(Dobpergés) ... (Üstdob, cintányér) ...
PróbaEmber remekbeszabott menyegzőre készülődős beszámolója után következzék Vaszilisza barátosnénk, aki annyira meg szerette volna osztani a Modoros olvasóközönségével fogalmazását, hogy egyszer már le is lőtte a poént, no de én már dafke is leközlöm :)
Ugyebár köztudott, hogy a házasságok az égben köttetnek...
Manapság, amikor egyre inkább elharapózik a vadházasságok divatja, azt gondolhatnók, nincs is már leány, aki arra vágyna, hogy bekössék a fejét. Ez azonban fatális tévedés.
A leányok életének legszebb napja még mindig az asszonnyá válásé, az esküvőé, a menyegzőé, a kézfogóé, a házasságkötésé, a kapcsolat szentesítéséé illetve hivatalos útra tereléséé, amikor végre révbe érnek, fátyolra (majd kendőre) cserélik a pártát.
Ezek a leányok kábé nyolc éves koruktól tudatosan készülnek Életük Legszebb Napjára, amelyen majd szívdobogva kimondhatják a boldogító igent, mindazonáltal még az is előfordulhat, hogy egy működő, mi több, boldog párkapcsolatra kerül rá eképpen a pecsét.
A megpecsételés előfutára az eljegyzés, avagy kézfogó (ezt mondják manapság az esküvőre is, vagy eredetileg mondták arra és én keverem), ez még akkor is muszáj, ha egyébként a vendégeknek kijózanodni sincs ideje a kettő között. Akkortól a leány ujján villog a jegygyűrű, (és esetleg a kísérő), és jaj annak, aki nem veszi észre és csodálja meg.
Az esküvői hátralévő időben – ami a családjogi szabályozás szerint is minimum egy hónap, de inkább fél év – aki él és mozog, a frissített előkészületi listát hallgathatja újra és újra. Ha kolléga a menyasszony, akkor a szervezéssel együtt járó telefonokon keresztül többször is. (Jucikáááám, nemigaz, hogy nem lehet egy jó násznagyot szerezni, tudtad, hogy a legjobbak már éééééévekre előre le vannak foglalva? És a szalonban is azt mondták, hogy nem tudják kiküldeni a Marcsit hogy a szertartás reggelén még az ágyban megcsinálja a körmeimet. Juj, el is felejtettem felhívni a fodrászt hogy egyeztessünk a koszorúról, na majd még visszacsörgök, puuuuszi, szijjja!)
Ha az ember nincs kellően résen, nem tapasztalt még eleget vagy egyszerűen csak híján van az életösztönnek, és nem veti el magát egy sötét sarokban a menyasszony közeledtének első jelére, könnyen azon kaphatja magát, hogy fajsúlyos kérdésekben kell döntésre jutnia: választania kell két barackszín árnyalat között, esetleg ültetéstervet kell létrehoznia vadidegenek között – véletlenszám-generátor nélkül. Általában is más csapásirányt vesz az élet: ruhaterveket kell véleményezni az építési tervek helyett, gyűrűvéséshez kell kivitelezőt keríteni a betonvésés helyett.
Maga az ara ilyenkor már légiesen átszellemült, munkahelyén az átlagosnál jóval többet hibázik, amit kötelező elnézni neki, hiszen az embernek egyszer van (első) esküvője, persze, hogy lámpalázas. Úgyis meghívja az egész irodát, de elmenni minek, az egészet lepróbálják addig a kávékonyhában többször is.
A gyűrű
Klasszikus arany manapság elenyészően csekély mértékben figyelhető meg. A fehérarany az snassz, a szomszéd Mercikén is van vagy hat kiló, a platina pont ugyanolyan, úgyhogy titánium kell, az legalább olyan ronda bír lenni, hogy az már művészi. Esetleg háromszínű arany úgy összekalapálva, mint az óvodában nap végén a gyurma.
A gyűrűbe vésés is kell, kívülre valami kelta motívum, a biztonság kedvéért kétféle, az egyik vésve, a másik áttörve, hogy áldást hozzon. Belülre a galambpár neve kerül, lehetőleg rovásírással. Vagy Kalevala-idézet, de óklasszikus volapük nyelven. Ja, és princess csiszolású gyémánt, nem baj, ha kicsit cirkónia.
A meghívó,
amelyet, ugye, hónapokkal előre ki kell küldeni, egyedi tervezésű, de az biztos, hogy illatos, kinyitáskor a Nászindulót zenéli (a Nagy Nap közeledtével néha spontán is rázendít), krémszínű merített papírra domborral nyomott és színes, pergő csillámporral gazdagon szórt, sarkába selyemmasni van biggyesztve, a fő motívumot öt-hat Ámor képviseli, plusz összefonódó gyűrűpár, egyéb arany, ezüst és piros ajaknyomok és szívecskék minden létezhető és létezhetetlen helyen.
