Békásmegyer, "lábas" panelház, a falon mindenhol mustársárga mozaikcsempe, az egyik oszlopon tábla: "Az árkádok alatt parkírozni, labdázni és kerékpározni TILOS!". A kaputelefont kémlelve hirtelen beugrik egy régi telepi legenda, miszerint ha egyszerre két gombot tartunk benyomva, akkor a riasztott felek egymással is tudnak társalogni. Állítólag tényleg működik. Na de most csak egyet nyomott le Rolika - direkt előreszaladt; a babakocsisok számára 45 fokos dőlésszögű, "akadálymentesített" rámpán páros lábbal felugrott, csak hogy ő riaszthassa a "Békási Mamáék"-at. 

-Tessék!

-Szia Mama, mi vagyunk!
-Nyitom, gyertek - tartsd addig lenyomva, Ricsikém! 

Az előtérben Ricsi és Roli ismét gyorsan végigolvassa a kedvenc hülye nevű lakók névtábláit - amióta valami maszek beépíttette a földszint felét és utazási irodát nyitott, ide kerültek át a postaládák is. Ricsike már hívja is a liftet. A télies időjárás miatt nem annyira átható, de így is karakteres a szemétledobó egész lépcsőházban terjengő szaga. A durva festésű falon rengeteg, kulccsal vagy érmével karcolt üzenet: szívben "Kriszta + Vili", "Büdös fogszabájzos Reni", "Depeche Mode", "OI!" - benne kettőskereszttel. 

-Ricskóka, hányszor mondjam már, hogy gyalog megyünk, nézze meg az ember, a Mamáék az elsőn laknak!

-De légyszi már, nálunk nincs lift! Naaa... 

Rolika közben fürgen felrohan az elsőre, így az ajtóhoz is ő ér fel elsőként - Ricsi meg hirtelen eltűnt: könnyű kis testét nem érzékelte a lift, így felhívták a hetedikre, töksötétben. Most, hogy a szomszéd jólelkűen visszahozta az elsőre, megszeppenten szipog.

-Látod, Ricsike? Hát kellett neked liftezned, leesett volna a karikagyűrű az ujjadról, ha felsétálsz velünk, mi? Nézz a szemembe, ha hozzád beszélek! Na, eltörött a mécses. Nincs semmi baj, nyugodj meg. Látod, szerencséd volt, lehozott a Tatusek bácsi. Köszönjük szépen, Tatusek bácsi, jó egészséget, boldog karácsonyt. Üdvözöljük az Irma nénit is. Na menjünk be, a Mamáék már csak rád várnak.

Tipikus két és fél szobás lábaspanel-lakás: az előszobából balra nyílik a nappali göröngyös tejüveggel borított ajtaja, jobbra a gardrób, utána a fürdőszoba, majd a vécé. Szemben a konyha spejzzel, kis balkanyar után egyenesen tovább a félszoba középen, majd végül a hátsó nagyszoba. Az ajtók alján keskeny szellőzőnyílások, a konyhaajtó felett szintén - ezt nyomatékosítva a felirat: "A szellőzőnyílások eltakarása tilos és életveszélyes!". A falon kalocsai mintás tányéróra, hortobágyi gémeskutat ábrázoló gobelin. Nagyiék félig teli szájjal adják a kicsit zsíros puszikat. 

-Gyerekek, vegyétek fel szépen a mamuszkákat, és indíts kezet mosni, úgy-úgy. Már elkészült a finom töltött dagadó, Ricsikém - ahogy szereted. Úgyhogy üljetek csak be szépen, merek a finom leveskéből is.

 

A konyha egy ötnégyzetméteres helyiség, szemben piros étkezőpulttal, a pult hátsó részén apró, műanyag rácsos szellőzőnyílásokkal. A konyhapulton túl, a bukóablakon át a lichthofra, illetve a szembeszomszéd két méterre levő konyhájába látunk - Roliék át is integetnek neki, ahogy felülnek a gólyalábú hokedlikre. Az asztalon gömb alakú alumínium szódásszifon, mellette házi, csatos műanyagkupakkal ellátott szörpösüvegek, zománcozott szürkészöld kenyértartó. Egyszerre csak három ember fér hozzá az ebédhez, így a vendégek több turnusban ülnek be a konyhába - nagyvonalúan előreengedve a fiatalságot.

Mama közben a leves mellé kenyeret vág: melléhez szorítja a veknit, majd körkörös mozdulatokkal szeli az ék formájú szeleteket, azokat a pengén átnyújtva a gyerekeknek. 

-Tessék fiúk, a rágókat tessék szépen ráragasztani a tányér szélére, így ni! Egyetek melléje kenyeret is, mert elrontjátok a gyomrotokat! És ha készen vagytok, akkor türüljétek meg a kicsi szájatokat, itt van, adom a konyharuhát, úgy-úgy. Hogy ízlik, finom, ugye? Na, jól van. Meghiszem azt. Egyetek csak. Olyan jóízűen esztek, jó rátok nézni.

