Ajánlom kedvenc bloggeremnek, Hamsternek. 

Leszögezem az elején: tömegközlekedés csak Budapesten van. A többi csupán néhány helyi viszonylatú, fura színű jármű kapcsolata, későn kelő vidékieknek szórakozni. A nyelvhasználat se mindegy: míg Budapesten átszállás van, vidéken csatlakozás.

De a BKV! Vidáman csilingelő (embereket soha el nem ütő) sárga villamosok, szövevényes VII. kerületi piros-rázós szovjet trolijáratok, gumiszagú HÉV-állomások a föld alatt és kattogó relék, szélsebes metrók, csuklós buszok, napi többmillió utas - igen. A tömegközlekedés nem egyszerűen segíti az embert eljutni reggel a munkába, este haza, vasárnap a Mamához - a tömegközlekedés a város maga, az élhető város legfőbb teljesítménymutatója. Tulajdonképpen magára a Városra nem is lenne valódi szükség; a közlekedés, az egymásba fonódó vonalak és csatlakozások hatalmas hálója önmagában megéri, hogy kialakítsuk, és majd, esetleg idővel ráépül egy kiszolgáló háttérrendszer, amiből város is alakulhat egyszer. A lényeg, hogy utazhassunk, átszállhassunk, méricskélhessük a követési időket, a komfortérzetet - a jó közlekedési és átszállási lehetőségek már önmagukban arra csábítanak, hogy odaköltözzünk, ahol ilyen van. Na de hol van ilyen?

/Zugliget - Forrás: Elveszett sínek/

Kevés rosszabb embertípus van a szakmázó, tudálékoskodó közlekedésmérnöknél és mérnökaspiránsnál - ráadásul az interneten (ahogy a százaknak munkát adó, becsületesen adózó vállalkozó is) sokkal nagyobb arányban lelhető fel, mint azt való életbeli tapasztalataink sugallnák. A gazdasági- és fegyverszakértőket, jogászokat; a svéd- bokmál- bärndütsch- friulitudósokat már megszokhattuk a fórumokon, de a közlekedésmániásokat még mindig csak nehezen.

Irritáló modorban ismételgeti a ráhordás, szellőztetés, eljutási idő, közös követés, párhuzamosság, fékellenállás kifejezéseket valami elburjánzó beszélgetés végén - oda nem illő szövegkörnyezetben, laikusok társaságában. Fizika, geodézia, geológia, nyelvek, matematika, pénzügy, közgazdaságtan - neki ehhez mind egyformán értenie kell, és ért is. Természetesen sokkal tájékozottabb, mint az átlagember, de szerencsénkre még szóba áll velünk, és továbbra is szívesen magyaráz az érdeklődő cselédnek. És persze nem csak az átlagembernél, hanem a vonatkozó minisztériumoknál is mindig tehetségesebb és rátermettebb expert - tényleg a sors igazságtalansága, hogy soha nem kap esélyt a bizonyításra ez a valóban érdemes, remek kis fickó. Megmarad hát kommentelni, szakérteni, ESZET osztani, álmodozni. Vajon mit dolgozhat valójában? Mindegy, nem akarom tudni.

Mert azért vannak ártalmatlanabb típusok is. Az a típus, aki 8-10 éves korában, öntudatra- és nosztalgiára ébredésekor elkapja még utolsó óráiban a dédipapát, hogy ő tényleg utazott-e mindennap a 66-os villamoson (síndöcögényen, tuján), és milyen volt, amikor az 5-ös villamos is létezett pár évig, és ugye egyvágányos volt, és igaz-e, hogy a Veder utcánál átadták egymásnak a stafétát a vezetők, és hogy a háború után melyik járatok indultak be először, mi az a budaörsi meg törökbálinti HÉV, és hogy a Kossuth hídon mi járt, és ugye szebb volt az élet, amikor még jártak ott is villamosok, ahol aztán felszedtek mindent a szuper metró miatt, és amit most így lassan ötven év gondolkodási idő és tesztüzem után újra vissza akarunk építeni EU-s milliárdokért? Ugye Dédi, ugye mennyivel szebb világ volt az? Mert akkor többet lehetett villamosozni. Mert akkor vagy valamikor előtte még vámhatár volt Budapest közigazgatási határánál, és bizony Téténynél felszállt a finánc, és csengetnie (fizetnie) kellett a piacra igyekvő termelőnek - és köpködni tilos, kötögetni nem ajánlott volt. Ma már mindent szabad.

