Hát nem így mentek a dolgok, mint manapság, hallod.

Anyámék nekünk nem toltak a seggünk alá új lakást meg kocsit meg semmit se. Az Ildivel a Tabánban ismerkedtünk meg 72-ben, 16 évesek voltunk, hallod. Nem volt ám internet meg Facebook meg SMS-ezgetés, ott bizony oda kellett menni a nőkhöz. A nyámnyila lekvármatyiknak bizony a végére csak a ronda nők maradtak. Micsoda csajozásokat nyomtunk a többi krapekkal, te... tudod, nagyon jók voltak a nők akkoriban. Még nem híztak el 14 éves korukra, mint ezek. Nézd meg! Sminkre, fodrászra, pedikűrre, műkörmösre, szoláriumra telik, de arra, hogy felemeljék a hájas valagukat és mozogjanak egy kicsit, arra már nem! Körbenézek, csupa elhízott, buta kis tizenéves nőket látok mindenhol - pedig a magyar nők tényleg világhíresek voltak... tudod, akkor nem ezek az anorexiás műnők voltak divatban, hogy hidrogén, szemöldöktetkó meg szilikon meg botox... azok még igazi, természetes, nagybetűs NŐK voltak barna hajjal, és melltartót is csak az hordott, akinek tényleg szüksége volt rá! Nem Szandika meg társai voltak az ideálok, hanem Cserháti Zsuzsa, Katona Klári meg Szűcs Judith, ilyenekre voltunk ráállva!

Ó, boldog 70-es, 80-as évek... látnod kellett volna a városban, amikor eleredt az eső, csupa csöcs mindenhol, nem ezek a szivacsbetétes cicifixek, te... és hát igen, itt-ott szőrösek voltak! Nem volt ám gyanta meg borotva meg borosta. Volt ott hónaljszőr, fekete punci, amit akarsz. Ha tízezer évig jó volt előtte, akkor mit húzza a száját a sok buzigyerek? Csupasznak ott van a hétéves unokahúgom, ha olyat akar, botrányos.

Hát nem mondom, csináltunk durva dolgokat, de hát ki nem? Bunyóztunk - bizony meg kellett küzdeni még a szomszéd utcából is a srácokkal a focipályáért, a dózsásokkal meg olyan balhék mentek, hogy messze földön híre ment - mégse halt bele senki. A tanároktól is megkaptuk a tockost meg a maflást néha, mert megérdemeltük. Nem ám a rendőrségre szaladtunk, mint manapság - annak idején kiröhögtek volna, és kaptunk volna még egyet útravalóul. Meg is tanultuk, hogy tisztelni kell az idősebbeket. Ma meg? A gyerekek verik a tanárt, a szülőket meg feljelentik, ha hozzájuk mernek érni. Beteg egy világ ez, én mondom neked.

Szóval az Ildivel úgy alakult, hogy egy év után már úton volt a Gabi, úgyhogy a szakvizsga után azonnal munkába kellett állni, nem volt mese. Az állam akkor még munkára nevelt és munkára bátorított. Nem voltak mindenfelé ilyen negyvenéves egyetemisták, aktív focista rokkantnyugdíjasok meg segélyesek. Aki tengett-lengett, nem dolgozott, azt KMK-sként azonnal bevitték.

Lakás? Hát anyóséknál laktunk négyen a kisszobában hat évig, már az Andi is hároméves volt, mire kiutalták nekünk a Csertő utcát. És az is csak egy másfélszobás lyuk volt, nem ilyen, hogy minden gyereknek egy szoba plusz háló meg erkély, terasz, penthouse, kutyafasza - de kibírtuk! Persze, voltak nehézségek, de akkor még tényleg együtt volt a család. Nem arra vártunk, hogy mikor zárkózhatunk be a számítógépünkkel. Ma már egy lakáson belül is többet csetelnek egymással a gyerekek, mint hogy a konyhában beszélgetnének. A szülő meg nem mehet úgy be a gyerekhez, ha előtte nem küld neki SMS-t. Az esti tévézés - mert akkor még jó esetben is csak egy tévé volt családonként - pedig igazi program volt, minőségi műsorokkal, minőségi műsorvezetőkkel! Volt két csatornánk, de azokat profin szerkesztették. A többit már a Bandi bátyám elmondta erről.

