Végre-végre újra régi kedvencünk, hácsé. Bántóan sokat foglalkozott a saját blogjával, de EU-barátian letelefonáltunk neki, így most Minket is megtisztelt egy poszttal. Köszönjük Neki!

Év végi-eleji művészeti körkérdésünk VI.

Megkérdeztük Varga-Andinger Zsolt összművészeti szakértőt, mi a véleménye a képzőművészeti, illetve az irodalmi trendek által létrehozott jelenlegi változásokról - avagy látta-e a 2011-es Werding-katalógus müncheni bemutatójának magyar kollázstechnikai performanszát?

Ott voltam, igen, nagy hatással volt rám Bertaki László műve is, amely az „Angyalhabcsók vonalkódja” címet viselte. Bertaki úgy van jelen a nemzetközi színtéren is, hogy látványelemei nem a zsúfolás fénytechnikáját alkalmazzák, hanem kimondatlan nyelvi leleményei, sőt, kifejezéstelen arcélei által sugallt hangzavar, illetve csendrendje is kitűnik a mai kisplasztika-mezőnyből. Nekem a 2007-es „Szagbálvánnyal a néma háromszögekért”-felhívás sikere tetszett a legjobban. Hubja Gábor Ede „Bal tüdőm homokozója” című regénye pedig lenyűgözött. Olyan Kapánszky- illetve Zerb Miklós-elemeket is véltem felfedezni a szövegében, amelyekre leginkább Reglik Pál Tamás: „Ember az állat növényében” című esszékötete világított rá. Nagy csalódás volt viszont a régóta várt Gabáryk Emese-novelláskötet. Szerintem a „Kék lóval megyek érted az oviba” című könyv nem érdemelte meg a Holland Csapágygolyó-díjat.

Kit tart ma a legjobb hazai képzőművésznek, és miért?

A fiatalok közül Kiss-Hegylubák Szergejt emelném ki mindenek előtt. Ő az, aki egyesíteni tudta azokat az európai összművészeti áramlatokat, melyek nagyban befolyásolják a mai kritikusi szemlélet egyre táguló látómezejébe került megállapodások szerinti szürreál-arthomogenitását. – De csak az általam megjelölt kiállítások tengelyére gondolva, utalva, persze. Nagy csalódásom viszont a tavaly Erdőssy Lili-díjat kapott Mázserka István. Mázserka nemtudott úgy rávilágítani arra a ki nem mondott látványkonszenzusra, amely mintegy mágnesesmezőként feszül-szűkül az egyes szerzők egyezményes alkotástechnikai tradíciói között.

Mit remél 2012-től? Lesz-e ön szerint olyan jelentős kulturális esemény, illetve teljesítmény, amellyel ismét felhívhatjuk az európai, sőt, tengeren túli művészvilág figyelmét a hazai tehetségekre?

Óvári-Baglak Bernát szobrai azok, amelyek megindítják bennem azt a szuggesztiót, amely Sárdyk Lovászi Antal halálával tűnt el az összművészeti porondról. Ha lehetek továbbá apoétikus, illetve zárt eszmerendszert felmutatóan öntörvényű, akkor azt mondom, Kálner-Lipábik Ákos festményei fejezik ki leginkább a jelenlegi ambivalens világlátásom magánuniverzumra gyakorolt extremitását. Remélem, idén is lesznek olyan megmozdulások, mint az emlékezetes, 2009-es „Lábiszony a hátuszonyon”, vagy a 2007-es „Haza gyere ide te gyerek” költői, írói konferencia. Ezek a találkozók mindig arra emlékeztetnek, hogy 73-ban megérte belefogni az azóta elhunyt Wedres-Gibárik Tamással abba a nagy ívű, merész vállalkozásba, amely hét éven át működött „Zsebordítások” címszó alatt. Ezen rendezvénysorozatunk ma tananyag az egyetemeken.

Lesz-e újabb esszékötete, avagy tervezi-e könyvként megjelentetni a Kúpliget folyóiratban közölt folytatásos eszmefuttatásait?

Régi álmom egyben látni a „Tudatlejtmeneti emelkedések hajnala” munkacímű etimológiai, illetve urbanisztikai látleleteket is felvonultató szociológiai elemzéseim legsikerültebb darabjait. Jelenleg folynak a tárgyalások a Jelszaporulat kiadóval, de nem kizárt, hogy a kötetem végül a Tudásbegy könyvkiadó gondozásában lát majd napvilágot. Többkiállítást is megnyitok majd az idén, előreláthatólag március elején mutatom be a budapesti Páncélpislogó Művészeti Galériában Ófaskár-Hőcke Kamilla legújabb festményeit. Ezek a képek mind műtőasztalra fektetett gyermekláncfüveket ábrázolnak, természetesen más-más megvilágításban. De többet majd a kiállításon hallhat a műértő közönség ezekről a remekbeszabott alkotásokról. Ófaskár-Hőcke Kamilla egyébként lenyűgöző színtechnikával dolgozik. Jelenleg ő az, aki úgy tudott beilleszkedni az európai képzőművészeti diktátumok által előírt eszmerendszerekbe, hogy felrúgva egyes íratlan, egyezményes jelrendszerek általi szemiotikaihullámokat mégis úgy van jelen, hogy kívülről szemléli azokat, belső szublimátumokalkalmazásával, természetesen.