Olvasói rovat - Az esküvő

2009/06/09. - írta: Modor Tibi

Csokor a kézbe, öltöny a testre

Igen a szájba, fátyol a fejre...

Bólogattunk nem is olyan régen a Rádayban az Üllői úti fuck zenekar egyetlen - ám örök - slágerére. Hát tessék - elértük azt a kort, amiben már manapság is illendő lenne megállapodni, elkötelezni magunkat, stb.

Ezt az élményt egyelőre persze meghagyjuk másoknak, példának okáért PróbaEmbernek, aki közvetlen érintettként írásterápiára adta a fejét.

A modoros esküvő
(szervezés)
 
Esküvő előtt álló férfiként belekóstoltam az előkészület rejtelmeibe és "felcsipegettem" ezt-azt. Tudom, kicsit inkább sznob dolgok, de hát a modorosság és a sznobság jegyben járnak, ha szabad élnem ezzel a képzavarral.
 
A modoros helyszínválasztás:
- A Vigadó nagyon trendi és menő mostanában, az Ucskóéknak is ott volt, egyszerűen mesés! Nem holmi lánykollégium vagy közösségi ház utánérzet.
- Nem tetszik a hely elrendezése. Nincs eléggé középpontban az ifjú pár. Márpedig ez az Ő estéjük nem?
- Lehet szabadban is a "polgári"! Valóságos "mesekert" van odakint.
- Csak ez a templom jöhetett szóba, nem vitás! Rusztikus, és aki esketni fog minket, az a nagybátyám barátjának a szomszédja, mondhatni közeli ismerős. És ESPERES az illető! 
 
A modoros esküvői vacsora:
- Tudod a szokásos lesz, nem urizálunk: "aranyló" tyúkhúsleves, töltött káposzta "ahogy csak a nagyi tudja készíteni" stb. (Mellette persze csokiszökőkút)
- A mennyaszonyi torta sem kutya, 400 kilométert utazott (mondhatni "madárlátta"), a Salz cukrászdából hozták, mert hát az én "férjecském" nem eszik meg akármilyen vajas nyavalyát.
 
A modoros zenekarválasztás:
- Nagyon sokat gondolkodtunk. Ahhoz, hogy teljes szívvel tudja ropni kicsi és nagy egyaránt, KETTŐ zenekar kell. Egy az idősebb korosztálynak, egy a fiataloknak. Egy esküvőn a tánc a lényeg. Ejj még a nénnyus is ropni fogja, az már biztos.
 
A modoros szállítóeszköz:
- Csakis fekete BMW jöhet szóba. A "nagy nap" reggelén a testvérem alkalmazottja lekeni viasszal. Szikrázni fog a napfényben.
- Az autó kommersz. Két almásderes fogja húzni az ébenfekete hintót. Nem lesz olcsó mulatság, de nem felejti el majd a látványt soha senki.
 
A modoros díszítés:
Az asztalon köszönömajándék, színes üvegkavicsok, illatos szárított szirmok. Az asztaldísz színe harmonizál a menyasszony sminkjével és a vőlegény ingének színével.
A pálinka egyenpalackban(jó hazai kerítésszaggató, minden feles után nagyapa csillogó szemmel kérdezi az oldalad böködve, hogy: UGYE NO? NA UGYE, HOGY UGYE?).
Az asztalon étlap, rajta az ifjú pár szerelme majomként egymásba csimpaszkodó fényképével.
 
A modoros vőfély:
Ebből többféle létezik, de a legvisszataszítóbb a vörös fejű alkoholista típus, aki nem segít, nem vezényel, hanem Ő maga az esküvő.
5 percenként versel, vicceket mond. két percenként ordítja : HALLJUNK SZÓT! Sikamlós vicceket, játékokat erőltet, amiket már mindenki ezerszer, látott-hallott.
Nem lehet akkor sem leállítani, amikor már mindenki annyit ivott, hogy nincs szükség rá a kínos csend feloldása közben.
 
A fő mondat persze:
"Ez a TI napotok, mindennek olyannak kell lennie, ahogy TI akarjátok"
Persze ha elhagysz valamit pl.: vőfély (pardon: CEREMÓNIAMESTER), akkor mindenki szörnyülködik: 
"Nem lesz olyan? Anélkül nem lagzi a lagzi!"
 
Egyéb előkészületkor elhangzó mondatok a tökéletes esküvőre törekvő menyasszony szájából:

- Ne is mondd! Most rúgtam ki a harmadik sminkest. Egyik próbasmink sem az igazi, valami hiányzik belőle.
- Kötöttünk esküvőbiztosítást is.
- Sehol nem találtam rendes gyűrűtartópárnát, hihetetlen ez a város. Semmit nem lehet itt kapni!
- Az esküvőszervezőm hívott, el kell mennem beszélni vele.

Ez minden bizonnyal életetek legszebb napja lesz/volt, kedves PróbaEmber - kérjük, halt uns auf dem Laufenden, azaz tudósíts a további fejleményekről is!

A templom mindenesetre tényleg nagyon fontos, mert az olyan szép :-))

...

Sose volt még ennyire durva...

