig a könyökét állítgatja. Nem mondom, buzulni egy bizonyos fokig vicces, de ez már azon a ponton túlhaladt.

Verbálisan inzultálták. Munkaadóját skandálva gyalázták, őt személyében támadták. Sörrel leöntötték, lökdösték, körbevették. Fenyegették - blogokon, cikkekben szidalmazták, tettlegesen bántalmazták - mindez ne tévesszen meg minket. Mindezt pontosan azért művelték hónapokon, éveken keresztül, hogy mártírt faragtassanak saját magukból. Hogy aztán ebből is szenzációt csinálhassanak.

Mert ezeknek semmi se drága.

Természetesen Isten látja lelkem, mélységesen elítélek bárminemű agressziót vagy fizikai inzultust.

Meghatározó emlékképek. Mert azért alapszinten mindenkivel előfordulhatott olyan 5-10 évesen, hogy egyelőre nem a szőrös hónaljú, sminkelt, tűsarkú cipős, tupírfrizurás, vörös körmű felnőtt nők (C. C. Catch), hanem inkább a vele egykorúak fogják meg. Persze akkor is voltak igazi, érett gondolkodású, kilencéves férfiak, akik tudni vélték, hogy a Tina Turnernek kurva jó lábai vannak, és hogy nekik az idősebb nők jönnek be ("a pina legyen fekete!") - de azért volt egy olyan gyanús éle a dolognak, hogy csak valakitől átvették ezeket a vagánykodó szövegeket.

De azért az még az az átmeneti kor volt, amikor már talán nem kellett szükségszerűen bevallani, hogy a lányokat utáljuk - ugyanakkor udvarolni se nagyon mert senki; legfeljebb úgy, hogy levette a kislány hajráfját.

És mivel most elsősorban a még meglehetősen ártatlan korszakra szeretnék koncentrálni, a Z+- Viva-évek sokat érdemlő ikonjait (Eördögh Alexa vagy a szexi Verena a Dune-ból, stb.) figyelmen kívül hagyjuk.

 

Röviden: akikre, ha tudtuk volna, hogy kell (meg hogy egyáltalán lehet ilyet), valószínűleg kicsattintottuk volna a 80-as években.

 

Nézem ezt a késő márciusi örökrangadót a magyar futball legszentebb szentélyében, és elgondolkozom ezen a sokat szenvedett kis csapaton. A Nemzet Csapatán, akit annyian és annyi rendszerben próbáltak elnyomni, megalázni, betiltani, átnevezni, nevetségessé tenni. Akitől 1971-ben is elvették a stadionját - fél történelmét -, hogy aztán 74-re egy jellegtelen kis betonmonstrumot emeljenek a helyére, ahol rögtön megveretik a rákosista-kádárista Vasassal, hogy majd egyre körmönfontabb szempontokkal - székekkel, szektorlezárásokkal sújtsák a meccsre vágyó tömegeket. Hol van az igazi B-közép? Elvették, lerombolták. Hol van a II-es szektor, a 16-os szektor? Sehol, nincs már - bezárni nem volt elég, el akarták törölni mindörökre még az emlékét is.