Kisfiam, nem mehetsz a németekhez... most is mutatták nemrég a tévében, hogy Molotov-koktélokkal ölték meg a bevándorlókat, ilyen helyre vágysz? Jól gondold át...

 

Aztán persze mégis mentünk. Még jó, hogy. A felsőbb évfolyamosoktól minden szeptemberben hallott sztorik alig három hónap alatt összeszedett mesés gyakornoki fizetésekről, hazatérés Eastpak-táskával, CD-kkel és Quiksilver-cuccokkal: itt azért kevés visszatartó erőt jelenthetett egy évekkel korábbi elszigetelt eset a derék keletnémeteknél. Ki hagyná ki ezt a lehetőséget? Na jó - 16-17 évesen azért már nagyon komoly kapcsolata volt pár lány osztálytársnak (huszonéves barát!), ők meg nem hagyhatták párjukat egyedül egész nyárra, szó se lehet róla. Ma is biztosan boldogan élnek, ha meg nem haltak.

Nincs más hátra, csak egy kisebb nyelvi szintfelmérő - gyerekek, nem kell fosni, egyszerű konyhanyelv, a német hölgy ilyen nagydarab, de legalább annyira kedves. Van itt olyan köztetek, aki gyenge németből? Igen? Akkor viszonlátás. Mondom viszonlátás. Na. Csak mondjátok, ami eszetekbe jut, menni fog. Ilyen szituációs gyakorlatok. Összetörtél egy poharat (nem zergebracht, te - hanem zerbrochen!), elaludtál - mit mondasz a Chefnek? Na nyomás befelé, gyerekek.

Na hogy sikerült? Nekem simán ment! Annyi, hogy gútentág helyett is gútntacchot mondtam, csak néztek. A legjobb helyre raktak Bajorországban, azt mondják.

Engels tér, nemzetközi buszpályaudvar, rengeteg parázós diák a nyári munka előtt, könnyeikkel küszködő szülők. Eddig legfeljebb 1-2 hétre ment a gyerek a nagyszülőkhöz vagy vándortáborba, de három hónapra külföldre? Hű, nem értettem a buszvezetőt, mit akar, olyan délies dialektusban beszél. Az kérem szépen, fiatalember - az jugoslawischer dialektus, azért nem érti! Tudja, azért jó nekünk kint magyaroknak, mert mi kevesen vagyunk, így minket nem utálnak - ellenben ezeket együtt utálhatjuk a helyiekkel. Ja, világos. Köszönöm. És te hova mész? Nürnbergtől nem messze, ilyen családi Gasthof. Én Garmischba, még Münchentől is délre. Te? Hát én ide... Ű, hát az már nagyon messze van. Állítólag ott beszélik a legdurvább nyelvjárást - persze azért ha szépen kéred, tudnak ők rendesen hochdeutschul is. Na, király. Onnan már messzebb nem is nagyon lehet menni. De azt mondják, ott süt a legtöbbet a nap. Nagyon kemény hónapok lesznek, de aki végigcsinálja, annak már neve lesz a szakmában.

A zöldellő Alpok sziklás-csipkézett ormai itt-ott még nyáron is hófoltokkal, kiváló minőségű utak (persze mindig javítás alatt, azért is ilyen jók), udvarias vezetők, kedves emberek - ez a külföld! Osztrákok, bajorok, svábok, németek - itt mindenki a Nyugat. A mellettem ülő gyerek már hatodszorra tekeri vissza Pax-tollával a Patika filmzenéjét - mások meg pont magyar zenét szégyelltek vinni. Csak rave, Bravo Hits, Prodigy, Mode, Oasis meg Blur. Autobahn, Raststation, Tankstelle - csak bámuljuk a csapadékos zöldgermán sterilséget, itt még a tehéntrágyának is kellemes illata van. Esik, esik, nem hagyja abba - az ablakokon megállás nélkül folyik le a víz, a tájak-zenék örökre így égnek be. Úristen, ennyire nyugaton még sose jártam... Útlevélbeszedés, kiosztás - név szerint, egyenként - kint élő, magyarul már enyhe akcentussal beszélő hölgytől - "Novák Endre - tessék parancsolni, Behaj Norbert - tessék, Schmiedle Katalin - ó, most jön vissza az őshazába...".

