A magyar buli

2010/12/27. - írta: Modor Tibi

2004 decemberének vége a Brit-szigetek egyik jellegtelen nagyvárosában. Másmilyen nem is nagyon akad errefelé, de ez talán még az átlagnál is csúnyább és unalmasabb. A pubok egyedülálló hangulata érthető - máshol nem is könnyű túlélni ebben az országban, még született helyiként sem. Valamiért mégis elvannak ezek itt az visszataszító egyenéletükben: takeaway, ecetes sültkrumpli az olajtól opálosan áttetsző barna papírzacskóban, képmutató dresszkód a szórakozóhelyeken - hogy aztán a flitteres blúz alól kilógó úszógumijuk fölül öklendezzenek bele a pintespohárba - steak, curry, pie, chips, angol reggeli meg toast.

De ma este magyar szilveszteri buli lesz Norbiéknál a 7 Riverwood Heath alatt, végre! Illetve hát nem is buli, hanem zártkörű összejövetel a városban dolgozó magyar ismerősöknek - és persze a tiszteletbeli magyaroknak, akiknek a sors valamiért magyar társat rendelt.

Subject: The Puszta-party at Norbi's 

Helloka mindenki,

penteken akkor ahogy megbeszeltuk, rendben? Etkekrol Csilla es en gondoskodunk (good old porkolt & savanyusag a Magyar izek kedveloinek) - es bar lesz egy keves sorunk meg borunk, bring your own booze, alrigh?

Parodat is sok szeretettel latjuk termeszetesen, es magyar zenek CD-n vagy mp3-on allways welcomed!

Terkepet mellekeltem. A Bobby Sands Str-rol a 37-es busz olyan 1,5 oras ut, a sofornek mondjatok h merre mentek, mert nincs kiirva semmi es itt sem mondjak be a megallokat!

 

C U all:

Norbi & Csillu

Hát igen, bezzeg ott mennyivel színvonalasabb, olcsóbb és szervezettebb a tömegközlekedés! Kár, hogy nekik nem szóltak erről. A milliós városban szinte csakis a belvárosból sugárirányban induló buszok látják el az összes kerületet, mintha pl. Újpestről Rákospalotára kizárólag a Deákon keresztül lehetne eljutni BKV-val. Felszállás az első ajtón, buszvezetőnek megmondani hova, és előre kiszámolt aprópénzzel fizetni - mert visszaadni nem tud és nem is fogadhatja el a bankjegyeket. Biztonsági okokból.

-Tu Rivervud, plíz (Riverwoodba legyen szíves).

-Wun thurty (Egy harminc).

-Kud ju plíz let ász nó if ví ár in Rivörvúd (Szólna kérem, ha odaértünk)?

-Nau probs, oyll give youse a shou' (Semmi gond, majd szólok).

-Te értetted, mit mondott?

-Nem nagyon, de szerintem azt, hogy majd szól.

 

Ez is csak egy szokásos emeletes busz. A tiltó táblákon kívül semmi járatszám, semmi tábla, semmi információ. Az alsó szinten kevés ülőhely, az emeleten pedig többnyire bevándorlók és dzsoggingos, pattanásos, dohányzó bunkók. Érdekes, hogy bliccelni errefelé nem szokás, de a felső szinten rágyújtani, hányni, hugyozni mindennapos és megtűrt cselekedet - persze főleg péntek-szombat esténként. De egyvalamit általában betartanak: no standing in the upper saloon - azaz az emeleten tilos állva utazni.

És megkezdődik az utazás a külváros felé. Belvárosi utcák, vöröstéglás munkásnegyedek, sehol egy fa, egy zöldes járdaszegély vagy egy virágágyás - csak olcsó egyencégérek vagy a pubokon aranyozott betűk: Off-licence, Ali's Best Kebab, Indian Takeaway, Giovanni's Italian Restaurant, Alimentara, Brady's, Quinn's, The Greyhound, Rasputin Russian Store, McGowan's, Beef Halal... és egy félóra múlva már a külvárosban vagyunk, amit egy óriási, terpeszkedő bevásárlóközpont jelez háromszor akkora területű parkolóval és ezernyi rátelepült külső üzlettel, szolgáltatóegységgel. Argos, McDonald's, KFC, Burger King, River Island, Dunnes, Pennys, Dorothy Perkins, Currys, PC World, Eason, Virgin, HMV, Subway, Schuh, TGI Fridays, TK Maxx, Marks & Spencer, French Connection, Boots, Credit Union, Carphone, Body Shop, Burton, Bests, Vision Express, Penneys... A fogyasztói társadalom Gomorrája, és abból mindenhol ugyanaz. Ez itt még 10-15 éve mind puszta volt - a nemzetközi hitelekből teremtett, később gyorsan szertefoszló gazdasági csoda és az építőipar fenntarthatatlan növekedése közepette született itt minden pár év alatt. A boltok, a lerakatok, az ezernyi, ugyanúgy kinéző lakópark.

