Olvasói rovat - A modoros félművelt

2011/10/03. - írta: Modor Tibi

Szia Tibi!

Tavaly is akkor írtam meg
A modoros otthont, amikor betegség miatt kényszerpihenőn voltam. Most pedig eltörtem a lábam, úgyhogy újra jelentkezem egy poszttal a betegágyból. :)

Üdv.

MoDorka



A modoros félművelt


A modoros félművelt azt hiszi magáról, hogy művelt, és vélt műveltségét lépten-nyomon fitogtatni igyekszik. Megmosolyogtató igyekezettel próbál okosnak és/vagy trendinek látszani, amit azzal óhajt elérni, hogy másoktól – sokszor eleve hibásan - átvett szavakat, gondolatokat, részigazságokat, paneleket ismételget, anélkül, hogy azok valódi értelmével tisztában lenne. De mivel nem érti, hogy miről beszél, így nem is tudja helyesen használni a kifejezéseket, és áhított céljának pont az ellenkezőjét éri el: nevetség tárgyává válik.

Az alábbi idézetek írója például előszeretettel alkalmazná az elterjedt “sic!” kifejezést (“A latin szót leginkább a nyomtatott sajtóban használják ha pl. valami durva hibára akarják felhívni a figyelmet például fúly a szél (sic!) - akkor jelzik, hogy így jelent meg, nem az idézéskor került bele a hiba. http://www.rovidites.hu/index.php?action=rovid&id=47580&keresettrov=SIC!), de szemmel láthatóan van némi problémája a használatával:

“Egy idő után a magamfajta asszonyemberek oda jutnak, csak valamiféle társadalmi eseményre mennek már haza mint esküvő vagy temetés (sicc!), érettségi találkozó, egyebek…”

“Parália (sicc!). A görögök az idén nagyon beszorultak a lakásaikba a folytonos áremelkedések miatt, teljesen megváltozott a szokásos életstílusuk és ezt nagyon nehezen viselik.”

“Apropó, ha valaki olyan olvassa aki tudja, hogy Macedóniába (sicc! FYROM-ba!) kell-e magyarnak vízum, szóljon ide, hogy ne még ezután is kutakodjak reggel, kösz.”

 

Úgy tűnik, az író a furcsán csengő idegen szót a nyilván sokkal ismerősebben hangzó “sicc!”-re magyarosította :D, majd az immár értelmet nyert új alakhoz új használati módot is társított: a számára negatív töltetű, nemkívánatos fogalmak mögé beszúrva mintegy elhessegeti azokat. :)

Persze csupán attól még nem lesz senkiből modoros félművelt, ha nem ismer egy-egy idegen szót. A hiányos tudás és a majmolási szándék mellett kell még egy fő ismérv: az elképesztő magabiztosság. A modoros félművelt biztos abban, hogy ő mindent jól tud, soha nem kételkedik semmiben, ezért aztán nem is néz utána semminek, hanem habozás nélkül mondja ki vagy írja le a legnagyobb marhaságot is. Így születnek (és terjednek…) aztán az olyan hajmeresztő kifejezések, mint pl. ez:

“Üdv Horvát fun-ok! Én is imádom Horvátországot!”

 

De még csak nyelvet sem kell váltani, magyarul is rengetegen demonstrálják hatalmas műveltségüket, mint pl. az alábbi fórumozó:

“Ki gepen szall folebe, annak terkep e taj,

S nem tudja, hol elt itt Csokonai Vitez Mihaly

 

Az, hogy rosszul emlékszik, vagy nem tűnik fel neki, hogy milyen döcögős förmedvényt eszkábált össze az eredeti helyett, még hagyján; de ha már offol egy topikban a nemlétező irodalmi tájékozottságát mutogatva, vajon mi akadályozza meg abban, hogy megkeresse a pontos idézetet? Ott ül a gép előtt, kb. 2 mp-be telt volna bemásolnia. De nem, ő inkább nekiáll, és – persze ékezetek nélkül – bepötyögi... Úgy látszik, van, aki még abba is sok energiát fektet, hogy hülyének nézzék. :)

A vers “újraköltője” mellesleg büszkén hirdeti, hogy “…diplomamat (…) annak idejen az Eotvos Lorand Tudomanyegyetem Bolcseszettudomanyi aran szereztem ,2 nyelvszakos kozepiskolai tanari szakon”, és Sicc kartársnő sem felejti el irományaiban többször hangsúlyozni diplomáit és nyelvvizsgáit. A modoros félműveltnek ugyanis fontos dolog a “rangkórság”, hiszen – mivel valós tudást nem tud prezentálni –, a papírjaira hivatkozik.

Élete nagy vívmánya a (sokszor büfészakon, nagy nehezen megszerzett) diplomája, amitől azt hiszi, hogy ő már “valaki”, különb, mint mások, és rögtön mindentudónak képzeli magát. Ilyen az a cicamica is, aki valamelyik fórumon nagy hangon - és átlagosan kétszavanként egy helyesírási hibát elhelyezve – kifejtette, hogy lehet, hogy ő rasszista, de a görög válság márpedig azért van, mert a görögöket ki akarják semmizni, és fogyasztói társadalmat csinálni belőlük…. Nos, hogy rasszista-e, az nem derül ki a fentiekből, de az, hogy sem a szó jelentésével nincs tisztában, sem a közgazdaságtanhoz nem ért, az világos. Viszont, mint minden modoros félművelt, nagyon öntudatosan védi a vélt igazát pl. ezzel a frappánsnak szánt odamondogatással: “miért osztod olyan dologban az észt, amihez nem értesz! Amit a közgazdaságról nyilatkoztál, az maga volt a hozzá nem értés! Nekem végig kellett hallgatnom néhány szemeszter közgazdaságtant és keményen vizsgázni belőle. Te, hogy állsz vele? “

Az, hogy ő maga az élő példa arra, hogy a papírral nem osztanak észt is, nem zavarja, sőt, el sem jut a tudatáig. Emiatt lehet az is, hogy Sicc kartársnő a számos nyelvtudása mellett is azt írja, hogy “bungie jumping”, egy másik okos pedig, aki pökhendien odaveti valamelyik irka-firkája végére, hogy: “ja és még valami: 3 felsőfokú nyelvvizsgám van”, következetesen azt írja a “Red beach” helyett, hogy “Reed beach”... Sicc! :)

 

/A Szerkesztő véleménye: szuvenír joguk van hozzá am Block./

232 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nyuszy 2011.10.03. 06:30:12

Az nem Horvátország, hanem Horváthország, bocs.
Ennyit igazán megtanulhatnál leírni.

sdani 2011.10.03. 07:16:14

A mindenit... ezek tenyleg a valo elet kitermelte gyongyszemek. A poszt zaro mondatat azzal egeszitenem ki: "Mindenkinek szuteren joga, hogy exhumalja magat!" < valo eletben elhangzott mondat 100%-os komolysaggal

Bordapapa 2011.10.03. 07:19:40

@sdani:
Vaz, a szuterén jogot én akartam elsütni! :-D

Fájdalom ilyen emberekkel érintkezni. A tudás hiányát agresszív leugatással pótolják. Sicc! :-P

nagysuhi 2011.10.03. 07:43:14

Szuvenir jogom van ilyeneket írni.

2011.10.03. 07:43:30

Szépen összeszedett ki munka, a többit meg majd összedobjuk.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2011.10.03. 07:47:21

az "ártatlanság védelme" megilleti a fórumozókat
nem tudhassuk, hogy nem-e voltak italos állapotban, avagy chemikáliák (sicc!) bódító 6ása alatt midőn beírtak

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.10.03. 08:01:45

Igen, a magabiztosság. Ez a fajtam mindig komolyan veszi magát, akkor is amikor hülyeségeket beszél:
mandiner.hu/cikk/20101107_emberiesseg_vs_emberiseg_elleni_buncselekmeny

Disznó Úr 2011.10.03. 08:13:55

Szűkebb pátriárkámban sok platinás épület van. Flusztrálnak engem és vica versa.

Celtic 2011.10.03. 08:25:53

@sdani: Exhumalja???? Juj.
Amugy neha en is helytelenul irok idezetnek szant dolgokat. Igaz, akkor hozzateszem, hogy "vagy valahogy igy, nem emlekszem pontosan". Ennek oka egyszeru: google-val keresni szinte mindenki tud, onnan idezni nem kunszt. Fejbol mar nehezebb es lehet, hogy nem pontos, de megiscsak mas, mint kikeresni...Ugyanigy vagyok a helyesiras-ellenorzokkel is: azt hasznalva lehet tokeletes a helyesiras (amig az ellenorzo ismeretlen szoba nem botlik...), de bizok magamban annyira, hogy nem vetek hibat, legalabbis nem tul sokat.

nyuszy 2011.10.03. 08:31:16

Az a jó, hogy nekem is van a távoli rokonságban egy ember, akitől hasonló majdnem eltalált kifejezéseket szoktak idézni, de ő mentálisan sérült születése óta...

mrbateman 2011.10.03. 08:33:52

Az ember célja a boldogság megtalálása, eléérése, ne irigykedjünk azért, mert nekik már sikerült. Náluk nem merülnek fel kérdések, nem kételkednek saját véleményükben, nem zavarják őket a tények. Határozottak, magabiztosak, céltudatosak!
Szeretek is velük kommunikálni, pár hete voltunk Félműveltéknél vendégségben, ahol úgy éreztem fel kell vegyem a ritmust és parádés kiselőadást tartottam a tusfürdők/samponok/krémek kémiai összetevőiről, gyártástechnológiákról, stb. Mondanom sem kell mennyit értek a témához, de magam is meglepődtem milyen gátlástalanul tudok fantáziálgatni.
Ja és az egész pofavizit nagyon jól sikerült, míg korábban állandóan azon agyaltam, h. javítsak, v. kussoljak.
A tájékozottság magabiztossá tesz...a tájékozatlanság meg főleg!

