Olvasói rovat - Egy DJ bemutatkozása

2011/10/24. - írta: Modor Tibi

Helló Tibi!

Nemrégiben belefutottam több ilyen bemutatkozó szövegbe, gondoltam egységesítem a tartalmakat egy írásba, hogy a jövő feltörekvő dj- nemzedékének már ne kelljen hosszú időket tölteni azzal, hogy kitalálja, hogy hogyan is lett ő "zenész".

Ha volt már, akkor bocs, de igyekeztem alaposan átnézni a kínálatot és nem találtam erre hajazó bejegyzést. Természetesen a való élettel való mindenféle egyezés kizárólag a véletlen műve!

 

Brunner Krisztián (aki már volt kedves a Rádió Pluszban bemutatni minket)

 

Szóval:

"A nevem DJ Manners és már kisgyermekkorom óta foglalkozom zenéléssel. Első mixeimet még csörgővel és ütemes sírással készítettem el és anyukámnak mindig nagyon is tetszettek. Kora gyermekkoromban mindennel képes voltam zenélni, legyen az egy fakocka, vagy egy doboz szög, de igazán a "sorsomat" egy karácsonyra kapott xilofon "pecsételte meg".

Már ekkor éreztem a zene iránti elkötelezettségemet, és szerelmemet, így hamarosan el is kezdtem ez irányban komolyabb lépéseket tenni. Kicsit felnőve és túlnőve saját korlátaimon sajnálattal vettem észre, hogy még csak a kazettás magnók és a hifik élték fénykorukat. Sebaj! Ezek segítségével állítottam össze első mix kazettáimat, melyeket házibulikban játszottam le barátaimnak óriási sikerrel. Akkor még irígykedve néztem a sztár dj-ket, akik minden szombaton felléptek a helyi klubokban - ha tehettem sokat sündörögtem körülöttük és ámulattal figyeltem, ahogy tekergetik a potmétereket.

Első cuccaimért egy egész nyarat átdolgoztam, de így lehetőségem nyílt arra, hogy komolyabb megmérettetéseken is kipróbáljam magam. Felléptem többször a saját középiskolámban, de hívtak más iskolák bulijaiba is, amely meghívásoknak persze nagyon szívesen eleget tettem.

Otthon a szobám magányában nagyon sok mixet készítettem, amit nem csak a barátok, hanem mindenki más is szívesen hallgatott a bulikban.

Az első komoly áttörést az életemben a helyi kocsma a Talicska nyitópartyja hozta, amikor is fergeteges hangulatot varázsoltam az értő közönségemnek, amelynek egyik tagja véletlen a rábafüttyösi Club Apocalypto tulajdonosa volt. Meghívott, hogy a következő héten tartsam náluk a diszkót - én pedig örömmel mondtam neki igent.

Azóta már nagyon sok szórakozóhelyen játszottam és mindig örömmel tölt el, ahogy hajnalban a közönségem alig akar elengedni.

Honlapomon rengeteg időközben elkészült mixemet meghallgathatod és letöltheted, de érdemes visszalátogatnod sűrűbben, hiszen rendszeresen frissítem az elérhető tartalmakat.

Zenei stílusommal igyekszem kilógni a hagyományos kínálatból, repertoáromban ugyanúgy megtalálhatók a modern sikerszámok, mint a trance, a techno, a minimal és a progresszív irányzatok.

Remélem találkozunk valamelyik bulimban a jövőben!

Üdvözöllek és csocsi:

Dj Manners

Címkék: zene olvasói
179 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KürtiT (Tromb74) 2011.10.25. 21:32:53

@Ernoke: Hehe. Nálam a malac fejes meg a marha lábszárcsontos arcok a nyerők. Ezt már nem is nevezném modorosnak, ez valami egészen más.

A Tyne folyó déli partja 2011.10.25. 21:44:29

@tff: ööö, ezt a kommentet sem értem:) odáig megvan, hogy "unalmas bölcsészzene", meg hogy "ha nem akarsz inni".
a többi értelmezhetetlen számomra. biztos a szintetikus izék hiánya miatt:)

KürtiT (Tromb74) 2011.10.25. 21:50:27

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): lazuljá mán!

