A blog Jancsibácsi-féle arcait olyan sokszor rajzoltuk már meg - itt az ideje konkrétan is kicsit belefúrni romlott lelkükbe, az ábrázoláson túl kicsit hangosan gondolkodni, elemezgetni. Vajon mi vitte őket idáig? Vajon saját magukat is gyűlölik, vagy csak úgy általában a magyarokat?

A cím lehetne persze ellentmondásos és kikacsintó, de valójában itt többfajta jelenséget figyelhetünk meg, melyek szálai aztán valahogy mindig egy ponton érnek össze: az illető a saját hazáját-népét gyalázza, akármiről is legyen szó. Vannak természetesen különféle fokozatok és megjelenési formák, de mi, gyakorlott emberismerők persze rögtön ráismerünk a jelenségre. Aki Modorost olvas vagy ír, az már nem néz többé semmire és senkire ugyanúgy, mint előtte, nincs visszaút.

Szóval ez ilyen ambivalensen fura dolog.

Kezdhetném úgy is, hogy rengeteg meleg ismerősöm és barátom van, de akkor rögtön megvádolnának, hogy minden homofób így kezdi - szóval akkor írom inkább azt, hogy nincs egy meleg barátom, rokonom se, de feltehetően ez még szarabbul hangzana (yes, he is the Messiah). Meg hogy a homofóbok a legnagyobb látens melegek, de akkor az igazi melegek vajon látens homofóbok is? Össze vagyok zavarodva.

(A teljesség igénye nélkül…)

Megmondom őszintén, pár napja már nagyon viszketnek az ujjaim, hogy ezt a kis gyűjteményt jó cinikusan és gúnyosan papírra vessem, mert – bár szép vakációt töltöttünk a Török Riviérán – irtózatos indulat gyülemlett fel bennem az orosz, vagy posztszovjet turistákkal kapcsolatban, akik képesek egy szép helyen töltött, színvonalas nyaralást is tönkrevágni. Elterveztem, hogy rövid és gúnyos bevezető után elkezdek leírni egy “cselekedetlistát”, amin majd kárörvendve vigyorog az olvasó, vagy nyílnak a bicskák azok zsebében, akik átélték már, vagy éppen a jövő héten készülnek oda. De aztán meggondoltam magam, és mégis kicsit többet írok bevezető gyanánt. Megéri ugyanis.

Volt már többször, főleg érintőlegesen vagy részleteiben: ő a dolgozó ember, a munkásosztálybeli hős - úgy összességében a szegény sorból származó, saját erejéből megcsinálódott self-made man. Nagyon fontos, hogy bár részéről elismerten a szerencse is közrejátszhatott sikereiben, azért leginkább saját magának köszönhet mindent. Kitartás, szorgalom, elhivatottság, alázat - kis tehetség és kellő ritmusérzék.

Ellenzékinek lenni vállalás és hatalmas felelősség egyben. 

Vállalás, mert mennyivel könnyebb lenne behódolni a rezsimnek, birkanyájként menetelni, droidként tapsolni 1-1 látványberuházásnak, a győztes felé húzni - és felelősség, mert hiába a kormányzat elsöprő médiafölénye, nem szabad hagyni, nem szabad beletörődni, nem szabad csöndben tűrni. Attól, mert jelenleg a parlamenti erőviszonyok a sors furcsa fintora és a körülmények játékaként ilyen aránytalanul is alakultak, attól még mi igenis tudjuk, hogy a többség velünk van, és hogy nekünk van igazunk.

Sok cégvezetőtől, személyzetistől, fejvadásztól halljuk nap mint nap, hogy szinte lehetetlen megbízható, képzett, fegyelmezett munkaerőt találni. Profi rezümé, magabiztos fellépés, megnyerő modor - aztán pár hónap után kiderül, hogy szerepüket rutinnal játszó, lusta, csaló patkányok.

Sajnos ez való igaz: ám kis segítségképpen, többéves tapasztalattal hátunk mögött most összeállítottunk Önöknek egy kis útmutatást, melynek segítségével könnyebb lesz a klisék mögött a valós tartalmat is felismerni.