München - a fele leszáll -, tovább, Ulm, Stuttgart. Ennek soha nem lesz már vége. Idefigyeljenek, ha direkt Freiburgba kérik, az legalább háromszor annyi. Itt van viszont ez a Wochenendticket fillérekért, ezzel öt főig utazhatnak, de csak alacsonyabbrendű (ű, már megint kezditek?) vonalakon. Her damit. Várjanak, megkérdezem maguknak a hölgyet az információnál. Pultnál ülő hölgyben megtestesül minden sztereotípia a németekről: melírozott futballistafrizura, keret nélküli szemüveg. Kapjuk máris a kinyomtatott plánt. Négy átszállás Donaueschingenig, katonadolog. Úristen, mennyi néger meg ázsiai van itt, meg ezek milyen arcok már. Törökök lehetnek? Nem néznek ki nagyon jürgenesnek. Tudtam mindig, hogy sok itt a külföldi, de ennyire? Nem csoda, hogy utálják őket. Hát nem tudom, nekem otthon azt mesélték, hogy a német nők mind brünhildák, de azért ezek itt nem rosszak, háh, meg ezek sem.

Már lassan egy napja vagyunk úton, a sokadik átszállással. Isten áldja a németeket, ezek viszont tényleg betartják a menetrendet. Ha második vágány és 14:47 az indulás, akkor ott nincs egy másodperc eltérés sem, bámulatos. Így már elhiszem róluk az összes háborús pletykát. Pföjj, ezeket nézd, szájbapuszilja a gyerekét, undorító. Hova is megyünk? És még onnan "von dort anrufen". Bassza meg, ez valami izolált izé lehet. És tényleg. Te fel mered hívni őket? Adok aprót. Hát, neked nincs kedved? Na jó, mindegy. Hogy hívják a kontaktot, Herr Heß? Most mit tárcsázok elé, hogy van ez?

Jön kocsival a szeplős tulajgyerek, első mondat: "Sprechen Sie Deutsch?". Mi, ez még kérdés? Mert mit várt ez, te jó ég, hova visznek?

A földi Paradicsomba, oda. A Fekete-erdő közepébe, terepasztalra és képeslapokra illő viaduktokkal, színesen pöfékelő vonatokkal - vidám, muskátlis-faszerkezetes családi fogadó, kristálytisztán csobogó hegyipatak, szurdok, fenyvesek, kakukkosórák, boldog turisták és elégedett vendégek, egészségesen kolompoló bocik mindenhol - ilyen körülmények között még dolgozni is biztos jobb lesz, mint otthon bárhol! Nem csoda, hogy itt mindenki 90 éves koráig él... Mintha csak nyaralnánk. Ez annyira szép és tökéletes, mint a képeken - nem is lehet igazi. Barátságos tulajdonosok és leendő kollégák: azonnal kapjuk a mesés, faházillatú saját szobákat a szállodában saját tévével, nem lesz itt gond. Gyorsan üdítő, vacsora, minden kívánságunkat lesik. Holnap reggel 7-kor jelentkezzenek ott az Ivica Gotovinánál, ő lesz a főnökük. Micsoda nyár lesz!

Bevetted? Elhitted, hogy ez szép és jó lesz? Isten hozott nálam öcsém, ez a való világ. Modern, önkéntes alapú rabszolgatartó társadalom. Másnap kora reggel ott áll az üvöltöző igazgató - azonnal átköltözni a személyzeti szállásra, a vendégek már várnak, na mi van, zack-zack! - ordítozó, senkiházi, műveletlen, magát királynak képzelő - kanakenakzentussal és rossz nyelvtannal beszélő - horvát kisfőnök; debil, németül alig tudó, tizensok éve ott élő rosszarcú jugoszlávok; németül semmit nem beszélő olaszok (cigirendelés: ein!); orrhangon makogó, bamba portugálok a bajszos nőikkel (amanha frei) - aki német, az csak a tulajdonos és 1-2 helyettese lehet. A többi az nem német, bevándorló meg osszi - megmondta a főnök is. Az pedig külföldi. Ha hiba nélkül elmondasz egy alapfokú mondatot, már isten vagy - és a többieket nézve tényleg. Portugál gyerektől kérdés: -Hol dolgozol? -Office. Hű, az nem semmi, ilyen egyszerű lélek, és mégis az irodában tolja. Csak később derül ki, hogy az office bizonyos régiókban = fehérmosogató. A személyzet egymásra alkalmazott megnevezései: Buffetschlampe (pultoskurva), Tellertaxi (levespostás) és Küchenschabe (húspocsékoló - itt: csótány). A tulajdonost mindenki magázza, ő pedig mindenkit tegez, aki Ausländer (inkl. NDK-s).

