Hungarikum II.

2011/01/18. - írta: Modor Tibi

"Történelmünk kezdetétől nagyok voltunk, s híresek" - beszarok. Akkor kezdjük elölről: általános iskola, első osztály. Na, szóval ott valahol a sztyeppéken, a tundrán meg valahol Ázsia közepén éldegélünk. Halászó-vadászó-gyűjtögető életmóddal, nem szégyen az. Kala, veszi, keszi, veri. Vándornép, vándoroltunk - hát pont Nyugat felé. Keveredtünk közben más népekkel, megtanítottak minket rendesen kommunkálni, ruházkodni, lovagolni, így már rabolni is tudtunk. Ezt a magyar történetírás kissé eufemisztikusan kalandozásnak nevezi. Na de annyira nem voltunk nagylegények, mert egyszer csak hopp - bekergettek minket ide a Kárpát-medencébe. És mivel ez pont egy lakatlan terület volt, hát ittmaradtunk - mentünk volna tovább is, de hát ott már emberek laktak.

Szóval ellenállás nélkül letelepedtünk, a lakatlan területen élő őshonos szláv népesség pedig megtanított minket rendes házat építeni, földet művelni, gazdálkodni - ahogy itt az Európában már régóta bevett szokás volt. Mai szókészletünk 80%-át akkor szereztük, nem csoda, hogy annyi közös kifejezésünk van.

Na nekik - meg persze a közben betelepített németeknek - köszönhetően aztán valahogy kifehéredett, egész európai formát öltött ez a kis ázsiai lovasnép.

Volt pár nagyobb királyunk, de hát ők is leginkább csak abban jeleskedtek, hogy forró ólommal töltögették egymás fülét meg hadakoztak. Persze nehogy abba a kényszerképzetbe essünk, hogy ezek magyar királyok voltak, dehogyis. Egyrészt az összes itt lévő népnek, nemzetnek a királyai voltak, ráadásul akkor még úgyse volt kialakult nemzettudat. Az egyszeri parasztnak fogalma se volt róla, hogy milyen nyelven beszél, meg hogy ő micsoda is. A mindenkori magyar királyt pedig nemzetiségtől függetlenül támogatták a horvát, román, szlovák nemesek. Szóval ez egy latin nyelvű - amúgy meglehetősen elmaradott - ország volt itt, néhány sikeresnek mondható hadjárattal.

És hamarosan Magyarország mint olyan, de facto megszűnt létezni évszázadokra, kész! Ne hitegessük magunkat, hogy itt volt bármiféle jogfolytonosság. Lett itt Oszmán Birodalom, Erdélyi Fejedelemség, na meg valami Magyar Királyságnak csúfolt osztrák hűbérbirtok - ami kvázi a mai Szlovákiának feleltethető meg. Igazából szegény tót atyafiak is csak annak a pár évnek köszönhetik, hogy mi egyáltalán megjelenhettünk ott. És Erdély se volt soha magyar. Az akkor is független volt, de inkább román és szász.

No de rengeteg előnnyel járt ez az állapot is: a törökök csodálatos értékekkel gazdagították kultúránkat - a derék szlovákoktól pedig eltanulhattuk végre a kürtőskalács és a sör készítésének csínját-bínját, és hát tovább szépülhetett-szőkülhetett a kis kurtalábú magyar! Dugovics Titusz ugye szerbhorvát volt, de nem is létezett igazából. A déli harangszó is hatalmas kamu, köze nincs hozzánk. Egy kutató erre áldozta az egész életét, hogy a vatikáni levéltárakban megbizonyosodhasson erről. Ja, és Zrínyi egyáltalán nem volt magyar, hiszen horvát volt. A magyarul írt művei ne tévesszenek meg, attól még a horvátok is magukénak vallják, teljes joggal. Balassa Valentin felvidéki szlovák, az ő versein is lehet érezni, hogy milyen egyszerű kis konyhanyelvünk volt már akkor is, amit ő is rosszul beszélt.

Figyelem: Magyarországról még mindig nem beszélhetünk - ezután meg főleg nem, mert Buda visszafoglalása után Ausztria lettünk. Bár az is maradhattunk volna..! A német lett a hivatalos nyelv, magyar még mindig sehol. Egyre inkább kezdett felvirágozni az ország, de persze ez is a betelepülőknek volt köszönhető. Minden valamirevaló gyáros és mesterember külhonban látta még meg a napvilágot - már akkor is.

Persze aztán más se kellett nekünk, mint a nemzetek ébredése, nacionalista mozgalmak, ilyenek. Na itt vétettünk hatalmasat, mert annyira elnyomtuk az összes nemzetiségünket korábban 800 évig (úgy, hogy közben Magyarország se létezett ráadásul), hogy azonnal ellenünk fordultak, majd utána is. A forradalom egy kis hőbörgés volt az esőben, a szabadságharcban meg ötvenfős zászlóaljakkal próbálkoztunk. Operetthadsereg. Nem csoda, hogy azonnal, röhögve elpicsáztak minket. Egyedül megalkuvó, sikamlós természetünknek köszönhetjük, hogy valahogy kiegyeztek velünk aztán a Habszburgok - utána meg módszeresen kifosztottuk a kincstárukat: a mai napig is azt mutogatjuk a külföldieknek, amit ők építettek nekünk a folyamatos zsarolás miatt. Hitlernek egyben igaza volt: szégyen, hogy a Duna legszebb gyöngyét barbár hunok bitorolják.

Ja igen: tetszik vagy nem, Magyarország amúgy 1920 óta létezik, becsüljük meg, hogy ezt is kibulizták nekünk. Ami előtte volt, azt nem csoda, hogy a környező népek egy teljesen különböző, mára már megszűnt országként emlegetik: Uhorszkó, Uherskó meg anyám kínja - a mait meg Magyarszkóként. Hiszen a régi közös volt - mindannyiunké -, ami ugyanannyira volt az övék, mint a mienk. Persze ettől még közben leigáztuk és üldöztük őket, hiszen a bankjegyeken is minden szinte csak magyarul volt feltüntetve, és bizony az iskolában kötelező lett a magyar nyelv oktatása is a nemzetiségi nyelvek után. Hallottam szlovák haveromtól, a nagyapja mesélte neki, hogy az ő apját az iskolában folyton verte a magyar Neuwirth atya, mert nem tudott rendesen magyarul. És bizony a seregben ki kellett állniok mindenki elé, és szavalni, hogy "a knédli nem étel, a tót nem ember!"

Na, szóval annak rendje s módja szerint a rossz oldalra álltunk, a románok meg meg sem álltak Budapestig. Csakis az Antant jóindulatának köszönhetjük, hogy megúsztuk ennyivel, mert itt ma te meg én buna ziuát köszönnénk egymásnak, ha rajtunk múlik. Amúgy pofátlanság, hogy nem adjuk vissza nekik a Gozsdu-udvart. És ezek után még van képünk Erdélyért sírni, mi? Melyik angol tüntet manapság Indiáért, hm?

Ezután pedig ahelyett, hogy nyugton megültünk volna a seggünkön, nekiálltunk emberkedni. Testnevelés, leventék, király nélküli királyság, beszarok. Innen egyenes út vezetett a pokolba - ahelyett, hogy kibekkeljük ügyesen, mint a csehek mondjuk. Na, hát meg is kaptuk, amit megérdemeltünk. Tudod, sírni meg magunkat sajnáltatni mindig könnyű, de szerinted véletlen, hogy ezt a kis népet mindenki, mintha összebeszéltek volna, kurvára utálja - nemcsak a környéken? Gondolkozz már ezen egy kicsit. Nem kéne lassan már magunkban keresni a hibát így ezer év után?

Na, aztán jöttek a szocik, erre megint kellett a hőbörgés. Meg is kaptuk a beosztásunkat a ruszkiktól, egy hét alatt hazazavartak mindenkit. Amúgy nekem ne mondd, hogy az tiszta forradalom volt. Nagyapám mesélt dolgokat. Meglincselték az összes, frissen besorozott kiskatonát, kiengedték a börtönökből a köztörvényeseket meg a nyilasokat - szóval mocskos dolgok ezek. Most meg ezeket ünnepeljük. Amúgy akkor is hány ember csinálta ezt a nagy és szent forradalmat? Ötszáz? Ezer? A rendes, normális többség meg otthon rettegett és attól fosott, hogy mikor töri rá az ajtót a csőcselék. Mindegy, arra jó volt, hogy a maradék értelmiséget is kiűzzük az országból.

És ezután jöttek a legszebb évek, mondanak, amit akarnak. Kiszámíthatóság volt, rend és munka. És voltak sportsikerek, akármennyire is gyökérlábúztuk a Tichyt meg az Albert Flórit. Akkor még egy Fradinak, Honvédnak, Vasasnak komoly neve volt Európában. Persze a bunkómagyar-mentalitás akkor is megvolt az emberekben, de hát mikor nem? Külpolitikai sikerélményeink nem nagyon voltak továbbra sem. Minisztereinkkel ott törölték fel a padlót világszerte, ahol nem szégyellték. Meg is érdemeltük.

Most pedig? Tönkretettek ezek mindent. Tudod, ki a hazaáruló? Aki beszólt az oroszoknak, az! Hogy ide nem kell az orosz tőke! Az oroszok - kérlek szépen - felajánlották nekünk, hogy az államadósság fejében megépítenek három, azaz három metróvonalat. De nekünk az nem kellett. Az Antallnak felajánlották, hogy elengedik az ÖSSZES államadósságunkat. De ő csak csóválta a fejét. Kádárnak felajánlották, hogy visszaadják Erdélyt csak úgy. Ő is csak rázta a fejét, hogy nem kell, jó az ott. Igaza is volt, ez a nép 800 éve nem nyert csatát!

De hát nem tanultunk semmiből. Még mindig csak pofonokért járunk Brüsszelbe. Meg gyomrosokért. Úgyhogy nagyon örülök, ha akad még egy-két haladó gondolkodó meg művész Nyugaton, aki disszidensként még tartja a lelket Európában, és fel meri emelni a szavát. Hátha elhiszik, hogy vannak még normálisak közöttünk. Hátha.

185 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sTormy 2011.01.18. 23:48:14

Ú, baszki, mi lesz itt ebből...

nadivereb 2011.01.18. 23:52:49

Jaj, de kár, hogy mennem kell aludni a holnapi vizsga miatt, nagyon megnézném a népreakciót, ha ez címoldalra kerül.

Egyébként ez olyan töménységű, hogy már nekem is viszket a tenyerem tőle, pedig bennem aztán nem szokik buzogni a nacionalista vér.

vincere 2011.01.18. 23:58:28

ez nagyon szép volt, Tibor, köszönjük a betelepített németek nevében is.

egy nyugati disszidens

(úristen, mit fogsz te ezért kapni...)

