Kedves, pénzéhes Művésztársam!

2012/12/17. - írta: Modor Tibi

Auftaktként engedd meg, kedves Barátom, hogy jómagamat is joggal soroljam a művészek közé, hiszen mindketten alkotunk - a magunk sajátos eszközeivel-stílusában, a magunk kis közönségének, a saját, különbejáratú kis indíttatásunkból. Sőt, im Gegenteil - fordítsuk meg. Tulajdonképpen már az is kegy részemről, hogy tégedet a művészek közé sorollak, hiszen te még mindig úgy érzed, hogy még ha nem is igazán állítasz elő semmiféle élvezhető vagy piacképes értéket, azért az alkotás szabadsága annak minden előnyével, minden körülmény között megillet téged.

Művésznek lenni NEM azt jelenti, hogy mi akár ingyen is dolgozunk.

Pénzből élünk, akárcsak te.

Köszönjük, ha ezt megérted!

/Innét/

penzehes_muvesz.jpg

Neked beleszületett kiváltságod a biztos anyagi jólét, az elismerés, a hírnév, a megmondás-véleményformálás, a toprongyos, idióta ruházkodás, ápolatlanság, extravagáns hajköltemények, bármi. Neked járnak a rendszeres állami megbízások, pályázati pénzek, Magyar Mozgókép Alapítvány, művészurazás, jogdíjak meg díjak és életjáradék, meg úgy en bloc mindenféle pénz.

Sajnos ki kell ábrándítanom téged: azok az idők elmúltak, hogy mi téged a semmiért eltartsunk. Tévedés ne essék: ha nagyon tetszik az, amit csinálsz, biztos, hogy fogok rá áldozni. Ami film vagy zene nekem valaha tetszett, azt már rég beszereztem valamilyen hanghordozón - és az előadó életben levése esetén az élő fellépésekre is el-ellátogatok, ahogy időm engedi. A pénztárcám szerencsére engedi, hiszen lehet néha szarabbakat enni, de egy jó kis Beatles-koncert bármennyi pénzt megér.

Szóval akárki is legyél: leszarom a kultúrkampfotokat. Unom, hogy évente telekajabáljátok a sajtót, mintha nemzeti ügy lenne az, hogy éppen ki kapja az ingyenforintokat a semmiért. Természetesen a pénzünk sorsa önmagában nemzeti ügy, de amit csináltok, az engem vajmi kevéssé érdekel. Ha festesz valami szépet, talán megnézem a neten, de szerintem azt se. Új épületekre nincs szükségünk, tessék felújítani szépen a meglévőket, aztán utána beszélhetünk. Zenészkollégák, áhhhh. A sohasem volt, mesterségesen csiszolt nagy- és kis generációk nevében kamulázadtatok, majd beálltatok némi szedett-vedett ízlésbizottságba, most meg osztjátok az észt hetvenévesen valami kereskedelmi tévében, hogy mit hogy kéne. És kedves partvonalon kívüliek: attól, mert nem jelenhetett meg lemezetek, attól még lehetett szar a zenétek. Nem mondom, szórakoztatónak szórakoztató az Áll egy ifjú élmunkás a réten, de zeneileg annyira nem nagyon jó. Illetve így jó.

Tulajdonképpen az a baj, hogy azóta rájöttünk: átbasztatok és lehúztatok minket évtizedeken keresztül, és most, hogy kezdünk öntudatra ébredni, görcsösen próbálod markolászni a bukszánkat, de egyre inkább csak foszlányokat tudsz magadnak belőle leszakajtani. Tukmálnád rám az újabb, minket béklyóként röghöz kötő lemezeidet, porosodó, sokkilós könyveidet, rajongói pólóidat, szar festményeidet, ezeknek újra- és újramasterelt, -digitalizált kiadását, díszdobozos szettjét, anyám kínját. 