/Horváth Oszkárnak, Atlétás Bandinak és Modor Gyurinak köszönöm szépen!/

A világ tele van vérszopó parazitákkal, zaklatókkal, akik "csak a munkájukat végzik" - persze végül is nincs sokkal többre szükségük, mint a méregdrága idődre, meg a kibaszottul kegyetlen áldozatok árán megkeresett pénzedre. Szóval te arra vagy, hogy ami a tiéd, abból áldozz rájuk, hogy NEKIK jó legyen, tiszta sor - és mivel rendes szamaritánus vagy, ezért ezt meg fogod tenni.

A látszólag valamilyen tevékenységre irányuló, ám valójában semmi érdemlegeset létre nem hozó fantommunkák elszaporodása életre hívta állandó kísérőiket is. Az értekezletek, gyűlések, elnökségi ülések – legyen szó vállalatról, irodai közösségről, civil szervezeti, vagy párt-alapszervezetről – ha nem is teljesen értelmetlenek, mindenesetre jellemző, hogy túl sok ember, túl sok alkalommal és túl sokat beszél valamilyen témáról. Ha pedig gyűlés, avagy értekezlet van, szükség van ellátmányra, hiszen korgó gyomorral nemhogy egy párt, de még egy kulturális alapszervezet ügyes-bajos dolgait sem lehet megnyugtatóan átbeszélni.

A net csordultig van az Apple-, a Linux-, vagy az Android-rajongók elég könnyen körülhatárolható típusaival. Könnyen felfogható értékrendszer és preferenciák mentén érvelnek egymás rovására, pár mondat után felismerhetőek, teljesen kiszámítható minden megnyilvánulásuk. A maguk választotta márkát/ökoszisztémát felvállalják, logóikat bátran alkalmazzák profilképként, aláírásban, akárhol.

Az a tévhit él kishazánk lakosairól, hogy tunyák, rossz kondíciójúak, lusták, edzetlenek, egészségtelenek. Ám ez nem igaz. Csak egyszerűen nagyon nem mindegy, hogy honnan vesszük a mintát. 

Nos, hogy ezt a menetrendszerű május végi, rendszerint masszív italozással egybekötött giccsparádét mindenki kiheverte, és most keserédes ábrázattal örömködik - javaslom, higgadjunk le, és értékeljük újra a tegnapiakat.

Ez a "siker" (Istenem, miért van már ennek a szónak is egy amolyan kellemetlen kicsengése?) elsőre talán biztatónak tűnhet, de valójában csak arra jó, hogy kisebbfajta felületi kezelést adjon egy olyan, mélyen burjánzó problémának, amire ad hoc 10-12 pontok valójában nem jelentenek se gyógyírt, se megoldást.

Imádom a magyarokat, a magyar társadalmat, a magyaros leleményességet. Imádom, hogy nálunk még mindig elfogadott az olyan operettkifejezések használata, hogy kérem, legyen szíves, köszönöm, meg tudná-e mondani - és hogy a jó napot a kívánok nélkül amolyan faragatlan benyomást kelt. Így szép ez, hiszen tőlünk nyugatabbra ilyenekre már nem pazarolják az időt - ha pedig olyat szólsz, hogy kezicsókolom, kiröhögnek még a Monarchia utódállamaiban is.

Sziasztok! Mai levelünket Csongortól kaptuk, aki, mint annyi született budai - micsoda meglepetés - Pesten talált magának munkát. Ahogy szinte mindenki, ő is a nehéz kezdetekről, majd a kemény munkáért kijáró jogos jutalomról tud csak szólni.

Most, hogy kicsit talán lecsillapodtak a kedélyek, azt javaslom, csévéljük vissza a szalagot (kocsivissza), és oldalaktól függetlenül, józanul játsszuk újra.

Családon. Belüli. Erőszak. Ízlelgessük egy kicsit a szavakat. Mire célozhatnak pontosan? Hát persze, hogy a családfőre - elveri az asszonyt, meg a gyerekeket. Mert azt így szokás. Csak úgy hazamegy, kioszt egy-két pofont mindenkinek menetrendszerűen a csíkos-pecsétes atlétájában, majd két büffenés között leül tévézni egy üveg sörrel. Mindezt ok nélkül, csak azért, mert egy szar ember.

