Arany Farmermellény - 2011 - Blogok

2011/12/05. - írta: Kurtz ezredes

Az eggyel előbbi hétvégén a Modorosblogot is elérte a „Nem tetszik a rendszer” tüntetéssorozat, de ez nem különösebben nyomta rá bélyegét a heti szavazatok mennyiségére. A fokozódó népharag jeleként ezen a választáson Szijjártó Péternek nem sok esélye volt, hiszen Karsay Dorottya magabiztosan, 132 ezer 427 szavazattal utasította maga mögé, ezek közül 202-t még magunk is meg bírtunk számolni. Ezen a héten két befutott, és egy feltörekvő blogot ajánlunk a figyelmetekbe.
 

csajokespasik.blog.hu

Első jelöltünk piacvezető az olvasói levelekből összehozott lávsztorik tekintetében, és legalulkommenteltebb posztjánál is több hozzászólás van, mint amennyit nálunk a Modoros 10 törzsolvasója hozna össze egy szimultán, laptopos lekvárbefőzés alkalmával. Mi még nem tudtuk ezeket, de a posztokból olyasmik derülnek ki, hogy a nőket mindig átbasszák, mert sosem képesek dönteni, és kitartani döntésük mellett, a férfiak meg mindig minden nőt meg akarnak dugni. Aztán az is kiderül, hogy a pasikat is mindig átbasszák, meg a nők is minden férfival le akarnak feküdni – az ilyen nők egyébként viccen kívül érdeklik Gudeát és Kurtzöt – de végső konklúzió valahogy ritkán születik a történetekből. Ha kíváncsiak vagytok, milyen lenne a Szex és New York barátnői kvaterkázása négy helyett négyszáz nővel, ezt a blogot a Jóisten is nektek találta ki.


velemenyvezer.blog.hu

Bizony a politika még ebből a kategóriából sem maradhat ki, és bár az oldal „európai értelemben vett konzervatív” meg „nem hisz a woodoo-gazdaságpolitikában”, valahogy mégsem szokás a ballib blogmédia képviselői közé sorolni. Mi meg abban nem hiszünk, hogy tényleg ne lenne az. A finoman elfogulatlan cikkek mellett itt is a kommentelőkre érdemes összpontosítani, hiszen ennyire sokoldalú embereket MacGyver óta nem láttunk. Egy átlagos hozzászóló közgazdasági Nobel díjat ráz ki a kisujjából, valamint ha szeptember 11-én épp valamelyik eltérített utasszállítóval tartott volna előadni atomfizikai konferenciára, egymaga teszi ártalmatlanná az ötfős kamikáze terrorbrigádot, hogy a két sérült pilótát szívműtve biztonságban tegye le a gépet egy kiszáradt tómederben.
 

bambuszcsipesz.blog.hu

Túlzás nélkül kijelentjük, életünk péntek délután óta új fordulatot vett. Azóta nem bírunk kikecmeregni a magyar modorszféra legújabb üstökösének hatása alól. Természetesen az első pillanattól gyanítjuk, hogy ez az egész csak az Index év végi mókázása, és Wágner Anna valójában olyan mitikus lény, mint a szépemlékű ifj. Farkas Gyula fizikushallgató. Legmélyebb elismerésünk az ötletért, stílusért és kivitelezésért egyaránt, mert ebbe a projektbe talán még a mi bicskánk is beletört volna. Ez az interjú még legjobban sikerült írásainkat is elhomályosítja, minden mondata tökéletes, még évtizedek múlva is teásmeséket fogunk egymásnak olvasni - huncutul, lassan, minden egyes szavacskát egyesével, óvatosan kiélvezve. Végezetül ne feledjétek!

A kitűnő teák az ilyen reménytelennek tűnő helyzetekben is velünk vannak.

Jó teázást Nektek!


 

110 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

El Topo (Sgt. Elias) 2011.12.05. 09:08:50

Én a panaszblogokat kedvelem leginkább. Munkahelyi terror, praxis, ellenőrző, miegyéb.
Van még a panaszkodóblognak egy speciálisan elkülönült részlege, a bezzeganya. bezzeganya.postr.hu/

A világ összes ostobenkó kurvájának legkoncentráltabb gyülekezési helye.

