Mást szeretnék!

Szólj a Társaságnak is!

tweet fb

Sziasztok! Józsival és Gyurival összeírtunk pár felesleges munkakört - igyekeztünk inkább nem olyan, a technológiai fejlődés meg az olcsó ázsiai munkaerő hatásai nyomán perifériára szorult kézműves mesterségeket felsorolni, ami még tényleg értéket teremt (pl. szódás, asztalos) - hanem olyat, ami még mindig létezik, de léte bántóan szükségtelen, fenntartása pazarló.

Biciklivel jártál éveken keresztül iskolába, munkába, kocsmába, barátnőhöz, családhoz, kocsmába? Aztán tömegközlekedésre, autóba kényszerültél hosszú téli hónapokra, költözés miatt, huzamosabb időre?

Akkor tudod, miről beszélek.

A Jóisten ugyanis azért adott az Embernek lábakat, hogy azokkal kerékpározhasson - és azért adott fondorlatos elmét, hogy azzal feltalálja a bringát. A gyaloglás - bár nemes és igazán szabad, tehermentes közlekedési forma -, de nehezen jutsz messzire, csak vánszorogsz, korrigálni hosszú percek munkáját jelenti.

Mivel ismét felmelegítette a devizahitelesek ügyét néhány rövidlátó, irigy hőbörgő honfitársunk, és mert saját sikertelenségétől vezérelve ismét inkább más pénztárcájában meg magánéletében szeretne turkálni “dögöljön meg a szomszéd tehene is”-alapon, ezért ideje egy kis ismétlésnek, hogy a bántó rohamban elharapózó miszkoncepciókat kissé visszafogjuk.

A feltűnően aktívan tajtékzó, ám marginális létszámú csoport már unalomig ismételt sallangjait határozott és slágfertig módon, ám tisztelettel és érvelve cáfoljuk meg ezúttal is.

-Van nálatok klíma?

-Van, de sajnos csak trópusi.

Hogy vészeljük át a legforróbb nyári napokat? Az ember ösztönszerűen nem tudja, ezért felmegy a netre, és kedvenc, mindentudó publicistáihoz fordul tanácsért. Pl. ide. Kánikula! Vajon mit kell ilyenkor tenni? Olyan jó volna tudni! Mit mond az újság? Döntünk-e megint rekordot Újpesten? Igen, de csak focisat.

Még az elején megkértek minket, hogy ne írjunk arról, amihez nem értünk. 

Úgyhogy nem is nagyon erőltetem ezt a témát (nem ismerem, és nem is akarom megismerni), de szeretném mindenképpen leszögezni, hogy a Forma 1 a világ egyik legszánalmasabb, szar sportága az összes többi autó- és motorsporttal - egy tévés Barca- vagy Premiership-meccsnézésnek is ezerszer nagyobb sportértéke van, mint ennek. Vagy lovaspóló-közvetítésnek. A Forma 1-rajongók ugyanolyan érthetetlen-szerencsétlen figurák, mint a tenisz- a műkorcsolya- az amerikaisport- vagy a színházfanatikusok. Akik képesek hétvégén reggel már a tévé előtt szurkolni egy kibaszott edzésen is, súlyosabb esetben OTTHON is felöltöznek a vörös vagy akármilyen maskarájukba és kajabálnak. Meg isznak!

A legújabb kor és főleg a szeszélyes magyar nyarak egyik elátkozott fajtája a légkondirajongó ember, aki természetesen rögtön ki fogja magának kérni, hogy a légkondicionáló berendezés és a klíma között hatalmas különbség van, és igazából az egyetlen baj csak az, hogy jól kell beállítani, de hogy kevesen értenek hozzá (pl. ő). Ez bizonyára teljesen igaz is, hiszen ha nem vesszük észre valahol, akkor naugye: ott nagyon jól beállított klíma volt. Már a rómaiak is megoldották, és már a Parlamentben is világelső hűtési rendszer volt.