Tartalmában idézet az örök szerelemről, aranyszínű, dőlt, aláhúzott kalligráfiás fonttal, hogy véletlenül se legyen olvasható. Lejjebb némi bevezető szöveg (amely szívek forró lángolásáról szól, mert a virágnak megtiltani nem lehet) és a szintén olvashatatlanná cifrított nevek alatt jó esetben némi hasznos információ is megtalálható, bár láttam már olyan meghívót, amin minden rajta volt, épp csak az nem, mikor és hol lesz az esküvő.
A boríték hozzáillő, amit a posta nem szokott tolerálni, ezért érkezéskor általában olyan, mintha a kutya szájából húzták volna ki.
A ruha
A változat.
Varratott (egyedi legyen!!) hófehér, (maximum halványrózsa- vagy –barackszín), erdőnyi mirtusszal. (Öt év együttélés után is, a nyolcadik hónapban is. Csakazértis). Az összhatás mindig könnyfakasztó, a közvetlen ok az ara testsúlyától függ, de a skála széles: legjobb esetben úgy harminc vibrálóan habfehér masnival és pár tíz méter csipkével több van, legrosszabb esetben elkerülhetetlen a tüllfüggönyt a szárítókötélről leszaggató majd abba magát fulladásig begabalyító malac látomása.
A szoknya abroncsos, anyaga maslikból szőtt, lehetőleg néhány centivel szélesebb, mint a házasságkötő terem ajtaja, alatta kék harisnyakötő és kölcsönbugyi. A felsőrész olyan, mintha a leányra öntötték volna, és meglehet, ez is történt, ugyanis úgy ki van hányva gyöngyökkel, hogy gyanús: az utolsó próbán beállították a csajt, szorosan betekerték zsírpapírral, betöltötték a gyöngyöket, mint a folyékony acélt a kokillába, és végül nagy nyomáson rágőzölték a cuccot.
Az uszályra külön engedélyt kell kérni (vesd össze: hajóvonták találkozása tilos), az utcaseprők nagy örömére. Élelmesebb rokonok azonnal a végére is kötözhetik az üres konzervdobozokat, úgyse tűnik fel senkinek: amikor a párás szemű leány már a boldogító igent rebegi a Bazilika oltáránál, (hol másutt?) az uszály vége még csak az Oktogonnál igyekszik fel a metrólépcsőn.
Az ehhez a szetthez passzoló koszorúslánykák (-angyalkák) maximum négy évesek, kizárólagos viseletük a porcukros málnahab rizses és rózsaszirmos kosárkákkal kiegészítve. A hintó nem látszik ki az idényvirágok és masnik egyvelege alól, a ló sörényében és a kocsis bajszában rózsaszín masnik, az ülésen pink párducbunda. Ha limuzinnal jön, a Deáktól az Astoriáig csak ő parkol, hasonló dizájnnal.
B változat
Lenvászon és matyórózsa, szegedi kopogós papuccsal, esetleg piros csizmácskával. „Illik gyöngyös pártával, magyar főkötővel” – tökéletesen függetlenül attól, hogy az igazi népi holmik eredetileg azt is jelezték, hogy a viselőjük milyen családi állapotú. Súlyosbított változata éjfélkor még ezt az összeállítást is képes úgynevezett menyecskeruhára cserélni.
Koszorúslány ehhez nem jár, a hintó ülésén cserge, némi ostorcsattogás hallható a távolból.
A szertartás
Élőzenés, énekes bevonulás, minimum harminctagú kamarakórussal, ha pár rokon kiszorul emiatt, sebaj. Lépdelés rózsaszirmokon. Verset mond a vőlegény és a menyasszony egymásnak, majd a násznépnek, majd egy rokongyerek az ifjú párnak, végül mindenki kórusban az anyakönyvvezetőnek. A házasulandók nyilvános beszédet intéznek egymáshoz, egymás anyjaihoz, végül esküt tesznek, legvégül jog szerint is egybekelnek. Az egyes műsorszámok között karaoke. Ájulékony tanúknak szék ajánlott.
Később, a templomkertben gyakori a fényképezkedés, rokonokkal, rózsákkal és kiskutyákkal állva, ülve, egymás ölében, egymás nyakában, egymás idegein. Itt készül közös életük első örök emléke, a videó is, amit majd hányásig nézetnek bárki mással.
Az újdonsült asszony a csokrot nem dobja el: később megszáríttatja, vákuumban, folyékony nitrogénben, sóban, borsban tartósíttatja. A gratulációkat halavány pírral fogadja. Lélekben már a nászéjszakára készül.
No nézzenek oda, micsoda nagy lélegzetvételű alkotás, tényleg kár lett volna otthagyni a kommentek dzsungelében.
A folytatás garantált mindenki életében, még ha a "vidám" filmek házassággal végződnek is...