A fesztiválrajongó / A magyar könnyűzene szerelmese

2009/07/05. - írta: Modor Tibi

Ugye senki nem felejti el a Modorost és kedves barátait nevezni itt hétfőig, hogy aztán zsűrizhessen is?

Ma az egyik legkedvesebbik emberfajtámról, a magyar rock- és könnyűzene feltétel nélküli rajongójáról, a hazai fesztiválok kitartó látogatójáról lesz szó, akit szerintem már mindnyájan ismerünk, csak még nem fedeztük fel tudatosan. Ezt a hiányosságot szeretnénk ma pótolni. Mivel több ismerősömre egyszerre illik mindkét kategória, egy poszt mellett döntöttem, bár nyugodt szívvel ketté is lehetett volna választani. Talán még visszatérünk rájuk a későbbiekben.

Szüleinek köszönhetően már komoly útravalóval büszkélkedhet mind a külföldi, mind a hazai szcénát tekintve. Esetleg kora tizenéves dackorszakában voltak kilengései (Guns n' Roses, Metallica), de hamarosan visszatér a gyökerekhez, részben (autodidakta) zenei tanulmányainak is köszönhetően.

Ezt az irányt betonozta be nála a 90-es évek végén induló, akkor még kifejezetten értékes anyagot sugárzó Sláger, valamint régi, elfelejtett kedvencünk, a Pannon Rádió. Ekkor alakul ki nála a csak magyar dalok iránti elkötelezettség, ami néha ellentmondásos megnyilvánulásokhoz vezet.

Bár emberünk nagy eséllyel a "nemzeti oldal" nagyhangú támogatója, a vele ideológiailag felvállaltan szemben álló zenészekre nem tud haragudni, életművük felmentést ad bármilyen ítélet alól.

-Te apám, amikor a Szigeten a Hobó azzal konferálta fel az egyik számát, hogy "most elnézést szeretnék kérni a fasisztáktól, de egy drogos buzi zsidó, Allen Ginsberg költeményét fogjuk előadni", akkor félretetted a meggyőződésedet?

-Á, azt ő se gondolta annyira komolyan, csak provokálni, sokkolni akart!

Ekkor már a rockklubokon, koncerteken túl rendszeresen látogatja az egyre populárisabbá váló zenei fesztiválokat is.

A magyar zene iránti szeretet odáig megy nála, hogy a 80-as években felvilágosultabb körökben gyűlölt Neoton Família, Dolly Roll zenéjét is megkedveli; a szigetes Táncdalfesztiválsátorban rendezett nosztalgiafellépésekről nem hiányozhat, éjszakánként pedig a Présház teraszán vezet le mulatós zenére vagy Eddára, Bikinire. Kezében kötelezően ott fityeg a cigaretta és persze a sör, fröccs, vagy a reneszánszát élő pálinka.

A fesztiválszeretet függőséggé válik: Sziget, Volt, Hegyalja, Orfű, EFOTT, hétköznap pedig Zöld Pardon, Gödör.

A csúcsfesztiválozó minél több ismerőssel akar összefutni, ezért állandóan telefonál, majd a lehető legtávolabbi sátorba megy el valakiért, akit "nem voltál még a ...-n? na gyere, isteni boruk van" és visszarángatja a másik felére. Zenét végül alig hall. Hajlamos szinte következetesen, de nem szándékosan minden színpadot sátornak, minden sátrat színpadnak hívni.

Ha pont nincs zenei fesztivál, van helyette pálinkafesztivál, fröccsfesztivál, borfesztivál, fesztivál a Lánchídon, Művészetek Völgye, Etyeki Pincefesztivál - a lényeg: a mértéktelen evész-ivász.

A régi csapzott, ápolatlan külsőt fokozatosan váltja fel a hanyagul, felhajtott gallérral viselt Póló, a 70 ft-os akciós sört és olcsó hosszúlépést pedig a méregdrága rövidek, no meg a magyar fesztiválok találmánya (felfedezettje), a Töki pompos, aminek már a neve is e blog hasábjaira kívánkozik.

Lányoknál észrevehető a régi népies-batikolt pólós-trapéznadrágos megjelenést felváltó, szintén kommerszebb külső: spagettipántos felső, arcukból minél nagyobb felületet fedő napszemüveg, ehhez bármilyen zene hallatán felsőtestük ütemes ringatása, kistáskájukba, cigarettájukba-műanyag poharukba csimpaszkodás.