Mert a busz oda indul tovább, az új  estate-ek irányába, és ez teszi ki a menetidő legalább kétharmadát - hiszen kanyarogni kell rendesen. Mindenhol a semmiből kinőtt egyenház-telepek hangzatos nevekkel: St. Gideon's, Brooklands, Beaumont, Oakwood, Beechgrove és persze Riverwood. Mindegyik lakópark gondosan körbefalazva betonkerítéssel, nehogy könnyen beugráljanak a melegítős-ékszeres suttyók - és csak egy díszes-hivalkodó bejárat nyílik a főút felé, így az egész lakópark zsákutcák szövevénye, még legtöbbször a gyalogos áthaladást is megakadályozva. Nem csoda, hogy a tömegközlekedést kényelmi és biztonsági okokból is inkább mindenki kerüli, ahol tudja.

Riverwood, leszállás - szenksz, báj - itt megköszönjük a sofőrnek - take care and good lukk - ő pedig más nagyvárosokban szocializálódottaknak szokatlanul kedvesen viszonozza Krisztián udvariasságát.

Elvileg kétsávos a gazos-bokros főút, de két autó alig fér el rajta egymás mellett. A helyiek már megszokták, alig lassítanak - marad még vagy 20 centi a két tükör között. Oda már nem merném berakni az egyszeműt! - kontrázna a kis köpcös Géza bá. A lakóliget bejáratánál hatalmas díszkő, rajta "RIVERWOOD", közvetlen a kapunál szépen gondozott pázsittal. És mindenhol ezek a szürke, kaviccsal borított betonelemekből összerakott kétszintes ikerházak, kocsibeállóval - 1-2 exkluzív sarokháznál külön garázzsal.

-Mi volt a cím, Cucu?

-7 Riverwood Heath.

 

A szokásos módszer: ha megvan a zöldövezeti lakónegyed jól csengő neve, akkor már nem kellenek utcanevek. A lakóparki cím általános képlete: Házszám + Lakónegyed neve + Brook/Dale/Heath/Grove/Crescent/Woods/Way/Glen/Chase - szinte bármi. Ennek az az előnye, hogy az ott lakók se nagyon fogják tudni, hogy melyik utcácskát pontosan hogy is hívják - a környékbeliek pláne. Azok úgyis templomok (St. Bartholomew's) és kocsmák alapján (Hole in the Wall, The Turk's Head) fognak tájékozódni ezer év múlva is. Esetleg térkép és GPS hiányában majd kérdezősködnek. De visszatérve az utcákra, a külvárosokban ne is gondoljunk híres, vitatott múltú emberekre vagy virág- és gyümölcsnevekre, ahogy itthon szokás.

Hát akkor menjünk a Heathre, csak megtaláljuk - ha nem lopták el azóta az utcatáblát. De nem, az nem lehet - hiszen csak Magyarországon lopnak. Mindenhol kerítések (néhol odaragasztott üvegcserepekkel vagy szögesdróttal megtámogatva), húsz négyzetméteres, füves kertek, sehol egy fa, de sehol. Az egész város, az egész ország mintha egy szélcsatornában lenne - hegyek szinte nincsenek, csak ez a jéghideg szél itt a vízszintesen hulló esővel. Játszótér sincs: a gyerekek az utcán, a házak előtt fociznak jó időben (ami ott annak számít) - így legalább mindig szem előtt vannak. Megérkeztünk, hetes szám - csengő. A névtábla errefelé ismeretlen fogalom. Norbi vidáman nyit ajtót Krisztiánéknak.

