Kedves Tibor!

Mint tudjuk, a szalagavatónál több lehetőséget csak a karácsony kínál a modoroskodásra, fájóan konstatáltam, hogy idén ez eddig kimaradt. Bátorkodtam hát eme hiátus orvoslására egy szerény ám ízléses csokrot kötni a teljesség igénye nélkül. Ha arra érdemesnek találod, leközölheted, ha kevésnek, remélem ötleteket tudsz meríteni későbbiekhez (Tibor: amióta megláttam egy kommentben, hogy ő karácsonykor panelfürdőszobában csókolózik a nagynénjével, én nem is tudom, mit gondoljak már).

Nyilasi Misi

Karácsonykor a család a legfontosabb

Most, hogy véget ért a valódi ünnepi szezon (vasárnapi nyitvatartások decemberben), nem marad más, mint hogy a családdal KELL együtt tölteni napjainkat. Az ajándékokat már letudtuk. Apunak egy üveg Vilmos homokfúvott saját brand poharakkal, hiszen ez olyan egyedi, és hát megérdemli a minőségi italt. Anyunak kézzel készített bonbon (2499 Ft/doboz), mert kétféle bejgli, pogácsa és ötféle szaloncukor után biztos vágyik egy kis édességre, főleg, hogyha a dobozra tizenkétféle nyelven fel van írva, hogy „Szeretlek!” vagy „Köszönöm”. Érezze, hogy fontos. Lánytestvérnek (mondjuk Hugi) egy ízlésesen összeállított tusfürdőcsalád, amiben van sampon is. Mondjuk Adidas vagy Puma márkájút, nehogy azt higgye, hogy nem figyelek arra, minek örülne. Öcsinek StarWars-legó, mert ugye minden generációnak jár egy saját T R I L Ó G I A. Ezzel biztos kitűnik a többi alsós haverja közül.

Nagyfaternak meg lehetne játszani a PornHub-os reklámot. Nekiadnám a tavalyi tabletemet, nekem az már ócska, még KitKat fut rajta. Kár, hogy telefonja sincs. Aztán együtt a család! Együtt nézzük a Blue-rayen (tavalyelőtti Black Friday szerzemény!!!) azt a filmet, amit még ajándékba adtak a lejátszóhoz. Újat azóta se vettünk hozzá, mert drága, és évközben senkinek sem jut eszébe, hogy van ilyenünk. Meg a kötelező fénykép, amire ilyenkor még Jutka is odaáll (Apu nővére), pedig ő sosem szokott. „Ugyan Marikám, ki kíváncsi még rám!” De azért a telefon kijelzőjében nézve még lopva megigazítja a homlokán a tincseket a fotó előtt. Megbeszéljük, hogy régen minden karácsonykor derékig ért a hó (pedig nem is), meg hogy milyen jó volt disznót vágni, amikor összejött a nagycsalád. Lehetne jövőre venni egy hízót, a sufniban meg is csinálhatnánk, csak a Réka szekrénysort ki kellene tenni onnan („Vaterára feltetted már?”), meg a szétszedett Simsont is végre össze kellene rakni.

Néha kitalálja Nagymuter, hogy menjünk el együtt templomba is, ahol mindig olyan hideg van, fáznak az ujjaim, ahogy a pad alatt betakarítom a gabonát a Farmville-ben. Még jó, hogy tavaly megleptem magam egy kapacitív kesztyűvel. Ünnep másnapján átugrik Bandibá is egy pálinkára („Tudod, ez a tavalyi törköly, a hatvanfokos, ami olyan jól sikerült”), akin érezni, hogy aznap már máshoz is beugrott előtte. Ő aztán minden évben elmeséli, hogy háromévesen hogy kergetett meg a kakas az udvarán, amit illik viccesnek találni. Pedig már mennék fel a szobámba, hogy a Pump and Flex decemberi számát olvassam, mert elhatároztam, hogy kicsit sportosabb formára váltok. Nincsenek nagy terveim, csak hogy a kilónyolcvanba beletudjak tolni erőlködés nélkül.

Kár, hogy ilyen hamar véget érnek az ünnepek, és mehetek vissza a dolgos hétköznapokba. Pedig a család olyan fontos számomra.