Hamarosan talán végre az időjárás is kegyébe fogadja a fesztiválrajongókat - álljunk hát közéjük, Töki pomposra fel!


 

A hozzáadott értékért köszönet illeti nosferato szintén zenész és fesztiválrajongó barátomat. :-))

Címkék: zene szabadidő
81 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2009.07.05. 20:23:06

a töki pompos olyan, mint a házilimonádé. olyan trendi, hogy ezért lehet 650 ft-ért adni a 20 ft-os bekerülési költségű cuccot.:)

Jaguar 2009.07.05. 21:05:45

Mifaszom az a Töki pompos? Törkölypálinka almalikőrrel vagy mi?

szixous 2009.07.05. 21:49:51

a töki pompos másik neve: szittya pita

e!

berliner 2009.07.05. 22:20:26

fesztiválrajongóból nem csak 'jobbos' van. azt hittem a 'semlegesekről' is írtok. pedig ők is megérnek egy misét:)

azok, akik állandóan koncertre és/vagy fesztiválra járnak, persze nem hegyaljára meg efottra, hanem főként szigetre és egy-egy éjszakára voltra és soundra.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.07.05. 22:50:28

@Jaguar: ősmagyar lángos-pizza :) amúgy nem rossz, csak valami normálisabb nevet is találhattak volna neki.

@berliner: hogyne, vágom. Sok ismerősből raktam össze a posztot, a címe is ezért lett dupla.

Marad még feltáratlan terület :-D

Toymao 2009.07.05. 23:10:05

@Modor Tibi: ez valami népies vagy álnpies neve, amúgy a sztenderd neve az, hogy kemencés lángos

coucou 2009.07.06. 00:47:16

@Toymao:
+: kenyérlángos
++: langalló, ami szintén ugyanez (szerintem nem álnépies, hanem _rendes_ tájnyelvi szó ez is meg a t.p. is)

IronLowrider 2009.07.06. 05:26:26

@coucou: Nem tájnyelvi emberek tájnyelvi szavakat csak baszott nagy modortanyákon használnak :)

Vorg a Halhatatlan Báró 2009.07.06. 08:16:12

Hát hülyén halok meg, ha nem tudom meg, mi az a töki pompos. Azt hittem valami pia :D Szóval nem folyékony kenyér :)

Inkább egy fesztivál, mint valami tucc tucc helyiség. Nálam ez van. És mivel már öreg vagyok :) egy-egy nap fér csak bele, vagy kimondottan egy konkrét koncert, ami miatt elmegyek valahova.

cd-r 2009.07.06. 08:57:53

@Vorg a Halhatatlan Báró: "Inkább egy fesztivál, mint valami tucc tucc helyiség. "

nálam pont fordítva, mert a fesztiválozó rokkerek mind büdös, retkes, tapló hippi banda :D

haruka 2009.07.06. 09:25:34

mi csak simán pomposnak, vagy inkább kenyérlángosnak hívjuk. és jó.

"Ha pont nincs zenei fesztivál, van helyette pálinkafesztivál, fröccsfesztivál, borfesztivál, fesztivál a Lánchídon, Művészetek Völgye, Etyeki Pincefesztivál - a lényeg: a mértéktelen evész-ivász."
klasszik

El Topo (Sgt. Elias) 2009.07.06. 09:35:07

Kurva jó lehet röhögni ezeken a szerencsétlen fazonokon, pedig ha nem lennénk ennyire felszinesek, láthatnánk, hogy a fesztiválrajongás IS nagyon súlyos problémák tünete.

Kabarészínész 2009.07.06. 09:44:53

kemencés LEPÉNY
amúgy 500 ft/kocka, amiért simán rendelek inkább egy kis pizzát, több cuccal a tetején.....

KopaszMercis 2009.07.06. 09:49:42

@cd-r:

bezzeg a beekizett gombozo tuctuc arcok egytol egyig talpig uriemberek.. ejszaka napszemuvegben kigombolt ingben..

az egyik igy igenytelen a masik ugy. Csak ezt nem akarod latni, mert a masik vagy.

IndaMuncher 2009.07.06. 09:51:01

@cd-r: Ja akik "igényes" klubokba járnak szar retro és lakossági house partykra sem sokkal jobbak.