A blog Jancsibácsi-féle arcait olyan sokszor rajzoltuk már meg - itt az ideje konkrétan is kicsit belefúrni romlott lelkükbe, az ábrázoláson túl kicsit hangosan gondolkodni, elemezgetni. Vajon mi vitte őket idáig? Vajon saját magukat is gyűlölik, vagy csak úgy általában a magyarokat?

A cím lehetne persze ellentmondásos és kikacsintó, de valójában itt többfajta jelenséget figyelhetünk meg, melyek szálai aztán valahogy mindig egy ponton érnek össze: az illető a saját hazáját-népét gyalázza, akármiről is legyen szó. Vannak természetesen különféle fokozatok és megjelenési formák, de mi, gyakorlott emberismerők persze rögtön ráismerünk a jelenségre. Aki Modorost olvas vagy ír, az már nem néz többé semmire és senkire ugyanúgy, mint előtte, nincs visszaút.

(A teljesség igénye nélkül…)

Megmondom őszintén, pár napja már nagyon viszketnek az ujjaim, hogy ezt a kis gyűjteményt jó cinikusan és gúnyosan papírra vessem, mert – bár szép vakációt töltöttünk a Török Riviérán – irtózatos indulat gyülemlett fel bennem az orosz, vagy posztszovjet turistákkal kapcsolatban, akik képesek egy szép helyen töltött, színvonalas nyaralást is tönkrevágni. Elterveztem, hogy rövid és gúnyos bevezető után elkezdek leírni egy “cselekedetlistát”, amin majd kárörvendve vigyorog az olvasó, vagy nyílnak a bicskák azok zsebében, akik átélték már, vagy éppen a jövő héten készülnek oda. De aztán meggondoltam magam, és mégis kicsit többet írok bevezető gyanánt. Megéri ugyanis.

Volt már többször, főleg érintőlegesen vagy részleteiben: ő a dolgozó ember, a munkásosztálybeli hős - úgy összességében a szegény sorból származó, saját erejéből megcsinálódott self-made man. Nagyon fontos, hogy bár részéről elismerten a szerencse is közrejátszhatott sikereiben, azért leginkább saját magának köszönhet mindent. Kitartás, szorgalom, elhivatottság, alázat - kis tehetség és kellő ritmusérzék.

Ellenzékinek lenni vállalás és hatalmas felelősség egyben. 

Vállalás, mert mennyivel könnyebb lenne behódolni a rezsimnek, birkanyájként menetelni, droidként tapsolni 1-1 látványberuházásnak, a győztes felé húzni - és felelősség, mert hiába a kormányzat elsöprő médiafölénye, nem szabad hagyni, nem szabad beletörődni, nem szabad csöndben tűrni. Attól, mert jelenleg a parlamenti erőviszonyok a sors furcsa fintora és a körülmények játékaként ilyen aránytalanul is alakultak, attól még mi igenis tudjuk, hogy a többség velünk van, és hogy nekünk van igazunk.

Sok cégvezetőtől, személyzetistől, fejvadásztól halljuk nap mint nap, hogy szinte lehetetlen megbízható, képzett, fegyelmezett munkaerőt találni. Profi rezümé, magabiztos fellépés, megnyerő modor - aztán pár hónap után kiderül, hogy szerepüket rutinnal játszó, lusta, csaló patkányok.

Sajnos ez való igaz: ám kis segítségképpen, többéves tapasztalattal hátunk mögött most összeállítottunk Önöknek egy kis útmutatást, melynek segítségével könnyebb lesz a klisék mögött a valós tartalmat is felismerni.

/Horváth Oszkárnak, Atlétás Bandinak és Modor Gyurinak köszönöm szépen!/

A világ tele van vérszopó parazitákkal, zaklatókkal, akik "csak a munkájukat végzik" - persze végül is nincs sokkal többre szükségük, mint a méregdrága idődre, meg a kibaszottul kegyetlen áldozatok árán megkeresett pénzedre. Szóval te arra vagy, hogy ami a tiéd, abból áldozz rájuk, hogy NEKIK jó legyen, tiszta sor - és mivel rendes szamaritánus vagy, ezért ezt meg fogod tenni.

