A Magyarkodó

2010/09/27. - írta: Modor Tibi

Szilva, körte, cseresznye

Éljen a Haza - Egészségünkre!

/Kárpátia - Pálinka/

 

-Nézd meg Imikém, ez a szomszéd gyerek, akiről beszéltem. Ott megy. Ilyen árpádsávos, nyilas nagymagyar, tudod. Onnan tudom, hogy a múltkor kiakasztott egy koronás címeres magyar címert az ablakába, ilyen tenyérnyi nagyot. De utálom ezeket a mélymagyarokat, te. Namost figyelj ide. Én most nem azt mondom, hogy baj van a zászlóval, de ezek kisajátították, lejáratták minden jelképünket, és ott pöffeszkednek bennük minden felvonuláson, katonásdit játszanak. Ezért ezek miatt nem hordok már kokárdát egy jó ideje. Igazából soha nem is nagyon hordtam persze. És a Koronát nem kéne avval megcsúfolni, hogy rátesszük a címerünkre. Köztársaságban vagy királyságban élünk, mi? Na ugye. Megpróbálták visszahozni a Horthy-korszakot meg az úri világot - hát ennyire tellett.

Pedig megtanulhatnák végre: attól, mert ő ekkora atillát meg bocskait húz, lajbiban, tarsolylemezzel jár meg néptáncol és bajuszt növeszt, attól még ő nem lesz nagyobb magyar. Sőt! Éppen ellenkezőleg. Csak az ad a külsőségekre - mint példának okáért ez a magyar kiszászló itt e -, akinek itt belül (mutogat a homlokára) komoly gondjai vannak. Akinek komplexusai vannak. Akinek rejtegetnivalói vannak.

Namost ha valaki, akkor én tényleg büszke vagyok a magyarságomra. De az ilyenekbe, ezekbe a nácikba legszívesebben belerúgnék. Itt játsszák a táltost, a lovasnépet, nemezkészítés, Jobbik-majális, rovásírás... aztán nézz rá: tiszta kese ez is! Hol voltak az ősmagyarok szőkék, mi? Ilyen kis lovakon poroszkáltak be, és mongolok voltak. Volt itt valami belga szerzetes a XIII. században, hát az is megmondta, hogy itt ilyen görbelábú mongolok éltek még akkor. Itt valami nagy zavar van a fejekben.

Ha már akkora magyar, akkor tanulna meg rendesen helyesírni. Ott magyarkodnak, berzenkednek, acsarkodnak, hetvenkednek - de olyan hibákat vétenek, hogy engem az alsó tagozatból páros lábbal rúgtak volna ki ilyenekért. És ezek akarják a "Nemzet fáklyáját" továbbvinni? Ezek?

Akik ilyen jobbikosok-árpádsávosok-ájtatoskodók. Gárdisták? Küldeném őket Szerbiába meg Koszovóba hőbörögni, ott próbáljanak meg ütemre masírozni, vesszentrianonozni. A szlotásokat meg a vadrácokat is legszívesebben összeterelném ezekkel valami sivatagba, aztán öljék halomra egymást. Persze a mieinknek még annyi vér sincs a pucájukban, csak a hátukat látnák. Meg most is: nem volt nekem sohase szimpatikus gyerek az a Tonket, de most megkedveltem, amióta lebaszott egyet annak a kisdobos makákónak.

Ez az akkora magyar? Nem kéne mélyre ásni a családfájában, hogy kínos dolgok derüljenek ki... ezek meg jönnek a négyszer-ötször csavarodott DNS-ükkel, ezek a szíriuszi sumermagyarok, grespikek. Még jó, hogy vannak normális, gondolkodó emberek - mint pölö a Vágó. Mindig röhögök, ahogy ezeket a balfaszokat kicsinálja. Akik arab számokkal, latin betűkkel írnak, Krisztusuk zsidó, szlovák rendszámmal járnak, adót csalnak - és ezek gyűlölik az idegeneket?

Nézd, én pacifista vagyok meg toleráns - de ezeket tényleg ki kéne valahogy vonni a társadalomból, csak a bajt hozzák ránk. A cél szent.

-Jancsi bácsi, figyelj már. Értem én, de pont ezen a gyereken én nem látok semmi szélsőségeset. Inkább ilyen diszkósnak néz ki, zselés a haja, minden.

-Hát pont ez az. Ezek a legveszélyesebbek. Nem ismerem ezt a gyereket személyesen, de ismerem a fajtáját. Pedig nem szeretek látatlanban ítélkezni mások fölött meg dolgokat összemosni, az nem az én stílusom. Szóval ez a gyerek is biztosan ilyen. Nézd, még mindig ott lóg a zászló az ablakában, hogy rohadna meg. Rocky! Rocky! Gyere ide! Igazodik. Jól van. Ül. Fekszik. Na szervusz, Imikém, szép napot.

-Jó egészséget, Jancsi bácsi. Viszlát.

427 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

noirp 2010.09.27. 16:53:36

Azt az egyet nem tudom, mi a rétegezett firlefráncot kezdene itt magával a sok turbó hozzászóló, ha a nemzetközi tőke (kívánságuknak megfelelően) fölkerekedne és kisuppanna az országból?
OK, államosítunk, mindent fölzabálunk, a Téli Palotát kipakoljuk, a kristálypoharakat belevágjuk a tükörbe, a bankszékházak helyére turulszobrokat teszünk

és azután?

No én most elballagok, de reggel jövök vissza morogni és kötekedni. Szép napot Modoréknak és a kommentelőknek :)

bajor gizella 2010.09.27. 16:53:39

Sok az indulat nem mondom. pedig máskor értitek a mókát derűt kacagást:)

Ma mi történt?

noirp 2010.09.27. 16:54:21

@Professor Pizka: Nyavalyákat...Bos (taurus)primigenius...Ha már...:)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.09.27. 16:56:54

@noirp: az egy aranyos és jószándékú állat. minek bántani?

2010.09.27. 16:58:11

@noirp: nem azt mondtam, hogy nekem volt, hanem azt is lehetett kapni,és még elképesztően sok mindent nemzeti színben, amitől az magyar agyam megakad.

Én 1974 óta (ekkor voltam 18 éves)hordok mindenféle magyar szalagocskát, címkét kabáton táskán, és minden elképzelhető helyen. Megszoktam. Közben változott a világ, és a kis nemzetiszín szalagocska kezdett mást is jelenteni, mit azt hogy magyar vagy.

noirp 2010.09.27. 16:58:15

@Professor Pizka: Meg már ki is halt szegény (azt hiszem); de ez jutott eszembe.

2010.09.27. 17:00:44

@noirp: Nekem nem égő megkérdezni, ha nem tudok valamit.

noirp 2010.09.27. 17:01:39

@Frengi: Tudom, hogy azt mondtad: kapni Németo.-ban; de nekem a szemem fennakadt tőle. Nem azt gondoltam, h neked van :)

ugyanolyan hülye ötletnek tartom, mint mikor vki az aktuális fletótakaroggy tüntetésen az ordítozásban beizzadt bickóira rákanyarintja a nemzeti lobogót. Azt a trikolórt, amire (mondjuk) apámat, nagyapámat föleskették, amilyen zsinórral az indexem pecsétjét rögzítették...stb.

Megértesz ugye, még ha veszett sündisznó stílusom van is? :)

noirp 2010.09.27. 17:07:36

@Frengi: elveszett egy kommentem.
Nem állítottam, h neked nemzetiszínű műszempillád volt.
Nem tartom szégyennek, ha vki kérdez (ezt sem állítottam)

Az erős (giccs) pedig arra vonatkozott, h a nemzetiszínű műszempilla viselője nekem alig különbözik attól, aki tüntetésen beizzadt habtestét tekeri a trikolórba. abba a trikolórba, amire (mondjuk) nagyapám fölesküdött, majd leülte a hadifogságot. :(

Mondom, nem akarok veszekedni, bár tudom, h néha (néha?) bicskanyitogatósan fogalmazok.