Mondjuk a hippiség szerintem is kicsit taplóság.
Én el fogok nézni azért a Hegyaljára egy napra csak a hangulat kedvéért, meg pár koncertért, de mondjuk soha a kurva életbe nem lennék képes sátorban 4 napot végigszenvedni a mocsokban.

"azta" 2009.07.06. 09:57:01

nézzetek át ide:
index.hu/kultur/zene/fesztival/2009/07/05/a_rogadozo_antikrisztus_primadonnaskodasa/

és ilyeneket olvasgathattok a kommentek közt:
"Nem értem, h miért írnak olyanok, akik valószínűleg Manson össz munkásságát alapjaiban sem ismerik..!"

ha már modoros :D

"azta" 2009.07.06. 09:58:35

ja"h"! őszintén bocs MacroG22!

FlybyWire 2009.07.06. 09:59:40

@El Topo (Sgt. Elias): hát még annak, aki ilyen kommentet ír :)
23-27 éves korom környékén én is imádtam fesztiválokat... zene, pia, haverok, szex. Mit nem lehet ezen szeretni? :) Egy teljesen normális, adott életkorban kiváló szórakozási forma.
Aki persze nem nő ki belőle, az már más kérdés....

Boka1 2009.07.06. 10:15:02

"meddig kell kinőni? ;)"

Amire már Sodexho-jeggyel tudsz fizetni a CBA-ban meg Mcdonalds-ban.

cd-r 2009.07.06. 10:16:04

@F.house: @KopaszMercis: látom érzitek az iróniát.

cd-r 2009.07.06. 10:19:13

@Boka1: hahahha, ez jó, mondjuk az üdülésicsekk is odabasz.

FlybyWire 2009.07.06. 10:27:32

@Boka1: Hát azért nem feltétlen, munkáséveim (24+) elején azért én még elugrottam 3-4 napokra egyszer egy nyáron ideoda. De egyre jobban fárasztott, ma persze már sem a többnapos ivást, sem a sátrazást, sem a minden este mással részegen szexet nem tudnám csinálni :( szar az öregedés!

borzash · http://frozensteak.bandcamp.com 2009.07.06. 10:33:47

A töki pompost asszem azért nevezik ezen az idóta néven, mert ez az egyébként generik parasztkaja (miszerint szalonnás-hagymás-tejfölös kemencés lángos) neve Tök nevű faluban éppenséggel pompos. Valami sütőembernek megtetszett, azt' így terjesztik, ezzel a buta névvel. Amúgy biztos nem rossz, én eddig csak vastag tésztás kihűlt szarokat kaptam.

demizson bobby 2009.07.06. 10:34:52

@Boka1: akkor én már elbaxtam :)))))

szólok a főnöknek, hogy nem kérem a sodexho-t. :))))

Burgermeister 2009.07.06. 10:35:43

Tökipompos...faszom, na tudjátok. Pénteken...a kopaszi gát felé vitt az utam. Az egyik ilyen vendéglátóiparieccség előt...tökipompos...XXI.századi mobil kemence (sztem a NASA fejlesztette) és ott sorakoztak a 'zasztalon a pomposok...vmi 1500forint per lap áron. Lassan hungarikum lesz!!! Amugy finom, csak nem ezerötér.

Vorg a Halhatatlan Báró 2009.07.06. 10:46:11

@Burgermeister: Valamiből csak fizetni kell a NASA-nak a jogdíjakat :D Kuannyuk ezeröt!
Étkezési jeggyel lehet fizetni? :D

Ballagator 2009.07.06. 10:57:18

A fesztiváljárók az egy külön főkategória. Ezekről még sokat szeretnék olvasni.
Ami kifejezetten vicces (és jó lenne összeszedett elemzés róla), az azok a fiúk, akik KIZÁRÓLAG csajozni járnak fesztiválokra.