Telefon, vendégségnél bejelentkezés? Ikervonalat se lehetett kapni, csak az orvosoknak, katonatiszteknek, doktoroknak! Ha olyanunk volt, felkerekedtünk, vonattal lementünk Szegedre a Robiékhoz - becsöngettünk, ők meg szívből örültek nekünk! Nem otthon döglöttünk minden nyáron a tévé meg a gép előtt: bringáztunk, bandáztunk, fociztunk. Meg volt beszélve a szülőkkel, hogy sötétedésre kell hazamenni, addig azt se tudták, hol vagyunk - nem hívogattak, nem a rendőrségre szaladtak, hiszen nem lett senkinek semmi baja. Akkor le lehetett engedni a gyereket nyugodt szívvel az utcára, az emberek vigyáztak egymásra. Akkor próbáltál volna meg nekiállni firkálni a házfalra vagy autót feltörni, mutogatni! Azonnal elkaptak volna! És hát volt, hogy elkéstünk pár perccel otthonról - a szomszéd Weinrich Ancsával csókolóztunk a pingpongasztalon, ó, boldog évek -, hát megtermett ipari tanuló gyerek voltam tizenöt évesen is, de apám olyan atyai pofonnal várt otthon, hogy beszakadt a dobhártyám, vérzett az orrom, a szemfogam is akkor tört ki. Akkor gyűlöltem érte, de azóta rájöttem, hogy igaza volt.

Munka, diákmunka? Hát ez apám, ami ma megy, ez a vicc kategória. Szórólapozás a szmogban, telefonálgatás, ráadásul ülve? Mi vagont rakodtunk éjszakánként a Fradin, esztergáltunk, cipekedtünk, építkezéseken melózunk! Reggel háromkor kelés, irány az építkezés, hétkor tipli az iskolába, aztán onnan kettő-háromkor vissza szürkületig, majd irány a pályaudvar meg a vagonok... így ment ez, koponyánként tíz forint naponta. Nevetségesen hangzik, de abból vettem a Stratocaster-utánzatomat is az Ecserin, 8000 forintért, három évig keccsöltem érte, bazmeg. A Lee farmeromat 3000 forintért vettem ugyanott, két nyaramba került. Igaz, ahogy meglett, úgy tapadtak rám a nők, mint a légypapírra. Meg az olyan volt, hogy megvetted, befeküdtél vele egy órára egy kád hideg vízbe, egy órán át áztál, utána mintha rádöntötték volna! Este levetted, beraktad a sarokba, az ott így megállt. Megérte, én azt mondom.

Építőtáborok! Nem ám úgy ment az, hogy most van-e kedved vagy nincs - kötelező volt! Mint ahogy a KISZ-tagság is, márpedig a KISZ-tagoknak muszáj volt menniük. Téli szünetben, nyári szünetben, hetekig-hónapokig jártunk a helvéciai téeszbe meg a csabai húskombinátba melózni. Reggel négykor volt ébresztő, öltözés, aztán irány a föld, dupla kesztyűben szedtük a fagyott répát meg csontoztuk a marhát. Pénz? Na azt nem kaptunk, egy fillérrel sem. Még mi fizettünk, hogy dolgozhassunk - annyit vontak le az útiköltségre, szállásra, kajára, hogy szarul jöttünk ki az egészből. És még nekik állt feljebb, hogy a fiatalok mennyi kárt okoznak, hát kapják be. Ez volt a köszönet. Aki meg a legjobban dolgozott, na annak tudod, mi lett a jutalma? Mehetett az NDK-ba utat építeni a következő nyáron, így ment ez!

De legalább lett belőlünk valaki - akkor még megvolt az igazi munka becsülete. Ezek a multik sokkal embertelenebbül nyomják, én látom. Lehet, hogy kilencre meg tízre kell járni, de ezek éjszakáig bent rohadnak, dögunalmas, értelmetlen munkát végeznek. Ha haza mersz menni 9 óra bentlét után, már kinéznek. Elvárják a túlórát! Lehet itt szidni a szocializmust, de ott négykor megszólalt a duda a gyárban, nem is maradhatott bent senki a műszakvezetőkön kívül. Lehet, hogy hatkor meg hétkor kellett kezdeni, de legalább volt szabadideje az embernek.

Nyaralás? Hát ez volt a nyaralás, kérlek. Görögország, Horvátország, Olasz? Még képeslapon se láttuk, igazán nem is érdekelt minket. Aki kijuthatott Cseszkóba, az már szerencsés ember volt, másról nem is álmodhattunk. Bolgár tengerpart, Szocsi csak a kiválasztottaknak. De hát akkor más világ volt, még minket irigyelt az egész keleti blokk, Magyarországra csak a legmegbízhatóbbak juthattak el. Ma meg? Ki irigyel már minket, mi? Röhögnek rajtunk, csak szánalommal legyintenek ránk.

