Nem, nem kérem tőled, hogy szerezz bármilyen képesítést, hogy meg akard érteni a Boole-algebra vagy a különféle számrendszerek, szerverek, hálózatok, a Cisco, Sun meg hasonló finomságok rejtelmeit - egyszerűen azt szeretném, ha végre megtanulnál ezzel a rohadt masinával normálisan bánni. Attól, mert nem tudod megszerelni vagy konfigurálni a számítógépet, attól még nem kéne úgy viselkedned egy PC vagy laptop előtt, mint egy komplett idiótának.

Tegyük fel, hogy Windows operációs rendszerrel dolgozol, mert mást nem is merek elképzelni rólad. 

Bezárták hát: betiltották. A demokrácia és a szólásszabadság nevében, a XXI. század Európájában?

Persze, ők is talán majd beismerik, hogy jogszerűtlen volt, de arra hivatkoznak, hogy rendnek és nyugalomnak kell lennie. Hogy a nép, az emberek - a Többség, a csendes többség nevében teszik. Hogy a cél nemes, ezért módszerekben nem válogathatnak. Ezzel akarják talán valaminek az elejét venni? Egy egyszerű gyanúval? Hol vannak a bizonyítékok, hol vannak a panaszok?

Már csak órák választanak el minket a karácsonyi ünnepkörtől, ettől az elüzletiesedett, elkorcsosult, esetleg eredendően hamis cirkusztól. Jancsi bácsi a megmondhatója, hogy Jézus zsidó volt, ráadásul nem is decemberben született, a Katolikus Egyház pedig egyértelműen Fidesz-közeli. Ennyiből már világos, hogy az aktualitás okán ma a karácsony elszánt gyűlölőit, és őszinte rajongóit fogjuk körüljárni - pro és kontra - törzsolvasónk, Brother Love jóvoltából. 

• Napi egy posztnál többet ne tegyél ki, de inkább annyit se.
• Csak értékes tartalmat ossz meg! Téged érdekelne ugyanez mástól?
• Nem kellenek a kóbor kutyáid.
• Nem kell a kóbor csövesed.
• Nem érdekel a gyerekeid szuperaranyos szövege.

Mint a Depeche Mode zenekar több évtizedes hű rajogója, a közelgő karácsony alkalmából fordulok most Hozzád. Hosszú évek alatt beszereztem az összes stúdió- és válogatásalbumotokat sok-sok euróért és forintért, DVD-ket, kottát - számtalan koncerteteken voltam itthon, de külföldön is. Úgy érzem, talán így már van egy kis beleszólásom abba, hogy hogy haladnak a dolgok Tinálatok.

Újra közös poszt nosferatóval, tudjátok... köszönjük neki.

 

Kalapból húzás, karácsonyi ajándékozás, Christkindl, Secret Santa. Istenem, de utáltuk. Az egész egy merő kellemetlenség volt mindig, de sokan ezt az idejétmúlt és felesleges, kényszeredett ajándékozást még felnőtt fejjel, önkéntes jelleggel is fenntartják. Esetleg valami lelkes-szervező-hangadó kitalálja, a többi meg csak a vállát vonogatja vagy nem mer ellentmondani. Baráti társaságban, munkahelyen, gyülekezetben.

Ön se néz már tévét, mert elege van a képernyőről ömlő szennyből, hamis csillogásból, botcsinálta negyedórás sztárocskákból, hazug-üvöltő reklámokból, valóságshow-kból, magukat szakértőnek és a demokrácia, kultúra kizárólagos őrzőinek kikiáltó belterjes, raccsoló közszereplőkből? Romlik már az Ön és családja közérzete a sok ellenzéki akadékoskodástól, uszítástól, hangulatkeltéstől?

A gyerekek bölcsessége és romlatlan őszintesége néha egészen megdöbbentő. Mi, felnőttek hajlamosak vagyunk mindent túlbonyolítani - és sajnos a hosszú évek alatt megtanultunk profin hazudni. Ezek a kis emberek nem csupán imádnivalóak és aranyosak, hanem megtanítanak teljesen más szemszögből nézni a világot: rengeteget lehet tanulni tőlük.

Szerzőtársaimmal volt szerencsénk az elmúlt hetet egy külső, óvodai projekten eltölteni anyaggyűjtés céljából: alig győztük jegyzetelni a kicsik aranyköpéseit. Lássuk hát!

