Erőst el van tájolva az emberiség manapság, nem csoda, hogy elkorcsosulunk. Az evolúció nem véletlenül lett kitalálva. Adott egy természetes mikro- és makrokörnyezet, a tápláléklánc - ennek a tetején volnánk mi - és az állandó körforgás. Az erősebb marad életben, a gyengébb elhullik - az rátermettebb, okosabb örökíti tovább a génjeit, ezáltal fenntartva-erősebbé téve a populációt, megadva neki az esélyt a hosszú távú fennmaradásra. A szabályok kegyetlenek, de kegyetlenül igazságosak is. És itt kezdett el az Ember Istent játszani. Beleavatkozik az évmilliárdok óta elfogadott rendbe, felborítja a megszokott folyamatokat. Az erő és a gének helyett a pénz és az ész, a józanság helyett a szolidaritás és a szánalom kerekedik felül.
Önellátásra képtelen egyedeket szülünk meg és nevelünk, gondozunk egy életen át - magatehetetlen élőhalottak vegetációját erőltetjük éveken keresztül, mindezt az emberségesség nevében.
Nem elég, hogy értéktelen táplálékkal, mérgekkel tömjük magunkat nap mint nap: gyorséttermek, műanyag ételek, húsipari hulladékok, húsragasztó, cukros-aromás-szénsavas üdítők, aszpartám, dihidrogén-oxid és nátrium-glutamát - higiéniára és ápoltságra hivatkozva is mérgezzük a testünket. Samponok, hajkondicionálók, hajzselék paci csontjából, parfüm, deó, testápoló, smink, alapozó, szájfény, kontúr, borotvahab, hintőpor, törlőkendő.
Divat megszólni, lenézni azt, aki nem fürdik mindennap. De mit jelent ez? Nem is olyan régen még teljesen természetes volt, hogy az ember hetente egyszer mosdik: vasárnap, a mise előtt. Ekkor megmosakodtak szépen, kiöltöztek díszmagyarba, és a családok együtt elmentek templomba. Így szentelték meg az Úr napját. A források szűkössége mellett a puszta praktikum is fontos szerepet játszott itt: a test természetes flóráját bontjuk meg ugyanis a napi zuhanyzással - tetszik vagy sem. A bőr zsírosodása egyfajta védőréteg, ami oltalmat nyújt a kórokozók és vírusok ellen a kemény, fizikai munkát végző embereknek. Ezt mossuk le mindennap kemikáliákkal, hogy aztán a kiszáradás elleni újabb vegyszerekkel dörgöljük be. A hajmosás ugyanez. Ugye emlékszünk, hogy kiskorunkban heti egyszer mosta meg anyukánk a hajunkat? És csúnya volt vagy büdös volt a hajunk? Ugye nem? Bizonyosan szükség van a napi-kétnapi hajmosásra?
Az összes mesterséges illatszerrel csak azt próbáljuk leplezni, amik valójában vagyunk. Az emberi test kipárolgása is egyfajta üzenet, metakommunikáció. Másképp illatozik az ember, ha hazudik, ha izgul, ha szerelmes, ha mérges. Ezt a szubverbális üzenetet nyomjuk el drága parfümökkel, antiperspiráns dezodorokkal. Már a puszta létezésünkkel is hazudni próbálunk. Benntartjuk azt, aminek ki kéne jönnie.
Altesti higiénia? Hát nem véletlenül szólták meg azokat a lányokat-asszonyokat, akik ott alul is rendszeresen megmosakodtak. Miért lesték meg Zsuzsannát a vének? Fürdős kurva, ismerős a kifejezés? Hiszen a női genitáliák természetes faunája is pontosan úgy van kitalálva, hogy öntisztító mechanizmussal működjön. De az embernek nem volt jó úgy, ahogy adott volt. Kezdődött minden nőgyógyász rémálmával, a gombás fertőzések melegágyával, az alsóneműkkel - majd folytattuk a rendszeres intim mosakodással és a szőrtelenítéssel. Agyrém. Nem csoda, hogy így jobban kiteszik szegény lányok a micsodájukat minden fertőzésnek, betegebbek, mint valaha. De hát mit akarunk ott, ahol divat lett a császármetszés, csak hogy az apukának jobb legyen? Beteg világ ez, én mondom.
A fogmosással ugyanez a helyzet. A rendszeres, ész nélküli fogkeféléssel több kárt okozunk, mint hinnénk. A mai ember táplálkozása kórosan túlsavasít, egy szép piros, egészséges alma utáni fogmosás pedig úgy kaparja le a helyéről az amúgy szinte robbanásbiztos fogzománcot, mintha drótkefével dolgoznánk. Nem beszélve a fogínyről, amit szinte tudatosan roncsolunk és nyomunk egyre följebb. Hát csak csináljátok. De tartsuk szem előtt: a fogakat NEM 60-70 évre tervezték, hanem egy normális emberöltőre, ami bizony negyven-ötven év. Egy hatvanéves annak idején matuzsálemi kornak számított. De mi próbáljuk ezt az ötven évet egyre jobban csak kitolni, mert mi a teremtést is jobban értjük, mert mi nem törődünk bele abba, hogy földi halandók vagyunk. Rák, daganat? A modern kor átka? Egyszerűen csak nem érték meg régebben. Ez a test egyetlen jelzése mára, hogy hé srácok, nem haladnak jól a dolgok, túl öregek vagytok!