Mitya Ivanov 2011.12.05. 09:27:46

@Modor Tibi:
én betoltam volna a vastagbőrt is, bár annak lehet hogy külön kategóriát kellene létrehozni. Ellentéte a VVnek, a vastagbőr a faék egyszerűségű, felvállaltan trolloid közösség.

Donjon 2011.12.05. 09:29:23

Mondjuk én a csajok és pasik-ra szavaztam. A tökéletes példa az offtopic kommentáradatra. Felvetődik egy probléma (természetesen mindig ugyanaz). Majd a harmadik bejegyzésnél már régen nem arról van szó. Az első két bejegyzés álatalában a következő random sorrendben: "A szerző hüje/kurva/ostoba/monjonle" és "Milyen igaza van."

Mitya Ivanov 2011.12.05. 09:32:35

@mrbateman: egyszer egy teás modoros közösségben akartam felvágni azzal, hogy ittam már lapsang (?) füstízű teát, de felvilágosítottak, hogy az kb olyan, mintha azt reklámoznám, hogy reggelre Garzonteát iszom.

comad 2011.12.05. 09:33:44

A teáscsajt nem ismertem eddig. Elég súlyos eset, de ártalmatlannak tűnik.

Styxx 2011.12.05. 09:54:54

Teáscsaj mindent visz. Sutytóság anonimnickről személyeskedve trollkodni, de kihagyhatatlan:
Wágner Anna azomn értetlenkedik, hogy mi a közös benne és Rubint Rékában, mert, hogy nagy az átfedés a facsés lájkolóik között. B+, Ha az ő, a Réka meg az Overdose képét összekevernék, Schobert Norbi is csak a patkó alapján ismerné fel, hogy melyikükre rakja a nyerget.

És már a nyitás:
"Az életed melyik szakaszában lettél teafüggő?

A főiskolai évek alatt elvégzett lehetetlen feladatokhoz kellet valami serkentőszer. Azt például, hogy egy éjszaka leforgása alatt gépsaturajzot készítettem CAD-ben a teának köszönhettem. A vizsgák lementek, a tea maradt. Viszont jó lenne, ha valaki végre megmondaná mi az a gépsatu."

És mi van ha nem poJJénkodik? Egy éjszakán át buherál CAD-ben gépsaturajzot, és még csak rá se guglizik, hogy mi az?
LoL
Anna imádlak, blogtali a Kazinczy utcai teaházadban!

El Topo (Sgt. Elias) 2011.12.05. 10:26:58

@Styxx:

Egyszer elmagyaráznám neki, mi az a gépsatu, csak félnék, hogy fogaz.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.12.05. 10:33:39

@vészmadár (pica pica): hogyne olvasnák. Ismerőseim nagy létszámban találhatóak meg a Ténytár és a VV facebookos csoportjaiban (ld. még Portfolio + Napi Gazdaság) - ide csak úgy érdemes belépni, ha a neved mellett a felsőfokú tanulmányaid színhelye is állandóan látható. Emberi minőségedet és hozzáértésedet ez fogja a továbbiakban meghatározni. Itt csakis jónevű egyetem szerepelhet vagy a Rendőrtiszti, mert azoknak nem mernek visszapofázni.

Ezeken a blogokon az unort(h)odox, egykulcsos, lyukat ütött, befektetői bizalom-szerű kifejezésekkel éljünk - mivel mi is szakemberek vagyunk.

Vannak aztán a hozzájuk hasonló, semmiből berobbant, 2010 óta még látványosabban aggódó szakmai bloggerek (Mária, aki csakis marketingtanácsadó), különféle civil meg akármilyen elemző intézetek (Republikon, Politológia) - na meg persze Gabriel Türk és az Indexről azóta kiutált (?) egyetlen fideszes Kumin Ferkó.

Következő lépcső a kevésbé kifinomult hőbörgés: Vastagbőr, Michael Knight, Varánusz, Egyenlítő, Piroslapok - itt már mehet bármi az orbáncigányozástól a Zemberekig, felcsútiig. Eszköztáruk szegényes, de bevált. A jobboldalibb Mandiner vegyesebb képet ad a posztok terén, sokszor görcsösen próbál kiegyensúlyozott maradni - és sok olvasómmal ellentétben úgy látom, hogy a kommentárok között leginkább ide is a máshonnan már rég kitiltott ellenzéki hozzászólók hozzák a legalját (Tilikov, next, és még sokan mások).