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.09.27. 17:07:56

Az orbanisták kokárda és nemzeti színű zászló kisajátítása szemét dolog. Fél nényzetméteres kokárdáival gőgösen, nagyképűen vonultak az igaz magyarok!

noirp 2010.09.27. 17:08:42

Hát ez nem igaz.

"Hát maga megbolondult/hát maga megbolondult/hogy mindent kétszer mond, kétszer mond?"

Igen.
Igen.

na, reggel jövök.

bajor gizella 2010.09.27. 17:09:03

Én ezen a faszin röhögök percek óta.http://budapest.jobbik.hu/staudt_nincs_szükség_budapesti_lágerre-20100921
Meg azon a felismerésen, hogy azért nem járnak egyetemre a díszmagyarba öltözött Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogászhallgatói, valamint szociológia-történelem szakosai, mert vállvetve végeznek társadalmi munkát napi 8-10 órában:)
Meg persze közben tanultak is. Például zseniálisan fogalmaznak.
Az hogy deviáns magatartású külföldi fiatalok, akik azért érkeznek Budapestre, hogy alantas ösztöneiket kiéljék, hát számomra egy eszencia.
És még csak 27 éves. Lányok ha nem ijedtek meg a testi fenyítéstől, én azt mondom partiképes fiatalember.

val 2010.09.27. 17:10:40

@noirp: Turbó neked a felmenőd hintás barátom. :)
A sok cserépedény nem tudom fogy a kuglófba' nem tudja felfogni azt a tényt, hogy ha eladsz mindent, akkor nem lesz semmid. (Nehéz az élet, ezt felfogni még nehezebb. Na. Hát nem lehet mindenki okos. Istenem.)
Akinek mindened eladtad, az rendelkezik feletted. Ezért van az, hogy ha holnap kicuccolnak a "befektetők", akkor nem marad semmi.
A dolog háttere az elmúlt 20 év, még inkább az elmúlt 65 év.
A hozzád hasonlók pedig még a kérdést sem tudják megfogalmazni, hogy mi miért történt vagy történik.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.09.27. 17:14:36

@noirp: azt nehezen hiszem, vagy akkor a tej már teljesen mű a boltokban? Vagy kecsketej?

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.09.27. 17:18:42

@bajor gizella: én, mint a PPKE egykori hallgatója kijelentem, hogy azért nem jártam egyetemre, mert untam az előadásokat :-)

doszy 2010.09.27. 17:28:05

Na ennél még Csirke72 is jobb volt.

bajor gizella 2010.09.27. 17:28:50

@Professor Pizka: én mint a PPKE egykori hallgatója kijelentem hogy én meg azért nem látogattam az előadásokat, mert úgy éreztem hogy az ánuszomba dugott két alkarommal is jobbakat rögtönöztem volna az elődaóknál, akik harmadrangú farvízzel evezett szintén PPKE-s diplomájukat lobogtatva próbálták elhitetni hogy jár nekik valami hígfossal vegyített tisztelet, valamint hogy a majdani, az övékhez hasonlatos munkásságunkkal bármit is nyomunk majd a nemzeti latba.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.09.27. 17:36:47

@val:
A hozzád hasonlóknak kész válasza van mindenre, anélkül hogy saját magatok végiggondolnátok. Na ez a baj.

totyizselé 2010.09.27. 17:41:23

@bagolybagoly: bazmeg, ez a tetkó szar, a lovasnak hátrafelé kéne nyilaznia :)

2010.09.27. 17:43:02

@noirp: Megértelek, de ha tudnád, hogy itt mi mindenen van rajta a fekete-piros-ságra, akkor a műszempillán nem akadnál ki.

Amikor a betegem szekrényében hálóinget kerestem és találtam egy agyonmosott fekete-piros-sárga darabot, na ott már én is kiakadtam, a mamam 86 éves, és el nem tudom képzelni, hogy hová vette fel, de bizonyára használta, mert eléggé viseletes volt.

Nem tudok mondani olyan használati tárgyat, amit nemzetiszínben nem lehetne kapni. A tangától a hátizsákig mindent. Ez persze csak az én magyar agyamnak szokatlan, mert nálunk már az egyszerű kis szalag vagy kítűző is kemény nacionalizmusnak számít.

Ne magyarázkodj, nem bátottál meg, csak csodálkozom, hogy mikre nem figyelsz.(elolvasol minden kommentet?)

Italo Balbo 2010.09.27. 17:45:06

@val: Ha eladsz mindent, akkor tiéd lesz a pénz, amit kaptál érte

Jerky_Master 2010.09.27. 17:48:41

TÖKIGAZ. a magyarnál irigykedőbb, acsarkodóbb, széthúzóbb nép kevés van.

Jerky_Master 2010.09.27. 17:49:34

@soproni1: Grespik szerinte pedig az Ősrobbanás is magyar volt! hagggyukmáááá!

vakvarju 2010.09.27. 17:54:31

@karlitoszka: Választékos, kellemes hangvételű hozzászólás. Hadd tanulják a fiatalok a szép magyar beszédet!
@Balance Of Power: Egy banki vezető, ha 2 és fél millát keres/hó, 16 %-kal adózik (állítólag) január elsejétől. És egy minimálbéres is. Köszönjük!
További kellemes napot minden kedves hozzászólnak!

Nadiposzi (törölt) 2010.09.27. 18:16:12

@Brother Love:
+ A népszerű történelem sorozatban Tilkovszky Lóránt írt a svábok kényszersorozásáról. A Maria Theresia hadosztályt csak belőlük állították fel.
Azért a nagypapi ha ezekből élve hazakerült, akkor tökös gyerek volt, függetlenül a harctéri érdemeitől. Az oroszok nem igazán kedvelték az SS rúnás foglyokat, akár beszéltek németül, akár nem.

Intizar 2010.09.27. 18:29:44

Ez most miért a Magyarkodó volt? Miért nem az Antimagyarkodó?
Kisdobos makákó, az szép.

Intizar 2010.09.27. 18:42:59

@Intizar: Bocsánat. Most, hogy beleolvasgattam a kommentekbe, látom, hogy miért az a cím, ami. A markotokba akartok röhögni, hogy mennyi funkcionális analfabéta jön ide szentül fölháborodni. De akkor sem fair play.

scsaba1 2010.09.27. 18:45:58

Tényleg, hol van csirke? Hiányoznak a kommentjei.

Gáborom 2010.09.27. 18:46:11

Szóval én csak azt mondom, hogy a posztoló szavaiból kitűnik, hogy eddig se hordta a kokárdát, nedemostaztánmár nem is fogja, mert sok a magyarkodó.
Oké! És ezt miért kell világgá kürtölni?
Én azt mondom, hogy pusztán azért, mert vannak akik hatméteres talpig kokárdában járnak miközben kopjafának öltöznek, attól még semmi baj nincs azzal, ha március idusán egy apró de mégis ott lévő kokárdával valaki kifejezi, hogy ő biza az akkori hősök - most ne firtassuk a részleteket - mai utódja, hogynemondjam ő is magyar.
Hát ámerikában sem égés ámerikai zászlóban vonulni, kitenni a házra vagy az udvarra, miért lenne itt az.
Ha az emberek ízléssel, visszafogottan de nem pironkodva jeleznék a megfelelő alkalmakkor, hogy ők biza magyarok, nem lenne semmi baj, és tán mág a magyarkodók is észrevennék magukat.
A baj az, hogy a fejekben eszeveszett pusztítást vitt véghez az a bizonyos kommunizmus meg egyes féleszű, magukat nem tudom miért de liberálisnak valló emberek e honban nemrég.
Majd egyszer helyre kerül ez is, majd egyszer mi sem szégyeljük saját magunkat, majd egyszer mi is megismerjük saját történelmünket - meg esetleg másokét is, és akkor helyére kerülnek a dolgok.
Addig csak szavak ,szavak és indulatok.
Meg a szégyen!

