Dehogynem. Múlnak a gyermekévek, nincs visszaút. Vége van, ennyi volt. És mennyivel jobb így.

Sátrazások, utazgatások, olcsó repülőjegyek, csütörtöki italakciók, vad nyelvtanulások, bliccelés, trükközés, diákmunka. Amikor számít, hogy legyen diákigazolványod, mert az jár, mert megszokod, hogy minden olcsóbb. Csókolom, egy gyerekjegyet kérek. Amikor volt az embernek arra ideje, hogy matricát szerezzen, okosítson, elkerülő járatokat használjon, többször átszálljon - csak azért, hogy jobban megérje. Iskola után, 1-2-3 körül BKV-zás, lődörgés, sziklára mászás. A házi feladatot leszarjuk, a kettes úgyis megvolt a felesleges tárgyakból - a többi pedig ment magától. Hiszen egyértelmű volt már 15-16 évesen is, hogy nem a kémiából vagy a művészettörténetből fogunk megélni. A szorgalmi időszakban ha olyanunk volt, elvonatoztunk hétközben Komáromba, ott átsétáltunk, ittuk a szlovák sört, néha Pozsonyig is továbbmentünk az örökkévalóságig hintázó Bzmottal (négyórás út 80 km-re), éjszaka mászkálás, rettegés a magyarevőktől, hajnalban haza, csak legyünk már otthon. Máskor a Népstadion mellett veszteglő dubák egyikébe szálltunk be és mentünk át Erdélybe egy estére, majd reggel vissza. Számlát nem adtak.

A város és a vidék romantikája, a negatív sznobizmus. Nosztalgikus hangulatban mindent újra felfedezel, belefolysz a párhuzamos társadalomba. Milyen jó, hogy nem változott semmi! A régi jó dolgokból igenis maradt. Még hogy itthon mindenki magának való ember? Milyen boldogok a tudatlan emberek. Bárhova megyek, dumálnak hozzám, mesélnek, csodálatos. Akkor még örültünk neki, lesz mit mesélni majd egymásnak (ugyanazoknak persze, akik ott voltak). Tót- és svábkeresés a Pilisben - és találás. A társadalmonkívüli kerékpáros, a lepukkant kocsmák és bisztrók hajnalba nyúló elmélkedéssel, barátkozással és meghatódottsággal; szocreál és békebeli emlékek, neonreklámok és régi műhelyek vadászása, kedvenc hentesek, kocsmárosok, pultosok, saját számla, kifőzdések, piac, 200 forintos sört és 80 Ft-os fröccsöt kínáló kocsmák. Ötszáz forintból be lehet rúgni, ezerből meg mégúgyse. 

Blogot írni maga a királyság. Itt kiéled magad, rázúdítasz mindent a Matula- és Belga-rajongó, újra szomjazó urbánus tömegekre, ők meg élvezik. Még mindenki csak tanulja ezt a furcsa humort - bár akkor még nem akartak érte lecsukatni ugyanazok, akik régen ilyesmivel humorizáltak. Te is élvezed: némi titokzatosság, hírnév, díjak, elismerések, drámák, gőzleeresztés. Te, ezzel komolyan pénzt lehetne keresni, neked itt van a helyed. Neked a pénz a blogolásért igenis JÁR. Szerintem neked könyvet kéne írnod, olyan profin csavarod a szavakat. Kéne még írni erről meg erről meg erről is blogot. Esetleg angolul, aztán jöhet a rengeteg pénz meg a világhír.

Bulizás, vendégségek, meghívások, városba járás. Az egyedüllét, a céltalanság, az internetnélküliség és az unalom mindezeket ünneppé teszi. Ha meghívtak, boldogan mentél. Ha nem hívtak, megsértődtél. Ha úgy alakult, akárhol képes voltál aludni: földön, idegen ágyban, fotelben, buszon, kanapén. Fura egy világ volt.

