Figyelem! Ez egy tényleg undorító poszt undorító emberekről, erős idegzetű és gyomrú (undorító) embereknek. Amennyiben éppen ettél, nem bírod az ilyesmit, és nincs ott senki, aki majd fogja a hajadat hányás közben, akkor inkább kattints ide.

Ha mégis felkészültél, saját felelősségre görgess le. Én szóltam!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Biztos kell ez neked?

Az undorító féreg, aki - amennyiben a saját testéről és annak bármilyen származékáról van szó - nem riad vissza semmitől. Saját visszataszítósága nem zavarja - talán nem is tudatosul benne -, hiszen egy a lényeg: ő kiegyensúlyozott, boldog, és úgyis csak saját magát szereti eme földön, testének minden porcikáját. A többi meg mit számít.

A nyilvánosság nem akadály. Szégyentelenül fogja fogai közül az ebédről visszamaradt mócsingot körömmel kipiszkálni akár egy négyszemközt lebonyolított munkahelyi beszélgetés során is, de nem riad vissza attól sem, hogy valami hegyes szerszámot kérjen kölcsön; csodálatos természetességgel fogja könyökéről pikkelyesen hámló bőrét vagy száradó sebeiről a vart lekapargatni, hogy aztán a kibuggyanó vércseppeket kiszopkodhassa; sebesre rágni-tépkedni körmeit és ujjbőrét, orrából és füléből minden mozdíthatót és újratermelődőt szakszerű, körkörös mozdulatokkal kinyerni... hogy mindezt hosszan megcsodálja és megegye (mucofagia). A megevési aktus is egyes alternatív lélekelemzők szerint csak a végtelen önimádást igazolja: kár lenne, ha Őbelőle bármi is kárba veszne. Az Övé, hát akkor meg?

Gombás, sömörös, pattanásos, mitesszeres, szemölcsös bőr; zsíros-korpás haj és vállak; kisebesedett, pikkelyedző fejbőr; mosdatlan test a zsírtól és izzadságtól csillogó bőrrel; hiányos, ápolatlan, szuvas, megzöldült fogazat. Fogat mosni eleve semmi szükség: a reggeli cigaretta és kávé semlegesíti a száj Ph-értékét, a megszokott ízt és természetes flóráját azonnal biztosítja. Arra a kis időre meg minek roncsolni a fogzománcot, nem tesz jót a túl gyakori meg étkezés utáni fogmosás, de a fürdés sem - a gyakori zuhanyzás meg kifejezetten káros. Bár örömmel szipog, krákog és turházik - orrát leginkább nyilvános mosdókba fújva -, azért használ néha zsebkendőt is. Leginkább textilt, amiben használat után mások előtt is örömmel szemléli meg a hatalmas adag, leginkább medúzára emlékeztető taknyot. Kirázza, összegyűri, esetleg a radiátorra kiteregetve gondosan megszárítgatja.

De emberünk odafigyel, mert a külső lényegtelen. A belső értékeket helyezi inkább előtérbe. Odafigyel az étkezésre, a vásárolt és elfogyasztott alapanyagok, élelmiszerek makulátlan minőségére és összetevőire. Ő nem visz be akármit a szervezetébe - semmi élelmiszeripari hulladékból összerakott olcsó, silány felvágottat vagy levegős péksüteményt. Mindenből csak a legjobbat, a jó minőségűt. Csámcsogva, szájában sokáig forgatva ízlelgeti, elemezgeti a pépes ételt, az összeérő ízek harmóniáját. Evés közben beszél és darabosan köpköd, szája sarkában az elmaradhatatlan lepedék - fogain határozatlan ideig láthatóak az utolsó étkezés maradványai. Jóízűen rákortyol az üvegpohárból - hangosan nyeldekel -, a vízbe sűrű, lebegő maradékot öblít vissza undorító szájából.

Az evés, kávézgatás, nassolás nála szertartás, órákat képes nyammogással eltölteni. Más öröme nincs, és másra nincs is igénye. A külvilág nem zavarja, ha ez megvan. Enni csak lassan, igényesen, odafigyelve - hiszen az vagy, amit megeszel!

Üveges, távolba meredő szemmel bámul a semmibe - ez volt a nap fénypontja: ismét étkezett egy jót. Az élvezettől fújtat, sóhajtozik, liheg, egészen megizzadt. Torkáról felszabadultan krákogja vissza a felszakadozó slejmet, hogy aztán kis rágcsálás és keringetés után visszanyelje. Boldog. Alig várja a finom, ebéd utáni cigarettát és végezetül a kiadós, hangos munkahelyi székelést. Jár neki. És tenni fog róla, hogy a vizes helyiségekben bőségesen hagyjon DNS-mintát, amiből csak lehet. Útját féceszrögök, kacskaringós szőrszálak, köldökszösz és lepergő bőrdarabkák fogják tarkítani.

Kezet mosni nem fog, azt nem kell. Csak veled kezet fogni, billentyűzetet, egeret átvenni...

Egészségetekre!