II. Krauser 2011.01.19. 00:00:05

Itt vér fog folyni, és a fő flémerek azok lesznek, akiknek fel sem tűnik, melyik blogon vannak :D

Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2011.01.19. 00:01:13

jajaj, ha ez index címlap lesz...! kíváncsi leszek hányan értik meg a posztot:) amúgy nagyon jó.

Gudea enszi · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2011.01.19. 00:08:48

Ez nagyon elnök! Ebben nincs semmi üresjárat, mégcsak nem ütős mondat se. Odabasz.

McH 2011.01.19. 00:14:37

Húú, ez kegyetlenül tömény, nadiverebhez csatlakozom, nekem is viszketett a tenyerem, aztán felnéztem és rájöttem, hogy Modoroson vagyok. :D

Virtuális Tibi bábukat fognak égetni. :D

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2011.01.19. 00:15:28

ez lesz az első ponton az ipolyi hídon tibikém!

migueldiez 2011.01.19. 00:25:26

Mitmongyak, nekem úgy is megugrott a vérnyomásom egy pillanatra, hogy tudtam, hol vagyok.
Precíz, aprólékos és alapos letisztult, tömény zsenialitás / élvezet.
Ha eddig nem verték rátok az ajtót - pedig már ért a pofon sokszor - holnap lesz nemulass! De hát mit várhatunk, én is a Zsindexről jöttem ide".

Ja, meg szerintem "ilyen állat nincs is". Ezt még el akartam mondani.

Carambolo 2011.01.19. 01:12:32

azon gondolkodom, hogy melyik mondatot tenném a címlapra... sok van, amelyik nagyon üt.

ezt? "Magyarország amúgy 1920 óta létezik, becsüljük meg, hogy ezt is kibulizták nekünk"

RÁMBÓGECI 2011.01.19. 01:42:48

talán...

csak azért van még magyar ebben a szarban, -ami a jelen világunk- mert csak az efféle emberi tartásától megfosztott, évszázadok alatt kontraszelektált hígfos-anyag tud még elkeveredni, amiből téged is "gyúrtak" tibike

ragnarök, vagy kali-yuga
egyre megy
úgy is túl fogjuk élni...

RÁMBÓGECI 2011.01.19. 02:05:18

egyébként meg ez tényleg modorosság a köbön:

egy adott nemzet nyelvén és kultúráján szocializálódva ócsárolni önmagát a nemzetet, minden vélt és valós értékével pusztán a célból, hogy valamiféle eredményt elérjünk

az előjel már nem számít

a korábban felvázolt 4 művésztípust kiegészíteném a
"-1." vagy "0." típussal:

a hatásvadász, provokáló blogtibik:

virtuálisan szelektálódott, orálisan fixált szellemi háremük "elismeréséért" bármit megtenni képes, egzisztenciálisan meghasonlott periférikus rabszolga-entitások, melyek a tellurikus erőktől megfosztott cyber-dimenziójukban csak az általuk gerjesztett "ösztön nő"-frusztráltságból tudnak erőt meríteni önmaguk fenntartható projektálásához

azaz a médigeci legalja

migueldiez 2011.01.19. 02:16:44

Az "Operetthadsereg" kifejezés megalkotása, az 1848-'49-es szabadságharcra alkalmazva, olyannyira egyedi,
hogy akár egy új médiatörténeti vonatkoztatási pont lehet még belőle, amely lekörözi a méltán hírhedt "bőgatyásfütyülősbarackos" - beszólást.
Nagy jövőt és fényes karriert jósolok még ennek, leszel te még Tibi az Echo és a Hír tévében emlegetve,
meg ahogy a török gyerekeket Hunyadival / angolszász kultúrkörben zsákos ember, "tisztességes pógáremberek" fogják rémisztgetni az elaludni nem akaró gyermekeiket veled, le is veszem a kezem róllad.

Hintz ezredes 2011.01.19. 02:37:29

A szokásos Fejbőr-idézet (eredetileg persze Ballagó Idő) ott figyel az elején...

migueldiez 2011.01.19. 03:47:44

Bátorkodtam szárnypróbálgatásként ezt a stílusgyakorlatot összeütni (szándékoltam sok csúsztatást / önelletnmondást / következetlenséget tartalmaz, de a rendszeresen idejáróknak gondolom nem kell megmagyarázni. "Ne a tükröt okold..." stb. extramodorosság.)

Hungarikum 2.1
Budapesti városnézés.

"De menj körbe Budapesten. Tessék.
Voltak vendégeim, tudom, miről beszélek, hidd el. A Budai Várba elmész, az mind
német kereskedők házai - meg Óbuda is ilyen amúgy. Nem Aquincum, ne jópofáskodj, de amúgy igen, ha már itt tartunk, már a rómaiak olyan csatorna rendszert építettek ide, amilyen azután sem volt jó sokáig, esse tudtad?
A Mátyás templom, hát arról sem gondolod, hogy a lóról leszálltak a magyar szakemberek és mindjárt nekiláttak és megtervezték?
Csomó mindent, amit ma mutogatunk a külföldieknek, még kétszáz éve sincsenek, szinte minden akkor épült. A mileneumkor.

Az Opera. Azt vágod. hogy az a bécsi koppintása, direkt kisebbre csinálták nekünk, a Ferencjóska kiadta parancsba, hogy csak kisebb lehet. Mondjuk ott nagyobb tisztaság van, ha körülnézel a sógoréknál, ezt csak mondom.

Lánchíd. Most komolyan azt hitted, a Clark Ádám, az magyar név? Meg a Verne Gyula is , persze, ja. A Széchenyi meg pénzelte az egészet, nem ő tervezte, ez is amúgy olyan mítosz, hogy rögtön hozzá kötik. Ugyanaz, mint ma, nézd meg a mai újzsélandon, kifizetik a sok zsetont és más fölépíti nekik azt és úgy, ahogy megrendelik, és olyan is, csupa rózsaszín meg hupilila, jajvörös, MEG aranyszínű, nem is mondom, mer' felidegelem magam.

Meg Iparművészeti Múzeum, Lechner Ödön, Parlament, Steind Imre, Semmi gond nincs ezzel, velük, érted, nekem is vannak barátaim akik...

De most komolyan, mondjál egyvalamit, ami az elmúlt húsz évben indult és jól néz ki.
Nemzeti, Müpa, Lágymányosi híd? Különbet sz...rok. Ki?! Ja, Makovecz, ismerjük, kösz. Rakok egy szárnyat az épületre, oszt jól van.

Hogy legfeljebb elviszed egy étterembe őket? Magyar konyha?
Ja rétes mákos diós beigli karácsonykor,. Akkor ajánlom, hogy ugorj át Bécsbe, csudát fogsz látni, mik lesznek a pultban a Sacher-szelet mellett, ja, oda _strudel_ lesz írva Ja igen, akkor már mondom azt is, a rántott szeletet - magyarul Wienerschnitzel, hehe - sem mi találtuk ki, de remélem nem döntöttem romokba a hitedet. Palacsinta, eleve, ja, az külön ironikus, hogy "Gundel", hehe, ééérted. Nincs ezzel semmi bajom. Ha már itt tartunk, a flódnit. Semmi gond nincs ezzel, félre ne érts, itt van Európa legnagyobb Zsinagógája,
és itt kapod Közép-Európában legjobb sólettot, a Klauzál tér sarkán. Kis, kockás terítős asztalon, szervírozzák neked. (Egyik haveromtól hallottam, az ős ismerőse, beszállítója mondta, hogy a Parlamentbe is onnan vittek rendelésre, azt nem mondhatta meg, hogy kinek.)
Vittem pikkszalámit, a vendéglátóimnak, hogy "Ungarise specialitét". Udvariasan, úriember módjára, ugyan kicsit kényszeredetten ették, de mikor benéztem a hüttőszekrénybe -fridzsider - hidd el, nem fogyott az, aztán a végén énnekem kellet megennem az egészet.
Töltött káposzta. Látszik, hogy te is csak Nyugatra utazol, keletebbre nem jártál.
Meg eleve a paprika, hát asse a kalandozó magyarok hozták be, megsúgom neked.
Nézd meg a környező országok konyháját, mind onnan lett összeszedve. Rácponty. Tessék.
Mi? Hogy Rácfürdő? Aszitted már mi? Meg a Gül Baba türbéje, meg minden. Akkor már az eszpresszókávé is magyar, nem? Fürdők, azt a törökök honosították meg hülyegyerek.

A magyar lányok. Ez a minden'vivő kártya, mindig ezzel jönnek, mi? Mos' komolyan, ez?Hát persze, nem titok, olvasztótégely ez itt, a Kárpát medence. Hát de most miért, nincs ezzel semmi baj.
Csak itt verjük a mellünket, feltalálók, Nobel díjasok, meg minden. Magyar Géniusz. Hidrogénbomba, persze. Büszkék is lehetünk rá. Beszéled a hülyeségeket. Várjál, egymás szavát nem hallani
Meg ezek a helikopterek is itt kőröznek, a tüzijáték meg az uniós elnökség miatt, nem lehet itt élni. Na, el is köszönök, beugrom ide a henteshez, egy kis körömért, meg egy kis disznótorosért, kis paprikával - abba' van a vitamin. Meg elfér egy fröccs is - semmi extra,száraz fehér, szóda, kész. Szevasz."

doszy 2011.01.19. 06:22:54

Csak egy dolgot hiányolok a végéről:
- Hát persze, Lajos bá. Kér még egy fröccsöt?
:)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.01.19. 07:22:55

Szép elméleti gyakorlat, ám ilyen tisztán a típus nem létezik, véleményét tompítandó, elő szokott venni egy-két hőst, aki "azért tényleg komolyan ott volt" és úgy véli, hogy így már nem olyan durva a véleménye.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.19. 07:24:13

kicsit sírva is fakadtam. Különösen tetszett a lakatalan területen élő őshonos szlávok képe.

Ez kb. olyan jó volt, mint ahogy Dudi szokta összefoglalni a Da Vinci-kódot: Krisztus nemcsak hogy nem létezett, de nős is volt.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.19. 07:26:19

@Professor Pizka: annyiban még vegyes a kép, hogy vannak az állításai között merev hülyeségek (lakatlan földön élő szlovákok, stb.) és vannak tényszerűen igaz állítások (déli harangszó). az egy más kérdés, hogy a nemzettudat szempontjából nem számít, hogy Mátyás román volt-e, vagy hogy Széchenyi István főleg a németet kultiválta.

vén betyár 2011.01.19. 07:54:35

Azt aaaaaaaaa! Nagyon jó kis poszt, a szokásos színvonalon, így ébredés után. Gratula, és köszönjük a szerzőnek!
@migueldiez: Micsoda hozzászólások!:)Zseniális!:)

Mert
"Borneo és Celebesz
Magyar volt és magyar lesz!"

2011.01.19. 08:02:21

Ez gyönyörű, de mi lesz itt hamarosan! :)

És egyáltalán! Mi is az, hogy magyar! Ki a fene az a tiszta, nagy magyar! Itt volt tatár-török, német, szlovák, román - megbaszták azt nagy magyar ősét mindenkinek!

