Bizonyára mindannyian hallottuk már Andy Warhol, a dél-londoni divatdiktátor kíméletlenül visszhangzó, időtlen szavait: -Ha csinálsz valamit, tedd stílussal! Vége mára a bűnös, ám egyszerű logikájú 90-es éveknek: mindenki félve ismerte a vidéki diszkók szabályzatát, miszerint ha nem autóval érkeztél, akkor egy nő se állt veled szóba. Aztán átvette az Apától kölcsönvett/kapott BMW-k, Audik, Ferrarik szerepét a bohémság, a polgárpukkasztás: hirtelen sikk lett újra előkapni a negyedikes biziért kapott Woodlands-montenbájkot, nagymama parasztbiciklijét, vagy venni húszszoros áron egy ugyanolyat.

Mindannyian tudjuk, hogy a magyar futball állítólag senkit sem érdekel, mégis mindannyian ismerjük a futballszakma ezerszer elpuffantott közhelyeinek széles tárházát. Sok hazai szakember azt képzeli, eredményesen vezethet félre ezekkel bennünket, ám a magyar leleményes nép, és az elmúlt évszázadok során könnyedén megtanult a sorok között is olvasni: a puszta szavak mögött a valódi jelentést játszi könnyedséggel dekódolja.

Összegyűjtöttünk Kurtz Ezredessel és Gudea Enszivel pár jellegzetes szót, kifejezést - és azt, hogy egy szélsőséges lelkületű olvasó mire asszociálhat rögtön. Szeretnénk rögtön az elején leszögezni: természetesen mélyen elítéljük a hasonló gondolattársításokat, csupán egy létező és aggasztó jelenségre szeretnénk felhívni a figyelmet a magunk szerény eszközeivel!

"1.5 hét külföld után ismételten rá jöttem, hogy mégis csak jobban bírom ezt a nyomoronc országot."

(Károly, 31, Facebook-felhasználó)

A közösségi portálokon, magánbeszélgetésekben sokan az országból való elköltözés húrjait pendítik, aztán mégis bántóan kevesen eveznek új vizekre. A Modoros csapata két évtizedes expat-tapasztalat birtokában szívesen segít, hogy nektek sikerüljön.

Először is, külföldre menni nagy kihívás. A legtöbben - we hate to break it to you - soha nem fogtok külföldre költözni, szakszóval "kivándorolni". Miután kipanaszkodtátok magatokat, elégedetten nyújtóztok egyet, és lokálkodtok egy bődületeset.

Nézem ezeket a telefonjukat állandóan nyomkodó gyerekeket, és eltűnődöm: elszomorít az egész generáció. Persze minden évben azt mondjuk, hogy egyre butul, satnyul az emberiség - de amikor felszállok a buszra, és csak azt látom, hogy mindegyik - így - leszegett fejjel nyomkod valamit, a füle bedugaszolva, sehallselát, akkor bizony elgondolkodom, hogy vajon hol ronthattuk el.

Taszító, igaztalan, fellengzős, áporodott szófordulat, ne használjuk. Hacsak nem vagy hatvan fölött.

Valahogy olyan visszatetsző, amikor egy húszéves siheder vagy egy harmincas, de még mindig infantilis, anyut-aput tanácsért naponta felhívó nő azt mondja, hogy gyerekkoromban. Rosszabb érzés, mintha azt mondaná, hogy emberke vagy valamicskét. Tudjuk-tudjuk, hogy már mindenki ivarérett, és ebben a korban pár évtizede már harcoltak, unokákat neveltek meg családot tartottak fent, de akkor is. És ti?

Kedves Sporttársaim, Szurkolótársaim!

Természetesen még tart a sokk, hatalmas szégyen érte szerethető csapatunkat - egy középszerű, feltüzelt, odaégetett, csatornalakó csapat győzte le a reményteli magyar válogatottat, már megint. Ilyenkor persze minden sport- és politikai témájú fórumon megsokasodnak a hozzáértő vélemények, meglátások - segítünk Nektek, hogy ti is hozzá tudjatok szólni, ha esetleg bizonytalanok lennétek. Rég volt már hasonló jó hangulatban a magyarfoci-gyűlölő társadalom (talán az egy-hét óta egyáltalán nem, ráadásul a legutóbbi svédek ill. törökök elleni eredmények már-már elbizonytalanították őket), úgyhogy most újra sziporkáznak, tündökölnek.