És támogatták a kultúrát. Akkoriban a könyveket, lemezeket fillérekért adták, mert dotálta az állam. Olyanokat olvastunk - Ezüst tó kincse, Egri csillagok, Tüskevár! Nem olvasnak már az emberek, a gyerekek meg még annyit sem. Csak a tévé, a játékkonzulok meg az internet. Akkoriban meg tudta engedni magának az egyszeri melós is, hogy elviszi a feleségét meg a családját moziba, strandra és még vattacukorra is futotta neki. Egy négyfős családnak megvolt a szombati mulatsága húsz forintból. Ma meg? Egy mozijegyet nem kapsz kétezer alatt! Mi ez, erre vágytunk negyven évig? Akkoriban egy tanárembernek is teljesen normális volt, hogy elvihette a családját minden vasárnap étterembe, elmehessen szórakozni, mulatni! Ma már ez lehetetlen, csak kevesek kiváltsága.

Meg a zenék! Ami manapság megy rock címszó alatt, az is egy rakás szar. Nyálas hülyegyerekek, heti kétszer járnak fodrászhoz meg kozmetikushoz, de zenélni azt nem tudnak. Tudod, azért egy Omega- vagy Piramis-koncerten minden élőben ment, minden! Olyan show-t csinált a Hobó meg a Deák Bill is - ezek a maiak arra se méltóak, hogy megkössék az öregek cipőfűzőjét. Jó, voltak ilyenek, hogy a Szécsi Pali meg az Aradszky - hát ciki volt nagyon ilyeneket hallgatni, de ma már azt mondom, hogy ezeknek a seggéig nem érnek fel ezek a faktor x-esek meg a megasztárok. Akkoriban nem úgy volt, hogy becsókolt apa-anya a tévébe meg hogy bárki nekiállhatott gitározgatni a garázsban - komoly vizsgát kellett tennie mindenkinek, hogy egyáltalán zenélhessen! Akkor még csak egy dolog számíthatott: a tehetség meg a szorgalom. Aki bekerülhetett a tévébe-rádióba, az vérprofi zenész kellett legyen, dögnehéz repertoárokat kellett megtanulniuk minden létező műfajban. Lemezszerződést meg aztán tényleg csak a legjobbak kaphattak. Most lehet itt köpködni, hogy az Erdős meg a Aczél elvtársak, de ezek még igazi minőségi zenét szállítottak nekünk. Persze, könnyű mindig mást hibáztatni, de azoknak a hatalmas Fekete Bárányoknak is most volt lemezük vagy nem volt? Ugye, hogy volt. És akkor nem 6-10 ezer lemez után adtak platinát, hanem százezer után járt csak az ezüst! Egy jobb lemezt többmillió példányban adtak el, vitték külföldön is, mint a cukrot! Volt rangja a magyar könnyűzenének még Nyugaton is! LGT, Omega, Neoton - mind mehetett exportra. Voltak igazi világsztárjaink. Soltész Rezső megnyerte az akkori kelet-Eurovíziót, ugyanaz volt!

Foci! Pfff, szóra sem érdemes. Mennyit szidtuk őket már a 60-as, 70-es években, aztán nézd meg... a Bozsik Cucu, Kiprich-Plotár-Vincze, Tichy Lala, Détári - az utolsó mohikán. Ha egy-nullra ki mertünk kapni a nyugatnémetektől, már elsöpörte őket a népharag. Ma mit nem adnánk egy egy-nullás vereségért! Akkor nem ilyen két-háromezer ember volt a nézőcsúcs, hanem 80-100 ezrek! Kettősrangadók a Népstadionban, micsoda kergetőzések... amikor a Vasas-Honvéd-Dózsa-táborok összeálltak a fradisták ellen, a rendőrök osztották a botokat, hát igen. Az még férfias küzdelem volt, nem ilyen divatbemutató - ma már akkor vagy a nagyobb huligán, ha drágább ruhákban majomkodsz a lelátón meg ijesztőbben mutogatsz a rendőrök mögül. Csicskák ezek a mai huligánok, drogos, elhízott, csapott vállú kis buzik.

Na, de ne csak én pofázzak folyton. Te is meséljél már valamit. Ne a lángon süssed már, baszd meg. Parázson menjen, türelem kell ehhez. Nálatok mizu?