peti papagáj 2010.09.27. 18:50:36

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: egy térképnek nincs fejjel lefelé nézete, teljesen önkényes választás északot felülre forgatni
ha lenne kocsim, és lenne matricám, én is valami nonkonform beállításban helyezném el

val 2010.09.27. 19:07:04

@Italo Balbo: Te, figyu, hol az a pénz? Mer én nem látom. :)

ellenszenvesfigura 2010.09.27. 19:22:24

zseniális írás azokról a demokratákról, akik annyira demokraták, hogy legszívesebben vicsorogva kiirtanának mindenkit, aki nem demokrata.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2010.09.27. 19:45:20

Még nem olvastam el a postot, de már most röhögök :D
Csak nem azokról van szó, akik Ferihegyen a becsekkolásra magyar vagyok nem turista poloban állnak, oldalukon nemzeti övtássent hordanak és még a kétezres évek elején is bunkofonnak hívták a mobilt és csak a főnök határozott felszólítására vették meg maguknak ezt az amerikai szart, mert egyébként szerencsétlent nem lehetett elérni?

Jaj, ehhez nyitok egy jó sört és úgy kezdem el olvasni :))))))

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2010.09.27. 20:44:18

tonketet írhattad volna macska tamásnak, úgy a zindexes fórumozók szeretik becézni.

Alfagumi · www.aabroncs.hu 2010.09.27. 21:01:19

@Gáborom: Látod, Te sem érted..Azokkal nem akarunk/akarok közösködni, akik kisajátították a kokárdaviselést maguknak..Erre Te az elmúlt nyolc évet és a kommunistákat okolod? Ne viccelj, akkor nyugodtan hordtam a kokárdát! Most nem hordom, még azt hinnék Viktorista vagyok! Hogy egy Rogán félével vagy egy vízfejűvel, hogy is híjják, a szíjjárrtóval egy követ fújok?! Hát megenne a szégyen!Szijjártó, mint ősmagyar?

Na.azmeg...

A kommunizmusban,(??!!) békésen, kicsit kokárda, Március 15-én..Az arról szólt, amiről szeretném,hogy szóljon..A zászló kint lobogott a házunkon.....

ellenszenvesfigura 2010.09.27. 21:03:42

félelmetes, hogy kommentelőként megjelennek a posztban szereplők!:D

2010.09.27. 21:24:47

@ellenszenvesfigura: jól mondod !
Én csak annyit kiabálok bele, hogy MAGYAR ÉGRE MAGYAR UFÓT !!

Antifaszok Réme 2010.09.27. 21:24:49

Laci gyerek: -Nézd meg, ez a szomszéd gyerek, akiről beszéltem. Ott megy. Ilyen életképtelen szdsz-es kinézetű, tudod. Onnan tudom, hogy a múltkor kiakasztott egy kippát az ablakába, ilyen tenyérnyi nagyot. De utálom ezeket a nyamvadékokat, te. Namost figyelj ide. Én most nem azt mondom, hogy baj van mindegyikükkel, vagy veled, de ezek a médiában kigúnyolták, lejáratták a magyarság jelképeit, és ott pöffeszkednek tv-ben, újságban, toleránst játszanak. Ezek miatt nem hordok már kokárdát egy jó ideje. Nehogy kirúgjanak az állásomból, bár a munkahelyemen igazából soha nem is nagyon mertem hordani persze. És a Koronát nem kéne avval megcsúfolni, hogy smicisapkázzuk, tökfödőzzük. Köztársaságban meg demokráciában élünk, de azért mégis durva, nem ? Na ugye. Az mszp-sek megpróbálták visszahozni a Kádár-diktatúrát, meg a rendőr terrort - hát ennyire tellett.

Pedig megtanulhatnák végre: attól, mert ők állandóan holokausztoznak, vészkorszakolnak, nyilas-náci ordas veszedelmet kiáltanak, és gyűlölködnek a magyarságra, attól még ők nem lesznek felsőbbrendű, kiválasztott emberek. Sőt! Éppen ellenkezőleg. Csak az ad a szavukra - mint példának okáért erre a nyilasozó Hetek cikkre itt e -, akinek itt belül (mutogat a homlokára a Laci gyerek) komoly gondjai vannak. Akinek komplexusai vannak. Akinek rejtegetnivalói vannak. (Kisebbrendűség-érzés, paranóia, drog, homokosság vagy pedofilia stb.)

Slomo bácsi: - Namost ha valaki, akkor én tényleg büszke vagyok a zsidóságomra, nem vagyok tudathasadásos, csak most a Fideszben próbálok nyomulni, mert nekik áll most a zászló…. De az ilyenekbe, ezekbe a nácikba legszívesebben belerúgnék. Itt játsszák a táltost, a lovasnépet, nemezkészítés, Jobbik-majális, rovásírás... aztán nézz rá: tiszta siksze ez is! Hol voltak az ősmagyarok előttünk, mi? Ilyen kis görbe lovakon poroszkáltak be, és büdös gójok voltak. Volt itt valami belga szerzetes a XIII. században, hát az is megmondta, hogy itt ilyen görbelábú büdös gójok éltek még akkor. Itt valami nagy zavar van a fejemben.

Ha már akkora magyar, akkor tanulna meg rendesen kárpótlásért sírni, mint mi. Ott magyarkodnak, berzenkednek, acsarkodnak, hetvenkednek - de olyan hibákat vétenek, hogy engem a Talmud iskolából, meg a vakoló páholyból páros lábbal rúgtak volna ki ilyenekért. És ezek akarják a "Láthatatlan Kezet" megregulázni, IMF-nek beszólni ? Ezek?

Akik ilyen rohadt-fasiszta-nyilas-náci antiszeméták, Pheee…. Gárdisták? Küldeném őket Shlomo Morel haláltáborába, vagy Gázába hőbörögni, ott próbáljanak meg ütemre masírozni, vesszentrianonozni. A szlotásokat meg a vadrácokat is legszívesebben összeterelném a Negev sivatagba, aztán öljék halomra őket a Merkavák. Persze a mieinknek még annyi vér sincs a pucájukban, csak repülőről lőnnék őket. Meg most is: nem volt nekem sohase szimpatikus gyerek az a Simon Perez, de most megkedveltem, amióta lebaszott egyet kommandósokkal a segélyhajó utasoknak.

Laci gyerek: - És a kisebbségi jogvédők, meg a megélhetési toleránsak ? Nem kéne mélyre ásni az APEH-nál, Állami Számvevőszéknél, hogy kínos dolgok derüljenek ki róluk... Lásd a Kolompárt vagy a Hagyót… ezek meg jönnek a kicsavarodott szövegükkel, ezek a jeruzsálemi székelyek, álfajvédők, zseb-biboldók. Még jó, hogy vannak normális, gondolkodó emberek - mint pölö a Szaniszló. Mindig röhögök, ahogy ezeket az antifaszokat kicsinálja a Világpanorámában. Akik magyar nevekkel, idegen szívvel bírnak, istenük a Pénz, Ferihegyen külön csekkolnak, állami vagyont lopnak - és ezek gyűlölik a „nácikat”?

Slomo bácsi: Nézd, én cionista vagyok meg (ál)toleráns - de ezeket a nácikat tényleg ki kéne valahogy vonni a társadalomból, csak a bajt hozzák ránk. A cél szentesíti az eszközt.
- Slomo bácsi, figyelj már. Értem én, de pont ezeken a nemzeti érzelmű fiatal gyerekeken én nem látok semmi szélsőségeset. Inkább normálisabbnak néznek ki, mint a kiélt kortársaik, meg a többi kis hülyék.