Styxx 2011.12.05. 10:34:38

@El Topo (Sgt. Elias):
:-)))
preventíve befogod a gépsatuba.

El Topo (Sgt. Elias) 2011.12.05. 10:38:01

@Modor Tibi:

Next az mondjuk külön kategória, ő explicite elmebeteg, és még rá is iszik. Durván. délután hattól azt sem érti, amit ő maga ír.

Styxx 2011.12.05. 10:38:02

@Modor Tibi:
Mária suttyóbb nőben, mint én férfiban. A praxison és a munkahelyin kommentelőként eszméletlenül pökhendien trollkodik, de nála a pont, mert ő a saját blogján előmoderál.
Ez mekkora.
A szomszéd kertjébe járok át szarni, de az én portámra csak beöntést követően teheti be a jónép a lábát.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.12.05. 10:45:06

@Styxx: egy általam nagyon kedvelt blog(om) szerzője úgy fogalmazott: lónak kicsit emberfejű.

mária sztem konkrétan férfi, nőinickkel. Legalábbis hadd higygem ezt, nah, a nők érdekében.

Styxx 2011.12.05. 10:48:15

@vészmadár (pica pica):
Szerintem Mária nő. Egy idegesítő nő, mint amilyen régebben Rékus (vagy Rékuci, az a fotós bula) volt, csak nincs benne semmi skandinávság, viszont annál több vidéki kivagyiskodás.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.12.05. 10:50:35

@Styxx: Solymosi Réka ellenben a saját nevével nyomta a műsort legalább, és minden, engem is idegesítő manír ellenére (ejdesokat pöffögtem én is rá, még facebookon is), amit csinált, ahhoz értett, mármint az én nem hozzáértő, nem fotós szemszögemből nézve (egy fotós lehet, fotósként is le tudná húzni, nem tudom, nekem tetszettek a munkái, hehe)

Donjon 2011.12.05. 10:56:47

Ez tényleg jó, érdekes dolgokra gerjed a csaj:

"Nagyon összetett, földes, avaros ízük van. Egy 20-25 éves tea úgy megmozgat, mint egy izgalmas regény."

Akkó ígyá földesteát aranyom! :)

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2011.12.05. 11:20:59

@vészmadár (pica pica):
Teljesen jogos a kritika, de egyszerűen beleszerettünk. Péntek óta "Jó teázást nektek"-kel köszönünk el egymástól
@Styxx:
Szerintem ha nem mosolyog és nem látom, akkor egyáltalán nem is hasonlít rékára.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.12.05. 11:22:16

@Donjon: így ránézésre azt nyilván nem írhatja, hogy úgy megmozgat, mint egy méretes fasz, mert abból valszeg nem sok jutott szegénynek. Nem bántás, mert én inkább tényleg sajnálom, hogy a láthatóan létező és nagy mennyiségű szexuális energiáját a teaszenvedélyben kell kiélnie. Ez a tragédia, nem a modorosság:(

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.12.05. 11:37:12

@Styxx: @vészmadár (pica pica): fiúkák, az ilyen külcsíni minősítgetést inkább ne, még saját képetekkel se, köszi.

Styxx 2011.12.05. 11:43:55

@Modor Tibi:
Okés, tiszteletben tartjuk, hogy a több lovas traktorodon ülve szolidaritást vállalsz.

Fapuma (törölt) 2011.12.05. 11:50:29

Mit ne mondjak beleolvastam, asszongya: " A teakungfu kínai szertartás, az első lépés tehát egy jó tie kuan yin oolong tea. " most kicsit bizonytalan vagyok, ez, ööö magyarul van?

Donjon 2011.12.05. 11:55:29

@vészmadár (pica pica): Az tényleg szokatlan, hogy gépészmérnök? CAD tervező? teaimádő nő kombináció.

Dzsoni Kráncs 2011.12.05. 11:56:25

Jó igyon teát,de miért kell ehhez ekkora felhajtás?

