Reckl Amál - A modoros blogger

2009/05/08. - írta: Modor Tibi

Nem, kérem szépen, nem Reckl Amál a modoros blogger, hanem az írása szól róla, róluk. Bár az is igaz, h Ő is már kacérkodott a modorosság gondolatával, mi több: kvázi beismerte különleges vonzalmát a manírok iránt :-)

A melegbáros írás óta már másodszor üdvözölhetjük Őt köreinkben - remélem, senki nem fog magára ismerni. :-)

Kedves Tibiék!
A múltkori sikeres együttműködésem felbátorított újabb modorügyi vizsgálódásra, melyet blogotok témájának más blogokban/ fórumokban történő földolgozása ihletett. Kommentnek indult, írás lett belőle. Önkritikus írás mindenki okulására. Remélem. ;-)



A modoros blogger


Mindenek előtt: a blogger már azelőtt modoros, mielőtt megfordul a fejében a blogírás gondolata. Mert – tetszik, nem tetszik – a blogolásra hajlamos ember kicsit (vagy éppen nagyon) magamutogató. Az exhibicionizmus és a modorosság meg gyakorlatilag jegyben jár. Hiszen a modoros viselkedés mindig a külvilágnak szól, legalábbis ezen blog alapításakor is született ilyetén konklúzió.


A blogolás kiindulópontja a közlésvágy. Mert ha nem a közönségnek szólna, arra ott a rég bevált, hagyományos napló. (Aki már elszokott a kézírástól, az bepötyögheti gondolatait a Wordbe is, ehhez nem kell web2.)
Akármiről lehet írni, ami az embert izgatja, és tényleg mindenféléről születnek írások, mégis vannak tipikusan modoros témakörök.


Az első és nagyon kézenfekvő az énblog, a blogok archetípusa. Aki a saját személyét, saját életének alakulását olyan érdekesnek tartja, hogy erről rendszeresen, nyilvánosan beszámol, elég modoros ember lehet. Ő az, aki saját nyaralásának videofelvételeivel szórakoztatja vendégeit. Aki körlevelet küld a munkahelyén, ha teherbe esik a felesége. Aki szép és szívhez szóló ajándéknak tartja, ha saját fényképével díszített bögrével lepi meg bármelyik tetszőleges ismerősét, mert az olyan személyes.


Enyhítő körülmény, ha az illetőnek van íráskészsége, és szövegei annyira jók, hogy még egy üvegvisszaváltás Békásmegyeren is sírvaröhögést vált ki az olvasóból.


Súlyosbító, ha az illető a fönt említett illusztrációit a blogba is bepréseli, és még meg is sértődik, ha valaki nem nézi meg a Pistike Ibizán c. érdekfeszítő filmet.


Tisztán közéleti blogot írni szintén veszélyes. A modor-alarm bármikor kiakadhat, ha a blogger többnek kezdi magát képzelni egy civil véleményezőnél, és annak okán, hogy ő már fél éve minden nap szidja XY-t blogján, közírónak tartja magát. Az ilyen ember kinyilatkoztat, aztán föl van háborodva, hogy van ellenvélemény. Pedig ő már rombuszmintás pulcsiban ül a gép előtt, akár 40 fokban is, naná, hogy igaza van politikai kérdésekben.


Súlyos változata az aggódó. Aki úgy érzi, és ezt alkalmanként le is írja, hogy félti Magyarországot a gaz ezektől, azoktól. Akiket persze később vitatkozó olvasóiban fel is fedez.


Bár elszánt demokrata, azért nem idegen tőle a moderálás, mert azért „mindent nem lehet a szólásszabadság nevében sem”.


