A Renyhe, Rendetlen, Igénytelen az maga a szabad ember, a saját maga ura, a függetlenség élő szobra. Nem hódol be a konvencióknak, hamis kispolgári hagyományoknak. Ő élni akar, nem megfelelni - így érzi jól magát, de nagyon. Illetve... életét a Rendmániásokkal folytatott küzdelem jegyében éli le - hiszen mindenki Őellene áskálódik, Őfölötte próbál kontrollt szerezni. Higiénianácik, tisztaságfasiszták. De ő nem hagyja magát korlátok közé szorítani.

Na de kivel is áll Ő harcban? Természetesen többfajta rendmániás létezik (távol álljon tőlünk, hogy igazságtalanul alig pár szekértáborra osszuk a számtalan, megismételhetetlen Csodát: az Embert!). Mániájuk eredeztethető lehetne elvileg a neveltetésből, a más emberek iránt táplált ellenszenvből-undorból - de azért lássuk be: a rendmániás legtöbbször az alapvetően egészséges és elvárható higiénia- és rendszeretetre jócskán rájátszik, hogy ezzel is fokozza a csodabogárság látszatát. Valójában a rendet és a tisztaságot addig szereti igazán, amíg nem neki kell érte dolgoznia - a naponta cserélt törülköző-ruha is csak addig nélkülözhetetlen neki, amíg nem neki kell mosnia, teregetnie meg hajtogatnia, vasalnia. De azért az igény, az érzék legalább megvan! És persze már rögtön az elején el szeretném oszlatni azt a makacs tévhitet, hogy a nők a rendesek és tiszták, a férfiak pedig a lusták és koszosak, akik az anyjukkal meg a feleségükkel tetetnek mindent maguk elé. Távolról sem.

Lehet tehát a Rendmániás például egy szétszórt, barkácsolós, szeleburdi nagycsaládban felnőtt gyerek, aki egy életre megiszonyodott a folyamatos felfordulástól, zsúfoltságtól, a privátszféra abszolút hiányától. Valamelyik családtag mindig üvölt, a felmosóvödör állandóan bevetésre készen áll, a családi (egyetlen) vécére meg mindig sorban kell állni - a háziállatok (kutya, macska, aranyhörcsög, papagáj, guppik) pedig szőrrel-szarral, ázott bundával, szaggal teszik magukat megkerülhetetlenné. "Jajj, olyan édesen éltek így együtt, nálatok mindig olyan jó hangulat meg művészies összevisszaság van! Szeretek hozzátok járni, itt mindig történik valami, soha nem unatkozom." Jabazmeg, éljél te így otthon muterodékkal, ha annyira tetszik ez a bohém életforma. Annyira már nem irigyled, mi?

Megfogadja ezerszer, hogy ő nem ilyen lesz. Ahogy teheti, menekül otthonról: kollégiumba, albérletbe, más városba, külföldre - ott majd talán szabadabban kiélheti rendpártias hajlamait. Társbérletben, a családtól távol úgyis visszájára fordul minden otthonról hozott érték és berögződés: az irányítás- és tisztaságmániás szülőktől megszabadulva lesz a gyerek gyorsan piszkos és elhanyagolt - és itt lesz az otthoni zsibvásárból kiszakadva legalább 2-3 négyzetméteren szélsőségesen rendezett a másik. Muterodék a délutáni legózás után mindent ugyanúgy, kockára pontosan visszapakoltattak veletek a dobozba, ahogy még húsvétra kaptátok? Na akkor talán pont belőletek lesz társbérletben a mocskosállat.

A Rendmániás talán már szóvá se teszi, beletörődik a többi ember eredendő trehányságába. A körül-belül összefröcskölt mosogatóba csak úgy simán bedobált edények, poharak - semmi egymásba helyezés, vízzel felengedés. Az evőeszközöket se vennék ki, csak úgy egymásra szórják a tányérokat mindenestül, megáll az majd így is - sowieso el kell még mosni mindent. Koszosan minek legyen szép, nem?

A vécében felhajtott, alulról összefoltozott, felülről szöszökkel tarkított deszka (soha nem nézik meg használat után) és/vagy fedél, szertelenül pöttyözött csésze, soha nem rendeltetésszerűen és nyomtalanul használt vécékefe (így tehát csíkozott lefolyó), a papírtartóból slendriánul, átgondolatlan módon letekeredő papír (nekik még a tekeredés iránya is mindegy) - semmi rendszeresség, semmi tudatosság. Semmi igény a tisztaságra, a szépre. Tesznyék ezek mind.