Aztán mi történt? Meggazdagodtunk, elég hirtelen. Néhol a szerencse és a véletlen, néhol beérett a munka. Korábbi makacs elveink, a proletár gőg elvesztek. Vagy sose voltak, csak saját szegénységünket ideologizáltuk meg. A kényelem mindenek fölött. Ki lenne ma hajlandó 35 fölött elmenni egy társasággal sátrazni, vízitúrára, biciklitúrára, komfort nélküli bányatavakra járni napozni, csöcsöket lesni, telket tartani, penész- és szegényszagú borozókban fröccsözgetni, hogy az mekkora jó buli. Hát jóérzésű ember biztos, hogy nem. Kocsit nem azért nem veszel, mert drága, hanem azért, mert nem érsz rá ilyesmivel foglakozni, taxival olcsóbban kijössz. Már nem azt nézed, hogy mi olcsóbb, vagy miből tudsz többet enni-inni. Keresed a minőséget, keresed a jót. Már örülsz, ha kevesebbet kell fogyasztanod, csak jobbat. Ezer forint egy sörért? Teljesen korrekt, ha jó a sör. Éttermek, mekkorák az adagok? Örülsz, ha nem nagyok, és inkább fizetsz többet a jóért. Eleve: inkább mindenért fizetsz, csak hagyjanak békén, valaki intézze el. És ez így helyes. Nagy szarban vagy, ha a ház körüli munkákat, javításokat neked kell megcsinálnod, mondván, akkor olcsóbban kijössz. Az önellátás a sok idővel rendelkező szegény ember hazug illúziója.

Koncertre, fesztiválra, moziba járás, felvonulás, tüntetés, crossfit-tábor, cicakiállítás, repülőmodelles találkozó, vonatfotózás, hajtányozás? Mikor néztél meg egy filmet utoljára? Mert nagyon ráérhetsz. Ennyi idő alatt szarrá gyúrhattad volna magad, csinálhattál volna egy újabb, akár piacképes diplomát - vagy csak megtanulhattál volna rendesen angolul.

Elszólod magad csóróbb ismerősnek, hogy ez a kávé milyen olcsó ahhoz képest, hogy mennyire jó: 1200 Ft körül van. Szinte felsikolt a szájához kapva. Egymillió forintot pár hónap alatt simán félreteszel, pedig mellette rendesen élsz - magad se érted. Ami (még) elérhetetlen, az a 100 milliós kategória, a 10 milliós nagyságrendre pedig már gyűjtened kell. Ami kell, azt megveszed - de az is igaz, hogy nem nagyon kell semmi, mert mindened megvan. Számodra elképzelhetetlen, hogy valakinek a hónap közepén már egy nem kalkulált, 10 ezres kiadás se fér bele, nem érted, nem érted. Vajon ennyire szerencsések lennénk? Kezded felfogni, hogy a 40-es, 50-es években kisemmizett családok hogy tudtak sokszor pár éven belül újra talpra állni. Mert amit elvettek tőlük, azok csak tárgyak voltak, és a vagyont - a proletár vélekedéssel szemben - nem egyszerre szerzi (nyeri, elveszi, kapja, örökli) az ember, hanem szépen, hónapról hónapra kitermeli. És akit hagynak dolgozni, az újra kitermeli.

Gondolj bele, hogy 5-10-15 éve hogy dolgoztál, ha dolgoztál. Munkatársaid voltak a barátaid-barátnőid, ők lettek az új Társaság. Önkéntes, munka utáni kocsmázások, bulizások, nyaralások, utazások, szerelmek, házasságok, összejárások. Egy csütörtök vagy péntek reggel vágni lehetett a cefreszagot az irodában. A közös bebaszás örökké tartó összekovácsoló erő, egyfajta titkos összekacsintó vérszerződés. Ma pedig? Be mernél menni másnaposan dolgozni? Mert ha igen, akkor nagyon gáz munkád lehet. Olyan, ahol azt se bánja senki, ha egész nap fülhallgatóval streameled a mixeket megállás nélkül.

Ő már nem a régi? Fennhordjuk az orrunkat? Biztos. De itt nem mi rekesztjük ki őket, hanem elsőként ők rekesztenek ki minket. Hanyagolod a régi cimborákat. És nem mi változtunk meg, hanem ti toporogtok egy helyben - semmirekellő, lusta lajhárok. A sikertelen embernek a sikeres ember látványa egy folyamatos szembesítés, orra alá dörgölés, hogy ő miért nem vitte semmire. Furcsa nézni a régi ismerősöket, munkatársakat. Aki akarta, abból lett valaki - még csak kivándorolnia se kellett. Aki nem, az nem - de persze nagyon jól tudja, ki más a hibás - és ő az elvek embere. Kölcsön kéne adni, szívesség kéne, de nekem te így ne szólj vissza, itt nem vagy főnök. Neked könnyű, te könnyen beszélsz.

Megkeseredtünk, antiszociálissá váltunk volna?

Épp ellenkezőleg. Sosem voltunk ilyen jól.