Alapvetően tisztelem a tematikus blogok szerzőit, mert nem lehet egyszerű mindig ugyanarról, de mindig kicsit másképpen írni. Sok olyan is van, aki valós szaktudását osztja meg így az érdeklődőkkel, és elvileg nála a magamutogatás vágya kicsit sántít. De mégis könnyű átcsúszni. Egyrészt ez a blog is többször jutott arra a következtetésre, hogy a fanatizmus modoros. Másrészt a tudás és a rajongás sajátos elegye néha olyan ellenszenves viselkedésformákhoz vezet, mint a nagyképűség és a tudálékosság. Sok szakblogger követi el azt a hibát, hogy a véletlenül odatévedő laikust leiskolázza, kioktatja és nyilvánosan megalázza, ahelyett, hogy kedvesen és barátságosan magára vállalná a mentor szerepét. Ezzel egyúttal újabb rajongót szerezve az általa favorizált hobbinak. Ez utóbbi is elég modoros lehet, de mennyivel emberibb!


Végül, de nem utolsó sorban mindannyiunk titkos eszményképe, a sztárblogger. Ő az, aki mindenről elsőként ír, állandó bérelt helye van a címlapon, és olyan napi látogatószáma, mint a kis blogoknak egy évben.

Az egyik alcsoport a hivatásos blogger, aki valójában újságíró, de nem akarja mindig betartani a profi újságírás szigorú, etikai szabályait (muhaha – hogy egy indexes modorosságot idézzek). Velük nem érdemes foglalkozni, mert bár általában megteremtették a saját modorvilágukat, amelyben elég jól érzik magukat (megintcsak az Index által felfedezett, és a blogszférában uralkodó stílusra, a Le Fiqua-ra utalnék), ők közismert emberek, ezért őket majd a modoros újságíró témakörben idézik meg itt.


Van viszont a blogok krémje, akik sikerességük révén kezdik magukat fontosnak érezni, és virtuális világból származó  virtuális trónjukról kommunikálnak a többiekkel. Leginkább amatőr újságírókat látnak a tükörben reggelente, néhány romantikus hajlamú pedig hozzáképzeli a che guevara bajuszt is. Ha nő, akkor is.


Az igazsághoz hozzátartozik, általában megdolgoznak ezért a pozícióért, ténylegesen sok energiát fektetnek a blogjukba. Jellemzően nem elégszenek meg a rendszer által felkínált egyenkülsővel, hanem saját arculatot terveznek.
Mivel sok olvasójuk és általában sok kommentelőjük is van, szükségét érzik a figyelem fenntartásának. Ezért az ilyen blogokat általában többen írják. Akik néha egymással is vitatkoznak, de gyorsan egységbe képesek tömörülni, ha támadás érkezik kívülről. Minden nap, amikor nincsenek címlapon, fizikai fájdalmat okoz nekik, és elég csalódottak, ha egy-egy címlapos írásuk kattintás száma nem kúszik a tízezer fölé.


Mindezek után le szeretném szögezni, hogy blogolni jó, és a legtöbb blogot olvasni is. Továbbá, hogy a modorosságot – mégha bosszantó is néha – továbbra sem bünteti a törvény.


Igény esetén folytathatom a modoros kommentelővel, akkor lesz majd haddelhadd!


Maradok tisztelettel:


Reckl Amál, blogger a szomszédból

Hát nem is tudom, hogy Józsi és én melyik(ek) is vagyunk - tematikus-én/mi-vélemény, de mi még úgyis az út elején járunk, legalábbis a modoroskodásban.

Amálka csudálatos gyűjteménye viszont máris megadta az alaphangot a kommentelőkről szóló írásomhoz, ami talán már májusban materializálódhat!

Na kéz- és lábtörést, jót ne halljak felőletek!

