-Elegem van ebből a szar külföldből, a húszfokos nyarakból, az egysíkú konyhájukból, a felületes, buta emberekből, mindenből. Itt rohadok már öt éve, megvan egy fél lakásnyi tőke, hazacuccolok két hónapon belül, felmondtam.

-Ne! Nem mondod! Haza? Most? Ebben a gazdasági helyzetben? Te nem vagy normális. Érdemes lenne kihúzni még legalább egy három évig. 

De a hazavágyónak már mindegy. Most bírjon ki még 1-2-5 évet csak azért, hogy egy eggyel nagyobb lakás felét tudja letenni készpénzben? És addig menjen zuhogó esőben, télen is reggel 7-re biciklivel dolgozni, hogy spóroljon a buszjegyen? Egye a legolcsóbb tescós, lidlis félkésztermékeket, járjon haza minden betegségével és rossz fogával, csekkolja be minden visszaúton a rúd szalámikat, konzerveket, vágják a lakótársakkal egymás haját a géppel? Nem, elég volt. Hazamegy ő akár villamosvezetőnek, tanárnak, bárminek. 

-Hülye vagy, hogy hazamész. Otthon nem tudnak megfizetni. Itt már tudod, megszoktál egy életszínvonalat (te miről beszélsz?) - megszoktad, hogy meglátsz egy jó cédét vagy farmert, és megveszed. Otthon ez lehetetlen. Én meggondolnám a helyedben kétszer is. Ide a rozsdás bökőt, hogy egy éven belül újra itt fogsz cűgölni, na?

Mindegy, nem érdekli. Oda akar visszamenni, ahol felnőtt, ahol mindig élt, ahol az utcán a volt osztálytársai jönnek szembe a mai napig, ahol a rokonság fele negyedórányi sétán belül elérhető, ahol lehet az utcán inni - és néha még hugyozni is.

Mert Magyarországban a rossz mellett ott van a jó értelemben vett délkeleti suttyóság is, amit a nyugat-európai átlagember csak valami távolságtartó undorral szemlélhet. A sokáig illegális - de teljesen természetes pálinkafőzés; az állattartás; disznóvágás; kreatív, örökké félkész házak; hivalkodó stricirokokó; az éjjel-nappali talponállók a cigifüsttel; sportcipős-gurulósszatyros nyugdíjasok, belsőségek a hentesnél; spenót; a használtruha-boltok; szotyizás; a panelházak aljában berendezett mini ABC-k és szoláriumok - talán sokaknak taszító, de sokáig nézve kedves összevisszaság rengeteg lehetőséggel. Itt még mindig vannak cipészek, szabók, öngyújtótöltők, esernyőjavítók - a reklámszatyrokat pedig újrahasználják.

A Hazatelepülő hát visszaköltözik, jó állást talál (mert miért is ne találna), lakást vesz, és egész végig egyedül azon lepődik meg folyton, hogy semmi nem változott. Mert ez így jó. Ugyanazok a szomszédok, az utcák, minden. Mintha soha nem ment volna el.

-Hülye vagy, hogy hazajöttél. Ez Kádár népe. Persze mondjuk én is emeszpé-szavazó vagyok, hiszen rég nem beszélhetünk klasszikus jobb- és baloldalról - de a nép az kádárista, és ez nem jó. Mindenki állambácsitól várja a sültgalambot, az a baj. Mert egy ilyen nép vagyunk. Siránkozni, másra mutogatni, egymásnak alátenni - na azt tudunk.

Én persze nem, én kivétel vagyok, de ezért is érzem magam ilyen szarul ebben a tetves országban. Nyaffnyaff. Egyszer nekem is ki kéne menni valahova, ha találnék valami normális állást, soha nem látnának viszont. Mit adott nekem ez az ország, mi? Komolyan, ha egy magyar ki akar mászni a pöcegödörből, a többi csak visszarántja, és csak beletapossa a szarba. Ilyenek vagyunk mi, magyarok. Mindenki csak szembejön az autópályán, mi?

Nem csoda, hogy egyvalamitől óvnak csak a kinti magyarok: a többi magyartól. Azokban csakkkis csalódni lehet.

Szar ország, szar nép. Ha még több olyan normális ember lenne mint én - meg hát ne vedd magadra, meg persze te, jelenlévők kivételek - akkor sokkal előrébb tartanánk. Meg hát neked könnyű, te több évet voltál ott Angliában... ebből élsz végülis a mái napig.

És mennyit sikerült hazahozni?

Hát igen, ilyeneket is kell sokat hallgatni, de szerencsére ugyanez a fajta külföldön is megtalálható a bennszülöttek között - a magyar csak szimplán hajlandó elhinni, hogy ő a legszerencsétlenebb, legrosszabb, máshol meg mindenki csak mosolyog és vállvetve segíti a másikat. Aha.

És persze nemcsak a fásult, menthetetlen hazaiakkal kell megküzdeni, ott van még a kintragadt kolónia is. Akik megírják, hogy ápolóként Norvégiában ötödannyi munkával és tizedannyi stresszel tizenötször annyit keresnek, nem szorulnak hálapénzre, még a beteg is nyugati kultúrember módjára képes meghalni. Akik megírják, hogy kint legalább megbecsülik őket, meg hát már a gyerekek is ott járnak iskolába, szép házat vettek...

A Hazatelepülő pedig maga is kicsit sérült - a többéves félig élés vagy asszimilálódási kísérlet nem múlhat el nyomtalanul. Talán radikalizálódott. Talán pont, hogy megszerette a benettontarka embereket. De nem, hazaérve mégiscsak ő az úr a háznál. Bizonyítani akar mindenkinek. Hogy ő jól járt és boldog újra itthon. Ahogy a disszidensek mutogatták a medencéjükről a képeket évtizedekkel ezelőtt, ő ugyanúgy akarja ma a kintieknek demonstrálni, hogy itthon bizony kellő képzettséggel és tudással nagyon szépen is meg lehet élni. Jójó, hát ez átváltva ennyi, meg hát ugye ott van a törlesztő, és hát alig olcsóbb valami itthon, de mégis. Legalább tényleg hazaérkezett. Fölényes, rejtett mosollyal járja az utcát és nézi a siető embereket - csak kis tudattalan hangyák, és nem is gondolnak arra, hogy ők itthon vannak. És ezt nem tudják értékelni. De nem haragszik rájuk ezért, ő már ennél egy szinttel feljebb van. Ő különb a röghöz kötötteknél.

Persze mindegy. Értitek is ti. Itthon jól élni talán mégiscsak simán egy méregdrága luxus - kevesek kiváltsága. Megér bármennyit.