2011.10.03. 08:37:18

Ez olyan szemelvények a szerző magyarázatával:) Jópofa, aranyosabb lett volna, ha a magyarázatokat külön lábjegyzetbe tesszük kis számokkal meghivatkozva:)

@mrbateman: ha magabiztos vagy, a félművelt dolgokat is jól el lehet sütni:)

Mitya Ivanov 2011.10.03. 08:43:54

@Professor Pizka:
egyeNlőre nekem van több diplomám, és ez aszthiszem így is marad örökre.

2011.10.03. 08:47:11

@Mitya Ivanov: ez így a legoptimálisabb!

Nadiposzi (törölt) 2011.10.03. 08:48:00

@mrbateman:
Ilyenkor csak az a lényeg, hogy az első tényleg?-nél ne ijedj meg. Kis fölényes még ezt sem tudod? hunyorítás után folytatni kell zavartalanul, hogy a nagy molekula súlyú, sok szabadgyökös liposzóma hatóanyagú samponok zsíroldó hatása messze meghaladja a hagyományos glükózos típusokét, igaz a fejbőrt is jobban megviselik ezek, ezért te a lágy esővíz és bio-lámazsír szappan kombinációját használod. Mire a ház asszonya átveszi a fonalat, hogy szörnyű, hogy milyen nagy mértékben szorulnak ki a lámák a Kalaháriból, pedig a vadászatuk fontos szerepet játszik az őshonos pigmeus törzsek perszonifikációjában.
Jó kis este lehetett.

la paloma de la rosa 2011.10.03. 08:54:06

@Nadiposzi: Az a baj, hogy én nem vagyok elég művelt ahhoz, hogy ilyeneket összehordjak zsigerből :D

sTormy 2011.10.03. 08:59:26

@Nadiposzi: Mondjuk szelíden meg lehet róni, amiért nem tudja, hogy a pigmeusok nem vadásszák a lámát, mivel szent állatnak tartják. Akik vadásszák, azok a berberek, akikkel a pigmeusok ezért állandóan háborúznak.

mrbateman 2011.10.03. 09:04:48

baszki te vagy az Zoli? (ebben az esetben módosítanék vallomásomon, mert mégsem félműveltéknél jártunk annódácumál)
Na csak azért, mert ez konkrétan elhangzott, h. nagy molekula súly(bármit is jelentsen az)!:-))))
A fő csapásirány az volt, h. a mesterséges hidratálással ellustítják a bőr természetes regenerálóképességét, így a szintentartáshoz folyamatos kenceficére van szükség (itt féltem, h. a három feleség lelkébegázolok, ezért váltanom kellett) majd jöttek a kőolajszármazékok, szervetlen kémiai alapvetések (mrbateman I. és II. törvénye), aztán itt is learattam mindent (igazából szűk volt a tudásterem és menekülni kellett, de formában voltam és befejezni az áLmokfutást még nem akartam) és végül faszán egy marketing-elemzéssel zártam (megvolt mind a négy P).

2011.10.03. 09:11:59

@mrbateman: a blöffölés nem egyenlő a félműveltséggel, vagy amikor szívatásból direkt hülyeségeket mondasz:)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.10.03. 09:18:16

@la paloma de la rosa: a fodrászoktól kell tanulni. minden vendégtől felszednek egy-két információt, szófordulatot és ebből tetszőleges hosszúságú társalgást képesek összekockázni. Teljesen mindegy, hogy növényvédelmi vagy összehasonlító jogtörténeti témakörben.

@mrbateman: én a csakratáltos szerelőnek találtam ki egyszer egy horvátHországi ufó-kultuszt.

Nadiposzi (törölt) 2011.10.03. 09:23:56

@Professor Pizka:
A boszniai piramisokkal a főszerepben.
@mrbateman: Valaha vegyipariban kínoztak a szerves kémiával, és olyanokat tudok mondani, hogy keton. Meg anhidrid. De nem mindegyikről van meg, hogy pontosan micsoda. Azért jól hangzanak. Annyi önmérséklet van bennem, hogy csak veszély esetén vetem be őket, normális arcoknak inkább bevallom, ha hülye vagyok valamihez.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.10.03. 09:29:42

@Nadiposzi: ez a Pag-szigeti háromszög, mint ufó leszálló hely volt :-)

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2011.10.03. 09:40:34

Szerintem a 30 évvel ezelőtti félművelt ember ma egy briliáns elmének számítana. És valahogy a mai félművelt is 30 év múlva egyetemi tanár lehetne. Mi következik ebből? A műveltség felezési ideje 30 év.

mrbateman 2011.10.03. 09:46:53

@Professor Pizka:
Na jó, de ufózni nem ér!
Mivel nincs semmi egyezményes tudományos alapja, így csak a gátlástalanság mértéke korlátozza a kifejtett elméletek vadságát. Márpedig ez egy jogász eetében extra előny!:-)
Egyszer kb 10 éve a Balatono sikerült egy jócsajt szerintem csak azért nem meg..., mert hosszasan ufóztam. Emlékszem fagyis volt a bébi, én meg olyanokat toltam, h. az eperfagyit ne adja el, mert jól jöhet az még, ti. az ufók csak eperfagyival táplálkoznak. (én meg akkoriban szinte csak Borsodi világossal)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.10.03. 09:48:31

@mrbateman: just for the record:

NEM én hoztam szóba a csajokat.

kIára 2011.10.03. 10:11:44

Hát ez fenomenológus volt!
Konzegvensen és kompactice reziduálta az általam is obeszesszivált fenoméneket. Interiőr viszcerális érzékelőszervem lucidusával megtapasztalhattam az éndividuális létező latinó szavakban mantifesztiválodó vulgáris metaflóráit.
Klára, ki olykor lektürálja a modoros énnapló beszendelt paradiáit ritkán hezitál rákommendálni, de most képtelen volt öncontrolt parktizálni és idestrigulázott néhány szenzibilis prepozíciót.

2011.10.03. 10:16:08

@mrbateman: eperfagyi veszélyes, elszaporodnak benne a mikroorgazmusok, amiket laborban is ki tudnak utána termeszteni és az ember szalmellás lesz!

kIára 2011.10.03. 10:31:49

Persze kis planétánk hona e Föld.
Számomra mindig familiáris, ha az enterneten farmozó humánoidok praktizálják a kevésbé szapiens egyedek verbalizációs imkompetenciáit.
A virtiolos kommendálások mindig lehetőséget kreacionálnak a megtargetált perszónák leredukált kapacitásának leparodizációjára. De ha magunkba vizionálunk, realizálhatjuk, hogy a patetikus experimetnum processziója nem a „veled nevetek, nem rajtad” hanem csupán unikális übermencs-szindráma, ergó a szupremációra törekvő szuperegó ridikülőzüs benyilatkozása.

la paloma de la rosa 2011.10.03. 10:33:02

@Professor Pizka: Úgy nézem még fodrászt se sikerült jól választanom. Mikor ott vagyok, azon kívül, hogy milyen színű szagú és formájú hajat csináljon, kb. 2 szót beszélünk. Most honnan szedem a baromságot? :(

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.10.03. 10:33:12

@kIára: húh, te biztos már az iskolában is humánus beállítású voltál!

kIára 2011.10.03. 10:38:31

@Professor Pizka:
Nem negálhatom. Már zsenge koromban a ridikülömben permanensen hordoztam az „Integrált függvénytár balneológusoknak” bibliofil kiadását.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.10.03. 10:42:02

@kIára: aztakurva! mondjuk én is faktos voltam, nekünk nem négyjegyű függvénytábla volt, hanem ötjegyű.

Styxx 2011.10.03. 10:43:31

HorvátHországnak szoRgalmi jogot kellene alapítania Bosznia-HerTzegovinán, hogy a nyári tourista-invázió alatt tehermentesítsék a jadrÁni magisztrálisutat.

Szerintem a celebek közül a félművelt király Havas Henrik. De el kell ismerni, hogy egy-két sziporkája üt. Pl. nemrég olvastam egy cikket a Heti Hetesbe visszatéréséről, és a végén szopatta a társait: Nekik ez a szereplés a megélhetésüket jelenti.

mrbateman 2011.10.03. 10:45:03

@Hadrian77:
Ittam én a védőitalt rendesen, persze csak övegest, mert fizikailag az a legjobb!
Nem tudom (na jó biztos vagyok benne, h igen) meg-e van-e a tisztelt fórumtársaknak:www.vancso.hu/bullshit/

illetve ugyanez borra:f.freeblog.hu/k/i/j/kijegecesedik/files/generator.html

Aztán csak használni szorgalmasan, sokat lehet belóle tanulni!