-Na, boldog BUÉK-ot kívánok, háhhá! Fáradjatok be, a cipők maradhatnak.

 

Ez is egy kb. 100 millió forintos átlagház, amiből a helyiek szépen, nulla önrészes, 110%-on folyósított hitelből (meg kell venni ugye a butrot is) bevásároltak, hogy majd jó pénzért kiadják külföldieknek. És a külföldiek ki is vették: Norbi és Csilla - a gerlepár - az en-suite - vagyis külön fürdőszobával ellátott hálószobában lakik, a maradék három hálószobát az emeleten más magyaroknak adták ki, a földszint mind közös használatú helyiségből áll - jól elvannak itt kisebb-nagyobb bosszúságok mellett. 

Mivel fogas errefelé nincs az előszobában, a kabátokat az emeletről levezető lépcső korlátjára, a banisterre helyezi mindenki - már szép kis halom gyűlt össze így mindenből. Gardróbszekrény vagy cipőtartó szintén ismeretlen fogalom - minek az, hiszen a cipőt nem veszi le senki, legfeljebb majd a hálószobában. A földszinten van a hatalmas konyha, a nappaliból nyíló - és soha nem rendeltetésének megfelelően használt - étkező, a díszkandalló azzal a modoros-haszontalan giccsek tárolására kitalált felső peremével, a mantlepiece-szel, könyvespolc, könyvek sehol.

A konyhában már nagyban folyik a modoroskodás. Az asztalon a 200-as, cipzárral ellátott CD-tartó tokban rengeteg írt lemez: Bikini, Edda, Ákos, Vangelis, Feet of the Flames - ja, ez most magyar buli, ez nem kell - Irigy Hónaljmirigy, Vegyes magyar, Vegyes mulatós I-II-III. Magamtól nem szoktam hallgatni, de buliba jó lesz! Az éppen szóló zene egy aktív hangfalakkal megtámogatott discmanről pörög, mindenki látványosan élvezi az esti repertoárt.

A társaság - összetételét tekintve - magát értelmiséginek tartók gyülekezete: és valóban, mindenki irodában dolgozik, szellemi munkát végez - kivéve az egyszem darukezelő és alkalmi vendéglátós Gabeszt, akit ezért többen le is néznek. Eleve mindenki nagyon büszke magára, hogy ő diplomás és különben is, nem bevándorlómunkája van - és hát ugye az EU-bővítés óta nagyon felhígult a kinti magyar kolónia, előtte meg hát csak a kultiváltabb réteg jutott work permithez, mi lesz így..? Tiszta szégyen, mit fognak így gondolni a magyarokról?

Na de most kicsit ledőlnek a társadalmi korlátok - minden vendég hozott valamit: magyar ropit, túrórudit, téliszalámit, pálinkát, zwackos Vilmost, a török boltból zöldpaprikát - és persze sörből a legszarabb 6-packet. Drágaság van!

Szerencsére közben az a pár külföldi szemmel láthatóan lefoglalja magát: Viki barátja, a lengyel Zbigniew éppen a magyar szocialista-liberális kormány gazdasági előnyeiről és nemzetközi elfogadottságáról beszél Gabesznak - a helyes ír srácnak, Kierannek pedig azt készül kifejteni Krisztián pár pint igazságszérum után jó szokása szerint, hogy írnek lenni mennyire felesleges már így anyanyelv nélkül (meg amúgy is), és hogy jobban járnának hosszú távon az Egyesült Királysággal. 

-Na akkor mindenki kapott italt, gyerekek? Szerintem most lassan lássunk neki a pörköltnek, mert másfél óra múlva otthon már éjfél van, jó? Sőt, Joltica, azaz Zsoltika, te úgyis román vagy, neked már csak egy félóra, höhhö, szümbak pula un gurata.

-Táposka, ezért egy decivel iszunk minden körnél, máskülönben megvetlek. És legalább ebben az országban nem isznak pezsgőt éjfélkor.

-Hála istennek, ez tényleg egy jó pontja ezeknek a nímandoknak. Mindegy, 2005 is csak olyan szar év lesz, mint ez volt. Na jó étvágyat, aztán elkezdünk koccintani mindenki kedvére!

