Az internet aranykora

2011/02/23. - írta: Modor Tibi

Nosferatónak köszönöm szépen a gyönyörű bekezdéseket (mindig tudom, kihez kell fordulni jó téma esetén), az ő sorait emeltem ki idézetként.


Internetto, Törzsasztal, Drukkerkocsma. Na, ide lépj be: freemail.hu. Itt tudsz drótpostafiókot létrehozni. Nekem tibor@. Neked lehet jozsi@. Kukac, azaz, ott. Alt géer. Nem, a másik, a géer. Most akkor találj ki valami jelszót, de nehogy elfelejtsd. Jól van, na így néz ki. Mi is volt? Jájj. Na mindegy. Ékezettel írtad be legalább? Gratulálok. Akkor legyen nyjozsi. Ékezet nélkül persze. A jozsi még nem foglalt? Ja, hogy oda nem tudsz belépni. Akkor jozsi2 vagy nyjozsi vagy bánom is én.

33-as, 56k-s modem. Este 10 után kedvezményes, csak meg ne szakadjon, kezdhetjük elölről. Aztán hattól, átalánydíjban, csak négyezer havonta. MindenkiNet. Modemzaj! Egész este foglaltak vagytok, kivel dumáltok ennyit? Bekötés után egy órán belül pornókeresés- és találás. Két órán belül román- és szlovák szurkolói fórumok teletrollkodása. Először meglepődünk, hogy visszaszólnak, aztán már várjuk.

De ha a freemail számára tárcsázol be, az ingyenes 10 percig. Próbáljuk ki, hátha nemcsak levelet enged tölteni, hanem netezni is! Vagy esetleg HiX Arénát telneten, jó a chat, ott sok magyar van. A Netikettet azért nézd át előtte, nem illik például NAGYBETŰVEL ÍRNI, mert az kiabálás. ÉRTED?

Az Internet Kalauz újságból kinéztem 5-6 hompédzst, azokat a mai internetezésem során megnézem. Az egyiken vannak nagyon jó animált gifek, töltök csomót, meg jó háttereket, még jól jöhet. Aztán kedden jövök
legközelebb, nem jövünk egyszerre?

Drótpostagalamb.

És igen, nem szép dolog a másikat helyesírása szerint megítélni, de két szóra nagyon ügyeljünk, ezek pedig az egyelőre és a muszáj. Sose a személyt minősítsd, maximum a véleményét! Köszönj szépen, és ne találd fel a spanyolviaszt. Olvass végig mindent figyelmesen, de legalább az utolsó pár száz hozzászólást. 

Geocities, altavista, altavizsla, extra.hu, swi.hu, freeweb.hu, elender. Domainnevekben ~ meg hasonló hülye karakterek használata. Elenderes accok közzététele, de sok gyökér választotta ugyanazt jelszónak, mint a usert... persze addigra már egyik se működött. Sajnos, végigpróbáltam eleget. Mindegy, jó ez, ami van. Személyes honlapok irdatlan méretű szkennelt fényképekkel, vendégkönyvvel, idétlen és felesleges animációkkal (under construction), számlálóval, linkekkel más érdektelen oldalakra - mindez Front Page-ben készítve.

Keresők, altavista.digital.com, heureka.hu. mp3-letöltés Gettó Mókusok Társasága oldalról, jó hülyék, és mindig vannak fent friss zenék, és nem joint stereo, hanem rendes, meg 192. Ha lejátssza letöltés helyett, akkor jobb gomb, mentés másként. Mondom, nem kell duplán kattintani a linkre.

URL-ben /cgi-bin állandóan.

Fórumozások! Tizenévesen a világ egyedüli igazságának birtokosa minden politikai és szurkolói fórumon minden témában, hatalmas lekezelő szövegek és tudálékoskodás, forráskérésre ideges-lázas keresés, majd kushadás. Számtalan hamvába holt topikkezdemény zseniálisnak hitt ötletekkel, amit egy tíz évvel később aztán bosszúból blogra viszünk. Bejött, úgy kell nektek. Tehát mégis zseniális volt, vagy csak az internet hanyatlik. Focis fórumokon hatalmas anyázások, fenyegetőzések, pár hónap után életre szóló barátságok szövődése ugyanazokkal. Legnagyobb  kokszos huligánok mind 17 éves, ötvenkilós gimnazisták.

Irc! #modoros, #gay.hu #akármi. /me éhes. Név kezdőbetűje + tab, ezt aztán úgy hisszük, minden magyar és nem magyar szónál használni tudjuk, persze nem. Botok, /whois, IP-cím elejét megpingelni, jíhá, látjuk, melyik városból ír. Vagy nem. Rosszindulatúak /versionöznek. Lagzok, pingme, seen. Hi all, re. Csoportos áttrollkodás a #slovakia és a #bratislava csatornákra, öt másodpercen belül permban. Nem baj, jót mulattunk, ide a pacsit. Csatornákat aztán mások elfoglalás, mi visszafoglalás. Brutális árnyékélet és kapcsolati háló kialakulása, új barátok, csatibuli. Csati! Legundorítóbb magyar szó. A Cicamica-Kiskakas-Rambo-Gina16-szerű nickek ötvenes-dohányos jutkák és elhízott informatikusok, szakállas bácsik. Trefort, chat.hu, Tétova Teve. Netezések reggel hétig, szülők hatalmas örömére. Főleg, amikor letöltés miatt úgy marad a modem, és órákig ketyeg a számláló. Durva netfüggőség már '99-ben. Jössz focizni? Nem, ma netezek.

