Látogatás egy menő startupnál

2014/01/11. - írta: Modor Tibi

A 2010-es évek menő munkahelye a startup. Míg tíz éve minden friss pályakezdő bankszektorról, yuppie-s öltözékekről, drága céges autókról álmodozott, addig napjainkban új őrület kerítette hatalmába a végzős fiatalokat: a startup.

Öltöny helyett tarka, dögös pólók, blokkolóóra helyett rugalmas munkarend, lufipénz helyett innováció. De hogy zajlanak a mindennapok egy magyar startupnál? Stábunkat a CEO, Szabo Leslie vezette körbe a Wanckr őrületesen klafa belvárosi irodájában.

 

-Honnan jött a Wanckr ötlete, Les?

-Még 2009-ben futottam össze az egyetemen Gabival (Őrssy Gábor - a szerk.), és már az első workshopok alkalmával megfogalmazódott egy közös projekt lehetőségének ötlete. De akkor még nem volt meg Az Ötlet. Tudod, az embereket egész életükben mire nevelik az óvodától, iskolától kezdve egészen az egyetemig? Hát arra, hogy fogadjanak szót, alkalmazkodjanak, idomuljanak, hajtsák végre a feladatokat a megadott sablonok szerint, gyűjtsék a pénzt rossz célokért - de nehogy a dobozon kívül merjenek gondolkozni, nehogy a saját kezükbe vegyék a sorsukat, nehogy bármire vállalkozni merjenek. Egyszóval: hogy legyenek jó beosztottak, de semmi esetre sem egyéniségek. Legyenek részesei egy hatalmas multis gépezetnek, legyenek rabszolgák egy életen át, amikor azt sem fogják soha érteni, hogy tulajdonképpen miért dolgoztak. Nem csoda, hogy Gabit másodévesen, engem egy évre rá csaptak ki az iskolából. Elavult, piacképtelen hülyeségeket tanítottak, rendszeresek voltak a szakmai véleménykülönbségek a tanáraink és köztünk, nem tudták elviselni, hogy mi esetleg még sikeresebbek is lehetünk, mint ők.

Nos, ezt a hazai állóvizet szerettük volna felkavarni sokévnyi amerikai tapasztalatszerzés után. Gabival megfordultunk nem egy szilikon-völgyi üstökösnél, majd miután mindegyik becsődölt, úgy gondoltuk, itthon is szerencsét próbálunk. Arról álmodtunk, hogy az amerikai nagyokhoz hasonlatosan itthon is meg tudunk valósítani valami hasonlót, kicsiben.

-Hát nem egy szokványos munkahely ez, annyi szent. Mesélnél kicsit a Wanckr pesti irodájáról?

-Gabival felismertük, hogy a reggel 8-tól 4-ig tartó munkaidőnek egyszer s mindenkorra vége. Hiszen már több éve tart ez a folyamat, és egyértelmű, hogy akkor már örökre így lesz, ahogy most van. Tudod, látom ezeket az embereket az utcán, és mindig rájövök, hogy én már valószínűleg sosem fogok öltönyt hordani, és sosem lesz a szó klasszikus értelmében vett munkahelyem. Egyszerűen már nem tudnék visszaállni. Itt a munka nem akkor kezdődik, amikor reggel beesünk, és nem dobjuk el a tasztatúrát délután 4-kor vagy ötkor. Mivel a munka és a magánélet közötti határvonal egyre jobban elmosódik, természetesen rendszeresen arról próbálunk gondoskodni, hogy a csapat minél otthonosabban érezze magát az irodában. Ez nem is egy iroda már valójában: inkább egyfajta szórakoztatókomplexum. Van itt csocsó, darts, air hockey, Xbox, tévé, saját bár sosem kifogyó sodával és sörrel, egésznapos cafeteria korlátlan ételfogyasztással, gyermek- és kutyamegőrző, mosoda, sötétszoba, szopatólyuk.