-Ülök a szobában, búsan, egyedül, és a fájó múltra gondolok... Szombat este, ha megnyerném a lottót, a Röppentyűn megvehetném az autót... Itt ül az idő a nyakamon, kifogy az út a lábam alól... Sárgarézből van a pipakupakom, és én ezzel szédítem a rózsámat... Mert kihalt minden, zene se szól, nincs Beethoven, nincs rock and roll... Jó estét. Dobos csoportvezetőt kérek. Sajnálom, a csoportvezető jelenleg nincs, helyettese vagyok... De szomorú a nyár a után, sárga levél zizeg a fán... Koromsötét este, új album a zsebembe, telefon - egy haveromat megkérdezem, lesz-e buli ma... Irány Szasza, meg a harmadik kerület... A villámok fényében vágtat most Rózsa Alexander, a betyár... Mutasd meg nekik, hogy mi az az élet, veled táncolni sohase félek... Valami bizarr dolog, perverzitás... Baszd meg, baszd meg, baszd meg, akkor is csak baszd meg... Gyere Tibor, megyünk a városba, dudál türelmetlenül apa, ez borzasztó, óóó, ez borzasztó... Magamnak rúgom a követ, a ballal a jobb lábamnak passzolom... Munkács várán van egy lik, ott nézett ki Zrínyi Mik... Egy szakállas német csekket pénzre vált... Az iskolába tízórait nem viszek, lesz majd másnak, abból én is kérhetek... Van a tengeren egy kis sziget, ott majd nem zavarok vizet... 

166 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kinoxalin 2010.12.27. 10:24:01

Esetleg felismerhető a ház a Norbi&Csilla közös tulajdonát képező, a ház előtt parkoló, szürke Renault Megane kombiról, melyet egy alkalmi vételnek köszönhetnek, és mindössze 700 fontért sikerült beújítani, igaz, hogy már 12 éves, de mégiscsak jobb oldalon van a kormány!

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.12.27. 10:27:44

Tibi, ez nagyon, nagyon jó volt! Te jó isten, hány ilyenen voltam már! És ami a legszebb, Passau-tól Tokió-ig mindenhol pontosan így zajlanak ezek. Bizony mondom néktek, keserű a bújdosók kenyere!

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.12.27. 10:29:48

Mondjuk azt azért látom, hogy neked Írország elég súlyos trauma lehetett...

janomano 2010.12.27. 10:32:12

"Bikini, Edda, Ákos, Vangelis"

Ez kell a magyarnak!

Müszijő Csirke 2010.12.27. 10:39:18

A poszt vereti keményen.
Rádöbbentett ugyanakkor, hogy nem vagyok ( jobban mondva nem voltam ) modoros külhoni. 2004 szilveszterén ugyanis Új-zélandon, lakótársammal egyetemben offoltuk a helyi magyar bulájt és indultunk a maorikkal, valamint a többi zélandival bulizni.Az egyetlen magyaros dolog,amit megtettünk, az éjfélkori Himmnusz-éneklés volt, ámultak is rá;)

2010.12.27. 11:02:36

@altoid: Azt hittem csak nekem van ilyen dezsavű érzésem, mintha megtörtént volna egyszer már réges régen velem is, még a szép NDK-s időkben. Mert mi aztán a tokosokkal nem ünneplünk együtt, viszont éjféj után ha sikerül befogni a Kossuthon a himnuszt, akkor piros-fehér-zöld rakétékat lövöldözünk az égnek. (ott ugyanis mindig lehetett kapni legálisan bármelyik papírboltban).

Úgy látszik az emberek kicserélődnek fiatalabb kiadásra, de semmit nem változnak, és az eszük sem lett több.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.12.27. 11:02:58

@Müszijő Csirke: Mondjuk a szilveszteri buli ab ovo modoros, tökmindegy hogy kivel és hol...

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.12.27. 11:08:28

@Frengi: sőt, továbbmegyek: a dologhoz még csak magyarnak sem kell lenni! A feleségem révén az utóbbi pár évben latin-amerikaiakkal szoktunk szilveszterezni, ott pont ugyanez megy, csak salsával és sült banánnal.