Dzsoni Kráncs 2011.10.03. 10:49:02

@Disznó Úr: Még Váczi Zoli nyilatkozta,amikor a Fradiba igazolt:"örülök,hogy egy ilyen panitás klub játékosa lehetek."
Amúgy nekem életem legnagyobb monumentuma a diplomaosztás volt,jól mutatok az akkori képeken,hiszen restaurálva lettek.

sorica123 (törölt) 2011.10.03. 10:50:14

A modoros félműveltet igazán a sznobéria teszi azzá, ami. Hogy valaki leír olyat, hogy bungie jumping, egy dolog, láttam én már értelmes, szimpatikus, köpedelem helyesírású embert. De a helyben topogó nagyképűség, a 'I've read it in a book' magabiztossága, az, ahogy a (bármilyen) diplomájával az illető kb kivásárolta magának a tiszteletet, na az az igazi.
Meg itt ha már ufók is belibegtek, igen, ez a típus nagyon vágja a konteókat is általában, mert attól is úgy érzi, hogy _tud_ _valamit_.

2011.10.03. 10:58:50

@Dzsoni Kráncs: lerestaurálták róla Lenint?:) Engem utoljára az érettségi tablóképen restauráltak:)
Bezzeg amikor IV Károly kilencázhúszban retusálni akarta a monarhiát!

kIára 2011.10.03. 11:05:27

@Professor Pizka:
Jaj, hogy ez mennyire talált.
Egyszer az egyik fodrász megkérdezte mivel foglalkozom és én hülye megmondtam, hogy éppen mivel. Volt egy hümmentés, majd átment ollócsattogtató mindentudás-fecsegésbe. Volt benne filmes idézet a King-kongból (komolyan), a lányának „pont olyan” (értsd: totál más) tevékenysége, és néhány idézet Soma mamagésától.
Majd felvázolta a dolog szerinte még feltáratlan részterületnek kutatási lehetőségét amivel majd hatalmas sikereseket (sicc!) érhetek el.

Miután városrészt és fodrászt váltottam – „ti férfiak” nem is tudjátok, hogy ez valójában mit jelent – kifogtam egy ennél is durvábbat, aki egyre csak mondja, mondja, mondja és mondja. (Pont ilyennek képzelem Marietta Cosmopolite-öt a Discworld-regényekben.)
Egyszer várakozás közben („pedig be voltam jelentkezve, milyen az már” subtopic) e-könyvet olvastam. Rákérdezett, mi az. Vázoltam. A-ha… negyedmásodperc alatt képben volt, aztán mire rendbe tette a fejem már mindent tudtam a digitális forradalomról, a kalózkodásról, a feltétlenül elolvasandó könyvekről, a formátumháborúról, a gutenberk-galaktika végéről, ektceterum.

hulyevel 2011.10.03. 11:06:28

@Disznó Úr:
A Planetárium is platinás épület? Vagy csak ha a kuppolája platinázott aranyozott helyett?

mrbateman 2011.10.03. 11:11:10

@Hadrian77:
Na várjál, akit te mondasz szerintem az a Portisch Lajos, de az se akkó volt!:-)
(mondjuk a Monarchiát valaki lerestaurálta a térképről, ha nem is ív Károly)

2011.10.03. 11:15:13

@mrbateman: a legnagyobb félművelt nekem mindig Mézga Paula volt, a sorozat tele van az aranyköpéseivel:
- Szóljunk Máris szomszédnak, ő úgyis járatos a kamrazenében!
- Géza, ne vitatkozz a biztos úrral, add oda neki azt a jogosulást!

mrbateman 2011.10.03. 11:20:24

@Hadrian77: Tényelg ilyenek vannak benne? nem is figyeltem fel rá.
off
Faterral azóta is, ha kérdezzük egymást nálatok milyen idő van, a válasz HIFA/DERMEL
on

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.10.03. 11:23:37

@kIára: ha férfinek születsz ugyanezt autótípusokban is meg kellene hallgatnod. az már ábéeszes, a de a régi még nem ábéeszes.

El Topo (Sgt. Elias) 2011.10.03. 11:26:34

Fantasztikus poszt basszameg!!!
Éppen valamelyik nap beszélgettünk róla itthon, hogy Magyarországnak nem az a baja, hogy Mohácsnál kikaptunk. Nem is az, hogy elcsatolták a kétharmadát. Még nem is az, hogy kommunizmus volt 40 évig.Magyarországnak egy baja van, csordultig van hülyékkel. Akik komolyan állítják (tényleg), hogy az Aspirin hatóanyagát fűzfakéregből vonják ki, akik állítják, hogy a világegyetemben "fehér lyukak" léteznek, és hogy a goj azt jelenti, hogy "állat".
Ajánlott irodalom: picur3ka összes hozzászólása, bárhol.

kIára 2011.10.03. 11:30:47

Erre csak azt tudom mondani, amit a legendás Purcelfeld Öcsi mondott egy elvesztett szett után a japán újságírónak: Sicc tranzit glória mundér.

Szija és boldog szülinapot, „karóval jöttem, nem virgáccsal”, ahogy Váradi Zseni monda egyszer, hehe.

Óvónőként mindig az a gyönyörű gondolat vezérel amit III. János Pál mondott egyszer: „Engedjétek hozzám a gyermekeket”.

Tisztára patyomkin ez a kiállítás.

Figyeld már, milyen taninos ez a küvé, már-már merlósan raffiált.

Mikróvállalkozásra nem applikálhatod a makróökonómiát, mert mezofinanciális a szituációjuk.

Ahogy a Biblia mondja.

És azt hallottad, hogy Feri azt olvasta, hogy a médiában bemondták, hogy…

Az egész a globális felmelegedés miatt van, aztán csodálkoznak, hogy kihal a fehér ember.

Dévédéről moziztam le a sorozatot.

lárvalányhaj 2011.10.03. 11:34:50

Van ennek a félműveltnek egy fejlettebb változata is: a szőrszálhasogató vitatkozó.
Általában reálos vonalon mozog, jellemzően informatikus (azt már kitárgyaltuk, hogy az informatikusok mindenhez értenek). Nem adekvát ellenérveket szegez szembe az érveiddel, hanem kipécézi a bennük található "érveléstechnikai hibákat", és felhívja a figyelmet arra, hogy tök egyszerű szavakat nem helyesen használsz, majd közli a (szerinte) helyes definíciót. Megjegyzem, nem a tényleges logikai hibákba köt bele, hanem nüansznyi dolgokba, amiknek semmi köze sincs a beszélgetés fővonalához.
Mindezt tenyérbemászóan okoskodó és kioktató stílusban teszi, szinte látod magad előtt a fehér pingvines pólóját, és az irritáló szemüveges-hülyegyerekfrizurás fejét.

Főleg ateista-, szkeptikus-, és hasonló blogokon található meg a fajtája.

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2011.10.03. 11:39:59

Aki képes azt leírni, hogy "am Block", azt én unblock hülyének nézem.

kIára 2011.10.03. 11:46:16

Hehe, tényleg :D

Figyelj @lárvalányhaj:
      igazad lenne, de nem veszed észre, hogy az nem fejlettebb verzió, hanem csupán a neten tenyésző populáció egyik variánsa. A reális vonallal bár egyetértek, kikérem magamnak ezt a dehonásztáló „jellemzően informatikus” kifejezést. Ne legyünk már ennyire apodiktikusak.
      Az érveléstechnikai hibákra meg igenis és határozottan fel kell hívni a figyelmet, hiszen csakis a formál-logikai argumentumok terelik az optimális mederbe a párbeszédet, a szubjektív attitűd félrevezeti a csöndes többséget.
      És nemcsak ott. Ha megnézed a politikai- és sport- vagy filmes blogokat – amiket te persze hírből sem ismersz, de megbocsátom neked, mert csak egy lárvalány vagy – ott is ugyanez megy.
Ennyit a megfigyelőképességedről.
      Illetve még hozzátenném azt – persze nem azért mert igazam van – csupán hogy világosabban lássuk a helyzetet, hogy… és dákápó.

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2011.10.03. 11:51:08

@lárvalányhaj: Remélem, tudod, hogy olyan nincs, hogy nüansznyi eltérés, hiszen a nüansz "árnyalt (hang- vagy színárnyalat); csekély különbség, finom eltérés" (Forrás: idegen-szavak.hu/keres/n%C3%BCansz ), tehát amit leírtál, valójában azt jelenti, hogy "finom eltérésnyi eltérés", ami evidens módon szemantikailag helytelen.