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2011.12.05. 11:58:42

@Modor Tibi:
Azért azt ismerjük el, hogy jogosan feszegetik itt az ok-okozati összefüggéseket, de én ilyen blogot még egy ennél jóval előnytelenebb külsejű nőtől sem várnék.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.12.05. 11:59:05

@Fapuma: valójában az eredeti írás latin betűs átirata, az angol nyelv kiejtési szabályai szerint. Logikusan:)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.12.05. 12:02:01

@Donjon: nem hiszem, hogy a gépészmérnökség akár kizárná, akár determinálná a teafogyasztást. Ahogy olvasgatom, biztos, hogy a csaj jó fej, de tényleg...

Donjon 2011.12.05. 12:02:33

@Dzsoni Kráncs: Nem azzal van baj, hogy szereti a tejját, hanem az a probléma, hogy filozófiát költ mögé és terjeszti az igét. Rohadtul modoros az összes gasztró alapú termékimádat. Egy jó része kimondottan marketingcélból működik.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.12.05. 12:04:49

@Kurtz ezredes: mi van, ha ez az egykori szépemlékű és ravaszded (vagy dad?) bthebest nyomdokain halad, csak mára sokkal-de-sokkal kirafináltabb lett? gyanús eleve ez a hirtelen hétbloggere felcsapás is, kezd nekem összeállni, ha érted.

Donjon 2011.12.05. 12:05:08

@vészmadár (pica pica): Nem azért írtam, csak egyszerűen nem szokványos.

Dzsoni Kráncs 2011.12.05. 12:12:35

@Donjon: Ezt mondom én is!Igya meg,oszt ne beszéljen róla!Bor,pálinka,étel,ital úgy vagyok ezekkel,ha ízlik,ízlik,ha nem,nem függetlenül attól,hogy ki,mikor,hol szedte,palackozta,csinálta,főzte.

Donjon 2011.12.05. 12:17:17

@Dzsoni Kráncs: Ja közben fogtam. Én is nyitok egy túrórudi blogot, mert szeretem. A mottó: "A pöttyös az igazi". Rövid történet lenne.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.12.05. 12:21:36

@Donjon: a szlogen és a név azért jó, mert a Túró(s) Rudi és a pöttyös az igazi szlogennel minden erőlködés nélkül válthatsz aztán nemibetegség-vonalra, ha kifogytál a csokitémából...

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2011.12.05. 12:21:47

@vészmadár (pica pica):
Az a leggyanúsabb benne, hogy egyáltalán nem olyan nyilvánvaló poén, mint a farkas gyulás. Akárki is csinálja, nagyon kérjük ne hagyja abba.

Édy, aki Endre 2011.12.05. 12:27:36

@Mitya Ivanov:

A lapszang szucsong tea (itallapon Lapsang Souchong, mer' a pinjin az tuti) olyan szagú, mint a füstölt kolbász. És ráadásul olyan ízű is. Csak gondold végig a füstölt kolbászt meleg léként lenyomni a torkodon.

Amúgy a wiki magyar verziója erről a teáról a legkirályabb, amikor pinjin átírásban (de az akkor is pinyin, ha a fene fenét eszik is) angolosan közli, hogy (sicccc!!!): "A név Fukienese nyelven azt jelenti, hogy..."

Fukienese!!! Eszem-f... megáll!!! :)

2011.12.05. 12:29:55

@Donjon: Minden efféle filozófiaterjesztés gáz, tökmindegy, hogy teát, vegetarianizmust, sámánhitet vagy bármi mást terjeszt. Kibaszottul irritáló az ilyen emberek sokszor felsőbbrendű küldetéstudata.

Nadiposzi (törölt) 2011.12.05. 12:30:49

Én egyszer páréve belefutottam egy menstruálós blogba, amit két perverz bula írt, pár poszt után majdnem elhánytam magam. Azóta az ilyen teázgatós, fingsuis modor blogok csupán enyhe mosolyt tudnak csalni az arcomra, különösebben nem váltanak ki belőlem élénk reakciót.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.12.05. 12:34:08

@Brother Love: van ugyanez true-metalosban is, az százszor gázabb, pedig én szívből énekelem, hogy Gods made Heavy Metal és hogy posers leave the hall:)

Édy, aki Endre 2011.12.05. 12:34:14

Szerintem a bambuszcsipesz elviselhető.