-Hát pont ez az. Ezek a legveszélyesebbek. Nem ismerek egy ilyen gyereket sem személyesen, de ismerem a fajtáját. Pedig nem szeretek látatlanban ítélkezni mások fölött meg dolgokat összemosni, az nem az én stílusom, de rohadt Szálasista mind. Ősi kínai mondás: Aki náci, megdöglik. Szóval ez a kippás gyerek biztosan nem ilyen. Nézd, még mindig ott lóg az izraeli zászló az ablakában, hogy terjedne el ez. Itt is van, Ármin, Ármin! Gyere ide! Ha lát egy magyar zászlót, vagy egy Krisztus szobrot, köp egyet. Jól van. Majd felnő, nyomul, vezető pozíciókba jól fekszik. Na szervusz, Lacikám, szép napot.

-Shalom, Slomo bácsi.

Atisz 2010.09.27. 21:45:52

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: Pedig pont ide illik. Te hoztad fel a témát (mint látom, akaratlanul) és ha nem látod az összefüggést, akkor elég 1 dimenziósan gondolkozol.

rdi 2010.09.27. 21:46:16

Gratula a duplafenekű poszthoz, egyszerre van kifigurázva a magyarkodó és a magyarkodókon modorosan felháborodó közhelyhalmaz.

Egyébként az utóbbi időben volt néhány ilyen, mikor a kommentekben megtestesülni látszik a poszt figurája. Ide gyűlnek, körbedongják, gyakorlatilag megismétlik és folytatják a posztot, és még észre sem veszik magukat. Zseniális.

rdi 2010.09.27. 21:53:55

@Frengi: "Nem tudok mondani olyan használati tárgyat, amit nemzetiszínben nem lehetne kapni. A tangától a hátizsákig mindent."

Ez valami amerikából átvett attitűd lehet, ott van ilyen, hogy bikinit is gyártanak az usa-zászló mintájával.

Nekem ez valahogy fura, mert a zászló szent, és a mindenféle célra felhasználást megszentségtelenítésnek érzem. Ahogy noirp is írta, mikor a tüntetők beleburkolóznak, mint valami takaróba...

Hasonlóképpen, ha mindent piros-fehér-zöldre festünk, az sem a nemzeti érzés méltó módon való megélése, hanem egy szent jelkép elkoptatása, lealacsonyítása. Engem így neveltek.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.09.27. 22:03:51

@Antifaszok Réme: Azert ez mar tenyleg nem semmi... Van arrol egy poszt, hogy a hulye panelproli Jancsi ba lebudosnacizza az amugy normalis nemzeti erzelmu fiatalt, es ez mennyire szanalmas. Erre jossz te, es bebizonyitod, hogy Jancsibanak mindenben igaza van! Te kis zsidoberenc...

anyadmajma 2010.09.27. 22:08:08

@rdi: Akkor menj el a svédekhez. Valahogy ők is (legalábbis 15-20 még igen) nagyon büszke nemzetszocialisták voltak. Csak valahogy asszem ez nem szállt a fejükbe, mint a németeknek meg a dagadt hülye amcsiknak.

Amúgy ebbe a modorosírásba az a jó, hogy lehet anyázni miatta, mert bármelyik ember simán beleillik a történetbe. Így vagy úgy, vagy amúgy. Vagy hordja a zászlót vagy nem, vagy utálja az előző kettő mindegyikét.

Ha ez a sok tökkelütött hülye, aki ittend írogatja a kommentjeit, kicsit inkább guglizná az adott témát(kokárda meg forradalom meg árpádsáv), akkor asszem kicsit jobbá is válhatna ez az ország. (azért volt pár értelmes hozzászólás, akin látszott, hogy tudja mit beszél.)

Pestabácsi 2010.09.27. 22:20:29

Ady Endre

A FAJOK CIRKUSZÁBAN

Magyar bolyba sodort léttel
Sírom el, hogy nincs magyarság,
Nincs kivétel
S még a fájdalmunk is régi.

Minden, minden ideálunk
Másutt megunt ócskaság már,
Harcba szállunk
S már tudjuk, hogy kár a harcért.

Csak cammogva fonjuk éltünk
Mások elhányt guzsalyáról
S nem kár értünk,
Ha elvágják fonalunkat.

Csak valami más is volna
A mi másolt életünkben,
Mint új borba
Belesajtolt szagos fürtök.

De a mi kis bolyunk semmi,
Húsvéttalan a magyarság
S írni, tenni
Mégis űznek nagy parancsok.

Nem tudom, hogy mi a célja
Ennek a hazug életnek,
Mégis néha
Ezért mindent lángba dobnék.

Mi az én nyomoruságom,
Bármi koldus, bármilyen bús?
Sírva látom:
Kietlenebb a fajtámé.

Céljainkat elcélozták,
Életünket már elélték.
Cirkusz-ponyvák
Bohóc-sorsa leng előttünk.

Véreim, magyarok! Ez a lueszes zsidóbérenc miket mert írni rólunk, kitépni minden irodalomkönyvből!

Magyarok Nyulai

hakapeszi. 2010.09.27. 22:24:07

egyre lejjebb süllyed ez a gagyi mszp-s seggnyaló index, hogy ilyen kretén emberek kretén írásait kirakják a címlapra. miért kell az árpádsávot összekeverni a nyilaszászlóval? akkor most ki járat le mit? aki ezt a kettőt összekeveri az járatja le saját magát.

ébresztő libsik, vége a liberalizmusnak! elmúlt, kimúlt, már csak egy maréknyi picsogó, "örökelégedetlen" barom hirdeti az elvtelenség elvrendszerét.

Stiel 2010.09.27. 22:41:59

@hakapeszi.: mókás, hogy minden kommented megszólítással kezded. Személyes kedvencem a 'szánalmas picsogó agyhalott barátaim!' :D

Amúgy nem érted a posztot (és persze a blogot sem). Közhelygyűjtemény. Irónia. Ez a poszt éppenhogy Janibát figurázza ki nagyrészt. De ha mást nem, ott van jobb oldalt, hogy 'Mi az, hogy "modoros"?'. Olvasd el. (Kár, hogy valószínűleg ezt a kommentemet sem fogod.)

Antifaszok Réme 2010.09.27. 22:48:44

@rdi: "Gratula a duplafenekű poszthoz, egyszerre van kifigurázva a magyarkodó és a magyarkodókon modorosan felháborodó közhelyhalmaz.

Egyébként az utóbbi időben volt néhány ilyen, mikor a kommentekben megtestesülni látszik a poszt figurája. Ide gyűlnek, körbedongják, gyakorlatilag megismétlik és folytatják a posztot, és még észre sem veszik magukat. Zseniális."

Hidd el, észre veszik magukat. Csak nem értik őket. Vagy nem is akarják. De az az ő bajuk legyen.

@Altoid: "Azert ez mar tenyleg nem semmi... Van arrol egy poszt, hogy a hulye panelproli Jancsi ba lebudosnacizza az amugy normalis nemzeti erzelmu fiatalt, es ez mennyire szanalmas. Erre jossz te, es bebizonyitod, hogy Jancsibanak mindenben igaza van! Te kis zsidoberenc..."

Meg van a magadhoz való eszed. Vagy nem.

De azért egy próbát megért, hogy kiugrasszuk azt a bizonyos nyulat abból a bizonyos bokorból, nü ?

@Pestabácsi:

Ady Endre

Harc a Nagyúrral

Megöl a disznófejű Nagyúr,
Éreztem, megöl, ha hagyom,
Vigyorgott rám és ült meredten:
Az aranyon ült, az aranyon,
Éreztem, megöl, ha hagyom.