ICQ, LOL. Mi az a sok zárójel? Már évek óta meg akarom kérdezni, csak mindig elfelejtem. Az azt jelenti, hogy mosolygok :))))))))

Kezdők balfaszkodásai! Sziaszia, sokat netezel? Na, ezzel lehet pénzt keresni. Csak installálod ezeket a toolbarokat, és kattintgatsz, bejön egy csomó zsé. Ismerek olyat, aki már kapott csekket is. Na de most jön a trükk: így még jobb: felrakod ezt meg ezt, és ez majd mozgatja az egeredet, mintha ott lennél. Aha. És ha hozol embert, akkor az után is kapsz jutalékot. Persze trójai meg spyware, pénz soha, toolbar kiirthatatlan. Más haveroknál csetes nőzések! Mailcím megadása, levélbomba. Ezt neked, kiskanos, kell még? Nesze még ezer mail a kis fiókodba, kisköcsög. Andiebaba14 kamunickkel trefortos cset, azonnal ezernyi priviblak nyílik, egész jó beszélgetések kialakulnak.

Szarabbnál szarabb méjlszolgáltatók! Freemail, hotmail (legalja), yahoo, primposta. Na a primposta tényleg jó lesz, ez ez életre szól ugyanis, ráadásul három megás tárhelyet adnak, választhatsz kgb.hu-t, cia.hu-t, lamer.hu-t, amit csak akarsz. Vagy egy-két évre szól csak, szerencsére. Outlookot beállítani képtelenség, nagyon gyorsan fel is adtuk.

Féreg oldalak! Perverz Pityu honlapja az extra.hu-n! Betegségek, nagyfejű fiú, aberrációk, buzik, balesetek, rotten.com, goregallery, shitcity, japán hányásszex, fastest man in the universe, ujjlevágás, Duracell-elem. Nem, ilyen féreg nem lehet az emberi faj. Miért születik ilyen a világra, ezeket tényleg ki kéne irtani. Na még ezt nézzük meg gyorsan, aztán menjünk valami normálisabbra... Internetland, beégésem története, kémprogramok leszedése hatalmas hackerré válás reményében, amivel persze csakis muterék gépét sikerül megfertőzni. 

Ősrégi mémek! Pudvás csávó, Kurva szádat, toszódj meg, Dallasz - teljes Dallasz! Ne tudd meg, bazmeg. Úgy elverem, mint a rongyot, bazmeg. Terminátor-utószinkron (aggyámá egy bélást!), de az gyenge. Badday. Odaadom floppin. Én vagyok a Vízisikló! Kibannoltál, geci? Kamu, csak megrendezett volt. Á, szerintem komolyan csinálták. 

Letöltésfüggőség! Az elején csak audiofinder.com, a 70-es 80-as évek MTV-n éveken át hiába vadászott legjobbjainak villámgyors leszedése, magyar extrás oldalak, Kozmix, Vénusz, Bon-Bon, Dopeman, GanXta, Irigy Hónaljmirigy - ami csak van, jöhet. Mai napig szégyen, de első mp3: Britney Spears - Baby One More Time. Ftp-s önkéntes mecénások kincsesbányáinak találása valahogy. Korda Gyuri, István, a király, KFT, Szécsi Pali. Filmek letöltése modemmel, később Napster! Éjszakákon keresztül rarok leszedése, ami aztán vagy összeáll, vagy nem. DVD-ripek, még egy kodek, még egy kodek, meg egy plugin. Még mindig fekete és néma, de ott megy valami. És ha sikerült 3 átvirrasztott éjszaka után, akkor hatalmas öröm a tizenötcollos monitoron nézni a szélesvásznú Stigmatát.

Segítek létrehozni tar.hu-n egy accountot, aztán majd regelünk 30-40 freemail-címet, hogy elférjenek a fájljaid is. Csak készülj fel, hogy a faszszopó admin néha törölni fogja. Reklámcsíkot meg eltüntetjük majd valahogy. Sütiket ne engedélyezd, veszélyes. Egy barátom kapott olyan vírust egyszer, hogy leégett a gépe. Lehet ilyet írni. Egy magyar srác írta. Ismerem a gyereket, aki feltörte az Elendert, tőle vettem a hálókártyámat. Meg nem mondanád róla így.

Most már összejött annyi dolog, hogy elmegyek CD-íróhoz és kiíratom vele. Vinyón viszem, meg mittudomén 30-40 floppy. Ebben van a jövő. Főleg ilyen képek, meg 1-2 program, játék és FELHASZNÁLÓI PROGRAM vegyesen (kifejezés!!!).

Legelső mém szerintem még. MOD-fájlban a "leeemérné nekünk a telefonzsinórnak a hosszát?" - "mérjed le a tiedét otthol."

Azaz, cédésüttetés! Haveroknál, üzletben, pénzért, szívességért, ingyenélősködés. Házat szétkapni, vincsit (hatgigás csúcsmodell) kicsavarozni és óvatosan alufóliába csomagolni. Rutinosabbak külön védőtokot szereztek. Vigyázni kell, haveromnak a 70-es troli leradírozott mindent... CD-írás maximum dupla sebességgel, közben kávé-cigi-kaja. Nem szabad hozzáérni a géphez, és remélhetőleg a villamos se menjen el a ház előtt pont akkor. Buffer underrun, csillogó poháralátét. CD-írós vendégeskedések, hatalmas adatcserélgetés! Persze a másik le se szarja büszkeségünket, gyűjteményünket. Kösz, csak egész albumokat fogadok el. Ha esetleg mégis kell neki valami sajnálatból - szívmelengető érzés, végre nekünk is volt valami értékes tartalmunk. Te, ezt hallgasd meg, oltári jó bolgáros-törökös cigányzene. Kocani Orkestar, Macskajaj-zene, Gladiátor-zene, Ponyvaregény-zene, A Part-zene, Trainspotting-zene, Desert Rose, Santana, Jethro Tull, Gary Moore (nyugodjon békében). Film- és haszontalan programok egymásra tukmálása. CD-katalógus, egérátváltoztató, madzsong, legújabb Winamp és audiograbber, hang- és képszerkesztők. Zenéért könyvtárba is eljárás, otthon rommágrabbelés. Mp3-ak rendszerezett tárolása albumokba rendezve, beszámozott számcímekkel (kizárólag kétjegyűekkel, úgy a 01. után nem a 10 jön). Fájl- és ID3-tagek következetes szerkesztése. Örök dilemma: az együttes nevét belevegyük-e, vagy csak az albuméba, és ha igen, legyen-e ékezet és szóköz, vagy maradjunk az underscore-nál. Mai napig megoldatlan. 