Persze én értem így is, hogy mit akarsz mondani, csak szólok, hogy az ilyesmikért úgy kivágtak volna Matematikai Logika előadásról az e-egy-béből, hogy a lábad nem éri a földet.

kIára 2011.10.03. 12:04:39

@Püspök utcai gombaszedő:
Na tessék, még egy okoskodó.
Ha már vetted a fáradságot, tudhatnád, hogy a nűansz a görög (ν) nű és (σ) szigma összetételből származik, és magyaros átírásban eredetileg azt jelentette hogy „semleges jel” csak később esett át jelentésváltozáson (lásd. wukipaedia vonatkozó szócikkét).
      Persze az egész hozzászólásodból süt a szuperficialitás, meg arrogálod itt magadnak az okostóniságot, pedig tutira te voltál az első, akit a boldog emlékezetű Keltenberg professzor, mindannyiunk kedves Levente bácsija, kivágott a Matematikai Logika kollokviumról.

Édy, aki Endre 2011.10.03. 12:05:16

Kedvencem az egyik polidilis úriember, aki amúgy fordító és erre - valamint a sokezer kötetes könyvtárára - nagyon büszke. Persze azért fordítóként sikerült néha olyan angol szöveget leírnia valakivel folytatott "vitájában", hogy (és most egy sicc! következik): "What does it mean pseudo-liberalism?" Vááááá...!!! :) Hunglish medve anyám és a borogatás! :)

kIára 2011.10.03. 12:11:52

@Édy, aki Endre:
My Lord, don’t be so sensible—I mean sensitive.

lárvalányhaj 2011.10.03. 12:12:07

LOL, látom, ismerős a típus másoknak is...

@kIára:

Ó, igen, a szoftos személyeskedés szinte mindig jelen szokott lenni, épp csak hogy le nem írja, hogy "hát te hülye vagy". :D

@Püspök utcai gombaszedő:

Ja igen, ez a kedvencem, amikor arra kezd el hivatkozni, hogy ő milyen nehéz egyetemet végzett ám el, és mennyire kemény órái voltak, és ott milyen könnyű volt megbukni. Most komolyan, ki nem szarja le?

csi szi 2011.10.03. 12:13:31

@Édy, aki Endre: A fordítónak elsősorban a célnyelvet kell ismernie, szóval ha nem angolra, hanem angolról fordít többnyire, ahhoz nem kell komoly aktív nyelvtudás. Passzív (értse, amit fordít) persze nem árt (de ha nem tolmácsol, akkor az írott szöveg megértése bőven elég, attól még lehet, hogy egy anyanyelvi beszélőt meg sem ért, mert hadar, stb - ez a munkájához nem szükséges).
Egyébként szerintem a "what does it mean <xy>" bár nyelvtanilag helytelen, nem feltétlenül Hunglish, nem magyaroktól is találkoztam vele, mint pongyola szóhasználattal.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.10.03. 12:20:36

@lárvalányhaj: igen! Aki elmagyarázza, hogy csak két alternatíva lehet, több nem. Hiszen pont azt jelenti.

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2011.10.03. 12:25:16

@Modor Tibi: Szigorúan véve csak egy alternatíva létezhet, hiszen az egyik lehetőség nem az, csak a másik. És ez így van. akármit is mondanak a médiák (igen, ez így helyes, mert ha a "média" többes lenne, akkor egyeztetnénk hozzá az igét is).

Egyébként én nem végeztem el a műszakit, és büszke is vagyok rá, hogy nem lettem olyan zombiagyú. Szabad gondolkodó maradtam, de nem szabadgondolkodó, höhö, teccikérteni.

kIára 2011.10.03. 12:27:25

@lárvalányhaj:

Senkit sem érdekel a fikáliád.
    Most evidens módon egyetértesz gombaszedővel, mert bármennyire is korlátolt szegény, messze meghaladja a te aptitúdóidat.
És jó ha tudod, hogy vannak individuumok akik nem büfézni jártak „mint egyesek”, hanem a stúdiumaikat hardcore szeriőz vették. Látod, ő legalább kompetensen használja a diplomájával az explikatív lexikont.

lárvalányhaj 2011.10.03. 12:41:14

@Püspök utcai gombaszedő:

Szerintem ez alapvetően nem a műszaki végzettség miatt van. Ez az okoskodás a dominanciaharc egyik formája, csak ő nem a farkát csapja ki az asztalra, hogy mindenki lássa, hogy neki mindenkiénél nagyobb van, hanem az IQ-ját. Nem véletlen, hogy folyamatosan próbál lenyomni, érvényteleníteni, kisebbíteni másokat. Többek között ezért sincs értelme vele vitatkozni, mert nem az igazságot akarja kideríteni, hanem a vitapartnerét megalázni.
A bölcsészek is szoktak okoskodni, csak ők máshogy.

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2011.10.03. 12:43:34

@lárvalányhaj: Hát igen, nekik nehéz is lenne az IQ-jukkal villogni. :)

Na jó, nagyon sokszor én is ilyen vagyok, de becsszóra nem direkt. Csak magával ragad a frazeo-lógiám.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.10.03. 12:48:00

nah, az igazán ügyes félművelt azért ügyel arra, hogy a létező felét mutassa meg a félműveltségének, hehe. A rangkórság viszont adja, nekem volt olyan ismerősöm, aki a FEEFI-re beiratkozása után (valami management-szak) 1 héttel kijelentette, hogy ő már csak diplomásokkal áll szóba. Hehe.

UI (félművelten: PS.): tudom, hogy én is félművelt vagyok, nem kell rá felhívnotok a figyelmem:)

Édy, aki Endre 2011.10.03. 12:49:25

@csi szi: Aki arra adja a fejét, hogy viszonylag ismertebb műveket magyarít, legyen picikét igényes. Oda és vissza. :)

Édy, aki Endre 2011.10.03. 12:50:49

@lárvalányhaj: Erre szokták azt mondani, hogy az ember két dologra szokott büszke lenni: vagy az eszére vagy a végzettségére. Azért büszke az egyikre, mert a másik neki nincs. :)

Édy, aki Endre 2011.10.03. 12:53:05

@kIára: I do like splitting hairs. Pilpul rules. :)

Édy, aki Endre 2011.10.03. 12:55:55

@Püspök utcai gombaszedő: "...tehát amit leírtál, valójában azt jelenti, hogy "finom eltérésnyi eltérés", ami evidens módon szemantikailag helytelen." Ha kelet felé orientálódnál, te is tudnád, hogy van. :)

Édy, aki Endre 2011.10.03. 13:00:52

Aki nagyon ügyel a pénzügyeire, az most ebben a nehéz gazdasági helyzetben likvidálja a tőkéjét. :)

Édy, aki Endre 2011.10.03. 13:01:44

Mert ha nem likvidálja és beüt a még nagyobb recepció, akkor mániákus depressziós lehet belőle könnyelműen. :)

Édy, aki Endre 2011.10.03. 13:05:24

Homlokon múzsolt a csóka. :)

Édy, aki Endre 2011.10.03. 13:06:55

Megérdemlek egy piramisut. :)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.10.03. 13:07:35

@kIára: nagyon ismered te ezeket a logikai fellációkat, da kápó CON repetizione al fine

@Püspök utcai gombaszedő: tisztességben megőrült atyám képes faarccal beadni filozófus hajlamúaknak, hogy a "kétszer nem lehet ugyanabba a folyóba lépni" tétel hibás, mert egyszer sem lehet ugyanabba a folyóba lépni.

@Édy, aki Endre: az emberi humánum jele lenne, ha ilyen dehonesztáló megalázással még koncepcionális tervezet szintjén sem foglalkoznál.

Édy, aki Endre 2011.10.03. 13:08:11

@vészmadár (pica pica): A rangkórságról eszembe jutott szülővárosom ex-polgármestere, aki a doktori címe mexerzése után olyan orrfennhordást mutatott be, hogy azóta is ezen röhög mindenki. :)

Édy, aki Endre 2011.10.03. 13:10:42

@Professor Pizka: Deduktív módon következtettem arra, hogy mire hívtad fel a figyelmemet! Köszönöm! :)

Édy, aki Endre 2011.10.03. 13:12:55

@Professor Pizka: Minderre önálló autonóm módon jöttem rá. :)

Édy, aki Endre 2011.10.03. 13:15:14

@Professor Pizka: "az emberi humánum jele lenne, ha ilyen dehonesztáló megalázással még koncepcionális tervezet szintjén sem foglalkoznál." De mindez csak felesleges szószaporítás, hiszen a valós tények azt mutatják, hogy mindez tipikusan jellegzetes. :)

kIára 2011.10.03. 13:26:05

Ha nem lennél annyira énközpontú egoista, most érvelhetnél azzal az argumentummal, hogy indifferens közönyöddel azt akarod az ignoráns tudatlanok tudomására informálni, hogy a te világosan megfogalmazott purista kompozíciód csak az értelmes rációjú igazi individuum egyéniségekkel vagy hajlandó épületesen formatív párbeszédben diskurálni.

kIára 2011.10.03. 13:32:02

Appendixben teszem hozzám, hogy csupán felvilágosító revellálás minden duplikációs ismétlés kísérletező experimentációja.

vitaygeorgina 2011.10.03. 13:32:34

MuszáLY hozzátennem, hogy az ilyen félműveltek a helyesírási vitákban olyan megdönthetetlen érvekkel is elő szoktak állni, mint: "a szöllőt tuti így kell írni, megnézheted a gugliban is, 170 000 találat van rá".