/Forrás: fiatal barátaink: Trollfoci, meg ahonnan ők lopták/

Hadd szögezzem le máris a legelején: küldetésedben értelmet és jó célokat is vélek felfedezni, ám félre ne érts: - mindenféle személyeskedéstől és bántó szándéktól mentesen -, de egy fasz vagy.

Az évtizedek lüktetése törvényszerű. Lehet persze korszakokon átívelő, meghatározó kivételeket keresni és találni, de ahogy a Beatles is pont csak 1970-ig húzta, úgy lépett ki Zámbó Jimmy 2001 hajnalára a 90-es évek élő ikonjai közül. A Stones meg a Mode örök; az Edda, Ákos meg a Prosectura se állnak le - de azért mindenki tudja, hogy csak az első (két) album volt az igazi..! Az ABBA 81-ben már nem volt túl friss - asztali gépet meg ki vesz ma már?

Az általános, és szűnni nem akaró alaptétel szerint - miszerint idővel minden egyre csak szarabb lesz -, szerintem pont, hogy minden egyre csak jobb lesz. Ahogy a 90-es éveknél sokkal jobbak voltak a 2000-esek, úgy nem vágyom vissza ma se tíz évvel korábbra, hiába lettünk mi is korosabbak. Most egyszerűen csak jobb, mint akkor - és nagyon remélem, hogy ezt tíz év múlva is ugyanígy elmondhatom majd.

Először is remélem, nem veszed sértésnek, hogy azzal a névvel illetlek téged, amivel te saját magadat. Tudjuk persze, hogy példának okáért afro-amerikai embertársaink egymást (viccelődve) szívesen illetik az n-betűs jelzővel, miközben fehér embertől joggal halálos sértésnek veszik - ám feltételezem, hogy nálad nem kell ezt az analógiát alkalmaznom.

Visszatérve az alapproblémához: igen, természetesen te is zaklató vagy, de annak egy néha hasznos fajtája.

Mást szeretnék!

Szólj a Társaságnak is!

tweet fb

Sziasztok! Józsival és Gyurival összeírtunk pár felesleges munkakört - igyekeztünk inkább nem olyan, a technológiai fejlődés meg az olcsó ázsiai munkaerő hatásai nyomán perifériára szorult kézműves mesterségeket felsorolni, ami még tényleg értéket teremt (pl. szódás, asztalos) - hanem olyat, ami még mindig létezik, de léte bántóan szükségtelen, fenntartása pazarló.

Biciklivel jártál éveken keresztül iskolába, munkába, kocsmába, barátnőhöz, családhoz, kocsmába? Aztán tömegközlekedésre, autóba kényszerültél hosszú téli hónapokra, költözés miatt, huzamosabb időre?

Akkor tudod, miről beszélek.

A Jóisten ugyanis azért adott az Embernek lábakat, hogy azokkal kerékpározhasson - és azért adott fondorlatos elmét, hogy azzal feltalálja a bringát. A gyaloglás - bár nemes és igazán szabad, tehermentes közlekedési forma -, de nehezen jutsz messzire, csak vánszorogsz, korrigálni hosszú percek munkáját jelenti.

Mivel ismét felmelegítette a devizahitelesek ügyét néhány rövidlátó, irigy hőbörgő honfitársunk, és mert saját sikertelenségétől vezérelve ismét inkább más pénztárcájában meg magánéletében szeretne turkálni “dögöljön meg a szomszéd tehene is”-alapon, ezért ideje egy kis ismétlésnek, hogy a bántó rohamban elharapózó miszkoncepciókat kissé visszafogjuk.

A feltűnően aktívan tajtékzó, ám marginális létszámú csoport már unalomig ismételt sallangjait határozott és slágfertig módon, ám tisztelettel és érvelve cáfoljuk meg ezúttal is.

-Van nálatok klíma?

-Van, de sajnos csak trópusi.

Hogy vészeljük át a legforróbb nyári napokat? Az ember ösztönszerűen nem tudja, ezért felmegy a netre, és kedvenc, mindentudó publicistáihoz fordul tanácsért. Pl. ide. Kánikula! Vajon mit kell ilyenkor tenni? Olyan jó volna tudni! Mit mond az újság? Döntünk-e megint rekordot Újpesten? Igen, de csak focisat.

Még az elején megkértek minket, hogy ne írjunk arról, amihez nem értünk. 