Anális higiénia? Ez a legbetegebb, ezt csak olyan 10-20 éve hozták a köztudatba, de ez hanyatló társadalmunk lakmuszpapírja. Meg kell figyelni: minden virágzó birodalom és kultúra akkor roskadt össze visszafordíthatatlanul, amikor az aberrációk teljes létjogosultságot nyertek. Szodoma és Gomorra neve ugye rings a bell? Féceszes poénok a tévéműsorokban, Rocco Siffredi és Audrey Hollander mint követendő példaképek. Régebben ez egyszerűen nem volt téma. Az egyszeri ember elment az udvar végére az illemhelyre, elvégezte a dolgát, és szépen ment vissza dolgozni a kertbe. Teljesen bevett szokás volt, hogy az egész család egy kukoricacsutkával tette rendbe magát, nem bohóckodtak papírral, bidével meg törlőkendővel. Tudtad, hogy az intimkendő használata nagyobb kárt okoz, mintha a kockára vágott Szabad Földdel dörzsölted volna órákig a nem képesebbik feledet? És abban a hiszemben, hogy jót teszünk magunknak, roncsoljuk legérzékenyebbik testtájunkkat, egyre többen. Indiában érdekes, a mai napig megelégszenek némi vízzel és a tenyerükkel. És mégis egész jól megvannak immár több mint egymilliárdnyian, köszönik.
Nekünk volt Liberónk vagy Pampersünk? Nem! Édesanyánk bizony a textilpelenkát szépen kifőzte annak rendje s módja szerint, ahogy korábban évszázadokon teljesen normálisnak számított. Ez is az asszony alapkötelességeihez tartozott. Ki tenne ma ilyet? És helyette műanyagba csomagoljuk a gyereket, és csodálkozunk, hogy még három-négyévesen se akar szobatiszta lenni. Persze, hiszen nem készteti erre semmi, anyuka meg valami zumbaórán bohóckodik a fitneszteremben. Mi annak idején azért éreztük kicsípett sejhajjal, hogy ez így nem lesz jó, hamar rá is szoktunk a bilire. De ezek.. akik ma a Stúdióba, a Bed Beachre meg a Dokkba járnak egy koktélért cumizni, azokat már ilyeneken nevelték fel. Meg is látszik.
Egészséges életmód, sport, testedzés? Régebben a szükségtől, munkától, harctól lettek szépek, kisportoltak az emberek. Az izmok úgy fejlődtek ki, ahogy éppen szükség volt rájuk, hogy az egyed túlélési esélyeit, helytálllását, állóképességét növelje egy adott élethelyzetben. Az esztétika másodlagos volt. Ma meg az ülőmunka után autóval odafurikázunk a teremhez, mozgólépcsőn meg lifttel felmegyünk, ott az árammal hajtott treadmillen futunk, mint valami hörcsög, vasakat emelgetünk - rosszabb esetben árammal működő gépeket hajtunk - miközben ha gyalog vagy kerékpárral mennénk oda és csak kicsit dolgoznánk keményebben otthon vagy a telken, már nem is lenne szükség a teremre.
De nem, nekünk nem ez kell. Nekünk a műszál kell, a foszfát, a szervetlen kémia, az eldobható, műanyag pelenka, az aszpartám, a kristálycukor, a nagyipari állattartás, a pétisó, a kreatin és a fehérjekapszula.
Mitya Ivanov 2012.02.14. 11:36:35
2012.02.14. 11:45:33
Kocz · http://madeinchina.kocz.hu 2012.02.14. 11:47:28
2. Te mit szólnál, ha egy szőrös lábú és altestű, 4 napja fürdetlen, kukorica csuhát használó hölgyeménnyel hozna össze a sors? :D
Wilika · http://wilika.hu 2012.02.14. 11:57:16
Bicepsz Elek77 2012.02.14. 12:03:31
Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2012.02.14. 12:05:29
Vigyázni kellett persze nehogy a csólányosba nyújjunk.
dobozoló · http://dobozolo.blog.hu 2012.02.14. 12:07:57
"Ma meg az ülőmunka után autóval odafurikázunk a teremhez, mozgólépcsőn meg lifttel felmegyünk, ott az árammal hajtott treadmillen futunk, mint valami hörcsög, vasakat emelgetünk - rosszabb esetben árammal működő gépeket hajtunk - miközben ha gyalog vagy kerékpárral mennénk oda és csak kicsit dolgoznánk keményebben otthon vagy a telken, már nem is lenne szükség a teremre."
milyen jó lenne, ha a sok divatfitneszező legalább valami hasznot termelne az ugrabugrálással. de nem termel. fogyaszt.
2012.02.14. 12:08:19
Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2012.02.14. 12:14:32
sdani 2012.02.14. 12:28:41
Hat ezen kifekudtem.... :)
Dzsoni Kráncs 2012.02.14. 12:35:28
Az is a fogakról ugrott be(hova?),hogy az ókori Egyiptomban homokkővel őrölték a búzát,és így a liszt közé elég sok homokszemcse keveredett,szegények 30 éves korukra,ha megérték,a fogideggel rágtak.
2012.02.14. 12:46:31
2012.02.14. 12:53:37
Amúgy tényleg nem emlékszem, hogy kölökkoromban, amikor az egész napot a Keleti-főcsatorna partján töltöttük, békákat, vízisiklókat zaklatva, bárki is ment volna kezet mosni egy pisálás után, oszt' milyen szép nagy, derék emberré lettünk! Ma meg már arról értekeznek orvosok, hogy bizony pisilés _előtt_ is kezet kell mosni, mert jajajajaj, a fertőzésveszély.
No persze, meg mielőtt kiverném, akkor is.
2012.02.14. 12:58:27
2012.02.14. 13:02:24
Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2012.02.14. 13:10:44
Főtruista 2012.02.14. 13:13:26
2012.02.14. 13:14:23
mrbateman 2012.02.14. 13:15:52
Amúgy vicc, h. az emberek a saját taknyukra, huygukra, szarukra úgy gondolnak, mint egy szakszerű megsemmisítésre és ártalmatlanításra váró közepes radioaktivitású paksi űrszemétre. Most őszintén már csak én vagyok egyedül az aki kenyérről a konyha kövére lehulló kolbászkarikát - beletörődő kurvaanyádatozás után - tessék-lássék fújkodást követően jóízűen megeszi.
