A modoros, nagyvilági anyósjelölt

2021/11/15. - írta: Nyelvész Józsi

A sztori és a levél is igaz 100%-ban - egyedül a neveket, dátumokat finomhangoltuk meg Józsival. 

A lentieket olvasván, ki ne akarna egy ilyen családba bekerülni? Ld. Modoros nőtípusok - a nagyvilági.

Szia Dániel!

Krisztával beszélvén, szükségesnek látom, hogy tisztázzunk néhány dolgot a hazalátogatásotok kapcsán. Tudom, hogy ebből a nagyon rövid időből néhány napot a szüleiddel szándékozol tölteni, ami abszolút természetes. Ugyanakkor bizonyára nem kell külön is felhívnom a figyelmedet, hogy Kriszta születésnapja e hónap 30-án lesz, és mivel nagyon kerek az évforduló, de tulajdonképpen úgy is ha nem volna, szeretném méltó képpen megünnepelni. Mondhatni, az egyfajta családi hagyomány, hogy a szülinapokat igyekszem felejthetetlenné tenni, amennyire csak tőlem telik. Ezt most is így tervezem.

Mivel az életünk nagyon szoros része vagy (remélem Te is így gondolod) nem lehet, hogy ezen ne vegyél részt. Arra gondoltam,hogy a hálaadás utáni kedden, november 30-án este tehetnénk ezt meg. Még nem tudom, de két lehetőség közül fogok választani, vagy nálunk lesz egy vacsora, vagy elmegyünk valahová. Ez részletkérdés. Az igazi kérdés az,hogy jó-e neked is? Egy igenre van szükségem.

Ez az egyik. A másik amiről beszélni szeretnék Veled, hogy nov. 20. estére az Őszi Fesztivál alkalmából (többek között) van 3 jegyem a Művészetek Palotája Fesztivál Színházába, 19.00-22.00 óra között, a "Limón Dance Company", amerikai társulat estjére. Ők a 2022-es BŐF sztárvendégei. Mindketten (Kriszta és én is) azt szeretnénk, ha Te lennél a harmadik résztvevő. Ígérem, felejthetetlen este lesz.

Jól ismered már a lányomat (feltételezem) és tudod, hogy számára milyen fontos a kultúra. Egész kicsi gyerek kora óta (4 éves volt) rendszeresen járunk színházba, koncertre, kiállításra, de tulajdonképpen azt is mondhatnám, hogy különlegesen érdeklődő, mindenre nyitott volt már akkor is és ma is. Ez az élete része. Nem mondhatom ezt el a hugaira, akik erősen szelektálnak és sajnálatomra a könnyű műfaj felé hajlanak. Akkor sincs semmi baj, ha nem tudod megoldani, de kérlek ha egy mód van rá gyere el velünk! Természetesen a színház után haza viszünk. Szerintem ezek a dolgok szépítik meg és teszik színesebbé a szürke világot, a dolgos hétköznapokat csakis ilyen eseményekkel lehet feloldani. A feltöltődést nem minden esetben a passzív pihenéssel lehet elérni, sőt meggyőződésem, hogy inkább az aktív pihenés segíti azt!

Bocsánat,hogy ilyen sokat beszéltem, nem volt szándékomban feltartani téged. Olyan jó volna néha beszélgetni Veled csak kettesben, hogy jobban meg tudjalak ismerni. Sajnos ez a világ olyan rohanó, hogy nem sok esélyt ad erre nekem.

Várom a válaszodat, puzsi: Anikó

9 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lorrh 2021.11.15. 11:55:58

Számomra ez egy normális kulturált levél volt.
Nem modoros.
Vagy bazmegelnie kellett volna inkább?

Takony(Aki az élet vizet issza) 2021.11.15. 13:05:22

Nebasszálföl hogy Ilyen létezik 2021-ben. Páratlan, egyszerre támadt kedvem kiverni rá és okádni tőle. Minden sora tünemény.

Am komolyra fordítva a szót ennek a negyedétől menekülnék ezektől.

Milgauss 2021.11.15. 14:21:47

Danee egy századmásodpercre elgondolkozott, hogyan lehetne levarrni Anikót, de arra jutott, hogy mivel úgyis csak ritkán találkoznak, nem lenne ildomos sem a szülinapon, sem a színház mosdójában lerendezni. Ez már a sokadik red flag volt, és bár nem akarta ilyen közel a szülinaphoz ghostolni a kishölgyet, remélhetőleg Kriszta túlteszi magát a dolgon és talál kasztban hozzá illő párt.

Páska Süme 2021.11.15. 14:55:35

Szimpi, ilyen anyós kell, megmondja, mit csináljak, 2 estét ki lehet bírni vele. a Limón Dance company kicsit necces, de egye fene!

modor gyuri 2021.11.15. 19:20:29

anyóst szúrni, libukát alibinek megtartani!

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2021.11.15. 19:21:37

annyira nem is nagyvilági.

WB_Tom81 2021.12.06. 14:19:24

Zseniális. Miközben olvastam, rámjött a hányinger...

bontottcsirke 2021.12.19. 18:34:38

Anyóst dragunovval hideg csővel, száz méterről testözépen megkapatni.

Nyúlláb 2022.02.09. 21:20:31

Beképzelt, idióta sznob pi..@.
süti beállítások módosítása