De most elég volt, nem kell többé. Eddig, és ne tovább! Hiszen a művészet nem árucikk. A művészet önmagáért él és virul, a művészet őszinte, az alkotás az önmaga és az alkotó öröméért készül. Hétköznapi emberektől, hétköznapi, lelkes embereknek. A tehetséges, a jó, az alázatos majd kiemelkedik - hiszen a közeg úgyis kiemeli. De nem a kiadó, a homályos hátterű mecénás, az állam és többi. Nekem nincs szükségem többé közvetítőre a Művészem és magam között. Nem kellenek a sztárok, a celebritások, az öncélú magamutogatás, a magánéletetek.

Jól kibaszott veletek az internet és a dematerializáció. 1-2 évtized alatt a kis kiváltságaitok szépen köddé váltak, és rá kellett jönnötök, hogy nem értetek semmihez - ráadásul amit csináltok, az is szar. Ugyanazt a pár slágert játsszátok Elvis és a Stones óta. A Négy Akkordos Nóta, kis kreatív díszítés, D-Dsus-D7-D - és ennyi lenne az egész? Igen, ennyi. Ha felteszel egy kápót vagy lehangolod az E-t D-re, már királynak érzed magad. Torkig vagyok a szar rockkal - intro, verse1, verse2, chorus, solo, chorus, tacet, outro -, poppal, metállal, R&B-vel, new rockkal, rappel - a kísérletezgető, bátor, ámde hulladék és unalmas világzenékkel, hárfás-szintetizátoros-szaxofonos alternatív fesztiválfosokkal, Másféllel, a retródídzsékkel. Nem érdekelnek a szakmai berkekben hatalmas tiszteletnek örvendő Tanár Urak, Al di Meolák, Joe Satrianik meg hasonló csodagyerekek, zenebohócnak a cirkuszban a helye.

Már a 80-as évek végén érezted a vesztedet, hogy "DJ's the man we love the most" - és milyen igazad volt! Na vajon miért? Mert ennyire romlana a közízlés? Nem, egyszerűen ti romlottatok meg és léptetek túl a szavatossági időtökön. És még mindig zenéltek, még mindig alkottok. Vagy újraértelmeztek. Persze felőlem nyugodtan, majd fizet érte biztos elég valaki. Csak nekem ne kelljen.

Maradnak az arctalan Mixcloud-sztárok sosem hallott előadókkal, és ez így is van jól. Hiszen a zene mindenkié, főleg az egyszer használatos zene. Nem érdekelnek a csodálatosan megkomponált, ezersávos és újrakevert stúdióalbumaid ezernyi sessionzenésszel, hogy már harminc éve azt ígéred minden egyes alkalommal, hogy ez az eddigi legjobb lemezed, hogy aztán megint adsz valami koncertet, ahol mi elénekeljük helyetted a röfréneket, nem kell. A villamosra, metróra se fogok felszállni a kedvedért, nemhogy végigácsorogni azt a 3-4 órát, amiben a szokásos órás késésetek is benne van, hiszen ti tesztek nekünk szívességet valójában, hogy láthatunk benneteket, nem?

Fizetnék-e még a zenéért? Hát persze, hogy. A kedvenc kocsmámban, ha eljátszod mondjuk a Mint a violákat, tuti fizetek neked egy szilvát, meg hagyok valami extra jattot. Ha a szülinapi bulimra eljössz haknizni, engem szórakoztatni, és történesen mondjuk Kadlott Karcsinak vagy Aradszky Laci bácsinak hívnak, akkor is. Mert szórakoztatsz, szívből, de hivatásszerűen. Filmért? Soha. Még a filmed letöltésére is sajnálom az áramot meg a sávszélességet, nemhogy azt a másfél-két órát, amit annak megnézésével kellene töltenem. A DVD-s szekrényem megy is a bizományiba.

Művészkém, hát itt a vége. Tudod te ezt nagyon jól. Zsenik, mesterek százai haltak meg évezredeken keresztül totális ismeretlenségben, szegénységben - aki halála után válhatott ismertté, még az is csak az üdítő kivétel lehetett. Semmi új.

Ha nem jött be, tessék szépen elkezdeni dolgozni. Biztos van eredeti mesterséged - vagy ha nincs, hát majd jó leszel betanított munkásnak, ahogy akárki más. Mi is dolgozunk, teljes állásban - és akkor alkotunk, amikor olyan kedvünk van. Pénzt sose kértünk érte, de nem is verjük a tamtamot, hogy nekünk ezért bármi is járna. Pedig kurvára sokkal jobbak vagyunk, mint bármelyik államilag dotált "művész".

