"Történelmünk kezdetétől nagyok voltunk, s híresek" - beszarok. Akkor kezdjük elölről: általános iskola, első osztály. Na, szóval ott valahol a sztyeppéken, a tundrán meg valahol Ázsia közepén éldegélünk. Halászó-vadászó-gyűjtögető életmóddal, nem szégyen az. Kala, veszi, keszi, veri. Vándornép, vándoroltunk - hát pont Nyugat felé. Keveredtünk közben más népekkel, megtanítottak minket rendesen kommunkálni, ruházkodni, lovagolni, így már rabolni is tudtunk. Ezt a magyar történetírás kissé eufemisztikusan kalandozásnak nevezi. Na de annyira nem voltunk nagylegények, mert egyszer csak hopp - bekergettek minket ide a Kárpát-medencébe. És mivel ez pont egy lakatlan terület volt, hát ittmaradtunk - mentünk volna tovább is, de hát ott már emberek laktak.

Szóval ellenállás nélkül letelepedtünk, a lakatlan területen élő őshonos szláv népesség pedig megtanított minket rendes házat építeni, földet művelni, gazdálkodni - ahogy itt az Európában már régóta bevett szokás volt. Mai szókészletünk 80%-át akkor szereztük, nem csoda, hogy annyi közös kifejezésünk van.

Na nekik - meg persze a közben betelepített németeknek - köszönhetően aztán valahogy kifehéredett, egész európai formát öltött ez a kis ázsiai lovasnép.

Volt pár nagyobb királyunk, de hát ők is leginkább csak abban jeleskedtek, hogy forró ólommal töltögették egymás fülét meg hadakoztak. Persze nehogy abba a kényszerképzetbe essünk, hogy ezek magyar királyok voltak, dehogyis. Egyrészt az összes itt lévő népnek, nemzetnek a királyai voltak, ráadásul akkor még úgyse volt kialakult nemzettudat. Az egyszeri parasztnak fogalma se volt róla, hogy milyen nyelven beszél, meg hogy ő micsoda is. A mindenkori magyar királyt pedig nemzetiségtől függetlenül támogatták a horvát, román, szlovák nemesek. Szóval ez egy latin nyelvű - amúgy meglehetősen elmaradott - ország volt itt, néhány sikeresnek mondható hadjárattal.

És hamarosan Magyarország mint olyan, de facto megszűnt létezni évszázadokra, kész! Ne hitegessük magunkat, hogy itt volt bármiféle jogfolytonosság. Lett itt Oszmán Birodalom, Erdélyi Fejedelemség, na meg valami Magyar Királyságnak csúfolt osztrák hűbérbirtok - ami kvázi a mai Szlovákiának feleltethető meg. Igazából szegény tót atyafiak is csak annak a pár évnek köszönhetik, hogy mi egyáltalán megjelenhettünk ott. És Erdély se volt soha magyar. Az akkor is független volt, de inkább román és szász.

No de rengeteg előnnyel járt ez az állapot is: a törökök csodálatos értékekkel gazdagították kultúránkat - a derék szlovákoktól pedig eltanulhattuk végre a kürtőskalács és a sör készítésének csínját-bínját, és hát tovább szépülhetett-szőkülhetett a kis kurtalábú magyar! Dugovics Titusz ugye szerbhorvát volt, de nem is létezett igazából. A déli harangszó is hatalmas kamu, köze nincs hozzánk. Egy kutató erre áldozta az egész életét, hogy a vatikáni levéltárakban megbizonyosodhasson erről. Ja, és Zrínyi egyáltalán nem volt magyar, hiszen horvát volt. A magyarul írt művei ne tévesszenek meg, attól még a horvátok is magukénak vallják, teljes joggal. Balassa Valentin felvidéki szlovák, az ő versein is lehet érezni, hogy milyen egyszerű kis konyhanyelvünk volt már akkor is, amit ő is rosszul beszélt.

Figyelem: Magyarországról még mindig nem beszélhetünk - ezután meg főleg nem, mert Buda visszafoglalása után Ausztria lettünk. Bár az is maradhattunk volna..! A német lett a hivatalos nyelv, magyar még mindig sehol. Egyre inkább kezdett felvirágozni az ország, de persze ez is a betelepülőknek volt köszönhető. Minden valamirevaló gyáros és mesterember külhonban látta még meg a napvilágot - már akkor is.

Persze aztán más se kellett nekünk, mint a nemzetek ébredése, nacionalista mozgalmak, ilyenek. Na itt vétettünk hatalmasat, mert annyira elnyomtuk az összes nemzetiségünket korábban 800 évig (úgy, hogy közben Magyarország se létezett ráadásul), hogy azonnal ellenünk fordultak, majd utána is. A forradalom egy kis hőbörgés volt az esőben, a szabadságharcban meg ötvenfős zászlóaljakkal próbálkoztunk. Operetthadsereg. Nem csoda, hogy azonnal, röhögve elpicsáztak minket. Egyedül megalkuvó, sikamlós természetünknek köszönhetjük, hogy valahogy kiegyeztek velünk aztán a Habszburgok - utána meg módszeresen kifosztottuk a kincstárukat: a mai napig is azt mutogatjuk a külföldieknek, amit ők építettek nekünk a folyamatos zsarolás miatt. Hitlernek egyben igaza volt: szégyen, hogy a Duna legszebb gyöngyét barbár hunok bitorolják.