199 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

noirp 2009.06.09. 19:23:46

Jajaj! Végigolvastam és kétségbe vagyok esve :)
Segítsetek szegény elmaradott noirpnak: mi az az esküvőbiztosítás????
és az üvegkavics? csak nem az a kerek kis dekor-izé?? ha igen, mit keres a vacsoraasztalon? és vacsi után mit csinálnak vele? Lemennek kacsázni a Dunához?

fhuuuu

ha egyáltalán esküszöm valaha, laborköpenyben teszem isten bizony. Az is fehér (legalábbis újonnan)

noirp 2009.06.09. 19:25:31

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és: Te, Vérnyúl, hisz ez a kommented egy külön poszt volt:))) nem semmi

noirp 2009.06.09. 19:27:05

@lárvalányhaj: Van, aki olyannyira erre gyúr, hogy ez az élete értelme. Utána ott áll céltalanul. Ez komoly.

noirp 2009.06.09. 19:41:37

@Vaszilisza: gratulálok. :DD Te vagy a népmesei Bölcs Vaszilissza?

Vaszilisza · http://maganorultekhaza.freeblog.hu 2009.06.09. 19:48:07

@noirp: köszönöm :-) igen :-) de nem bölcs, csak világszép, a bölcs, az Baba Jaga :-)

noirp 2009.06.09. 19:54:19

@Vaszilisza: öhm, bocsi, akkor rossz fordítást olvastam:DD

mocc 2009.06.09. 20:06:02

Hogyasszongya:
- a székeket ha bebugyolálják fehér/ekrü fényes sikamlós anyagba, meg raknak rá masnit, úgy hívják. székszoknya. Tőlünk is kérdezték anno, kérünk-e, mennyit, milyen színű masnival. Azóta tudom, hogy hívják, köszöntük, nem kértünk. Nem csak azért, mert gecisok llóvéra lehúztak vola érte.
-A kis díszkavicsok viszont nagyon jól jöttek, nem tudtuk, miért kaptunk olyat a teríték mellé, de hajnalban a részeg barátnőink azzal dobálták egymst, a násznépet, a pincéreket...tehát használható esküvői kellék!

kücsük 2009.06.09. 20:13:17

Mi Star Warsra vonultunk, a násznép, uszkve harminckét fő dőlt a röhögéstől.
A haverok máig emlegetik, milyen jó buli volt. És tényleg :)

mocc 2009.06.09. 20:21:45

@kücsük: Qrvajó! Mi kommerszek voltuk, Nirvana meg Nick Cave szólt a szertartás alatt... Vőfély helyett meg nagyonelázott cimboránk brillírozott egy minden résztvevő számára felejthetetlen mondattal a menyasszonytánc elején: "Virítsátok a lóvét gecik!Rákkendroll!!!" A menk is jó buli volt :)

mocc 2009.06.09. 20:23:14

Mármit a mienk. Inkább eszek, azt tán nem baszom el...

szixous 2009.06.09. 20:29:48

uuuuh, ez kurvajó poszt volt, már régóta vártam :)

még talán a meghívón szereplő versekhez: Vörösmarty Mihály "aláírással" modoros, szar, nyálas versikék. Természetesen semmi közük Vörösmartyhoz, de az ifjú pár talán beszopja, hogy ezt a fasságot valami nagy költő írta. Biztos igaza is van.

anyamadár · http://atmenetiallapot.freeblog.hu/ 2009.06.09. 20:32:45

@Vaszilisza: Van egy gyönyörű mesekönyvem még gyerekkoromból, fantasztikus illusztrációkkal, annak a címe, Világszép Vaszilisza. :)

anyamadár · http://atmenetiallapot.freeblog.hu/ 2009.06.09. 20:40:02

@mocc: mikor a billentyűs a lakodalmunkon felfedezte egy híres magyar zenész lányát, egész este az apja slágereit akarta játszani. Végül mikor finoman leállítottuk a "CocoJambo" lett a kedvence, minden harmadik szám az volt.
A mai napig ezen röhögünk családilag...

kücsük 2009.06.09. 20:40:09

Ifjú pár nyakon öntése egy zacskó fényezetlen bé rizzsel, ebből kifolyólag hajnalban bugyiból rizsszemek előkerülése.

Galambok elrejtése egy fedeles rattan kosárba, aztán amikor az ifjú pár felnyitja a fedelet és a galambok ijedten elröpülnek, összeszarják magukat majdnem, aminek a násznép nagyon örül és idiótábbnál idiótább fotók készülnek a meghitt pillanatról.

Szerintem az is rémes, amikor valaki életében nem látott templomot, soha arrafelé sem szagolt, de esküvője az kell, hogy legyen ott. Utána persze siránkozik, hogy egy órát kellett állnia, a pap milyen szent dumát nyomott, széjjelfagyott a ruhában stb stb, hát nem sajnálom az ilyeneket...