Ez nem tudom miért DJ, de 0:30 környékén ez a pörformansz elgondolkodtató.
www.youtube.com/watch?v=bZP4Ugev82I

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.10.25. 22:01:57

@Brother Love: az egykorra az a mentségem, hogy az Emberi dolgok és a Keresztút albumokon tökéletesre fejlesztették végül a ritmusgitár- és a lábdobtémák összehangolását, és amg az Endre szövegei sem voltak annyira geilek. De tényleg, az a két album esküszöm tetszik:)

amúgy annyira nem is volt nagymellű:)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.10.25. 22:46:21

MRI-re menjetek! Az ottani DJ valami egész új irányzatot talált fel. A szívem ki szeretett volna jönni megtapsolni, csak hát az a fránya anatómia, ugyebár. (legközelebb viszek egy táblát és a lábujjamra akasztom, hogy "Panterát jáccá, k.cs.g!" :-)))))

Clubba menéses kalandok: péntek, szombat esti vonatok a főváros felé. A kispénzűek Oroszlányból eljutnak a megyeszékhelyre és a peronokon randalíroznak részegen. (...és még kérdi valaki miért fogy a nép) Az igazán kúl arcok a fővárosig mennek. Bőrszíntől függetlenül discos dress code plusz cigányhifi.
Odafönn Bahnhof, Hajógyári, ésatöbbi a célállomás.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.10.25. 23:05:24

@tff: Hát én nemtom. Öléggé sok itókát magamba kellett tolnom, hogy Tibi bácsit meg bírjam hallgatni (nem szarozzuk azt, amiről semmit se tudunk, ugyebár) onnantól meg már poén volt a vén alkesz tróger -mert ő is beivott istenesen- ahogy a nyálát csorgatta a harmadannyi idős bőcsészjánkákra az első sorokban(ez már pedofíliának számít?). Bár befigyelt egy "ha kezembe kerül egy pöttyöslaszti, tutira fejbehajítom" de valahogy sose gurult felém egy se.
BTW Dévényi úr ripacskodásban (vagy miben) magasan felülmúlja Kalapács Józsit. Azt, hogy Paksihoz képest hol áll a tabellán, még nem sikerült eldöntenem. Amíg nem "remesterelik", értsd: valaki mással újra felénekeltetik, a komplett zossiján életművet, sajna nem is fog kiderülni.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.10.25. 23:10:53

@KürtiT (Tromb74): Az ott egy android? Belőtték valamivel? Sérült az agya érzékelőközpontja? (Robert Carlyle a golyóval a fejében mekkora király volt már!)
Mijazisten???????
Megnyugtató, hogy országhatáron túl is legalább olyan cseszettül unalmasak és vénanyiszálósan cikik a lagzik, mint nálunk.

KürtiT (Tromb74) 2011.10.25. 23:12:01

@neccharisnyás útonálló: Nekem ez peremlakó verzióban működött. Péntek, Szombat Totalcar (még a Baross utcánál), Tilos az Á, Fekete Lyuk stb.
Hajnali programként 15 km gyaloglás vagy alvás a haveroknál. Gyakran kellett bakancsot cserélni, de valamiért imádtam ezeket a hajnali gyaloglásokat.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.10.25. 23:20:59

@KürtiT (Tromb74): Ja, ez az ő programjuk. Nekem is megvan a sajátom. Különben honnan tudnék róluk? Nálam hajnali vonatozás "maradj ébren, maradj ébren, ne Komáromnál szedjenek le" imádkozás, nyöszörgés. Bliccelő csövi nevelése, mert frásznak kell hepciáskodni a kallerral, mikor egyesek emberevő üzemmódban, nulla ingerküszöbbel vegetálnak. Ivott volna kevesebbet, lenne jegye és bukéja se az egész szerelvényt átható. Frászt hogy mindig mindenki rám vár a nemműködő dolog helyrepofozásával, mikor ők is meg tudnák csinálni.
Gyalogolni a Fehérvárin imádtam. Középen villamossínen (ugyse jár) így nem ütnek el az autók. Megfelelő társaság és hangulat esetén csilingelni a megállóknál.

2011.10.25. 23:25:09

@Nadiposzi:

Meg "büdös láb és büdös zokni, minden mode-os jöhet szopni", meg " a Duna partján döglött pocok, minden rocker szopni kocog" és hasonló rigmusok. Már fiatal korban kialakul ez a széthúzás, ez aaannyira tipikusan magyar. Nekünk Mohács kell!

KürtiT (Tromb74) 2011.10.25. 23:25:41

@neccharisnyás útonálló: A mi lagzink fasza volt. Rock n' roll banda tekerte hajnalig. Semmi vőfély meg szintis, vonatozós baszakodás. Mondjuk az öreg, vidéki rokonok nem is érezték át a hangulatot, de leszartuk.
Előtte persze meghallgattuk, hogy "igazából ez a hagyományok szerint úgy van". Hát ahány rokon, annyi verzió. Szóval inkább csak egy-két hagyományos dolgot vettünk bele, a program nagyobbik része a bulizást szolgálta.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.10.25. 23:29:23

@KürtiT (Tromb74): mindenfle házasságkötési affinitásomat nagyban csökkenti az az X darab lagzi, ahol eddig voltam. Utáltam. Igaz, most mindent utálok, inkább le is fekszem jól.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.10.25. 23:32:46

...de még előtte meghallgatom Smorgasbord-tól a The Eve of the Bords című örökbecsűt.