Herr von Kartz 2009.07.06. 10:59:12

minek ebből "kinőni"?
ha tíz év múlva nem a guano apes-HIM-placebo triumvirátus határozza meg a szigetre elhívott világsztárok krémjét, hanem megengednek maguknak pár august burns red, mars volta, neurosis, explosions in the sky jellegű, per pillanat vérundergrpund és összesen két ember által hallgatott zenekart is néha, részemről biztosan elmegyek, mert színpadról más mint felvételről az egész élmény, nyilván.
szóval "kinőni" szerintem nem ebből lehet, hanem ebből és az új zenék felfedezéséből együtt

»P.H.M.« · http://setlist.blog.hu 2009.07.06. 10:59:22

szerintem a végén kezdett igazán beindulni a poszt (leírás), szóval van még mit írni, remélem lesz folytatása :)

KopaszMercis 2009.07.06. 11:03:24

En megyek iden pukkelpop-ra area4ra wiesenbe.. meg szálydzset fesztre

amen.

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2009.07.06. 11:12:47

A fesztiválszezon vívmánya: már a buli előtt is be kell rúgni. de még az előtt is igyunk párat. Mi a vége? Déltől ivás. Hihetetlen meló ez, főleg amikor 18 körül az órádra nézel és látod, hogy onnan még 12 óra kemény hajtás. Tiszteletet érdemlő foglalkozás fesztiválra járni.

Vorg a Halhatatlan Báró 2009.07.06. 11:18:00

@Interstellar Overdrive: És ahogy a cikk is írja, közben lemaradsz az összes káncertről :D

kobalt2009 2009.07.06. 11:28:36

imádom a fesztiválokat és a szabadtéri szórakozóhelyeket. sem a tucc-tuccok, sem a hippik nem zavarnak, de a "békésen fűben ücsörgő" gárda már elveszi a kedvem a fröccstől és a töki pompostól is. legalább a gödröt hagynák békén.

ElCapitan 2009.07.06. 11:37:31

@El Topo (Sgt. Elias): Úgy érti, a mulatozó emberek kompenzálásból mulatnak, és nem lenne rá igényük társadalmi problémák nélkül?

gastro vazze 2009.07.06. 11:39:11

@FlyByWire: többet és jobb minőségűt kell színi :))))

zsoltix 2009.07.06. 11:43:25

Akkor màr èn is ettem ezek szerint töki pompost, csak kemencès làngos àlnèven àrultàk:)

Void Bunkoid 2009.07.06. 11:55:36

Hehe, mennyi sorstárs...igazából megállapodva, kimunkásodva :P én sem érzem már a lázadásízt abban hogy négy-öt napon keresztül atomkoszosan, hullarészegen ordítsak egy tankcsapdakoncerten (vagy akár más, általam már rég meg sem ismert modernebb sztár buliján).

Viszont van pár olyan zenekar, ami kedvéért egy napra simán elnézek, ad 1. magától sima turné keretében nem sűrűn tolnák le a képüket Magyarországra, max Bécsbe, ami így utazásostól-koncertjegyestől-útközben nem tegnapgyártott parizereszsömleevéssel hanem megállva rendesen enni cuccal együtt meg így az ország keleti végéből már kb egy félhavi fizetést kóstál - így már még egy világsztár koncertje SEM éri meg nekem.

Viszont ad 2., ha egy jobb zenekar lejön egy fesztre, ott megnézve az illetőt már lényegesenn olcsóbból kijön a dolog, ráadásul még közel is van, sőt, ha nem délután ötkor játszatják a zenekart, még szabadság kivétele nélkül is elintézhető a dolog, a szabi meg megmarad a családra. Káposzta is megmarad, kecske is jóllakik :)

Void Bunkoid 2009.07.06. 12:01:22

Az meg hogy az ilyen fesztiválok tele vannak koszos/részeg/fasz.pinavadász tizenévessel meg egyetemistával, az meg basszus, általában ők a feszt törzsközönsége, ők azok, akiknek MÉG erről szól a fesztivál, nem arról, hogy jó, esetleg ritkán látható zenekarokat megnézzenek. Alapvetően a fesztiválok fő bevétele sem a jegyeladásokból származik, hanem az ott sört/bort/kóbászt/tökipompost áruló kereskedőktől beszedett irdatlan helybérleti díjból (akik még így is jól járnak, mert a legtöbb ilyen cuccokat áruló, és fesztiválokra kitelepülő vállalkozás nagyjából ebben a két hónapos időszakban termeli meg az egész évi bevételét)...