Jó ez a poszt Tibi, csak egy kicsit hosszú! Szerintem rövidebb kellett volna, úgy értem régen rövidebb, de valahogy több tartalom volt benne!
Na mindegy, nem az én dolgom, azt csinálsz a blogoddal amit akarsz, csak gondoltam szólok!
Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2012.02.14. 13:21:41
2012.02.14. 13:31:14
2012.02.14. 13:33:46
Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2012.02.14. 13:38:07
2012.02.14. 13:39:14
A lehulló étel a mi családunkban nem gond. Egy alkalommal a nagyobbik lányom nyámnyogott valamit, ami kiesett a szájából, épp a (mezít)lábfejemre. A kicsi ott mászkált négykézláb, felkapta és jóízűen megette. (De nem is betegednek meg ám minden szellőtől!) :) (A lakásban lehulló ételt én magam szemrebbenés nélkül felveszem és eszem, úgyhogy nem vagy te akkora unikum apám, nehogy azt hidd!)
Ennek ellentétje a családunkban a tesóék, ahol a gyerek leejtett egy zacskó nápolyit, mire az egészet kidobták, mert koszos lett... Azok is, amelyek ki sem estek a zacsiból.
ojj 2012.02.14. 13:43:56
boldogfalva.blogspot.com/search/label/farag%C3%A1s
és a párját is, ami ritkítja:
fehermagyarrend.blogspot.com/search?updated-min=2010-01-01T00:00:00-08:00&updated-max=2011-01-01T00:00:00-08:00&max-results=11
szliper 2012.02.14. 13:51:43
2012.02.14. 13:52:06
VAn nálunk egy söfőr, az komplett cowboy-szerelésben jár nap mint nap, de nem holmi gagyi amicsnyakkendőben merül ki a dolog: eredeti veszkó csimma, öv, mellény, kendő, kalap, stb. - minden stimmel és eredeti.
2012.02.14. 13:59:51
2012.02.14. 14:03:50
2012.02.14. 14:06:44
mrbateman 2012.02.14. 14:08:56
Ha te ilyen hétvégente bütykölős típus vagy, akkor az utólagos brigéciol helyett javaslom előzetesen a sima folyékony krémszappanyt, szárazon bekened a kezed vele, mintha kezetmosnál, először zavaró, de aztán beszárad és nem is veszed észre, viszont utána játszi könnyedséggel tudod lehigéniázni az összes makacs szennyeződést a kezedről. CSODA!
Én nem vagyok egy szívbajos gyerek (pl: 20 éve nem használtam jódot, sebtapaszt...hogy ez most hogy jön ide magam sem tudom, de ezt mostmár meg kellett írjam, h. tudjátok kivel álltok szemben) de az már az én gyomromnak is sok, mikor a művelt telepi a kutyáját szaratja, majd kezérehúzott zacskóval megfogja a friss, meleg kutyaszart, talán még meg is nyomigatja, h. minden rendben van-e a kis Dzsoni emésztésével. Ez mindég felzaklat! Majd utána hazamennek és mielőtt a hűtőberaknák 10%-os fertőtlenítős oldatba áztatják a bolti tojásokat, majd kifertőtleníti a mosogatót is, ahol ázott a cucc.
Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2012.02.14. 14:10:53
A Tihanyi szerád hogy jön ide? Nekem nagyon szimpatikusak, olvasom a blogjukat.
2012.02.14. 14:18:54
De a gyerekeimet nem tenném ki a magam baromságainak és szerintem más se biztos, hogy jól teszi. Ez akkor is igaz, ha a szülők jó része egy barom, aki max. vásárol a gyerekének és a törődés ezzel ki is merült.
Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2012.02.14. 14:24:58
2012.02.14. 14:27:52
mrbateman 2012.02.14. 14:30:12
Ön dönt jurta, vagy újpesti panel!
2012.02.14. 14:33:03
Azért a nagyobbaknál már lehet gond és nem arra gondolok, hogy nincs plazma TV, de pl. a Pilis közepén, ahonnan akár 1-1,5 óra utazás egy zeneóra, egy edzés, stb. ez már nem jó buli szerintem, pláne nem több gyerekkel.
Zorita 2012.02.14. 14:35:27
2012.02.14. 14:43:36
@Zorita: na ha kiszárad a szád, akkor keress egy lovat és nyomj egy jó cuppanós csókot a seggére! A száradás nem múlik el, viszont nem fogod nyalogatni.
Möff CAT a Torcsvúdos gyerek 2012.02.14. 14:51:30
A krémszappanos műsor az tényleg istencsászár, tanúsítom! :)
Illetve egy sztori higiénia szempontjából erősen kérdéses cselekménnyel:
Volt a bal mutatóujjamon egy szemölcs, többször visszanőtt, nem múlt el évekig, aztán egyszer Lada szerelés közben megcsúszott a csavarhúzó a kezemben és gyakorlatilag kettévágtam az olajsaras csavarhúzóval a szemölcsöt. Kicsit vérzett, aztán csendben elmúlt egy hét alatt, soha nem láttam többet, motorolajos műtét rulez! :D
vakaranka · http://marmegintcsakaza.blog.hu/ 2012.02.14. 14:59:28
Az utolsó bekezdésben egyébként tényleg van valami. A jelenség minősített esete az ablaktalan, netalán földalatti konditerem, ahol az emberek zenét dugnak a fülükbe, és kényszeresen vigyáznak, nehogy szemkontaktusba kerüljenek valakivel, miközben a futópadon ledogozzák a feleslegesen magukhoz vett kajamennyiséget a semmibe. Amikor először láttam ilyet, tényleg úgy éreztem, hogy a civilizációnknak nincs jövője. Mondhatni szokni kell a látványt, hogy ne tűnjön annyira abszurdnak.
