Gyűlöljük a tárgyakat. De mégsem. Atlétásékkal gyűjöttünk egy kicsit, hogy mik azok az ESZKÖZÖK, amelyeket azonban mégis megtartunk, mert egyszerűen muszájak vagyunk.
Gyűlöljük a tárgyakat. De mégsem. Atlétásékkal gyűjöttünk egy kicsit, hogy mik azok az ESZKÖZÖK, amelyeket azonban mégis megtartunk, mert egyszerűen muszájak vagyunk.
Gyúrunk, vaze? HÁHÁ!
Nézd, én keményen birkóztam, súlyt emeltem, kajakoztam meg kenuztam az MTK-Előrében meg a Szpariban, ifiválogatott is voltam, de aztán jött az a fránya sérülés, tudod, és életem végéig el vagyok tiltva mindentől, csak úsznom szabad. Úgyhogy nem úszom, inkább csak kocsmázom és pofázok.
Figyelj, lehet, hogy te erős meg izmos gyerek vagy, de
Kevés szomorúbb dolog történt mostanában, mint amivel az egyszerű járókelő találkozhat a Blaha Lujza téren. A tér csodálatos, szinte mesébe illő felújítása hihetetlenül jól sikerült. Az utcabútorok izgalmasak lettek, szinte egy zöld, ligetes erdőbe csöppenhet az ide látogató, a Főpolgármesteri Hivatal munkatársai hihetetlen munkát végeztek. Csodájára jár a pesti polgár a „Blahának”.
Sajnálatos mód azonban mindezt beárnyékolja, hogy a téren álló Corvin áruházat ellenben sikerült teljesen tönkretenni. Pedig az egyik legizgalmasabb, legmenőbb épület volt a városban. Az egyszerű vonalvezetés, monolitikus hatás és mégis egyszerre minimalista stílus teljesen egyedi külsőt adott az áruháznak. Szomorú, hogy szinte alig maradt ilyen egyedi, letisztult és mégis rendkívül vagány, bátor építmény Budapesten.
/Készítette: Illustratedjc - A feltöltő saját munkája, CC BY-SA 3.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=31422600/
Fő a biztonság, a Te biztonságod.
Nos, áttérünk most már a valóban XXI. századi megoldásokra, digitális vállalat és állam vagyunk, úgyhogy legelőször arra kérünk, hogy:
Rengeteg megkeresést, kérdést kaptunk az utóbbi időkben, mert T. Olvasóink nem tudtak önállóan dönteni - természetesen ahogy mindig, most is készséggel segítünk.
A XX. és a XXI. század meccse tehát:

Lovasi vagy Ákos?
Kedves, bennünket modernkori rabszolga- és gyarmattartó birodalomként kiszipolyozó kiskereskedelmi üzletláncom, azt hiszem, ideje leülnünk beszélgetni egy kicsit.
Nos, te rinyálsz összevissza, hogy neked mennyire borzasztó itt Magyarországon a gazdasági környezet és MUSZÁJ VAGY leépíteni, árat emelni, a dolgozót elevenen megnyúzni, vele tíz ember korábbi munkáját elvégeztetni - engem mint becsületes vásárlót lépten-nyomon szopatni - ezzel szemben csak úgy rutinból ránézek az elmúlt évek beszámolóira, és mit látok?
Tudjuk természetesen, hogy a Modoros olvasói mind bátor punkok, akik az iskolában, a heti állománygyűlésen is folyton vállalták nonkonform viselkedésüket és sose érdekelte őket, hogy ki mit gondol; de hát mi gyáva, megalkuvó, simulékony, idomított férgek vagyunk - ráadásul be is ismerjük ezt. Köszönöm Atlétás Bandinak ismét.
Emlékszünk még a mobiltelefon- és legfőképp a mobilinternet előtti világra? Valóban olyan borzasztó lett volna?
Hát szerintem nem.
Mert most ne azt mondjuk, hogy "mert akkor még beszélgettek az emberek", hiszen azt mindenki kívülről fújja már. Hanem ez egy teljesen messzire vezető, a mélybe gyűrűző jelenség. Azt már mindenki tudja, hogy az utcán is alig néz fel valaki, mert mindenki úgy temetkezik arccal a telefonjába, hogy már a zebrán se néz körbe.
