Már a közepén sírtam. Lassan olvassátok minden mondatát.

- Franc essen már ezekbe, hogy tényleg megint a vébédöntőben kell kikapni a náciktól… Tipikus magyar betegség. A 84. percben nem szabad őrizetlenül hagyni egy ilyen kaliberű foDbalistát, mint ez az Ahmedagic…

- Nagypapa, amikor te fiatal voltál, milyen volt a magyar foci?

- Nahát, azt te már elképzelni sem tudod. Egész mások voltak a körülmények, a közeg. Képzeld még én is rengeteget fociztam, Margitsziget, lakótelepi dühöngők. Bizony így volt. Őslakosként és fehérként futottak az emberek a labda után. Ezt már te, vagy egy német kisfiú meg sem értheti.

- És olyan is volt, hogy kimentetek egy stadionba?

- Hóógyne lett volna, ne viccelj. Egész más világ volt az még. Fiatalok voltunk, szegények - egész nyarakat dolgoztunk át, hogy megvehessük a legmájerebb Energie-farmert -, éhesek, de boldogok voltunk, hogy túléltük a rendszerváltozást, és csak a hétvégének éltünk. Ha tudtuk, hogy szombaton jön a meccs Izland ellen, már hétközben sem lehetett velünk bírni az oskolában, pedig akkor még más idők jártak ám, nem lehetett még intőt adni a tanárnak, mint nálatok…

- És te kiket láttál élőben játszani?

- Ó hát azt felsorolni is nehéz lenne. Én még láttam az igazi aranygenerációt a pályán. Azok még hús-vér focisták voltak, nem olyanok, mint ezek a maiak. Leültek melléd a büfében egy kevertre. Flippereztek, ott volt még mindegyiknek a zsebében a tigrisszofi - az egész kerület ismerte őket, igazi haverok voltak mindenkinek, szóval emberek voltak, EMBEREK, csupa nagybetűvel. 

Kiser, Téger, Ternován, Szarvas, Árgyelán, Zahorán, Mracskó, Belvon, Tiefenbach, Eszenyi, Véber, Wukovics, Telek, Szűcs, Nyilas, Kriston, Olajos, Keszeg, Bimbó, Fischer Pali, Szilveszter, Galaschek, Jován, Hamar Pista, Gabala, Piroska, Ghinda. Hejj, micsoda csapatokat raktak össze ezekből.

És azok a testvérpárok… Tudod annak idején nem volt ritkaság, hogy a házaspárok esetében egy férfi házasodott össze egy nővel, és nem örökbe fogadtak, hanem a nő szült. Szült! Méghozzá gyakran nem is egy gyereket. Ott voltak a Csatók, Füzik, Rósák, Csehik, Keneseik, Salaczok, Plókaik. Madarok, Pestek.

Bizony nem volt ritka, hogy annak idején 4 ezren is szorongtunk egy lelátón, ha NBI-es meccs volt. Bizony! 4 ezren!!! Hiába no, nem volt még Digisport meg streamek. Ha az ember minőségi foDballt akart, akkor a nyakába kellett vegye a lábát.

Csepel, BVSC, III. Kerületi TVE. Hajdan volt fővárosi kicsapatok. Micsoda spílerek jöttek ám innen… Váczi Dénes, Tyukodi, Baranyi, Pomper, Bognár György, Szín Imre, Aubel, Kiss Pista... Akkor még létezett a híres magyaros technika. Nem úgy mint ma, ebben az uniformizált egyenvilágban. Hát hol játszanak ma a fiaink? Premier League. Bundesliga, Serie A, La Liga…

Akkor még a külföld járt ide tanulni, nem mi hozzájuk! Buliga, Negrau, Ilea, Ilie, Gojan, Bonchis, Cigan, Neagoe, Azoitei, Stoica, Gheorge Pena Gricajuk, Jeremejev, Nicsenko, Resko, Usmajev, Hleba, Bondarenko, Nyikiforov, Siribenkov, Gracsov. Warzycha. Tolocskó, Kuntics, Kopunovics, Milovanovics, Crnomarkovics, és persze Puskas, Dragan Puskas!!! Claude, Jessy, Fatusi, Onyeabor Monye, Tarlue, Moses, Emmy Emeka Ezeugo, Touati, Kenneth Christiansen, Richard Niederbacher. Állítom neked, hogy Eric Cantona évekig abból élt, amit az öccse itt az Újpestben ellesett.

És akiket végleg magába szippantott ez a csodálatos közeg! A Vasiléből Lacivá lett Miriuta, Pinte, Igor Szkukalek, Szabó Tibor, Selymes, Marius Cheregi.