Deaaaaath
toooooood
Haraaaaaaaald
wheeeeere is the
Smorgasboooooord

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.10.25. 23:36:22

@tff: ugyan, wolverhamptoni tanulmányaim során az első dolog amit a helyiek megtanítottak nekem, az egy dal volt a West Brom szurkolóiról, az egyetlen szó amit értettem belőle, az a "wankers" volt.

KürtiT (Tromb74) 2011.10.25. 23:36:29

@Professor Pizka: :D Na tényleg ne nyafogjál! Nem az a férfi munka, hanem az előkészületek. Diplomácia felső fokon. :D

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.10.25. 23:49:38

@Professor Pizka: Na azért a folyamatosan ébren vagyunk 5 napig már nálam se játszik.
Ejj, pedig egyetem szorgalmi időszak kötelező kör letudva, irány a bulihely, hajnalban haza, kultúremberré vedlés - irány a szemináriumok, agyat pörgetni, mint a motolla, este ugyanez péntekig, 7végén meg alvás. Vizsgaidőszak előtti 2 hétben első rész annyiban változott, hogy egész éjszaka beadandó eszkábálás (10-15 oldal jelesre összejött) mindenféle serkentőszerekkel.
De 4 éjszaka volt a max. Durva, mikor az ember érzi, hogy valamibe konkrétan belehalhat. És az 5. éjszaka azt eredményezte volna.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.10.25. 23:53:42

@KürtiT (Tromb74): Eszembe jut ismerősöm aki konkrétan a leendő urával vitatkozott össze az esküvői zenén. Nagy hajbanda rajongó a drága. Jól nézett volna ki a dolog a középkori hercegnős-bajvívásos beöltözős összejövetel közepette.

KürtiT (Tromb74) 2011.10.26. 00:19:34

@neccharisnyás útonálló: Mi legalább egymással nem vitatkoztunk, kellett az energia a rokonokra. Egyébként ezt tényleg elég az életben egyszer végig csinálni. Alapvetően élveztem, de többet soha.

Ernoke 2011.10.26. 09:13:52

@KürtiT (Tromb74): nekem az Immortal a kedvencem, kész történet van minden képük mögött.:D a gyerekekről meg ez jutott eszembe, és ezzel elegánsan össze is hozom a poszt dj-témáját meg a black metalt:
www.youtube.com/watch?v=l24MRTxgvRE

KürtiT (Tromb74) 2011.10.26. 10:36:23

@Ernoke: Nagyon kemények a kiscsákók, majdnem összeszartam magam.

Az Immortalról meg fentebb linkeltem egy ügyes feldolgozást. :D
Na őket tényleg nem nagyon értem. Nem tudom, hogy félelmetesnek akarnak kinézni, vagy inkább karikatúra az egész. A zenéjük még hívásvárakoztatónak is elmenne, ezért az utóbbira gyanakszom.

Na, ez viszont életem leghosszabb 6 perce volt. külön pont jár a misfits-es sapkáért.
www.youtube.com/watch?v=-DU7zedzcBE&feature=related

És hogy a modoros összehasonlítgatás se maradjon el: Azért ezt egy hangszerrel még akkor se lehet eljátszani, ha a dadaizmus engedékeny keretein belűlre pozicionáljuk magunkat.
www.youtube.com/watch?v=mHr6gWFFa0U (vagy mégis?)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.10.26. 10:43:44

@KürtiT (Tromb74): amit a macska ilyen higgadtan kibír az nem igazi dadaizmus. Marinetti és Tzara forog a sírjában.

KürtiT (Tromb74) 2011.10.26. 11:14:12

@Professor Pizka: Marinetti inkáb a futurizmusról nevezetes.

Kedvencem 7:20-tól. Bár ezt se nevezném dadának.

www.youtube.com/watch?v=MqFMt296YdA

Ernoke 2011.10.26. 11:42:15

ehh, nagyon nem vágjátok a témát, az igazi dadaizmus ez
www.youtube.com/watch?v=I8Zi_G3sxU0
meg ez
www.youtube.com/watch?v=SeUQQnB5oOk

„Vegyetek újságot. Vegyetek ollót. Válasszatok ki az újságban egy olyan hosszú cikket, amilyen hosszúnak a költeményt szánjátok. Vágjátok ki a cikket. Gondosan vágjátok ki belőle a cikk szavait és az összest tegyétek bele egy zacskóba. Gyengéden rázzátok össze. Egymás után húzzátok ki a szavakat és olyan sorrendbe rakjátok le, amilyenben előjöttek. Lelkiismeretesen másoljátok le őket. A költemény rátok fog hasonlítani. Íme végletesen eredeti és elbűvölő érzékenységű íróvá váltok…”

de hát nem?:D a modern talking szerintem danielle steel könyvek lapjait vagdossa széjjel e célból, csokis tibi lehet megelégszik a Mucsaröcsögei Hírmondó egy-egy példányával.

