A Ratkó-gyerekes posztért kaptam hideget-meleget - meglátjuk, az 1970 környékén születettek hogy fogadják meglátásaimat.

Nagyon-nagyon sokáig ha bárki feltette a kérdést (volt ilyen), hogy leginkább melyik időszakban szerettem volna a világra jönni, akkor következetesen 1970-et mondtam - részben még mindig vállalom, de szerintem így jobban jártam :-)

Az ő tinédzserkorukat mi is átéltük - persze óvodásként, de csodálattal és irigykedve. Ez már egy színes, valóságos korszak volt a 60-as évek fekete-fehérsége és sosem átélt évei után. A nagylányok Modern Talking- és Wham-poszterei a panellakás tejüveggel borított ajtajain, a nagyfiúk fémkeretes szemüvegei, a szétberhelt tranzisztoros rádiók és a Judas Priest-kivágások a tanulóasztal fölé celluxozva.

Őket elég találóan Házibuli-generációnak nevezték el páran. Visszanézve a La boum két részét, nekem nagyon erőltetettnek tűnik a francia jóléti állam akkori (amúgy hihetetlenül hatásos) országimázs-kampánya. Mindenkin Lacoste-póló, németül és oroszul tanulnak, apu-anyu úgy jár a repülőtérre, mint más a buszvégre, a házibulik pedig lassúzással és csókolózással telnek javarészt. Itthon ezen felbátorodva persze mindenki elkezdte leutánozni őket: Pierre Cossót a falra, diszkólámpát a szobába!

Ha aztán tényleg bekrapekoztak a lányok, vagy a fiúk felcsíptek valami csajt (bár ez gyanús, hogy régebbi szöveg), akkor tárultak csak fel a borzasztó kulturális szakadékok:

-Te figyelj Kinga, van itt egy elég nagy probléma. Tetszik ez a srác, akivel a Tükör diszkóban ismerkedtem meg két hete. De mint kiderült, ő duranos, én pedig whames vagyok...

-Hát nézd, ez szerintem nem akkora gond. Legyél te is duranos, és akkor már nem lesz több akadály.

Na aztán ők is leérettségiztek, kevesebben lediplomáztak, majd elmentek dolgozni. Hol tartanak ma? 

A mai életüket már nem irigylem, mert a náluk egy tízessel idősebb generáció tipikus gyengeségeit legtöbbször ők se tudták levedleni. A kötelező orosztanulás hatékonytalansága mögé bújva nem sikerült a rendszerváltás után divatba jött németet vagy angolt sem rendesen elsajátítaniuk, a legtöbben egynyelvűek maradtak.

Akinek bejött:

Visszanézve közülük bántóan keveseknek jött be az Élet: nem kellett a boldogulásukhoz több, mint hogy angolul és/vagy németül rendesen megtanuljanak, még diplomát szerezniük se volt muszáj. Akinek sikerült valamelyik, az ma nagy eséllyel jól fizető állásban van, a törtetőbbek már felsővezetők.

Aki politikai pályára adta a fejét, az se járt mindenképpen rosszul: itt viszont megint szembetűnő a csak magyarul tudó jogászdoktorok túlreprezentáltsága. Nem látom jövőnket feltétlenül biztosítva, ha elnézem ezeket a lelkes fiatalokat - egy turistacsoportot se bíznék rájuk, ha esetleg az országimázsunkat szeretném építeni.

Ide sorolhatjuk még a művészféléket: a sikeresebb zenészeket, belsőépítészeket, képzőművészeket, iparművészeket. Természetesen nekik sem erősségük az idegen nyelv - a szakmájukon kívül általában semmihez nem értenek, legfeljebb kliséket tudnak bedobni idegen témákhoz.

-Te tudtad, hogy a Pepsi meg a Coca-Cola az állítólag egy kézben van, és tudatosan gerjesztik az ellentétet, ezáltal egymás táborát megerősítve?

-Őrület. Én eddig csak azt tudtam, hogy a Ku-Klux-Klan forgalmazza a Coke-ot. Ezek szerint akkor mindkettőt. Meg a Marlborót is.

Most egy kis szünetet tartunk, és szerdán megtudhatjuk azt is a második részből, hogy mire jutottak az átlagpolgárok!

Elöljáróban annyit, hogy lesz benne C.C. Catch, Bodnár Attila, praktikeres zuhanykabin meg miegymás...