Haveromnak kábelnete van, tvnet... a rohadék. Most dupla ISDN-nel már olyan 18k/s-ig is felszökik - kicsit több lett a számla ebben a hónapban, olyan tizen-huszonakárhány, de nekem így is bőven megéri. Kocsmába nem járok, nem cigizek, valamit meg csak kell, hát nem? Egyszer majd csak bevezetik az ADSL-t, abban reménykedünk. Vagy odaköltözünk...

312 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

peti papagáj 2011.02.23. 18:38:08

2000-től modem, éjszaka stars-nackt.org német pucércelebes oldal nézés, egy éjszaka alatt 10 MB adatforgalom

Jozsó_ 2011.02.23. 18:39:33

Egyébként én tényleg kaptam pár csekket azok után a reklám bannerek után. Igaz azért volt vele szívás rendesen.

Nekem még az jutott eszembe mikor a home page-t nem tudták mire fordítani és így lett "magyar ottlap".

Plusz még mielőtt egyáltalán internetto fórum lett ott volt a "Hét kérdése" vagy mi, ami minden fórumok őse volt.

fidesz = házmesterek pártja 2011.02.23. 18:44:00

@no mail, no problem: én dolgoztam régebbivel is, BEEEE :-P :-D
Igaz, először még középiskolában találkoztam "testközelből" számítógéppel, egy R20-assal.

test subject #28 · http://www.youtube.com/watch?v=b-kDpnArNg4 2011.02.23. 18:44:41

hát ez nagyon súlyos volt...

főleg mikor beugrott a duracell elem...

Herlock Sholmes 2011.02.23. 18:49:41

DC++, wcx_ftp.ini lopás
HIX Aréna csajozás
www.budapest.com/chat
www.interpest.com/chat
TalkCafe
Nagy idők voltak.

shinny bayaar (törölt) 2011.02.23. 18:57:57

"Bazmeg, csakugy elszallt a vadiuj masfelmegas vinyom, hat basztal te mar ilyet sanyi?"

albi99 2011.02.23. 19:29:40

ratio-s ftp oldalak
mobil rack
netscape
www.extra.hu/goyo :)

no mail, no problem 2011.02.23. 19:48:12

@Atomot az indexre!:

milyen régebbivel, te ;) én csak egy-két hónapot voltam R-20-on, amit mindenki örömére sikerült lecserélni R-22-re. ennyi idő alatt jól megutáltam, mert néha egy hét alatt nem bírtam lefuttatni egy pár perces programot, annyit volt rossz. roppant kínos volt, hogy az imperializmust is majdan legyűrő haladó szovjet teknika egyfolytában hibázott. ehhez valószínűleg az is hozzájárult, hogy az üzembehelyezésre érkező szovjet mérnök elvtársak a hétfőnként a tisztátásra kiosztott heti egy liter etil-alkoholból azonnal megittak 9 decit, így emiatt kissé foghíjas lehetett a zsírtalanítás.

blur7 2011.02.23. 19:51:29

@Stronci: Kereslek. :)
(Életemben nem használtam egyébként.)

Pöcsköszörű 2011.02.23. 19:57:15

@Penya64: én még a korai időkben néztem, később lehet hogy volt 192-es, nekem csak az mp3pro rémlik

Penya64 2011.02.23. 19:58:59

@Pöcsköszörű: Es tenyleg! Meg nagyonregen valoban. Most esett le

Alamio 2011.02.23. 20:01:43

Senki nem említi az elmaradhatatlan "honnan IRC?" Kérdést?

fidesz = házmesterek pártja 2011.02.23. 20:08:48

@no mail, no problem: az már nem iskolai gép volt, de jóval régebbi (diszket hírből sem ismert), mint az R-20-as... :-)

Penya64 2011.02.23. 20:20:53

w3.swi.hu/elp Exhibicionistak es leselkedok paradicsoma :)

Meg mikor a supergamez meg superwarez volt

Pöcsköszörű 2011.02.23. 20:35:22

puskásba jártam középiskolába, itt volt először sulinet, emlékszem milyen ökölharc ment a géphelyekért hétfő délután kettőkor (fel kellett írnod magad egész hétre).
egyszer lemaradtam, és mérgemben letéptem a papírt. akkor egész héten nem netezett senki. volt is feszkó a geekek között, melyik lehetett az a szemét :DDD
régi szép idők, sigh

Gonoszfóka 2011.02.23. 20:44:21

Első netes élmény: gimi, 98 környéke. Mi még a win 3.1-et bűvészkedtük, és lestünk át a terem másik felébe, ahol az infós osztályból 1-2 srác böngészte az nba.com-ot...mi meg azt se tudtuk, mi a fene az, amit olvasnak.

Amúgy egon.gyaloglo.hu megvolt, freemail.c3.hu szintén, hix listástul, altavista és altavizsla, az extra.hu mindenhatósága. Először a suliban Macintosh gépeken netezés, az egygombos egér örömeit élvezés. Chat először a danubius chaten, aztán sokáig gyalogló chat, volt szoba, ahol opjogot kaptam mindig :-) Szintén voltak "keress pénzt a netezéssel" típusú dolgok, és játékot 10-15 floppyn hazacipelés, 2 db CRC hibás, majd a jövő héten a 2 rész újbóli felmásolása után már csak 1 volt CRC-s :-( Szóval 3 hét / 1 játék...szép volt.
A másik: betárcsázós net indít, e-mail fiók betölt, kapott levelet elolvas, kapcsolatot bont, választ wordben megír, kapcsolat izzít, bemásol, elküld :-)

Itthon vagy 4 éve van csak net (mármint ADSL), addig nem kellett, mert az egyetemen elég volt, amit neteztem. Ha meg mégis szükség volt valamire itthon, jó barát volt a matávos nyílt internet, szóval a modem hangja tisztán megvan :-D Sőt, még megvan az 56 kbps modem is, eredeti dobozban :-) Volt olyan, hogy egy ideig ingyenes volt a nyílt net, na akkor rendszeresen érdeklődtek rokonok, szomszédok, hogy egész este nem tudtak minket felhívni :-)

Ami kimaradt: IRC, kazaa, drukkerkocsma, fórumok. Az utóbbira csak 2-3 éve kaptam rá, de most se vagyok túl aktív sem itt, sem máshol.