KürtiT (Tromb74) 2011.10.26. 13:08:37

@Ernoke: Nem rosszak. Nálam Csokis Tibi nyert. Ott a látványban is nagyon errősen érvényesül a koncepció. A háttérben mozgolódó hölgyek meg konkrétan MEG VANNAK KOREOGRAFÁLVA. Viszont hiányolom az egészből a tréfátnemismerő komolyságot. Ennek hiányában pedig nem lehet igazán jól mulatni.

Folyt. Köv. (Hála a szűrőnek)

KürtiT (Tromb74) 2011.10.26. 13:23:15

Hibátlant csak a profik tudnak alkotni. Egyik kedvencem Ákos - A fénybe nézz című klipje (bocs Tibinyó). Ő róla tudjuk, hogy a legszárazabb prózát is felénekli, anélkül hogy egy előszó, egy igekötő, vagy esetleg egy tagmondatokat elválasztó vessző el lenne mismásolva. Ha Ly-t kell énekelni az véletlenül sem fog j-nek hangzani. Gond nélkül eldalol egy tetszőleges Btk. paragrafust (ez mondjuk vicc nélkül, tényleg profi dolog).

Na de a lényeg a klipben, a dal képi megfogalmazása. Ezen egy egész mérnökökből verbuvált kreatív team dolgozhatott. A fényt ugye annak hiányával lehet legjobban érzékeltetni. A klipben ezért sok az árnyék, hideg van, havazik meg kabátban is kell lenni. A tenger végtelenségét, meg az abban elvesző lelket a legjobban egy végtelen tengeren vesződő lélekkel érdemes bemutatni. A dalt, amit mindenhová hordasz magaddal egy aktatáskába kell berakni, mert nagyon fontos. Hogy ne legyen nagyon uncsi, ezért a tenger a klip 2/3-nál háborogni kezd. Rángatózik a kamera, kapaszkodni kell, gyors vágások stb. Aztán persze megmenekülvén az élet viharából, meg kell tapogatni a gyászoló szülőket(?). És ami a legfontosabb, bele kell nézni a fénybe jó hosszan.
A végére nem sok kérdés marad az emberben, minden korrektül meg van magyarázva. Komolyan, precízen.
Link is van:
www.youtube.com/watch?v=hG4uIE_yzlI

2011.10.26. 13:27:15

@KürtiT (Tromb74): életem meghatározó élménye volt, amikor a tv-ben az Omen együttes és Plitz Husi mesélték el, hogy készült a Vámpírváros c. dal klipje. A forgatásról meg voltak bevágott jelenetek.

KürtiT (Tromb74) 2011.10.26. 13:32:10

Bázzmeg Tibi! Ezzel megszenvedtem. Most már azt se lehet egy szóban leírni, amikor a szöveg olvasata ellentétes a jelentéstartalommal?
wááááááááááááááááááááááá!

KürtiT (Tromb74) 2011.10.26. 13:42:51

@Hadrian77: Kurva nagy az a klip. :D
Sokszor gondolkodtam már rajta, hogy mennyit kereshetnek a roncstelepek és elhagyott kőbányák biztonsági őrei a metál bandákon.
Egy rock banda gagyiságának a mértékegységét már régóta Videoklip/kőbányában határozom meg.
A frontemberek modorossága pedig egyenesen arányos a sziklára állási hajlandóságukkal.

2011.10.26. 13:47:13

@KürtiT (Tromb74): www.youtube.com/watch?v=LW5PGt3Z7PU

ez ugyan nem metál:) régi szép idők, a Nagy Feró volt a menedzserük:)

Édy, aki Endre 2011.10.26. 13:48:55

@Professor Pizka:

A "wanker"-t illetően: „What’s the difference between the manager of Barclays in a fight and Inspector Fowler having a conversation? One’s a warring banker, and the other’s a boring…” (Police Constable Keving Goody - Dilizsaruk)

Királyság! :)

KürtiT (Tromb74) 2011.10.26. 13:54:20

A Didzséknél a füllhallgató mérete egyenesen, a keverőpult (vagy mi) magassága pedig fordítottan arányos a tehetséggel. Számít még a T-shirt felirat inadekvátságának mértéke, meg az okosszemüveg szögletessége.

KürtiT (Tromb74) 2011.10.26. 14:00:33

@Hadrian77: Eszkalétőr? Aztakurva, aszem ma ez a dobogó teteje. Gratulálok! Ezt életemben nem hallottam.