Lygia 2011.10.03. 13:32:41

Én fejlődőképes vagyok, ha valaki tud eladó használt lexikont, már ma leraknám érte a kaukciót

kIára 2011.10.03. 13:33:37

Kár, hogy nem lehet a margináliákra széljegyzetelni.

Édy, aki Endre 2011.10.03. 13:35:34

@kIára: Nem individuum, hanem indivídium, te kis buta. Ott van minnyá' a téridőkontínium mellett. :)

Édy, aki Endre 2011.10.03. 13:38:03

@vitaygeorgina: "170 000 találat van rá" Egyenlőre és ez nem lehet közönbös senkinek. :)

Édy, aki Endre 2011.10.03. 13:40:06

@Lygia: Egy ien kaukció szó leírása mien ciki már máma. Mérges vok. :)

Styxx 2011.10.03. 13:41:39

@kIára: @lárvalányhaj:
Hihi, ráadásul ha csajokkal fölényeskedik online, akkor közben hajlamos a pöcsével is játszani. Ha meg akiről azt hiszi, hogy csaj, csak egy csajnak látszó nick mögé bújt faszi, akkor még inkább fokozódik a helyzet.

vycman 2011.10.03. 13:47:48

Ezek a félművelt emberek általában sokat impromizálnak, ez egy specifikációs ismérvük. Egyik ismerősöm mesélte egyébként a minap, hogy vizsgaidőszakban annyi kávét ivott, hogy renitens lett a koffeinre. True stori.

Édy, aki Endre 2011.10.03. 13:57:09

@lárvalányhaj: Még neveket is tudnék mondani ilyenekre. Izé... ienekre. :)

kIára 2011.10.03. 13:57:29

@Styxx:
Giggle kuncogok és hozzáimaginálom, mikor egy férfi nick mögé rejtőző nő a virtuális pöcsét veri a törzsasztalhoz.
Mondjuk akkor lehet igazán metafizikai emelt szint, amikor a férfinick mögé bújó nő sunázna egy női nick mögé bújt pasit.

Ez lenne a pszeudoindividualisztikus metakommunikatív reverbalizációs niche?

soderak 2011.10.03. 13:58:41

Ha már modoros félműveltekről van szó, hadd mutassam be SoDI-t, a mostanában kissé feledésbe merült netes celebet (sicc!). A fenti poszt mintha teljes egészében róla szólna. Néhány gyöngyszem tőle:

- Qui prodest
- Teheráni rádió (Jereváni helyett)
- Törzsgyökeres
- Voala
- Again mine the access
- Feminim

Akit érdekel, a blogja: 66masodperc.blogspot.com (tipp: leginkább a kommenteket érdemes olvasni, maga a tartalom nem túl színvonalas)

2011.10.03. 14:07:48

No és hol marad a félművelt állandó és felesleges duplázása?
háromtagú trió, fiatal tinédzserek, elmaradt restancia, stb. továbbá a (bizonyos esetekben állítólag indokolt, de szerintem akkor is hülyén hangzó) leredukál, megfinanszíroz, és társai.
Amúgy a legidegesítőbb fajzat az ezoterikus távol-keleti filozófiás, állandóan (fészbukkon) bölcselkedő félművelt.

Styxx 2011.10.03. 14:09:26

@kIára:
Komplett lista, nincs TÖBB alternatíva. És a végén offline összejönnek, boldogan élnek, szülnek két travit, három ladymant és négy hagyományos meleget. Bár szvsz kevesebb a férfi nick mögé bújt nő, mint fordítva.

Styxx 2011.10.03. 14:11:29

@Brother Love:
fölösleges redundancia mindent kétszer mondani. Meg az "anno domini, még a kilencvenes évek elején/2004-ben stb.
(Jé, akkor is az Úr éve volt?)

lárvalányhaj 2011.10.03. 14:17:57

@Styxx:

nemrég láttam egy Kiskegyedet, amiben azt kérdezte a szexuálpszichológustól vagy kitől a (nőnemű) levélíró, hogy jó ötlet-e bevenni egy harmadik csajt a szexbe őmellé és a férje mellé. A levél jeligéje az volt, hogy TRIUMVIRÁTUS.

escargot 2011.10.03. 14:19:46

@El Topo (Sgt. Elias): Az Aspirin hatóanyagát eredetileg tényleg fűzfakéregből vonták ki. Ma már nyilván szintetikus. A hülyékre vonatkozó állítással amúgy teljesen egyetértek, de muszáj volt beledumálnom. (A fehér lyukak a félműveltségem műveletlen felére esnek, ahhoz nem szólnék hozzá.)

Édy, aki Endre 2011.10.03. 14:21:18

@Brother Love: Kapsz ezért egy háromkerekű biciklit. :)

noirp 2011.10.03. 14:28:57

Jajj. Bestiális szövegek. Az ilyenektől bebolhásodik az agyam, vinnyogni és vakaródzni kezdek, rögtön. Aztán persze jön valaki, hogy megmagyarázza, miért nem hinthetem az agyamra a Gezarolt

kIára 2011.10.03. 14:29:46

@lárvalányhaj:
a triumvirátusról ez az annó dacumi (ööö… dacume, dacumál, dacumo…?) laudatorposzt ugrott be:
laudator.blog.hu/2008/01/31/triumviratus_1

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.10.03. 14:30:27

@Édy, aki Endre: főként, hogy ezen doktorok egy része még a kommunista egyetem doktori fokozatával bír, esetleg a testnevelés-tudományok doktora (ami megalol, valljuk be)

@El Topo (Sgt. Elias): eredendően valóban abból vonták ki. És fehér lyukak is léteznek, már elmélet szintjén, bár léteznek olyan Univerzum-modellek, amelyek fehérlyukmentesek, de feketelyuk-tartalmazók. A goj szóról nem tudok nyilatkozni. Annyi bizonyos, hogy egy kizáró halmazt jelölő szó, amely a legtöbb nép nyelvében általában nem hízelgő értelmű (így plö a szlávok, azaz beszélők az idegen népeket némának (német) nevezték, ahogy a görögök is barbarosznak, azaz dadogónak (de mivel félművelt vagyok, lehet hogy hadarót jelentett, hehe)

mrbateman 2011.10.03. 14:32:20

@lárvalányhaj:
nem ismerjük a részleteket, lehet, h. valami felcsatolhatóval kellett volna dolgozniuk a férjlegnagyobb megelégedésére.
Zur Sache: nekem kedvencem az, amikor félműveltünk rálel valami számára új latin kifejezésre és napokig azt erőlteti becsempészni minden beszélgetésbe, ha van ott és akkor értelme (sejthetjük, h. ez a ritkább), ha nincs. Ennek érdekében olyan barokkos körmondatokba bonyolódik, amit eufemisztikusan tautológiának is definiázhatnánk.
Nekem pont van egy ilyen nőihölgy kolleganőm! Imádom!

Édy, aki Endre 2011.10.03. 14:35:43

@vészmadár (pica pica): Ő éppen nem, de ez nem menti fel a hülyesége alól. Ment az esze elfele. :)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.10.03. 14:37:15

Én csak azt szeretném mondani, hogy a butaság nem diplomához kötött. Ahogy az elme pallérozottsága sem.
Amúgy meg köszönöm a társaságnak, hogy megengedte nekem, hogy szuvenír jogomat gyakorolva saját autonómiámat a közösségben megerősíthessem. Én ettől olyan kontraproduktívnak érzem magam!ű

;D

Édy, aki Endre 2011.10.03. 14:37:26

@vészmadár (pica pica): Modorosan ki is gugliztam: "A white hole, in general relativity, is a hypothetical region of spacetime which cannot be entered from the outside, but from which matter and light may escape. In this sense it is the reverse of a black hole, which can be entered from the outside, but from which nothing, including light, may escape."

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.10.03. 14:43:47

@El Topo (Sgt. Elias): Ha már mandiner-kommentelők, nekem onnan azok az félművelt antiszemiták a kedvenceim, akik jobban ismerik a Talmudot, mint egy csodarabbi, és bármikor leírják a maceszgombócleves Sólymosi módra pontos receptjét is. Természetesen héberül.

lárvalányhaj 2011.10.03. 14:43:52

@kIára:

szóval akkor az a házaspár, aki bevesz harmadiknak egy nőt, az "befolyással bíró, tiszteletnek örvendő stb. baráti társaság"?
:D

Styxx 2011.10.03. 14:46:57

@lárvalányhaj: @kIára:
Hát ez a 2L+1F triumvirátus nagy.
Csak azért röhögök eco-üzemmódon, mert a Laudatort nem nagyon komálom. A blogja teljesen okés, hiánypótló, meg minden, de mások oltogatásában nem kis arc a fószer. Az én seggemet is megbaszta itt a diaszpóra (szerinte) pontatlan használatáért, konkrétan itt:
modoros.blog.hu/2010/04/02/olvasoi_rovat_husveti_locsolkodas_a_diaszporaban_1982

Akkor lefeküdtem neki, pedig nem győzött meg. Rengeteg nem Kiskegyed-levelező szintű tollforgató használja a diaszpórát a határon túli magyarságra.