És köszönöm én is a posztot, jó volt nosztalgiázni :-)

2011.02.23. 20:44:46

@Goose-T: @Judea: 96-99 KLI :)

@Penya64: elp mekkora jó oldal volt:)

Penya64 2011.02.23. 20:48:57

Ja az elpn szerettem a torteneteket:) Amibol aztan lett kesobb a torte-net.hu vagy milyen oldalis is...

killercsiga 2011.02.23. 20:52:53

"Internetland, beégésem története, kémprogramok leszedése hatalmas hackerré válás reményében, amivel persze csakis muterék gépét sikerül megfertőzni."

boldog békeidők :)

Penya64 2011.02.23. 21:01:40

@killercsiga: egesek.html!!! Azazazaz:) Meg a hacklife! Vegtelenitett telefonkartya meg ingyenkola az automatabol :)

killercsiga 2011.02.23. 21:07:04

Mondjuk ennek kevés köze volt a modorossághoz, de a nosztalgia nagyon bejön. :)

Tekincsa Wakumba 2011.02.23. 21:10:16

@pause: Van. Nekem egy félévem bánta az arénázást. :D
Szerintem a koleszban töltött időm 80%-át akkoriban az alagsori gépteremben töltöttem. Jézusom, hányszor volt olyan, hogy akkor mentünk fel a szobatársammal, amikor a rendes diákok mentek az első előadásra. :D
Ja, és a haverommal mai napig az akkori nickünkön szólitjuk egymást, és a "re"-t is használjuk.

Istenem, micsoda nosztalgia.. :)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.02.23. 21:50:40

@killercsiga: ó, a beégésem története. Mikolt új férje és annak régi felesége meg a gyerekek :-)

mqqq 2011.02.23. 22:00:30

van ibm.netes accom zöldszámmal, nektek olcsóbban, érdekel valakit ?

v_a_lucky 2011.02.23. 22:08:18

@vészmadár (pica pica): A Te Kurva Anyádat!
Azon kívül, hogy mindent leszólsz, mindent kritizálsz, szerinted minden szar.... ezen kívül, van valami értelmes mondanivalód?
(és nem csak itt, minden más blogon is)

A net régen is hazsnálható volt. Az, hogy te nem tatáltál meg rajta semmit, az nem a net hibája!

Amina81 2011.02.23. 22:11:26

QUIOS-os sarga hatteres INGYEN sms kuldes senkinek nincs meg? :)

Zorita 2011.02.23. 22:18:10

kemény egy bejegyzés, majdnem megríkatott, pedig nem is vagyok geek :))
uzsi mellé floppyt csomagolsz az isibe, hajj :D
meg mikor beindult az internetto, angoltanárunk sietett a SZÁMALKba, mert az kb. akkora történelmi esemény volt számára, mint '89-ben a köztársaság kikiáltása :)) egész éjjel nem aludtunk az izgalomtól, te netuddmeg

Gonoszfóka 2011.02.23. 22:51:16

@Amina81: jelen :-D 2000-2002 körül, ha jól rémlik...

nyuszy 2011.02.23. 22:56:10

@Amina81: Dehogynem, meg az mtnsms is, de ezek bőven 2000 körül voltak már.

Amina81 2011.02.23. 23:33:18

@nyuszy: Teeeenyleg, mtnsms is :)) Ja vhogy akkoriban voltak, de az ugyanez a nosztalgia korszak :)

Penya64 2011.02.23. 23:36:53

Meg joval elotte 99 korul volt az unimobile nevu progi amit a gepedre tettel, nem weblap volt, es azzal is lehetett kuldeni.

sdani 2011.02.24. 00:02:09

És megvannak a Schönherzes hülyeségek? Nekem közöm sincs se az koleszhoz, se a BME-hez, de ezeken kötelezők voltak:
Jeges - Mi vagyunk az arabok (www.youtube.com/watch?v=4IsBfG8uBeU)
CSernozjom turiszt (www.youtube.com/watch?v=EhmazxTBCR8)

no mail, no problem 2011.02.24. 00:24:05

@Zorita: már a régi, a etele úti épület sincs meg, ha jól emlékszem tavaly bontották le. még szakasits árpád útnak hívták az utcát, amikor oda jártam a könyvtárba, főleg az amerikai számtech lapok miatt.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.02.24. 00:26:11

Aki szerint "kimaradt" az IRC, az elolvasta rendesen, he? :D

la paloma de la rosa 2011.02.24. 00:37:27

Atyaég. Könnyeim lepotyogtak ahogy a nosztalgia átjárt. Gyönyörű volt, gyönyörű. Köszönöm Tibor, újra tinédzsernek éreztem magam. :D

jürgen baromartz 2011.02.24. 00:48:02

amikor a leírtak még aktuálisak voltak, én olyan 10-12 éves taknyos kölyök voltam, emlékszem iszonyú irigy voltam a netet bűvölő májerekre... így elolvasva viszont, inkább tűnik az akkori internethasználat kínszenvedésnek, mint hasznos időtöltésnek :D

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2011.02.24. 00:48:55

Hej ha ezt a Netscape Navigator 2.0 meg tudná nyitni... Pedig úgy hasít a 486 DX-en! Leszedtem egy krekkelt bryce-t, érdekel? Két floppys az install, egyre nem fér rá!
Tripod, wired, hudir. Heureka.
Simcity.