Tisztelt Vezetőség!

Az idei évben többször is felmerült bennem a gondolat, hogy írok Önöknek, de a mai nap végképp arra sarkallt, hogy leírjam zavaros gondolataimat a Pastrami Étterem tevékenységével kapcsolatban.

Styxx rég nem járt erre, itt volt már az ideje.

Ezt a posztot egyetlen, konkrét személy ihlette. Annak ellenére, hogy az illetőt rokonszenvesnek (és még inkább különösnek) tartom, nem adok róla olyan személyleírást, ami alapján be lehetne azonosítani, hisz ez a blog az egyes embertípusokról (is) szól.

Ma ismét olyasmivel voltam kénytelen akaratomon kívül szembesülni, ami sokszorosan haladja meg ingerküszöbömet. Azt hiszem nem vagyok egyedül, amikor végre azt mondom neked, elég volt! Elég volt ebből! Emberi és erkölcsi kötelességem azt diktálja, hogy ebben többet nem szabad részt vennem. Fájó ez ám, hisz oly hosszú időt töltöttünk el egymással, s oly gyümölcsöző volt minden alkalom. Nem bírom azonban tovább nézni, tűrni, hallgatni ezt. Ez nálam elvi kérdés. Megadtam a lehetőséget, hogy változtass. Szóltam, figyelmeztettem, óva intettem többször is. Hol halkan, hol kicsit hangosabban, hol toporzékolva. Lehet, mégsem volt elég erős a hangom, hogy áttörje a hallgatás bűnösen vastag falát. Lehet, hogy ezért az egészért bizony engem is terhel felelősség, de az önvizsgálat napja legyen más, mert a mai nap a búcsúé.

Annyi tömény nőgyűlölő, fikázó, lesajnáló poszt után most végre minden simulékony, „Az én kis feleségem más, ő nem olyan mint a többi nő”-lelkű olvasónk boldog lehet, hiszen minden idők egyik legirritálóbb modoros jelenségéről, a pajzán viccelődésről lesz szó. E sorok írója alapból is fokozottan érzékeny a jópofa viccelődésre – ami egyébként a harmadik alkalom után kurvára nem jópofa, és az ötödik után kurvára nem vicces – hiszen erre rendkívüli mértékben alkalmas keresztnévvel verte meg a sors. A nem vicces vicceknél pedig csak az a szörnyűbb, ha szexualitással is átitatódnak. Gondoljunk csak bele, lehetne-e szörnyűbb rémálmunk egy remek kis pajzán kuplénál, melynek előadójaként csillogó bohócmaskarájában maga Sas József/Csala Zsuzsa énekli körül nekünk rendkívül finoman, hogy szívesen létesítene szerény személyünkkel alkalmi szexuális kapcsolatot.

A por is elhussant az unalmas kisváros felszínéről, amikor Norbi és Réka kivette a lábát a német rendszámú BMW-ből, és letette a talajra. Ők most nem is érdemelnek több szót, hiszen sok pénzt keresni a legtöbb ember szerint nem modoros. A csarnok szellősen, az előtér már tömve a fogyni és egészségesedni vágyó, nagyjából egy korosztályú, ám súlycsoportjukat tekintve a feszes vékonytól a kínai súlyemelőnőig minden fajtát lefedő hölgyekkel. Áhítattal nézik a híres Norbit, és csillogó szemekkel az okos tekintetű üzletasszonyt, Rékát. „Vékony, feszes a teste, és kockás a hasa. Talán nekem is ilyen lesz egyszer, ha még sokszor veszek belépőt. Persze nem, de azért mégis.”

A való életből és a blog több posztjából is mindenkinek ismerős egy társadalmilag elfogadott felvételi beszélgetés menete: elvárt sablonok, betanult szövegek és gondolatok mentén írjuk meg az önéletrajzot, majd a kísérőlevelet - a beszélgetés során a várható kérdésekre adható válaszok kiszámíthatóak: a felvételiző és a felvételiztető is mindketten tudják, valójában mit keresnek. Az egész színjátékot mindenki természetesnek veszi és többnyire sikerrel játssza szerepét - természetesen rutintól függően. Az egyedi, formabontó (egyben modoros) megoldások legfeljebb kreatívnak mondott területeken vihetnek sikerre, nem is nagyon erőlteti senki a forradalmi anyagokat.