59 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mitya Ivanov 2009.05.08. 09:32:11

jó lenne, ha mindegyik típusra lenne egy példa. Úghy könnyebben lehetne azonosulni az írással. Bár tudom, a személyeskedés nem jó
amúgy jó a poszt!

drhlaszlo · http://kskozlony.blog.hu 2009.05.08. 10:50:51

@Mitya Ivanov: Jó énblogra itt a példa: zolivagyok.blog.hu (semmi reklám, nem saját).
Viszont azért a posztíró által csak "Le Fiqua"-ként említett jelenséghez Reckl Amál is hozzájárult, ugyebár amikor együtt tolták Rékuccal a fika.blog.hu-t.

szixous 2009.05.08. 11:16:09

hű. te tudsz írni! tök jó a poszt!
példákra nekem is szükségem lenne, mert nem nagyon olvasok amúgy blogot

Tűzvillám (törölt) 2009.05.08. 11:18:57

Király vagy, Amál!
Nagyon vicces és találó!
A sok felkiáltó jel modoros, de muszáj volt használnom!

Mária 2009.05.08. 11:24:16

A modoros tematikus blogra az enyém a legjobb példa :)

Fanatikus vagyok és rajongó, nagyképű és tudálékos. Le szoktam iskolázni a véletlenül a blogomra tévedő laikusokat. Az észt kéretlenül és méretlenül osztom.

Rossz véleménnyel vannak rólam az emberek, ez a mai, az iwiw felmérésről írt bejegyzésemből ki is derül. Azt gondolják rólam, hogy pokróc a stílusom, ráadásul ronda is vagyok :)

Sztárblogger szeretnék lenni, mert fizikai fájdalmat érzek, ha úgy múlik el egy nap, hogy nem vagyok a címlapon!

qnadam · http://qnadam.hu/blog/ 2009.05.08. 11:36:51

és akkor még nem esett szó a dalszövegekkel és egyéb mélyenszántó idézetekkel telepakolt blogokról...

DrJohnson 2009.05.08. 11:37:15

Most már látom, nekem is blogot kell írnom, amiben megmondom, hogy mi van. Oda fog baszni nagyon, ha egyszer lesz rá időm és rá tudom szánni magam. A szlenget, a modorost meg a tardát semmi perc alatt le fogom gyűrni látogatottságban.

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2009.05.08. 11:38:35

Tökéletes jellemzések. De azért túl modoros néhol :-)

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.05.08. 11:40:22

Fura dolog ez a minden-blogger-ismertségre-vágyik dolog. 100-ból 99 valamilyen álnéven (pl. reckl amál) jegyzi magát, így legfeljebb választott/kapott nickneve és avatara által mutatott virtuális figurának, vagy csoportnak szerezhet ismertséget. A blogger valós személyét pedig nagyrészt homály fedi, holott lehet hogy tízezres kattintásszámot jegyez a statisztikája napról napra.

SilentSound · http://autozz.blog.hu 2009.05.08. 11:41:14

Kapásból lehet könnyen sorolni jópár bloggert mindegyik kategóriába. Kis önkritikával még magamat is el tudnám helyezni valahol. :)

I'll be Beck! 2009.05.08. 11:45:31

Che? Lófaszt. Titkos kis Karinthyk, Rejtők nézegetik magukat. Akik nem mellesleg Hunter Thompson sármját vélik felfedezni magukon, és művükön.

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2009.05.08. 12:03:22

Mindenkinek köszönöm. Én bármelyikbe be tudom magam sorolni, sztárblogger csak rossz értelemben lehetek persze.

Példákat azért nem írtam, mert senkit sem szeretnék megsérteni. De annyit azért elárulhatok, a "jótollú egoblogger" valóban Zoli(vagyok) mintájára készült.

De a hozzászólókat bíztatom, ha találnak példát, írják csak ide.

A Fikát valóban egy darabig együtt írtuk Rékuccal, de az indexes lefikázó stílus nem teljesen egyezik a Fika blogéval, szerintem.

Az ismertség kérdése viszonylagos dolog. Én nem bánom, sőt örülök neki, ha sokan olvasnak, de már volt jópár olyan címlap, amikor nem hiányzott annyira.

Amúgy tetszik a cím, és ahogy írták, vállalom.

Teasing Angel 2009.05.08. 12:13:30

@efes: szerintem az emberek (ÚGY a bloggerek MINT a kommmmentelők:) a virtuális személyiségükbe is hajlamosak beleszeretni, sőt, el tudom képzelni, hogy van, akiben az az elsődleges én-élmény
:P

angantyr 2009.05.08. 12:19:50

"...Akiket persze később vitatkozó olvasóiban fel is fedez."