Ennyi nem elég? Mikor adtál utoljára számlát, hm?

(Ja igen. Már megírták - mentségem, hogy csak utólag olvastam. De megnyugodtam azért, hogy nem csak én látom így.)

40 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pong 2012.12.17. 09:19:12

Nem tudom még miért játszunk meglepődöttet, amikor valaki ragaszkodik valaki a ingyen pénzhez miközben sem versenyképes végzettsége, sem kellő életkora nincs meg már arra, hogy más forrásokból szerezzen bevételt.

Igen rád nézek Antal Imre ott fent.

Dzsoni Kráncs 2012.12.17. 09:51:33

És az miért van,hogy ugyanazt a 20 számot hallhatjuk a rádióban 25 éve,miért kell a Petróleum lámpát a mai tizenévesnek is hallania,meg a Bon-bont vagy Eddát.
A legjobb amikor 90-es évek blokk van és leadják azt,ami már akkor is fos volt,rengeteg jó zenét meg már sose fogunk hallani.

2012.12.17. 13:43:15

Csak két szó: szívemből szóltál.

Zabaalint (törölt) 2012.12.17. 13:45:42

Nem maga a Matulás cikk volt a legmodorosabb anno, hanem valamelyik következő számban egy valamilyen fotós vagy grafikus művészet szakos hallgatólány olvasói levele, amelyben komolyan veszi és "érvekkel cáfolja" a cikket.

Öblös · http://modoros.blog.hu/2009/05/12/az_oblos 2012.12.17. 14:25:09

Több értelme van focira költeni. Komolyan.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2012.12.17. 14:33:41

Most azér látszik megint Tibi a te felelőtlen magyaros hozzáállásod a világ megítélése szempontjából, mert nem gondolod végig a mondanivalód tartalmának a súlyát nemzetközi viszonylatban, hogy egy ilyen arrogáns írással micsoda nemzetközi lavinát indíthatsz. Tegyük fel például hogy ezt a kis írást, amit meggondolatlanul közzé tettél, mondjuk egy berlini mértékadó zsurnaliszta elolvassa. Mire fog gondolni magában? Arra fog gondolni, hogy itt bizony a náci idők szellemisége már olyan mértékben átjárja a közbeszédet, hogy az bizonyos szellemi körökben világszerte komoly aggodalomra adhat okot, mert nem minden ország olyan mint a miénk, hogy meggondolatlanul nem európai módra ilyen felelőtlenségeket kimondanak, hanem bizony meggondolják ezután kétszer is hogy olvassák -e például a te blogodat.

Wildschwein 2012.12.17. 15:17:45

Tibi, ha már "fordítsuk meg", akkor nem "im Gegenteil", hanem inkább "lass uns den Spieß umdrehen".

Amúgy a poszt jó, köszi.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2012.12.17. 15:37:49

@Wildschwein: Persze-persze :)

Én köszönöm. 300 Ft lesz, köszi.

johnny rottenbiller 2012.12.17. 15:43:33

Nem rossz!
Csak az a baj, hogy túl sok benne a politika.

Öblös · http://modoros.blog.hu/2009/05/12/az_oblos 2012.12.17. 16:16:03

@Modor Tibi: Tibinnyó, a 300 Ft-ot leszavaztuk, nem emlékszel?

Árpy a kiráj 2012.12.17. 16:27:54

Azért az gyönyörű, hogy először a blogíró magát is művésznek definiálja, utána szétfikázza a "művészeket". :D

jodi 2012.12.17. 18:56:31

Végtelenül örülök, hogy sokan alig pénzért - sőt, energiát, időt, anyagiakat nem sajnálva - inkább alkotnak valami érdekeset, művészit, értékeset, ..., ilyen faszságok helyett, mint a "Művésznek lenni NEM azt jelenti, hogy mi akár ingyen is dolgozunk. Pénzből élünk, akárcsak te. Köszönjük, ha ezt megérted!" vagy a "Kedves, pénzéhes Művésztársam!" c. Modoros Blog cikk. :P