Kutyaidomár 2009.07.06. 12:17:00

A töki pompos egy levédett név, csak 1 töki cég árulhatja ezen a néven.
A langalló, kenyérlángos kb. u.az.
Az 1500 Ft-os necces... tuti nem ők árulták. Általában 5-600 Ft szokott lenni.

fritz kraft · http://kraft.blog.hu/ 2009.07.06. 12:42:35

@KopaszMercis: nem egyszer láttam én már teknóra verető grizlit félreállni, mosolyogni, vagy elesett embert felsegíteni.

IndaMuncher 2009.07.06. 12:45:33

@FlyByWire: "sem a minden este mással részegen szexet nem tudnám csinálni :( szar az öregedés!"
Akkor elárulhatnád a titkot, mert alig tudom elhinni, hogy ilyen valakinek összejöhet. :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.07.06. 12:47:51

@F.house:

Ajánlom figyelmedbe ezt a cikket Flybywire kapcsán:

index.hu/tech/net/2009/07/05/hatfele_online_orulet/

és azon belül a kóros webes képzelgést :)

missbungle · http://www.pozor.hu 2009.07.06. 13:26:24

Herr von Kartz 2009.07.06. 10:59:12
ez sok emberre jellemző hogy mondjuk 25 felett abszolút elveszítik a fonalat hogy vannak új zenék amik nem feltétlenül fosszar tucctucc meg emóizék...
de a kedvencem még az volt hogy pár (na jó, van vagy 5-6) éve azokon az ismerőseimen vigyorogtam akik közölték hogy ők már nem jönnek Szigetre/Voltra stb. (korábban jártak) mert hogy "kinőttek belőle" - de mindezt úgy hogy 21-2-3-4 évesen már naaagyon megjátszották hogy ők már hűde megkomolyodtak aminek ez kell hogy legyen az egyértelmű jele hogy ők már nem jönnek fesztiválra... miközben azért még mondjuk otthon laktak egyetem mellett, anyu főzött rájuk vagy a szüleik pénzéből fizették az albérletet sokszor, ami ugye húde felnőtt dolog volt :)
anyám meg 58 évesen idén is kijön Szigetre.

KopaszMercis 2009.07.06. 13:28:36

@missbungle:

en meg a 40-50 eves fonokeimmel jarok szutykos fesztivalokra sorozni meg sarban fetrengeni.

Annak akinek van mire, mar altalaban nem veri magat :)

ifj. Farkas Gyula · http://kosbor.blog.hu 2009.07.06. 13:54:02

Kedves blogolvasók!

Kedves ismerősnőm, Hintalan Hajnalka is magyar előadókért lázasdott mindég. Pl. Fekete Éva, Barát Mária, Kovács Ferenc, Kalmusz József, Papp Márta, Kohut Ági, Nagy Gabi, Babják Márta és még sorolhatnám! Mondjuk újabban áttért a keresztény rockra. De abból is csak a magyar!
Üdv.
ifj. Farkas Gyula

FlybyWire 2009.07.06. 14:03:22

@F.house: Hát inni kell (nem sokat, de eleget), kimenni, és leszólítani minden macát aki kicsit is tetszik. Főleg, ha bazsalyog :)
Legalábbis anno 10 éve ez bejött :D

FlybyWire 2009.07.06. 14:04:12

@Kedves Nard: Már megint ez a mérges kis csaholás... hát nem édi ? :)

FlybyWire 2009.07.06. 14:07:42

@F.house: Egyébként pedig a csajok választanak, csak hagyni kell őket :) fesztiválon is így van ez.....

Szelid sunmalac 2009.07.06. 14:08:39

Amugy meg a kenyerlangos sem magyar talalmany, csupan a Flammkuchen atvett valtozata...

FlybyWire 2009.07.06. 14:10:04

@F.house: Mondjuk konkrétan egy ilyen fesztivál volt (Efott 99, Szoboszló), hogy 4 este 3 csaj (1szer szívtam és kidőltem), általában azért 1 volt meg, és talán olyan is volt, ahol szex se volt.
De az emlékek mindig a legszebbet őrzik :D

FlybyWire 2009.07.06. 14:14:05

Aki mellesleg sátorozós fesztiválon nem dug, az lúzer.
Aki még össze se jön senkivel, az végtelenül balfasz... ezért nem is járok már, semmi kedvem balfaszkodni :))

Celtic 2009.07.06. 14:25:00

@FlyByWire: Hat, en 38 evesen is imadom. Vagy legalabbis nem tudok nala jobb szorakozast. Kezdodott ugye '91-ben, Szekszardon a Csorge-tonal, aztan kesobb Sziget, Csorge-to abba is maradt. (Most Pecsen van, Rockmaraton cimszoval). Jelenleg Orfu (ami hihetetlen hangulatu, Mecsekben, fuben, fakon madarak, erdekes zenek) es Sziget (megszokasbol, mert egy het kell, amig az ember maga mogott hagyja az egesz evet). De nyilvan nem olyan jo, mint 15 eve, inkabb megszokas. Viszont meg mindig jobb, mint a tevet bamulni egy hetig szabi alatt.