Meg a Nobel-díjasaink! Alig van közöttük, aki itthon érvényesült volna, ahogyan az atomtudósok is! Aki valamit letett a 'zasztalra, az mind külföldön volt sikeres!

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.19. 08:14:45

@Brother Love: igazából nekem ez egy régi definíciós problémám, hogy tulajdonképp a nemzettudat mi a bánatból táplálkozik, ki számít egy nép tagjának, már azon túl, hogy ő saját szájával kijelenti, hogy mondjuk bolgár vagyok. Mert nyilván nem jelentheti azt, hogy "6000+ évvel ezelőtt ugyanazon tábortűz mellett üldögélő törzs egyenes ági, keveretlen leszármazottai", ilyen alapon nincs olyan, aki magyar (sőt, nincsenek keveretlen népek, vagy nagyon ritkák). De akkor meg mi a bánatot jelent magyarnak lenni? Nem állampolgárság, nem vérvonal, nem beszélt nyelv, akkor mi a túró? Szval érdekes terület ez, és nem hiszem, hogy valaha pontosan definiálni lehetne.

2011.01.19. 08:19:53

Na most aztán bele törlöted a kutyaszaros cipődet a Brüsszelben kiterített szőnyegbe:)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.01.19. 08:20:54

@vészmadár (pica pica): a *jellemző felfogás szerint* általában az magyar, aki annak vallja magát, tud magyarul, és fehér bőrű :)

Mitya Ivanov 2011.01.19. 08:21:46

bazmeg !4négy
sajnos dolgoznom kell, de majd távolról figyelem az eseményeket
ja annyit még hogy ez egy köcsög panelproli, vagy Mátyásdombi lakos
http://hu.wikipedia.org/wiki/Mátyásdomb_(Magyarország)

2011.01.19. 08:21:57

Egyéb iránt hozzáfűzném, hogy Aba Sámuel kabar származású és izraelita vallású királya volt hazánknak:)

Mitya Ivanov 2011.01.19. 08:23:46

@vészmadár (pica pica): magyar az, aki közösséget vállal magyarországgal, magyar identitása (is) van, nem siffandrásozik a nyugati sajtóban.

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2011.01.19. 08:24:24

Fasza volt. Én még bevettem volna a budaörsi csatát 1921-ben, amikor 4. Karl őfelsége a Lehár expresszel és némi katonával visszatért, hogy újra civilizálja a magyarokat, budafok megállót be is vette jegypénztárostul, de aztán egy tucat barbár egyetemista elkergette őket (egy halott) , majd Tatán Karl is fogságba került. Ezután volt a trónfosztás Ennyit a hálátlan magyarokról.
hu.wikipedia.org/wiki/Buda%C3%B6rsi_csata

Mitya Ivanov 2011.01.19. 08:28:48

@Professor Pizka: ja, tisztelet a kivételnek, de ők is csak azért, mert nyugaton tanultak

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2011.01.19. 08:32:14

És ne felejtsük el azt a tényt se, hogy a "dicső" végvárakat jóféle schillingekkel szponzorálták, mert a magyar főurak már mindent elköltöttek. Ha nem figyel be a spájzban a wienersnitzer meg a mozartkuglein, ma valszeg egy kebabzabáló lájtos-muzulmánok lennénk, mint a bosnyákok.

2011.01.19. 08:39:18

@Szocio Pata (kikvogymukblog): ja, aztán amikor már feleslegesek voltak a várak, és pénzem volt rájuk, a piszkok lerombolták, hogy a parasztok a környéken vihessenek követ az építkezéshez...

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2011.01.19. 08:46:44

@Hadrian77: Nem lerombolták=privatizálták :)
Egyébként a kommentem valóságtartalma megkérdőjelezhetetlen: a végvári harcokat a bécsi kamarából fedezték, nyilván nem teljesen önzetlen módon.

2011.01.19. 08:50:03

@Szocio Pata (kikvogymukblog): olvastam, hogy azok a tartományok mennyire fel voltak háborodva, akiket nem érintett közvetlenül.

2011.01.19. 08:51:38

@Hadrian77: ugye és az Eu pénzeket, amit pl Velence meg a pápa adott a török elleni harcra, akkor is másra költötték:)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.19. 08:55:38

@Modor Tibi: nah, ez a jellemző felfogás minden, csak nem definíció. A definíció az olyan, hogy kérdés nélkül, problémátlanul el lehet belőle dönteni, valami beletartozik-e a csoportba vagy sem. Ha például definiálom a négyzetet, akkor bármivel is találkozom onnantól kezdve, legyen az belgium, varangy vagy szinuszgörbe, el tudom dönteni, négyzet-e.

Mitya Ivanov 2011.01.19. 09:04:34

@vészmadár (pica pica): szerencsére ez nem matematika, gy mindig lesz valaki, aki bármely identitás és nemzetiség vagy nép-definícióba (ami nem is jó szó itt) bele fog és bele tud kötni.

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2011.01.19. 09:05:54

@Hadrian77:

Valószínűleg FelsőGyurcsányi Orbánházy Vikrenc Webőczy-alapítványába folyt, amelyből hadiárvákat táboroztattak a Jajcában.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.19. 09:12:13

@Mitya Ivanov: jójó, én ezt értem, de akkor is azt látom, ez így arra elég és jó, hogy ki lehet rekeszteni a nemzetből/népből/országból embereket. Mert csak.

(nem nemzeti jelenség, iszonyú sokat rugóztam én haverokkal azon, vajon a tankcsapda milyen százalékban punk és milyenben rock, vagy hogy a dimmu borgir metal-e, éshaigen, akkor death vagy doom vagy black. Csak mondom)

ellenszenvesfigura 2011.01.19. 09:18:38

zseniális, a közepe táján fel ismerült bennem a gyanú, nem slota jános egy művét fordítottad-e le.

jöhetnek a vérkommentelők!

Nadiposzi (törölt) 2011.01.19. 09:18:45

Az utolsó pár bekezdés nagyon ütősre sikerült. Szinte láttam magam előtt az SZTK keretes szemüveget, a fehér frotír zokni makkos cipő, mackónadrág kombinációját. Megfakult, kikönyökölt kardigán, előtte a feles kevert.

2011.01.19. 09:20:27

@Szocio Pata (kikvogymukblog): magunk között szólva az un. igazságos Mátyásról is vannak információim...

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.19. 09:24:46

@Hadrian77: nem hiába mondom én mindig, hogy minden csak majomkodás:) mátyás is az:)

2011.01.19. 09:46:41

@vészmadár (pica pica): mátyás nem majom, mátyásmadár:)

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2011.01.19. 09:52:18

Egy rendes király ezért a posztért lecsapatná Tibi fejét, de előtte jól kioktatná. Horvátul vagy szlovákul.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.19. 09:53:12

@Levéltáros: na most akkor nem kabar származású zsidók királykodtak itt? már keverem.

nattydread88 2011.01.19. 09:54:17

"Amúgy akkor is hány ember csinálta ezt a nagy és szent forradalmat? Ötszáz? Ezer? A rendes, normális többség meg otthon rettegett és attól fosott, hogy mikor töri rá az ajtót a csőcselék. "

Ezért külön köszönet:)

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2011.01.19. 09:55:48

@Hadrian77: Ha jól emlékszem, ült is börtönben a koronázás előtt.

Szigi. · http://depechemode.blog.hu 2011.01.19. 10:00:41

Gyönyörű munka, gratulálok! Várom az első kommentelőt, aki beírja, hogy "pontosan így volt" :D

Nekem is valami vörösarcú, gyűlölködő alkesz ugrik be, aki a saját nyomorult életét próbálja kivetíteni a magyar történelemre.

2011.01.19. 10:02:32

@Szocio Pata (kikvogymukblog): utána meg lecsukatta a saját nagybátyját, hejj ha akkor lett volna Kossuth tér!

purga · http://horrormirror.blog.hu 2011.01.19. 10:35:15

ez felért egy gyomrossal... aszem hányok

amúgy nem rossz poszt:D

2011.01.19. 11:06:25

@vészmadár (pica pica): Szerintem hagyd a definíciós problémákat! Abból még a "Csak semmi pánik!"-ban is gondok adódtak. (Szereznünk kell egy szótárat! Vitti definiálni készül...)
A Dimmu Borgir meg leginkább melodic black metal, abból kiindulva, hogy kétségkívül akad benne dallamos elem épp elég, ugyanakkor az ének nem death-es hörgés, hanem inkább a blakc-es károgás - szerintem. De nem tökmindegy? Jól nyomják és kész.

Egyébként én - természetesen - igaz, jó magyar ember vagyok, hehehe...

visztani 2011.01.19. 11:34:14

Es a cigányok?

Nincsen velük semmi bajom. Sok közöttük a rendes, nem lehet általánosítani.

És amikor a házba akartak költözni az a cigány család és a lakógyűlésen megvétóztad.

Az teljesen más! Tudod, hogy élnek ezek? Ideköltöztették volna az összes rokont, esténként hangoskodnak, büdösek, nem dolgoznak. A betörések is elszaporodtak volna a környéken. Ezek itt élnek Európában mar 6-700 éve, de sehova sem tudtak beilleszkedni. Tudod, miert? Mert nem is akarnak!

De persze ismertem rendes cigányokat is, többet dolgozott, mint akármelyik magyar. Szóval tényleg nem lehet általánosítani.

Ilyen ez a Vektor is. Jómódú cigány családból származik. A vérében van a lopás. A nyugdíjakat is hogy ellopta! Abból építtet villákat a gyerekeinek. Meg bányát az apjának. En ki is viszem a bankszámlámat külföldre, nehogy a pénzem is lenyúlja! Odáig talán nem ér el olyan gyorsan a keze.

herr_der_erdinger 2011.01.19. 12:24:14

még senki nem fröcsög. nem értem. vagy ök nem értik az egészet?

GERI87 2011.01.19. 12:24:48

Húúú...mintha egy nagyonnemjobbikos történelem tanár fröcsögését hallanám aki feltétlen életcéljának érzi hogy az ő meglátása alapján lássák a dolgokat a gyerekek...

Van még ennek a laza változata: "jól megpicsáztak bennünket, idekergettek az azóta vergödünk" stlusssal.
Ami nem vicces, nem tanítás és ütném....

Az ellenkezője a szittyanéni meg szintén szánalmas...
Szerinte még a spanyolviszat is mi szartuk, de "tudjukkik" miatt tartunk ma itt ahol.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.19. 12:28:00

@GERI87: nekem ebben az a döbbenetes, hogy a történelem az ugye olyan értelemben kőbe vésett dolog, hogy valami vagy megtörtént, vagy nem. Oké, a dokumentálása körül lehetnek viták, na de...

szval nem nagyon vágom, a történelemeben, már ha tényleg tudomány, és nem bélyeggyűjtés, mégis miért kaphat szerepet a vélemény?

az hogy hangzana már, hogy a biológusnak az a véleménye, hogy a halak hülyék, mert miért kopoltyújuk van?