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2012.12.17. 19:54:50

OFF:
nézzétek meg ezt a manírparádét, miközben böngészel felcsendül egy sanzon... megalázó
hungarianprovence.blogspot.hu/
ON:

Styxx 2012.12.17. 22:18:33

@Zabaalint:
hú, valami rémlik.
A Tibi meg a Marci a két legnagyobb magyar náci.
A matulás cikket most újraolvasva elcsodálkoztam, hogy milyen fasza, ezt annak idején, hogy nem olvastam? Majd a Grünvalsky szétfoszló pulcsijánál jött kopogott át Alzheimer dokihoz madam Dejavue.

sdani 2012.12.18. 02:37:40

Fizetnék a modorosért, de így már nem. :-D

2012.12.18. 09:04:49

A művészet is biznisz csupán, azt lehet eladni amire kereslet van és annyiért amit hajlandóak az emberek kifizetni. Ezért is jobb az embernek a pöcsével mázolni a vászonra és gazdagoknak eladni.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2012.12.18. 09:55:37

@Öblös: @sdani: Látod, még azt a pár száz forintot is sajnáljátok azért, amiben egy ember munkája fekszik... mibe fogadjunk, hogy jattban egy kör után otthagytok ugyanennyit, hm?

Csak hát ide jutottunk, szórakozni, iPhone-ra van és jut is, a művészetekre már nem.

Magyarország, 2012...

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.12.18. 10:41:15

nekem a cikk és főleg a kommentek kapcsán az nem tiszta, hogy láthatóan művész alatt a pop- és rockipari, fröccsöntött műanyag termékeket értitek. Ami szép és szórakoztató, de mitől művészet?

a_fater 2012.12.18. 10:41:32

Az a baj, hogy szinte teljesen egyetértek a poszttal, meg Bede Mártonéval is, de nem az irónia eszközével élve, hanem úgy tényleg :-)

pocaklakó minimanó 2012.12.18. 11:27:18

"A modern művészetnek alapgesztusa a provokáció, a határhelyzetek létrehozása, az erős érzelmi reakciók kiváltása. Egy installáció esztétikai értékéről kinek-kinek más véleménye lehet, sokan érezhetik botrányosnak, az erkölcsi vagy vallási érzékenységet sértőnek, egyesek akár vallásgyalázónak is. Ez azonban senkit nem jogosíthat fel arra, hogy egyértelműsítő, kisajátító és kizárólagos értelmezésével inkrimináljon bármely műalkotást, még kevésbé, hogy ezt az egyoldalú elítélést egészen más jellegű és más szintű ítéletek (például az intézményvezető személyét érintő döntések) alátámasztására használja."

Az aláírók: a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának vezető szakoktatói.

Ui.: Persze vannak olyan határhelyzetek (ld. kivéve-a-gyevi-bírót- határhelyzet), amikor a fenti örökérvényű erkölcsi-etikai és persze merőben esztétikai indíttatású eszmefuttatás felülbírálható. :)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.12.18. 13:46:20

@pocaklakó minimanó: mondjuk a "modern" művészetnek a provokáció akkor volt alapgesztusa, amikor először - úgy 1920 táján - ezt az alapelvet megfogalmazták:)

pocaklakó minimanó 2012.12.18. 14:10:37

@vészmadár (pica pica):

Dehogy, kérlek! Tévedsz. Alapból minden művészet modern a maga korában és ennélfogva permanensen provokál. Permanensebben, mint a (modorosan-közhelyesen) trockiji proletár-világforradalom.