Celtic 2009.07.06. 14:30:37

@FlyByWire: Hat akkor en vegtelenul balfasz vagyok :) Kiveve, ha baratnom is kijon (ami most nem fog menni, mert a kis uszore vigyaz), idegenekkel nem kezdek mar par eve.

Herr von Kartz 2009.07.06. 14:30:57

@FlyByWire: hát én lúzerkedek, balfaszkodok, de a színpadok miatt miatt megyek minden alkalommal, nem a csajok miatt, azokat szedje össze akinek ideje kedve tehetsége van hozzá :)

missbungle · http://www.pozor.hu 2009.07.06. 14:41:54

FlyByWire 2009.07.06. 14:10:04
egy haveromnak még kilencvenakárhányban mikor kb. 3.nap hatodszor vagy hetedszer ment a civilekhez ingyenkotonér, már megismerték és mondták neki hogy azér ugyan mosmá költsön rá párszáz forintot :))

Celtic 2009.07.06. 14:25:00
csatlakozom, nekem is vhol megszokás, vhol még mindig megéri - nyilván ha megyek... Orfű meg tényleg jó.

FlybyWire 2009.07.06. 15:04:14

@Celtic: fix barátnővel sosem fesztiváloztam... .D
Sajnos már elkényelmesedtem, nem bírnám sátorban, rendes fürdés nélkül, és a pia is többet árt, mint ami örömet okoz :(

@Herr von Kartz: Ez is egy szempont.... :) nálam első dolog a haverok voltak és a hangulat, a csajok meg csak úgy ott voltak, hát szedtünk :D

Herr von Kartz 2009.07.06. 15:22:24

@FlyByWire: jah hát de jó egyeseknek
_próbálni_ én is próbáltam, csak szedni nem sikerült :)

Herr von Kartz 2009.07.06. 15:35:43

@FlyByWire: jah hát de jó egyeseknek
_próbálni_ én is próbáltam, csak szedni nem sikerült :)

ifj. Farkas Gyula · http://kosbor.blog.hu 2009.07.06. 15:41:41

Kedves kommentelő @Herr von Kartz: !

Inkább a ketteseknek jó. Hiszen az egyes az, aki bedacizott. Talán azért, mert valami sületlenséget állított.
Üdv.
ifj. Farkas Gyula

Herr von Kartz 2009.07.06. 15:47:12

@FlyByWire: jah hát de jó egyeseknek
_próbálni_ én is próbáltam, csak szedni nem sikerült :)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.07.06. 15:58:06

@ifj. Farkas Gyula: szerbusz Gyula! Azon meditáltam az idén, hogy vajon Te káromkodtál-e valaha, akár hirtelen felindulásból is?

Erről szívesen olvasnók mindnyájan a beszámolódat.

Herr von Kartz 2009.07.06. 16:00:43

@FlyByWire: jah hát de jó egyeseknek
_próbálni_ én is próbáltam, csak szedni nem sikerült :)

Herr von Kartz 2009.07.06. 16:01:53

bloghu rátette a kommentemet egy nyomdagépre? mindenkitől elnézést, egyszer lett begépelve és elküldve, mosom kezeim :)

Balance Of Power 2009.07.06. 16:08:54

@FlyByWire: Remek, jovo heten megyunk Hegyaljara csak sracok, asszonyok (mar akinek van) otthon, igaz, nem satorba, hanem rendes szallasra, mert a satrazast bizony kinovi az ember 25 felett. De sarmosak vagyunk, harmincasok es nagy dumasok, erre gondolom, buknak a fesztivalos picsak.