jürgen baromartz 2011.02.24. 01:04:28

bátyám akkoriban rendszeresen járt könyvtárba zenei cd-kért (bravo hits, juventus mix etc..), a már akkor elavultnak számító pentium 100-as gépünk egyetlen egy gigabájtos vinyója folyamatosan tele volt a zenéivel (micsoda szerencse, hogy a windows 95 nem foglalt többet 80-100 megabájtnál, ha jól emlékszem). na meg az a szopáshalmaz, amikor ki akartuk írni a dolgokat cd-re... a városközpontba kellett járni ezért a "fénymásolós gyerekhez". rettenet. a netezés hozzánk csak 2004-2005 táján ért el (384 kb/s adsl 8990 forintért havonta az axelerótól, muha!) - de akkorra már szegény megboldogult p1-ünket elcseréltük egy belső cd-íróért :D (érdekes, hogy a következő gépet pedig egy belső dvd-íróért. gyorsan avul a technika)

szóba került fentebb a "monitorszűrő": csak egyetlen hasonlóan fölösleges fícsör ugrik be azokból az időkből, ez pedig a "turbo" gomb a számítógépházak elején. mindent tudott az a varázsgomb, csak éppen kakaót nem adott a gépeknek, bár az összes, n00bok számára írt "hogyan használja a pc-jét" könyvben benne volt, hogy azt okvetlenül be köll nyomni mert borzasztó hasznos.

Penya64 2011.02.24. 01:48:49

@sdani:

Jegestol volt mivagyunk a niggerek is, keress ra, meg mivagyunk a sargak is.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.02.24. 08:25:45

@la paloma de la rosa: hát igen, micsoda szemránckrém-lúdtalpbetét-fogyitabletta salest csinálhatna Modortibor ezen a blogon... :-)

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.02.24. 08:38:33

@Zorita: img541.imageshack.us/i/img4102d.jpg/

két éves kép, akkor már az Évike könyvesboltja a bejárati ajtó mellett nem működött

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.02.24. 08:44:58

@Modor Tibi: a kommentelők nagy hányada - nemcsak itt - nem olvassa magát a posztot. Jó esetben átlósan átfutja, meg megnézi az utsó 5-6 kommentet. 5 sornál hosszabb összefüggő szöveget nem olvas el mainapság a legtöbb netező:)

2011.02.24. 08:54:14

Valaki elárulhatná hová tűnik el a komment?
szóval: átérzem a problémát, mert itt mobil netem van, és kinyomok egy passzanszt, mire az oldal letötlődik, de holnap indulok HAZA, és már a vonaton is jobb kapcsolat, mint ez a trutyi.

@vészmadár (pica pica):
Igazad van abban, hogy nem a legszerencsésebb a címválasztás, mert inkább hőskornak nevezném, az aranykor még nem jött el. Ja, hogy akkor kevesebben voltak a hálón? Ebben épp ez a lényeg, mint a mobil telóban, hogy minél többen vannak rajta, annál jobb.
Gyerekkoromban nekünk volt telefonunk, de mire mentem vele, ha az osztálytársaknak meg a haveroknak nem volt?

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.02.24. 08:56:30

@v_a_lucky: nem emlékszem, hogy anyáztalak volna.

@Judea: asszem az egyik legősibb mérnök-modor a villamosmérnököt trolimérnöknek hívni:) Még annyit tennék hozzá, hogy:

gépész-villamos testvérszak, illetve (építszeknek:)
magasan a legjobb:)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.02.24. 09:08:44

@Frengi: nem tűnt el, pár napja a blog.hu motorkája gyengusz, plusz úgy tűnik, kitalálták azt a marhaságot, hogy a komplett blog.hu térben nagyjából 8-10 percenként írhatsz egy kommentet.

ez kb. be is fog tenni a modoros-féle blogoknak...

2011.02.24. 09:28:30

@vészmadár (pica pica): igy van ez, ha egy harmatgyenge szerver találkozik egy még gyengébb kapcsolattal.

Ja, láttam ilyen madarat mint az avatarod, ez egy jó galamb nagyságú pipi, ide jár a szomszéd kertbe, amúgy nem tudom mit keres itt, most itt vagyok északon az Elba torkolat vidékén.
Vagy ez itt van itthon? vagy keverem valami hasolóval?

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.02.24. 09:37:14

@Frengi: A szarka Eurázsia teljes mérskékelt övi részén elterjedt. Van egy világosabb kékes szárnyú faj a mediterrán régióban (Cyanopica, olyat még nem láttam). Van Észak-Amerikai alfaja is ami majdnem tökugyanolyan mint az európai.Általában, az északi féltekén majdnem minden, a Pica nemhez tartozó alfaj tökugyanolyan. Az ázsiai (olyat már láttam) kicsit csillogósabb sötét-kékes-fekete.

Van még néhány rokon nemzetség, amelyek alkatra hasonlóak ám más színűek, de azok európában (a Cyanopica kivételével) tudtommal nem honosak. De ennek utána kellene néznem.

2011.02.24. 09:37:14

Még csak annyit, hogy 2001-ben volt valami tomato.co.uk oldal, ahonnan nem csak sms-t lehetett ingyen küldeni bárhova, de az akkori Nokiákra (3210 rulez) jópofa logókat és képüzeneteket is ingyen naponta 3-4 darabra korlátozva!

2011.02.24. 09:52:30

@Professor Pizka: ráadásul Matula bácsi óta tudjuk, hogy a puskát is felismerik ;)

Ui.: valaki mondja meg, mennyi pontosan a néhány perc, amit két komment elküldése után várni kell?

rettentó 2011.02.24. 10:10:02

"Miért születik ilyen a világra, ezeket tényleg ki kéne irtani. Na még ezt nézzük meg gyorsan, aztán menjünk valami normálisabbra..."

Nosferato egyik csúcsteljesítménye ez a bejegyzés. Emil!

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.02.24. 10:19:32

@Frengi: hát, ha ilyet láttál, akkor az szarka, egész európában elterjedt, a hidegebb területeken is elboldogul, amennyire én tudom, nem tájidegen még az északi német és dán területeken sem. ezügyben azonban a Prof a mérvadó, remélem olvassa és nyilatkozik.