Sertés testét, az undokot, én
Simogattam. Ő remegett.
„Nézd meg, ki vagyok” (súgtam neki)
S meglékeltem a fejemet,
Agyamba nézett s nevetett.

(Vad vágyak vad kalandorának
Tart talán?) S térdre hulltam ott.
A zúgó Élet partján voltunk,
Ketten voltunk, alkonyodott:
„Add az aranyod, aranyod.”

„Engem egy pillanat megölhet,
Nekem már várni nem szabad,
Engem szólítnak útra, kéjre
Titokzatos hívó szavak,
Nekem már várni nem szabad.”

„A te szivedet serte védi,
Az én belsőm fekély, galád.
Az én szivem mégis az áldott:
Az Élet marta fel, a Vágy.
Arany kell. Mennem kell tovább.”

„Az én jachtomra vár a tenger,
Ezer sátor vár énreám,
Idegen nap, idegen balzsam,
Idegen mámor, új leány,
Mind énreám vár, énreám.”

„Az egész élet bennem zihál,
Minden, mi új, felém üget,
Szent zűrzavar az én sok álmom,
Neked minden álmod süket,
Hasítsd ki hát aranyszügyed.”

Már ránk szakadt a bús, vak este.
Én nyöszörögtem. A habok
Az üzenetet egyre hozták:
Várunk. Van-e már aranyod?
Zúgtak a habok, a habok.

És összecsaptunk. Rengett a part,
Husába vájtam kezemet,
Téptem, cibáltam. Mindhiába.
Aranya csörgött. Nevetett.
Nem mehetek, nem mehetek.

Ezer este múlt ezer estre,
A vérem hull, hull, egyre hull,
Messziről hívnak, szólongatnak
És mi csak csatázunk vadul:
Én s a disznófejű Nagyúr.

Ady Endre

A Tűz csiholója

Csak akkor születtek nagy dolgok,
Ha bátrak voltak, akik mertek
S ha százszor tudtak bátrak lenni,
Százszor bátrak és viharvertek.

Az első emberi bátorság
Áldassék: a Tűz csiholója,
Aki az ismeretlen lángra
Úgy nézett, mint jogos adóra.

Mint egy Isten, hóban vacogva
Fogadta szent munkája bérét:
Még ma is minden bátor ember
Csörgedezteti az ő vérét.

Ez a világ nem testálódott
Tegnaphoz húzó, rongy pulyáknak:
Legkülömb ember, aki bátor
S csak egy külömb van, aki: bátrabb.

S aki mást akar, mint mi most van,
Kényes bőrét gyáván nem óvja:
Mint ős-ősére ütött Isten:
A fölséges Tűz csiholója.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.09.27. 22:50:16

@Stiel: Hagyd, ezeknek hiaba magyarazol... Az osszes blogon megjelennek zsidozni egy jot, tokmindegy mirol van szo.

Antifaszok Réme 2010.09.27. 22:51:52

Most pedig aludjatok drága gyermekeim, én is azt teszem.
Álmodjatok szépeket, és majd eljön értetek... a Sötétség.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.09.27. 22:55:49

@Antifaszok Réme: LUKE, EN VAGYOK AZ APAD!!! (HORRRR... SHHHHHH...)

Pestabácsi 2010.09.27. 23:15:27

@Antifaszok Réme:

Üdvözlet a győzőnek

Ne tapossatok rajta nagyon,
Ne tiporjatok rajta nagyon,
Vér-vesztes, szegény, szép szivünkön,
Ki, íme, száguldani akar.

Baljóslatú, bús nép a magyar,
Forradalomban élt s ránk hozták
Gyógyítónak a Háborút, a Rémet
Sírjukban is megátkozott gazok.

Tompán zúgnak a kaszárnyáink,
Óh, mennyi vérrel emlékezők,
Óh, szörnyű, gyászoló kripták,
Ravatal előttetek, ravatal.

Mi voltunk a földnek bolondja,
Elhasznált, szegény magyarok,
És most jöjjetek, győztesek:
Üdvözlet a győzőnek.

Stiel 2010.09.28. 00:03:39

@altoid: Világos, de a _lelkemnek jobban esett_, hogy _kiírhattam magamból_. :)

666E 2010.09.28. 00:44:06

amúgy csak mi gondoljuk, hogy zászló kitételétől már fanatikus az illető..
amerikában kb minden házban van egy, rengetegen ki is teszik, falakon lóg, stb.. csak itt megy ez ritkaságszámba.

Intizar 2010.09.28. 01:14:32

@hakapeszi.: Mr. Hakapeszi, valóban nem fogta föl, hogy ez a poszt elsősorban a Jancsi bácsiból űzött gúnyt? Könyörgök, ne reklámozza már, hogy olvasni sem tud. És adja vissza ezt a szép nevet a világ legokosabb majmának. Ön nem méltó rá.

golyo1974 2010.09.28. 07:28:59

Hát kéremszépen, hol a mai betevőm??????? :O

2010.09.28. 07:41:50

Visszanéztem még röhögni egyet, de szomorúan láttam, hogy a sok rohadt zsidó és szemét náci szétoffolta az egészet a túl komolyan vevő, küldetéstudatos szar dumájával, ahelyett, hogy modoroskodtak volna.

Basszátok meg, hülye bőgatyás/metélt köcsögök!

noirp 2010.09.28. 08:04:09

@Frengi: el...legföljebb (elismerem) nem mindig látszik.
A fekete-piros-sárga hálóinget is magam elé képzeltem, hát nem mondom...:O

Maisie MacKenzie 2010.09.28. 08:11:03

Mi a baj a fekete-piros-sárgával?

Nem piros-fehér-fekete!

Nálunk a piros-fehér-zöld jelképezi egyszere (!) azt amit a németeknék a fekete-piros-sárga és a piros-fehér-fekete külön-külön.

Én a piros-fehér-zöldet, fekete-piros-sárga értelemben használom!

noirp 2010.09.28. 08:15:55

@val: Konkrétumot, barátom, konkrétumot.
Tegyük föl, hogy holnap kicuccol a sok mocskos tőkés.
Erre az okosok azt szokták mondani, hogy "önellátóak leszünk, éljen a hazai ipar".

Kérlek, sorolj föl műrevaló készleteket Magyarországon az alábbiakból, 50-60 évre való tartalékkal:
arany, bauxit, coltanérc, ipari gyémánt, kőolaj (mint vegyipari nyersanyag), kőszén(szintén mint nyersanyag),rézérc, ritkaföldfémek ércei,titánérc, uránérc, vasérc(lehetőleg oxidos).
A bauxit feldolgozásához meg nem ártana olcsó áram se. Mellesleg.

Világítsd meg nehéz agyunk számára, hol vannak ezek a titkos lelőhelyek?
Hogy fényre derüljön a haza.

noirp 2010.09.28. 08:17:32

@Maisie MacKenzie: A fekete-piros-sárgával nincs bajom, sőt. A nemzetiszínű hálóing, műszempilla, csipesz, csipsz, WC-papír, a tányérméretű kokárda stb. gond nekem, mert _túlzó_

2010.09.28. 08:45:35

@noirp: A félnomád, földművelő-állattenyésztő gazdálkodáshoz teljességgel feleslegesek az általad felsoroltak, fazekassághoz agyag még található, dárda- és nyílhegynek való vasérc akad, a jurtákhoz szükséges birkatenyésztés megoldható az Alföldön.
Gabona, zöldség és gyümölcs megterem.
A szükséges nemesfémet, egyebet pedig a kalandozások újraélesztésével fogjuk beszerezni.

Hol itt a gond?