Na de ma itt semmi se lehetetlen - tegyük fel, hogy egy multis felvételi beszélgetést mindkét fél őszintén kezel; hiszen egyre több az őszinte ember, ami szívén, a száján...

Múlt heti játékunk elsőszámú favoritja, az újoncként is magabiztos győzelmet aratott teacsászárnő azóta egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Ma a férfiak kapnak esélyt, hogy megszorongathassák a nagydöntő méregerősnek tűnő női mezőnyét. Jelöltjeink egy élet munkáját fektették szórakoztatásunkba, és modorosságukkal emelték mindennapjaink komfortérzetét.

Leesett az első hó, egyre jobban vacogunk a sál-sapka kombó alatt is, hamarosan elérkezünk az év legrövidebb napjához - rohamléptekben közelegnek az Ünnepek. Arra szeretnék mindenkit kérni, hogy most egy kis időre tegyük félre a tréfát és az ellentéteket. Álljunk meg egy pillanatra. Üljünk össze barátainkkal, szeretteinkkel és gondolkozzunk el, hogy hova vezet ez a megosztottság, ez az örökös panaszkodás és a sirámok.

Előre le szeretném szögezni: nem hiszek az olyan fekete-fehér felosztásokban, hogy "szegény" vagy "gazdag". A világ ennél - hála Istennek - sokkal árnyaltabb és bonyolultabb. A "szegény" szót azért bátorkodom majd ma többször is alkalmazni, mert Te húzod magadra ezt a jelzőt úton-útfélen, saját magadat stigmatizálva - ezáltal mindenféle kiváltságokat, előnyöket remélve. Saját magadat és sorsodat determinálod ezzel. Bár Te talán ez ellen is majd vadul tiltakozol, de továbbra is polgárnak és polgárTÁRSamnak tekintelek - mert hiszek abban, hogy mindenki egyenrangúnak születik, és megfelelő motivációval kisebb eltévelyedések után is visszatéríthető a helyes útra.

A Magyar Ember kiskereskedelemre termett. A 10 millió szatyros bevásárló országa vagyunk. Sehol e sárgolyón nem oly kardinális kérdés ez, mint széles e hazában. A történelmi okok közt kutakodva bizonyára felhozhatnánk találó párhuzamokat a kongó polcoktól elkedvetlenedett KGST-s sorstársakkal, a kényelmes Mediterráneumot körbearaszoló vegyesbolt-zorbadereglyékkel, vagy már a hatvanas években is Margit szigetnyi parkolóval körülkerített nyugati hipermarketekkel. A magyar lélek mindezekkel ellentétben a Közért intézményében lelte meg a Horthy-korszak éhkoppja után ráköszöntő földi Paradicsomot. Ezen még az sem tudott változtatni, hogy ma már Jancsi bácsiék is az Auchan delfinszekciójában pakolják tele a Corolla csomagterét fél évre elég illatosított nedvszívó törlőkendővel.

Számtalan panasz érkezett vidéki olvasóinktól, hogy nekik nem mondanak sokat a Körút, Pest-Buda-Óbuda, Belváros, csepeli HÉV, Kalef, Kőki és hasonló belsős, összekacsintós elnevezések - ma az ő kedvükben szeretnénk járni egy kicsit, hogy ezentúl ne érezzék magukat teljesen beavatatlanul, kényelmetlenül.

Nem mintha annyira számítana: nekünk, magyaroknak van talán a legkevesebb közünk a városhoz. Kelták, rómaiak, tatárok, itáliaiak, szerbek, törökök - hogy aztán osztrák pénzből szlovák munkásokkal felépíttessenek mindent, amire ma büszkék vagyunk. A huszonhárom kiskirályságra meg a BKV-ra, ahol a pesti ember bliccel, és amit a vidékiek adójából tartanak fönn még mindig.

Az eggyel előbbi hétvégén a Modorosblogot is elérte a „Nem tetszik a rendszer” tüntetéssorozat, de ez nem különösebben nyomta rá bélyegét a heti szavazatok mennyiségére. A fokozódó népharag jeleként ezen a választáson Szijjártó Péternek nem sok esélye volt, hiszen Karsay Dorottya magabiztosan, 132 ezer 427 szavazattal utasította maga mögé, ezek közül 202-t még magunk is meg bírtunk számolni. Ezen a héten két befutott, és egy feltörekvő blogot ajánlunk a figyelmetekbe.