De lehet, hogy csak azért mondom, mert teapárti vagyok. :)

2011.12.05. 12:37:22

@Dzsoni Kráncs: Mélységesen egyetértek! Jómagam gyakran keltek megbotránkozást, amikor első körben elárulom, hogy szeretek vörösborozni sajttal, szőlővel, stb.
A fentiek után a modoros vörösboros persze rögtön érdeklődni kezd, hogy milyen fajta, melyik borász(at), évjárat, milyen sajttal, etc., majd egy világ omlik össze benne primitív válaszomtól: "Fogalmam nincs, a Tescoban szoktam magyar borokat venni, 1000-1500 Ft-os kategóriában, nagy csalódás még nem ért."
Hát ilyen nincs, kérem szépem, hol marad a hosszas értekezés a savasságról, az enhye tölgyfa, eper, eukaliptusz és tökömtudja milyen aromákról, amelyhez igazán félkemény, cheddar típusú sajtot (lehetőleg franciát) javall(!) az értő vörösborfogyasztó!

2011.12.05. 12:41:42

@vészmadár (pica pica): Én már nagyon öreg vagyok, a környezetemben nincs true metálos, így ettől megmenekedtem. DE százszor inkább egy hardcore metal rajongót hallgassak, mint felnőtt emberek lelkendező-felháborodott-kétkedő-stb. beszélgetéseit az aktuális tehetségkutató legutóbbi műsoráról!
Sajnos ez utóbbiból kijut gyakran - a hivatal átka.

Styxx 2011.12.05. 12:42:49

@Kurtz ezredes:
Kamunak túlságosan melós és költséges. Bár a Katinczy utcai teázóban nem jártam, lehet, hogy az is kamu.
Kábé, mint ha húszmillió forintot költenél egy Trabant tuningolására.
Teázóban én mindenesetre hű maradok Kozsó Zöld Teknős Barlangjánál: www.zoldteknosbarlangja.hu/

wirth6 2011.12.05. 12:48:33

@Brother Love: a sajtot nem kell az értő fogyasztóknak javallniuk, azt maga a bor kívánja. Aki igazán figyelmes, annak már az első szaglintás elárulja, milyen sajt lehet méltó társa a nemes nedűnek.

Donjon 2011.12.05. 12:55:23

@Nadiposzi: Címet kérünk, vagy kamu. :)

2011.12.05. 13:00:21

@wirth6: Leginkább, ami nekem ízlik. Pont leszrom, hogy valami modoros-affektált félalkoholista szerint mi való hozzá és mi nem.
Ha olyanom van, tejcsokival fogyasztom.

Mitya Ivanov 2011.12.05. 13:08:33

@Édy, aki Endre: emlékszem az ízére, kellemes ital, tejjel, mézzel persze.
A gond az, hogy tudálékos bölcsész- alternatív körökben nagyon snassz.

mrbateman 2011.12.05. 13:16:56

@Brother Love: Igazad is van, nincs is jobb, mint egy jó savas királyleányka babapsikótával, tejszínhabbal!

Egyébként a leghalálosabb sértés egy borbuzinak, ha fapofával rákérdezel, h. nincs-e egy kis szódája - de ne ásványvíz, mert ÚGY CSAK AZ IGÉNYTELENEK ISSZÁK - mert én a fröccsöt szeretem! Egy két perc múlva természetesen bocsánatot lehet kérni, h. csak vicc volt...de azalatt a két perc alatt sok mindent megtudhatunk a valódi személyiségéről!:-)

El Topo (Sgt. Elias) 2011.12.05. 13:20:19

@mrbateman:
Lófasz. Vörösborhoz jégkockát kell kérni.

mrbateman 2011.12.05. 13:23:28

@El Topo (Sgt. Elias): Á picsákat! Barnakólával, ahogy a tanult kolléga feletted helyesen megjegyezte volt!

Játszik még drága kávé-szaharin, drága tea-citrompótló kombináció!