-Mit kínáltok még az embereiteknek? Milyen nálatok egy átlagos hét?

-Általában úgy délig illik beérni, de ha valakinek éppen nincs kedve, akkor dolgozhat otthonról - sőt: ha nincs kedve dolgozni, akkor dolgoznia sem kell. Heti 2-3 ilyen ún. "másnapos" szabit kap mindenki, amit szabadon használhat fel - és akár kiveheti egyben is. Kétévente fizetett, hároméves sabbatical break, rendszeres képzések, lakhatási támogatás, üdülő, közös csapatépítés Krétán vagy ahol a CEO-nak éppen kedve van. Munkaidőben meg utána is imádunk együtt berúgni, politikai töltetű felvonulásokra járni - szükség van a hatalmas stressz után egy kis közös lazításra. Unalmas asztalok, székek helyett lehet heverészni a kanapéjon, a színes babzsákfotelekben - a tárgyalók és a bár között közlekedhetünk csúszdán, kisvasúton, de akár kerékpáron is.

-Egyáltalán: kiket kerestek a Wanckrhez?

-A legjobbakat keressük. Top csomagért top, sokdanos, shurikenes ninjákat és nagymestereket. Szívesen látunk bárkit, aki a világ egyik top egyetemén végzett top grade-ekkel, már az internship alatt is kimagasló GPA-jel és track recorddal. Rendszerint minimum MBA-jel, de inkább PhD-vel vadászunk romlatlan kollégákat harmincéves kor alatt. Afölött már sajnos túl corporate, túl merev a hozzáállásuk, vagy egyszerűen gyávák velünk dolgozni. Féltik a nagy semmit.

-De mi Az Ötlet, ami ennyire sikeressé teszi a Wanckrt?

-Online apróhirdetés.

-Zseniális, és tényleg mennyire egyedi. Bár ott van a Teszvesz, a Vatera, a Jófogás, az Apród... 

-Igen, de mindegyik nélkülözi az igazi Ötletet, azt a kis sparkot, mi az.. a szikrát, tudod. Ez igazi SaaS. Bár minden művelt ember tudja, mi az, azért elmondom: Software as a Service. A Wanckren HD-ben hirdethetsz, élőben. Most már minden a közösségről szól. A közösségről, a mobilról meg a Felhőről. Közösséget építhetsz, kollaborálhatsz, értékelhetsz, licitálhatsz, a képeket .raw-formátumban is fellőheted akár a felhőbe mobilról, őrületesen dögös szűrőket húzhatsz a fotókra, lájkolhatod a Facebookon, teljes a LinkedIn-integráció, tallózás közben vagány animációkat tud a kis letisztult portálunk - egyszóval gecire nagy, eredeti Ötlet volt ez a mi részünkről.

-És honnan van a pénz?

-A pénzt befektetőktől kapjuk. Van.

-Még egy indiszkrét, talán hülye kérdés...

-...dehogyis, olyan nincs, hogy hülye kérdés.

-És ha ennyire lazán veszitek a munkaidőt meg a munkavégzést, akkor hogy tudtok mégis ilyen hatékonyan működni?

-Itt mindenki Tulajdonos, tehát magáénak érzi a Wanckrt. És a legjobbakat vettük fel. Meg hát az igazi operatív feladatokat azokat kiadtuk indiaiaknak, jó olcsón.

57 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Excsimóta (törölt) 2014.01.11. 19:47:43

Ez jó lett Tibikém, bár néhány helyen találóbban is meg lehetett volna szerintem fogni a témát.