2012.02.14. 15:12:28
Ma is egy dagadt picsa a 4-6-oson mindenki elé odaállt és papagájként eldarálta: "Lehet egy kérdésem? Nem? Akkor boldog Valentin-napot!"
Fülessel és napszemüvegben nem zaklatot még soha hajléktalan kunyeráló, gagyizó cigány, képeslapárus ál-állami gondozott, grínpísz aktivista, stb. Jó az.
Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2012.02.14. 15:19:44
combo 2012.02.14. 15:33:32
Az ember azon kevés élőlények egyike, amelyik nem tudja felépíteni a saját otthonát. Kiskorától kezdve egy katonás, fegyelmezett biorobotot képeznek belőle (már az általános iskolában elkezdődik az akadémiai oktatás), aki napi 8 órában ül majd egy irodában, neonfényben, szemüvegben, az ösztönös érzelmei helyett inkább zavarba jön, mert társadalmi mérnökösködéssel egyenérzelmeket neveltek bele stb. Jól látja Tibi, a WC lakmuszpapírja ennek az egész jelenségnek. Régen építettek egy pottyantós WC-t, aztán amikor betelt, betemették, és ültettek a helyére egy fát. A XXI. században komoly infrastruktúrát, technikát és személyzetet tartunk arra, hogy összegyűjtsék a fekáliát egy helyen. Valahol azért ez röhej, nem? Persze ez kell is, mert a kőolaj miatt túl van népesedve a Föld...
mrbateman 2012.02.14. 16:03:14
Mutasd meg hogy szarsz, megmondom ki vagy!
Ez az egész civilizációsdi csak egy nagy kamu, hogy fogyasszál, aztán szarjál és közben a tőke meg hízzon!
Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2012.02.14. 16:23:32
@combo: az én fejemet konkrétan egy féltéglával baszták be. Aztán mégis ilyen untauglich értelmiségi lettem. :-)
Hejj, azok a régi jó feketehimlő- tüdő- és bubópestis, tífusz- vérhas- kolera- torokgyík- gyermekparalízis- influenza-járványok, de hiányoznak sok embernek...
Ernoke 2012.02.14. 16:27:28
amúgy a posztnak kicsit igaza van, mármint én mint szagérzékeny is jobban szeretem a mosdatlan (akár 3-4 napos) bőr szagát, mint a frissen mosdottét. előző esetben kijön a természetes illata, második esetben csak a vegyszereket érzem rajta. ugyanez áll a hajra (a napi hajmosás pedig valóban komoly merénylet ellene). akinek meg alapból utálom a kipárolgását, attól akkor is elhúzódom, ha most jött ki a pucerájból. kicsit túlzás mostanában ez a nagy higiénia-mánia, sokkal büdösebbek tudnak lenni az emberek miatta, mint amúgy lennének.
2012.02.14. 16:50:09
combo 2012.02.14. 17:03:52
Manapság már tropára ment az immunrendszerünk. Sokkal jobb az, amikor a kölök megkóstolja a baromfiudvaron a tixart, mint amikor Clorox Floral Fiestaval suvickolja az aggódó anyuka a csimotát. A laboratóriumi tisztasággal csak azt érjük el, hogy a gyerekünk fog először elkapni minden nyavalyát; továbbá ha pechesek vagyunk, még lesz ötfajta allergiája is. Jó-jó, régen nagy volt a gyerekhalandóság, meg az általad említett rémségek is nagy pusztításokat végeztek, egyszóval alacsonyabb volt az átlagéletkor, de ez az élet rendje.
Az alapvető probléma az ember életvitelében leledzik. Mint mondottam volt, nem teljesen természetes napi 8 óra ülőmunkát egy 5. emeleti üvegpalotában lehúzni, neonfényben, légkondiban. Persze, hogy fáj ettől az ember háta. A 81 éves nagymamám egész életében a földeken dolgozott, ma is tornázik, egy szem gyógyszert sem szed, csak egy kicsit nagyot hall, ennyi, kopp-kopp. Nem szokott napi 8 óra tespedés után fekvenyomni, ahogy egy őzike sem, utána meg nézegetni a striákat az izmok környékén. Jó, tudom, kondizni nem az egészséges életvitel miatt szokás, hanem töfizés reményében, de az ember szereti túlkompenzálni a mozgáshiányt. Például túrázó haverjaim 100 km-es teljesítménytúrákra mennek, mert az aztán megint természetes dolog.
A táplálkozásról nem is szólanék már, mindenki tudja, hogy az ember nem ilyen töménységű cukorbevitelre és mindenféle génkezelt műkaják zabalására lett tervezve.
2012.02.14. 17:13:38
noirp 2012.02.14. 17:17:43
A kicsinek egészségére az előemésztett ételt! Úgyis közös a flórátok, nem???
Van egy oktatóm (idén lesz 80, éltesse Isten soká), aki mesélgetett a gyerekkoráról. A falusi doktor lánya volt, de ennek ellenére(?) istenieket birkózott az udvaron a kutyával, aki kb akkora volt, mint ő, lompos, nyájas és nyálas.
(És mégse lett belőle ápolatlan, büdös csöves, nahát)
Na, erre a tanárnőre emlékeztetsz a hozzáállásoddal.
Mondjuk, én meg a macskát dögönyözöm _otthol_, etetem kézből, és hagyom h délután rajtam aludjon. De azért egyetérteni szabad, nem? :)
Styxx 2012.02.14. 17:37:26
"Csodálatos, az első két, enyhén Mein Kampf-ízű bekezdés pedig valóságos gyönyörgörcsbe rántott."
Most eset tle, hogy a Mein kapfot a Drogerie Markt lobbistái tiltatták be.