2011.01.19. 12:35:52

@vészmadár (pica pica): a történéshez események láncolata vezet, és azokat lehet többféle szemüvegen át értelmezni, abból pediglen vélemények lesznek.

GERI87 2011.01.19. 12:41:14

@vészmadár (pica pica):

Az szerintem nem baj ha az ember agya jár és nem száraz dátumokat erőltet bele a lurkok fejébe, mert az se jó, hanem elmagyarázza mi miért mitől merre meddig...
(de ezt már egyszer említettem)

Viszont a személyes baromságait belekeverni tényleg parasztság...
Az alapján megítélni pl a Kádár korszakot hogy neki milyen volt a gyerekkora....súlyos hiba.
Meg hogy utána politizál.

Amúgy nálunk legalább szakmailag rendbe vannak a dolgok szerintem. Elég objektív.

Nincs teletöltve és tényként kezelve népi legendákból átvett meg kitalált, vélt "nöconalista" baromsággal mint pl a környező népek történelem szemlélete....

Szóval az alap jó, csak épp a közvetítő közeggel van a baj.

GERI87 2011.01.19. 12:47:26

@Hadrian77:

Ja..

De pl más példával élve, nem mindegy hogy a Plútó bolygó e vagy sem témakörben a tanári vélemény az hogy:

"egyes csillagászok szerint igen, mások szerint nem....én inkább az utóbbival értek egyet..."

vagy az hogy:

"A plútó bolygó és kész, én így tanultam, akármit mondanak most...jó dolgukba ilyennel szaroznak, hülyék"

A kettő megközelítés elég más.

matteoo 2011.01.19. 12:50:46

gyönyörű. hatalmas a poszt. most elolvasom mégegyszer.

2011.01.19. 12:53:01

@GERI87: mit lehet tenni ha a Plútót szívatják a csillagászok ugye....
Van ahol egyértelmű a helyzet (matematika) és van ahol nem. Ahol nem, ott a közvetítő közeg mindig torzítani fog egy kicsit. Nem lehet kivédeni.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.01.19. 12:54:25

Aktualis kiegeszites:

"Persze mi magyarok, amilyen luzer banda vagyunk, mindig kepesek voltunk a rossz oldalra allni. Most nezd meg: alighogy beleptunk a NATO-ba, jon Afganisztan meg Irak. Vegre EU-tagok leszunk: bedol az euro! Szerintem egyebkent mi hordozzuk magunkkal a turani atkot; jaj annak, aki velunk kozoskodik! A Zorban is papolhat a keleti szelrol, az oroszok meg a kinaiak sikitva fognak menekulni, ha szovetseget ajanlunk nekik..."

GERI87 2011.01.19. 13:01:34

@Hadrian77:

A poszthoz hasonló stílusú alakokat akkor se értem.

Ha szerinte ennyire szar a magyar történelem és a tananyag....akkor miért ment töri tanárnak?
Hogy ezt megossza másokkal is?

Vagy ha ilyen gyík a magyar, minek van itt, és francért nem asszimilálódott valami mássá?
ja hogy mert tudja hogy ő is ilyen balfasz és ezért frusztrált?

Az ilyen még azon is képes felháborodni hogy miért nem vallhatja magát az ember magyarországinak...én ezekkel nem azonosulok alapon...bezzeg a jugóknál.

( A másik meg hun akar lenni:) )

2011.01.19. 13:06:06

@GERI87: biztos már tanár volt amikor ilyen lett, akkor meg már nehéz állást váltani. Vagy szlavisztikára járt és nagyon belezavarodott.

vincere 2011.01.19. 13:34:32

@migueldiez: nagyon jó lett, gratulálok!!

Disznó Úr 2011.01.19. 13:58:33

Nagyon jó! Pontosan kifejezi azt az érvrendszert, amit a sasjózsik által szocializált félhülye prolik szajkóznak.

2011.01.19. 14:10:30

@Disznó Úr: Egyébként a dologban az a legbájosabb, hogy ezeket a történelmi/szociológiai, stb. tévhiteket, féligazságokat és csúsztatásokat legtöbbször egyfajta politikai(nak vélt) vitában próbálják érvként használni.

Mintha egy jelenkori politikai-társadalmi esemény, vita, cikk, stb. kapcsán bármi értelme lenne ezeket puffogtatni.

Mellesleg a Sastaps és hasonló műsorokat azért érdemes néha megtekinteni, mert a közönség látványa mindenért kárpótol.

Kihízott ingban feszülő, gutaütött fejű, hiányos fogazatú (jobb esetben olcsó műanyag fogsorú) kiérdemesült exmunkásőrök, egykori Kiváló Dolgozók, dzsörzé kösztümös, dauerolt hajú, hamis gyöngysoros asszonyaik mellett dőlnek a kacagástól. Rosszabb, mint egy esküvői videó!

GERI87 2011.01.19. 14:28:15

@Brother Love:

És a legirritálóbb ahogy a Sas a "poén" végén önelégült kaján fejjel várja a megérdemelt tapsot és elismerő tekinteteket:)

Mondjuk a Gálvölgyi még ennyi energiát sem fektet a dologba, de arról legalább elhiszem hogy természetes és van humora nem ilyen mesterkélt...

Fapuma (törölt) 2011.01.19. 15:21:22

Kafa lett. Gyakorlatilag mindegyik es barmelyik mondataert egyenkent is olni tudnek. Ilyenkor szeretem, hogy nincs magyar a kozelemben...
Konnyezik a szemem b+, biztos a monitor miatt, de ha van ilyen ember akkor vessetek az oroszlanok ele!

Meg csak annyit akarok mondani, hogy azert tart itt az orszag, mert...

:)

GERI87 2011.01.19. 15:58:15

@Ernoke:

Amikor kicsi voltam szerettem, de most már nem bírom végighallgatni se:)
Mondjuk akkor a Micimackót is szerettem..

gyilkos fűegér 2011.01.19. 16:29:04

Az úgy látom, kimaradt, hogy szerencsére bejöttek a zsidók is, hogy legalább pár ember legyen az országban, aki ért a betűhöz, az orvosláshoz, a joghoz meg a pénzhez, aztán csináltak nekünk könyvtárat is, ha már akkora suttyók voltunk, hogy magunktól nem jutott eszünkbe!

:-D

brutuska 2011.01.19. 16:33:48

Sajna ilyet nem ismerek vegytiszta formában, pedig de jót röhöghetnék... A másik végletet ismerem inkább, azon is jót lehet derülni. Azért részleteiben megvan:)

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2011.01.19. 17:07:50

és mi van ma? egypártrendszer helyett kétpártrendszer között ugrál a hatalom. 89 óta nem sikerült ezt az országot rendbe tenni. ráadásul a két nagy párt (nem mintha az egyiket nem utálnám jobban, mint a másikat) mást sem csinál, csak lerabolja az országot, emeli az adókat, egekbe szökik a benzin ár, már szólásszabadság sincs, és még a magánnyugdíjpénztárakat is államosítják! ez a széthúzás, ez, ez teszi tönkre az országot! fejétől bűzlik a hal!

mbm 2011.01.19. 17:47:24

@vészmadár (pica pica): Alapvetően két dologban különbözik a történelem a természettudományoktól (ebben a tekintetben). Egyrészt nem tudja reprodukálni a helyzeteket, nincsenek történelmi kísérletek (csak egy-egy régészeti). Nem mondhatjuk azt, hogy csináljunk egy második Hastingsi csatát, hogy láthassuk, miként is volt. Elsősorban azért nem, mert a történelemben sokkal kevésbé választhatók el egymástól a folyamatok, események, okok és okozatok, elsősorban a második számú probléma miatt.
A második és fontosabb pedig az, hogy a történelem az emberekről (társadalmakról) szól, ráadásul múltbeliekről. A források hiánya egy fontos gyakorlati probléma, de a fő elméleti gond az, hogy emberekről szóló, emberek által rögzített források, emberek által feldolgozva. És feldolgozás alatt értheted azt is, hogy valaki kiadja a forrásokat egy kötetben, ugyanis szelektálni kell (a meglévő hiányos forrásanyagból), és ebben már megmutatkozik a történész szubjektuma.
És akkor erre még rá jön a hasonlóan problémás és fontos téma, a tények és a folyamatok vitája. Mert ugye a tények felhalmozásával nem megyünk sokra (kipróbálták, tényleg nem), a történelem (és az ember) lényegét a folyamatokon, összefüggéseken keresztül lehet megfogni. De ez persze, szubjektív, legalábbis részben intuíción alapuló cselekmény.
Egyébként ezzel a történettudomány egyik legnagyobb problémájára világítottál rá, ezen megy a vita közel 300 éve (a másik probléma az, hogy rendszeresen jön egy elmélet/módszertan/akármi egy másik tudományágból, és jól seggbekúrja az aktuális történelemtudományt, hogy pár tíz évig utána még húzni fogja az egyik lábát).

Mátyás királytól nekem az a nagy kedvencem, amikor a velenceiek megszüntették a törökellenes pénzek folyósítását, mert már egy ideje nyugi volt, meg úgyse arra költötte (tényleg nem). Erre Mátyás királyunk átengedett egy kisebb török sereget Magyarországon, hogy pusztítsanak kicsit Itáliában.
Ezután Velence újra fizette a törökellenes támogatást :D
(A déli harangszónak pedig van köze Nándorfehérvárhoz, csak nem úgy)

Egyébként a poszt szerintem gyenge, kivéve a gulyáskommunizmusos részt, az zsigeri és gyönyörű.

Judea · http://roleplay.blog.hu 2011.01.19. 18:09:08

@Szocio Pata (kikvogymukblog): Persze rengeteget lendített az a 250 talpas Egernél is a 40000 oszmán ellen. :)

Judea · http://roleplay.blog.hu 2011.01.19. 18:28:37

Amúgy a posztról csak annyit, hogy ha beküldenéd a Népszabadsághoz, vagy a Népszavához valami olyan aláírással ami egy híres nyugati disszidens Nobel díjas vagy más tudóshoz tartozik, rögtön leközölnék címlapon. Próbáld ki.

Ésik 2011.01.19. 18:58:11

@vészmadár (pica pica): most akkor a délceg magyar vitézek nyugaton kalandoztak és az asszonyaik nem vágyván a besenyők közeledésére átjöttek a hegyeken...oder elmenekült a csürhe a délceg besenyők elől? Az esemény ugyanaz.

Fapuma (törölt) 2011.01.19. 18:59:10

@Judea: esetleg teller e. alairassal?

Donna Anna · http://operahumor.blog.hu/ 2011.01.19. 18:59:44

Kurvajó! :D

Amúgy igaz: az összes nép, aki keresztülment rajtunk, végig is kúrta az országot. Lásd még Szicília, mórok, Dennis Hopper, Tiszta románc.