Úgyhogy nem is nagyon erőltetem ezt a témát (nem ismerem, és nem is akarom megismerni), de szeretném mindenképpen leszögezni, hogy a Forma 1 a világ egyik legszánalmasabb, szar sportága az összes többi autó- és motorsporttal - egy tévés Barca- vagy Premiership-meccsnézésnek is ezerszer nagyobb sportértéke van, mint ennek. Vagy lovaspóló-közvetítésnek. A Forma 1-rajongók ugyanolyan érthetetlen-szerencsétlen figurák, mint a tenisz- a műkorcsolya- az amerikaisport- vagy a színházfanatikusok. Akik képesek hétvégén reggel már a tévé előtt szurkolni egy kibaszott edzésen is, súlyosabb esetben OTTHON is felöltöznek a vörös vagy akármilyen maskarájukba és kajabálnak. Meg isznak!

A legújabb kor és főleg a szeszélyes magyar nyarak egyik elátkozott fajtája a légkondirajongó ember, aki természetesen rögtön ki fogja magának kérni, hogy a légkondicionáló berendezés és a klíma között hatalmas különbség van, és igazából az egyetlen baj csak az, hogy jól kell beállítani, de hogy kevesen értenek hozzá (pl. ő). Ez bizonyára teljesen igaz is, hiszen ha nem vesszük észre valahol, akkor naugye: ott nagyon jól beállított klíma volt. Már a rómaiak is megoldották, és már a Parlamentben is világelső hűtési rendszer volt.

Aktuális kis összeállításunk azoknak készült, akik mostanában adják fejüket a nőtartásra, illetve esetleg megszolgált, ódivatú feleségük helyett frissebb, korszerűbb asszonyt terveznek beszerezni.

Divatok-hóbortok jönnek-mennek, az idők változnak. Ki emlékszik ma már például a tamagocsira, a kvarcjátékra, a pár év után eldobható dobermannokra vagy a légtalpas cipőre? Ám nőt tartani ősidők óta bevált, kedvelt, egyszerű időtöltés minden embernek; társadalmi, felekezeti, származásbéli hovatartozásra való tekintet nélkül.

A blog Jancsibácsi-féle arcait olyan sokszor rajzoltuk már meg - itt az ideje konkrétan is kicsit belefúrni romlott lelkükbe, az ábrázoláson túl kicsit hangosan gondolkodni, elemezgetni. Vajon mi vitte őket idáig? Vajon saját magukat is gyűlölik, vagy csak úgy általában a magyarokat?

A cím lehetne persze ellentmondásos és kikacsintó, de valójában itt többfajta jelenséget figyelhetünk meg, melyek szálai aztán valahogy mindig egy ponton érnek össze: az illető a saját hazáját-népét gyalázza, akármiről is legyen szó. Vannak természetesen különféle fokozatok és megjelenési formák, de mi, gyakorlott emberismerők persze rögtön ráismerünk a jelenségre. Aki Modorost olvas vagy ír, az már nem néz többé semmire és senkire ugyanúgy, mint előtte, nincs visszaút.

Szóval ez ilyen ambivalensen fura dolog.

Kezdhetném úgy is, hogy rengeteg meleg ismerősöm és barátom van, de akkor rögtön megvádolnának, hogy minden homofób így kezdi - szóval akkor írom inkább azt, hogy nincs egy meleg barátom, rokonom se, de feltehetően ez még szarabbul hangzana (yes, he is the Messiah). Meg hogy a homofóbok a legnagyobb látens melegek, de akkor az igazi melegek vajon látens homofóbok is? Össze vagyok zavarodva.

(A teljesség igénye nélkül…)

Megmondom őszintén, pár napja már nagyon viszketnek az ujjaim, hogy ezt a kis gyűjteményt jó cinikusan és gúnyosan papírra vessem, mert – bár szép vakációt töltöttünk a Török Riviérán – irtózatos indulat gyülemlett fel bennem az orosz, vagy posztszovjet turistákkal kapcsolatban, akik képesek egy szép helyen töltött, színvonalas nyaralást is tönkrevágni. Elterveztem, hogy rövid és gúnyos bevezető után elkezdek leírni egy “cselekedetlistát”, amin majd kárörvendve vigyorog az olvasó, vagy nyílnak a bicskák azok zsebében, akik átélték már, vagy éppen a jövő héten készülnek oda. De aztán meggondoltam magam, és mégis kicsit többet írok bevezető gyanánt. Megéri ugyanis.