Müszijő Csirke 2010.12.27. 11:16:32

@altoid: Van benne valami.
Bár hozzá tartozik, hogy 25 fokban merőben más :)

Müszijő Csirke 2010.12.27. 11:17:45

Altoid:
teccik a Panama Jack-os avatarod ;)

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.12.27. 11:31:21

@Müszijő Csirke: köszike. A tiéd honnan van?

Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke 2010.12.27. 11:33:20

Király poszt, bár még ilyenen nem voltam, de ha már itt vagyok, a mostani szilveszter eléggé internesönel lesz, igaz, itt Budapesten. A társaság 70%-a külföldi. Modoros-é Himnuszt hallgatni éjfélkor?

A Tyne folyó déli partja 2010.12.27. 11:47:30

nos, mivel én voltam elég ilyenen errefele, meg kell,hogy állapítsam, hogy köze nincs a valósághoz.
azon kívül, nem ártana néha elvonatkoztatni London és vonzáskörzetétől, nem csak abból áll az ország.

pl "Az egész város, az egész ország mintha egy szélcsatornában lenne - hegyek szinte nincsenek, csak ez a jéghideg szél itt a vízszintesen hulló esővel."

tessék ide feljönni (de elég lesz West Midlands is), óriási emelkedők vannak. játszótér meg pláne, sőt, ki van írva egy csomó kertövezetben, hogy "no ball games" (aminek semmi értelme, pont az arra legalkalmasabb helyeken tiltják).
ami passzol az az,hogy tényleg nem mondják be a megállókat a buszokon, sőt, a menetrendben is csak a fele szerepel (már, ahol van menetrend...), a buszsofőrrel meg jártam párszor úgy, hogy vagy egyáltalán nem szólt, pedig kértem, vagy három kilométerrel arrébb.
aztán, a mi még passzol, hogy a családi házaknál tényleg nem szokás az előszoba (előnye a mostani lakásomnak, hogy ott van), simán besétálnak szinte a szobáig, ott végre le lehet venni a cipőt meg a kabátot.
a többi egyáltalán nem passzol.

A Tyne folyó déli partja 2010.12.27. 11:49:09

@altoid: akkor az enyémek a kivételek. véletlenül se zajlott egyik se így, pedig nem egy helyen voltam.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.12.27. 11:54:55

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): Figyelmesen elolvasva a posztot kiderül, hogy Írországban játszódik. Így már stimmel a tájleírás?

Müszijő Csirke 2010.12.27. 11:57:13

@altoid: köszi,ez egy kispesti drapi, én festettem a tulajdonos oltári nagy örömére (őt ábrázolja) :D

A Tyne folyó déli partja 2010.12.27. 11:57:45

ja, és a "szokásos emeletes busz" itt nem szokásos (előfordul,de nem "szokásos", Redditchben meg egyenesen ritkaság volt.
a meghívást meg magyarul szokták küldeni, mostanában leginkább iwiwen, aztán,ha valaki talál újat, és úgy gondolja, hogy hátha nem látta, küld levelet. sose találkoztam még félig angolul írt magyar találkozóra hívó meghívóval, az csak a beszédben jön ki.
cigizni, stb. még senkit nem láttam buszon (igaz, mostanában meglehetősen keveset járok busszal. de akkor se). bevándorlók erre baromi ritkák.
hatalmas angol konyhával eddig összesen kétszer találkoztam, az egyik nálam van:) (nem hatalmas, de a többihez képest az).

albérletet tovább kiadni- subletelni - szigorúan tiltott, max. engedéllyel lehet. vagy persze, ha tied a lakás.
a társaság az életben nem volt értelmiségek gyülekezete, mindig volt mindenféle. főleg, mert a legtöbben akkor is fizikai munkával kezdik, ha otthon diplomásak. aki nem tud angolul eléggé, az meg is marad annak.

A Tyne folyó déli partja 2010.12.27. 11:58:35

@altoid: nem tudom, mert arra csak egyszer jártam, Dublinban. De hogy az itteni sok magyar találkozóra, amin voltam abszolút nem stimmel, az biztos. az ír meg mitől lenne más?