Egyszerűen a személyes interakciókat ölték ki belőlünk.
Tudjuk le ismét a kötelező köröket, hogy ha esetleg megint ügyvédi felszólítást, tüntetőket meg aktivistákat akarna bármi felháborodott fasz küldeni:
Vagyis a nagy hatalommal nagy felelősség jár!
Szóval a faszom kivan veled, de most már komolyan.
Én óramű pontossággal, havonta mindig visszatérek és bőkezűen fizetek, és te egyszerűen egy dolgot képtelen vagy normálisan elvégezni:
a saját munkádat, méghozzá egy megbízható, kiszámíthatóan elfogadható, következetes minőségben.
Industrial Loft Luxury Appartements; Marine Barracks Studios, Margaret Island Properties és a többi. Újragondolt ipar- és rozsdanegyedek, rekultivált, revitalizált kerületek és Magdolna-negyedek, projektek és ütemek.

/alberlet.hu, Waterfront City/
Egy hatalmas baj van velük: nem tudsz már venni ott semmit, minden csak a GAZDAGOKNAK szól. Van egy örök érvényű igazság:
-Mindenhol jó, de legjobb gazdagon!
Hát igen.
Az én gyomrom is mindig összeszorul, amikor meglátom, hogy az általunk imádott régi harisnya- és ecetszagú szeszgyár évtizedek óta málló-rozsdálló épületeit egyszer csak elkezdik ledózerolni. Mennyit gyújtogattunk, törtünk-zúztunk, romboltunk, firkáltunk, loptunk, csókolóztunk és ujjaztunk a rendszerváltáskor gajra ment gyárépületekben, Istenem... még a lányok is!
A kajával sokan úgy vagyunk, hogy esszük, ami van és amit szeretünk - az aktuális divattrendeket pedig érdeklődve figyeljük a partvonalról, hátha mindegyik elmúlik. És el is múlnak.
Ahogy a reklámokban évtizedekig dicsőítették az azbesztet, a doktorok a legkedvencebbik cigarettájukat, úgy mentek el mellettünk a koleszterintől rettegők, izocukrosok, pi-vizesek, tofus vegetáriánusok, elválasztós- vércsoportos diétások, léböjtkúrások (hehe), paleósok, ketósok, lakto-ovo vegánok, bicsérdisták.
Vagy el se mentek.
Nah, és ha már a Korda Gyuri bácsi és Klárika által is nemzeti sporttá emelt pókerozás után a dartsot (magyarul: pikádót) is ránk szabadították a Globalista Háttérhatalom hobbidiktátorai (sportolni valamit muszáj, úgyhogy jöhet hamarosan a gombfoci meg a csocsó?), úgy szabadultak el az itthoni térben is a Gordon Ramsey-féle új gasztro-befolyásoló személyiségek.
Sajnos rengeteg az életbe csak úgy spontán beleélő, sodródó, rendetlen, mocskos, fegyelmezetlen ember. Mi - jó értelemben vett - fasiszták úgy érezzük, hogy az eszme nemes volt, csak az emberekben volt a hiba, elrontották, az nem igazi fasizmus volt!
Mi azért mindennap újra megpróbáljuk. Atlétás Bandinak és Nyelvész Józsinak újfent hálásan köszönöm a felbecsülhetetlen értékű gondolatokat!
Köszönjük szépen Atlétás Bandinak a közreműködést. Már megint.
Drága, a parlament kényelemes karosszékeiben pöffeszkedő, kitartott politikusaink!