Adam89 · http://adam89.fw.hu 2011.02.24. 11:15:43

Öldöklős játék helyett Terep2?
PCX-ben rajzolt saját pályák?
Három óra masszív ComLogo húsz perc óravégi Kiwwi netért. Persze a szerverben 56K szoftmodem, rákötve koaxon 18 gép...

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.02.24. 11:42:26

nah, a Prof közben már meg is válaszolta, szakavatottan:)

la paloma de la rosa 2011.02.24. 11:49:15

@Professor Pizka: Még szerencse, hogy nekem nincs rá szükségem. Tökéletes bőrrel és alakkal rendelkezem. Meg persze a korábban tárgyalt szerénységgel, mely természetesen nem lehet nagyobb az ön szerénységénél.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.02.24. 11:57:17

@vészmadár (pica pica): A munkahelyem (körgangos budapesti ház) udvarán épp most is hat szarka veszekszik iszonyatos cserregéssel :-)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.02.24. 12:09:47

@la paloma de la rosa: Itt mindneki tökéletes bombanő. Vannak szőkék, barnák, sikszék és rüfkék, csöcsösek és sportosak, komolyan Modor Tibi lesz itt az elektronikus Hugh Hefner. Az ide író hímek pedig magasak, vállasak, bugyiolvasztóan jóképűek, térdig ér a farkuk és ízléstelen sportkocsikkal járnak. Én vagyok egyedül kissé korpulens, de az meg a burzsoázia diszkrét hája.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.02.24. 12:34:12

@Professor Pizka: nálunk a suliudvaron egy szajkó lakik a lakatosműhely melletti fán, egész professzionálisan képes alkalmanként utánozni a rosszul flexelő gyerek okozta zajokat (tudod, az a sikítva nyekergő fémbeszorulós zaj):)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.02.24. 12:40:18

@vészmadár (pica pica): A szajkó meg a seregély nagyon bitang ilyen szempontból. Csodálom hogy a szajküt egyik európai nép sem tiszteli vallásosan. Ahogy pofátlanul elcsalja a kutyát ugatással, majd ellopja a kajáját és egyéb trükkjei... a legjópofább madarak egyike. Nemrég a Budai Központi Kerületi Bírósággal szembeni telken láttam egyet, ahogy vártam a buszra.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.02.24. 12:51:59

@Professor Pizka: itt komlón mindenhol ott vannak, egészen barátságosak, bár úgy vettem észre, itt a mókusokkal alakult ki egyfajta állóháború, többedszer látok már mókust zargató szajkót a környéken.

entropic · http://e-konyv.blog.hu 2011.02.24. 12:54:38

@GERI87:

Gunyit építene... a posztból is ismerős volt sok minden, de ettől a kifejezéstől tört rám az igazi nosztalgiahullám. :D

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.02.24. 12:59:04

@vészmadár (pica pica): miután a szajkó, a szarka és a maókus (ez a szabolcsi alfaj neve) is előszeretettel fosztogat fészket, ez valahol érthető :-)
Itt fővárosilag a belvárosban, ahol élek és dolgozom, csak szarka van, Budán a hegyi részeken viszont van sok szajkó meg büdösbanka is, meg mindenféle harkály, bár az emberjárta részek miatt eddig még csak balkánit láttam. A dankasirályok viszont már násztollazatban vannak, láttam ma a kettes villamosból, a szárnyak szép új szürkék, a fejek feketék, let's talk about sex baby :-)

Sand Lover 2011.02.24. 13:03:45

@Professor Pizka: “a belvárosban, ahol élek és dolgozom, csak szarka van,”
Pont ezt akartam írni, hogy errefelé valahogy nagyságrendekkel több a szarka, sőt, szajkót nem is látni.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.02.24. 13:09:57

@Morgan LeFay: A szajkó igényli az erdőt, a szarka meg már régen urbanizálódott. Pofátlanság terén holtversenyben elsők :-)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.02.24. 13:12:11

@Professor Pizka: a büdösbanka (gondolom ez a búbosbankával megegyező madár) neve mifelénk fostos bugybóka:)

2011.02.24. 13:14:00

@Professor Pizka: Remélem a megyjegyzésedet a reklámokról nem nekem szántad, bár én már túl vagyok az e féléknen, az embernek egy idő után meg kell barátkozni a ráncaival, az legalább nem fáj.
(ismered a mondást: 50 felett ha reggel arra ébredsz, hogy nem fáj semmid, akkor meghaltál)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.02.24. 13:20:17

@Frengi: dehogy neked, hanem azoknak akik megrémülnek, hogy jé, öt éve még nem fájt a derekam :-)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.02.24. 13:24:08

@Professor Pizka: nyilvánvaló okokból én a szarkát tartom egy hangyafasznyival többre:)

zulululu 2011.02.24. 13:27:01

Fujj de egy undorito igenytelen korszak volt. Mennyire orulok hogy tul vagyunk ezen a szennyen...kirazott a hideg, vegig sem olvastam mert depis lettem majdnem :D
(ergo jo lett a poszt errol az undorito korszakrol)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.02.24. 13:35:36

@Frengi: akkor én lehet biológiailag előbb öregszem vagy valami, mert én 32 évesen is érzem ezt reggelente. Főleg a világ fáj, enyhén jobbra dőlve:)

2011.02.24. 13:58:06

@vészmadár (pica pica): ez is olyan érdekes, hogy a 30-asok itt nosztalgiáznak, nekem meg olyan mintha tegnap lett volna.

Utána számoltam kb. 10 éve lógok a neten, de még mindig nem vagyok otthon benne, közben leszakadtam sokminden másról, nem tévézek, a rádió is ezen jön, ezen telefonálok. (Minek előfizetni, ha a skypon 7€ az egész világgal ingyen telefonálok, és videó hívás, gyerekkoromban ez a fantasztikus filmek világába tartozott, nem godnoltam volna hogy megérem )nem járok bankba, nem lapozgatok menetrendet. Neten vásárolok, veszek repjgyet, vonatjegyet, a laptopom hozzám van nőve, és már a másodiknak jár le a garanciája, pedig csak tegnap vettem, nekem egy 2 éves hűség nyilatkozat oly annyira pillanatnak tűnik, hogy lemondani is elfelejtettem.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.02.24. 14:53:56

@Frengi: a nosztalgiázó harmincasok idióták, én mondom nekik eleget, de nem hiszik el:)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.02.24. 15:28:11

@Professor Pizka: amúgy én úgy tudom, csak a fiókák "büdösek", mert védekezésül fossák le bűzös anyaggal a támadót, de én úgy tanultam, az öreg jószágok ilyet már nem tesznek...