@Modor Tibi:
"nem bohóckodtak papírral, bidével meg törlőkendővel."
tibikém, ha a végbélsebészem intelmein gúnyolódsz finom iróniával, akkor remélem, hogy olvassa a Modorost (bár szerintem a proktológusképzésen kötelező szakirodalom) és jól megszopat ha a sok-sok komputer előtti üldögélés következtében te is eljutsz életed első aranyérműtétéig (ha megéred, course). Fasza poszt, csak ne lenne benne megint az a geci sok politika. értem én a finom utalást, hogy az Avason csak minden másnap zuhanyzunk, az éhségmenetet meg nem kíséri Swarowski ólomüvegbidés VIP Toi Toi-mobil vécés Mack kamion.
kela-bá 2012.02.14. 18:15:34
Ennek vége december 21-én...Aranykor veszi kezdetét, változni fog a világ, no nem azonnal lesz "arany" minden. De egy biztos, hogy ahogy ami most van az az nem az igazi.Ugye ? www.vntv.hu az egészségedre !Is.
Vagy: AVATARA-a magyarság szerepe 2012-ben.avi
További szép estét !
balage_81 reloaded (törölt) 2012.02.14. 18:17:14
u.i. - állítólag a Prius gyártása is káros a környezetre, láttam a Boston Legal-ben:)
noirp 2012.02.14. 18:30:10
nagysuhi 2012.02.14. 18:33:51
2012.02.14. 18:44:59
Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.02.14. 18:46:26
Kb 2 havonta mosok hajat, semmi gondom nem volt korpával, zsírosodással, ... soha.
(Mellesleg több munkatársammal, haverommal dumáltam már a ki hányszor fürdik témáról, és rögtönzött statisztikám szerint kb 50%-a 2-3-szor fürdik / hét.
Javarészt családos 30-as 40-es értemiségi emberek)
A fogmosás résszel azért nem értek egyet, mert ha nem is ezekkel az erős zománcot letépő hiperintelligens fogkrémekkel, de az étkezés utáni pl vízzel tisztítás bőven belefér. A fog az külön állatfaj. Az nem termelődik újra, mint bőr, avagy a haj. Szóval arra jobb vigyázni amíg van mire.
Illatosított fertőtlenítőkkel átitatott cuccokat távolról se látott soha az altestem.
Papír vs víz. Muxik de tényleg.
A Tyne folyó déli partja 2012.02.14. 19:00:40
Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2012.02.14. 19:04:43
Pedig csak pisilés előtt kell, mert piszkos kézzel nem nyúlunk a legnemesebb szervünkhöz, utána minek? :-)
kela-bá 2012.02.14. 19:07:07
suo tempore 2012.02.14. 19:17:09
Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2012.02.14. 19:28:12
eulimen_ 2012.02.14. 19:31:30
Összesöpörni azért nem árt, ha az ember nem akar mezít-/zoknis lábbal morzsákra meg egyéb maszadékokra lépni, de legalább a kilöttyent tej nem savanyodik be. Vagy valami ilyesmi (nekünk hagyományos van, csak 3 éve hirdetésben láttam, lehidaltam)
combo 2012.02.14. 19:32:44
Vitán felül áll, hogy a legjobb kaja a gumicukor, nyami-nyami. Akkor is, ha a rendszeres fogyasztása miatt esetleg 10 évvel hamarább elpatkolok. Legalább addig élveztem az életet, nemde? Még mindig jobb, mint a hosszú, de szomorú élet. A savankás ribizlitől még a pofám is összerándul, inkább eszek helyette másik földtekéről ideszállított, hajón megérett banánt. Életemben egyszer vettem adalékmentes kenyeret (kizárólag azért próbáltam ki, mert nem volt drágább, mint a normál kenyér, fillérre pontosan ugyanannyiba került), hát ne tudd meg, azt a töppedt ízetlen szivacsot rágcsálja csak a Schubert Norbi. Mondjuk nem sokáig árulták, valszeg másoknak se jött be.
Szerinted én élveztem azt, hogy általános iskolában kivezényeltek minket a tankertnek nevezett dzsindzsába fákat ültetni és tányérozni? A nagy lófaszt. Tudod mi volt a királyság? Amikor az iskolai pince mélyéről előkerült a gépállat, a Romet Pony segédmoci, és motorozhattunk, bukósisak nélkül. Még azok a dagi antiszociális lányok is élvezték, akik tesiórán hátrafelé dobták el a kislabdát. Ma már a gyerekvédelemnek és Pizka-féle here jogászoknak köszönhetően legfeljebb gumibukósisakban, gumiruhában, gumipályán, gumimotorral lehetne ilyesmit csinálni, ha és amennyiben a szülőkkel aláírattak egy iratfolyóméter szerződést, hogy ha esetleg fejjel előre nekimegy a fának Gusztika, akkor nem az iskola a felelős.
A higiéniáról csak annyit, hogy nosztalgiadélutánokon a kicsi comboról anyukája egy sztorit szokott elmesélni rendszeresen (azon kívül, hogy kétéves korában ismerte a számokat), nevezetesen, hogy kiakasztotta az óvónéniket azzal, hogy nem volt hajlandó megfogni a lekváros kenyeret, mert piszkos lesz tőle a keze.
Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.02.14. 19:36:27
Gatyát azért váltasz néha, vagy abból is 2db/hét?
A Tyne folyó déli partja 2012.02.14. 19:43:59
jelentem, hajat mosni én most is csak hetente egyszer szoktam, mivel zsírosodni egy csöppet se szokása. száraznak lenni sokkal inkább.
Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2012.02.14. 19:48:19
De most békülékeny hangulatban vagyok - engesztelésül és megbecsülésem jeléül fogadd sok szeretettel ezt a csekélységet Valentin napra. Hiszen egy szál virág többet mond ezer szónál!
www.napiszar.com/mi-szarunk/2011/11/13/napiszar-science-a-fekete-lyuk
Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.02.14. 19:53:41
Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2012.02.14. 19:54:21
combo 2012.02.14. 19:57:44
Egyúttal belőled is konzumidiótát neveltek. Valentin-nap? Ez is csak egy kamu ámerikai ünnep, ami arról szól, hogy fogyasszál minél többet. Hát nem! A mai nap a BL ünnepe.
Styxx 2012.02.14. 20:11:32
Hopplá, virág helyett rögtön gyűrű? Modoros-altesti lánykérés?
alien 2012.02.14. 20:14:19
combo 2012.02.14. 20:15:11
Dr_utcai_arcos 2012.02.14. 20:19:26
rita a felcser 2012.02.14. 20:33:20
Nem lett semmi baja.
De a hajmosas meg ezek nem azert van mert szenbanyaban dolgozunk, hanem a jo illatert.Es egy aznap mosott haj (urmabocsass reggel) finomabb szagu mint csutortokon a vasarnap mosott haj.
combo 2012.02.14. 20:37:54
A Tyne folyó déli partja 2012.02.14. 20:48:31
2012.02.14. 20:49:17
Sword 2012.02.14. 21:04:26
Aki hetente egyszer fürdött, azt már 50-60 éve is csak parasztnak hívták.
Azért vagyunk emberek, hogy fejlődjünk, feltaláljunk dolgokat, megkönnyítsük az életünket és ki tudjunk bontakozni. Csak ésszel!! Sokszor átesünk a ló túloldalára. Én is megeszem a földre esett kaját, nem vagyok hipochonder. Csak vannak bizonyos dolgok, amik mostanra alapvetővé váltak és nem azért nézik ki az ezeket nem követő embereket, mert nem trendik, hanem mert társadalmilag régóta nem elfogadott az ha mondjuk valaki gumicsizmába bemegy egy étterembe úgy, hogy egy hete nem mosott lábat, retkes a keze meg folyik a taknya. Lehet, hogy ez így természetes volt 200 éve valahol, de ennyi erővel pucéran is mászkálhatnánk, mert ruha nélkül születünk. Fogat sem kell mosni, csak épp ne jöjjön a közelembe ilyen ember nyitott szájjal.
Igen, ott van a másik oldal is, aki naponta mossa a haját meg mozgólépcsővel megy a konditerembe a futópadra, ahelyett, hogy futna pár kört az utcában...
iqlightblondiee 2012.02.14. 21:06:27
gnme 2012.02.14. 21:14:08
a drog az új alkohol
a segglyuk az új pina
Szarás után kefélj! = Használj wc kefét!
stb.
Riz Ottó 2012.02.14. 21:17:51
A középkorban nem volt feltűnő, ha valaki ápolatlan, mert mindenki az volt.
[c] 2012.02.14. 21:27:13
Amúgy biciklivel járok, de ne mondja nekem senki, hogy kompenzálja az egésznapos ülést, mert nem. Kertem meg nincs, de ha lenne, se azonos kategória volna a régi paraszti életmóddal energiafelhasználás szempontjából.
A Tyne folyó déli partja 2012.02.14. 21:30:42
Magyarnaba 2012.02.14. 21:33:28
A női alsóneműket én is felesleges dolognak tartom, a mozgólépcsőn - mikor felnézek a miniszoknyás sokadalomra - minden nyáron elküldöm az anyjába azt rohadékot, aki feltalálta a bugyit, és most már alá tudom támasztani higiéniai okokkal is az ellene folytatott keresztes hadjáratot.
A Tyne folyó déli partja 2012.02.14. 21:40:03
[c] 2012.02.14. 21:43:47
[c] 2012.02.14. 21:45:54
Most meg nyavalyog a sok megtévesztett nőszerű képződmény, hogy adjanak neki EDÁ-t, mert még rendesen szülni se tud.
Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2012.02.14. 21:47:52
Windows XP
To install another language and keyboard layout in Windows XP, follow these steps:
In the Windows XP standard Start menu, click Start, and then click Control Panel.
In the Windows XP classic Start menu, click Start, click Settings, and then click Control Panel.
Double-click Regional and Language Options.
Click the Languages tab, and then click Details under "Text Services and Input Languages".
Click Add under "Installed Services", and then click the language you want to add and the keyboard layout you want to use for that language.
To configure the settings for the Language bar, click Language Bar under "Preferences".
rita a felcser 2012.02.14. 21:50:46
nincs kedvem meggondolni hogy mikor melyik rovid meg hosszu, nagyjabol tudom, de ha hasznalom oket mindig atolvasom, ha pedig nem, csak szimplan odaszarom a mondanivalot.
[c] 2012.02.14. 21:54:45
afromagyar · http://afromagyar.blog.hu/ 2012.02.14. 21:59:26
Styxx 2012.02.14. 22:03:22
Ez különös tekintettel azért mókás, mert gyanítom, hogy te is az ő renickje vagy, ugyanis eléggé hasonlóak a kommentjeitek. Egyébként engem nem zavar, tőlem annyi renickkel tolhatod, ahánnyal akarod, max a shrinkeddel beszéld meg:-)
pocaklakó minimanó 2012.02.14. 22:06:34
“A szerelem az, amikor egy lány parfümöt fúj magára, a fiú pedig arcszeszt, aztán találkoznak és szagolgatják egymást.”
[c] 2012.02.14. 22:11:43
combo 2012.02.14. 22:21:32
pocaklakó minimanó 2012.02.14. 22:30:58
Styxx 2012.02.14. 22:35:39
Kérlek, magyar nyelven többszázezren rendszeresen kommentelnek, ha leszámítjuk a renickeket, akkor több ezren:-)
combo 2012.02.14. 22:43:34
Dobozoló = Öblös
Frengi = Brother Love
Styxx = Pizka (továbbegyenlő combo, de ezt már tudjuk).