Felmerülő kérdések: Hol van egyáltalán német ebben az országban, és mit csinálnak azon kívül, hogy a bevándorlók kiszolgálják őket, főznek, mosnak, takarítanak rájuk, vezetik a buszaikat, házakat építenek, autót gyártanak nekik - és persze egyben meglopják, terrorizálják, gyűlölik őket? Sikeres-e az az ember, aki magyar szinten jó sok pénzt keres meg Németországban vendéglátósként azzal, hogy nem magyar gazdagokat, hanem német átlagembereket szolgál ki? Milyen ember az, aki egy életen át kész ezt csinálni a munkával és az ingázással együtt?

Junge! Azt hitted, felszolgálni küldünk? Ott most van elég ember. Egy tanulót kértünk, kettőt küldtek. Örülj, hogy maradhatsz. Most itt leszel a büfében, aztán meglátjuk. Csak gyorsan, schnell-schnell, schneller, zack-zack, érted? Különben mehetsz zurikk nach Ungarn sofort, gell? Még egy ilyet meg ne lássak, mert megyünk zum Chef, ha, rozumjes? Büfé, előkészítés, mosogatás - konyha, feketemosogatás (heiß!) - szerviz, felszolgálás, reggeliztetés fél hattól mindennap, de szép is volt! Junge! Itt, errefelé a fejünkkel kell dolgozni, nem a seggünkkel, weischtu? A semmiért is üvöltözés, indokolatlan stresszelés a legnyugodtabb, délutáni, söröző vendégeknél is - idegbeteg, személyeskedő tulajdonosok és főnökök, roncs dolgozók. Nein! Nein! Diese verdammte Scheiße!

Kellemes kis fekete-erdei családi fogadó? Ételgyár és szálloda, külön büfével, szuvenírbolttal és rendezvényekkel. És tényleg egy család az üzemeltető - csak van még vagy ötven alkalmazottjuk. És jönnek és jönnek a buszos csoportok együtt és egymás után - az elzászi franciák egy szót se tudnak németül, a svédek után egy morzsa se marad az abroszon, az amerikaiak hamburgereznek; csak ma már vagy harmincan fényképezkedtek a műanyag tehénnel, ahogy letérdelve, viccesen fejik. A kurva anyátokat mind, kellemes üdülést. Japánok, koreaiak, kínaiak - egyszerűen csak Asiaten - hihetetlen megoldásokhoz folyamodnak: üvegpohárba nutella, méz, müzli, lekvár és kakaó, kis tejjel. Barnakenyérre nutella és felvágott. Persze annyi eszük volt, hogy otthagyják. Az asztalokon és alattuk óriási kaja- és szeméthegyek, gusztustalan evés. Természetesen továbbra is tisztelünk minden, a sajátunktól eltérő kultúrát. Arab csoport - az idegenvezető akkor jön rá, hogy a lebeszélt menü mégsem jó, mert ez sertés. Hopp, moslékba az összeset, ötven emberre újra főzni húsz percen belül, zack-zack. A vajért fizetni kell? Akkor két adaggal kérek. Ha van jatt, azt tanuló nem teheti el, csak az asztalt felügyelő "rendes" felszolgáló. Persze nem kap belőle egy pfenniget sem. Praktikantnak marad az asztal leszedése, újrahúzása, megterítése, takarítás, mosogatás, rendrakás, cipekedés. A juttatás a szálláson és a napi három (szegényes) étkezésen kívül havi 350 márka - ami amúgy több, mint a német Azubiké (Auszubildende-r: szakmunkástanuló).