Aki meg röhögni akar a történelmen, nézzen Hetaliát. Japánok csinálják, de jó.

Donna Anna · http://operahumor.blog.hu/ 2011.01.19. 19:01:34

@mbm: Mátyás feltalálta a védelmi pénzt? :D Na, legalább egy tökös királyunk volt.

Judea · http://roleplay.blog.hu 2011.01.19. 19:06:03

Nekem például egyik kedvencem Hunyadi János. Igazi kemény tökös csávó, bármilyen nemzetiségű is.
Abban az időben még volt olyan lelkület ami meghatározta az emberek hozzáállását a területhez ahol éltek.
Sokan társadalmi rangtól függetlenül a vagyonukat és életüket adták, hogy védjék. A mohácsi vesztőket is lehet kritizálni, hogy milyen bénák voltak, de az akkori világ leghatalmasabb serege ellen kellett kiállni és nem volt számukra kérdés, hogy megteszik-e. Ráadásként ott volt egy másik sereg ami megosztotta az erőinket, ezért volt kevés a magyar.
Tudom hülyék voltak inkább be kellett volna hódolni, mert akkor jobb világ lett volna. Szerintem ez a 20. század egyik legrosszabb üzenete.
Meg az jutott eszembe, hogy pl. 48-ban az Aradi 13-ak közül kisebbségben voltak a magyarok. Szerintem ez inkább erősít bennünket, mert olyanok csatlakoztak hozzánk akik nemes lelkűek voltak és bátrak ahhoz, hogy egy idegen nép szabadságharcában részt vegyenek. Akkoriban sem volt kérdés, hogy a Habsburgok ellen harcolni egy jó ügy.
Sok olyan eset van ahol ki lehet mutatni, hogy nem színtiszta magyar árják küzdöttek magyar érdekekért, de ettől még nem semmit nem von le az értékükből.

Judea · http://roleplay.blog.hu 2011.01.19. 19:07:05

@Fapuma: Nem akartam beleírni, mert már nem él az öreg, de még láthatunk hasonló esetet szerintem.

Judea · http://roleplay.blog.hu 2011.01.19. 19:16:44

@Ésik: Én is tudok mondani példát:
A hős magyar II. hadsereg utolsó lehelletéig küzdött a kommunista agresszorok ellen. Vagy: A fasiszta csürhe idegen ország területét dúlva vereséget szenvedett a hősiesen küzdő Vöröshadsereg ellen.

A történelem igen szubjektív tudomány, időről időre, korról korra máshogy látjuk ugyanazt az eseményt.

Makva Ikva 2011.01.19. 20:34:59

Tudom, hogy ez a poszt a judeobolsevik liberálplutokrata emberekre van kihegyezve, de nekem akkor is sokkal ellenszenvesebbek azok a "hazaffyak", akik azzal érvelnek nekem, hogy mert bezzeg ők magyarok. Bazdmeg és akkor mi van? Én is az vagyok, annak születtem, meg lánynak születtem, mégsem érvelek ezzel sehol.

Tapasztalatom szerint azok kérkednek ezzel, akik mással nem tudnak. Mint amikor egy srácot azzal kommendálnak, hogy "nagyon rendes fiú, nem iszik, nem kártyázik, nem drogozik, nem nőzik". Kit érdekel mit NEM csinál? Az érdekel mit csinál.

Nem lepődnék meg, ha ez vezércikk lenne (mármint a poszt) mondjuk a Magyar Hirlapban vagy a Magyar Nemzetben....

El Topo (Sgt. Elias) 2011.01.19. 21:42:18

Hungarikum? Csak ennyit szeretnék mondani:
www.youtube.com/watch?v=LPrytM3XgzM

Kötelező VÉGIG!!!

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.01.19. 21:50:38

@El Topo (Sgt. Elias): ez egy kurva nagy arc, magával ragadott. De ezt a részét már megírtuk itt:

modoros.blog.hu/2010/11/08/kelet_fele_fordulva

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.19. 22:03:38

@El Topo (Sgt. Elias): bátyámuram, mióta nyertél, nagyon elhanyagolod a néped, nagy ritkán ideböffentesz egy linket. Asszem palotaforradalom lesz itt hamarost, ha nem pörögsz rá a modorosra:)

GeoThrasher 2011.01.19. 22:04:48

Nagyon kemény, basszus. Vannak mondatok, amiket egyenesen fáj elolvasni. Részeket meg elég sok embertől hallottam belőle, de így egyben, tényleg odabasz.
A Dimmu meg nem Metal, hanem lányzene. Ez a Metal:
www.youtube.com/watch?v=UVhZ_C2SANw
:D_:D

El Topo (Sgt. Elias) 2011.01.19. 22:08:52

@vészmadár (pica pica):

Aza baj, hogy vannak posztok, amik megihletnek, mások meg nem. Ez a különbség a magamfajta amatőr és a sok profi kommentelő közt.

GeoThrasher 2011.01.19. 22:10:41

@El Topo (Sgt. Elias):
Na ja, Szaniszló nagy mester, legalább akkora, mint Eli "de megtörténhetett volna" Wiesel.:)

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.01.19. 22:12:34

@GeoThrasher: A zene nem rossz, de a címétől röhögőgörcsöt kaptam:

Belphegors impaled upon the tongue of Sathan - ezt komolyan gondolják, vagy csak paródia? :))

GeoThrasher 2011.01.19. 22:14:16

@altoid: Nagyonis komolyan gondolják. Koncerten elsősorból Helmut fején nem a színészi játék látszik...:)
Ja és latin, német és angol nyelven küldik. Azért ez se semmi:D

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.01.19. 22:20:04

@GeoThrasher: Ja, de azért a címről nekem leginkább az Ördögűző leszbi-pornó változata ugrik be... :)

borgir 2011.01.19. 22:25:18

@Hadrian77: Az az izraelita izmaelita lesz inkább :)

@mbm: Ez alapvetően minden nem természettudományra igaz. A történettudománynak ezzel szemben megvan az a luxusa, hogy évezredekkel "dobálózik". Szemléletmódjából eredően ez a "most három évig megmondjuk a frankót, hogy ki a hülye" szintű elméleti viták lepattannak róla egy idő után. Ne olyan akarja már megvitatni a történész szubjektumhoz való viszonyát, akinek a tudományos eredménye, hogy az Egri csillagokból levezette, hogy Gárdonyi pedofíl homoszexuális volt...

GERI87 2011.01.19. 22:44:10

@El Topo (Sgt. Elias):

Úhh..ez az ember...pedig az elején még normálisnak tűnt..:)

Szívcsakra meg isten népe meg isten földje...
Debil.

Amúgy is aki istennel jön annak elfogytak az érvei és nem tud jobbat.
Mert kb bármihez hozzálehet kapcsolni, nem nagy cucc.

És a legrosszabb hogy sokan ezt el is hiszik...

Lenry 2011.01.19. 23:15:33

azért kíváncsi lennék, hogy ez az embertípus tényleg hungarikum, vagy ilyen önostorozó gyökerek mindenhol vannak? valaki nyugtasson meg, hogy vannak máshol is...

Judea · http://roleplay.blog.hu 2011.01.19. 23:46:26

@El Topo (Sgt. Elias): Ez övön aluli, ha a videót összerakjuk a poszttal kioltják egymást és egy nagy semmi lesz a történelmünk. Remélem nem akartok ideológiai ősrobbanást előidézni?

mbm 2011.01.20. 02:48:10

@borgir: Jaja, minden emberekkel foglalkozó tudományágra igaz többé-kevésbé, csak most a történelem jött szóba.
A többit egyszerűen nem értem, tényleg kíváncsi lettem rá, mert se kép se hang.

2011.01.20. 07:45:55

Egy kicsit tovább gondolom: régóta foglalkoztat, hogy mi volt itt 895 előtt, hol voltak akkor a magyarok, ha voltak egyáltalán.

Jobbik közeli, turolos, rovásírásos ismerőseim kimerítő magyarságtörténetei is zavarba hoznak, hogy minden magyar eredetű, beleértve Jézus Krisztust meg a 12 fős csapatát is.

Ez már nekem sok, de a kérdés nem hagy nyugodni, hol voltak a magyarok amikor a mai Európa már meg volt.

Paderborban büszkén mutogatják a 3 nyulas címert, meg hogy a várost 777-ben alapították (ezt meg tudtam jegyezni), mi volt akkor nálunk.

Az egész tröténelmünk István előtt allig egy egy leckés anyag a tröténelem könyvekben.

Ha nincs más magyarázat el kell fogadnom a turulosak hablatyát.

vagy mégse?

2011.01.20. 07:56:11

Mert ha igaz, hogy ősközösségi szinten éltünk addig, az egyáltalán nem gáz, mert a népek nagyon könnyen át tudják venni a más kulturát, sokkal gyorsabban, mint hinnénk.

Gondoljunk csak az indiánokra, azt sem tudták, hogy a ló mint olyan létezik, és 200 évvel később indiánt már csak puskával és lóháton lehet elképzelni, tehát be lehet hozni a lemaradást, nincs ezzel gond, be is hoztuk, most úgy számolom abból a 5-600 évből már allig 20 év van hátra. Ez azért eredmény ha úgy nézzük.

Ajánlok egy szerzőt ezzel kapcsolatban: Jared Diamond Háború Járványok, Tecnikák. (Sajnos rólunk magyarokról egy másik művében tesz említést, az Összeomlásban, 56 kapcsán, de pozitív kicsengében)
(Nem nagyon ismerem a szerzőt, de bizonyára nem lehet kókler, mert Barabási is hivatkozik rá.)

2011.01.20. 08:25:44

Egyszer elmentem Augsburgba megnézni, hogy honnan zavarták vissza az ősöket.

Legalább eljutottak odáig. Lovon. Sport teljesítménynek kiváló eredmény.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.20. 08:30:25

@Frengi: szó sincs arról, hogy a honfoglalás előtt a magyarság ősközösségi állapotban leledzett, vagy hogy nem volt érdekes vagy színes történelme. Amije nem volt, viszont sokat számít, az az írásbeliség. Illetve az írását vagy ahhoz hasonlót (mint afféle vándornép) nem igazán tartós anyagokra rótta-véste, hanem fára, csontra. Emiatt amit róluk a honfoglalás előtt tudunk, azt főként a literátusabb népek beszámolóiból tudjuk.

2011.01.20. 09:00:12

@mbm: Mátyás nagy spíler volt, a törökkel békét kötött, hogy a német-római trónt megszerezze, erre kellett a velencei török ellenes pénz is. Persze ha elnyeri a trónt lett volna elég erőforrás a török elleni komoly harcra.

@Frengi: Eljutottak azok spanyolokig is:)

borgir 2011.01.20. 09:45:36

@mbm: Nem kötözködni akartam :)Csak annyi, hogy nem egyedül erre vonatkozik.

