Grüß Gott Tibi!

A Modoros emigráns, a Költségkímélés, a Servus aus München, és a Brüsszeli magyar posztokon felbuzdulva vettem a fáradságot és bemutatom a T. Olvasóknak a magyar nép naponta, a sógorokhoz ingázó rétegét. Lehet, hogy nem visít nagyon a modor-radar, de ennek ellenére igen is egy létező jelenség, amit érdemes, sőt ki is kell tárgyalni!

Üdv, Kacagó Gerle

Az ingázó

Bár sokan habzó szájjal üvöltik a Vesszen Trianont - azonban itt, a nyugati határszélen sok honfitársunk rendkívül örül az elkobzott területeknek. Nem Erdély, nem a Felvidék, s nem a Székelyföld, hanem a nyugati szomszédunk által birtokolt rész az elcsatolt területeink celebje. Kismarton, Nagymarton, Felsőpulya, Alsópulya, de akár elmehetünk a császárváros Bécsig is. A mai magyar inkább oda vágyik.

Miért is?

Ma Magyarország nyugati feléről több mint 15 000 ember ingázik naponta Ausztriába, hogy ott keresse meg a mindennapi betevőjét. Természetesen euróban. Az átlagos fizetés a magyar bér háromszorosa, és nem kell lemondani a mindennapos zsíros kenyérről, Túró Rudiról, szalámiról, és a hűsítő magyar fröccsről. Ami azért sokat számít, olvasva a Modorosblog korábbi bejegyzéseit a kitántorgottakról.

A korai kelés, a sok munka és a kései hazaérkezés ellenére az Ingázó elégedett, és büszkén mutogatja a modoröltönyét a honfitársainak, hiszen ő mégis csak európai figura, nem pedig egy Kató néni Balogunyomból.

Az ingázó tápláléklánc tetején az ingázó irodista áll. Ő természetesen nem autóval közlekedik, mivel a vonat gyorsabb, nincsen dugó, és környezetbarát is. Az sem mellékes, hogy kicsapva a notebookot lehet dolgozni, így az Ingázó értékes munkaidőt könyvelhet el Bécsújhely és Bécs között - miközben robog alatta a vonat.

Ennek ellenére úgy érzi, hogy este rendkívül jól esik befutni a magyar peronra, magyar levegőt szívni, magyar földön járni, valamint magyar ételt enni (amit természetesen a neje a Spúrban vásárolt), a maradékot pedig odaadni a kis Frakknak. A mélymagyar típus ráadásul kirak egy kicsi Nagymagyarország-kitűzőt a gallérjára is. Szolídan, jelzésértékűen, hogy azért régen nem volt mindig így, és valójában még ma is így van, és az osztrákok fognak majd egyszer nekünk csicskulni.

„Ó Ferikém! Ha nekem már több napot kell ezeknél a mocskos labancoknál töltenem, akkor egyenesen rosszul vagyok. Nem elég, hogy a suttyó sógorok közé kell járnom nap, mint nap, de tele van az a város mindenféle bantu meg thai menekülttel is.”

Jellegzetes ingázó típus a diák, az egyetemista. Szegényeknek megvan a saját egójuk, hogy ők nem holmi szar magyar középiskolába, egyetemre járnak, hanem kijárnak az osztrákokhoz. Azért lehet rossz nekik, mert a magyarhonban tanuló ismerőseik utálják őket, mert vérbeli pojácák, az osztrákok meg ugye azért rühellik őket, mert magyarok. Ezért fel lehet őket ismerni a vonaton, hogy egy kupacban ülnek és májerkodnak egymásnak egy Ájfón néggyel, vagy egy Ájpaddal (hoppácska, a szerkesztőnek itt megint csak a Samsung Galaxy Tab jut az eszébe). Aztán este hétkor hazaesnek, irány az edzés, utána egy kis Matheübung, majd pedig fekvés, mert másnap korán kelés. Igen, de legalább megtanulnak németül. Meg kell azonban jegyezni, hogy a legtöbbjük már a felső tagozatot is Ausztriában járta ki, ezért vicces, hogy 22 évesen a magyar szókincsük egy kicsit tinédzseres:

„Figyuzzatok skacok, holnap dogát fogunk ám írni!” (az egyetemen nincsen doga, az a tollbamondással együtt elveszett valamikor a János vitéz körül, bár már lehet azt sem tanulták)

„Szega, itt állok az osztrák Bzmoton. Az osztrák MÁV csak egy kocsit küldött. No, mindegy. Este egy sör? A Matthias is átugrik.”

Apropó Matthias. Érdemes megemlíteni az inverz ingázás jelentőségét is. Megfáradt osztrák munkások felugranak egy vonatra, átjönnek Magyarba, és bevágnak egy-két sört, szívják az aranymalbit (persze töredék áron) majd enyhén imbolyogva felszállnak a Regionalexpressükre, és hazazötyögnek (inkább suhannak). A szolgáltatásokért átugró sógorok pedig akár egy külön poszt is lehetne.

Azonban az ingázók legnépesebb táborát természetesen a szakmunkások, valamint a segédmunkások teszik ki. Akinek van esze meg egy parányi nyelvtudása, és nem keveri a fánglit a vinkivel, már régen egy osztrák GmbH alkalmazottja. Természetesen sokat dolgozik, mert megfizetik. Kinn jó munkaerő a magyar. Régebben, mikor még volt ellenőrzés a határon, érdekes volt, hogy tömött Lada szamarákkal az emberek mindig bevásárolni mentek reggel hatkor. Akkor azért még ment ám a fosás a Stempeltől :)

-Lujó bazmeg, óvatosan azzal az asztallal. Itt, inkább ejtsd a lábadra, mint kárt tegyél valamiben. Itt minden kurva drága. Nincsen otthon gasztroforradalom. Én Bécsújhelyen dolgozok, de a Naschmarkton vásárolok. Ja, és a tulaj megbízik bennem. Te, nem kérsz bárányhúst? Tudok szerezni.

-Ne is mondd! A Loft Frici mondta, aki egy Fertő parti étteremben dolgozik, hogy tíz euróért adják a Pusztaschnitzelt. Tudod mi az, te? Sertésborda lecsóval. És viszik, mint a cukrot bazmeg. 

-Négykor kelek, ötkor a vonaton vagyok, estére érek haza. De tudod, a nagy lóvéért meg kell dolgozni.

-Jössz ünnepnap is? Az dupla pénz ám!!”

Szintén jelentős hányadot képvisel a takarítók kasztja is. A legjobb, mert nem nyolcórás munka, öt-hat euró óránként, abból pedig az ősanyák simán tudják fizetni a kis Petike különóráit, edzéseit, okostelefonjait. Jobb esetben a férj is kinn dolgozik, így az asszony csak besegít a költségekbe, meg hogy azért mégse unatkozzon, kijár heti kétszer egy idős nénihez rendet rakni.

A szezonmunkások száma szintén jelentős a szüret idején. Nem mintegy, hogy ötszáz forintot vagy öt eurót fizetnek egy órára a szőlőben…

Bár a jelentőségük csökkent, de azért még mindig látni göncösöket. Általában régi autóval (korábban Zsigulival, Wartburggal, mostanában tizenöt-húsz éves nyugati kombival) járják vidékeit lomizni, majd itthon eladják a kincseket. Általában viszik a bicikliket, illetve mindent, ami vas.

És még vannak a plazmázósok is. Ők azok, akik hetente egyszer-kétszer kijárnak egy osztrák kórházba megszűretni a vérüket, hogy kinyerjék belőle a vérplazmát. Kapnak érte pár eurót, és állítólag nem is veszélyes. Azért engem érdekelne, hogy akkor miért nem az osztrákokat csapolják meg? Aztán meg csodálkozunk, hogy fogy a magyar...