Kimeríthetetlen téma :)

Rocks 2009.06.09. 20:40:58

A legundorítóbb a menyasszonytáncnak csúfolt körbekalapozás annak reményében, hogy visszajön az esküvő ára.

anyamadár · http://atmenetiallapot.freeblog.hu/ 2009.06.09. 20:44:08

@kücsük: "Szerintem az is rémes, amikor valaki életében nem látott templomot, soha arrafelé sem szagolt, de esküvője az kell, hogy legyen ott. Utána persze siránkozik, hogy egy órát kellett állnia, a pap milyen szent dumát nyomott, széjjelfagyott a ruhában stb stb, hát nem sajnálom az ilyeneket..."

Áhh köszönöm, kimondtad helyettem is és a legjobb mikor azon rínak, hogy jegyesoktatást követel a szemét pap és van stólapénz is.

noirp 2009.06.09. 21:03:12

@mocc: Ez már télleg majdnem olyan, mintha a rakparton kacsázna a násznép a kavicskákkal :)

Jacques Ucca (törölt) 2009.06.09. 21:08:37

Minden násznépben kell legyen egy karonülő kisbaba aki általában a szertartás alatt akar megtanulni beszélni és csak gügyög, gügyög...

lárvalányhaj 2009.06.09. 21:14:00

@noirp:

getszi... igen, tudom, mégis minden egyes alkalommal megdöbbent nemem szánandó egybitessége.
kurvára sajnálatos, hogy egyes embereknek mennyire nincsen semmi életcélja. az oké, hogy erős a patriarchális elnyomás, de hogy ennyire ne legyen semmi fantázia és ambíció az emberekben...

noirp 2009.06.09. 21:14:20

@anyamadár: :)
Na meg jutott eszembe a név eredetije,
a bazilissza, a bizánci császár felesége.
...Azért az is remek egy munkakör, nem? :))) [bár tudtommal ölég sok foglalkozási ártalommal jár :D]

Vaszilisza · http://maganorultekhaza.freeblog.hu 2009.06.09. 21:16:41

@noirp: naaa :-) Vaszilij, Vaszilisza :-) magyarul mi a László női megfelelője?

noirp 2009.06.09. 21:23:25

@Vaszilisza: Lászlót nőben nem tudom!! (max a nászéjszakán ugye?)

de: bazileüsz gör. :király, később a bizánci császár;
-->keresztnév Bazil, Vazul, Vászoly, Vaszilij.

bocs, nem villogni akartam, csak a héten olvastam újra azt, hogy: Passuth: A bíborbanszületett.

Azt a szarkeverést, ami a bazilissza és kedves párja vezetésével folyt...

Ja! A könyvben le van ám írva a görög császár esküvője is. Na, azt csinálja utánuk a rendezvényszervező :DD

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.06.09. 21:35:24

És az milyen volt már, mikor a szép szelid esküvői zene szól a házasságkötő teremben a gratulációk alatt, majd az mp3-ról szóló gitárpengetés, diszkrét hegedűszó egyik pillanatról a másikra hörgős halálmetálba csapott át...hiába no, a vőlegény kifinomult ízlése...

mondjuk még ha írott CD-n is vitték be a zenét, mi a f*szt keresett egy albumnyi Dimmu Borgir a nászindulóval egy lemezen??? :)

noirp 2009.06.09. 21:36:38

@lárvalányhaj:
pedig van ilyen :P Esküszik, szül, aztán...??? Aztán mondjuk modoros családcentrikus lesz.

Néha sajnálom őket, néha nem (olyankor dühítenek). Tán melegfrontfüggő :)

A gyönyörű: engem is ******gatnak már évek óta, hogy miért nem megyek férjhez.
Már n+1-szer elmondtam, hogy
a)kihez? kihez??
b)köszi, de remekül elvagyok anyám mellett, a könyveimmel, a vegyszereimmel, meg a macskával, és marhára nem életcélom, hogy kísérletet félbehagyva, este 6-ra hazaérjek, mert gatyát kell mosni.

Legutóbb már azt mondtam: nézzétek, köll egy aggszűz is a családba. Akkor legalább röhögtek :D

Démétér 2009.06.09. 21:47:30

Próbáljátok magatok elé képzelni, ahogy szól a rettenetes nászinduló, a templomban ájtat szitál, mindenki hátrafelé tekergeti a fejét, kislányok rózsaszirmot hullajtanak, belép a büszke apa, karján a menyasszony az obligát fehér habcsókban, boldogan közelgenek - és hátulról okker kardigánban kilép a rikács templomi banya, és ordenáré hangon elkezdi üvöltözni, hogy "és ezt a sok szemetet meg ki fogja majd felsöpörni, MI?!" Volt ilyen :) Szép esküvő volt.

2009.06.09. 21:51:52

a keszthelyi Festetics-kastély parkjában lehet az igazi modoros gyöngyszemekre lelni... a ginkgo biloba fát ölelgetve fotózkodnak a párok, víz mellett, háttérben a kastély... GET A LIFE!

noirp 2009.06.09. 22:05:28

@Humbino: Legalább erősödik az emlékezetük. Ha közben elrágnak néhány levelet. Így egészítik ki a videót.

noirp 2009.06.09. 22:06:07

@Démétér: Eleanor Rigby magyar kiadása. :)

Démétér 2009.06.09. 22:18:25

@noirp: Valamivel kevesebb költőiséget éreztem a jelentben :)

Modoros-e a hozatott pezsgő, mert mi csak az X fajtát szeretjük, a helyi biztosan gagyi lesz - majd ezt műanyag(!) pezsgőspohárban kínálják, mert a helyiek nem adják a poharat úgysem a hozott cucchoz.