Beleírtam volna még egy fél mondatban, hogy
- az átlagos héten nem 40-50 órát kell dolgozni, hanem sokszor hétvégén is heti 70-80 órát is simán az alkalmazottaknak is(miközben persze ilyen ultra lazán van előadva az egész, hogy akkor jársz be, ha akarsz, na persze)
- a "kiket kerestek"-nél igaz amit írtál, ám a kimagasló bérezés nagy melléfogás a részedről az induló startupoknál, inkább kapsz százalékot a cég saját tőkéjéből és minimális bért, mert "együtt csináljuk, te is részese vagy a sztorinak" (persze ha becsődölnek és a főbb tulajok kilopták a maradék céget is, akkor így jártál és az előbbi viszonylag gyakran előfordul, a pár százalékos tulajdoni rész meg csak akkor ér valamit, ha bombasiker lesz a cégből).

Az viszont naggyon igaz, hogy sokszor arról szól az egész, hogy olcsón agyondolgoztatjuk a fiatal alkalmazottakat (sokszor más országban) és más pénzéből valami oltári nagy f@szságot akarunk létrehozni, amiben persze erőteljesen hinni kell, akkor is, ha nyilvánvalóan baromság, ezután az egészet egy hihetetlenül erőltetett laza, amerikaias marketingkörítéssel próbáljuk eladni a jónépnek.

Ja és a honlapot/terméket eleve hibás angollal kell létrehozni, hiszen "mi már a nemzetközi piacra készülünk", csak még angolul nem tud. Emellett a design-nak kell mindenekfelett állnia, a funkció sokszor mindegy, csak valahogy létre kell hozni a termék divatjellegét, hogy osszák a facse-n a biorobotok egymásnak, azután menjenek ők is vásárolni/feliratkozni/beregelni. Illik a terméket bizonyos esetekben túlárazni is, hogy mutassuk, hogy nem ám proli dolgot hoztunk létre, ez minőség kérem szépen!

Abba is hagyom, mert már 200 felett van a vérnyomásom.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.01.11. 19:47:50

Tesó ez Gecijó vazz! Literally rolling off my ass dude!

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2014.01.11. 19:52:47

@Excsimóta: ők szoktak angol nyelvű álláshirdetésben "motivation(al) letter"-t kérni? :)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2014.01.11. 20:07:45

amúgy a terpeszkedő kifejezésekkel szembeni ellenérzésem szól most belőlem, amikor könyörögve kérem, hogy "A hozzászólásod elküldésre került" szöveget javítsátok valahogy ki úgy, hogy "A hozzászólásod el lett küldve" vagy bármi hasonlóra. Amennyiben ezt nem teszitek meg, hetedíziglen legyen sótlan a csirkepaprikásotok.

Trónkövetelő 2014.01.11. 20:08:30

"sabbatical break" ;) értjük, értjük
"A pénzt befektetőktől kapjuk. Van." - MLM és/vagy piramisjáték. A pénzt mindig a befektetőktől fogjuk kapni, nem a cég nyereségéből :)
Szerintem jó startup lehetőség volt fél évvel ezelőtt a nemzeti dohánybolt, de sajnos lemaradtam.
Én most egy olyan vállalaton gondolkodom, ahol még a formális cégalapítás sem szükséges, a cégműködés költségei egészen minimálisak, a bérköltség sem nagy, nincs társasági, iparűzési, osztalék-, jövedelem stb. adó, nincsenek élősdi szakmai kamarák, szakszervezetek, hatósági felügyelet, csak néhány laza haverral összeállunk és pörgünk ezerrel ;-) ezek a következők: strici, dealer, orgazda.

Trónkövetelő 2014.01.11. 20:08:33

Szabadalmaztatom, utána pedig hasznosítom a franchiset, hogy ülök a gépem előtt, sört iszom és pornót nézek. Ez még senkinek nem jutott eszébe!!!!

sírjatok 2014.01.11. 20:14:51

"-És honnan van a pénz?
-A pénzt befektetőktől kapjuk. Van."

És ez annyira igaz basszus, vannak olyan emberek, akik nemtom hogy de a legnagyobb idióta marhaságokra is képesek pénzt összekalapozni a befektetőktől, és az a csoda, hogy ha már három ötletük becsődölt, akkor még ugyanúgy összeszedik a pénzt a következő háromra is. Egyszerűen lövésem sincs, hogy csinálják.