/Bajcsy-Zsilinszky út - Forrás: Elveszett sínek/

A bérlet, az első Bérlet mérföldkő az ember életében. Fontosabb, mint az első smár, az első berúgás, az első szexuális interkurzus - bár az igazi BKV-mániásnál ez nem is jelenthet összehasonlítási alapot, hiszen utóbbiak hidegen hagyják. Övé a kerület, övé a város, mehet szabadon, korlátlanul buszozni - iskolatáskával a hátán beáll az első ajtó elé hónapokig, amíg egy idegesebb sofőr arrébb nem lökdösi -, hegyre fel, hegyre le, végállomások-csomópontok feltérképezése, BKV-alkalmazottak irigylése, ahogy bemennek az irodába. Vajon milyen titkokat rejthet a BKV-székház? Később megtudja, bár nem pont ilyenre számított. Másik csalódás (via Atlétás Bandi), amikor harmincsok év után bepillantunk végre a metróállomások végén látható, mindig rejtélyesen lereluxázott (na ezt mondd ki) forgalmi irányító helyiségbe. Hatalmas villogó kapcsolótáblákat, vezérlőpultokat képzelünk el: erre ott van valami szocreál kis szar iroda egy ősrégi telefonnal meg két szétkoptatott csicska székkel. Kár. És kár, hogy mi a faszért festik le a metróvezető mögötti ablakot, miért ne nézelődhessen be az alagútba néhány hülyegyerek?

Begyűjti, tanulmányozza, bújja a család és a rokonság összes régi Budapest-térképét, egyetlen céllal: az összes járatot és átszállási kapcsolatot lexikálisan betanulni. A térkép hatalmas áldás. A villamos a nagyon régi térképeken (Mussolini tér!) feketével, a későbbieken pirossal, majd a legújabbakon már sárga csíkkal szerepel. A többi kb. lényegtelen is, csak a kötött pálya számít, legfőképp a villamos persze. A busz istencsapása. Kék, füstöl, gumikereke van, aszfalton jár - még a farmotoros Ikarusz az valami az ezüstcsíkkal az oldalán, de annak is inkább csak a múzeumban a helye. Ja igen, múzeum: kötelező látogatások a szentendrei tömegközlekedési múzeumba hasonlóan elborult, kicsit autizmusra hajlamos haverokkal, nagypapa-kísérővel. Nagyfater csak mesél. Mázlista, ő még megérhette ezt. Csodálja a további metróhálózat-fejlesztési terveket, na ha tényleg készen lesz a négyes meg az ötös metró, zseniális lesz. Tényleg belehabarodik egy kicsit. Gyűjti (és lopja) a busztáblákat, kapaszkodókat, lyukasztókat, buszvezetőkkel haverkodik (a metró- vagy villamosvezetőkkel mégiscsak nehezebb), átkozza a sorsot, amiért 100 méterre lakik az iskolától, így oda gyalog kényszerül járni - ráadásul a Föld napján osztogatott ingyen McReggelit is úgy kapja meg, hogy messzebb kell eltekernie a McDonald's-ig, és inkább otthon dobja le a bringát suli előtt. A középiskolát már gondosabban válogatja meg: oda már mindenképpen BKV-zni akar, sőt - BKV-s (közlekedési) szakközépiskolát választ az állatja, ahova sok-sok, hozzá hasonló kisállat jár fura, kisműszakis ruhákban, kockás ingekben. Ezek tényleg olyanok, mint a vasutas arc, aki mozdonyhangokat rögzít, gyűjt, katalogizál és tesz közzé blogján (meg élvezkedik - via bikmakk), csak elsősorban más járművekkel.