Amúgy én modoros vagyok, belátom, de volt egy csomó a fent felsorolt izékből :) Próbasmink, meg összeöltözés, meg versmondólány (évek óta szegényen röhögünk, bár ezt nem így szántuk), meg hintó, meg hidacska-szigetecske a karstélykertben. Bevallom: élveztem :)

rooklin 2009.06.10. 07:43:31

@lárvalányhaj: Téged komolyan ennyire kiakaszt ez a Rém rendes családos bevonulózene?

"A válás is biztos kurvára ironikus volt."

Ezt úgy mondod, mintha személyesen téged sértettek volna meg a házassági kísérletükkel. Bocsánatot ne kérjenek?

Sergeteg 2009.06.10. 08:02:41

Tele vannak a kommentek olyan szövegekkel amik simán verik a posztot. :)

Nagyon jók, nem lehet kiegészíteni velük az eredeti bejegyzést? Vagy csinálni egy Esküvő 2.-t?

kücsük 2009.06.10. 08:35:11

Aki még előtte van annak ajánlom a következőt:
Beállítottunk egy kamerát az egyik szobába és megkértük a népet, hogy mindenki menjen majd be az este folyamán és mondjon nekünk pár szót a kamerába.
Na ennek a visszanézése közben halálra röhögtük magunkat. Részeg barátnők közölték, hogy lepisilték az autónkat és egyéb szépségek. Persze, anyukák részéről a kislányt szeretnénk üzenet nem maradhatott el. Kisfiút kaptak :D:D:D

Balance Of Power 2009.06.10. 08:48:45

@kücsük: Ez kiraly! A Star Wars is, ill. barmilyen formabonto zene.

Azon rohogok amugy, hogy ilyen potencialis "viritsatok a lovet, gecik" cimbora (ld. mocc kommentje) nalunk is akad, nem egy, nem ketto ;))))))

kücsük 2009.06.10. 08:53:18

@Balance Of Power: azon a kommenten röhögtem vagy tíz percet :D

cd-r 2009.06.10. 08:54:15

saját esküvő: ketten plusz a két tanú, nem hívtunk meg senkit, nem szóltunk senkinek, se szülőknek, se barátoknak, a mai napig nem tudja senki, hogy házasok vagyunk (el akartunk kerülni mindenféle ünnepélyeskedést, azt hiszem sikerült)
bementünk az anyakönyv vezetőhöz (farmerben, széldzsekiben), 5 perc alatt eldarálta a mondókáját, aláírtunk, azt csá. utána húztunk haza, mintha mi sem történt volna. hazafelé az asszony még beugrott egy rossmannba mert eszébejutott, hogy elfogyott a sampon :))) én meg már azon törtem a fejem, honnan szerezzek magyar feliratozást a frissen letöltött filmhez. azóta sem érezzük hiányát a nagyszabású ceremóniáknak. emmost akkó modoros vagy nem-e? :)

Adjunktus 2009.06.10. 09:00:01

@cd-r: Ne haragudj meg, hogy szólok, de bizony idéznem kell egy rém szimpatikus embertől: te nem házasodtál, te regisztráltál. Házasodni a templomban kell.

Ernoke 2009.06.10. 09:22:26

soha a büdös életben nem lesz templomi esküvőm, az biztos. de ezek után azt sem tudom, hogyan tudnék egy polgárival szembenézni.:D

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.06.10. 09:40:37

@Adjunktus: te örök hűséget fogadtál az Úr színe előtt, vagy mi, én meg a nevemre írattam az asszonyt! :)

Érvsebész 2009.06.10. 09:53:28

A házassági életközösség tartama pedig fordítottan arányos a hintót húzó lovak számával

Balance Of Power 2009.06.10. 09:53:58

@cd-r: Mondjuk azert ez talan egy kicsit tulzas, hogy nem is tudja senki. Persze bator es vicces, az teny. De nincs egy elszolas, egy utalas, gyuru?
Mindenkeppen modoros ennyire eroltetetten titkolni ;)))

Balance Of Power 2009.06.10. 10:01:11

Basszus, en olyan eskuvot, illetve csak a probajat lattam a telken, hogy a toparton levo szabadteri szinpadon volt az egesz, csonakkal erkezett meg a menyasszony a Shrek zenejere. Es ezt probaltak delutan, en meg behanytam.

cd-r 2009.06.10. 10:07:51

@Balance Of Power: a titkolózás elsősorban a két család közti nem épp felhőtlen viszonynak szól. a barátok meg ugye mind pletykásak, ezért őket is ki kellett hagyni. nincs elszólás, ill. egyszer részegen volt (részemről), de kimagyaráztam. kicsit antiromantikusra sikerült tényleg, de szerencsére egyikünk sem igényli túlzottan a naplementés gyertyafényt. :)

Balance Of Power 2009.06.10. 10:13:24

@cd-r: Ja ertem. Illetve nem. En mindenesetre a helyetekben direkt megmondanam a csaladoknak, bosszantas celjabol.