Ja a korral haladva egyébként valami crowdfounding/kickstarter kampányt is bele lehetett volna írni.

hex.kelly 2014.01.11. 20:15:00

@Modor Tibi: vagy a CV-t A Termék formátumában kérni, to show your commitment, you know. és hogy mennyire visual vagy :)

sírjatok 2014.01.11. 21:10:10

@vészmadár (pica pica):

"A hozzászólás elküldése sikerült. "
Ez a szöveg, ez szerintem jó, mert kifejezi, hogy ugyan nem jelenik meg a szöveg a modera miatt, de attól még elküldted, nem kell még négyszer bepésztelni.

"Két komment elküldése között várnod kell! "

Ez viszont geci idegesítő.

Trónkövetelő 2014.01.11. 21:10:17

@hex.kelly:
Szerintem a visuality nem annyira fontos. Az intenzív kommunikáció a lényeg! (Azaz mennyire vagy tapló, lerázhatatlan köcsög)

nagytiv 2014.01.11. 21:10:28

Hol lehet ezt a Startup-ot megtalálni? Akárhogy guglizom, semmit se találok!

bobsys 2014.01.11. 21:10:31

Az utolso mondat berakja a kaput :D

Rich.mond 2014.01.11. 21:55:02

Jóóóó :)
Bár sajnos a konzervatív, rabszolgákat dolgoztató multik is szeretnék, ha otthon érezné magát náluk a dolgozó. Celebrate success together és csütörtökön meló után beülhetnénk pár sörre. Búcsúztatjuk Jocit IOQ-soktól. Pénteken szerintem otthonról dolgozom.

múvemáccsó 2014.01.11. 22:27:41

muhahahahhahahha.
a kulcsszó: indiaiaknak. olcsón.

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2014.01.11. 22:28:52

na vazze. én okt 1 óta tolom a saját startupomat, kickstarterrel meg crowdfundinggal. délelőtt 11 előtt ritkán ébredek, folyamatosan pizsamában dolgozom, otthonról, laptopról, éjjel kettő előtt ritkán kerülök ágyba, és közösségi oldalakat használok marketingre. ja, és hipszter kézműves Swarovski cuccokkal foglalkozom.

jut eszembe, holnap tartom az első DESIGNER HÁZIVÁSÁROMAT, gyertek el :)

www.facebook.com/events/1448394235379288/?source=1

Vasárnap 14:00-tól designer ruha, táska és Swarovski ékszer HÁZIVÁSÁR Ékszeres Ládikánál, Budapesten, a Wekerlén, a piaccal szemben! Designer táskák, és természetesen eredeti, kézműves, egyedi Swarovski ékszerek Ékszeresládikától!
Részletek, pontos cím, telefonszám priviben!

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.01.11. 22:28:54

Én az eredeti júesz of éj riportokat szeretem, 48 sávos autópálya, dubstep szaund, 16 by 9 szemüvegek, 42 fokos melegben is gyapjúsapja, képernyőre meredő görbehátú trollok. Közben az orrhangú magyar zsindexes homogyerek dióhéjban tolja a vakert, kis köcsög káeurópai ráérős, indavideónézős arcnak hogy wadd dö fakk bro.

Emdzsí 2014.01.12. 00:16:19

Még soha nem hallottam erről a gecijó cégről, a keresőm se találja:)

Trónkövetelő 2014.01.12. 09:56:35

@Emdzsí: Tényleg, akkor a Bitumexszel mi lesz, Tibi :) ?

melondinnye 2014.01.12. 09:56:43

Wanckr... tokeletes :)