Danis 2011.12.05. 13:27:09

Az Egy nap a városban hogy maradhatott ki???

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2011.12.05. 13:52:10

@El Topo (Sgt. Elias):
Made my day. Íme egy "vers" onnét:

"Nőgyógyász vizsgál, drága Réka
Mosolyog, érzem, jó hírt mond ma.
Asszisztens kérdezi: „Ma van a szülinapja?”
Válaszom igen és Réka folytatja:
„Akkor azt hiszem, megvan a legszebb ajándéka!
Úgy látom terhes, minden rendben,
Életerős 8 hetes kis szív dobog odabent.”
Ezután munkával telt a majd 9 hónap,
Boldog, bár egyre kerekebb és panaszmentes voltam nap mint nap.
Az utolsó héten már kicsit untam magam,
Lányomat látni és karomban tartani volt minden vágyam.
Ki is találtam, hogy mikor kéne szülni,
Az utódot is próbáltam – akkor még szép szóval – erre rábeszélni."

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.12.05. 13:54:16

@bikmakk: mármint ez a szó milyen értelme szerint nevezhető versnek?

mrbateman 2011.12.05. 13:57:23

@vészmadár (pica pica): a szerző annak szánta!...ez nem elég?

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.12.05. 14:02:49

ennél sokkal fontosabb, hogy elindult az ide coolist takarásból felfedése, hej!

2011cool.blog.hu/

blur7 2011.12.05. 14:07:07

@vészmadár (pica pica): Hiszen vállalja a nevét. Itt a honlapja címe: www.viszoczki.hu/

Donjon 2011.12.05. 14:18:58

@bikmakk: Úgy vélcsizem, hogy ari, meg szépcsi kölcsi.

Nadiposzi (törölt) 2011.12.05. 14:25:56

@Donjon:
Sajnos nem az, de most nincs időm rákeresni.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.12.05. 14:54:40

@blur7: igen-igen, közben én is láttam. Ez mindenképp becsülendő.

Donjon 2011.12.05. 15:20:05

@vészmadár (pica pica): Az arcát nem annyira vállalja, szóval ettől még lehet ff.

2011.12.05. 15:21:52

@mrbateman: egy kollégám egy drága étteremben:
- Kérnék egy nagyfröccsöt!
- Sajnos folyóborunk nincs csak üveges, illetve szódát sem tartunk csak ásványvizet!

mrbateman 2011.12.05. 15:38:57

@Hadrian77: De nyugtass meg, h. a zöldbabfőzelék ódalassal lagalább jó volt!:-)

Tényleg ilyen kaják miért nincsenek étteremben? Ha én egyszer éttermet nyitnék - mint ahogy nem fogok soha, mert ebből a példából is látszik, h. tönkremennék azonnal - az biztos, h. lehetne csináltatni a szakáccsal tojáslevest, esetleg lencsefőzeléket tükörtojássaal (nem a szalontüdő kategóriáról beszélek), vagy akármit amit az a kibaszott vendég akar, lehet, h. kicsit várni kell, de ha azt szeretne enni, azt kap! Nem igaz, h. ezt egy Pest nagyságú városban nem lehetne megcsinálni, hát annyi furcsa ember lakik ott, h. tuti menne!:-)

Donjon 2011.12.05. 15:45:04

@mrbateman: Jópár helyen van ilyen kifőzde. Böbe főzeléke, meg ilyesmi. Főleg plaza, Tesco, meg ilyen helyeken, de pl Budaörsi Tesco-ban tönkre ment, aztán lett KFC, aztán elköltözött mellőle a Meki és lett megint Főzelékes. Kiváncsi vagyok meddig fog élni. Általában gyenge minőség és magas ár jellemzi. Ahhoz képest, hogy alacsony önköltségű ételeket árulnak.

2011.12.05. 15:48:59

@mrbateman: na ja, azt úgy hívják,hogy kifőzde és 10-15-ig tudsz ilyeneket enni:) Szerintem Pesten is van, én pl. a III-ker Beszterce Selmeci sarkán ettem ilyenben:)

mrbateman 2011.12.05. 16:06:48

@Donjon: @Hadrian77:
Tényleg van még ilyen, ahol a magamfajta egyszerű proli át tud menni a gyárból barna szakikabátban, rövidgatyában, szadállal (amitől úgy néz ki, mint vmi szatír) és semmi felesleges flanc, csak kajálni egy jót?! Nem szeretem ezeket a modern helyeket, szerintem még talán nem zsírral főznek, olyan procc az egész!