Érvsebész 2009.06.10. 10:14:21

@cd-r: ez pontosan annyi, ami ahhoz kell, hogy a szükséges vélelmek beálljanak, se több, se kevesebb, nem modoros, gratulálok

cd-r 2009.06.10. 10:16:39

a lényeg az volt, hogy a két família nem találkozhat, ezt mindenképpen el kellett kerülni. plusz se kedvünk se pénzünk nem volt ceremóniára. bosszantásnak nincs sok értelme, nem vagyunk már 14 évesek, hogy borsot törjünk a hülye gyepes szülők orra alá.

Balance Of Power 2009.06.10. 10:57:39

@cd-r: De amugy akkor miert volt fontos a hazassag? Megiscsak kellett, hogy legyen egy kis dac benne a korulmenyek fele.
A baratokat sem ertem, netan kapcsolatban allnak a csaladokkal?
Na mindegy, nem kell valaszolni, ha_Wingischgraetz_nek erzed a kerdeseket.

MakoG 2009.06.10. 11:01:58

Akinek nincs hárfás nő az esküvőjén, az paraszt.

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2009.06.10. 11:14:31

modoros még továbbá, de legalább itthon szokatlan:

idióta kínai lampionok eregetése meggyújtott spirituszszivaccsal, beléjük súgott kivánságokkal, ami jó esetben magától elalszik 100-150 méter magasságban, rossz esetben felgyújtja az aszálytól kiszáradt nádast.

idióta virághajócskák mécsessel vízrebocsátása tóparti esküvőn, tovább lásd feljebb, nádas felgyújtása.

viszont az tény, hogy a csokiszökőkúthoz használt csokipasztillák magasról verik a bolti csokoládékat, még a 70%-os étcsokikat is. elfogyasztásuk egyenesen zacskóból, marékszámmal ajánlott. mellékhatás: csokipasztillák előkerülése évek múlva az ágyneműtartóból, kissé szétmaszott állapotban. egyéb veszélyekről és mellékhatásokról kérdezze meg vendéglátóját és esküvőszervezőjét.

kücsük 2009.06.10. 11:18:52

@MakoG: Ez kész :D

A mai napig nem felejtem el tesómék versmondólányát. Szegény nagyon ronda volt.
A zsebtévés versmondó legalább kedves volt és jókat mondott, ezek az esküvősök silány utánzatok :)

cd-r 2009.06.10. 11:47:25

@Balance Of Power: azért volt fontos, mert jött egy hirtelen hülye ötlet, hogy házasodjunk össze, mert az mekkora poén, hogy házasemberek leszünk (egyébként azóta sem bántuk meg), dacosság fel sem merült és igen, számos olyan barát van aki személyesen ismeri a szülőket is, így végül úgy döntöttünk, hogy mindenkit kihagyunk a _jóból_
viszont mostmár lapozzunk lassan :)

Magenta (törölt) 2009.06.10. 12:59:45

@anyamadár: Ilyet mi is láttunk a Jáki kápolnánál. :))) Szerintem ott kb. minden hétvégén ez megy, olyan lehangoló.

Viszont a "háztartásunk teljes, pénztárcánk üres" frázist mi is bedobtuk a meghívóra (130 vendég, az hány pohárkészlet?), lévén öt év együttélés után valóban teljes volt a háztartásunk. Így viszont elmentünk nászútra és vettünk kocsit, ahelyett, hogy a Vaterán árultuk volna a vázákat. :)

Magenta (törölt) 2009.06.10. 13:02:01

Bevonulni Beatricére akartunk (Ma már csak emlék, mikor még nem voltál... :-D), de az anyakönyvvezető nem engedte. :( A szemétje.

szióka 2009.06.10. 13:43:41

@Magenta: látom magam elött a tipikus anyakönyvvezetőt. Középkorú kissé molett hölgy, dauerolt rövid haj, a mellén keresztbekötött nemzetiszinű szalaggal olyan, mint egy rúd Pick-szalámi

nácivadász tűsarkúban 2009.06.10. 13:44:45

@cd-r: legalabb annnyira modoros mint a lovashintos. ja és tök felesleges, kivéve, ha a hitel miatt kellett.

nácivadász tűsarkúban 2009.06.10. 13:48:01

@Magenta: mi az hogy nem engedte??? ilyen terror van, basszus jo felkészülni. Én azt akarom, hogy a hivatalos, jogilag releváns szövegen kívül ne mondjon semmit. főleg, h a férj nem magyar lesz és egy kanyi szót sem ért belőle. remélem nem erőltetik a nyáladzást és lehet a zene is "modortalan"

kücsük 2009.06.10. 13:49:08

@Magenta: Nem vonulhatsz akármire? Mióta?