Excsimóta (törölt) 2014.01.12. 09:57:12

"pizsamá.ban dol.gozom"
ja még ez is kim.aradt, hogy szig.orúan NEM ölt.önyben kell dolgo.zni (tilos is szeri.ntem) és ezt hangs.úlyozni is kell a riportok.ban, hogy ezért mi mil.yen új.ak, fri.ssek és szabadszell.eműek vagy.unk ellent.étben a begyöpös.ödött mul.tival

most mindenhová pontokat raktam a szavak közé, mert az idióta blog.hu kiírja, hogy:
"Üzenetedben olyan kifejezést vagy linket használtál, ami tiltott. Fogalmazd át és küldd el újra! "

Linket nem írtam, honnan tudjam, hogy melyik szó nem tetszik neki?

múvemáccsó 2014.01.12. 13:40:32

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és:
ez a gyöngyfűzés még megy????
meg nyugati márkás táskák behozatala az országba....?
ez egy kicsit amolyan "90-es évek startup-ja"

Il Legale 2014.01.12. 14:20:35

Mi a lófasz az a startup?

tvk · http://kodzaj.blog.hu 2014.01.12. 14:58:13

Frankó.
A "pénz van"-nal kapcsolatban: még nem értettem meg, hogy miért mondják magukat sikeresnek egyes startupok ha csak befektetőktől szereztek pénzt, de rendes bevételből nem tudnák fedezni a költségeiket.

bontottcsirke 2014.01.12. 17:57:45

Én nem startup akarok lenni, hanem swiss pensioner.

Amúgy jó, üt mint a buszkerék

noname django 2014.01.12. 17:58:20

A nagy pofa az megvan, meg a sok nevetséges hype szó mint SAAS, cloud meg global faszom tudja. Meg 30 felett mindenki loser. Ezt a befeketőnek is mondtátok aki tolja a lét? :DD loll
Elég sikeres lehet a cucc ha nincs rá egy árva találat sem www.google.com/search?q=wanckre

Mégis hogy fogja lenyomni az Ebayt meg az Amazont? :D

A név is zseniális www.urbandictionary.com/define.php?term=wanker, leginkább a faszverés szóra hasonlit

ymeuyojc@guerillamail.com

ddrum77 2014.01.12. 17:58:26

A szopatólyuknál felröhögtem, pedig a buszon ülve olvastam.

régen herceg 2014.01.12. 17:58:29

"azt a kis sparkot, mi az.. a szikrát"

váccpáuör!!!

2014.01.12. 18:22:04

Nem siklottunk el a kutyamegőrző felett.

Sikamlós Jim DiGriz 2014.01.12. 19:16:26

@noname django: gyorsan jegyeztesd be a neved, kvalifikálva vagy a használatára :D

whale 2014.01.12. 20:00:02

@noname django: Te ugye most jöttél a sárga busszal? LOL

baby bee (törölt) 2014.01.12. 20:41:37

egyre jobb ez a blog, bár kutyás poszt talán sose lesz überelve, de ez is nagy lett :)

Jodei 2014.01.12. 21:57:52

Gecc, ez nagyon jo lett. Indexen kattintottam a linkre, csak a cim huzott be, nem is neztem, hogy hova. Elsore siman megettem, hogy valodi, csak a hozzaszolasoknal vettem eszre, hogy modoros.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2014.01.12. 22:24:55

@noname django: én most keresek befektetőket az agyhal?itt! nevű vállalkozásomhoz, aminek a neve hasonlít valamire, ami rólad jutott eszembe.

Captain Budapest · http://captainbudapest.com 2014.01.13. 15:19:23

Ez tényleg vicces volt, köszi! Én előbb a kommenteket olvastam el, így már tudtam, hogy ez csak nem valódi interjú. Heti 2-3 nap hangover day, hihi.

hopstopblog 2014.01.13. 16:55:49

ez az egész Nekem elég nagyképűen hangzik.. :S

Celtic 2014.01.13. 20:33:33

"Gabival megfordultunk nem egy szilikon-völgyi üstökösnél, majd miután mindegyik becsődölt, úgy gondoltuk, itthon is szerencsét próbálunk. Arról álmodtunk, hogy az amerikai nagyokhoz hasonlatosan itthon is meg tudunk valósítani valami hasonlót, kicsiben."