Na létpem, mert most dudáltak, h. letelt az idő...fájront!

Donjon 2011.12.05. 16:14:50

@mrbateman: A Budaörsi reptér mellett van egy békebeli kolbászos, főleg kamionosok járnak oda, mert erre nem lakik senki.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.12.05. 16:24:09

@Styxx: a műfaj klasszikusa a méltatlanul háttérbe szorult Reckl Amál

Édy, aki Endre 2011.12.05. 16:51:04

És a Versben Világra Jött Luca kommentárjai közül...

12

Tömegközlekedési szülésaggodalmak

(nincs köze a poszthoz, csak úgy eszembe jutottak)

Lerombolom a nimbuszom,
ha megszülök ma a buszon?

Pőrén, prosztón, paraszt-prolin,
szüljek-e a hatos trolin?

Borotvás-beöntős retró
szülésem lássa a metró?

Magzatvíz, ha gátam mossa,
szálljak-e még villamosra?

Beér-e velem a taxi,
ha túl gyorsan szülök, baszki?

Édy, aki Endre 2011.12.05. 16:53:18

De Brumibaby folytatja a verset és nem hagyja ki a többi közlekedési eszközt sem...

Fájást elsóhajtva nem érhetsz még révbe,
physioball helyett mért nem ülsz a HÉV-re?

S míg pihegve szeded egyre a levegőt,
kipróbálnád-é a fogast, s a libegőt?

Nem megy hüvelyen át? Hanem csak has-úton?
Túl sokat utaztál úttörővasúton?

Legalább nem reped húgycsöved, s a csiklód.
S igénybe veheted a Budavári siklót.

KürtiT (Tromb74) 2011.12.05. 17:08:24

"A leves olyan olajosan csúszik a szájban és a torokban, mintha folyékony talajkivonat lenne Yunnan tartomány minden zamatából. Összességében egy erős, markáns ízvilágú csodateáról beszélhetünk, ami természetesen nem kizárt, hogy egy mély barátságon nyugvó páros társasági teája legyen, de valahogy a meditációhoz és belső hang megtalálásához talán jobban segítséget tud nyújtani."

Nálam utcahosszal nyert a teás blog. A polblogok többsége modoros, a picsogósokba meg nem nagyon merek bele olvasni. Ez a teás borzalom viszont a semmiből tör a csúcs felé. Maximális respect és tucatnyi lájk.

Mindazonáltal! A maszírozva kurvázós blog már tényleg kiérdemelne egy különdíjat.

Tehát! Itt ragadnám meg az alkalmat a különdíj kategória bevezetésének kérelmezésére. Egyéni módosító javaslatként nyújtanám be, természetesen.

migueldiez 2011.12.05. 17:10:05

@Hadrian77: Hát egy ilyenre mehetne simán egy igazi budspenceres csicskalángos.
Vagy ha nagyon modoros akarok lenni, ahogy a Szinbád kajálós jelenetében volt: "Mit bánom a maguk étkezési rendjét, hát ki vagyok én, hogy maguk nekem előírják, hogy mit egyek"
www.youtube.com/watch?v=TnEn-P7z_3Y

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.12.05. 19:22:46

@KürtiT (Tromb74): a polblogok szerintem sajnos nélkülözik a jómodort, legfeljebb modorosan lekezelőek, bicskanyitogató cinizmusuk pedig még a lágy szíveket is megkeményítik. A közönségükről jobb nem is beszélni.

A Tyne folyó déli partja 2011.12.05. 19:27:36

@Nadiposzi: az érdekes lehetett. levezették, hogy épp hány milliliter? vagy mégis, mi a francot tudtak róla írni? remélem, illusztrációk nem voltak...

Nadiposzi (törölt) 2011.12.05. 19:38:05

@Animacs (a Tyne folyó déli partja):
Kapizsgálod.
Ótvar troll szavazás nem lesz? Egy-két név már felmerült, én csak annyival egészíteném ki, hogy:
az igazi Sipi, a Magyar Köztársaság Állampolgára.