Ernoke 2011.10.26. 14:26:47

@KürtiT (Tromb74): ez baromi szép, rég nem láttam szebbet! a tematikája viszont röhejes. az elején a szülőknél majdnem felnyihogtam, úgy állnak ott, mint egy beck klipben. Ákosban a profizmust és a tudatosságot értékelem, viszont a közhelyessége, semmitmondása és szájbarágóssága miatt "haragszom" rá. mert jó is lehetne, meglenne hozzá mindene, csak a tehetség hiányzik belőle...

A legjobb magyar klip abból a párból, amit ismerek, pedig a Szerelem a Belgától. Összeraktak pár pofonegyszerű dolgot egy óvodás hülyéskedésre, de annyira találóan, h 100x több tartalom van benne, mint Ákosban.

KürtiT (Tromb74) 2011.10.26. 14:48:44

@Ernoke: Ákos hihetetlenül profi, ehhez nem fér kétség. Piacképes lenne bárhol a világon. Csak hát ettől ez még nem dalszöveg és nem zene (persze az), kár érte.

Közben azzal szórakoztam, mi lenne ha...

Kovács Ákos:

Pont most múlik el. (pont)

Pont most múlik el.
Engedem, múljon el.
Felejtenem kell,
Nem Ő az egyetlen
Együtt ez nem megy,
Mert a szívünk nem egy.
Kicsit fáj a szívem,
akkor ez szerelem.

Elsuhan felettem
A remény madara.
Szerelmi bánatát
a remény tompítja.
Magamat nyugtatom,
Amíg ő is megpihen.
A menyország borába
Folytjuk bánatunk

Folytatnám én az álom kapcsolatot,
A szerelem mennyország.
De ha letekintek,
Az élet csúf racionalitás

Azóta mindig csak
Rád gondolok.
Elmúló menyország,
Távoli reménység.
Halványka fénysugár,
pislákol az is már.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.10.26. 14:48:45

az eszkalátÖrtŐl
megrendült a Föld
felcsendült a dal
egy győzedelmi dal
a számítógép lovagjai
eldöntöttek mindent
megírták a főprogramot
és győzedelmeskednek

2011.10.26. 14:55:05

@vészmadár (pica pica): ettől már 20 éve is röhögőgörcsöt kaptam:)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.10.26. 16:14:33

@KürtiT (Tromb74): nem ismerem a Nemzeti Dalnok életművét, de ha a többi száma is ilyen akkor ő lehet az új országimázs, kicsit másképp. Ha ezt a számot ugyanis kicsit megdolgozzuk, levesszük a dinamikai kilengéseket és hangyafasznyit lassítunk is rajta, akkor ideális alapot kapunk arra, hogy magyar széplányok sztriptízeljenek rá, amolyan playboy tévé stílusban. Valami jellegzetes magyar háttér (parasztház, skanzen, dunai gőzhajó) egy blur-szűrő a kamerára, és a kendermagos otthonkából szép lassan kivetkezik, és mire a dal vége felé jön a hangosodás, már csak egy szál magyar csipkebugyogóban vonaglik, pont a kamerába mosolyogva. Erre ez a tökéletes zene, mert szép lassú szintifutamok vannak benne, a kutya nem érti a szövegét, még magyarul sem, kívánni se lehetne jobbat. Arról nem beszélve, hány jó alakú magyar lányt mentenénk meg attól, hogy anal fisting jelenetekben szerepeljenek. Ez lenne a nemzeti értelemben is kulturált európai színvonalú magyar szoftpornó.

A dídzsék fülhallgató-szabályával kapcsolatban nem akarok én vitázni, csak észrevételként jegyzem meg (tisztelt bíróság) hogy azért többféle dídzsé van, a fehér izompólós kigyúrttól a gizdagyereken át a kövér és pattanásos Lajoskig, aki addig járt technika szakkörre, amíg először szavalóversenyt hangosított, végül dídzsé lett. Ezek mind másképp öltöznek.

2011.10.26. 16:20:36

@Professor Pizka: muszáj neked ötleteket adni?:) amúgy 98-02 időszakban volt ő kiemelt kulturális érték.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.10.26. 16:22:25

@Hadrian77: Miért? Tök szép lenne, ha mondjuk Borbás Marcsi ilyen zenére _dobná le a textilt_ :-)

2011.10.26. 16:25:20

@Professor Pizka: roppant lírai lenne, főleg ha még borral is locsolnák:)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.10.26. 16:29:09

@Hadrian77: ja csak előtte valamelyik mellére egy kis gyertyaviasszal fel kell rajzolni a CBA logóját negatívban, így amikor a fehér vászonpruszlik dévajul lesiklik róluk és a fejét elnyíló szájjal hátrahajtó Marcsin egy egy bajuszos, népviseletbe öltözött székely végigönt egy vájling pincehideg kadarkát, akkor a libabőrös keblen a vörösbor szépen kirajzolja, tekintettel a viasz hidrofób tulajdonságára.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.10.26. 16:49:57