Ez egy érdekes történet. Az említett seggberúgással kapcsolatos. Egy ilyen kihívás az irodalomtudomány irányából érkezett. Egyszer pedig egy fiatal vki nagy büszkén előadást tartott az Egri csillagok "értelmezéről". Ez a következőképpen nézett ki. Gyerekek meztelenül fürödnek a patakban = pedofília. Jumurdzsák elfenekeli a kis Gergőt = homoszexualitás. QED a szerző is az.

Poszt, amúgy nagyon király. Küzdöttem a jobb kezemmel, mint Dr. Strangelove, nehogy bekapcsoljon a robotpilóta :)

Vuvuzela 2011.01.20. 10:59:35

@Frengi: Az én (szellemi ;-) őseim legjobb tudomásom szerint nem éltek ősközösségi szinten 896 előtt. Professzionális lovasíjász hadsereggel rendelkező finnugor nép voltak. Nem mondom, hogy a legnagyobb királyok voltak a Földön, de azért büszke vagyok rájuk.

2011.01.20. 11:25:34

@Vuvuzela: igen, ez az

ugye az indiánok, ha ezt a szót hallod, ülnek a vigvamjukban, és szívják a békepipát, vagy tarka lovakon vágtatnak, pedig ugye ma már nem, de hát még csak pár száz év telt el.

A magyarok is úgy jelennek meg a világ képzeletében, hogy apró lovaikon hátrafelé nyilazva vágtatnak a puszában, de majd egy pár száz év mulva, ha azt mondod a világban hogy magyar, ja az aki tekergeti a hülye kockát?

GERI87 2011.01.20. 11:29:11

@Lenry:

A szlovák változata durva lehet:)
Kb mint mikor ennek az ellentéte szlovákokról beszél...

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.20. 11:30:59

én a büszke szót csak saját teljesítménnyel kapcsolatban tudom elfogadni. Nem tudom értelmezni a "büszke vagyok a magyarságomra" vagy a "büszke vagyok, hogy nyert a csapatom" szövegeket.

2011.01.20. 11:38:16

Na meg ez is: miért kellett hátra felé nyilazni? Mi volt ott hátul? Nyilván valaki utól akarta érni őket.

Vannak itt még homályos pontok.

@Vuvuzela: én nem nagyon büszkélkedhetek ilyen ősökkel, bár a nagymama szerint valmelyik ősének még pallos joga volt, de a Nagy Iván már nem említi a családot.

A másik ág: a calabriaiak, hát azok meg csak egyszerű carbonárik voltak.

Volt egy nagybátyám, aki itt született Magyarországon, de ő hazatelepült. Ő róla azt mesélték a faluban, hogy nagyon szép ember volt, de nagyon hiú is egyben, képes volt levágatni a kislábaujját, hogy a cipő szebbem simuljon a lábára. Ezek után már nem érdemes semmin csodálkozni, ami a családomban történt.

Vuvuzela 2011.01.20. 11:40:36

@vészmadár (pica pica): Ha a magyarság iránti érzelmi kötődésemet ahelyett, hogy büszke vagyok rá, inkább úgy fejezem ki, hogy "szeretem", akkor már nem vagyok hülye?

GERI87 2011.01.20. 11:53:11

@vészmadár (pica pica):

"Örülök hogy olyan közösség tagja lehetek mint aminek tagja volt Széchenyi. Kossuth, Rákóczi.."

pl?

Vuvuzela 2011.01.20. 11:53:54

@Frengi: "én nem nagyon büszkélkedhetek ilyen ősökkel"

Hát, genetikailag én sem. Csak szellemi értelemben mondtam. Legalább 50%-ban német vagyok, ráadásul tök proli származású. Na, és akkor mi van?

göcsörtösfaszú orángután 2011.01.20. 11:56:14

@vészmadár (pica pica):

"Nem tudom értelmezni"

Erre kitaláltam egy új szót: vulgárracionalizmus.

2011.01.20. 11:58:24

@GERI87: mindegyik külföldön halt meg, kettő száműzve, egy diliházban:) illusztris:)

Balance Of Power 2011.01.20. 12:04:02

@mbm: Ezek baromi jo es igaz gondolatok. A folyamatok kivulrol szemlelve teljesen vilagosak. Benne lenni a kozepeben? Franc tudja.

@Judea: Az igazsag pedig a ketto kozott van valahol - modorosan szolva. Ezert kell a tortenelmet messzirol, objektiven vizsgalni. Es igy neha dobbenetes raebredni, hogy micsoda trivialis, de vegtelenul logikus okok vezethetnek valamihez.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.20. 12:13:35

@Vuvuzela: hülyének most sem neveztelek, csak nem tudom, mire is lehetne valaki büszke, amiben semmilyen (0,0) a szerepe. Hogy szereted, az oké, de az egy másik szó.

@GERI87: a közösséget nem elemezném (hogy plö a földrajzi helyen túl, amiről megint nem tehetsz, nem érdem, mi köt össze mondjuk Széchenyivel, közhelyes és olcsó lenne azon poénkodni, hogy még a nyelv sem), szval ezzel megint nincs gond, mert azt mondod, örülsz. Én is örülök, hogy zöld szemű vagyok. Nem büszke vagyok rá, örülök. Így máris van értelme a mondatnak, látod?

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.20. 12:17:30

@göcsörtösfaszú orángután: oké, én továbbra is annyit mondok, amit éreznek itt egynehányan, azt nem a büszkeség szóval kellene illetni, mert az a szó nem azt jelenti. Vagy körülbelül olyan értelmetlenséget jelenthet max, mint hogy "büszke vagyok, hogy Nobel felfedezte a dinamitot.". Ugye, milyen bután hangzik? de több, teljesen elfogadható javaslat is érkezett közben:

szeretem, hogy magyar vagyok, örülök, hogy magyar vagyok, boldoggá tesz, hogy magyar vagyok.

(nyilván kekec filozófusként éppen ezt is lehetne elemezni, hogy van-e ténylegesen lélektanilag lehetőségünk nem szeretni, amibe beleszülettünk, de ez tényleg kekecség lenne, szval ezek korrekt meghatározások.)

göcsörtösfaszú orángután 2011.01.20. 12:26:01

@Hadrian77:

Egy gondolat bánt engemet:
Ágyban, párnák közt halni meg, bazmeg.

vincere 2011.01.20. 12:29:06

@El Topo (Sgt. Elias): úristen... soha nem gondoltam volna, h. Feri idáig jut!

göcsörtösfaszú orángután 2011.01.20. 12:32:16

@vészmadár (pica pica):

Vajon mit jelent a "büszkeség" szó? Szerintem kb. azt, hogy: "jobbnak érzem megem amiatt, hogy..."

Biztos túlzás az "mi őseink mentették meg Rómát" típusú büszkeség, de azért az "irracionális", nem kizárólag saját érdemeken alapuló büszkeség szerintem nem csak a magyarokra jellemző, sőt. Viszont mivel a racionalitás és a saját érdem fogalma sem biztos, hogy pontosan körülhatárolható, talán engedhetünk egy kis mozgásteret a büszkeégnek is.

medvedr 2011.01.20. 12:32:22

Ó a francba. Az elején azt hittem, hogy meglesz a nagy hirig, aztán egy lófaszt. Csak itt körbe unatkozik egy pár törzskommentelő, utolérte a modorost a megszokás.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.01.20. 12:39:09

@medvedr: címlap nélkül ki más kommenteljen, mint a szegény törzsolvasó.

göcsörtösfaszú orángután 2011.01.20. 12:49:31

@Modor Tibi:

129 komment így sem rossz. Bár, mi van, ha ezt mind 3 ember hozta össze különbözű álnevek alatt?

medvedr 2011.01.20. 13:06:43

@Modor Tibi: Oldd meg , hogy címlapos legyen! Egy kis osztás itt, egy kis haverság ott, aztán majd címlapos lesz minden. Ebben az országban ez így megy. :)

szellőláb 2011.01.20. 13:06:57

@GERI87: Tony Curtis a híres szlovák színész!

GERI87 2011.01.20. 13:11:41

@vészmadár (pica pica):

Jó hát ha belegondolok nem volt tökéletes példa...
DE közösséget választhatsz...kivándorolsz azok közé akik közé te akarsz tartozni és máris nem beleszülettél valamibe...

"van-e ténylegesen lélektanilag lehetőségünk nem szeretni, amibe beleszülettünk"

Van. Miért ne lenne?

szellőláb 2011.01.20. 13:11:58

@Frengi: Akkor te hozzám képest nagyon előkelő származású vagy! Ha csak a négy nagyszülőt nézem: 1-1 tót és sváb nagyanya, 1 sváb nagyapa, meg egy Horváth nevű magyar nagyapa. Hun van ez Calabriától?

2011.01.20. 13:23:34

nem tudom hogy legyek-e büszke a magyarságomra, mert én mindig csak magyar voltam, soha nem voltam se német se lengyel, nem tudom összehasonlítani.

Hogy mi különböztet meg engem ezektől: a különbség csak nüansznyi, de én észere vesze(mint gyalogos), és azt mondják, hogy mi magyarok folyóvízben mosogatunk, és hagyjuk az edényt megszáradni, de ezt nem tudtam, hogy magyaros, mert nem tudtam, hogy másképp is lehet.

Néha elnézegetem a német ifjuságot: ponosan ugyan olyanok, mint a világon bár hol, úgy öltöznek, azokat a zenéket hallgatják, de biztos vagyok benne, hogy délután 4-kor ők is leülnek kávé-sütizni, és nekik is a Sauerbraten a kartofel kloss-szal az karáncsonyi menü. Mert talán ez teszi őket németté.

Mint bennünket a hagyma+paprika+tejföl ami semmiből nem hiányozhat.

Winston Smith 2011.01.20. 13:24:28

Nagyon jó poszt, jó volt olvasni.

Meghallgatni amúgy se tudtam volna, mert már a negyedénél pofánbaszom az illetőt, de olvasni jó volt.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.20. 13:36:05

@GERI87: nem annyira egyértelmű ez. Ha például a gyereket beíratod kicsiként hittanra, templomba jársz vele, stb, és 8 évesen "felajánlod", hogy "döntsd el, önszántadból, keresztény vagy-e", akkor nyilván az, mert mi más lehetne, mi mást ismer?

a szeretem, hogy magyar vagyok is kicsit ilyen. Nem is kérdés, hiszen hát alapvetően ez az anyanyelvem és itt élek, mégis milyen összehasonlítási alapom van? ténylegesen és komolyan van más lehetőségem, mint hogy magyar vagyok és szeretek az lenni?

nem vagyok meggyőződve, hogy van.

Gondolj bele, ha 200 kilométerre délre születek, akkor most büszke szerb vagyok. És boldog lennék valszeg, hogy szerb vagyok (és nem magyar). Pedig a magyarnaklevés objektív komfortszintje nyilván ugyanaz. De szerbként nem látnám ugyanannak. Így értettem azt, hogy nem tudom, van-e más lehetősége az embernek, mint szeretni azt, amit eleve el sem kerülhet.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.20. 13:39:15

@Frengi: pont erre utaltam én is, hogy a büszkeség valami aktív, tevőleges, rajtad múló dolog. Lehet az öröm, hogy jól választottál, vagy a tettek sora, amelyek kiemelnek valami átlagból. Én sosem gondolkodtam azon, magyar vagyok-e vagy nem és mennyire, mert könyörgöm, hát mi más lennék?