A Tyne folyó déli partja 2011.12.05. 19:47:01

@Nadiposzi: ne emlegesd, a végén még megjelenik...

amúgy, a fentiből én csak a csajok és pasik blogot ismertem, néha írtam is be hozzászólást (nem ezen a néven). de enyhén szólva idegesítő, hogy mire én jövök, este hét körül, már kb. 600 hozzászólás van, és közük nincs a témához. ott a törzsgárdának láblógatós munkahelye van, ahol egész nap neteznek.

brutuska 2011.12.05. 20:07:17

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): Bezzeg a modoros törzskommentelői, ugyi?;)

Donjon 2011.12.05. 20:36:05

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): ahogy írtam, kb. a harmadik hsz-nél elkanyarodnak az elsőzés fele.

2011.12.05. 21:22:47

@Édy, aki Endre: jaj,ez nagyon jora sirult

2011.12.05. 21:33:02

@Édy, aki Endre: sikerült
bocs,-és a többiektöl is- de ez atelorol valò kommentegetés még nehezen megy.Pedig már vettem hozzà tollat is.(igaz,annak meg a kupakját akarom lecsavarni mindig)de hát,ugye,haladni kell a korral.

KürtiT (Tromb74) 2011.12.05. 21:34:54

@brutuska: Ugyan már. A mi hozzászólásaink ha a poszthoz nem is feltétlenül, de a pinához mindenképp kapcsolódnak. Oké, időnként önéletrajzi kitérők, gasztronómiai kalandozások is előfordulnak, de ez a bloggazdákon kivül nem nagyon zavar senkit.

@Nadiposzi: A troll szavazás nem rossz ötlet. Jobban kedvelem a maguk otromba hülyeségét utolsó vérig védelmező alakokat.

KürtiT (Tromb74) 2011.12.05. 21:42:46

@Frengi: Addig nincs baj, amíg nem mártogatod a kalamárisba.

csi szi 2011.12.06. 00:41:06

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): Annyit mondok, hogy Muha meg Nard (ehhez a kettőhöz képest Topo egy szerény visszafogott csávó minden téren), na meg a drága gernika:) Meg még van pár ilyen törzskommentelő arc, akik egymással beszélgetnek 500 hozzászóláson keresztül minden poszt alatt (ilyesmire való a fórum meg a cset, de nyilván kényelmesebb a szakítós, majd a cs&p blogokban (meg amíg a velveten nem szüntetták meg a kommentelési lehetőséget, ott is) társalkodni.

Gudea enszi · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2011.12.06. 03:15:47

Ha a bambuszcsipesz blog tényleg létezik, és ez nem csak valami álságos délibáb, akkor a verseny itt véget is ért. Ilyen modor egyszerűen nem létezhet. Valami földöntúli jelenség ez, vagy érzéki csalódás? Magasművészet, felfoghatatlan, beláthatatlan, nem vagyunk rá méltók.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2011.12.06. 15:38:33

akkor már inkább kapizsgálás.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.12.06. 16:41:21

@Bachterman: ja, mer' az eredeti olaszban is azt kérdezed: kapizsgí?:)

A Tyne folyó déli partja 2011.12.06. 18:53:20

@brutuska: fogalmam sincs, mikor neteznek a modoros törzskommentelői. én alapban csak este hét után tudok jönni, de itt nem nagyon szokott lenni 6-700 hozzászólás addigra. azt meg nem figyeltem meg még sose, hogy mikor is születnek a hozzászólások.

Ernoke 2011.12.07. 09:28:19

a csajokéspasik akkora szar posztjait és kommentelőit tekintve, h rá kellett szavaznom. nem értem, az a 15 ember mit csinál, miért nem dolgozik soha semmit, és miért nem törődik inkább az emberi kapcsolataival, akik reggel 7-től este 11-ig folyamatosan ontják magukból a 14 éves szintű ostobaságokat.

@Édy, aki Endre: én is mohó teafüggő vagyok, de most inkább a csajokéspasik motivált... ebbe a teablogba bele sem olvastam.
süti beállítások módosítása