@KürtiT (Tromb74):
Az haggyán! De ha mindez nem is klip, hanem csak egy sima promó vagy albumfotózás.
Nézés a semmibe is alap.
Ja, és tökjó, hogy az ex-faktorosok a kötelező karerősítő gyakorlatot Hammer Józsitól nyúlták. Hallod, Simon? Piszok kis tolvaj vagy. :-))))

KürtiT (Tromb74) 2011.10.26. 16:55:44

@Professor Pizka: Ezt a snittet most elképzeltem, és gyönyörű. Szerintem rendezned kéne. :D

2011.10.26. 17:12:07

@Professor Pizka: @KürtiT (Tromb74): a Lázár testvérek lennének a parádés kocsisok, akik elviszik a nagyságos asszonyt kocsikázni, folytatás az általad fentebb leírtak:)

El Topo (Sgt. Elias) 2011.10.26. 17:54:07

Nem akarlak elkedvetleníteni titeket, de Borbás Marcsi fölött nagyon csúnyán elszállt az idő vasfoga.

KürtiT (Tromb74) 2011.10.26. 17:59:04

@El Topo (Sgt. Elias): Ne légy már ünneprontó, te troll! Inkább mesélj valami ide passzoló pikáns sztorit!

2011.10.26. 19:21:05

@El Topo (Sgt. Elias): a sok bor meg étek inkább, amit a műsoraiban prezentált:)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.10.26. 20:42:47

@El Topo (Sgt. Elias): ugye nem kell elmondanom az alapviccet a moszkvai sztriptízbárról :-)

2011.10.26. 21:24:26

@Professor Pizka:

Na és a stratégiai pontokon szigetelőszalagot viselő lemezlovász hölgyekkel mi a helyzet? ne legyünk már ennyire hímsovének.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.10.26. 21:40:38

@tff: az a helyzet, hogy nem tudom mi velük a helyzet.

2011.10.26. 21:52:52

@Professor Pizka: lemezfelvételen vannak a Global Undergroundnál aztán mennek Ibizára, a profik ott nyomják:)

Bandibacsi34 2011.10.26. 21:54:31

Az viszont idegesito, hofy 3 oratol sz..r zenet adnak, hogy elhuzz a p..ba(mert ugye zaras van.. ).

2011.10.26. 22:09:42

@Professor Pizka:

www.mommo.hu/celeb/niki_belucci

@Bandibacsi34:
Vagy legalábbis punnyasztó zenéket: New York, Nézz az ég felé...

Meg a klasszikus, Izom Tibitől:

"egy ilyen fullos étteremben kellett őríznem a rendet a dunaparton, céges buli volt, ereszd el a hajam, kaja pia mindenlófasz, este 8kor kezdtek hajnali 5kor meg még mindig a pocsolyába léptemet dünnyögték merevrészegen a mikrofonba. egyszer csak az egyik pincér srác elkérte a mikrofont, h ő is mondhatna-e vmit. kérdezi a népet h hogy jól érzitek magatokat, azok válaszolnak egyszerre h jóól, ettetek eleget? ettüüünk, ittatok is? igeeen! na akkor miért nem húztok már haza a jó édes büdös picsába?"

2011.10.26. 22:21:50

@Hadrian77:

Na azért vegyük figyelembe az akkori korszellemet is, az Escalator a nagy számítógépes bumm idején jelent meg, amikor minden valamirevaló tizenéves pöcsös éjszakákon át zúzta gépi kódban a C64-et, a CoVboy posta jelentette a lelki-szellemi táplálékot, a C64 és a Plus4 tábor közötti ellenségeskedés meg kenterben verte akármelyik mai Üllői úti rangadó harmadik félidejét.
Szóval akkor azért volt egy fílingje ennek az Escalator dolognak. Nekem pl. a mai napig megvan az összes kazettájuk. Jó, izé, csak a letűnt fiatalság emlékére... De az Ossiánt már azért én is a botlásaim között tartom számon. :)

2011.10.26. 22:25:51

@tff: botlások sora az élet:) De azért a "gyémántot csak a gyémánt vágja" nagy bölcsesség!;)

sdani 2011.10.27. 01:55:49

@Hadrian77: ha esetleg azt gondoltad volna, hogy ez a vonal kihal a 90es evek kozepen, akkor tevedsz. Ugyan a stilus kicsit evolvalodott, de a cucc es a feeling ugyan az:
www.youtube.com/watch?v=6ZvpxEB8354

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.10.27. 07:09:36

@Hadrian77: nekem a kedvenc ossian-rímem a régi nagy albumokról:

Üres szobákban alszom, ott ahol az este ér
Azért s addig élek, míg begyúl a FÉNY
Nem zavar, hogy semmim sincs és senki se vár (ooooh)
Ezért adtam mindenem..."