Mi, kisemberek a hétköznapokban beszélgetünk ám egymással, gondolatokat cserélünk, támogatjuk, lelkesítjük egymást. Kisboltban, játszótéren, körömszalonban, szülői értekezleten, közös családi nyaralások alkalmával a horvát tengerparton. Olyan helyeken, ahova ti, urizáló népség a lábatokat be sem mernétek tenni, mert ehhez gyávák és gyengék vagytok. Helyek, ahová nem ér el a kezetek és nem foghatjátok be a szánkat. Mi, – akik megfizetünk Benneteket, akiket arra „béreltünk fel” és határozatlan idejű munkaszerződést kötöttünk veletek – nem arra hatalmaztunk fel, hogy irányítsatok és megmondjátok, mit csináljunk és miről beszéljünk. Alkalmazottak vagytok, és ily módon mi vagyunk a munkaadóitok. Igen, Mi. Az Édesanya a szomszédomból, a kasszás hölgy a Tesco áruházból, a tanítónő, a kocsmáros, az építőipari munkás, a vasutas, a Férjem és Én. Örülök, hogy végre megismerkedhetünk. Bemutatkoznánk és ismertetnénk a munkaköri kötelezettségeiteket:
De ne szaladjunk olyan brutálisan előre, meg hát tulajdonképpen a cím már mindent elmond. Kész, ne is olvass tovább.
Ugye vannak az ilyen taxisbajszos, autóstáskás öregfószerektől mindig a nagyotmondások, hogy ők az NDK-s lányokat hogyan hegesztették minden éjjel Siófokon 77-ben, mert a lányok SORBAN ÁLLTAK a sátruk előtt, annyira nem állt fel a keletnémet Sascháknak meg Jürgeneknek - na az ilyenek miatt pontosan azt hittük, hogy a Sound-belépőért oboázó tizen- és huszonéves lányok meséje is inkább a közösségi legendárium része.
De nem teljesen: most már tényleg nagyon megbízható, tuti haveri forrásból értesülhettünk róla, hogy a mindennapi sugardaddység egy teljesen bevett gyakorlat ennél a kishölgy-rétegnél.
Konkrétan mire is gondolunk itt?
Na csá! Na hol van ez? Hanyas szám? Lejössz értem? Nem találok föl.
Hát igen, ez egy visszalépés. A panel az mindig egy visszalépés, de hát ez van. Neked kell itt laknod.
Az hogy a faszomba van, hogy nincs lift? Nem tudom, amikor a Klotild Apartementsban béreltem, ott volt lift meg beálló is. Mennyiért vettétek? Huszonkilenc? Ne bassz fel. Én fele ekkorát vettem kicsit drágábban ötvenéves hitelre; ha rendesen tanultál is volna a közgázos diplomád mellé, akkor tudhatnád, hogy ilyen konstrukcióban vétek NEM fölvenni a hitelt. Ez ingyenpénz.
Modern apartheid,
tökéletes üldöztetés, kirekesztés,
újkori sárga csillag.
Csak mostanában az óvszer az.

A sztori és a levél is igaz 100%-ban - egyedül a neveket, dátumokat finomhangoltuk meg Józsival.
A lentieket olvasván, ki ne akarna egy ilyen családba bekerülni? Ld. Modoros nőtípusok - a nagyvilági.
Szia Dániel!
Krisztával beszélvén, szükségesnek látom, hogy tisztázzunk néhány dolgot a hazalátogatásotok kapcsán. Tudom, hogy ebből a nagyon rövid időből néhány napot a szüleiddel szándékozol tölteni, ami abszolút természetes. Ugyanakkor bizonyára nem kell külön is felhívnom a figyelmedet, hogy Kriszta születésnapja e hónap 30-án lesz, és mivel nagyon kerek az évforduló, de tulajdonképpen úgy is ha nem volna, szeretném méltó képpen megünnepelni. Mondhatni, az egyfajta családi hagyomány, hogy a szülinapokat igyekszem felejthetetlenné tenni, amennyire csak tőlem telik. Ezt most is így tervezem.
Tisztelt Cím!
Akkor most kicsit szögezzünk le néhány alapszabályt.
Ezeket fejtsük is ki egy kicsit bővebben, mert ma megint felbasztad az agyam!
Ghosting, a köddé válás, amikor hirtelen csak eltűnsz a másik életéből, és nem szólsz semmit a másiknak...
És volt pofája SMS-ben (ilyen még mindig létezik) szakítani velem! Velem, érted? Annyi nem volt benne, hogy..!
Tegyük kicsit tisztába a dolgokat, barátocskám.
![]()
Ilyeneket mond, hogy a világ legkegyetlenebb módszere... gerinctelen, gyáva, még a SZEMEDBE SE MONDJA!
Hát nem.