És igen, elmennek együtt BKV-zni meg fényképezni, videózni. És egyedül is. Körbejárós buszok a legjobbak, csak felszállsz, és utazol körbe-körbe. Le se kell szállnod a végén. A járművezetővel menet közben beszélgetni tilos! Zsebtolvajásra figyelmeztető piktogramok fekete-barna kézzel (sajnos azóta eltűntek), fehér kapaszkodók, leszállásjelző gomb csak az ajtó fölött - gyerekeknek az első ajtónál, lent. Kérjük, ne álljon az ajtó elé, mert a vezetőt zavarja a szabad kilátásban (átalakítva mindenhol: Kérjük, álljon az ajtó elé, mert a vezető zavarja a szabad kilátásban)! Kihajolni veszélyes (kihalni esélyes). Átszállás-metrózás-hévezés újabb kaland. Fogaskerekű, hegyi járatok, irigyelt, kibaszott sok végállomást kiszolgáló csomópontok: Moszkva tér, Hűvösvölgy, Kosztolányi Dezső tér, Csepel (Szent Imre tér), Rákoskeresztúr (még az Örstől végig, és ONNAN indulnak a csillagjáratok), Kőbánya-Kispest, Határ út, Újpest-Központ. Megfoghatatlan, valami hatalmas terminálszerű dolgokat képzel el, soha életében nem járt arra, de a térképek alapján csodálatos lehet. Szabadidejében aztán elmegy, eljut - csalódik. Kis szar jellegtelen faluvég, a buszok meg ugyanúgy néznek ki, mint akárhol máshol. A térkép alapján többet remélt, de azért az Örs vezér tér az irányítótoronnyal, a csodálatos Sugárral megmarad valami magyar Alexanderplatznak, valami helikopterleszállónak, űrhajózásra is alkalmas térnek. Olvasgatja a busztáblákat menetközben, az átszállási kapcsolatokat. Élvezi, ha jó sok számot lát a megállónév mellett. Ott lehet a legjobb lakni, ahol jó sok megálló van. Ha az ablakból rálátsz a járművekre, még csodálatosabb lehet. Irigyli az osztálytársakat, akik főútvonalon laknak. Akinek télen is néha beköszön a csukott ablakon keresztül a kanyarodó 73-as vagy hányas troli áramszedője, az kifejezetten mázlista. Hülye rendszereket, szabályosságokat vél felvedezni a budapesti hálózatban: a piros metró MINDEN megállójánál át lehet szállni villamosra! Na jó, a Pillangó utcánál csak trolira, de az tulajdonképpen majdnem villamos, ha úgy vesszük. A kék metrót (mindegyik kék) nem szereti. Sok a suttyó meg a muzsikus, csomó helyen nem lehet villamosra átszállni (katasztrófa, minek oda megálló, pl. Pöttyös utca?) - felőle akár a felesleges Kápig (Káposztásmegyer) is kivihetik, mindegy, a kisföldalatti pedig hobbijárat, tényleg semmi értelme. Sehonnan megy sehova, a Mexikói útnak meg már a neve is messzi, ott nincs semmi a vasúton túl. Oké, a Műjégre még pont lehet vele menni, na de honnan?