Judea · http://roleplay.blog.hu 2011.02.24. 17:59:32

@Frengi: Nem csalódtam benned. Nem értem, hogy sokan miért nem ismerik fel ezeket az előnyöket. A következő szint az lenne, ha már mindezt telefonon is el tudnád intézni. Csak eszköz kérdése, nem kell plusz tudás.

Judea · http://roleplay.blog.hu 2011.02.24. 18:23:38

@Professor Pizka: Kikérem magamnak, én kérem két ízig vérig kisnemesi, de belterjes család közös nászából születtem, így kellően gnóm kinézetem van, leszámítva a magasságomat, mert az átlagos.
A fiamon már nem látszódik, mert a feleségem félig idegen családból jött és szerencsésen keveredtek a gének.

2011.02.24. 20:06:42

@Judea: Én nem bánom akárki akár mit mond, de okos ember volt aki ezt kitalálta. Én minden nap rácsodálkozom, hogy milyen jó dolog a net.
Nektek ez természetes, mert ebbe nőttetek bele, de nekem még mindig egy csoda.

Volt egy kolléganőm, agyvérzéssel laszázalékolták, nem tudott eljárni otthonról, mondom neki, vegyél egy gépet, netet, és elleszel vele mint a befőtt. - Á, nem tudom én ezt már megtanulni. -Nyugdijas vagy, időd mint a tenger, próbáld ki.

Pár hét mulva bejelölt az iwiwen, elküldte mailben a fia mind a 300 esküvői képét, talált magának társat a neten, és boldogan élnek míg meg nem halnak.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.02.24. 20:41:17

Tétova Teve.. áááá!

Jelzem, a fácse iszonyatosan eliwiwesedett. (bejelölt a volt iskolám, vazze! hát honnan tudják, hogy én vagyok az? egyáltalán, hogy tud bejelölni 1 campus? nincs keze!!!!) Szerintem ott rontották el, mikor többnyelvűvé tették. Így most már Keleti művészhölgy világrengető teóriáit is ott sírhatja el. De, szerencsére, még nem teljes az átjárás.

Másik: kiadóknak miért érik még meg ezek a zenekar videós gyűjtemény DVDk? Felmegyek youtube-ra, bepötyögöm a zenekar neve mellé hogy "video" - megtalálom az összeset, minimum 3 különböző feltöltőtől. És frankón ős-MTV-fílinget csinálhatok a PC-vel. Ingyen!

csi szi 2011.02.25. 00:31:19

@reservoir: A DPG egyébként még most is működik, a klienst is le lehet tölteni valami eldugott weblapról. Legalábbis kb. 1 éve még megvolt.

csi szi 2011.02.25. 01:02:22

Egyébként a trefort chat is létezik még, csak a forgalma lett apró töredéke az egykorinak. Ja, IRC klienssel érdemes próbálkozni csak, mert a java kliens csak egy régi java verzióval működik rendesen (vagyis így már egy jó ideje szinte senkinek).

Dr. derelye vágó · http://www.freeworldgroup.com/games6/gameindex/castlewars.htm 2011.02.25. 10:13:44

@Penya64: egy jó párat kivégeztem
meg egy optikait is sikerült amikor még újdonság volt :D

Penya64 2011.02.25. 10:16:46

@derelye vágó: Nekem van egy optikai amit akkor vettem mikor kijottek, es maig mukodik teljesen jol:) Annyi baja van hogy ps/2-es. Egy ideje a szerelos aztalomon van, a javitott gepeket dugom ra

Dr. derelye vágó · http://www.freeworldgroup.com/games6/gameindex/castlewars.htm 2011.02.25. 10:27:31

emlékszem kis flopykal rohangáltam haza havertól ARJbe tömörített játékokkal
az volt a legfaszább amikor már csak két floppy volt hátra és az utolsó előtti szar, haverhoz vissza újra kezdeni a kicsomagolást :)

Penya64 2011.02.25. 11:16:50

@derelye vágó: Mi ugy szoktuk hogy a hddre tomoritetuk be darabolva es akkor csak azt az egy darabot kellett ujra elvinni, nem elorol kezdeni az egesz mokat. Meg leginkabb kivettuk a hddt aztan hurcoltuk

2011.02.25. 14:07:06

úton vagyok hazafelé, de ezen a nyamvadt vonaton nincs net. Én nem értem meg hogy miért, mert otthon az Agria volán járatain van net, pedig az csak egy busz. Ez meg Hamburg-München ICE, még sincs.

Egyébként meg strájk van (de csak figylemeztető, és vonatok mennek 3-4 órás késésel), és bölcs előre látással 3 vonattal előbb indultam el magyar vagyok, engem nem érhet meglepetés), bár Hamburgi shoppingolást terveztem, de Münchenben is sok pént el lehet baszni, úgyhogy nincs ezzel gond.

Müchentől hálókocsi Pestig, muszáj volt, mert dohányzom, annyi időt csak úgy lehet kibirni, ha alszik az ember, és akkor net sem kell.

Addig meg marad a surfsitck.

enba 2011.02.27. 11:22:32

elenderes accok közzététele - a régi szép idők, de sokáig működött egyik-másik :)

vernyul 2011.03.07. 18:15:18

Napster, az már a haladó generáció. Trumpet WinStock, Netscape, 33-as modem SE, 286-os, tandy color.

