Hogy milyen gyorsan változnak a dolgok, ahhoz elég csak példának okáért egy jó régi (na jó, csak 2009-es) posztunkra visszanézni (A közösségépítő oldalak, ami még egyértelműen az iWiW-ről szólt - az alján némi "egyéb"-kategóriával, mint pl. a MyVIP vagy a Facebook:

A Facebook-tagok:

Állítólag sokkal jobb, mint az iWiW, de szerintem főleg a nemzetköziség az, ami jobbá teszi a többi magyar szájttal szemben. A többi ismerős szeme előtt zajló privátbeszélgetés itt sem újdonság, de itt legalább angolul-németül is megtehetjük, még ha csevegőpartnerünk magyar is.

...

Minden más (orkut, MySpace, baratikor, LinkedIn): egyik se lett túl népszerű itthon, de nem is nagyon bánjuk. Nyomassák csak a brazilok, indiaiak, amerikaiak, baltiak, karrierépítők. Hátha egyszer mi is közéjük fogunk tartozni.

Szomorúan jelentjük, hogy azóta már sajnos nincs wiw (a tulajdonos - miután szépen felfuttatta - gyorsan eladta egy külföldi multinak, aki lezüllesztette, majd bezáratta: rossz belegondolni, mit csinált volna ez a fiatalember az országgal!), és mára minden hülye rokonunkat meg szomszédunkat az egész világ csodálhatja - és a LinkedIn is hihetetlen népszerűségre tett szert, itthon is. Csúnyán felgyorsult a világunk, lemaradtunk, megöregedtünk...

Pedig a LinkedIn az teljesen más. Az ötlet pedig jó volt: legyen belőle poszt!

A LinkedInen nincsenek trollok, nincsenek szegényemberek, tanulatlanok, sikertelenek - csak csupa cél- és öntudatos, toleráns, értelmiségi PROFI van, igazi nagybetűkkel. Mivel a LinkedIn az szigorúan csak professzionálisoknak készült - dehogyis álláskeresésre, hanem csak sima networkingölésre, jelenlétre, vizibilitásra, önképzésre, szakmai Profi eszmecserére.

Itt nincsenek kocsmatöltelékek; minden este színes koktélokat szopogató, ünnepélyesen bebaszó emberek; kommersz charteres tengerparton fényképezett lábfejek; csücsörítő, taxin érkező éjszaka királynői; negyvenévesen is gyerekruhában bohóckodó szőrös, soha fel nem növő fura férfiak; szegénységén káráló, nyugatnémet fizetésért követelőző, hazáját vagy szomszédjait gyalázó, embertársainkat kiirtani, korlátozni, kiűzni vágyó erősemberek - nincsenek fenséges kajaköltemények és fotózott piák; hengerrel festett sormintás nagymama-falak előtt, rökamién pózoló vidéki unokatesók; mindenkinél különb, teljesen egyedi kisgyermekeink.

Itt csak profik vannak: öltöny-nyakkendő, igazolványkép, komoly arc - sugárzik belőle a Profizmus -, MBA, PhD, angolság, hozzáértés, de legfőképp nyílt és haladó gondolkodás. Rengeteg diploma, projekt és menedzser. Ügyintéző nincs, melós nincs, gyakornok is alig - Manager van, supervisor, Project meg úgy általában mindenféle Lead. Lean Six Sigma, Scrum, Agile, TQM, ISO/TS, SAP/ERP, ACCA. Nagyon elcsépelt meg tudatlanságról árulkodik: de ilyenkor mindig eszembe jut szegény Sanyi meg Herbert, aki egyedüli melósként lapátol a gödörben, a többi meg csak nézi. Létezik még egyáltalán olyan fogalom manapság, hogy ÜGYINTÉZŐ vagy ASSZISZTENS? Hol vannak a titkárok, recepciósok? Pedig gyerekek, aki tényleg komolyan ilyen fasza pozíciókban mozog, az érzi át igazán, mennyire kincset és minden pénzt megérnek ezek az emberek, akik tényleg alád raknak és elintéznek minden szart, hogy te dolgozhass nyugodtan.

Mindegy.

Ez már nem Az Az Ember, aki odaát volt (meg még mindig az). Megnyílik a tudata: life coachok coelhói bölcsességei, önképzés és folyamatos fejlődés, élethosszig tartó tanulás, a sikerhez vezető út csupa kudarccal van kikövezve (még le is rajzolja), Einstein, Schwarzenegger és Steve Jobs. Ha őket osztogatod, akkor egészen biztos, hogy hamarosan rengeteg PÉNZ áll a házhoz (és legalább olyan sikeres leszel, mint Ők)! Mennyivel különb ez a szerencsekoboldok meg húszezresek képeinek osztogatásától? A kérdés költői volt.

Persze mindannyian tudjuk a egyszerű igazságot: az egész csak a pénzről szól, és önmagad áruba bocsátásáról. Várod, mikor jelentkezik be valaki havi bruttó 30 ezer forintért többért. Nincs barátkozás, nincs eszmecsere, nincs semmi komoly gondolat, csak kolosszális képmutatás aprópénzért. És mindenki - kivétel nélkül - aki fent van, az bizony ugyanerre vágyik, és a csodára, hogy egy kedves kis fejvadász egyik reggel egy visszautasíthatatlan, többmilliós ajánlattal a postafiókjában várja. És igen, a kollégáid, beosztottaid is csak erre vágynak.

És hirtelen a régi munkahelyeken ki nem állhatott kollégákból partner lesz: viszonzásban reménykedve elkezd endorse-olgatni olyan haszontalan képességeket, ami soha nem volt neked - kis kuncsorgás után esetleg még kis ajánlást is. Cinkostárs, és valahogy ott belemész a hazugságba, hogy elfogadod a jelölését - esetleg TE jelölöd be! Hiszen hol máshol számítana még a hálózat mérete, mint itt?

Trükközgetés: ki nézegette a profilodat. Bántóan csökken a kattintásszám, és ezek a kisköcsögök hogy kerülhetnek a top 10%-ba? Érthetetlen, hiszen kis képzetlen szarok. Most állítsam át én is, nehogy lássák a nevemet, vagy inkább ne is kattintsak senkire? Az utóbbi győz: és sunyin, nevekre keresve próbálunk korlátozott adatokat (közös ismerősök, munkahelyek, iskolák) kinyerni az utánunk kutatókról. Esetleg kamuprofilokkal lecsekkoljuk, csak az átjelentkezést ne rontsuk el. Mail megy a szokásos bűnbandának: srácok, kéne nekem endorse polimeres fröccsöntési tapasztalatra, köszi.

Nincs politizálás, megosztás, árokásás (kivéve persze, ha a melegházasságot kell ünnepelned, az kicsit más) - itt valahogy mindenki kedves és konfliktuskerülő, építő jellegű emberke.

Vajon miért?

Csak nem azért, mert a LinkedIn megtanítja még a legnagyobb türhő parasztot is viselkedni és képmutatni - talán mert a kicsit több pénz reményéért hirtelen mindenkinek kifejlődik az érzelmi intelligenciája? De, pontosan azért. Jé, hiszen akkor eddig is tudtad, csak nem akartad!

A lényeg: több pénzt az embereknek!

Hiszen a szerelem a legszebb dolog a világon, amit pénzért meg lehet venni.

De azért előtte nézz rá még egyszer a Facebook-profiljára, mielőtt felveszed...