 

A rokonság már összegyűlt a nappaliban: a nagynénik, nagybácsik, unokatesók mind ott zsonganak. A nappali egyik oldalán óriási szekrénysor, a csipketerítőkkel díszített polcokon a kevés könyv szinte mindegyike Szilvási, Moldova vagy Berkes, de ott van még Horn Gyulától a  vadiúj Cölöpök is. A vitrinben asztali óra, porcelándíszek, a Home Shopping csomagküldő szolgálattól a beígért Fiat Panda helyett kapott ajándék díszek, unokák fotói álló képkeretben (szintén ajándék). A radiátoron párologtatás céljából enyhén megzöldült vizestálak, az ablak előtt sárga, házgyári sötétítőfüggöny.  A házinövény-gyűjtemény főleg filodendronokból és diffenbachiákból áll, a karcsú vázában pávatollak és buzogányok. 

-Édesapám, ahhoz a fehér pöttyös virághoz nem nyúlunk, mert mérgező, rendicsek? Az asztalt meg félretoljuk, mert a Hugi néni is úgy halt meg, hogy beverte a fejét az asztal sarkába.

 

Az üveg dohányzóasztalt, rajta a műanyag gyümölcsökkel megrakott kiskosárral a gyerekek miatt a szoba sarkába tolják előrelátóan a nagyszülők, hasonlóan a Népszabadság feliratú újságtartóval. Szintén biztonságba helyezték a nádfonatú, búrás állólámpát és a gurulós lábakra állított Videoton-színestévét. A karácsonyfán a gyerekek által készített díszek mellett rengeteg üvegdísz található: a csúcs, a gömbök mind-mind élénk színekben csillognak, szaloncukorból csak az utálatos konzum jutott - így az unokák legalább nem dézsmálják meg a fát idő előtt.

A család felnőtt tagjai kedélyesen dohányoznak és kávéznak a durva huzatú, mustárbarna rökamién, néhányuknak ott fityeg szájában a fogpiszkáló - élénken vitatják meg az átkosban elhallgatott témákat. 

-Most mesélték, hogy a hidakat nem is a németek, hanem az oroszok robbantották fel még 45-ben, beszarás. Csak a felségjelet mázolták át a gépeken. Szegény Sanyi bácsi is hányszor mesélte, hogy ő még futott az után a villamos után, ami alatt éppen felrobbantották a Margit hidat.

-Persze, hogy a ruszkik voltak. Nem is volt kérdés. Az Osztyapenkót is a szovjetek lőtték hátba.

-Még ilyet!

-Ki kér még kávét?

-Én, Anyu, főzöl egyet? Köszi. Szóval úgy szar ez a kormány, ahogy van. Én beszéltem pár belsős haverral, ők megmondták, hogy 94-ben nem fogják átadni a hatalmat.

-Ezeknél bárki jobb lett volna, én megmondtam. Tönkretettek ezek mindent.

-És Trianont visszaadják szerintetek?

-Minden jel arra mutat, hogy valami lesz, valami van a levegőben. Nézd meg az oroszokat, cseheket, jugókat, románokat - mindenhol forrongás, változás, ezek már leosztottak mindent a hátunk mögött.

-Na, a gyerekek mindjárt befejezik a kaját, legyen most az ajándékosztás?

-Legyen, de mi tényleg csak ilyen kis apróságokkal készültünk...

-Ne hülyéskedjetek már, persze, mi is. GYEREKEK! Gyertek szépen, megjött a Télapó meg a Jézuska! Na, szóval ezt neked hoztuk, Gyuszi, ez a tied, Jutka...

-Na most tényleg, nem megbeszéltük, hogy idén már csak a gyerekeknek veszünk? Ne csináljátok már.

-Hát jó, de ez tényleg semmiség, csak jelképes.

-Ó, Campari, Napoleon... hát a kedvenceink, nagyon eltaláltátok! Nagyon köszönjük. Na jó, Sanyival mi is készültünk, de ezek már tényleg csak szimbólumok!

-Hú, könyv, de izgi, vajon melyik lehet..?

-Nem kell finomkodni, tépd le róla nyugodtan!

-Á, A halhatalan Beatles, oltári!

-Nem volt meg még?

-Á, dehogy (dehogynem, kétszer is), óriási, köszönjük szépen! De tényleg nem kellett volna ilyen költségekbe verni magatokat! Boldog karácsonyt!
 

Az illusztrációkért (még bővítem őket a nap folyamán) ismét hadd tolmácsoljam tiszteletteljes köszönetemet Blassius barátunk felé. Hamarosan az Ő kiegészítéseivel folytatjuk a Panelünnepeket.