Herr von Kartz 2009.07.06. 16:14:35

apropó, ModorTibi, a tipikus fesztiválozó _nő_ről esetleg nem születik majd bejegyzés? :)

IndaMuncher 2009.07.06. 16:51:46

@Herr von Kartz: Már van, itt-ott átfedésekkel ugyan. Pl a Multikulti. Enjoy.

ifj. Farkas Gyula · http://kosbor.blog.hu 2009.07.06. 21:36:26

Kedves blogtulajd, @Modor Tibi: !

Bizony előfordult velem is, hogy elszakadt az a bizonyos cérna. Ennek egy példáját itt láthatod:

kosbor.blog.hu/2007/04/04/a_ragadozo_haziallat_rugja_meg

Nem vagyok büszke rá, de az ember vállalja minden körülmények között a felelősséget saját tetteiért!

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula
a BME mérnök-fizikus szakának hallgatója kondenzált anyagok fizikája szakirányon

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.07.07. 08:46:25

@ifj. Farkas Gyula: Gyuszikám (már ha nem bánod a bizalmasabb hangnemet), pontosan ilyesmire gondoltam.

Ez is csak azt bizonyítja, hogy a fizikusok is emberből vannak!

IndaMuncher 2009.07.07. 15:39:46

Amúgy a posztról jut még eszembe: Hihetetlen ül utálom a Youtube-on ilyen magyar zenéknél a kommenteket olvasni. Mindig csak ilyen meleg szarig benyaló kommentek vannak: Idézem:

"EZ IS MAGYAR???!!!! Hát a bokám lefosom!
Amúgy köszönöm MR2 Petőfi Rádió! "

"Zsír Király!
Nem kell külföldi muzsika ha itt vannak a jó kis magyar zenekarok! :P "

"varázslatos"

"Imádatos"

"huuh, nagggggyon jó dal!most találtam rá, és nem bírok elszakadni tőle :)) "

"nem lehet betelni ezzel a számmal annyira ultrahatalmas!(= "

"Ez ZENE! Le a gombtekergető, magukat "zenész"-nek tituláló, de a kottát nem ismerő emberekkel! Ilyet kell hallgatni, nem pedig konzervet!"

Jogos kérdés lenne, hogy akkor minek olvasok kommenteket, de hát kíváncsi vagyok rájuk.

CernaGeza 2009.07.07. 19:59:33

az "MR2 Petőfi Rádió" is megérne itt egy posztot.. Egy időben sokat (próbáltam) hallgatni, és valami felháborítóan okádék fost játszanak folyamatosan.
- De nem is ez a furcsa, hanem hogy általam jónak tartott zenekaroknak olyan tehetséggel válogatják ki a legocsmányabb szar, pályájuk szégyene-szar számait, mintha direkt csinálnák.

Sőt, pár újhullámos magyar bandát is megutáltam miattuk, és később derült ki hogy nem is rossz zenék, csak ismét sikerült az egyetlen szar számukat lejátszani napi 200* (pl. vad fruttik)

a_fater 2009.07.08. 15:26:46

Na majd jól körülnézek EFOTT.-on

ViPleX (törölt) 2009.07.09. 14:19:46

@CernaGeza:
MR2 valóban érdekes jelenség.
Kiabál róla, hogy spórolásra megy ki az egész, mégis sikerült elhitetni magukról hogy jó, mert jó "nótákat" (pfáj) játszik, és "nem divatzenét". Biztos vagyok benne, hogy a sok ismeretlen és trágya feldolgozást ingyér sugározzák. (Ingyér, de közpénzből.)
NAGGYON ZENE

IndaMuncher 2009.07.10. 09:37:33

@ViPleX: Nagyon felhígult, de még mindig ez a leghallgathatóbb az országos rádiók közül. A többi még siralmasabb, gondolj csak a reggeli műsorokra. Itt a blogon is van poszt a B&B slágeres párosról.

Balance Of Power 2009.07.10. 10:02:51

Mi a fasznak radiot hallgatni - CD, mp3, mufajspecifikus netradiok...

Amugy szvsz a posztban leirt tipus nem nagyon letezik, legalabbis ezt a magyar konnyuzenes-slager-pannonradios alfajt nem tudom elkepzelni.

cd-r 2009.07.10. 10:10:05

@Balance Of Power: "Mi a fasznak radiot hallgatni - CD, mp3, mufajspecifikus netradiok..."

naja, nem értem én sem mit kell siránkozni, ki az isten hallgat normál sugárzású rádióadókat?
süti beállítások módosítása