Attól függetlenül, hogy a poszt a bloggerekről szól, a kommentelésről lehetett volna írni bővebben. A kommentekben az az abszolút kedvencem, amikor a két fél összecsap az adott témában, azután az egyik nézőpont egyik képviselője (aki lehet maga a blogger is) a vitát elunva kijelenti, hogy sajnos sok hülye van _a mai világban_, és mindenki megmondógépnek képzeli magát, akinek gép, internet és felhasználónév jutott. Ez annyira ütős :D

angantyr 2009.05.08. 12:23:58

@Teasing Angel: Ez lehetséges :) Most például avatart választottam a nevemhez, bár eddig gőzöm sem volt, mi a franc ez, csak azt láttam, hogy már mindenkinek van valami képe. Az enyém például nagyon tetszik saját magamnak, nézegetem is most egy darabig...

2009.05.08. 12:27:07

Nos, essék itt szó még a modorosblogok egy titkosabb, de a modor-o-métert magasan kiakasztó blogfajtájáról, a társkereső oldalon vezetett "napló"-ról (lásd: www.lovebox.hu)
Ezek a hatalmas szellemi bölcsességek, a youtube linkek és a Márai-Coleho-SzabóMagda idézetek kiapadhatatlan tárházai. Különös ismertetőjegyük, a zárt közösségből adódó körbenyalogató és fikázó kommenthegyek, amelyek nem ritkán személyes ismeretségen alapulnak.

GayBears · http://gaybears.blog.hu/ 2009.05.08. 12:29:08

... és vannak ügye ezen kategóriák keveréke, melyek pont attól válnak érdekessé.

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2009.05.08. 12:31:29

"fikázó kommenthegyek, amelyek nem ritkán személyes ismeretségen alapulnak."

Az nem modorosság, csak sima bunkóság. Egyátalán nem járok ilyen társkereső közösségekbe, de ezért vannak a kommenterek, ugye.

2009.05.08. 12:34:47

@Reckl_Amál: Én magukra a blogokra mondtam, hogy ultramodorosak :) A kommentelő az már külön tészta.

Win Elen 2009.05.08. 12:36:31

A kommentelokrol varom (varjuk) sok-sok szeretettel az ertekezest! A szavaiddal elve az lesz csak a "haddelhadd"! :)

Ez meg termeszetesen jo volt :)

W Joe 2009.05.08. 12:55:40

Jó poszt - találóak a kategóriák

Balance Of Power 2009.05.08. 13:02:31

@Mária: Te kommentelokent is leosztasz mindenkit :)) Azt hinne az ember, hogy ha vendegsegbe mesz, szetfikazod a berendezest, persze ez nyilvan nem igy van a valo eletben.
De ronda biztos nem vagy, sot, szerintem Reckl Amal sem. Sem mpl, sem az osszes torzskommentelo bloggal vagy anelkul ;))

Balance Of Power 2009.05.08. 13:04:55

En egyebkent azt nem ertettem soha, hogy embereknek hogy van erre idejuk. Irni, karbantartani, frissiteni, visszakommentelgetni...

Azon a hiren viszont felrohogtem, hogy modoros Gyurcsanynak most mar tobb ideje van, csaladdal foglalkozik es most mar blogjat is maga fogja irni, nem pedig diktalni. Konyorgom, a diktalas nem ugyanannyi ido?

Mária 2009.05.08. 13:10:40

@Balance Of Power:

Élesben valóban visszafogottabb vagyok egy fokkal :)

Bár olyankor meg bizonyos típusú emberek szoktak bepróbálkozni a "ki_ha_én_nem" stílusukkal... és az ördögi kör kezdődik elölről :)

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2009.05.08. 13:14:41

Ha ő is blog.hu-hoz hasonló felületen dolgozik, akkor a szövegek megalkotása a legkevesebb...