Winston Smith 2011.01.20. 13:41:27

@vészmadár (pica pica):

Klasszikus vicc:

Kohn és Grün beszélget.

- Te, Kohn, te büszke vagy rá hogy zsidó vagy?
- Igen, természetesen!
- És miért vagy rá büszke?
- Mert ha nem lennék rá büszke, akkor is zsidó lennék, és akkor már szívesebben vagyok egyúttal büszke is.

totyizselé 2011.01.20. 13:43:06

@vészmadár (pica pica): Szerintem egyszerű ez: az ember (magamból kiindulva, persze) szereti azt a helyet, ahol felnőtt. kötődik hozzá, emlékek hosszú sora által. Én nagyon szeretem Magyarországot. Amibe persze vastagon belejátszik, hogy nem ott élek... de ennek nem örülök. Azt nem szeretem, amit csinálnak vele, konkrétan szétbasszák az egészet.

Amúgy meg hatalmas baromság ez az egész nemzeti öntudatosdi. Mivel jobb, ha valaki magyar, vagy cseh, vagy szlovák, vagy angol, vagy bármi. Jó lenne, ha az emberek már kinőnék ezt az utálom a szomszédom, én különb vagyok nála típusú faszságot.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.20. 13:45:34

@totyizselé: ugyanarról beszélünk.

Egyébként másik, igen klasszikus vicc:

"Kohn és Grün, Németországból szökött zsidók Londonban nézik a díszszemlét. Megszólal Kohn:

- Ez nekik díszszemle? Látnák csak a MIÉNKET!"

2011.01.20. 13:51:46

@vészmadár (pica pica): korábban emlegetett Sasnak volt egy dumája a 80-as években. Kinn volt Ámérikában a kinti magyaroknál és egy cigánygyerek elhívta magához vendégségbe. Srác nagyon gazdag volt, össze muzsikálta vagy mi és vett egy nagy ranchot Texasban. Egyik nap elvitte a Sast, autóztak két órát, lementek valami nádashoz és könnyes szemmel azt mondta:
- Istenem, hát nem pont olyan mint otthon Öcsödön a láp?

2011.01.20. 13:56:06

@szellőláb: Calabria nagyon szegény vidéke Europának (Bari és Catanzaro környéke), el tudod képzelni mennyire, ha a dédszüleim ide Magyarországra jöttek munkát keresni a 1918-ban, talán mert ég a hajójegy árát sem tudták összekaparni amerikába, ahová a többi rendes olasz vándorolt ki.

A segély csomagot még évekig küldte nekik az olasz állam, apám könnyes szemmel emlékezett vissza gyerekkora szentjánoskenyerére, és mindenki makarónival ette a pörköltet a családban).

A nagybácsi a háború után visszatelepült, de a mama már nem, gyerekei voltak, itt jártak iskolába, már nem tudtak olaszul. Így aztán magyarok lettünk. De azért ha foci EB, vagy VB van az olaszoknak szurkolunk.

Én nem akartam elhinni sokáig hogy pizza kerek, mert a mama mindig tepsiben sütötte (proli család volt, nem volt kemencéjük). És azt gondoltam, hogy pizzat mindenki nagymamája szokott sütni. Mert nem tudtam, hogy ez olyan olasz dolog.

GeoThrasher 2011.01.20. 14:08:46

@Frengi:
A hátranyilazás a maga idejében a Wehrmacht páncélos hadviselésével volt egyenlő, egyébként. Nem sokat tudtak tenni ellene a felvilágosult nyugatiak.
Egyébként ne is Augsburgot vegyük elő, hanem mondjuk Pozsonyt. Na ott a teljes nyugati civilizációt zúztuk le püspököstül, császárostúl, hajóstúl. Az azért nem rossz!

2011.01.20. 14:09:42

@Frengi: két kollégámnak is K.u.K. katonatiszt volt a nagyapja, 1918 után osztottak szoroztak és Magyarországra jöttek, mert Ausztriában a tisztek sokkal rosszabb fizetést kaptak.

Balance Of Power 2011.01.20. 14:12:57

@Frengi: Sauerbraten, kartofel kloss - Jezusom, ez mi?

@vészmadár (pica pica): Ja, nem kell ezt tulspilazni. Van egy kulonleges nyelvunk, amin kulonleges dolgok szulettek, szep helyek, pont az evszazadok keveredese miatt rengeteg szep no. Ez mar onmagaban jo erzes, de minek erre ideologiat epiteni?

En megtehetnem azt, hogy idegen nyelven olvassak, de nem teszem, mert sok esetben osszehasonlitottam mar forditast eredetivel es sokkal tobbet adott a magyar verzio. Kivancsi lennek mas anyanyelvuek velemenyere, akik pl. olvastak egy leforditott Marait vagy Faludyt. Vagy barmi mast.

mbm 2011.01.20. 14:24:53

@borgir: Nem pont ezekre gondoltam, de ez a történet nagyon nagy. Eszembe is jutott egy másik: Amerikában egy férfi elő akart hívatni néhány családi képet, amin a lányai fürdenek (2-3 évesek). Az előhívó észrevette, és rohant is a rendőrségre, hogy pedofilt talált. A durva az, hogy a rendőrfőnök is hasonlóképpen gondolkodott, és lecsukatta a szerencsétlen apukát. Három napig volt előzetesben, mire végre egy bíróhoz került az ügy, és mindenkit szétkergetett :D

göcsörtösfaszú orángután 2011.01.20. 14:25:06

@vészmadár (pica pica):

Hát, én mondjuk nem mondtam, hogy úgy döntöttem, hogy magyar leszek, mert ez a legnagyobb királyság, és most büszke vagok a döntésemre. Beleszülettem, nem tehetek róla. Lehet, hogy jobb lenne finnek vagy svédnek lenni, de én magyar lettem, és kitartok mellette. Ha valaki nem szeret magyarnak lenni, akkor ne szeressen. De ne mondja, hogy én hülye vagyok amiatt, hogy szeretek.

GERI87 2011.01.20. 14:29:51

@vészmadár (pica pica):

MO-on magyar anyanyelvüek között, teljesen magyar környezetben nyílván nincs alternatíva, nincs viszonyítási alap.....mondjuk egy határontúli egy vegyeslakosságú környezetben már más tészta...ő már lát ellenpéldát is és választhat...

@totyizselé:

Kinőni?
Sose lesz idejét múlt, mert az embernek kell valami közösségi élmény hogy "igen én ide tartozom...és büszke vagyok rá" a büszkének levés ad értelmet az egésznek, egy jó érzést...

Azzal nem lehet azonosulni hogy ember vagyok, mert mi a viszonyítási alap? egy szarvas vagy majom? Szóval az állatvilág?
ha lenne egy másik értelmes velünk egy szinten lévő létforma akkor már lenne értelme annak hogy EMBEr de így nem sok...ezzel nem lehet azonosulni.

De az hogy nemzet, vallás...ahhoz már igen mert van egyenrangú ellentéte...

Választásod lehet nem nagyon van, de attól még van HOVA asszimilálódni pl...szerintem ha így nézzük akkor nem mondható ki hogy baromság.

2011.01.20. 14:30:09

Van egy ismerős ex-házaspár, a nő német, 20 évesen férjhezment a magyar férjéhez, Egerben laktak, később elváltak, a csaj most is Egerben él, a pasi Németországban, az új német feleségével.

Amikor rákérdeztem a csajnál, hogy miért, megszoktam, többet éltem itt mint Németországban, magyar vagyok.

A férje mesélte, hogy egysze megy haza, az asszonynak ott van a német barátnője, és magyarul beszélgetnek.

- Hülyék vagytok, hát nem egyszerűbb lenne németül?
- Miért? Mi magyarul is épp ugy beszélünk mint németül, meg sok a magyar szó, amit németül nem is tudunk, hát ezért.

Ez egy magyarral soha nem forduhatna elő.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.01.20. 14:55:43

Gyerekek, én olyat tudok! Feltaláltam a szittya-royalistát. Legyen királyság, de igazi, Árpád-házi vonalról jövő királlyal. Olyan pedig nincs. Na, ki akar tagja lenni kicsiny csoportomnak?

Ernoke 2011.01.20. 15:10:13

@vészmadár (pica pica): ez mindenkinél másképp működik, sok embernél érzelmi és nem racionális alapon. mondhatjuk úgy, h örülök, h magyar vagyok, de talán a "büszkeség" szó mégiscsak jobban kifejezi azt a meghatottságot, amit akkor érzek, mikor éjszaka átmegyek a Margit-hídon, szétnézek Kékestetőről, vagy külföldről hazaérkezve először lépek ki Ferihegy kapuján. nem én építettem Budapestet, nem én hordtam össze a Mátrát, de valahogy mégis hozzám tartozik. ugyanúgy vagyok rá "büszke", mint ahogy mittudomén, a széphangú testvéremre vagy a fiatalos nagymamámra lehetnék, az ő tulajdonságaikban sincs semmi részem, és mégis. persze itt megint az a kérdés, h mit jelent a "büszkeség" - nem leszek jobbá ezek miatt a dolgok miatt, de mivel hozzájuk tartozom, érzelmileg kötődöm, tehát én is örülök, h szépek, jók, és ha mások is dícsérik őket.

szellőláb 2011.01.20. 16:13:24

Amikor én jártam iskolába, (hát mondjuk ilyen Frengi korú vagyok) nem volt divat a nemzeti érzésekről beszélni, mert akkortájt az internacionalizmus volt menő. Bármennyire is szerettem a történelmet, egyszerűen nem fogtam, hogy mi a különbség a nacionalizmus és a sovinizmus között. Valahogy nekem mindkettő olyan szitokszónak tűnt. Eltelt nem kis idő, mire sikerült magamban helyre tenni: nálam a nacionalista az, aki szerint én, mint magyar, érek annyit, mint egy német, osztrák, bárki más. A soviniszta meg az, aki meg többre tartja a saját fajtáját másoknál. Lehet, hogy ez nem valami tudományos, de nekem működik. Ezt csak a büszkeség kapcsán szedtem elő: nem gondolom, hogy csupán a magyarságomra büszkének kellene lennem. Büszke mondjuk lehetek arra, amit saját erőmből, saját szorgalmamból elértem (és persze érték a saját szememben) Örülök, ha valami külföldi barátomnak, partneremnek tetszik Budapest, vagy a Dunakanyar, vagy bármi más, de nem hasonlítgatom, hogy hol, mi a legszebb. Ha valaki akarja, szinte bárhol megláthatja a szépet.