Na, most jól helyreraktalak és megyek is Alföldi rendezte darabot nézni, ameddig a patássátán törpebuktátor még engedi. :)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.12.18. 15:21:10

@pocaklakó minimanó: a művészet is pont olyan amúgy, mint a szórakoztató popzene: ha komolyan veszed, ha te valami "nagyot" akarsz alkotni, akkor fingszagú erőlködés lesz belőle. Ha meg tehetséges vagy, akkor tehetséges vagy.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2012.12.18. 17:58:53

@pocaklakó minimanó: az archaikus művészet nem ilyen volt. Egyszerűen nem volt szükség ilyesmire. Enyhén mosolygó bölcs uralkodókat és isteneket ábrázoltak többnyire uralmi vagy győzedelmes pózban. Ennyi volt.
Személyeskedésnek nem volt helye. És ettől azoknak a koroknak az emberei nem lettek kevesebbek vagy boldogtalanabbak mint mi. Sőt.

combo hadnagy 2012.12.18. 18:56:35

A minap az Árkádban korzóztam, amikor arra lettem figyelmes, hogy a színpadon fekete ruhába öltözött gimisek fehér kesztyűben mutogatnak (pantomineznek, vagy mi a tököm) Lykke Lire. Az a durva, hogy fiú is volt köztük. Mivel mindig is szerteágazó érdeklődésű emberke voltam - már az általános iskolában olyan jellegű kérdéseken filóztam, hogy miért nem átlátszó a hó -, ezen azért elgondolkodtam. Két lehetséges magyarázatot tudtam kifundálni. Vagy az van, hogy az anyuka egyedül neveli a gyerekét, vagy pedig arról van szó, hogy a fiú meg óhajtja dörrenteni a legnagyobb mellű lányt a népes mazsorettcsapatban.

Talán mondanom sem kell, hogy mi volt a következő karácsonyi műsorszám: Piros ruhás óvodás lányok ütemtelenül ugrálnak arra, hogy "ú, í, u-á-á, ting, teng, valla-valla gang bang", a közönség pedig ütemre tapsol.

pocaklakó minimanó 2012.12.18. 19:06:34

@vészmadár (pica pica):

Dehogyis! Mutatok rá egy ellenpéldát. :)

www.youtube.com/watch?v=zwA8ikH-nBg

Pedig (szerintem) poénnak indult.

Most meg már galériában is kiállították. :)

pocaklakó minimanó 2012.12.18. 19:45:51

@Somló November:

Sötét korok voltak azok, barátom. Manapság egy magára valamicskét is adó, felvilágosult ember csak elszörnyedve nézheti az athéni demokráciában készült művészi alkotásokat.

Prinzessin Erbsen 2012.12.20. 18:53:15

@pocaklakó minimanó: ezt a videot már eltávolították :(

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2012.12.21. 00:01:28

Tibi, zavart érzek az erőben... kérlek jelezd a nindzsákC64amerikaigéjbojz blogon, sajnos kifogyott a nyomdafestéket tűrő patronom

pocaklakó minimanó 2012.12.21. 22:11:59

@Prinzessin Erbsen:

Pech! Nekem még működött.

Most rákerestem név és cím szerint (Kim Beom; Yellow Scream) és láttam, hogy a legtöbb helyről leszedette szerzői jogi követelés miatt.

Pedig aranyos volt.

évuska 2012.12.23. 18:52:31

Jaj, jahaj... :DDD
"az előadó életben levése
!!!
esetén az élő fellépésekre is el-ellátogatok, ahogy időm engedi. A pénztárcám szerencsére engedi, hiszen lehet néha szarabbakat enni, de egy jó kis Beatles-koncert bármennyi pénzt megér"

Celtic 2012.12.30. 16:36:15

@évuska: Mi vele a baj? A poszter erdeklodese eddig terjed. Volt egy-ket eve Doors-koncert is a Margitszigeten. Ha mar Morrison halala utan is kiadtak egy lemezt, miert ne koncertezhetnenek? Oke, a Beatles feloszlott meg Lennon halala elott, de ez miota gatolja meg a zeneszeket abban, hoyg a meg letezo tagok osszealljanak egy "jotekonysagi" vagy "utolso utani bucsukoncertre"? Meg mindig jobb, mint Pataky "elvittek-az-UFOk" Attila uj, zsenialis koncertje, aminek a hatasara csak heti ket napot dolgozol...

blur7 2012.12.30. 19:02:42

@Celtic: Az a koncert olyan lehetett, mint a Dallas Bobby nélkül.

wowerman 2013.01.11. 17:00:57

Azért vannak olyan művészek akik nem emelik piedesztálra magukat, de szarul érinti őket hogy ingyen töltik le a zenéjüket
süti beállítások módosítása