Ideje meg általában arra van az embernek, amire akarja, hogy legyen.

Akik a kommentelőkről szóló bölcsességeket hiányolták, azoknak ajánlom egykori blogerrina-társam frappáns írását a Fikáról, amelyet megkerestem nektek:

fika.blog.hu/2008/04/29/kommenteloimnek

Szerintem remek!

Acid Amadeus 2009.05.08. 16:06:19

Na, ez az írás megerősített abban, hogy még csak bele se kezdjek egy blog írásába...

attila.1969. · http://attila1969.wordpress.com/ 2009.05.08. 16:55:15

Gratulálok az írásodhoz,kedves Amál..Márcsak a saját típusomat' nem találtam sajnos..ja,hogy én egy külön kategória vagyok..

noirp 2009.05.08. 17:47:07

Én is várom a modoros kommentelős posztot (úúúúúúgyszeretnék tükörbe nézni :DD)
Mindent bele, Amál!

lárvalányhaj 2009.05.09. 08:44:26

"Tisztán közéleti blogot írni szintén veszélyes. A modor-alarm bármikor kiakadhat, ha a blogger többnek kezdi magát képzelni egy civil véleményezőnél, és annak okán, hogy ő már fél éve minden nap szidja XY-t blogján, közírónak tartja magát. Az ilyen ember kinyilatkoztat, aztán föl van háborodva, hogy van ellenvélemény. Pedig ő már rombuszmintás pulcsiban ül a gép előtt, akár 40 fokban is, naná, hogy igaza van politikai kérdésekben."

erre kiváló példákat lehet találni a jobbszélen, ahol rengeteg félanalfabéta arc képzeli magáról, hogy attól, hogy regelt magának egy blogot egy ingyenes felületen, mindjárt _tényező_, _véleményformáló értelmiségi_, sőt, _újságíró_.
Erre talán Sodika a legviccesebb példa (sodi.freeblog.hu), aki azért, mert vett egy videokamerát, és kiváltotta az újságíróigazolványt, tényleg elhiszi magáról, hogy újságíró.
De ez a jelenség jól észlelhető a Bombagyár lakóin, pl. Tomcat és Blogin is hajlamos "újságírónak" aposztrofálni magát, és gyakran előfordul, hogy a webhely "nagy látogatottságát" hozzák föl érvként emellett.

nemuccaszoc 2009.05.09. 09:43:53

Gratulálok jó kis írás, legjobb a modor-alarm szókapcsolat :)

Acid Amadeus 2009.05.09. 12:22:02

@Reckl_Amál:

Ja, semmi különös( vagy hogy is szokták mondani, no offense), csak kurvára modoros lennék. Amúgy tematikus blogban gondolkodtam...(énblog írására meg nem tudom mi viheti rá az embert)

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2009.05.09. 12:58:13

@lárvalányhaj:
A Bombagyár tipikusan olyan hely, ahol a szerzők fontossága túlzottá vált. Hiába ismerik Tomcatet sokan, attól még nem újságíró valaki. Sodit nem ismerem, de majd benézek.

@uccaszoc:
Köszönöm, a szókapcsolat spontán volt.

@Acid Amadeus:
Nem is gondoltam. De sajnálnám, ha ez vette volna el a kedvedet. A modorosság nem akadály.

Win Elen 2009.05.09. 15:03:25

@lárvalányhaj: :DD sodi egy tunder. Edes egotripekkel.

Amugy jogosan gondoljak, hogy velemenyformalok, azzal a kulonbseggel, hogy nem ujsagiroi, es legkevesbe sem ertelmisegi szinten.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.05.09. 15:45:28

@lárvalányhaj: nem tudom, közülük tényleg valaki bevallottan újságírónak tartja magát?

A képzett-profi-hivatásos újságíró mit tud, amit egy blogger nem? Az Index tekintélyes része (fél)amatőr szinten készül, és szerintem ez így jó.