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.09.28. 08:51:19

@Brother Love: Vegul is igazad van... Irany St Gallen, es magunkeva tesszuk a helyi Credit Suisse osszes aranyrudjat! (a csinos penztaroslanyokrol nem is beszelve;)

scsaba1 2010.09.28. 08:57:05

@noirp:

Hát te nagyon amatőr vagy... A nemzeti ébredésnek azzal kell kezdődnie, hogy visszafoglaljuk Erdélyt a sok szőrős talpú romántól. Van ott mindenféle érc. Második lépcsőben pedig elfoglaljuk Szlovákiát, mert mindenki tudja, hogy ilyen ország márpedig nincs. Ott lesz egy fasza kis dunai vízerőmű + a sebes folyású hegyi folyókat is munkára lehet fogni.
Továbbá mindenki tudja, hogy makóiak Európa egyik legnagyobb földgázmezőjén ülnek...

(Poén volt)

scsaba1 2010.09.28. 09:06:14

@scsaba1:

Egyébként übergáz, hogy ki kell írjam azt, hogy poén volt.

noirp 2010.09.28. 10:01:57

@scsaba1: Ácsi, én tudom, h poén :DDD
nem elég az?
@altoid: A csinos píztároslányokat meg hazahozzuk rabszolgának. Ha jól tudom, körösztbe kell fektetni a nyeregkápán a csajt, azt hajrá :)))

Egy a ciki, a csajok szőkék és külföldiül beszélnek. No akkor most mi lesz itt? (pojén vót:))

noirp 2010.09.28. 10:08:52

@scsaba1:
Már tudom, hogy a legnagyobb vízerőmű-komplexumok hol lesznek:
--Debrecen, Tócó folyam
debrecen-jozsa.hu/kepek/tocoforrasa.gif
--Győr, Pándzsa folyam
--Eger, Agyagos utca, Rókus utca torkolatok (legalább 3 lépcső)
--Hajmáskér, XYZ ltp. A/A III em. ZZZ, fürdőszoba,
"Mucu" és "János" törpe vízierőművek, szakaszos üzemben, murvás talajon. Az elfolyó víz a szittyakáposzta trágyázására alkalmas...
:)))
Minden megyébe vízierőművet

Antifaszok Réme 2010.09.28. 19:55:16

@altoid: "LUKE, EN VAGYOK AZ APAD!!! (HORRRR... SHHHHHH...)"

Híjja, akkor te már a Sötét Oldalon állsz...

Leszünk Sithek ?

@Brother Love: "Visszanéztem még röhögni egyet, de szomorúan láttam, hogy a sok rohadt zsidó és szemét náci szétoffolta az egészet a túl komolyan vevő, küldetéstudatos szar dumájával, ahelyett, hogy modoroskodtak volna."

Helyette MORDORoskodtunk egyet...

Antifaszok Réme 2010.09.28. 20:00:00

@pestabácsi:

Ady Endre:

GÓG ÉS MAGÓG FIA VAGYOK ÉN...

Góg és Magóg fia vagyok én,
Hiába döngetek kaput, falat
S mégis megkérdem tőletek:
Szabad-e sírni a Kárpátok alatt?

Verecke híres útján jöttem én,
Fülembe még ősmagyar dal rivall,
Szabad-e Dévénynél betörnöm
Új időknek új dalaival?

Fülembe forró ólmot öntsetek
Legyek az új, az énekes Vazul,
Ne halljam az élet új dalait,
Tiporjatok reám durván, gazul.

De addig sírva, kínban, mit se várva
Mégiscsak száll új szárnyakon a dal
S ha elátkozza százszor Pusztaszer,
Mégis győztes, mégis új és magyar.

Pestabácsi 2010.09.29. 09:17:47

@Antifaszok Réme:

A Hortobágy poétája

Kúnfajta, nagyszemű legény volt,
Kínzottja sok-sok méla vágynak,
Csordát őrzött és nekivágott
A híres magyar Hortobágynak.

Alkonyatok és délibábok
Megfogták százszor is a lelkét,
De ha virág nőtt a szívében,
A csorda-népek lelegelték.

Ezerszer gondolt csodaszépet,
Gondolt halálra, borra, nőre,
Minden más táján a világnak
Szent dalnok lett volna belőle.

De ha a piszkos, gatyás, bamba
Társakra s a csordára nézett,
Eltemette rögtön a nótát:
Káromkodott vagy fütyörészett.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.09.29. 10:19:56

@lárvalányhaj: mivel a magyar nacionalizmus - sőt - sovinizmus is mindig inkább térítő-befogadó volt, mint kirekesztő, ezen csak az lepődik meg, aki meglepődést tettet és támadási felületet keres. Ld. "román Torgyán, tót Pokorni, Zazrivecz"

Maisie MacKenzie 2010.09.29. 10:37:38

@Modor Tibi:

Azért van államnemzet alapú magyar sovinizmus, de létezik faji alapú is, igaz ez marginális.

Az elterjedtebb a kevert verzió: ez a tótot, svábot egyéb keresztény asszimiliánst magyarnak veszi, de a zsidót, cigányt, négert kirekeszti. Igaz ezek nem is akarnak annyira asszimilálódni, mint a neofita friss magyarok Ld. román Torgyán, tót(?) Zazrivecz.

lárvalányhaj 2010.09.29. 11:07:14

@Modor Tibi:

A mondat első felével egyetértek. Ugyanakkor a legújabb kori (vagy mi) magyar nacionalizmusban (de más országokban is) megjelent egy kirekesztő árnyalat is (vö. "magyarellenes", "antimagyarizmus" stb., hangosan kimondani emberekről, hogy "nem magyarok" stb.). Megvallom, számomra valóban visszás egy kicsit, amikor egy olyan ember vágja az arcomba, hogy magyarellenes vagyok, akinek (vagy akinek az őseinek) pont ez a befogadó kultúra tette lehetővé azt, hogy letelepedjen, békében éljen, nyelvét és kultúráját is megőrizze. Valahogy úgy érzem, hogy ezzel pont azt a befogadóságot próbálja aláásni, amiből ő maga vagy az ősei is profitáltak.

Egyébként szerintem a magyarországi nemzetiségek többsége legalább annyira magyar is, mint az adott nemzetiséghez tartozó -- itt nőtt fel, többnyire magyar emberek között szocializálódott, és a célországban is inkább magyarnak érzi magát, mint az adott nemzetiséghez tartozónak.

Maisie MacKenzie 2010.09.29. 11:12:16

@lárvalányhaj:

"a célországban is inkább magyarnak érzi magát, mint az adott nemzetiséghez tartozónak."

Magyarnak is nézik, mert az anyanyelve magyar. Németül/horvátul/szlovákul nem anyanyelvi szinten beszél, akcentussal, tájszólással, szegényes szókinccsel. Tehát német/horvát/szlovák SZÁRMAZÁSÚ magyarnak könyvelik el, aki viszonylag jól beszéli az adott nyelvet, ahhoz képest, hogy magyar. :-)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.09.29. 11:28:57

@lárvalányhaj: megjelent, de pont ők ritkábban hozzák fel a nemzetiséget mint kizáró okot (amíg európai, keresztény nemzetiségről beszélünk :)).

Aki ilyet vágott az arcodba, az szerintem nem a származásod miatt tette, hanem azért, amit mondtál neki.

Maisie MacKenzie 2010.09.29. 12:16:28

@lárvalányhaj:

"amikor egy olyan ember vágja az arcomba, hogy magyarellenes vagyok, akinek (vagy akinek az őseinek) pont ez a befogadó kultúra tette lehetővé azt, hogy letelepedjen, békében éljen, nyelvét és kultúráját is megőrizze. Valahogy úgy érzem, hogy ezzel pont azt a befogadóságot próbálja aláásni, amiből ő maga vagy az ősei is profitáltak."

Ezek Stockholm-szindrómás szerencsétlenek!