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.10.27. 08:12:21

@tff: szép lyány, még a szeme se áll jól :-)

2011.10.27. 08:24:41

@sdani: na jó, de ebben van gitár is, nem csak tiszta gépi zene:) ennek a vonalnak végül is a Kraftwerk a legnagyobbja:)

@vészmadár (pica pica): most idézni akartam az őrültek háza számból de csak az jut eszembe, hogy a "metál kezelést nem bírja senki":)

Nadiposzi (törölt) 2011.10.27. 09:02:21

Elektromos frázis a testem,
Hangerő a lelkem,
A fémzene déééémona
Vasmarkában tart...
Nem enged el!!!
(Az elsősorban az lehet hogy fázis, de én anno így énekeltem, úgyhogy hagyománytiszteletből ennél maradok. Amúgy ezek megbízható panelekből tákolt metál szövegek simán verik Ákost.)
Tudtátok h. Kalapács Józsi szövegírója Horváth Attila volt, akinek egy rovata is futott a Metal Hammerben vidéki zenekaroknak, "Hogyan írjunk metál szöveget" címmel; nos a mester emellett a Királynak is írt dalokat, így olyan slágerek is fűződnek a nevéhez, mint az Egy jó asszony mindent megbocsájt.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.10.27. 10:07:01

@Hadrian77: Ezt esküszöm, hogy "metélkezés"-nek olvastam!

2011.10.27. 10:11:40

@altoid: ez valami freudi reflex lehet...

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.10.27. 10:15:26

@altoid: igen. azok nagyon tudják ám a (circum)csíziót.

@Nadiposzi: a metálhammerbe írt egyszer az egyik gimis évfolyamtársam, aki ebből az alkalomból egy hétig a föld fölött lebegett.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.10.27. 10:22:27

@Professor Pizka: én személyesen vettem részt, meghívásos alapon az egyik havi hangpróbán, azaz a hónap 20 új, legjobb albumának értékelésén, ahol mindig a szerkesztő/író gárda + egy vendég vett részt. Az Ossian akkori új albuma, a Fémzene apropóján lettem meghívva, mint (szégyen ezt ma már leírni) az Ossian zenekar legismertebb pécsi rajongója, hivatalos rajongóiklub-tag.

10 pontot adtam végül az albumra, de csalás volt, mert csak a nyitányt, az Amikor még-et és a Pokolnál hangosabbat hallgattuk meg... szval ma már csak 9 pont lenne.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.10.27. 10:26:02

@vészmadár (pica pica): derékig érő haj, horrorpóló és farmerdzseki is volt?

Nadiposzi (törölt) 2011.10.27. 10:27:34

@Professor Pizka:
Hasonló katarzis lehetett személyre szabott JEEEEE-t kapni Nagy Ferótól.

2011.10.27. 10:31:05

@vészmadár (pica pica): Pokolnál hangosabb, mi? Van valami csóringer banda, a Manowar, azoknak meg a Louder than hell a számcímet:)

Nadiposzi (törölt) 2011.10.27. 10:32:52

@vészmadár (pica pica):
Ó, mik ki nem derülnek. Lehet hogy romantikus hangulatodban egy-két üveg bor mellett lekucorodtok Esztereddel a hifi elé, és a sötétben összekapaszkodva, kinyújtott karjaitokban egy pislákoló öngyújtóval, az imbolygó lángocskák fényénél énekelitek az éjféli lányt.

mrbateman 2011.10.27. 10:37:53

@Professor Pizka: viccelsz? szerintem még most is fehér, magasszárú (röviden: rokkerpuma) pumában nyomja, felülre meg egybarna szakiköpeny, oszt indulhat a gyakorlati oktatás!:-)

Amúgy hamár metál, amitől kifordul a gyomrom - nem tudom a T. kollegák, hogy vannak ezzel - az az érzelmes rockballadák (nem tudom hogy híjják a műfajt)...ez az amikor 15 perces számok vannak, szentimentális szövegekkel (jó esetben angol, azt legalább nem értem tökéletesen) önmagukhoz képest lágy zenével, persze kemény betétekkel.
Az egésznek az üzenete, h. kibaszottul kemény csávók vagyunk amúgy, de azért nekünk is van szívünk és érzelmeink és néha jólesik a romantika!
Phöjj!

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.10.27. 10:40:35

@mrbateman: Na azért a Guns'n Roses-nek volt egy két jobb dobása is a műfajban!

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.10.27. 10:41:14

@Nadiposzi: ahogy a jó öreg Ozzy mondaná: let me see your fuckin' cigarette lighters!