Ugye az ógörög "kiszóródott magvak" eredeti jelentés, ami a judeai és izraeli területekről kivándorolt zsidókra értendő. Meg azóta egy csomó más nemzet kisebbségére. Így differenciálni, hogy Trianon utáni határontúli magyarok, nem egyenlő diasztpóra, míg mondjuk amerikás magyarok igen, szerintem faszság. Ebből a szempontból Trianont úgy is felfoghatjuk, hogy összement az edény és ezért szóródtak szét a magvak.
Zárszó: Laudator, te pökhendi fasz, és nem érdekel, hogy mennyire vagy művelt:-)

Kőtőkálmán 2011.10.03. 15:05:34

@Brother Love:
"Hát maga megbolondult,
Hát maga megbolondult,
Hogy mindent kétszer mond, kétszer mond?"
Navigare neszeszer eszt!

Nadiposzi (törölt) 2011.10.03. 15:12:10

@lárvalányhaj:
Ez nagyon kemény!!! Két punetti egy kukaccal, mint TRIUMVIRÁTUS!! AHHHH.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.10.03. 15:14:03

@El Topo (Sgt. Elias):
És igen, tudom, én is nem elhanyagolható mértékben járulok hozzá a Modoros Félműveltek Táborához.
Egyszer pl. Marsi Anikót kevertem össze Máté Krisztával. Végül is, rövid szőke hajú, buta tévés bemondó mind a kettő.

2011.10.03. 15:17:47

@neccharisnyás útonálló: De a M.K. kutyafejű, elég jellegzetesen csúf.

Fapuma (törölt) 2011.10.03. 15:25:13

@kIára: Nagyon jol nyomod, te lehetsz az uj Modor Tibi, felteve, de nem megengedve, hogy semmi kozod nincs GY.F. vadlotthoz.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.10.03. 15:27:04

@altoid: Naná, a Talmud eredetileg magyarul van, a zsidók a szumíroktól lopták, az igazán menő rabbik a mai napig magyarul varázsolnak belőle...

kIára 2011.10.03. 15:31:02

@Brother Love:
Szerintem az ezoterikus nyelvezet sajátosan bájos. Pozitív energia, karmikus dinamika, univerzális harmónika, csakramasszázs, negatív energia (hnhhh), sprirituális öntisztítás, asztrális kommunikáció, archaikus bölcsesség, iniciatorikus ceremónia, tantrikus bármi védikus löttyel lekarmázva, éteri hatás, a tüzes szűz kapcsolata a levegős bikával, retrográd planéták, lunáris affinitás. Tényleg olyan, mint a sci-fi irodalomban a techno-blabla.

Egyik kedvencem a „szabadságra vagyunk predesztinálva”.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.10.03. 15:31:51

@Brother Love:
Ja, az a sztori -égessük magunkat, attól nő az önbizalom!- hogy Máté Krisztáról meséltem egy anekdotát (miképp "csillogtatta" intellektusát egy riportban), sztori vége, jó is lett volna, de a végére vajmiképp a fejemben Marsivá változott a hölgy (mondom, rövid szöszi, tévében kajabál, buta) és belépett a képbe Palik László. Gáz, na. Evvan.

Amúgy rendesen csodálkoztam múltkor: retekklubon hogy fel van öltözve az időjárásról hazudozó csaj! Úgy hozzászokott az agyam, hogy a csigáskettesen lassan már neglige-ben ácsorog az interaktív tábla előtt, kitakarva a Tiszántúlt a 95D-re felpolcolt áruval.

2011.10.03. 15:32:46

@Öblös: Baszki, most hogy mondod, gyorsan rákerestem és tényleg: nehéz volna dönteni, hogy melyiket, ha nagyon muszáj. :)

Édy, aki Endre 2011.10.03. 15:34:32

@neccharisnyás útonálló: "...kitakarva a Tiszántúlt a 95D-re felpolcolt áruval." Sóhaj! :)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.10.03. 15:36:38

@kIára: Én ezt az "energiavámpír" dolgot nem értem. Direkt figyelek pedig mindig, mikor szóba kerül, hátha sikerül belőnöm az értelmezési tartományt. Egyelőre ott tartok, hogy ezek a "dögöljön meg a szomszéd tehene" típus vagy az, aki az oviban belenyomta a szülinapos fejét a tortába.
Fodrászodat legközelebb megkérdenéd esetleg ezügyben? >)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.10.03. 15:38:03

@Édy, aki Endre:
.... ami valójában jó, ha 85C. Csak törpéken ez annyira nem nyilvánvaló.

;P

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.10.03. 15:45:55

@neccharisnyás útonálló: most miért. Két csöcs nem sokkal érdekesebb, mint az időjárás?

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.10.03. 15:48:56

@Édy, aki Endre: kezdőknél ez elmegy, de haladók minimum francia idézetekkel operálnak:)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.10.03. 15:48:58

@Professor Pizka:
Ami már van, arra nem vágyik az ember. Hülye kívánósság!:)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.10.03. 15:51:38

@neccharisnyás útonálló: helyezkedj el kókuszülésbe, lélegezz mélyeket és figyelj belülre, jön a megvilágosodás: az energiavámpír a magyar népgyógyászatban is jelen van. Jelentése: olyan fasz, aki kurvára idegesít és nem tudod levakarni. :-)
(és nem, nincs itt egy tükör se :-D )

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.10.03. 15:54:42

@neccharisnyás útonálló: Na igen, az univerzum alaptörvényei. A nagy mellű nők kis mellett akarnak. A kis mellű nők nagy mellett akarnak. A hullámos hajú nők egyenes hajat akarnak, az egyenes hajú nők göndör hajat akarnak. A szőkék barnát, a barnák szőkét.

Édy, aki Endre 2011.10.03. 15:56:10

@neccharisnyás útonálló: "...ami valójában jó, ha 85C." Sóhaj! :)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.10.03. 15:56:15

@Professor Pizka: A házasok meg hogy egyedülállók legyenek és vince versus.

Pál a postoló · http://autostat.hu/magazin 2011.10.03. 15:57:25

Sicc! Kartársnőnek hirtelen csak annyit tudok üzenni, hogy "Read Bitch"!

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.10.03. 16:01:02

@Professor Pizka:
Várj, sikerült kinyitni a harmadik szemem (úúú, miért látok mindent ilyen szép bíborban? és mi ez a nyálkás trutymó a szemeben?) és most már tudom:
az az letét unó idióta, aki feszt az arcodban van a tenyérbemászó stílusával, te meg legszívesebben lecsapnád, csak hát méltatlannak érzed magadhoz. Gyereket, nőt, ezek értelmi szintjén lévő lényeket ugye nem bántunk.

KürtiT (Tromb74) 2011.10.03. 16:18:08

Effektíve egyetértek a posztolóval. Ez a sok inkontinens barom nekem is totál unszimpatikus. Műveltségük nem mozog túl széles spalettán, de mindig van valami irreveláns megjegyezésük a témához kapcsolódóan. Szerintem így elégítik ki a sikertelenségből adódó frusztrációjukat. többnyire mindig dilatánsak az adott témában, ezért a hozzászólók kommentjeiben keresik a differenciát. Persze mindég átesnek a palánk túloldalára, elterelik a beszélgetés fonalát egy dekonstruktív irányba. Nem érdemes velük opponálásba keverednivagy védekezni, az csak szikra a tűzre. Ajánlatos defenzíven figyelmen kívül hagyni kompetenskedésüket, folytatni a többi hozzászólóval a dialógust.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.10.03. 16:20:48

@Professor Pizka: Affrászt! Verbálisan elhajtom. De iszonyatosan elgondolkodtat néha, mégis mi lehet ilyenkor ezeknek az embereknek a fejében? Ennyire naivak? Hiszékenyek? Buborékban léteztek egész idáig, és semmi, de semmi rossz nem történt velük? Hihetetlen!

KürtiT (Tromb74) 2011.10.03. 16:28:02

@Professor Pizka: Azt meg végképp nem értem, miért kellett ennyit várni az örök releváns csöcs téma felbukkanására.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.10.03. 16:30:28

Ezt _nem_fogjátok_elhinni! RÁLELTEM CSIRKE72-RE!!!!

KürtiT (Tromb74) 2011.10.03. 16:31:53

@neccharisnyás útonálló: Kár, hogy nincs "invite" funkció a modoroson.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.10.03. 16:33:04

@Professor Pizka:
Nem, az a rossz, mármint nekik, hogy egyszer valaki nem fogja üvöltve elhajtani őket, hanem úgy képen vágja az illetőt, hogy leröpül a feje.
Jah, igen, itt megjegyzem, emberekkel kapcsolatos tevékenységet végzek.

horika 2011.10.03. 16:33:35

Németh Krisztián labdarúgó nyilatkozata, 2009:

"Erről a csapatról csak latívuszokban lehet beszélni."

Egyik kolléganőm:

"akkor psl jelezz vissza ASAP as possibble!"

Főnököm:

"vadonatúj nóvum"

És a legdurvább: feleségem ismerőse:

"Gondolhatod, égtem, mint a rejsztábla!"