Gyakran olvasom a nagyobb napilapok online verzióit, de olyan helyesírási hibák maradnak a szövegekben, hogy "még".

szixous 2009.05.09. 16:35:55

nem ide tartozik, de ha valaki írna a modoros esküvőkről... (bár nem hiszem, hogy nem modoros esküvő amúgy létezne)
szuper lenne!

különösen a mély élettapasztalattal rendelkező házasságkötő-polgármesteri hivatalos jellegzetes picsa szövege... úúúúúúú.

kérlek titeket... :)

lárvalányhaj 2009.05.09. 21:02:08

@Modor Tibi:

Néhány idézet, ami talán eloszlatja majd a kételyeidet:

"A Fehér Házban jártunk
Az áldást sodika küldte
2009. március 24., kedd - 18:33-kor

Címkék: emberi jogi bizottsag gaudi nagy pal marci parlament

67 komment
Ma volt a Parlament Emberi Jogi Bizottságának március 15-ével foglalkozó ülése, melyre többek között dr. Gaudi-Nagy Tamás is meghívást kapott. Általa pedig szerény személyem, az aznap jogtalanul bántalmazott újságíró. "

Szegény Sodi, neki mint szellemi fogyatékosnak biztos iszonyú nagy teljesítmény lehetett neki megtanulni ezt a jogi szövegeket majmoló, körmondatokban gazdag bikkfanyelvet.

ratzinger 2009.05.09. 22:16:24

Józsi, Tibi!
ne idegesítsetek már itt ezzel a reckl amállal, nem vagyok kiváncsi rá, inkább ti irjátok a blogot, mert az legalább vicces.

e_e 2009.05.09. 22:26:36

ratzinger jol szolt.
amal blogja a modoroskodas iskolapeldaja, es ilyen ertelemben tulajdonkeppen megallja a helyet, hogy epp o irta ezt a posztot. csak az a baj, hogy az unalmas es korulmenyes stilus miatt sosem birom vegigolvasni a posztjait, ezt sem.
erdektelen.
tibi! es jozsi! macht doch mal was!
mi lesz a kovetkezo, hulyeeeeeeeeee?! en irok posztot vagymi? eszem-faszom megall.

(ha esetleg belekotnetek a kommentbe, ti, amalosok, elore szolok, h direkt jo sok modoros elemmel diszitettem. szeretek viccelodni, trefalkozni.)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.05.09. 22:48:42

@lárvalányhaj: na, akkor éljen az amatőr újságírás, a profi szerintem kártékonyabb tud lenni :-)

@ratzinger: @e_e: a vendégeinknek meg adjuk meg a minimális tiszteletet, ha lehet. Ráadásul a visszajelzések is pozitívak voltak, nekem is tetszettek.

Most nyárig a vizsgaidőszak miatt kevesebb saját írást fogtok látni, de lesz mindenből egy kicsi.

e_e 2009.05.09. 23:00:08

a "minimalis tisztelet" az pontosan mennyi? csak, hogy legkozelebb tudjam, hogy kellene viselkednem.
az nem baj, hogy nem tetszenek az irasai, ugye?
szabad mondani vagy behivatjak a szuleimet?

ratzinger 2009.05.09. 23:15:20

@e_e:
sose gondoltam, hogy egyszer leírom a kommentek legmodorosabbikát, de hát hol, ha nem itt:

"ott a pont."

A posztban meg egy csomó rész nincs dőlt betűvel szedve, nekem hiányzik.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.05.10. 10:01:04

@e_e: @ratzinger: ha valaki rászán az idejéből annyit, hogy egy egész posztot összehoz nekünk, ezáltal a saját olvasóközönsége előtt is promotál minket, azt szerintem nem helyes itt bántani, és ezt az összes olvasói levélre értem.