@mrbateman: bazeg most elkezdtem fütyörészni a winds of change-t :-)
Rokkerpuma? Akkor ez régebbi évjárat, mert nincs szimatszatyor :-)

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.10.27. 10:46:01

Asszem már volt, de ha valaki még nem ismeri: Smoke on the water japánul!

www.youtube.com/watch?v=M1A9rYIVHyM

mrbateman 2011.10.27. 10:48:13

@altoid: @Professor Pizka:
Ja tényleg ezek is ebbe a kategóriába esnek, ezeket már annyit hallottam, h. nem is bántja a fülemet.
Nekem egy konkrét élményem a 96/97-es szilveszteri házibuliról van, ahol osztálytársam volt olyan kedves és asszem Manowar szövegeket elemzett, abban voltak ilyen geil szerzemények.

2011.10.27. 10:53:47

@mrbateman: Manowar egy az egyben harcolunk meghalunk epikus téma metál feldolgozásban:)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.10.27. 11:41:51

@Hadrian77:

"Gods made heavy metal and they saw that it was good
They said to play it louder than hell, we promised that we would
When losers say it's over with you know that it's a lie
Gods made heavy metal and it"s never gonna die"

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.10.27. 11:44:43

@Nadiposzi: ennél is gázabb, hogy az éjféli lány az első dal volt, amit a bandámmal megtanultuk, a mai napig kb. 750 alkalommal énekeltem próbákon és koncerteken. Eszterem imádja az ilyen zenéket ma is, és tulképp én is szívesen elhallgatom, bebaszva meg teljes komolysággal üvöltöm, hogy "rocker vagyok, vállalom"

hehe

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.10.27. 11:47:08

@mrbateman: a bed of roses az ilyen, és a slashnek a dadzserolt haja lobog a kanzaszi szélben

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.10.27. 11:47:24

@mrbateman: el vagy tévedve, én főleg elméletet tanítok, és környezetvédelmi méréstechnikát és laborgyakorlatot, az inkább fehér köpenyes. És nincs már hosszú hajam, szörnyecskés pólóim sem. általában farmer-deszkás cipő-egyszínűpóló-bőrdzseki dresszben szelek, télen erre pulcsi vagy kapucnis, alá meg (gáz, tudom, de) tapadós harisnyagatya (jéger vagy mi a neve), mert lábról-pöcsről fázós vagyok:)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.10.27. 11:58:19

@mrbateman: a műfaj egyik koronázatlan királya asaját falujában Is alig ismert Bőrgönc zenekar "Szeretlek mert hátulról szeretni jó" c. dala., illetve ugyanettőla formációtól a "suck a beaver for my sake" c. opus. a szerzőjük nevét fedje most balladai homály.

mrbateman 2011.10.27. 12:04:15

@vészmadár (pica pica): Szóval te vagy!
Van valami művészneved, amivel fellépsz a Zrínyiben...gondolom nem Szarkaváryként nyomod!:-)
Mondjuk Jason, a komlói Black Diamond basszerosa!:-)

2011.10.27. 12:05:00

@Blassius: tears of the dragon:P

2011.10.27. 12:23:05

@vészmadár (pica pica): "bőrdzseki dresszben szelek"
Pitralon is játszik?

2011.10.27. 12:35:11

@vészmadár (pica pica): leánykori nevén route 66:)

Egy találós kérdés, amit egy rockernek vágni kell:
www.youtube.com/watch?v=PLkPuu2PAzM

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.10.27. 16:28:45

@Nadiposzi: Én azt nem tudom, hogy a Vadon János, akinek sikerült néhány fülbe beragadó nótát összehoznia Józsinak az ezredfordulón, az az a bohóc, aki a pirostelós reklámokban ripacskodik Balázzsal?

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.10.27. 16:33:03

@mrbateman: Egyem a szíved! PMS idején csak olyat bírok meghallgatni! Kívánja a fülem! :-)))

2011.10.27. 17:17:46

@neccharisnyás útonálló: az bazz, a télapó akciócsoport óta elég mélyre süllyedt...

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.10.27. 17:20:12

@Hadrian77: A peták nagy úr. Biztos? Ez gáz. Pedig mérföldekkel jobbak a nóták, mint amiket Barbaró szerencsétlenkedett össze, akitől pedig azért el kellene várni bizonyos szintet.

KürtiT (Tromb74) 2011.10.27. 18:03:34

@Hadrian77: Milyen kérdés má'. Lemmy az Isten.

KürtiT (Tromb74) 2011.10.27. 18:07:29

@Hadrian77: Wehe. És tényleg, pedig csak a vidijó címét olvastam. :D :D :D

AdamBast · http://soundcloud.com/adambast 2011.11.10. 19:52:55

"pecsételte meg"
köszi, ezen nagyot röhögtem!
süti beállítások módosítása