Szoval egy kis csodot?

Szopatolyuk-linkert meg koszi, hoyg ilyen is van...Eddig csak varosi legendakban hallottam a kifurt falu wc-rol, de akkor tenyleg letezik. Erdekes....az is, hogy egyesek forumot nyitnak neki.

erdeipolip 2014.01.14. 07:21:10

Két dolgot hiányolnÁk: az entrepreneur egyszeri és a szósöl média legalább ötszöri használatát.

Trónkövetelő 2014.01.14. 07:22:05

@Celtic:
Akkor a gloryhole-filmek ezek szerint dokumentarista alkotások :)

rocaszujo 2014.01.14. 11:29:34

Hát maximálisan fel vagyok háborodva. Szerintem ennek a ModorVidornak vagy Mordor Tibornak kicsi a fasza. Össze akart jönni egy start-upos csajjal, csak az a start-upot választotta, és most trollkodik a neten. Undorító! Én egy start-upnál dolgozom, lehet nem öltönyben és nyakkendőben járok mindennap de vasárnap a templomba igen! Oda is viszem a laptopomat még bulizni is sőt randira is, mert igen SZERETEM A MUNKÁMAT, és urambocsá bejön egy fontos dolog akkor azt meg kell csinálni. Tudom az ilyen perverz aberrált szerencsétleneknek akik 100 h szar multis melót végeznek vagy csak valami kínai büfében mosogatnak nehéz felbecsülni azt az őszinte feltétel nélküli szeretet és törődést amit csak egy start-uptól kaphat az ember (kétlábú). Éljen a Wanckr, éljen a Start-upizmus :D

Noked-Lee 2014.01.14. 23:51:06

remek poszt,azt hittem már csak engem idegesít ez a rohadtul innovatív, nyugat-európai progresszió.

sírjatok 2014.01.16. 18:25:39

Én a szopatólyukra először azt olvastam, hogy szoptatólyuk, és azt hittem, ez a kismamáknak valami, és rákattintottam. És most benne van a historymban. Szóval basszátok meg.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.01.18. 10:18:06

@sírjatok: history menü -> Show all history -> törölni kívánt link kiválasztása -> Delete

sírjatok 2014.01.26. 20:00:58

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és: @Wind Callman tér:

Nem értitek. Így most van egy remek kifogásom, hogy miért van a historymban.

Matti · http://indafoto.hu/matti 2014.02.01. 14:02:57

tasztatúra, bazdmeg, tasztatúra

Ernoke 2014.02.01. 14:03:33

@vészmadár (pica pica): @nyuszy:
összefutott a nyál a számban mindkettőre, én biztos megvenném őket.

a poszt meg baró, Meiszner Jolanda könyvéből ollóztátok össze?:D

Trónkövetelő 2014.02.08. 11:47:13

@vészmadár (pica pica):
@nyuszy:
@Ernoke:
Erdei gyümölcs ízesítésű fiziológiás sóoldat.

Plumper_ 2014.02.08. 11:49:30

@Modor Tibi: my motivation is.... már mi, ha nem az lenne a motívációm, hogy pénzt keressek azért, hogy családot alapítsak / eltartsam őket, magamnak is vegyek néha ezt-azt??!!
nem, a motíváció hivatalosan az, hogy imádnál gályázni a nagy cégnél a hülyeségek országában.

@rocaszujo: szereted a munkádat? biztos? nem inkább a pénzért kapható könnyedséget szereted, meg a nődet meg az anyukádat? most komolyan. aki olyat ír, hogy szereti a munkáját, az a társadalom 5%-ába tartozik bele, tehát lehet igaz, amit mond, de 95%, hogy nem.

Magustanonc 2014.04.01. 19:52:29

Április 1. van gyerekek. :)
süti beállítások módosítása