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.10.03. 16:36:18

@horika:
Bóóóóó! Nem is akarok belegondolni, mi is lehet az a "rejsztábla"... :/

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.10.03. 16:39:33

@Professor Pizka:
Jó hír: a pszichopatákat az különbözteti meg a többi átlagon felül intelligens, ezért olykor fura hitsorsosuktól, hogy nincs lelkiismeretük. Nincs. Kanyi. Egy szem se.
Próba: postásfiút szánt szándékkal bokán rúgod. Szégyelled magad utána?

kIára 2011.10.03. 16:44:08

85D-nél kisebb keblemre, @KürtiT (Tromb74):
Az nekem is negatíven derogál, hogy minden blogban a sok koncepciózotlan kommentáló melléksíkra tereli a vágányt. A priori poszt szerintem is korektül megvágja a téma fősodrát, de nekem mindig megszakadt a kontinuitás-élmény a tudatfolyamomban. Ez engem disztarktíve irizál.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.10.03. 16:48:27

@neccharisnyás útonálló: megnyugtattál. Azt hittem eddig, hogy gyáva vagyok, amikor a postás nénivel udvariasan viselkedek és még egy kényszeredett mosolyra is futja. De nem. Átlagon felül intelligens. Szuper mostmár ezt fogom magamnak mondogatni :-)

doszy 2011.10.03. 16:51:09

"Hé maguk ketten, az a triumvirátus!" (megtörtént eset)

KürtiT (Tromb74) 2011.10.03. 16:57:47

@kIára: Szerintem ez a szerep náluk csak egy attitűd. Próbálják dekompenzálni nemi indentitászavarukat, szociopatikus viselkedésüket. Ez amolyan animáliákkal tarkított exibicionizmus. Elfedik valódi énjüket, míg egy kitalált, vágyott személyiséget perszonalizálnak a szocializációs folyamataikban.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2011.10.03. 17:23:09

eh, inkább eszem egy piamisut sang-halyban.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.10.03. 17:26:43

@Bachterman: mint Sanghaj Shaq, a híres kínai kosaras.

kIára 2011.10.03. 17:29:21

@KürtiT (Tromb74):
Kénytelen-keleten akceptálom véleményed, sőt konzenszusra jutok személyeddel, mert az a határozott intuícióm, hogy mi valójában félszavakból is értjük a másikokat.

      (Bájdövéj ezzel az exibi-cionizmussal lebuktál. Te is ugyanolyan patetikus antisémitázó vagy mint a többi ork, akarom mondani hobbit [vagy valamelyik hasonló LOTR karakter… Megvan! Troll!] – Na, még a végén kiköltöm magamból a szavakban kutakodó jogvédőt.)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.10.03. 17:33:07

@kIára: régóta sejtettük rólad hogy te ilyen szabadság-jógi reakcionista vagy.

escargot 2011.10.03. 17:45:50

@Professor Pizka: És akkor az már Mensa-tagság, ha a szombaton hajnali tízkor engem felverő Jehova tanúit nem a vérbe hajtom el, hanem elbeszélgetek velük, vagy szimplán orbitális birkaság?

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.10.03. 17:50:23

@escargot: az. egy osztálytársam visszahívta őket aznap reggel 8-ra, amikor kissé rabiátus természetű apja visszatér a 24-órás műszakból.

KürtiT (Tromb74) 2011.10.03. 17:50:28

Az antisémitizmus a level 1 szintű trollok attribútumai. Level 2 felett már a PC határozza meg a tudatot: a fekete kontinens afroamerikai lakossága, látássérült tyúk is talál szeget, mélynövésű uszkár, tejnélküli kávé. Level 3-tól a nyelvtannácik jönnek: média-médium, eszek-eszem, enteriőr-interior. Ésígytovább.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.10.03. 17:51:08

erratum: rabiátus helyett természetesen rabbinikust akartam írni

kIára 2011.10.03. 18:07:16

@Professor Pizka:
Semmi gond, hisz error humanum ist – homo proponit, blogmotor disponit.
És azt se feledjük, hogy verba volán, szkripta mani.

blur7 2011.10.03. 18:40:55

Amíg por és kontár a belépés melletti és elleni érveket veszem sorra, addig a modoros félművelt képes legalább három hozzászólást írni. Na lépek is ki.

noirp 2011.10.03. 19:05:40

uhrg szűzmáriaídesanyám, a rejsztáblánál (@horika) sírva fakadtam.

--Experimentális kísérlet

--Innovatív fejlesztés (Lassan maga az _innovatív_ szó anafiloxérás sokk rohamot vált ki belőlem)

--A Sprektum tv-t szoktuk nézni, mert az jó, a Sprektum. (Nőrokon 1997 körül. Engedjük el neki, legalább nem a BpTV-t nézte.)

--Kémiai anyag. Na ezt már megszoktam, mert muszáj volt... de attól még orrrrrrrdas hülyeség. Mindegy, ne magyarázzam, ez nem a h2so4 blog

most több nem jut eszembe, maj' hónap. Fárasztóak vagytok :)

El Topo (Sgt. Elias) 2011.10.03. 19:06:12

@vészmadár (pica pica):

Legyen elég annyi, hogy a goj egyszerűen és sallangmentesen azt jelenti: nép.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.10.03. 20:22:52

Erre a rengeteg sületlenségre hírtelenül nem is tudom mit kéne visszareagálnom! Sok műveletlen bunkó tudhatná, hogy sine lege no estudio. Gandhi is megmondta: tanulni, tanulni, tanulni!

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.10.03. 20:42:19

@altoid: sine leges no Estudiantes, és ha jó a Nacional akkor a Penarolnak gezarol

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.10.03. 20:52:53

@Professor Pizka: Gondoltam, hogy ezt nem hagyod válasz nélkül! :)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.10.03. 21:02:33

@altoid: naná, óriási reportivo fun vagyok :-)

kIára 2011.10.03. 21:52:18

    Közben meg azon morfundírozok, hogy vajon hány olyan ember van, akik verbális képességeiket intencionálisan errordálják, humorosnak vélt nyelvi bravúrozásaik sziporkáztatásának érdekében?
    Huh, de kompliciert lesz a végére... beindul a végtelen rekurzív modorciklus és a parodizáló önnön parodizálásának parodisztikus paródiájába paradox módon összevissza paradiffundál.

kIára 2011.10.03. 22:26:30

@Professor Pizka:
Nózis szmájli!
Ennek örömére veszek egy tököt és – bár csak október eleje van – kifaragok egy halogén lámpát.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.10.03. 22:34:42

@kIára: bizony, kissé anarchikus de én még így használom.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2011.10.03. 22:37:59

@kIára: feleslögös itten sabbathkoznod, hiszen a moneytáris politika nem került showba :)
rocktóber van, yo !

kIára 2011.10.03. 22:44:21

@ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget:
Muszály szabadkozmálnom, mert még megkövetnek, mint ahogy Jézust is halálra kövezte Poncius, a pilóta.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.10.03. 22:48:54

@kIára: teljesen úgy tűnik mintha személyed elleni támogatásnak vetted volna

kIára 2011.10.03. 22:57:51

@Professor Pizka:
Á, ugyan, kérlek, dehhogy, még csak szememre tett hányásnak se vettem. Jó pap is a holtágig gurul.

KürtiT (Tromb74) 2011.10.03. 23:28:04

Látom, a végére totál megkergültetek :)

mrbateman 2011.10.03. 23:48:08

@KürtiT (Tromb74):
Ja, teljesen ekszkaválódott a helyzet. Én már hozzá sem tudok szólni, pedig nekem az ilyen nem derivál, bár néha veszélyezve érzem magam művelt emberek társaságában, tolarencia ide vagy oda.
Nyugodalmas jó éjszakát kínálok!

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.10.03. 23:51:27

milyen negédesen pikírt volt az Ica!
hát nekem meg nőtt egy nagy plezúr a fenekemen

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.10.03. 23:52:51

Én is lefekszem. Írnék még de több nap van mint plajbász.

kIára 2011.10.04. 00:07:43

Én is már csak kolbászból font kerítésről röppenő sültgalambról álmodom ezen az éjféli órán derengő hajnalon.

Jóéjt.

(A kezetekkel meg azt csináltok a paplan alatt/felett amit csak akartok.)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.10.04. 09:31:05

úgy érzem, ebben a témában én nem vagyok komponens, pláne ilyenkor, mikor két kollega sztornóban csámcsogja itt mellettem a minyomot.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.10.04. 10:05:35

@vészmadár (pica pica): Jaj a minyon nagyon egészségtelen tele van rossz koleszterinnel, szabadgyökkel, és telített zsírsavval meg állati eredetű színezékkel és ólmot is tartlamaz!
Egyél inkább fitnesz kekszet! Glutén helyett aminosav van benne, a szabadgyököket pedig teljes kiŐrlésű jó zsírok kötik meg és még antibotoxidáns is, jó az arcbőrre!

mrbateman 2011.10.04. 10:20:39

@Professor Pizka:
Persze ha eszi rendesen a bifidusz eszenziszt, akkor mindez nem szükséges, mert az önmagában LUGOSÍT, fenntartva ezáltal a bélflóra természetes egyensúlyát...talán még az orrodat is tisztíccsa!
Esetleg vietnámi katonazsírt nyelni nagyobb tételben!

