Kedves, valaha jó tanuló, jó sportoló, tolltartódban és táskádban példás rendet tartó osztálytársam és leginkább osztálytársnőm, tanárok kedvence!

Ebben a pár bekezdésben azon kívánok elmélázni, de leginkább azon hangosan elgondolkozni, hogy belőled miért lett senki, belőlem meg miért lett mégis valaki.

Nálad valahogy minden ment, minden sikerült. Rendezett háttér, rendes otthon, zsebpénz, pontos célkitűzések, rengeteg tanulás és készülés, csupa ötös. Gondosan bekötött füzetek, szamárfülvédők, egész, sose matt vagy összefirkált vonalzók, mindig hegyes és tiszta gúlájú ceruza minden színben sorba rendezve, szögmérő, körző, rendes köpeny, tudományos számológép, postairón, szemüvegtok szarvasbőrrel, váltócipő, Rotring és hegyek, hajráf, színes cumi, példás uzsonna. Szép írás, margó, dátum, sorvezető, piszkozat, szövegkiemelő, semmi paca - mindig rendesen bepakoltál, sose maradt otthon semmi, lecke mindig megvolt, dolgozatnál takartad a betűidet. Alapból mindenre ötös, a négyesen már szipogtál.

Megkaptam ezerszer: mi lesz így belőled, fiam, szarpofozó sem. Meglenne a magadhoz való eszed, de lusta vagy, mint a föld. A Modor Tanárnő fiától ez siralmas! A Modor Gyuri öccsétől ez kérem, nem színvonal. A színkitűnők közül ÍGY válogatnak a szakmunkásképzőben is! Ki szeretne majd jobban élni, mint a szülei? Hát én. Tanuljál, tanuljál, amíg csak lehet. Semmire se fogod így vinni, elkallódsz, lecsúszol.

Na és itt baszta el mindenki, sajnos te is. Mert a tanulástól még nem leszel senki. Az túl egyszerű lenne. Beülsz, valaki kiosztja, hogy mit kell csinálnod, te meg teljesítesz. Megtanulod a buzi verseket, a jambusokat, daktilusokat, gyökérlábúakat, bevezetés-tárgyalás-befejezést, igekötőket, mondatelemzést, a tehetetlenség törvényét, a neutronokat, tutajt építeni, medicinlabdát dobni, a present perfectet continuoust meg a Plusquamperfektet. Aztán ha vége, akkor már nem nagyon mondják, mit kéne csinálni, és bepánikolsz. Kész, ennyi. Mert a verseket érteni, rendesen írni vagy fogalmazni, angolul vagy németül nem tanultál meg, de ügyes és erős se lettél, csak valami érettségizett-diplomázott szerencsétlen.

Szóval anyukám, amíg te szolfézsra jártál, addig én a szeméttelepen gyújtogattam. Amíg te a témazáróra magoltál, addig én Tutti Frutti Partira csattintottam. Amikor a kisérettségi miatt tanultál látástól mikulásig, addig én a Feneketlen-tónál horgásztam és ittam éjszakánként a többi trógerrel. Talán még dohányoztunk is. Amíg te a szemináriumokon meg az előadásokon jegyzeteltél, addig én a kora délutáni kupameccseken áztam-fáztam az állatokkal. De mennyivel jobb volt, mint az a szar! És amíg te a megszokott májusaidat élvezted, addig én Muterral izzadtam a kettesért valamelyik szemét, felesleges tantárgyból. 

Na de mi van most? Semmi se vagy, mi lett belőled, mit értél el? Hogy sértett ember lennék mindenféle komplexussal, mert szegény voltam, rossz tanuló meg diplomátlan, a tanárok utáltak, és emiatt akarok csak túlkompenzálni meg törtetni és túlteljesíteni és versengeni, hogy én csak azért is megcsinálom, és jobban? Dehogyis.

Egy nagy igazságtalanság van a földön: a jól fizető cégeknek belépőként ma elsősorban nem a szaktudás fog kelleni, hanem az angoltudás és a fellépés. A többire megtanítanak útközben, mert azokra meg lehet - a nyelvre viszont már nehezebben. És mivel én csodálatos nyelvérzékkel voltam mindig is megáldva, tanulás nélkül kitűnő idegennyelv-osztályzatokkal jártam végig az összes iskolát, ami minden céghez vörös bársonyszőnyeget jelentett. 

Ez az egyik. A másik meg az, hogy én szeretek dolgozni (értsd: valóban szorgalmas vagyok, ellentétben a magadfajta biflázókkal), és nem voltam hajlandó folyton beszállni a céget fikázók táborába, sőt: mindig kiálltam a munkaadóm mellett. Elismerem és tisztelem az autoritást, a jelentési kötelezettséget; nyíltan felfelé és oldalirányban se szívesen konfrontálódom, a sérelmeket pedig akkor torlom meg, amikor elérkezett az ideje, és már mindenki már elfelejtette - sőt, általában más hajtja végre a nemes bosszút. És akkor se dörgölöm a orrod alá, de én TUDOM. Lehet, hogy elsőre azt gondoljátok, hogy ez micsoda egy gennygombóc, de tessék már túllépni azon a mentalitáson, ami a kutyákat jellemzi a játszótéren, hogy megszagolják egymás bűzmirigyét, aztán vagy halálra marják egymást, vagy nekiállnak kefézni.

Szóval csodálatos dolog a munka, és a valódi tudás. Így már van értelme a tanulásnak. Fantasztikus dolog az általad megkeresett, minél több pénz, és visszatekinteni arra, hogy 5-10, de akár két évvel ezelőtti magadhoz képest is mennyit fejlődtél, hogy mindennap rengeteget okosodsz, és alig várod, hogy holnap is újabb tudást szívhass magadba. És hogy sokkal, de sokkal több pénzt keresel ma, mint a téged korábban lenéző jótanulók. És valószínűleg okosabb is vagy valójában.

És kedves, valaha jó tanuló volt osztálytársam - amíg te nem tudsz mihez kezdeni magaddal, éled a diplomaosztó óta megszokott, szürke életedet, el se tudod képzelni, hogy az autón, bebaszás-építkezés-nyaraláson meg a szokásos felhalmozáson túl valódi célok is lebeghetnek előtted: akár 40-50 éves korod fölött is. Mint például, hogy kurvára sok pénzt keresel, nagyon jó leszel valamiben (ami nem a házikedvenc-tartás vagy a kártyavetés), vagy te írod Magyarország egyik legjobb blogját.