Balance Of Power 2011.01.20. 16:35:26

@neccharisnyás útonálló: Nem te talaltad fel ;) Zagyva Gyula mar megmondta a frankot, hogy "apostoli kiralysag" a cel ;)))

borgir 2011.01.20. 16:44:14

@mbm: Sajnos nem láttam élőben :) Teljesen igazad van a történettudománnyal kapcsolatos felvetéseddel. Vannak nyilván külső és belső kihívások, értelmes és értelmetlen dolgok. A felvilágosodás kapcsán már kijelentették, hogy nincs történettudomány, nem megismerhető a történelem, értelmetlen vele foglalkozni. Aztán mégiscsak él és virul :) A múlt század hatvanas éveiben az irodalomelmélet tett hasonló kijelentéseket, lehet párhuzamot vonni. Ugyanakkor mondjuk vannak nagy jelentőségű, hasznos szemléletváltások is pl.: Annales.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.20. 17:02:36

@göcsörtösfaszú orángután: édes öcsém, minden jóindulatom mellett azt kell mondjam, neked olvasási nehézségeid vannak. Azt mondtam: ha szereted, nah, az már jó megfogalmazás és teljesen korrekt. Az, hogy büszke vagy, az szar megfogalmazás.

hülyének továbbra sem hívott senki.

GERI87 2011.01.20. 17:16:33

@szellőláb:

A hazaszerető az a patrióta, a nacionalizmus meg egy politikai ideológia aminek nyílván része a hazafiság.
A soviniszta meg ezek mellett még felsőbbrendűnek is hiszi magát illetve nemzetét...
Ezek nem szinonimái egymásnak de egymásból erednek.

szellőláb 2011.01.20. 17:26:39

@GERI87: Kösz, így már kerek. Na erre mondtam, hogy ez akkoriban nem derült ki. Kár, hogy nem találkoztunk korábban :-)

GERI87 2011.01.20. 17:39:15

@szellőláb:
Szeretek fölhomályosítani:)

szellőláb 2011.01.20. 17:41:51

@GERI87: Na igen, azt már észre vettem :-)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.01.20. 17:42:01

@Balance Of Power:
Jobb nő vagyok, mint Dúró, úgyhogy Gyula öléggé zagyva dolgokat fog beszélni, nomeg inkább csendben bólogatni, ha meglát. :DDDD

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.01.20. 17:43:19

@GERI87: Héjhó! Most nézem a fajint kis avatarját magának! Lájk! Nagyon is. 8)

göcsörtösfaszú orángután 2011.01.20. 19:13:16

@vészmadár (pica pica):

"Az, hogy büszke vagy, az szar megfogalmazás."

Nem, csak neked nem tetszik.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.20. 19:27:19

@göcsörtösfaszú orángután: nemtetszésem egyetlen oka, hogy a szó nem azt jelenti, ahogyan te használod. Kb. annyira van értelme a büszke szónak ebben a környezetben, mint mondjuk a fordítottjának, a szégyellemnek.

mondom, ez tiszta szemantika: a büszke szó egyszerűen nem azt jelenti, amit a te szóhasználatodban jelent. Olyan, mint azt mondani, helytelenítem a halak kopoltyúját.

GERI87 2011.01.20. 20:07:39

@vészmadár (pica pica):

Lehet hogy a nagy könyvben leírtak szerint nem helyes a használata...de ez már így marad, szokták mondani hogy "büszke vagyok...erre arra" bekerült a szóhasználatba függetlenül attól hogy helyes e vagy sem.

Nekem ilyen a "mondottam volt" nem nagyon tudom értelmezni hogy ez most miért így...de van és kész, igaz nem nagyon és csak modorosan használják..

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.01.20. 20:59:32

@vészmadár (pica pica): jó, hát így mondja a többség. Ahogy akkor is tudjuk, hogy mit jelent a "nem mondtam semmit"-kifejezés - annak ellenére, hogy ez kétszeres tagadás, tehát logikusan nézve = "valamit mondtam", de mégsem.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.01.20. 22:43:09

@göcsörtösfaszú orángután: @medvedr: hát vannak posztok, ahol a megtévesztett embereken tényleg jól lehet mulatni. Ez pont egy ilyen volt. De már sokan ismernek, így meg kevésbé vicces.

Azért meg, hogy 2x annyi oldalletöltés legyen egy nap, tényleg nem érdemes kirakniuk a blogketrecbe.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.01.21. 07:00:40

@Kinizsi tagállomás:
Okiratokkal nem lehet megalapozni. Azok egy részét a török égette, másikat a szovjetek, ugyanakkor valszeg Mária királyné is vitt el belőlük. Nomeg Károly Róbertnek, meg a Habsburgoknak is cikis lett volna, ha létezett volna holmi irat bizonyos Árpád-házi túlélőkről.

Tudom, a fentiek turbókörökben mit sem érnek, hisz csakis az adott szó. Szebb múltat!

De ha már királyság, irány Anglia! Szt. István egyik női hozzátartozója benősült a középkori angol királyi családba. Valszeg Saxe-Coburgéknál mellécsúszna a reggeli tea, ha bekopognának hozzájuk ezzel. :D

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.01.21. 07:02:28

@Modor Tibi:
Elmúlt az újdonság varázsa, Tibi? Te sem vagy már friss husi? :(
Na jer kapsz tőlem egy ölelést, hogy felvidulj! ;)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.01.21. 07:07:20

Az "elmaradott középkori országról" jut eszembe: III. Béla a maga idejében Európa egyik leggazdagabb, legkapósabb uralkodója volt a kontinensnek. A hercegleányok egymás vádliját taposták.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.01.21. 08:52:13

@neccharisnyás útonálló: kedves tőled, de ez a droidlesben váró olvasóknak probléma inkább, én nagy örömmel írok a visszatérőknek :)

göcsörtösfaszú orángután 2011.01.21. 10:02:34

@Modor Tibi: Mondjuk én törzsolvasó vagyok, csak létrehoztam egy új nicket trollkodáshoz ;)

göcsörtösfaszú orángután 2011.01.21. 11:08:22

@Modor Tibi:

De kiestem a szerepből, és nem trollkodtam eléggé :(((

Veder1 2011.01.22. 10:12:48

@Donna Anna: "Aki meg röhögni akar a történelmen, nézzen Hetaliát. Japánok csinálják, de jó."

Hehe, megnéztem. Ez van Magyarországról:

HungaryEdit

A former nomad and tomboyish type of woman who was once married to Austria. Although their union ended, she still feels strongly towards him (though she had conflicted feelings under his rule).
As a child, she believed herself to be a boy until she hit puberty. She is fond of riding horses, and carries a cast-iron frying pan with her as a weapon (which she has used against both France and Prussia). She is also a fujoshi (literally: "rotten girl") type of character.

anonimus123 2011.01.22. 18:29:01

Balassa Valentin
hát ez kiverte a biztosítékot
de az nem Balassy?

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2011.03.12. 17:07:42

@GERI87:

"Azzal nem lehet azonosulni hogy ember vagyok, mert mi a viszonyítási alap? egy szarvas vagy majom? Szóval az állatvilág?"

Igen. Az legalább objektív, nem úgy, mint a történelem.
Vészmadárnak igaza van abban, hogy a töri nem objektív, és én ki is mondom, hogy akkor viszont értéktelen.

"De az hogy nemzet, vallás...ahhoz már igen mert van egyenrangú ellentéte..."

Éppen ezért vetem el ezt a fajta azonosulást. Mert ez így pontosan arra való, hogy szembeállítson embereket egymással, pedig sokkal több bennünk a közös, mint a különböző.
(Példa: ha nem így lenne, akkor nem lenne probléma megölni egymást, ahogy a tőlünk különböző vágómarhát, sertést se gond erkölcsileg megölni.)

On: a poszt jó. Attól, hogy nem mi (a "mi" ugye amúgy se definiálható) vagyunk a legkirályabbak, még utálni se kell magunkat.

hossi 2011.03.15. 14:12:34

Szóval ellenállás nélkül letelepedtünk, a lakatlan területen élő őshonos szláv népesség pedig megtanított minket rendes házat építeni, földet művelni, gazdálkodni - ahogy itt az Európában már régóta bevett szokás volt. Mai szókészletünk 80%-át akkor szereztük, nem csoda, hogy annyi közös kifejezésünk van.
:)
A lakatlan területen élő őshonos??:P

SzJ1982 2011.03.15. 16:32:45

Lakatlan területen élő őshonos szláv népesség...Aha. Csak én látok icipici ellentmondást? Ha már hazudsz, hazudj jól...

enkidud 2011.03.26. 15:14:51

A rendszer a hibás, hogy engedte az ilyen degenerált alakoknak, hogy társadalomszennyező munkáikat a nagyvilággal is meg tudják ismertetni. Jó látni, hogy az OPNI bezárásával mennyi sötét bunkó szabadult erre a világra. Ezt a blogot elolvasva bizonyára Szálasi Ferenc is átértékelné azon cselekedetét, miért mentette meg a budapesti nagygettó lakóinak életét.
Az a baj, az ilyen bunkókkal, mint a jelen írás szerzője, hogy mivel gyakorlatilag idegen ebben a miliőben, amit Magyarországnak nevezünk, ettől végletekig frusztrálttá válik és kiönti lelkének szennyét a nagyvilágnak. Fordulj pszcihomókushoz.
És vegyél elő egy pár történelemkönyvet, mert finoman szólva hiányos a történelemtudásod. Lehetőleg ne olyat, amelyeket jan Slota és haverjai, vagy netán izraeli professzorok írtak. Csak tiszta forrásból. Tudod.

És alig várom maró humorral átitatott bejegyzéseidet mondjuk a hatezer éves tetűhintás népről.

Ha lesz ilyen, talán humorosnak is foglak vélni, de addig csak egy nyamvadt poloskának, rühnek, tetűnek. Imádkozzatok nyomorult istenetekhez, hogy a következő holokauszt is olyan kellemes legyen, mint az előző - mert ha így folytatjátok, minden népnél kihúzzátok a gyufát - még ennél a birkatürelmű népnél is, aki a néptelen földön talált szlávoktól tanult meg írni olvasni. Te jó ég. Hogy tud ennyi magyargyűlölet beleszorulni egyetlen nyomorult héber koponyába.

Hihetetlen.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.03.26. 15:17:56

@enkidud: szia, ez a poszt egy paródia volt - bár könnyen lehet, hogy annak gyenge.

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2011.03.26. 18:53:09

@enkidud:
Modor Tibi a lelkemre kötötte, hogy a leghülyébbnek vélt kommentelőnek egyszer el kell magyarázni a viccet, úgyhogy most láthatóan itt az idő. A poszt alapvetően azokat a barmokat neveti ki, akik ezt a sok idióta lózungot halál komolyan nyomatják afféle alsóbb-néposztályból való antinacionalista észosztóként.

Arcade Macho 2015.09.11. 10:57:25

"a knédli nem étel, a tót nem ember!"

kása!!!
süti beállítások módosítása