Sziasztok! 

A Control Freak (Irányításmániás) után feleségem megesküdött, hogy bosszút áll. Nem ijedtem meg, jogász, képes olyasmiket is leírni, hogy olvasásra alkalmas fényű olvasólámpa. Ha elkezdene valamit megfogalmazni, valószínűleg soha nem érne a végére, megakadályozná abbéli törekvése, hogy mindenki értse. Próbáltam rajta segíteni, bosszút állni magamon, de valahogy nem tudtam igazi hévvel torkomnak esni. Bánt engem eleget a világ. 

Tobábbi jó blogolást,

Buffout

A mártír

 

Összerezzen, felsóhajt, feltápászkodik. Ismét ő, megint rajta, most is neki. A mártír akcióba lendül.

Amikor a társadalmi szerepeket osztogatják, a jobbak, akciósak a készlet erejéig tartanak, mártírjelmezből azonban van raktáron. Nem tolakodós, tolongós fajta, neki is csak ebből jut. Nem annyira rossz, a hőssel határos önfeláldozás mentén. A hős egyébként is jóképű, szellemes, dalia, kell a fenének a sok médiaszereplés meg hónaljszőrtelenítés. Nem is nagy szám, élvezi a sikert, majd látványosan, igazoltan mindent egyszerre áldoz reflektorfényben. A hős nem más, mint egy ripacs mártír. Az igaziak némán, legfeljebb morgolódva, az élet minden percében lemondanak valamiről, apróságokról és fontosságokról egyaránt, hogy mások javára legyenek. Egyszer megetetni egy griffet saját lábunkkal smafu ahhoz képest, mikor valaki a griff rendszeres étkezésére születik.

Meggyőződése, hogy másokért éli az életét. És már nem szívesen. Egyedül az tartja helyben, hogy bizony nélküle az enyészet és a romlás legkülönbözőbb fajtái falnák fel egyből, amit ő otthagy. Nélküle megállna az élet, ami csakis az ő elfolyt vérén és verítékén képes megmaradni. Már tájképmódban fényképezve meglátszik rajta, hogy terheket cipel. Mozdulatai, mintha ólommal lenne kibélelve kabátja. Tartása egy szomorú bányászé, léptei szekeret húznak, tekintete egy depressziós temetkezési vállalkozóé. 

Kasszandra, Atlasz és Don Quiote szeletekre vágva, jéggel és keserű naranccsal összerázva. 

Kasszandra mondja: "Ne tedd oda, mert valaki véletlenül leveri majd."

A jóslat néha beteljesül. Mivel a nap minden percére van kimondott vagy betárazott jövendölése, ez nem is ritka. Próbáljuk csak ki, ha eleget mondogatjuk mindenről, hogy szar lesz, előbb utób valami tényleg az lesz. Csak akad egy busz, amit lekések. Ezek a mártír számára nagyon fontos pillanatok. Mert igen, még a végtelen egyszerű konstans pesszimizmusnak is szüksége van megerősítésre. Talán ez ad erőt Atlasznak, hogy bírja tovább az eget, miközben összetakarít. "Ki más, természetesen én!" A megjósolt pusztulást, elrepedt akármit. Miután végzett; hátralép, hogy a búsképű lovag kifejthesse, mennyire fáradt is már ahhoz, hogy a kemény világ érzéketlensége ellenében vívjon szent háborút. De mint mindíg, most is mintha falnak beszélne az ember. 

A mártír tapasztalt önvizsgáló. Lágy szíve (az viszi majd egyszer a sírba) már hamar feltűnik neki, korholja is magát rendesen miatta. Sőt, tudja ezt mindenki más is, a siserehad, akiknek ő csak ad, ad, és nem vár cserébe semmit. 

A fiatal mártír szívesen szidja a világot, aggódik kortünetnek nevezett devianciái miatt és hiszi, ha mindenki hozzá hasonló lenne, ez egy élhetőbb bolygóvá változna. Kevesebb lenne a szar zene is. 

Idősebb mártírok soha nem felejtik el emlékeztetni a siserehadat, hogy lelkének nap mint nap való kitevése bizony már már meghaladja erejét. Az ő rossz lábaival csoszog le reggel a közértbe, rossz szemeivel már az árakat is alig látja, gyenge karjait vágja a szatyor füle és kevés pénzét költi. De jó étvágyat, ő ezért él, neki más sincs, minthogy közönyös habzsolókat hízlaljon. Ha mások is éreznék, amit ő, úgy látnák a dolgokat, ahogyan ő ezekkel a rossz szemeivel, tudnák, hogy amit tesz: emberfeletti.