És azok a nagy pillanatok! Amikor Plókai átemelte Vezér Ádám felett! Amikor Turbék középkezdésből érintés nélkül öngólt lőtt! Amikor Páling Zsolti szögletből betekerte a Springer mögé! Kepe Tibor a nagykanizsai öngólkirály! Csertői „mindegy ki rúgja a gólt, csak én rúgjam” Aurél! Mészöly baszdmegezése a svédek ellen élő egyenes adában!!! Ejnye-ejnye Kálmán! Fradi a BL-ben! Vagy éppen Kiss Pista fordítása a Fradi ellen! Ezekre mindenki emlékszik a generációnkban! Talapa! Katzenbach! Pisont!

És azok a hálóőrök! Hajdu, Szeiler, Udvarácz, Praj, Babos, Sáfár, Disztl Péter, Petry, Babócsy, Szűcs, Hámori, Végh, Vadon, Baji, Nota, Koszta, Vezér, Milinte, Mitring, Milchram, Horváth Dezső, Kövesfalvi, Kurucsai Kornél. Nem is értem, hogy lehetett ilyen nagytudású portásoknak annyi, de annyi bogyót lőni.

És olyan helyeken rúgták a bőrt, mint Akasztó, Tiszakécske, Nagykanizsa, Békéscsaba, Nyíregyháza, Veszprém, Sopron, Dunaújváros, Szeged, Vác. Igazi, hajdani nagy vidéki végvárak. A pesti csapatok megizzadtak ám az ilyen helyeken, mert társadalmi esemény volt egy mérkőzés még az enbé kettőben is!

Na és persze a válogatott! Az olimpiai siker volt életem első meccse, a teltházas Üllői úton Izland ellen! Olyan könnyedén játszottunk végig, hogy azt azóta is tanítani lehetne. Egyedül a döntőben döcögött kicsit a gépezet Skócia ellen, nade micsoda játékosok kristályosodtak ki ott is! Te jó ég. Sáfár, Sebők, Sándor, Szanyó, Lisztes, Egressy, Vincze Ottó.

Állítom neked, ilyen tudású válogatott azóta sem lépett pályára olimpián, magyar mezben legalábbis biztosan nem. Aztán ott volt a mi generációnk 6-3-a: az angol-magyar barátságos 3-0 a Wembleyben. Remek kis csapatok csiszolódtak össze. Volt olyan év, hogy győzni ugyan nem sikerült, de a németekkel itthon 0-0-ra végeztünk. Persze Izrael ellen sosem volt szabad győzni, ott vigyáztak a fiúkra, nehogy hajtsanak.

Ezzel együtt sem lehet megfeledkezni arról, hogy Mracskó Misiről Oslóban le kellett cserélni Solksjaert, mert nem sok sót evett meg a mi Miskánk mellett. És Klausz Laci, a légtér ura, azóta sem fejelt senki úgy, mint ő. És Horváth Feri, milyen ügyesen ünnepelt úgy a finnek ellen a gólnál, mintha ő rúgta volna. Hát igen, ilyen kaliberű játékosokat azóta sem láttuk címeres mezben…

Aztán az a két meccs a jugoszlávok ellen… Tegyük gyorsan hozzá, hogy előtte az azeriek és finnek elleni meccs beillett volna pótselejtezőnek is, és nagyon sokat kivett a fiúkból! Tudod, az elején nagyon elhittük, hogy esélyünk lehet, még gólt is rúgtunk, megetettek minket. Szlobodan Szantracs sajnos nagy stratéga volt, remekül keverte a kártyákat… Pedig az első meccsen még gólt is rúgtunk! Utána a visszavágó után persze nagy volt az elkeseredettség. Csank János szövetségi kapitányt a KBI-nek kellett megvédeni, mert a dühös szurkolók Halász Judit-dalokat kezdtek neki énekelni. Az emberek hirtelen elégedetlenkedni kezdtek. Sutyorogtak, hogy az egészet eladta a válogatott 30 Zastava-kocsiért, meg hogy a jugoszlávokat különböző háborús szerekkel doppingolták. Nagy volt az elkeseredettség. Az emberek nem tudták hol kiadni rendesen a dühüket. Én biztos vagyok benne, hogy ez az egész nagyban hozzájárult az MSZP következő évi választási vereségéhez.

Utána szétszéledt az egész csapat, de sokan még másodvirágzásukat élték, és nagy nemzetközi sikerekhez segítették az FC Energie Cottbust.