2040: A multisakták megnyitásának éve

2021/01/07. - írta: Modor Tibi

Mert ki kell lépni a fényre, szembe kell nézni a múltunkkal, mindent meg kell gyónni, és be kell vallani. Csak így tudjuk feldolgozni bűneinket. A nagyapák tettei továbböröklődnek az unokákra, és így tovább. Hellinger átka örök, és hiába tagadjátok, ezt meg kell tudnotok. És ha nem tagadjátok többé, nem harcoltok ellene már, akkor öleljétek át, és fogadjátok be.

Igen, mindannyian a hazai SSC-szcéna haszonélvezői voltunk és vagyunk. És ti is, kedves unokák. Hiszen mi másból lenne nektek most saját lakásotok, ruhátok, miből taníttattak volna Apádék titeket, miből tanultatok meg három nyelven - mindezt ráadásul külföldön?

Mert könnyű multi-ellenesnek lenni egy szabad világban... gondolj bele fordítva. Úgyhogy legyetek megértőek, és ne kérjétek ezt rajtunk számon, mert nem tudjátok, mi volt itt húsz évvel ezelőtt.

Tudjátok, az igazi nagyhalakat sose fogjátok elkapni. A CFO-kat, CEO-kat, SSC Directorokat... hogy miért? Mert 2030-ban, amikor megneszelték a veszélyt, tudták, kit kellett megkérniük a SHIFT+Delete-re. A mai napig emlékszem arra a pár hónapra: már lehetett tudni, hogy végre-valahára a Magyar Nemzeti Konzervatív Lebensborn Szövetség veszi át a hatalmat, de a legfőbb kollaboránsok profilját, levelezését, anyagait úgy radírozták mindennap a központban az IT-sok, hogy füstöltek a gépek. 

Hogy kinek az aktái maradtak?

Hát persze, hogy a magunkfajta kis fehérgalléros szolgáké: Offtrade Senior Analystok, SAP FI-CO Super Userek, HR Generalisták, Agile Scrum LEAN Project Managerek, CEE Credit Controller Mentorok, Junior GE-AU-CH BI Specialisták.

És most ezt Konczként odadobták nektek.

Pedig valójában mi csak parancsot teljesítettünk, azt kellene elkapni, akiknek jelentettünk! Meg különben is, az egy teljesen más világ volt: akkoriban normális volt elfogadni, hogy minden belső levelezés kötelezően angolul menjen, a homoszexuális propaganda ellen tilos volt felszólalni, és politizálni is csak akkor volt szabad, ha éppen Obama bölcsességeit kellett céges prezentációkban felidéznünk. Ti ezt már nem foghatjátok föl.

Igen, írtunk éves értékeléseket a beosztottainkról, kulturális szempontok alapján osztályoztuk őket, szemet hunytunk a gyilkos gender- és szivárványos ideológiák fölött: tűrtük, sokan terjesztettük, bólogattunk.

De értsd meg, nem volt más választásunk.

Lázadni? Tényleg? How dare you? Jobb lett volna Apádéknak, ha valami albérletben neveljük fel őket? Legalább mondhattuk volna, hogy gyerekek, ma nincs mit enni, de legalább a szüleiteknek vannak elveik! És küldhettük volna őket 14 éves koruktól fogva call centerbe robotolni vagy szkennelni. Belegondoltatok, ti hova jártatok volna iskolába, hol dolgoznátok most, ha valami külső kerületben, neadjisten Pesten kellett volna élnetek akkoriban?

Itt se ülnétek tán, mert nincs átjárás.

Magyarországon a 2000-es évektől kezdve nem láttuk ennek a végét. Mindent letaroltak a szolgáltatóközpontok, és ha bármit is el akartál érni az életben, biztosan ott kellett dolgoznod. A mindenkori apparátus belekényszerített a soha vissza nem fizethető svájcifrank-hitelekbe, az egyre nagyobb házakba, a drága Maldív-szigeteki utazásokra, és bizony önmagunkat szembe köpve, fogunkat összeszorítva is, de be kellett hódolnunk a hatalomnak.

Azt hittük, örökké tart ez a rendszer is.

Ez van, gyerekek. Mindenki a rendszer része volt akkoriban, ezt el kell fogadni.

Örüljetek, hogy ti már egy boldogabb, szabadabb, jobb világban nőhettek fel, mint a szüleitek.

3 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rush2112 2021.01.08. 08:34:46

a genderért és a szivárványért nagy piros pont!

Endrey Aladár 2021.01.30. 08:54:02

Jó, hát én csak egy BI analyst vagyok, de eccer lecirmantottam egy CO-t, ez számít?
süti beállítások módosítása