Styxx 2012.02.14. 22:53:15
@combo:
Nem egészen, Frengi nem Brother Love, más a renickje, Dobozolót és Öblöst nem követem annyira, én meg nem te vagyok, hanem Fapuma, és vádalkuval még két évig tuti Kanadában maradok, főleg miután saját magamat szivattam az ellopott biciklivel.
Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2012.02.14. 23:03:31
@combo: kettéhugyozlak, kézmosás nélkül. rend legyen. na.
@Magyarnaba: láttam, de mióta pinafixáltnak lettem nyilvánítva, csínján bánok az ilyenekkel. Bár azóta Tibor meg seggfixált lett, ugyanazon közönség szerint.
@Styxx: renick, meg a faszom. Shrinkhez meg soha többet pont elég volt egyszer.
Kurtz=altoid de pszt!
Momina 2012.02.14. 23:05:58
trolololol · http://basszas.blog.hu/ 2012.02.14. 23:40:06
A Tyne folyó déli partja 2012.02.14. 23:52:37
*Nem azért nem "tudnám", mert nem tudom, hogy kell, lásd az itthoni, hanem mert konkrétan tilos. még a háttérképet se változtathatom meg a munkahelyi gépen, nemhogy a billentyűzetkiosztást.
eastern sugar 2012.02.15. 00:56:51
ezt a naponta hajmosást egyébként szerintem tényleg csak az igazi hülyék támogatják. öngerjesztő folyamat, mert minél inkább naponta mossák, annál zsírosabb lesz. nyilván attól függ, hogy hogy kinek mennyire zsírosodik, az enyém pl olyan száraz sajnos, hogy tíznaponta is elég, és még senki nem panaszkodott, hogy bűzlenék. a zuhanyzás azért meg mégiscsak egy bevett dolog, lehet hogy a régi világban mindenki egyformán bűzlött, de most meg nem illik és kész. amúgy meg az ember vízi állat, és fürdeni jó. és a parfüm se valami új találmány. amúgy meg tényleg kezdünk elmenni a szarfetisizmus irányába, tibor mester de tudjuk, hogy titokban mind a pisi-kaki vicceken röhögünk a legnagyobbakat, hát ez van
Slipping_Beauty 2012.02.15. 01:19:22
Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2012.02.15. 06:44:05
Én sajnos napi hajmosó lettem, nem emlékeszem már mikor alakult így de órák alatt hót zsír lesz az egész, ha nem mosom.
a szomszéd cigányember 2012.02.15. 07:11:59
Sword 2012.02.15. 07:21:41
Járok konditerembe, de mellette ha jóidő van tekerek pár kört biciklivel, ha tehetem elmegyek túrázni, kirándulni a haverokkal. Kimegyek a kertbe, télen fát vágok :), stb...
Szóval nagyon nagy hülyeségnek tartom ezt a
"ami nem természetes az nem jó" hozzáállást. Mert akkor igazából semmit sem szabadna csinálnunk.
Ülő munka után nem természetes a megerőltető mozgás (súlyzózás), ne csináljuk. Na de az ülőmunka sem természetes, azt se csináljuk. Na de szeretnék megélni, gyűjtök egy használtautóra. Hát autózni sem természetes, felejtsük el.
Én meg azt mondom, hogy mindent lehet, a mérték csak a fontos. Használjuk ki a lehetőségeinket, de próbáljuk megérteni a dolgok működését és ésszel használjuk korunk vívmányait. Jó dolog a légkondi a dög melegben, de ne nyomassuk már egyből ha 25 fok van tavasszal, meg ne csináljunk már fagyasztót a kocsiból/lakásból. Ilyenekre gondolok.
Sparti300 2012.02.15. 08:14:01
Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2012.02.15. 08:22:40
mrbateman 2012.02.15. 08:33:20
Azért '86 előtt is volt rák, alá lehet támasztani a számok látványos növekedését, vagy ez egy tudományos megérzés?
bandigyerek 2012.02.15. 09:45:03
Ernoke 2012.02.15. 09:52:08
@A Tyne folyó déli partja: az egy remek film (az a ritka eset, mikor a film jobb, mint a könyv), főleg mert az embereknek tényleg kb. bőrszín szerint van szaga. (a főszereplővel ellentétben azonban én a kreol bőrre bukom, a világos bőrű szeplős pasikra meg nagyon nem.)
amúgy ha a szaglásnál tartunk, Oliver SAcks: Kutyabőrben című írását érdemes elolvasni. mondjuk csak azért nem tömködném magam kokainnal meg pcp-vel, h hasonló élményem legyen, mint neki volt tőle, de azért rohadtul irigyelem. igazi érzékszervi orgiában lehetett része 3 hétig.
sorica123 (törölt) 2012.02.15. 10:40:45
évuska 2012.02.15. 11:08:08
Tehát: minálunk csakugyan nincs napi fürdés, ha nem volt olyan rohangálós vagy izzadós a nap. Tudom, hogy sok egyedülálló vagy párkapcsolatban élő, munkahelyre járó figurának furcsa lehet, ahogy mi élünk (nagycsaládban, nagyrészt itthon), furcsa, hogy tényleg egy percünk sincs nagyon gyakran, és egyszerűen a sok kényszeres tisztálkodásra, szagelnyomásra sajnáljuk az időt, pénzt. Ami van, az jó, minőségi. A többi nincs.
Mi van? Nem sorolom, de például ökomosópor és folyékony; jobbfajta sminkszerből négy darab, vagy fertőtlenítéshez teafaolaj (padló, pelenkák, vécé), ágyneműcsere sokszor, mosható pelenka. És van pedikűrös, komoly fodrász, kozmetikus is.