Természetesen nálunk továbbra is szabadság van, lehet írni bármit, max. nem értek vele egyet :-)

e_e 2009.05.10. 10:54:02

@Modor Tibi:
most akkor hagyok egy kommentet komolybol, remelem, eloszor es utoljara:
"szerintem nem helyes itt bántani" irod egy olyan blogon, ami eleve a bantasrol szol,
de hozok inkabb konkret peldat.
nagyon gusztustalannak es unintelligensnek talaltam az aprilis 28-ai poszt utan golazzo kommentjet, amiben belinkeli egy maganember, egy 17 eves fiu enblogjat, mint kinevetnivlo csemeget. a blog iroja egyertelmuen egy teljesen artalmatlan, sot, joszandeku, kicsit naiv 17 eves fiu. nevetgelhet rajta golazzo magaban, ezzel semmi gond, de kirakni a modorosblogra csunya nagy gecisegnek erzem. en a helyedben kimoderaltam volna ezt a kommentet, vagy legalabbis akkor szolok egy-ket szot a bantas-nem bantas temarol, nem itt, amal szemelye kapcsan.

amalrol meg meg csak annyit szeretnek, hogy izlesrol vitazni nyilvan ertelmetlen. neked bejon, nekem nem, nem gond ez, csak megirtam a velemenyem, viszont meglep es sajnalom, hogy igy megdorgaltatok erte, engem es ratzingert is.

nade eleg a szavakbol, jojjon inkabb egy kis zene, forogjon a summer in the city, joe cockertol.
tschüss und papa!

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.05.10. 11:18:32

@e_e: jaja, értelek. A belinkelt blog tényleg modoros és vicces volt. De a Modoros nem a bántásról szól. Én legalábbis a szerintem vicces vagy egyszerűen említésre méltó jelenségeket próbálom bemutatni - vélemény persze mindig is volt.

De moderálni továbbra se fogok, vágod, én ilyen jóhiszemű anarchista vagyok.

Amál is önkritikusan indult neki a posztnak, saját modorosságáról meg már korábban is őszintén vallott. Lakat T. Karcsi bát is akkor szerette meg itt mindenki, amikor idejött beszélgetni velünk a róla szóló cikkre reagálva. Ha idejön a 17 éves kiscsóka, akkor őt is szeretni fogjuk.

A vendégposztolók mellett meg azért állok ki, mert nekem is volt már részem máshol ellenséges fogadtatásban, amit nem éreztem jogosnak, hiszen senki nem veszi el a helyet senkitől.

Na mára éljen a címlapos metálmodor! Igen, megint egy vendégposzt :-)

e_e 2009.05.10. 12:13:34

@Modor Tibi:
nem biztos, hogy ertesz, ugyanis a belinkelt blog SZERINTEM IS vicces volt. ettol meg csunya dolognak tartom egy viszonylag olvasott, tematikusan fikazgato blogra belinkelni. nevessen rajta otthon, ahogy mar irtam, de ne tarja orszag-vilag ele, mert ez annak a johiszemu, naiv (ez a ket jelzo szerintem ebben az esetben fontos) fiunak megalazo.
pont ezert nem is hasonlitanam lakat t.k. felbukkanasahoz (amit magam is pozitivan ertekeltem), ez a fiu nem fog itt sosem megjelenni, ha eszreveszi/tte, hogy ide linkeltek, csak zavarodottsagot, megalazottsagot fog erezni, soha nem jonne ide sem humorizalni, sem kiallni magaert (ezt a blogiro szemelyisege alapjan veszem szinte biztosra), nem tudom, ezt erted-e, ha nem, en nem tudom neked elmagyarazni, azt hiszem.

persze, hogy a vicces JELENSEGEKET probalja a blogotok bemutatni (es szerintem altalaban nagyon jol is csinaljatok, hiszen ezert logok itt, tibikem), viszont mas a JELENSEG, meg a KONKRET, ELO PELDA.
a kozeleti figurak pedig megint teljesen masok, mint a maganemberek, oket er kifigurazni, hiszen kozeleti szemelyisegge valasuk mian szamolniuk kell a nyilt kritikaval is, mig a 17eves, szegedi(?) kiskomat velhetoleg varatlanul eri, hogy ide kerul es felnott emberek joizuen nevetnek rajta.

