Ismét elsőkézből, az elképesztően pozitív visszajelzést kiváltó táncházba járós után itt van a fesztiválajánló - a rejtélyes kilétű, ám annál cinikusabb Muddytól. Örömmel látjuk, hogy nem érte utol a rettegett "néptáncos bosszú".

Én komolyan nem is értem, hogy mit fáj az neki, hogy egyesek szeretnek fesztiválra vagy táncházba járni, kikapcsolódni, jól érezni magukat... 

Világzenei színpad:

A húszéves fennállását ünneplő Dirvada kalandos története az ősi kelta eposzokhoz hasonlatos. A kubai születésű alapító, El Modoro 16 évesen csöppent bele Párizs arabok lakta külvárosának zenei világába. Itt ismerkedett meg az indiai származású Xawi Huruthtal, aki egy ideig Szenegálban szabadságharcoskodott, ahol is magába szippantva az afrikai törzsi ritmusokat, majd kiegészülve egy bristoli DJ-vel hidat vert a zenei határok és kultúrák közé.

Az egymásra találás után a siker nem maradt el: az együttes ma a világzenei színtér egyik legizgalmasabb zenekara. A Dirvada, ötvözve a törzsi hangszereket a bizarr elektronikával és egy Zöld-foki szigetekről érkezett félig gamelán, félig mongol pap-rapperrel bemutatót tart nekünk harcos-pokolbéli önbecsülésből és mágikus erejű balkáni karizmából. Salsa, dzsessz, qawwali, drum & bass, amely fenékig gyökerezik a gnawa hagyományokban. Hát tessék csak, tessék: ebben a fergeteges multi-kulti partiban nincs megállás, csak tüzes robbanások és transzcendencia.

 

Party aréna:

A berlini elektronikus szcéna egyik alapintézményének számító Karl von Fritzmaier a 1989-es "falfoglaló" bulikra még tinédzserként pakolta össze első zenéit, hogy aztán szemtelenül fiatalon, mindössze 17 évesen a Parw kiadó szerződtesse egy remix erejéig.

Nem kellett sokat várni az elismerésre: a francia DJ Magazine olvasói neki ítélték az Év Flangere díjat. 1993-ban megjelent bemutatkozó EP-je a Rhythm Colonix több száz klubot forgatott fel New Yorktól Amszterdamig, de ezalatt nem maradt hűtlen saját hazájához sem, hiszen a német technoszíntér máig legotthonosabban mozgó figurája. Olyan kultikus partyhelyeken rendezte be rezidenciáját, mint a Die Rotwagen, a Schwanzburger vagy a Kühlschranker. Nevéhez fűződik a mára emblematikussá vált label, a Kartoffel alapítása is, ahol fiatal német techno producerek útját egyengeti. Saját címke alatt jegyzi a jövőre megjelenő Rhythm Colonix 7 albumot, melyet a multiinstrumentalista Frank Stoolhoff-fal közösen készít. Kétség nem férhet hozzá, hogy az európai technó szcéna egyik legkülöncebb figurája a magyar közönséget is megdolgozza. Minden partyarc imádni fogja.

 

Metál színpad:

A trappolós germán metál atyja, a Spirit of Mothers most először látogat hazánkba, de a vájtfülű metálhívők már régóta figyelemmel kisérik áldásosnak cseppet sem nevezhető tevékenységüket. A bemutatkozó album a varacskos riffektől hemzsegő, szeletelős Extravasation számos metálklasszikust hozott, de a későbbi balladisztikus ellágyulás csak átmenetinek tűnik. Az új korongtól, a Way of my Heartattacktől kikészült a nemzetközi rocksajtó, hiszen a blastbeat-hegyeket a kicsit poweres bőgősök és az angyali eredetű hörgés támasztja alá. David Lynch kedvenc zenekara Edgar Allan Poe legsötétebb pillanatait hozzák el egy estére hozzánk, hogy megismerhessük mi, magyarok is a skandináv éjszakák vérfagyasztó mélységét. Aki szeret egy jót zúzni, és imádja a kántálós verzéket, annak ott a helye, hiszen az erre az alkalomra Terry Bons-al (ex-Gorgoroth) kiegészülő formáció, biztosan nagyot üt majd.

 

Underground színpad:

A kilencvenes évek techno-punk hullámának egyik alapegyüttesét, a Monkey Face-t nem véletlenül övezi kultikus tisztelet a szigetországban, hiszen a nyolcvanas években elsők közt kutyulták össze az elektronikát a pszichedéliával és a politikai hardcore-ral. Ebben az úttörő feladatban nem más volt segítségükre, mint az angolszász underground rock tevékeny figurája, a Bhemical Crothers-ös Rom Towlands. A kooperálásnak meg is lett az eredménye, hiszen a 1998-as Charming Demons lemez előtt az amerikai underground színtér is fejet hajtott, s többen az alterszcéna egyik legformabontóbb lemezeként emlegették. És akkor még nem beszéltünk a látványról, ami a koncerteket kíséri. A körítésről a The Smiths művészcsoport (festők, iparosok, VJ-k és graffitisek) gondoskodik, akik mára egy olyan egyedülállóan eufórikus vizuál-produkcióvá váltak, amely egyben költőien humoros, másrészt irigylésre méltóan szabad. A srácok tavaly, tavalyelőtt, és tavalyelőtt előtt már padlóra küldték fesztiválunk közönségét. Tudjuk tehát, mire számíthatunk ez évben. És tudjuk, mi lesz jövőre is.