Plumper_ 2011.03.10. 08:42:34

ezek többsége múló hóbort, felvágásra való szirszar.
ami jó volt az utóbbi években, az az LCD monitor.

a vezeték nélküli egér szar, folyton lemerül vagy tölteni kell, a vez.nélk. billentyűzet ugyanúgy.
játékra felejtsd el mindkettőt.
a vez.nélk. joystick-ot főleg.

fluffer 2011.03.10. 23:24:19

Gyerekek! :-)
Csodálkozom, hogy eddig még nem került elő.. BBS korszak
(Bulletin Board System).. Megvan valakinek? Levelezőlisták.. FidoNET, FucKNet.. fido-node, point-ok.. 2400-as modem, állandó vonalszakadás analóg vonalon, digitális vonalra való áhitozás, matáv baszogatás: mikor lesz már körzet digitális vonal levés, kitérő válasz adás, reménykedés (ÁSÉS ruleziz :-) ) . Elite, pirate bbs vadászás, 0-day warezolás, felnézés azokra, akik 9600 baud-os, vagy 19.200-es "ZyXel" modemmel warezolás.. Letöltéskor protokol választás, ZModel a legjobb levés...
Karakteres internetelérés lynx-el..miskolci egytem gopher-en keresztül való elérés....
Van itt valaki a BBS korszakból??? :)

antennae 2011.03.25. 13:08:49

mennyi részletre emlékszel, de jól megírtad!! nagyon nosztalgikus.

sham 2011.05.23. 01:39:49

777sms.hu; sarkanyfeszek.hu; "- küldesz képet magadról? - Csak ha te is"; "Ne felejtsd, pénteken szobatali"; WinMX; BaktaRider; Scoop Script; "segíts már beállítani a dc-t"; "Van egy haverom aki tud vírust írni"; "Kapok op-ot?"; chat.hu; igénytelenebbeknek a cset.hu; hosemberkepzo.hu;
Amikor még a net nagyrésze reklámmentes volt... Jaj:)

Adani 2014.08.28. 16:49:46

w3.swi.hu és szegény Aga, akit agyonszívatott minden hacker, a rendszer olyan lyukas volt ,hogy arra szó nincs. Még jelszavakat sem kellett sokáig törni, mert a shellként funkcionáló szerveren ott volt a mc is, és szabadon olvasható volt a freewebuser.bak fájl, amiben plain textben mentett el mindent a rendszer, amit regisztrációkor megadtál, igen a jelszót is.
Userlistát is ki lehetett listázni sőt a /etc/passwd-ből a jelszavakat is. A főoldal számlálóját is lazán lehetett hackelni, meg eleve bármelyik weboldalt, mert minden swi-s weboldal könyvtára listázható volt. Sőt gond nélkül ment olyan is ,hogy írtál olyan php-t cgi-t a saját oldaladon, ami másik fájlba ír a szerveren (Aga számlálóinak nullázása mint rollkodás). Elender hasonlóképpen ott meg is törték defacelve az oldalt, DC-1, Littledog később már a fél magyar IRC tudta, hogy ők voltak, mert lépten nyomon hencegtek vele.

Na meg ugye sulinet, később *.sulinet.hu ban listán minden IRC csatin, suliban csak trollkodás Hitler néven IRC-re fellépés, mindenkinek beszólás, kurvaanyázás bazmegelés, ban nem véletlen.

1998 végefelé még Win95-ön először otthon netezés WinNuke-al egymást szopatás, később BO, Netbus.

Netes pénzkereső appok, dotcom lufi elsöpri mindet, kitartó szenvedéssel kb. 7000ft-nyi dollárt azért csak küldött a Spedia.net. Magyar próbálkozások: forinter.net, sokpenz.net persze sose indultak el.

2001-2002 körül lutri.hu, azóta is lógtak valami 6 ezer ft-al. Warez FTP-k, ozone.rulez.org, alien.rulez.org, mira.matav.net, mpez.wbteam.com.

tar.hu/rapnet később rapnet.hu orrba-szájba töltögetés mikor már elekzdtem rap bulikba járni 2001 vége 2002 eleje körül és rájöttem menyni undergorund együttes van (addig csak AC, Ganxsta Zolee és Megasound System-et töltöttem le a netről, tetszik ,mert csúnyán beszélnek benne).

Hősember, Teveclub.

Sőt az igazi kezdet nálam 1998 nyár vége modem került a házhoz, DrótPostaGalamb telepítés, e-mailezés, levelezőlisták, "galambröptetés" később már rendes internetkapcsolat, DPG még sokáig maradt, de már Freemailes cím is volt meg egon.gyaloglo-s is. mIRC és Irc csatornák.

Skywatcher 2018.09.27. 14:46:52

Emlékszem, az első film amit letöltöttem (Napsterrel, vagy Kazaa-val?) a csajomnak a Dirty Dancing volt. 1 CD-s film volt, 700 mega, de ba.meg vagy 1 hétig jött a 3kb/s-el (jó esetben!!)
És akkor ez már király volt, mert előtte 1 évvel még egy rohadt jpg kép is ujjnyi csíkokban töltődött le. Első mp3-ak! Zeneszerkesztés! Kecskebéka!
DukeNukem havertól áthozása 13 kislemezen. Ahogy írtátok is, fele rossz, hibás. Gép átvivése, LPT porton összekötése, multi próbálás, persze nem sikerülés, káromkodás.
Első programok írása pascalban. Kezdeti szöveges után grafikus módba váltás! CGA monitoron színözön! Paletta-váltás!!!
Origo chat! Kezdeti fejetlenség után rendezett szobák, operátorok! Egy idő után én is op lettem, kaptam @-ot :D Op joggal vissza-nem-élés-próbálás, persze nehezen sikerülés. Kickban! Első csajok és igazán jó haverok összeszedése onnan... Gépről/csetről leszakadni nem tudás, hajnalig dumálás, világ kinyílás!

Ejh, de szép is volt. És ezt csak azért írtam be, hogy az utolsó hsz után 4 évvel legyen újabb :)

adamki 2018.12.08. 17:10:14

Én is erősítem :)
süti beállítások módosítása