Vaszilisza · http://maganorultekhaza.freeblog.hu 2009.06.10. 13:54:43

@bombalurina: terror bizony, engem is jól legorombított a bejelentkezéskor miénk, amiért a személyimben szereplő nevem nincs aktualizálva (dr.) és közölte, hogy azt márpedig csináltassam meg, mert ő így nem enged az anyakönyvbe... és komolyan gondolta. :-D

nácivadász tűsarkúban 2009.06.10. 13:57:42

@Vaszilisza: kemény. tényleg gáz hogy dauerolt hajú modorbaknokok uralják az esküvői "piacot", én pl. baromira berzenkedem, hogy ilyen adjon össze minket, csupa közhellyel tarkítoott dumával. ja és akkor még a legtöbb ki sem jön heyszínre, vagy horribilis összegért, ha el akarod kerülni a szocreál fílinget a városházán.

anyamadár · http://atmenetiallapot.freeblog.hu/ 2009.06.10. 14:30:16

@Magenta: vérbeli anyakönyvvezető volt a kedves.
A "mienk" majdnem nem engedte, hogy összeházasodjunk, mert a férjem tanújának tolmácsa nem hozott magával személyit. Mondtuk neki, hogy hétfőn azonnal behozzuk, de hajthatatlan volt mert mi van ha jön az ellenőrzés (szombat du. és vasárnap) és ő nem mondhatja őszintén, hogy látta a személyit csak vakon írja be a számát?
Mivel a polgárira csak kevés ember volt hivatalos és családtag nem tolmácsolhatott, így az én tanúm lett a tolmács aki akkor kezdett csak angolul tanulni
A férjem bebifláztatta vele a főbb szavakat. Így az anyakönyvvezető terjedelmes körmondatai eképpen hangzottak a "tolmács" előadásában:
"Jú ár hír bikóz get meridzs"...

Mondom, hogy szétröhögtük az egész esküvőt :)))

Magenta (törölt) 2009.06.10. 14:31:16

@kücsük: Vidéken, legalábbis ahol mi esküdtünk, nem lehetett nagyon válogatni. :((( Az van, amit ők adnak, oszt' kész.

De bevallom, a szertartáson már tojtam a zenére. :)) Meg arra is, hogy elbaszták a virágcsokrom és közel sem azt kaptam, amit rendeltem.

Magenta (törölt) 2009.06.10. 14:33:14

@anyamadár: Aha, ezt olvastam a blogon. :)))
Vannak vaskalapos anyakönyvvezetők, egyébként valóban pont olyan volt, ahogy szióka leírta! :-D Viszont szép volt a szöveg, amit mondott, semmi extra kenetteljesség.

anyamadár · http://atmenetiallapot.freeblog.hu/ 2009.06.10. 14:34:15

@Magenta: :)))
Mi megkértük, hogyha lehet nem kérünk "rókázást" (Kishercegből Rókamonológot) a beszédbe. :))

Magenta (törölt) 2009.06.10. 14:34:22

Amúgy augusztusban megyünk esküvőre, nem tudom, modoros lesz-e vagy sem, de a lagzi egy három órán keresztül tartó vacsora lesz, hajón, amiről menekülés sincs.
Se zene, se semmi. Nekem van egy olyan gyanúm, hogy roppant hosszú három órának nézünk elébe. :(

Magenta (törölt) 2009.06.10. 14:35:28

@anyamadár: Rókázást! Ez kész. :))))))))))

anyamadár · http://atmenetiallapot.freeblog.hu/ 2009.06.10. 14:38:22

@Magenta: vigyetek fürdőruhát, mentőmellényt és felfújható csónakot ha esetleg inkább meglépnétek. :)

cd-r 2009.06.10. 14:38:38

@bombalurina: hát lehet, igazából leszarom, hogy kinek mi a véleménye róla.

nácivadász tűsarkúban 2009.06.10. 14:40:16

@anyamadár: rókázás!! hatamas... igen, ezzel fogom én is kezdeni. No roka, no vers, no idézet. may a Csjt.-ből :-)

Magenta (törölt) 2009.06.10. 14:42:10

@anyamadár: Nem lóghatunk meg, a férjem lesz a tanú. :))) De majd egymás közt jól kidumáljuk a vendégeket. Egyébként kíváncsian várom, sose vacsoráztam még három órán keresztül, illetve igen, de az randi volt. :)

nácivadász tűsarkúban 2009.06.10. 14:43:55

@cd-r: akkor nem kell kommentelni. mert ott biza az emberek véleményt nyilvánítanak. Ahogy te is tetted (mint mindannyian) a modoros esküvőkről.

Vaszilisza · http://maganorultekhaza.freeblog.hu 2009.06.10. 14:46:42

@anyamadár: A rókázás (nem csak az az egy mondat, hanem az egész megszelídítéses rész) egyébként tartalmában nem hülyeség, kár, hogy annyira felkapott, hogy modorossá vált. :-(((

anyamadár · http://atmenetiallapot.freeblog.hu/ 2009.06.10. 14:51:24

@Vaszilisza: nekem sem a könyv vagy a mondanivalója ellen van kifogásom, hanem a jelenet ellen mikor az anyakönyvvezető elködösülő szemmel a távolba réved és azt rebegi:
- Jól ... ... ... csak a szívével lát az ember ... ... ... ami igazán lényeges az a szemnek ... ... ... ... ... ... láthatatlan...