Ja igen: tetszik vagy nem, Magyarország amúgy 1920 óta létezik, becsüljük meg, hogy ezt is kibulizták nekünk. Ami előtte volt, azt nem csoda, hogy a környező népek egy teljesen különböző, mára már megszűnt országként emlegetik: Uhorszkó, Uherskó meg anyám kínja - a mait meg Magyarszkóként. Hiszen a régi közös volt - mindannyiunké -, ami ugyanannyira volt az övék, mint a mienk. Persze ettől még közben leigáztuk és üldöztük őket, hiszen a bankjegyeken is minden szinte csak magyarul volt feltüntetve, és bizony az iskolában kötelező lett a magyar nyelv oktatása is a nemzetiségi nyelvek után. Hallottam szlovák haveromtól, a nagyapja mesélte neki, hogy az ő apját az iskolában folyton verte a magyar Neuwirth atya, mert nem tudott rendesen magyarul. És bizony a seregben ki kellett állniok mindenki elé, és szavalni, hogy "a knédli nem étel, a tót nem ember!"

Na, szóval annak rendje s módja szerint a rossz oldalra álltunk, a románok meg meg sem álltak Budapestig. Csakis az Antant jóindulatának köszönhetjük, hogy megúsztuk ennyivel, mert itt ma te meg én buna ziuát köszönnénk egymásnak, ha rajtunk múlik. Amúgy pofátlanság, hogy nem adjuk vissza nekik a Gozsdu-udvart. És ezek után még van képünk Erdélyért sírni, mi? Melyik angol tüntet manapság Indiáért, hm?

Ezután pedig ahelyett, hogy nyugton megültünk volna a seggünkön, nekiálltunk emberkedni. Testnevelés, leventék, király nélküli királyság, beszarok. Innen egyenes út vezetett a pokolba - ahelyett, hogy kibekkeljük ügyesen, mint a csehek mondjuk. Na, hát meg is kaptuk, amit megérdemeltünk. Tudod, sírni meg magunkat sajnáltatni mindig könnyű, de szerinted véletlen, hogy ezt a kis népet mindenki, mintha összebeszéltek volna, kurvára utálja - nemcsak a környéken? Gondolkozz már ezen egy kicsit. Nem kéne lassan már magunkban keresni a hibát így ezer év után?

Na, aztán jöttek a szocik, erre megint kellett a hőbörgés. Meg is kaptuk a beosztásunkat a ruszkiktól, egy hét alatt hazazavartak mindenkit. Amúgy nekem ne mondd, hogy az tiszta forradalom volt. Nagyapám mesélt dolgokat. Meglincselték az összes, frissen besorozott kiskatonát, kiengedték a börtönökből a köztörvényeseket meg a nyilasokat - szóval mocskos dolgok ezek. Most meg ezeket ünnepeljük. Amúgy akkor is hány ember csinálta ezt a nagy és szent forradalmat? Ötszáz? Ezer? A rendes, normális többség meg otthon rettegett és attól fosott, hogy mikor töri rá az ajtót a csőcselék. Mindegy, arra jó volt, hogy a maradék értelmiséget is kiűzzük az országból.

És ezután jöttek a legszebb évek, mondanak, amit akarnak. Kiszámíthatóság volt, rend és munka. És voltak sportsikerek, akármennyire is gyökérlábúztuk a Tichyt meg az Albert Flórit. Akkor még egy Fradinak, Honvédnak, Vasasnak komoly neve volt Európában. Persze a bunkómagyar-mentalitás akkor is megvolt az emberekben, de hát mikor nem? Külpolitikai sikerélményeink nem nagyon voltak továbbra sem. Minisztereinkkel ott törölték fel a padlót világszerte, ahol nem szégyellték. Meg is érdemeltük.

Most pedig? Tönkretettek ezek mindent. Tudod, ki a hazaáruló? Aki beszólt az oroszoknak, az! Hogy ide nem kell az orosz tőke! Az oroszok - kérlek szépen - felajánlották nekünk, hogy az államadósság fejében megépítenek három, azaz három metróvonalat. De nekünk az nem kellett. Az Antallnak felajánlották, hogy elengedik az ÖSSZES államadósságunkat. De ő csak csóválta a fejét. Kádárnak felajánlották, hogy visszaadják Erdélyt csak úgy. Ő is csak rázta a fejét, hogy nem kell, jó az ott. Igaza is volt, ez a nép 800 éve nem nyert csatát!

De hát nem tanultunk semmiből. Még mindig csak pofonokért járunk Brüsszelbe. Meg gyomrosokért. Úgyhogy nagyon örülök, ha akad még egy-két haladó gondolkodó meg művész Nyugaton, aki disszidensként még tartja a lelket Európában, és fel meri emelni a szavát. Hátha elhiszik, hogy vannak még normálisak közöttünk. Hátha.