A 19. sz. végén a 20. sz. elején még a nem magyar anyanyelvű őseikbe verték az iskolákban, a hadseregben a lojalitást a magyar állameszméhez. A Himnusz szövegét nem is értették, mert nem tudtak magyarul, de kötelező volt tudniuk a szöveget.

Na, ezek leszármazottjaik akarják most a 21. sz. elején folytatni annak a pár - kontraproduktív, mert Trianont nem tudta elkerülni! évtized gyakorlatát.

"nyelvét és kultúráját is megőrizze."

Kétségtelenül volt egy társadalmi szint ahol már illet/elvárt volt magyarnak lenni, de a társadalom alján bátran maradhatott bárki annak aminek született.

sorica123 (törölt) 2010.09.29. 12:26:06

@Maisie MacKenzie: ne viccelj, svábból lesz a legvérmesebb duplamagyar. De hát valaki itt emlegette a Vonát, aki Zázrivecz, aztán tessék. Sőt lehet, hogy ez már baromság, de én meg azt hallottam, hogy a Gheorghe Funar meg magyar származású, azért ilyen hisztis mindenre ami nemzetiség.
@noirp: nyekk. Pizsama az nekem az árpádsáv, meglátom a csíkost valahol rögtön az ugrik be, hogy lövik a piszit. Amúgy ilyen témában megkaptam a nyáron az ívet: kék póló, piros nadrág, haver első reakciója: hol a derekadról a sárga pulcsi?? Nem javítottam ki, hogy akkor már borulhatnák is fel, mert a román trikolór az fektetett.

Maisie MacKenzie 2010.09.29. 12:46:09

@sorica123:
"ne viccelj, svábból lesz a legvérmesebb duplamagyar."

Főleg ha barna! :-)

Ha nem akkor még megmaradhat ilyennek:

modoros.blog.hu/2010/09/06/az_arja

Maisie MacKenzie 2010.09.29. 12:54:33

@Modor Tibi:

A román eredetileg ortodox keresztény, de azok a románok akik anno görög KATOLIKUSra váltottak, azok ezerrel elmagyarosodtak.

Antifaszok Réme 2010.09.29. 21:52:16

@pestabácsi:

Ady Endre: FARSANG A DUNA-TÁJON

Brahma, Jézus, Allah, Mózes
S az egész szentséges holmi
Lepotyogtak a Sionról
És eljöttek Hunniába farsangolni.

A Tátra is csörgő sapkát
Csapott, ime, vén fejére
S a külön magyar Teremtő
Pojácának kiöltözve áll az élre.

Minden móka. S egye fene,
Kit búsítnak csalfa gondok.
Igy van ez jól. Hunniában
Farsangolnak az istenek s a bolondok.

Hunniának fáj a tréfa?
Kedves ország, sohse fájjon,
Éljen, éljen a bolondság.
Farsang van most, nagy farsang a Duna-tájon.

Pestabácsi 2010.09.30. 09:34:02

@Antifaszok Réme:

Moslék-ország

Jött értem a fekete hajó
Jött értem fekete vizen.
Álom-királyfit, vitt tova vitt
Moslék-országnak mentiben -
Fekete hajó, fekete vizen.

Moslék-ország, hajh, cudar ország,
Hajh, Hortobágy, zsír-szívű rém;
Hajh, Átok-város, Redves-ugar:
Piszok-hazám, mit kapaszkodsz belém?
Fekete vizeken jöttem én.

Vagyok a nyugati sirály -:
De magyarnak köpött ki a föld
Moslék-ország a nyakamon ül
Engemet Moslék-ország örökölt:
Nyöszörög a hájszagú föld.

Már nem megyek el, fekete hajó
Moslék-ország hagy' örülj, szegény!
Laza ferdinen, laza ferdinen
Fekete vizen, fekete legény,
Hajh, kutyafáját, szomorú legény.

(a modorbloggerek atyjától)

Antifaszok Réme 2010.09.30. 20:54:53

Ady: INTÉS AZ ŐRZŐKHÖZ

Őrzők, vigyázzatok a strázsán,
Csillag-szórók az éjszakák
Szent-János-bogarak a kertben,
Emlékek elmúlt nyarakon,
Flórenc nyarán s összekeverten
Búcsúztató őszi Lidónak
Emlékei a hajnali
Párás, dísz-kócos tánci termen,
Történt szépek, éltek és voltak,
Kik meg nem halhatnak soha,
Őrzött elevenek és holtak,
Szivek távoli mosolya,
Reátok néz, aggódva, árván,
Őrzők: vigyázzatok a strázsán.

Őrzők, vigyázzatok a strázsán,
Az Élet él és élni akar,
Nem azért adott annyi szépet,
Hogy átvádoljanak most rajta
Véres s ostoba feneségek.
Oly szomorú embernek lenni
S szörnyűek az állat-hős igék
S a csillag-szóró éjszakák
Ma sem engedik feledtetni
Az ember Szépbe-szőtt hitét
S akik még vagytok, őrzőn, árván,
Őrzők: vigyázzatok a strázsán.

Ady: ELHANYAGOLT, VÉRES SZÍVÜNK

Sebeink megújulhattak százszor,
Úgy adta az Élet:
Támadtak a magyar sebeknél
Mindig tüzesebb kelevények
S mi árván, porban üszkösödtünk.

En-sirásunkat végigsírnunk
Hangosabb sirások
Nekünk soha meg nem engedték:
Úgy licitált reánk, mint vásott,
Kegyetlen uzsorás: a más sors.

Ha harcaink parázsa lobbant,
Világok gyúltak ki,
Sohse tudott az igazsághoz
Igazunk minket eljuttatni:
Hamupipőke a magyar kín.

Mégis és újra: föl a szívvel
Mi véres szivünkért,
Mi kinunkért, mi bánatunkért,
Mi szegény, meggyötört hitünkért,
Ha orkánzik a Mindenség is.

Harcunk a magyar Pokollal van,
Mindent erre tettünk,
Ennek a kapuit döngetjük,
Ezé a harcé lelkünk, testünk,
Ez vesztünk vagy győzelmünk: sorsunk.

Ady: KURUCOK ÍGY BESZÉLNEK

Nekem, pajtás, úgyis mindegy,
Farkas esz meg, ördög esz meg,
De megesznek bennünket.

Medve esz meg, az is mindegy,
Az a szomorú és régi:
Véletlen, ki esz minket.

S az a szomorú és mindegy,
Hogy jó időben bennünket
Sorsunkra mi se intett.

Nekem, pajtás, úgyis mindegy,
Bánja fene, hogy ki fal föl
Buta, bús mindegy-minket.

Ady: AZ IGAZI SZÓ

Hogy telik erőből
Ugy adta az Isten,
Megértem és kibirom,
Ami vérlik itten
S lesz utána szóm.

Kosarazott szájjal,
Lefojtott tüdővel
Mégis, most is azt hiszem:
Elmondok idővel
Kegyetleneket.

Valamikor jó lesz,
Jó lesz megszólalni,
Csúf, nagy özön-vér után
Jön sok galamb, talmi
S jó lesz jó galamb.

Jó lesz szenvedéssel,
Jó lesz majd nagy kínnal
Sok mindent elmondani,
Mit most a Rém hízlal:
Az igazi szót.

Ady: AZ ÜTÉSEK ALATT

Csatát vesztvén alig csatázva:
Homlokunkat nem ékesíti
Hős, szent bukás vér-glóriája
S daccal nem nézhetünk az Égre:
Kevesen voltunk, buktunk s vége.

S mégis - be különös egy ország -
Megint dacosodnak a szemek,
Keményre száradnak az orcák
S ijesztő, síri némaságban
Megint fölszánt, magyar világ van.