vagy tantónénis hangnemben közli:
- Felelős vagy azért akit megszelidítettél...
:)))

anyamadár · http://atmenetiallapot.freeblog.hu/ 2009.06.10. 14:53:43

@Magenta: megy is majd a hajó közben? Mert akkor lehet, hogy érdekes jeleneteknek lehettek szemtanúi a tengeribetegség különböző fokán leledző vendégtársak jóvoltából. Lesz beszédtéma, pl, hogy mikor hányta le pontosan az ara a koszorúslány ruháját Gejza bácsi előtt vagy után?. :)))

cd-r 2009.06.10. 14:59:09

@bombalurina: persze, mondj nyugodtan véleményt, azért vagyunk itt, viszont az nem vélemény, hogy "modoros" , az egy blog neve, amire épp kommentelsz ;)

Balance Of Power 2009.06.10. 15:17:25

@cd-r: Hat meg azert nem egy atlagos sztorit irtal be, persze hogy megmozgatja a tobbi kommentelo fantaziajat.

mocc 2009.06.10. 15:26:26

A mi esküvőnkben az egyik legjobb mégis talán az volt, hogy a szombati ceremóniás, szertartások-vacsi-lagzi napja előtt, pénteken el kellett menni az anyakönyvezetőhöz, mert az esküvőnk helyszínén ő csak valami különenegdéllyel adhatott volna minket össze, mi meg lusták voltunk azt beszerezni. Szóval az egymáshoz regisztráláson ott voltunk mi ketten, meg a két tanú,másnap meg megkaptuk a banzájt is. Ja, a pénteki cuccról meg majdnem lekéstünk,mert vártuk, hogy elkészüljenek a gyűrűink :)

cd-r 2009.06.10. 15:28:18

@Balance Of Power: lehet, hogy nem átlagos, de ha úgy tűnt, hogy kérkedek a "nemátlagossággal", akkor félreértés van.
szó nincs "én különb vagyok, ezért nem vagyok hajlandó pörköltzaftos parasztlagzin vonatozni" attitűdről. sőt imádom a nagy rotyogtatós lagzikat, eszem-iszom stb., akinek van erre pénze, igénye, az csinálja. még a hintók sem zavarnak, falusi közegben kimondottan tetszik is, ahol tényleg vannak lovak, meg a hintót a tulajdonos csinálta saját kézzel mondjuk.

Teasing Angel 2009.06.10. 20:44:09

nagyon tetsztett a poszt, a hozzászólások is. a modorosságot nehéz megúszni, ha meg megpróbálod, általában még erőltetettebb lesz. szerintem túl kell esni rajta, minnél fájdalommentesebben. jó esetben nem az esküvő a lényeg, hanem ami utána jön (nem a nászéjszakára gondolok, hanem az együtélésre). ez kicsit olyan, mint a 'babavárás"' - amíg terhes a nő, azt hiszi, hogy a szülés a csúcspont, aztán persze kiderül, hogy a terhesség/szülés csak egy elhanyagolható intermezzo az egész 'gyerekproject'-ben (remélem az idézőjeleket a megfelelő helyen használtam:)

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.06.11. 08:51:26

Nyelvtannáci
Nyelvtan náci
Nyelvtan-náci

Melyik vagyok? :)

Magenta (törölt) 2009.06.11. 09:04:05

@anyamadár: Elképzeltem! :))) Amúgy menni fog a hajó, én előre frászban vagyok, mert vízbe is csak úgy megyek, hogy tudom, még leér a lábam.

@Balance Of Power: Ott vinni sem lehet, de igazából azért nem akadtunk fenn, mert akkor már a zene volt a legkevesebb, összeszerveztünk egy 130 fős esküvőt Pestről az ország másik végében. :) Az anyakönyvvezető meg ingyen jött ki helyszínre, ugyanis olyan szerencsések voltunk, hogy csak polgárit tartottunk, de azt egy vár kápolnájában (és befértek a vendégek, máig se értem, hogyan).
A zenét igazából poénnak szántuk volna a bevonuláshoz, mert ilyen hülyék is tudunk lenni, de így ott megvolt az áhítat (hehhhe), ezt meg elénekeltem, amikor elrabolták a férjem, így váltottam ki.

Balance Of Power 2009.06.11. 11:18:36

@Magenta: A parok osszeadasa nem egy szolgaltatas az Onkormanyzat reszerol, penzert? Akkor meg nem olyan zene es egyebek vannak, amit en akarok?
Mondjuk a var kapolnaja es az anyakonyvvezeto ingyenes kiszallasa kozotti osszefuggest nem ertem.

indeus · http://kinema.blog.hu 2009.06.11. 11:24:07

E!

nekem tegnapelőtt volt az esküvőm.