És elég hideg is van. Örülök, ha túlélem a napot, finom kaja volt, el tudtam mosogatni, és amit muszáj (arctisztítás, fogmosás, kontaktlencse), ahhoz hozzájutok. Majd átértékelitek ezt ti is, hacsak nem lesz külön bejárónő meg nevelőnő, esetleg cseléd típusú feleség.
Mi nincs? Légfrissítő, öblítő, epilátor, domestos, ránézel-meghalsz-típusú vegyszerek, magas vízszámla. Ez nem csak a nem napi fürdés miatt van, hanem a megfelelő, nagyon takarékos mosógép miatt is, mert az majdnem mindig megy, és meglepően hamar visszahozza az árát.
Igen, mossuk a pelenkát. Erről keveset hallani, az egész angolszász világban nagyon elterjedt, van, ahol önkormányzati támogatás van rá, groteszk, hogy mindez nem aszkétikus, menő, flancos márkák amúgy, csúcstechnológia (sajnos).
Nincs időm kifejteni, de ez valahogy úgy van, hogy az igazán tirpák fekete körmű sose fürdik; a középosztály reklámüzenetektől agymosott része kényszeresen tisztálkodik, eltávolít, borotvál, vagy rosszul érzi magát, hogy azt kéne tennie, és van néhány ember, aki megengedheti magának lelkileg, tudatilag, hogy leszarja ezt, és nem költ hülyeségre, és a maga módján megoldja, mondjuk úgy, hogy figyel a környezeti szempontokra is. Nekem csak az esik szarul, amikor a média áldozatai igénytelennek nevezik azt, aki egyszerűsít. Nem arról van szó, hogy hónaljszagúan, eltömődött pórusokkal, zsíros hajjal császkálunk macinaciban, de arról igen, hogy nem esünk hátra a testi dolgoktól, így, otthonszülés után, napi kakiturkálás közben.
Nekem ne mondja senki, hogy ez belső, vele született kényszer. A de ciki, hogy randin kakilni kell, minden zugomat kitakarítom, fúj, váladék, el vele, jaj, nem szólnak-e meg, csak a gyárban készült illat számít illatnak-féle embereket korábban is súlyosan neurotikusnak tartottam és pszichiáterhez irányítottam volna szívem szerint.
blur7 2012.02.15. 11:48:10
Olvastam hozzászólásodat, amiben a családod életmódjáról írsz, már akkor is meg akartam jegyezni, hogy kifejezetten szimpatikus a hozzáállásod, hozzáállásotok.
Figyelmedbe ajánlom ezeket:
gorbe-sminktukor.blog.hu/2009/12/15/notipusok_a_kornyezettudatos_oko_amazon
modoros.blog.hu/2010/11/09/zold_majmok_1
lárvalányhaj 2012.02.15. 12:34:37
szerintem ez attól is függ, hogy ki milyen gyorsan koszolódik. a férjemen az se látszik-érződik, ha négy napig nem fürdik (kipróbáltuk), ugyanolyan enyhe illata van, mintha most lépett volna ki a zuhanyzóból. én még nem mertem ezt kipróbálni, mert már egy normál munkanap végén is mindenem koszos, és kellemetlen testszagom van (legalábbis engem zavar).
rita a felcser 2012.02.15. 12:38:11
Jesszusom.
Atadnam neked az Antalvali nagydijat ami 4 kilo EMOCIOBOL all.
Ernoke 2012.02.15. 13:28:39
a_fater 2012.02.15. 14:00:26
Ez csodás volt :-D
Amúgy meg ugye Szodoma és Gonorrhea :-)
Sparti300 2012.02.15. 18:53:38
A Tyne folyó déli partja 2012.02.15. 19:31:02
[c] 2012.02.15. 20:01:40
évuska 2012.02.15. 23:47:25
Nem nagyon bírom a nőt amúgy.
Öblös · http://modoros.blog.hu/2009/05/12/az_oblos 2012.02.16. 16:34:28
A Tyne folyó déli partja 2012.02.16. 20:51:32
Zorita 2012.02.16. 22:17:17
Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2012.02.18. 15:11:47
ahetbloggere.blog.hu/2012/02/17/magyar_menni_lakni_india
csi szi 2012.02.19. 02:58:50
évuska 2012.02.19. 11:15:09
nol.hu/velemeny/20091222-gyermek_erkezesere_keszulve
De szép időszak volt az.
Mondjuk hogy a középosztály alja, ezt akkor is a férjem forszírozta, ma már nem mondanám így, túl optimista voltam a többiekkel kapcsolatban, azóta elcsúszott az egész (épp a hitelek miatt), a középosztály alja úgy kénytelen spórolni, hogy az szívfacsaró. Ja és családi segítség sincs, helyette konfliktus.
lárvalányhaj 2012.02.19. 17:38:00
Hordozókendő-oktató? :P
Ősanya lvl 99
évuska 2012.02.20. 10:16:09
-- a régebbi és béna posztokat (amelyek a téma minimális ismerete nélkül, kizárólag a távolból, fölényes röhögés igénye miatt születtek) nem akarnak címkeként mások lelövésére/kiröhögésére használni /ha te normális hordozóeszközzel, magadtól a hátadra kötöd biztonságosan, egészségesen és kényelmesen a csecsemődet (ami nincs, ugye -- ez a bibi a beszólással), akkor gratulálok, nincs rám és bő száz társamra szükség/
-- a régi törzstagok némelyike pusztán azért, mert férfi, nem ír szorongató és lekezelő hozzászólásokat támadóan.
vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.02.20. 10:43:06
lárvalányhaj 2012.04.21. 00:55:38
"pusztán azért, mert férfi, nem ír szorongató és lekezelő hozzászólásokat támadóan"
lol wut