Benetton, Puma, Replay, Devergo? Régmúlt, halványodó emlékek, periférikussá, retróvá, újra sporttá vált márkák. Nem ők.

Mostanában az igazi márka az a designer márka, a smart casual ruházat. Galléros póló (a gallérfelhajtás a 2000-es évek konjunktúradivatja volt, ma már szintén nagyon tavalyi szokás), cuppanós farmer, casual cipő - de nem sportcipő, érted. Csak sportOS. Sportosan elegáns.

Hartay. Olvassátok, kövessétek, szeressétek.

Gyönyörű ez a ruha rajtad. Fantasztikus. Gyönyörű vagy. És ez a haj, hát ez valami isteni. Nem is voltál fodrásznál? Akkor valami szuper samponod van. Isteni. Nagyon jól áll. Meg se mostad? Hát ez valami fantasztikus akkor is. Jó a hajad eleve. Nagyon jó hajad van. Beletúrhatok? Jó a tartása.

Beköltöztetek? Már öt éve? De rohan az idő. Szuper. De jó. Aha, látom. Ahan. Ez valami gyönyörű ez az előszoba. Mennyi cipő és kabát van itt máris. De sok szép kabát. Nyáron biztos elpakoljátok majd. Jaj, bocsika, belerúgtam ebbe a szép cipőbe. Dehogy volt útban, én vagyok ügyetlen. És a konyhátok, hát ez lenyűgöző. Mennyi edény. Hogy csillognak. Most akartad elrakni az edényeket? Én meg zavarok itt. Na, jól nézünk ki. Szuper. És ezek a falak. Mikor volt festve? Nem volt? Akkor is ragyogó. Szépek vagytok.

Kedves nagykorú Embertársam!

Természetesen tisztában vagyok vele, hogy már kiskorodban megtanítottak otthon, az óvodában és az iskolában rendesen használni a vécét - ám természetesen azt is jól tudjuk, hogy az önállósodással párhuzamosan a hasonlóan szerzett tudás bizony megkopik idővel. Így tekintsd ezt a kis leírást egyfajta tudásfrissítőnek, amellyel az újrafelfedezés örömmé válhat.

Ez egy elég hülye érzés. Valószínűleg mindenkinek, csak Neki nem. Annak, Aki a Családi Összejövetelre Hozza Éppen Aktuális Párját.

Apu, Anyu, Gyerekek, Mama, Papa, Nagynéni, Unokatesók - csupa rokon. És ráadásnak ott van még egy kilógó érték. Érzed, hogy valahogy nem való oda, és az Aktuális Pár se nagyon érzi jól magát. Mert hát a család az család, a rokonokat ismerjük, de ezt az újszerű jövevényt nem. Olyan ez, mint egy majdnem tökéletesen kirakott Rubik-kocka, de az az egy kis négyzet mégis olyan fura színű.

Végre, hát itt van. Amiről annyi év nélkülözés és káros túlszabályozottság után álmodozni is alig mertünk, mára valósággá vált.

A lassan fél évszázados vendéglátóIPAR és az érinthetetlen "Szakma" egyeduralmát elsöpörte a webkettes, kézműves, fúziós, craft konyhaművészet - a valódi hozzáértők, feinschmeckerek, és a genuine kulináris kreációk. Hisszük, hogy Magyarország elindult azon a hosszú, rögös úton, ami egyszer elvezethet oda, amit ma egy kedves kis bajor falucska képvisel: hogy a világ gasztronómiai fővárosává léphessen elő a lelkekben is.

Az éttermek után megreformáljuk a közoktatást is.

Unicefes képek, bombayi koldusok, kairói kriptalakások, brazil favellák, hétesi gyermeksírás?

Nekem más a szegénység. Olyan 88-89 tájékán mondta az akkori osztályfőnökünk, hogy Magyarországon már nincs szegény gyerek, mindenki jómódú. És persze ugyanúgy kész ténynek vettük ezt is, ahogy azt is, hogy mindenkinek csak egy barátja lehet, a többi csak játszópajtás. És akkor óra után sajnos meg kellett mondani a Hodensäuger Iminek a szünetben, hogy ő csak játszópajtás, mert a barátod az akkor az István. Meg a többieké is.