A munkahelyi mártír szintén meglehetősen gyakori. Mindíg marha sok dolga van, azt sem tudja hol áll a feje, mert megint minden az ő nyakába szakadt. Ez persze nem azt jelenti, hogy minden elfoglalt, leterhelt ember mártír, csak azt, hogy egy mártír általában nyomás alatti, meg nem értett, méltatlanul mellőzött, lelkét kitevő, sóhajtozó ember benyomását kelti. Ha igazán elszánt, céges bulikra sem jár, merthogy neki ott ne nyalják a seggét. Vagy ha elmegy, akkor egyenesen a melóból, gondosan gyűrötten. Lehetőleg lihegve, de ezt mondjuk tényleg nem értem miért.

A mártír szívéhez kikövezett út vezet, amennyiben észreveszed, elismered őt. Álmaiban dícséri a főnöke, elnézést kér és fizetésemeléssel, előléptetéssel engesztelne. A valóságban már azért is hálás, ha valaki megemlíti neki, "Látom neked is eleged van." Ekkor boldog. Beszédesebbje ilyenkor kiegészít, méghogy elege? Nézze meg bárki, ez itt maga a lehetetlenség, és hát természetesen megint neki jutott. Érdemes rá odafigyelni egyébként, mert ha belemelegedik rengeteg értékes rosszindulatú pletykát mesél el, miközben magát fényezi. Ezek munkaheyli életünket szinesítik. 

Mártírnak lenni nem feltétlenül életforma. Szabadidős tevékenységként, ad hoc jelleggel is űzhető. A hobbimártír, vagy amatőr mártír szerep társalgási alapmotívum. Lépj csak be egy kocsmába, és kicsit átmelegedve meséld el, hogy kihúzták a fogad. A következő percben már egy három fogát egyszerre elvesztő ember fog beszélni olyan naturalizmussal, hogy érzed az égő csont szagát, majd valahonnan a sarokból előperdül egy alak, akinek szemműtéte volt. Ha túlórázol és azt említed meg, lesz valaki, aki évek óta nem jutott haza. Felhajtóerőként hat, hogy tolonganak körülötted a nálad sokkal szerencsétlenebbek. Egyébként tényleg. Sör unikum kombó javallott mellé - és néhány óra alatt annyira feltölt, hogy baltás baleseteken röhög az ember. 

Kevésbé paranoid mártírok a körülöttük lévő világot követelőző, túlsúlyos csecsemőnek szeretik látni. Ők az éjjel ébredő anya a tejjel. Gondoskodásra szorul, hisz oly hülye szegénykém, hogy képes lenne gallyastúl enni a cseresznyét. Ők azok akik "már százszor megmondták", "ezerszer elmagyarázták", de "hiába koptatták a szájukat".

Nagy levegővel kezd, paneleket beszél, elfárad benne, legyint, hagy. Pár másodpercre megsértődik a világra, sóhajból mégis erőt merít, egy kiábrándult katatón rezignáltságával, robotként teljesít tovább. 

Súlyosabb esetekben viszont a világ úgy ahogy van, már ellenség. A boltban átbasszák, a villamoson meglopják, a bankban tönkreteszik, a kórházban megölik őket, az iskolában pedig kimossák az ember agyát. Meg úgy általában is mossák, látja ezt ő, de ugyan kinek, minek is mondaná. A kutya direkt ellene szarik, a város meg csak neki hagyja ott. Az összes Audit az ő adójából gründolták. És becsületes emberként marha nehéz neki ebben a mai világban.

Egy vérbeli, keményvonalas szenvedő már már különleges képességekkel bír. Tud úgy tenni, mint akit leszart egy madár anélkül, hogy leszarta volna egy madár. Láttam olyan síró mártírt, aki nem követett el hibát a zsebkendőjével. Csak néztem őt, és az figyeltem, milyen korrektül kezeli együtt a jól szerkesztett mondanivalót, a testnedveit és a zsepit. A legtapasztaltabbak pedig képesek elhalványítani a fényt, elnémítani a nevetést, és puszta jelenlétükkel megríkatni egy csecsemőt.

Sóhajtással aszúból rizlinget, kalácsból ecetes uborkát varázsolnak.

A softcore szenvedő olykor még szórakoztató is. A stand up comedy gyakorlatilag vicces műmártírok terepe. A cinizmus sitcom-sorozatok hegyeit tölti meg viccesnek szánt kesergéssel. 

A hardcore mártír túl korán született a világ végéhez, és túl későn a legutolsó világégéshez. Elforgácsolódik egyetlen tehetsége, nehéz helyzetben nehézkesen viselkedni. Apróságokra megy rá itt ebben a langymeleg konzumvilágban.

Buffout szenvedései már megint egy igazgyöngyöt formáltak nekünk, és ezért hálásak vagyunk.

Aki úgy érzi, még bírja, az nézzen át a Sminktükörre - ahol a falusi életre és igazi, nyitott emberek közé vágyódó természet leányáról olvashatunk.