A látszólag valamilyen tevékenységre irányuló, ám valójában semmi érdemlegeset létre nem hozó fantommunkák elszaporodása életre hívta állandó kísérőiket is. Az értekezletek, gyűlések, elnökségi ülések – legyen szó vállalatról, irodai közösségről, civil szervezeti, vagy párt-alapszervezetről – ha nem is teljesen értelmetlenek, mindenesetre jellemző, hogy túl sok ember, túl sok alkalommal és túl sokat beszél valamilyen témáról. Ha pedig gyűlés, avagy értekezlet van, szükség van ellátmányra, hiszen korgó gyomorral nemhogy egy párt, de még egy kulturális alapszervezet ügyes-bajos dolgait sem lehet megnyugtatóan átbeszélni.

Az a tévhit él kishazánk lakosairól, hogy tunyák, rossz kondíciójúak, lusták, edzetlenek, egészségtelenek. Ám ez nem igaz. Csak egyszerűen nagyon nem mindegy, hogy honnan vesszük a mintát. 

Nos, hogy ezt a menetrendszerű május végi, rendszerint masszív italozással egybekötött giccsparádét mindenki kiheverte, és most keserédes ábrázattal örömködik - javaslom, higgadjunk le, és értékeljük újra a tegnapiakat.

Ez a "siker" (Istenem, miért van már ennek a szónak is egy amolyan kellemetlen kicsengése?) elsőre talán biztatónak tűnhet, de valójában csak arra jó, hogy kisebbfajta felületi kezelést adjon egy olyan, mélyen burjánzó problémának, amire ad hoc 10-12 pontok valójában nem jelentenek se gyógyírt, se megoldást.

Imádom a magyarokat, a magyar társadalmat, a magyaros leleményességet. Imádom, hogy nálunk még mindig elfogadott az olyan operettkifejezések használata, hogy kérem, legyen szíves, köszönöm, meg tudná-e mondani - és hogy a jó napot a kívánok nélkül amolyan faragatlan benyomást kelt. Így szép ez, hiszen tőlünk nyugatabbra ilyenekre már nem pazarolják az időt - ha pedig olyat szólsz, hogy kezicsókolom, kiröhögnek még a Monarchia utódállamaiban is.

Sziasztok! Mai levelünket Csongortól kaptuk, aki, mint annyi született budai - micsoda meglepetés - Pesten talált magának munkát. Ahogy szinte mindenki, ő is a nehéz kezdetekről, majd a kemény munkáért kijáró jogos jutalomról tud csak szólni.

Benetton, Puma, Replay, Devergo? Régmúlt, halványodó emlékek, periférikussá, retróvá, újra sporttá vált márkák. Nem ők.

Mostanában az igazi márka az a designer márka, a smart casual ruházat. Galléros póló (a gallérfelhajtás a 2000-es évek konjunktúradivatja volt, ma már szintén nagyon tavalyi szokás), cuppanós farmer, casual cipő - de nem sportcipő, érted. Csak sportOS. Sportosan elegáns.

Hartay. Olvassátok, kövessétek, szeressétek.

Gyönyörű ez a ruha rajtad. Fantasztikus. Gyönyörű vagy. És ez a haj, hát ez valami isteni. Nem is voltál fodrásznál? Akkor valami szuper samponod van. Isteni. Nagyon jól áll. Meg se mostad? Hát ez valami fantasztikus akkor is. Jó a hajad eleve. Nagyon jó hajad van. Beletúrhatok? Jó a tartása.

Beköltöztetek? Már öt éve? De rohan az idő. Szuper. De jó. Aha, látom. Ahan. Ez valami gyönyörű ez az előszoba. Mennyi cipő és kabát van itt máris. De sok szép kabát. Nyáron biztos elpakoljátok majd. Jaj, bocsika, belerúgtam ebbe a szép cipőbe. Dehogy volt útban, én vagyok ügyetlen. És a konyhátok, hát ez lenyűgöző. Mennyi edény. Hogy csillognak. Most akartad elrakni az edényeket? Én meg zavarok itt. Na, jól nézünk ki. Szuper. És ezek a falak. Mikor volt festve? Nem volt? Akkor is ragyogó. Szépek vagytok.