/Felszabadulás tér - Forrás: Elveszett sínek/

Nosztalgia a kulcs, bármiről is legyen szó. Nosztalgiával tekint vissza azokra az időkre, amikor a metró az Élmunkás tér és Kőbánya-Kispest között járt - a két végállomás a modern szocializmus jegyében mint egy-egy ékkő zárták le az akkori rövid metrószakasz két végét. Na meg amikor már a Deáknál vége volt, vagy nem is volt! Azon töpreng, hogy miért kellett azokat a beléptetőket felszámolni, amik bélással (kétforintos érme) működtek és kiszűrték a nemkívánatos utazóközönséget. Ma ehelyett mogorva arcú biztonsági őrök ellenőrzik az utasokat - bár legalább ellenőrzik. Hol van már a 90-es évek szabadrablása a csövesjáratokkal? Napját mindig bearanyozta, amikor a Bomba téren (Dédi még ma is így hívná a Batthyány teret) kiszállt a metróból, hogy ott egy szikkadt körözöttes szendvicset, vagy egy finom süteményt vegyen az forgótálcás automatából. A gépekben már csak üdítőt lehet kapni, vagy helyükön egymás mellett a harmadik fornettis nyílt. Pékségek... A modern közlekedő társadalom fehér mérgének dealere, lépten-nyomon. Pusztítsd az üres kalóriát, ahol éred - a batyukkal, táskákkal, croissant-okkal, pirogokkal, hasékkal, pogácsákkal, levelestésztával egyetemben (kösz, M. Gyuri) De a gumiszag - a gumiszag, a kattogás és a zöld-fehér DDR-gyártmány HÉV az örök, ha már a Stukákat olyan méltatlan módon száműzték a székesfővárosból. Akkor lenne itt szép világ, ha megint járna a Bajcsyn, a Korvin Ottó utcán, a Thökölyn, a Váci meg az Üllői, Zugligeti utakon végig, az Erzsébet hídon a villamos, még a Lánczhídra is rakhatnánk egyet már igazán - lehetőleg kézzel nyitható-zárható akasztós ajtókkal, kalauzzal a buszok hátsó ajtajánál, boldog békeidők... és nagyon szurkol, hogy összejöjjenek a kötöttpálya-barát városvezetés bátor tervei. Halál a városkép-romboló felüljárókra, az emberiszemét-telep aluljárókra, a pazarló metrókra, a kormos buszokra - kötött pálya kell és visszarendeződés. Álmodozik. Álmodozik egy kettes metró-gödöllői HÉV-összekötésről, egy Szentendre-Ráckeve-viszonylatról, egy valós S-Bahnná alakított körvasútról, egy gellérthegyi siklóról - és leszarja, hogy mindebből a pénzből hány állami finanszírozású helyet lehetne fenntartani az egyetemeken. Mert ugye emlékszünk még az elejéről? A közlekedés a közlekedésért magáért van, nem a városért. A város van a tömegközlekedésért. Meg az ország is.

És a lexikális tudás. Tényleg betanulja a viszonylatok számait, az átszállási kapcsolatokat, mindent. Melyikben vagy, a Petőfi laktanyában? Az a 104-es busz, ugye? Mondom én. Hegy vagy Duna felőli oldalon laksz? Akkor 186-os vagy 143-as? 56-os expresszel Hűvösvölgyig, onnan 256-os. Átkozza a párhuzamosságra hivatkozva megszüntetett járatok hóhérjait, kár az 1-es buszért, a piros 86-osért, a 44-67-es villamosok örök szüneteltetőit pedig akasztatná. Okkal. Tudogatja már az új, megreformált számozást (mekkora faszság már, ráadásul állítólag a külföldiek miatt találták ki, hogy ne keverjék a 6-os buszt a 6-os villamossal?), de azért direkt még mindig a régi viszonylatok számait használja a közbeszédben, amolyan összekacsintósan. Te is tudod, én is tudom, hogy miről van szó, meg azért kicsit úgy csinálunk, mintha nem tudnánk megjegyezni, pedig igen, de jó volt az úgy, ahogy volt. De azért az éjszakai járatok komplett megreformálása hatalmas ötlet volt, köszönjük szépen minden békási és pán-budai nevében. Nem szeretünk átszállni, fagyoskodni-dideregni, sokat lyukasztani, órákat várakozni a Batthyányn, a Hős utcánál vagy a Margit hídnál.

Építsetek, csináljatok, száz villamost s kerékpárutat, ezeret / Buszmániások és demagógok fején dülledjenek csak az erek!

Bontsatok felüljárót s tömjetek aluljárót / Jutalmatok az Boldogság leszen.

/Petőfi Sándor - VEKE-n/