Így volt ez itt századok óta:
Ezt a zúzott, vert fejű magyart
Mindig ütés tartotta, óvta,
Vert hencegések, törött álmok
Után: még konokabban állott.

Gyér seregünket széjjel-verték
S ránk rakta a cudar uriság
Az élhetésnek minden terhét.
S mert ránkszabadult minden vétek,
Azért lesz itt újból is élet.

Pestabácsi 2010.09.30. 21:18:10

@Antifaszok Réme:
Már az előző sem az Endre volt, hanem a Frigyes, te!

Törpe-fejűek

Nem dolgozni jöttem ide
Nem dolgozni jöttem ide
Törpe-fejű, mit akarsz tőlem?

Nehéz munka az enyém
Nehéz munka az enyém
Mi vagyunk az Új Undokak.

De jött hozzám egy törpe
De jött hozzám egy törpe
S kérdezte, mit akarok?

"Ti vagytok az Új Undokak
Ti vagytok az Új Undokak
Menjetek dolgozni ti is."

Felgerjedt szittya vérem
Felgerjedt szittya vérem
S rászóltam Törpe-fejűre:

Hát maga megbolondult,
Hát maga megbolondult,
Hogy mindent kétszer mond,
kétszer mond?

Intizar 2010.10.01. 02:46:25

Ez meg a Varró Danika!

"Boci, boci, tarka"
Ady Endré-s változat

Álltam a pusztán, álltam, állván,
Kérődzve, bőgve, búsan, árván,
Mikor, hahó,
Rámtörtek csülkös kis zeuszok.

"Hej, szájas kis töpörtyu-borjak,
Mi kéne, hé, rátok tiporjak?
Ahol a Tej,
Oda szaladnánk lakni mi is?

Rátok dől e rozoga pajta,
S én ősi, szent, keleti fajta,
Én féljek, én?
Tudjátok ti, hogy én ki vagyok?

Nem holmi senkik tarka fattya,
A Mammon volt anyám ükatyja,
Hej, piszkosok,
Nekem aranyból van a fülem. "

És kacagtam, rengett a Puszta,
Fülét, farkát gyáván behúzta
S futott, hahó,
Futott a csülkös boci-sereg.

Pestabácsi 2010.10.01. 09:39:23

@Intizar: Ezt meg kell hogy köszönjem. Szóval köszönöm!
És még Szabó Dezső is próbálkozott. Ja, az a Szabó Dezső.

Én vagyok a halál-orgona,
Bennem ingyen dalol az élet,
Jól fizetett úri zongorán
Víg dala szól a jóllevésnek…

Én vagyok a halál-orgona.
Jól fizetett úri zongorák
Rőt hajú nagy mestere táncol.
Életszemű lány lába nekik lejt

S futnak a halál-orgonától…
Én vagyok a halál-orgona.

Antifaszok Réme 2010.10.01. 20:50:14

@pestabácsi: "Már az előző sem az Endre volt, hanem a Frigyes, te!"

Azért a klasszikusok jobbak, de legyen...

„Õseimnek száz sirámát
homlokomon hordom.
Tehetségemnek hiányát
a médiával pótlom.

Életharcom hátországa
siránkozás-massza.
Jelszavakra könnyen nyíló
Holokauszt-kassza.

Magasságom százhatvannégy
s rég voltam már nõvel.
Napi siker-orgazmussal
az eszmerendszer tölt el.

Kisebbségi fóbiám
a diktátorra kenem.
A dolgok normál rendszerében
nem lelem a helyem.”

/Tekintetes Úr, Holocaust kasza (dalszöveg)/

Intizar 2010.10.03. 21:45:01

@Pestabácsi: Tündérem, hogy volna az? Világéletükben utálták Agyibangyit.

Intizar 2010.10.03. 21:46:20

@Intizar: Inkább amolyan "egykönyves embernek" tűnik. Egyszer marhára megvilágosodott, oszt azóta feszt világít. (Ad notam: "Timeo hominem unius libri"...)

sorica123 (törölt) 2010.10.07. 19:11:14

@Modor Tibi: hogy mi? Románból nem lesz olyan jó duplamagyar? Hajaj, dehogynem. Tkp bármilyen lekövethetően más eredetű emberből lehet lelkes neofita elmeroggyant jobbos, már csak azért is, mert ellensúlyoz tiszta erőből.
@Maisie MacKenzie: például. De (atyai ágról erdélyi) volt barátom mesélt olyat is, hogy volt egy nagyapja, aki tök románnak nézett ki, viszont magyarabb volt a magyarnál. Miért? A falujuk határába kiírták, hogy reformat. Azaz holnaptól itt mindenki refi. Nosza, így is lett. És azzal a huzattal mindenki 'magyar' is lett, akiket a románok automatikusan ki is néztek és ki is utáltak mindenhonnan, mer azt úgy köll. Nagypapa meg akkor döntött úgy, hogy na akkor anyátok, akkor én EKKORA magyar vagyok, nesztek.

lárvalányhaj 2010.12.15. 12:48:55

OFF, de ide passzol a legjobban. A szlovák Wikipedián találtam egy fontos és értékes szócikket:

sk.wikipedia.org/wiki/Butat%C3%B3t

:DDDD

szellőláb 2010.12.15. 19:50:43

Miért keres valaki a szlovák wikin innen?
A te offodhoz on: Van egy teljesen szlovák cimborám. Magyarul sok mindent ért, de nem beszél. A nemzetiségi ellentéteket a magunk szintjén régen lerendeztük. Ha időnként találkozunk, megöleljük egymást, és én simán megkérdezhetem tőle, hogy vagy te butatót? Ha beesünk hozzájuk, ő meg így fogad: na isten hozott te "skurveny madar" , és terülj, terülj asztalkám van. Szóval minden szónak, kifejezésnek van stílus értéke

nemzetikonyves · http://www.gyepu.hu 2011.05.15. 16:37:03

A kultúra ismét kiverte a biztosítékot. Gratula.

tintamin 2011.06.23. 14:05:59

Én imádok ilyen arcokat hallgatni.
Mert beszélgetni ugye nem lehet velük, mert annyira skizofrén a világképük, csak hallgatni is öröm (vö: borsódzik a hátam), viszont nagyon vicces egy-két dologgal szembesíteni őket.

Persze nem szabad sokkal, mert akkor rájönnek, hogy mi igazi "nem-magyarok" vagyunk, és bezárkóznak (rosszabb esetben tökönrúgnak), ezért inkább adjuk alájuk a lovat. Minél jobban a bizalmukba férkőzünk, annál nagyobb hülyeségek jönnek ki belőlük:))

A baj, hogy erre csak négyszemközt van lehetőségünk, mert nagyobb társaságban roppant ciki ehhez bólogatni.

Egyébként ebben a trendben az a leghátborzongatóbb, hogy sokmindent azzal magyaráznak, hogy valaki azért gondolkodik vagy cselekszik úgy ahogy, mert "nem magyar". Istenem, ez a legszörnyűbb értékmérő, amit valaha hallottam, hogy ki "mennyire" "magyar".

Ahelyett hogy kulturáltan viselkednének, nem szemetelnének, nem parkolnának a mozgássérültek helyére, másoknak önzetlenül segítenének. Ami inkább lehetne a "magyarság" értékmérője, mint hogy mekkora matrica van a kocsijuk hátulján, és hogy mennyire szeretik Erdélyt.

Ezt a roppant beszűkült gondolkodásmódot valószínűleg a más kultúrák ismertségének hiánya, és a tőlük való félelmek vezérlik.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.06.23. 15:02:15

@tintamin: erdélyt szeretni könnyű. Valahogy a kárpátalján tengődőkért aggódók hangja mintha szerényebb lenne, és az ukrajnában nyaralók is kisebb halmaz ebből a szeletből.
süti beállítások módosítása