Tibi!

Új posztot de izibe, ezt már leszopogattuk! Mondjuk Gyurcsány Fegyenc ügyészségi látogatása! Hm?

Nadiposzi (törölt) 2011.10.04. 10:59:56

A kekszről az jutott az eszembe, hogy a hétvégén a vízilovat vki keksszel etette az állatkertbe. Namost, a derék hippo kitátotta a száját, a kekszet beleszórták, az állat lenyelte. De szegény jószág szinte semmit nem érezhetett az ízéből, hisz a piciny kekszek megrágásának öröme nem adatik meg neki, amekkora bazi nagy pofázmánya van. Szabadalmaztatni kéne a víziló kekszet, többféle ízben, ami akkora lenne, mint egy traktorkerék. Így Bálint is élvezhetni a keksz örömeit.
Ez csak arról jutott eszembe, hogy tényleg jöhetne egy új poszt.

Sancho Panda 2011.10.04. 11:57:02

Elnézést, de ebben a témában nem vagyok komponens.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.10.04. 13:53:08

@Frengi:
Bár.... lehet infantilis vagyok. Nem néztem meg a beböfögéseit, oly mértékű kataklizmát okozott a nickének látványa. És ez hiba. Lehet, csak egy IM-poszter.

kIára 2011.10.04. 13:56:18

   Nem értem, mi ez az indulgens elégedettleség, itt néhányan azt képzelik, hogy ők a voks populi, és ez a blog meg kívánságműshow? Mintha Tibit csak be lehetne parancsolni rapaportra.
   Engem a komentok kvalifikációja még mindig szaturál. A téma tárnája pedig par excellencia exhumálatlan. Tudom, egy idő után már fárasztó, de kontaminálni kell a tematikázást. Varieté delektat. Ez volt a proprímó, és akinek meg nem inge ne vegye gatyára.
   Proszekundum pedig annyi modoros szubkategorika van amire a blog kreatúrájának fel kel készülni. Az nem úgy van, hogy úton útszélen ölünkbe pottyan egy genitális Modor Tibi oposszum. Sőt az is előfordulhat, hogy az alkotói fázisceruza krízisben van, mert mint tudjuk viharelőtti csendben hallgatnak a múzsák.

Sand Lover 2011.10.04. 13:56:56

Operatívnak ittunk egy Martinit.

kIára 2011.10.04. 14:14:08

Ugyanezen a partyn Martinnal végre koccintottam az apertét.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.10.04. 14:16:30

@kIára:
Meghalt(!) Heidi, a kancsal oposszum! Még egy ilyen vizuálisan korlátolt egyedet.

mrbateman 2011.10.04. 14:20:06

@kIára:
Nem úgy van az!
A dealer sem mondhatja a heroinistának, h. bocs de elmegyek 2-3 hétre szabira!
Az anonim modorosfüggők dél-dunántúli alapszervezete nevében kérjük, sőt hovatovább követeljük a szokásos napi modoros-posztunkat!
POSZTOT!POSZTOT!POSZTOT!POSZTOT!
Ti is halljátok az elégedetlenkedő tömeget, vagy csak én deriválok az elvonási tünetektől?!
Tibi! Felelősséggel tartozol azokért, akiket ideszelidítettél volt!

kIára 2011.10.04. 14:35:37

@mrbateman:
Szerintem Tibi immanens a türelmetlenkedő hangokra.

noirp 2011.10.04. 16:27:06

ne követelőzzetek, mer oszt se píz, se poszt.

Fapuma (törölt) 2011.10.04. 17:31:29

Valójában Tibor csak akceptálta a kérésemet, ezentúl a posztok később kerülnek ki az ólból, hogy a tengerentúlról is időben tudjunk rájuk reactumálni. Úgyhogy disztingváljatok!

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2011.10.04. 19:16:08

mindenesetre azt leszögezhetjük,
hogy ez egy percedens értékű helyzet ...

kIára 2011.10.04. 19:30:37

Sőt, még azt is hozzá kell anexálni, hogy a rövid prepozíciók nem kontraprodukálnak.

Fapuma (törölt) 2011.10.04. 20:08:50

Elképesztően valósághű mondatokat produkál a bullshitgenarator.

kIára 2011.10.04. 20:28:08

Azért legyünk kreatriviálisak és használjuk a eszünket kultiváltan.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.10.04. 21:17:54

azért jó hogy itt senki sem pirmitív

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.10.04. 21:23:32

@Professor Pizka: Ezt kikérem magamnak! Én igenis piréz vagyok, jóvan?!

kIára 2011.10.04. 21:30:20

@neccharisnyás útonálló:
Relaxáld magad, nem volt ebben semmi inszemináció.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.10.04. 21:39:45

@kIára:
Tanácsod megfogadva próbáltam menstruálni, de ebben a bolygó légkörben ez egyszerűen megmásíthatatlan.

@Professor Pizka: Brahmaputrija.

kIára 2011.10.04. 21:49:04

Amikor a Feri elhagyott, tisztára trauma voltam két hétig.
Aztán találkoztam a Tibivel és azóta harmonikában van a lelkem

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.10.04. 21:52:36

@neccharisnyás útonálló: kezdjük kissé túlspirázni itt a kommenteket. El bírom képzelni micsoda ovuláció lesz itt ha jön a következő poszt.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.10.04. 21:54:50

A Marika a könyvelésről a minap olyan szemekkel méregetett. Ebből cicaháború lesz!

kIára 2011.10.04. 22:04:21

Azért kár, hogy a kommentfolyó nem mindenkit aspirál.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.10.04. 22:09:35

Öcsém! A tévé műsorszerkesztői jobbak, mint mi:
eltusolják az ügyet

Remélem jól bekenték szappannal, különben koszoska maradt szegényke

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.10.04. 22:13:34

@neccharisnyás útonálló: a perszonálhigéné fontos mert a baktériumok kellemetlen testszagot okoznak, de azért mosdás közben ügyeljünk a bőrbarát péhára!

kIára 2011.10.04. 22:18:57

Én pont emiatt babaszappant használok. Az bakteriofugát képez habtestemen.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.10.04. 22:23:58

@Professor Pizka:
Valamint gondosan tartózkodjunk a szodium laureáttól, mert rákkeltő és vakságot okoz.
Tíccsuk be a dihidrogén oxidot!!!

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.10.04. 22:32:11

@kIára: aktív habjával kíméletesen tisztít, intelligens liposzómái belülről hidratálnak. B6 provitamin tartalmának köszönhetően szedál azokon a napokon is

@neccharisnyás útonálló: erről írtam poémát:

raerunk.blog.hu/2010/08/03/alejandro_de_los_ingredientes_inci_szerint

kIára 2011.10.04. 22:40:08

@neccharisnyás útonálló:
Nekem a hidrografológusom azt mondta, hogy kis adagban jót tesz a gén-etikámnak. Betiltás helyett a modernált használatot javaslom, kis dózerokban.

@Professor Pizka:
Írásod pomádés! Nem tudok betelni lírai parnasszumával.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.10.04. 22:47:17

@kIára: hidrografológia? pfhhh. az már nem menő, az én hidroglóbuszom már sokkal menőbb. Genetikusan nem vagyok retarhált.

@neccharisnyás útonálló: á, csak én.

kIára 2011.10.04. 23:05:19

Biztos a metafizikumod teszi. Szeretem, ha egy férfi a kanditeremben nem hanyagolja a protézist.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2011.10.05. 07:48:38

cseréjjétek már le a zizét, a blogot vagy mi a fenét he

666E 2011.10.05. 19:40:52

ez a büfé-szak ez jó.
eddig még csak úgy hallottam, hogy "valami operett-iskola"

terran 2011.10.06. 00:46:44

klára gyere hozzám feleségül

hol tomignal hol nem míg az ásó kasza nagyhirig el nem választ minket

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2011.10.06. 21:18:34

kezdeti frázisban van a dolog,
de remélem, nem soká konpenzálva lesz a sok befektetett energia

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2011.10.06. 23:25:33

kenny vágja a szakmát

és MoDorka-nak jobbulást :)

kida 2011.10.07. 11:12:43

@mrbateman: hogyne mondhatná, találkoztál már dealerrel? :) ne legyél már inflagrantilis

SvenH. (törölt) 2011.10.08. 02:12:51

@KürtiT (Tromb74): "dilatánsak az adott témában, ezért a hozzászólók kommentjeiben keresik a differenciát. Persze mindég átesnek a palánk túloldalára, elterelik a beszélgetés fonalát egy dekonstruktív"

husi ez komoly?
idegen-szavak.hu/dilett%C3%A1ns
idegen-szavak.hu/keres/destrukt%C3%ADv

SvenH. (törölt) 2011.10.08. 02:14:50

jo hat nem is tudom...
azert felhivnam a figyelmet a sic! internetes megfelelojere a szmájlira

[c] 2011.11.08. 21:19:04

@sdani: Vagy szuvenír joga :)
süti beállítások módosítása