A mosdókagyló, a csaptelep szintén mind-mind csupa pötty - vízcseppek, fogkrém- és pattanásmaradványok a poros-maszatos, többször csupasz kézzel letörölt tükrön, a tartóra hanyagul, ferdén odalógatott, gyűrött, hidegvizes, már megszürkült kéztörlő, a kádban-zuhanyzóban vízkőlerakódás, girbegurba szőrszálak, bizonytalan eredetű és állagú anyag a lefolyó szűrőjére tekeredve, borosta, zoknikból és ruhadarabokból származó kis színes szöszök - a fürdőszobaszőnyegen papucs- és cipőtalp-, esetleg vizes lábnyomok. A paraszt ahogy van, szárítkozás nélkül, csöpögve kilép a kádból: a finom, meleg, puha szőnyeg meg majd úgyis felszívja a vizet! Azt, hogy rohadnál meg. A polcokon felül porosodó, nyitva hagyott-beszáradt, alul vizes lenyomatot hagyó tusfürdők, rozsdás karikát rajzoló borotvahabos flakonok, összevissza odabaszott üres-teli parfümösüvegek és izzadásgátló deók, tubus hajzselék. Mert a munkahelyen, szórakozóhelyen azért szépen, ápoltan kell megjelenni!

Az előszoba? Cipők, papucsok, mamuszok egymás mellé hajigálva, ferdén - milliónyi pár van elöl, hasonlóan az összes évszakban használatos kabátokhoz. Évszaktól függetlenül, bármikor szükség lehet rájuk. Arra a kis időre meg minek elpakolni..?

A konyha? A konyha... talán a legelkeserítőbb a fürdő után. A főzőlapon por, kifutott, elszenesedett tej, rántás vagy ételek nyoma, lisztfolt élesen a valaha ott használt lábos kontúrja körül,a falon tiszta olajpöttyös csempe. Gáztűzhelynél még rosszabb a helyzet: az évek alatt már kocsonyás bevonatot képző égett-sárgás olaj és zsiradék, a rács alatt a szivárvány minden színében fellelhető, odakozmált ételmaradék. A Mocskos Ember semmit nem tisztít meg maga után. Hiszen a lakás van értünk, a tárgyak vannak értünk, nem mi őértük! Mit babusgassam én azt a tárgyat? Az enyém, én vettem a saját pénzemből! Most igazam van, vagy igazam van? Höhhö...

Így lesz a grillsütőből morzsás reszeltsajt-cseppkőbarlang, a mikróból valami bizarr térplasztika hagyma- és paradicsomdarabkákkal, az étkező- és konyhaasztalból morzsaparádé szinte már Audi-jelet képző pohárlenyomatokkal.

A hálószobában a reggeli keléskor úgyhagyott, összeizzadt, gyűrött, szinte darabjaira hulló ágynemű - a huzatból kilógó, sárgás betéttel, a földön zsíros ujjlenyomattól megmattult poharak, félig összenyomott sörösdobozok, morzsás-foltos tányérok, pizzahéjjal teledobált, félig nyitott hullámpapír-tálca, arccal a földre lefektetett, nyitott könyvek, telefonok (a Renyhének több van, évente háromszori számváltással) és töltők, összegyűrt zsebkendők, alsóneműk, farmerok, ruhadarabok. És ez estig mind így is marad - hiszen két fő felesleges munkát találtak ki az életben: a dióverést és a hólapátolást. A dió úgyis lehullik magától, a hó pedig elolvad. Hát akkor meg?

Némelyik rendetlen ember persze rendszeresen takarít: akár hetente is. Ezt természetesen csakis úgy csinálja, hogy szem előtt legyen, mindenki lássa. Teátrális mozdulatokkal, vizes-habos szivaccsal törli le az asztalt, a munkalapot, a szekrényeket - hogy aztán hagyjon mindent úgy, szépen csíkosan-foltosan megszáradni, ahogy volt. A lényeg, hogy ő takarít és higiénikus. És persze, mivel ő használja a lakást, él benne, ezért a felmosás után két perccel simán papuccsal vagy cipővel bemegy a fürdőszobába. Majd megint kitakarít egy hét múlva. De az a szomszéd gyerek az milyen képmutató! Ott kényeskedik, hogy így vigyáz meg úgy vigyáz, aztán nem is szokott felmosni minden héten, phöjj...

Az érzéketlen-igénytelen ember fogja zsíros ujjaival összefogdosni a szemüveged lencséjét, a monitorod vagy a telefonod kijelzőjét, a tiszta poharakat belülről, ő tárolja CD-it tok nélkül a hifi tetején, ő ül le a BKV-s farmerjában az ágyadra, ő trappolja össze a saras cipőjével a puha-süppedős szőnyegedet. Most mi van? Húzzunk erre is fóliát meg bőrtokot? Te már a tárgyaid rabjává váltál, apám, téged kezeltetni kéne... tiszta mechafília.

Persze ha valakinek mindez nem tetszik vagy szólni mer, az frusztrált, esetleg baszatlan picsa. Hogy ő zavarna másokat a rendetlenségével, mi? Éppen ellenkezőleg! A tisztaságfasiszták folynak bele mindenki magánéletébe. Őt valaki mindig csak baszogatja. Mert nincs jobb dolga. Ahelyett, hogy végre találna magának valakit, aki majd jól megadja neki. Hiszen Az a megoldás mindenre, utána már a por és a kosz se fog zavarni annyira senkit.

Cipőt le kell venni?