1. eleve kedden volt
2. a polgármester irodájába préseltük be a szűk családot (cca 12 ember)
3. vacsora, anyósom (RISZPEKT!) cukrászsüteményeivel, viszont főételnek mindenki azt rendelt amit akart
4. thievery corporation: sweet tides volt a bevonuló zene
5. én fuvaroztam mindenkit félrészegen
6. nem táncolt senki
7. nem ipodról szólt a zene
8. nem voltak borítékok
+1 a vendéglőben félrészegen polgármesterNŐvel összetalálkozás, biznisszeskedés, összeismerkedés
: )

mégis mindenki jól érezte magát

cd-r 2009.06.11. 13:12:11

az ideális bevonulózene egyébként a napalm death - you suffer

ajánlanám régivágású romantikusoknak és _mindenkinek aki szereti_ :D

Magenta (törölt) 2009.06.11. 14:05:08

@Balance Of Power: Az ingyenes kiszállás azért lényeges, mert itt Pesten ez sokszor nem ingyenes, úgy hallottam. A várkápolna meg csak azért érdekes (nekem), mert el voltunk kenődve, hogy egy ronda teremben kell összeházasodni (de csak a felhajtásért nem akartunk templomban, az álszent lenne), így viszont megvolt a szép hely.

IndaMuncher 2009.06.12. 10:30:38

@indeus: Thievery Corporation? Állat. Most belegondolva azt tényleg egészen odaillő dal. :)

Ernoke 2009.06.12. 12:54:13

szerintem - főleg templomi esküvőhöz - a legjobb bevonulózene a closer (nine inch nails). waszlavik szerint is ez a világ legszebb szerelmes száma!

AgentO 2009.06.12. 22:13:30

:):) Nekünk, anyakönyvvezetői irodában, mert az volt ingyen, pénteken, csak négyen a két tanuval. Utána elmentünk ittunk egy pezsgőt cukrászdában, ökörködéssel, másnap szűk haveri kört meghívtuk táncos helyre, rendeltünk pizzát, sztkész. Utána leléptünk egy hétre hegyet mászni nászút címén, hazaérkezés után mondtuk el a szülőknek-rokonoknak a házasság tényét, persze tudni kell, hogy mindkettőnknek a második volt már:) Az első teljesen kimerítette a modoros jelzőt...

hátsó szándék 2009.06.13. 07:16:11

Az esküvő önmagában már modoros dolog, nem kell részletezni. (A házasság is, de ez más téma.)

Star wars zene? Legalább 3 haverom használta. Al Bundy? Többször is hallottam.

"Csak a szűk család volt ott" "Ketten meg a tanúk bementünk az anyakönyvezetőhöz" Gáz, sajnáltátok a lóvét, meg lusták voltatok szervezni.

Alapigazság viszont: a nők túlértékelik a jelentőségét. Saját "párom", aki pedig intelligens nő, jó stíluérzékkel, "élete legszebb napja, a női lét kiteljesedése" megnevezéssel illette. Mondtam neki: drágám, ezt magad sem gondolod komolyan.

Értelmes férfiembernek egy esküvő nem okozhat örömet.

Javaslat: legyen modoros legény/leánybúcsú, sőt, modoros temetés rovat is!

hátsó szándék 2009.06.13. 07:19:36

@anyamadár: külföldihez hozzámenni: MODOROS!

cd-r 2009.06.13. 10:40:54

@hátsó szándék: így van. esküvő/lagzi=gáz, csak a nőknek fontos, épeszű férfi max túlesik rajta. be kell tiltani. :D

cd-r 2009.06.13. 10:47:18

@hátsó szándék: "élete legszebb napja, a női lét kiteljesedése" bocs de ez meg egy hamisítatlan picsaduma, értékeld át az asszony intelligenciáját :D

hátsó szándék 2009.06.13. 10:50:38

@cd-r: hát igen, magam is meglepődtem rajta.

anyamadár · http://atmenetiallapot.freeblog.hu/ 2009.06.15. 07:26:18

@hátsó szándék: a férjem nem külföldi. Csak a legjobb barátja (tanúja), de ez is MODOROS. Tudom :)))

sickofitall 2009.06.27. 10:37:55

@cd-r: mélyen egyetértek veled testvér. Abban a nótában minden benne van, nemcsak az esküvőről, hanem az életről is.

Donna Anna · http://operahumor.blog.hu/ 2010.10.30. 21:07:32

Fekete autó vagy hintó? Egy esküvőre? Még azt hiszik, temetési kocsi, azon is szokott virágdísz lenni...

Új/régi/kölcsönvett/kék baromság. Grrrr.

Sminkes? Nekem semmiféle idegen ne matasson a szemem körül, tudok magamnak is sminkelni.

Lohengrin-zene: gyűlölöm. A darabot is az idióta cselekményével, de ezt az elcsépelt szart különösen.

Raccsolós papot akarok, mint a Princess Bride-ban! :D (Valójában nem akarok papot, a templomi esküvő unalmas, hosszú és jegyesoktatásra kell járni, ahol egy cölibátusban élő faszi próbálja elmagyarázni neked, hogyan neveld a gyerekeidet.)

Vőfély a közelembe se jöjjön.

És nem fogom a sose látott harmadunokatestvért meghívni. Két-három tucat rokon az, akiket rendszeresen látok, plusz néhány barát és kolléga. Francnak több száz ember oda, az unatkozó kölykeikkel meg a részeges nagybácsikkal.

Modor Hunter 2011.07.05. 22:30:48

és az mennyire modoros, hogy a hálivúdi álompár egy csendes kis szigeten, szűk baráti körben, a nyilvánosság teljes kizárásával tartotta esküvőjét? semmi flanc, semmi média!PHÖ!
süti beállítások módosítása