A Felkapaszkodott

Volt már többször, főleg érintőlegesen vagy részleteiben: ő a dolgozó ember, a munkásosztálybeli hős - úgy összességében a szegény sorból származó, saját erejéből megcsinálódott self-made man. Nagyon fontos, hogy bár részéről elismerten a szerencse is közrejátszhatott sikereiben, azért leginkább saját magának köszönhet mindent. Kitartás, szorgalom, elhivatottság, alázat - kis tehetség és kellő ritmusérzék.

Ha valakitől megértést, bármiféle szociális készséget vársz, az ne ő legyen. Mert ő érzéketlen, rideg és kegyetlen. Empátia egyetlen esetben elképzelhető nála: ha egy ugyanolyan fiatalt lát, mint amilyen ő volt 10-20 éve. Akkor kurvára át fogja érezni a problémáidat. Biztatni fog: ő is így kezdte, ne csüggedj. Legyél szegény, dühös, nagyravágyó. Ha viszont úgy maradsz évek múlva is, akkor örülj, ha nem köp le. Máskülönben kétszer nagyobbat rúg az önsorsrontóba. Mit kell sajnálni egy alkoholistán, drogoson, munkakerülőn, lustán? Vagy esetleg mégse tehet róla? Szinte kizárt, hogy ilyen létezne, de hát az élet igazságtalan, a kapitalizmus ilyen. Mindenki nem járhat jól.

Megfelelési kényszer, talán ez a leginkább illő kifejezés. Valamihez, de leginkább valakikhez méricskélnie magát. Emlékszem, általánosban meg gimnáziumban állandóan bukdácsoltam, ketteseim-hármasaim voltak... kézügyességem semmi, fahangom volt nulla ritmusérzékkel, a matekon/angolon kívül nem ment egyik tárgy se... az osztályban az összes kitűnő tanuló mára nem vitte semmire. Kallódnak, gyereket nevelnek, beragadtak egy szinten. Ő szegény volt, de sokra vitte. Vagy nincs diplomája, de mérnököknek ad tanácsot. Csak bölcsész, de közgazdászokat irányít. Csak főiskolai végzettsége van, de ötször annyi a nettója, mint az egyetemista ismerőseinek a bruttója. Azok meg? Gazdag családból származik, mindent megkaphatott, aztán most lecsúszott alkoholista, drogos.

Idegesíti pár dolog. Pl. a tehetetlenség. Az élhetetlen, batikolt gimnazistákat mindig lenézte. Őt már a nagyszülei is szakközépbe küldték, hogy akármi is legyen fiam, de legyen a kezedben egy szakképesítés! És ő egyetértett ezzel, és mennyivel többnek gondolta magát 18 évesen, hogy tényleg ott volt a kezében legalább két szakma, szemben a semmihez sem értő gimnazistákkal.

Aztán valahogy a gazdag családba születetteket se nagyon szereti. Mintha nem tudnák értékelni, amijük van. Csak elherdálják a szülők-nagyszülők által összedolgozott vagyont. Azok majd hagyják, sőt: támogatják ebben. Kár beléjük. Nála jobb helyen lenne.

Művészek? Minek? Ha valaki nagyon akar rájuk költeni, tegye. Ő nem fog.

Van pénzed? Igen? Te csináltad? Nem? Akkor szart se érsz. Könnyű beleszületni valamibe, beleülni a készbe. Mi a hozzáadott értéked? Semmi.

Van pénzed? Nincs? Miért nincs? Azért, mert lusta vagy és önsorsrontó.

Nincs munka? Dehogy nincs. Nincs jó ember, nincs extrát beletenni, fejlődni-tudni akaró, entepreneurial, céltudatos ember. Nincs feléd munka? Akkor oda kell költözni, ahol van. Ne várd meg, hogy odamenjen hozzád Jonie Ive, és megkérdezze, hogy van-e kedved elvállalni egy hatórás, könnyű melót havi 2 milla nettóért, tőled 10 percnyi sétára.

Szóval mindent ki kell érdemelni, ki kell járni, meg kell dolgozni - meg kell alázkodni - érte. 

Ő megbecsüli, amije van. Sose felejti, honnan jött. Nem felejti, hogy milyen kurva szegények voltak (persze annyira talán mégsem, mint amennyire ő hajlamos emlékezni), és nem akar soha többet nélkülözni, a gyerekeinek soha nemet mondani. Illetve de, mégis, nehogy elkapassa őket - de legyen meg az a háttér, hogy akár igent is mondhasson nekik. Ez borzasztóan fontos.

Édesapám, én kiskorom óta folyamatosan dolgozom. Amíg ti legót meg medzsót vettetek a dollárboltban, én nagymuteréknál szedtem meg leveleztem a meggyet nyaranként, felesbe. Amíg ti gimnazistaként nyaranta bandáztatok a téren meg méregdrága táborokba jártatok, én már bőven újságot hordtam ki, felszolgáltam, mosogattam éttermekben. Gyerekmunka, rabszolgaság? Lehet, de a mai napig hálás vagyok nekik ezért. Amíg te nappalin loptad a napot valamelyik főiskolán, anyádék pénzén, én már külföldön dolgoztam, kemény valutáért. És ebből finanszíroztam a tanulmányaimat meg az albérletet is. Megalázó a 47 ezer meg a 100 ezer forintos bér? Valahol el kell kezdeni. Engem se sajnált senki, amikor a nyári szakmai gyakorlatért 1000 forint volt az alapfizetés. Érdekes módon senki nem tüntetett értem, amikor a lefolyót, a tejeshűtőt vagy az elszívót pucolgattam a szállodában. De senki nem is mondta, hogy életem végéig ezt kell csinálnom.

Eredendően fideszes - már akkor is olyasmi volt, amikor a Fidesz még azt se tudta, hogy ők is ilyenek lesznek pár év múlva. Legnagyobb csalódása az volt, amikor kiderült, hogy Lázár az "annyit is ér"-t nem is úgy mondta, ahogy először sugallták. Kár. Mindegy. Pedig ő pont így gondolta és gondolja most is. Vadkapitalizmus, de a jó értelmében.

Igenis legyen gazdag is. Ő is nagyon szeretne az lenni. Megdolgozott érte, kiérdemelte. Ő ennyit is ér.