Vicces sztorik? A konyhán mindenki fingik - a felszolgálók ezért is irigyek a szakácsokra. A szakácsgyerek hatalmasakat tol ki, mutat felfelé: Lampe isch kaputt. Konyha-szerviz csak külön helyiségekben étkezik. A külföldiek üvöltetik a Modern Talkingot a magnón, német gyerek belázad, hogy kapcsoljuk már le ezt a szart. -Miért, ti németek büszkék lehettek rájuk... -Mert ti magyarok büszkék vagytok Karel Gottra? Vajdaságba települt boszniai szerb gyerek: dehogyis van bármilyen ellentét a magyarok meg miközöttünk. Úgy vannak, mint te meg én: barátok. Nem bántja őket senki. Több vicces nem nagyon volt.

Kapcsolat az otthoniakkal hagyományos levélben - bennük a mindig hőn áhított újságkivágások otthonról. A sárga Deutsche Post-os Golf érkezése egyenértékű a magyar pénzespostáséval hónap elején. Néha-néha csomag olvasnivalóval, téliszalámival, hetente ritkán r-beszélgetés vagy hívókártya pofátlan összegekért. A lassan cammogó hetek éveknek tűnnek, magyar szó pár hasonló vendégmunkás sorstárson kívül sehol. Hogy mi történik otthon vagy akár a német külvilágban, az valami nagyon távoli, sejtelmes-ködös talánynak tűnik. De biztos jó lehet ott, mert itt nagyon szar. Amíg otthon a többiek három hét alatt letudják valamelyik budapesti szállodában a gyakorlatot pár ezer forintért, mi itt szopunk egész nyáron. Gyerekmunka, sok pénzért! Ők meg már biztos a Palatinuson henyélnek, és otthon a Muter főztjét zabálják... Életünk alvással és munkával telik: a heti egy szabadnapon pedig próbálunk menekülni a környékről is, hogy ne hívjanak be hirtelen egy kis különmunkára - ha bírjuk energiával és nem alusszuk át az egész napot a kimerültségtől. A mikrokörnyezet itt a semmi közepén - a legközelebbi falu kétórányi sétára található - egyben minden. A szobatárs, a személyzeti szállás, az idióta, hangoskodó külföldi kollégák, a pár otthonról elhozott kazetta (azóta se bírjuk meghallgatni őket), a szétolvasott könyvek, a rádió, az egyre inkább elnémetesedő álmok és gondolatok. Munkakezdés reggeliztetésnél 5:30-kor (Frühdienst - korai műszak) , de leginkább a Teildienstet (részműszak) szereti a vezetőség erőltetni - reggeltől ebédidőig munka, utána pihenés (alvás) késő délutánig, majd vissza zárásig, megint alvás. A munkaerő optimális kihasználása, a mindig érvényes vendégforgalomra alkalmazva - és persze nem tudsz csinálni kb. semmit a napoddal. Egyedüli remény a rossz idő: akkor nincs annyi vendég, bár munkát a semmiből is teremt a felettesed.

De most, hónapok után végre történik valami a szállodában. Állítólag magyar vendégek érkeztek, talán ők azok ott? Mondanak mindenfélét, nem akarunk lukra futni. Megközelítjük őket óvatosan - mintha tényleg magyarul beszélnének. Teszünk még egy kört, észrevétlenül. Valóban magyarok.

-Sziasztok, csak nem magyarok vagytok?

-Te, ez a pincérgyerek meg mit akar itt?

-Fogalmam sincs.

-Tibikém, lassan elég lesz - mintha csak nagyfateromat hallanám. Amúgy igaz: külföldön mindenki csak a magyart kerülje el, mert az hagyja mindig cserben, és döfi hátba. De mindez még nem változtat a tényen, hogy ez a rohadt kapitalista Bitumex a havi 450 bruttóm és egészségügyileg kiemelten kockázatos ülőmunkám mellé képtelen egy normális kávégépet meg papír kéztörlőt biztosítani. Fasz kivan ezekkel, phöjj. Megyek a Phadowonhoz - ott túrórudi-automata is van -, vagy a UK-be, most már tényleg... az a baj, hogy hagyjuk magunkat, ezek a multik meg bármit megtehetnek velünk. A családi kis- és középvállalkozásokat kéne inkább...