a moderalassal alapvetoen es termeszetszeruleg en sem ertek egyet, a nevezett eset teljesen kirivo, hiszen nem egy velemeny, hanem szintiszta gecizes. viszont ha nem moderalsz, lehet, hogy megfeddni sem kene azt, aki a tiedtol eltero velemennyel bir mondjuk amalrol.

tulmagyaraztam, befejeztem, eldugultam, leptem, koszike, puxxxxaa

NDT · http://nemdomi.blog.hu 2009.05.10. 21:17:26

@e_e: az a srác szerintem azzal, hogy a neten mindenki által olvashatóan közzéteszi az írásait, automatikusan vállalja azt, hogy kiröhögik, fikázzák. Ha nincs ezzel tisztában akkor nem is lett volna szabad elkezdenie.

Eki 2009.05.10. 21:43:11

Én és a tesóm is bloggerek vagyunk. És modorosak, valóban. :) tényleg minden bloggerben bennevan.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2009.05.10. 21:59:59

Lehet hogy én vagyok fordítva bekötve, de nekem RecklAmál blogja és stílusa nekem nem tetszik. Száraz, unalmas és fantáziatlan. Persze, miután mindenki másképp gondolja lehet én tévedek.

e_e 2009.05.10. 22:44:14

@nemdomi:
ez egyreszt ilyen egyszeru, ahogy irod, masreszt nem. erre utaltam az elozo kommentemben.
kimeletesseg is van a vilagon.
van, akin tudok joizuen nevetgelni, pl. az ember nem lehet eleg kimeletlen a bochkor-boros parossal, es meg ezer ilyen van.
ennek a fiunak meg nem kivanom, hogy eszrevegye, hogy belinkeltek ide.
de mindegy. tenyleg folosleges ezen vitatkozni, meggyozni nem fogok senkit, mert vagy eleve ugy gondolja, ahogy en, vagy az en erveimtol soha nem is fog megvaltozni a velemenye.

Detlef · http://www.gazdapiac.com 2009.05.11. 03:07:45

Én felvenném a reklámblogot is a listába.

Jegyzeteket még nem készítettem, de van egy olyan érzésem, hogy az igazán látogatott (és hirdetésekkel jól felszerelt) blogok mögött egyfajta összeesküvés van; van egy csoport kommentelő, akik (lehet hogy személyesen is ismerik egymást) kölcsönösen átjárkál egymás blogjára és egy bizonyos irányba tereli ott a dolgokat, mintha az egész meg lenne beszélve. De lehet hogy csak én érzem így.

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2009.05.11. 08:44:39

@Detlef:
Inkább arról van szó, hogy ezek szerint a virtuális közösségek szintjén is kialakulnak csoportok, amelyek hasonló dinamikával működnek, mint a normál emberek között. Ha valakivel jóban vagy, hajlamosabb vagy a munkáját ajánlani. Talán pont ezért vagy vele jóban, mert tetszik, amit csinál.
Persze tudatosan is segítjük egymást néha. A magam nevében nyilatkozhatok csak, nem az anyagi előnyök miatt csináljuk.

A reklámblog meg azért modoros, mert a reklámok is modorosak. A reklámszakma sajátja, hogy nagyon szőrmentén bánik a potenciális vevőkkel, ezért sokszor túlzottan finomkodik.

@Prof. Pizka:
Nem hiszem, hogy fordítva vagy bekötve, csak nem neked való, van ilyen. Azért azt köszönöm, hogy a nemtetszésedet kulturáltan fejezted ki.

altero 2009.05.11. 10:58:20

Reckl Amál blogja és írásai sem tetszenek (kivéve talán egy posztját, amit a vh1 eltüntetéséről írt). Szerintem neki a 30-40-es gyesen lévő vagy htb nők a célcsoportja, és ennek megfelelő az írásai stílusa is.
süti beállítások módosítása