A Tyne folyó déli partja 2010.12.27. 11:59:33

@altoid: amúgy, tájleírástól függetlenül: akár ír, akár skót, pont ugyanúgy mennek a dolgok, mint Angliában, hiába akarják utálni egymást:)

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.12.27. 12:00:48

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): Nem a bulira gondoltam, hanem a többi, általad kifogásolt részletre.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.12.27. 12:04:41

@Müszijő Csirke: Sanders ezredes sárgulhat az irígységtől. :)

A Tyne folyó déli partja 2010.12.27. 12:05:30

@altoid: a bulit is kifogásolom, mert az se passzol az én élményeimmel. márpedig nem egyen-kettőn voltam.

Mitya Ivanov 2010.12.27. 12:14:49

preislos (je ne sais pas si ca existe en allemand)
én még nem voltam ilyen disszidensbulin, de szerintem nem is leszek

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.12.27. 12:18:08

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): jaja, 7 év után elég megbízható képet kaptam az ottani viszonyokról. A poszt az elejétől a végéig igaz (általánosságban is). A pontos helyszínt nem kívánom megnevezni, de altoidnak pl. egész jól lejött :)

2010.12.27. 12:18:29

@Mitya Ivanov: én szervezek idehaza egyet:) és éjfélkor elmorzsolom a könnycseppet a szemem sarkában, istenem, kalandvágyból itthon maradtam, bezzeg kinn..:)

A Tyne folyó déli partja 2010.12.27. 12:22:41

@Modor Tibi: mondom, az én tapasztalataimnak totálisan ellentmond. pedig két különböző helyszínről (már, országrészről) vannak. sőt, különböző korosztályokkal is. mégse volt egy darab ilyen tapasztalatom se.

2010.12.27. 12:35:28

@Mitya Ivanov: Lehet hogy az nem az a Tambov, lehet hogy az egy másik Tambov :)

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.12.27. 13:09:47

Te jó ég, én vagyok itt az egyetlen bennszülött?

herr_der_erdinger 2010.12.27. 13:12:04

Hehe, jó a poszt. Ez Germániára is nagyon igaz.

Annyit még hozzátennék, hogy ha nincsen magyar zene és alkohol, akkor alig marad összetartó szál a ´zitteni magyarokkal ami felrázna egy ilyen bulit...

Àmerikás koromból is hasonlóak az élményeim, bár ha alkalmasint magyarba´vagyok bulin, ott is csak ugyanígy zajlik.

Egy jellemzöen modoros típus kimaradt:
A több-kevésbé sikeres magyar pár/egyén, aki a többiek siránkozását hitetlenkedve hallja és magában csendben nagyon büszke, hogy ö nem ilyen lúzer...

A Tyne folyó déli partja 2010.12.27. 13:28:09

@Mitya Ivanov: lehet, de tekintve, hogy az a másik ország egy az egyben ugyanolyan, mint az itteni - hiába tiltakoznak - eléggé lehetne ez is. és a magyar bulik meg főleg, miért lennének különbözőek?

amúgy, több típusún voltam erre is, voltam olyanon, (a birminghamin), ahol a város központjában egy nagy kocsmában volt a találkozó (mondjuk, az is úgy kezdődött, hogy voltunk először összesen nyolcan egy kisebb pubban, következőn már 25-en, akkor nem fértünk be a kicsibe, az azutánin meg már 50-en felül volt a létszám, úgyhogy mindig új, nagyobb helyet kellett találni), aztán voltam fiatalok házibuliján, az vegyes volt, aztán mostanában idősebbek -főleg vegyes házasságok - házibulijain voltam. de egyik se hasonlított a fent leírtra.

A Tyne folyó déli partja 2010.12.27. 13:30:12

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): jé, most jut eszembe, hogy az idősebbekén zene nem is volt sose...
de amúgy is, elég vicces, hogy hú, menjünk magyar zenét hallgatni, mikor ma simán le lehet tölteni -kihozni a cédét is...megnézni youtube-on, meg online rádiót hallgatni.
a konkrét magyarul társalgás a fontos.

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2010.12.27. 13:33:46

@Animacs (a Tyne folyó déli partja):

Ha kiderül, hogy a cím (7 Riverwood Heath) sem igaz, akkor végleg összetörök, ezt az illúziót legalább hagyd meg nekem kérlek!

Rich.mond 2010.12.27. 13:34:06

@Animacs (a Tyne folyó déli partja):
Úgy összességében kit érdekel, hogy szerinted ez mennyire igaz? Valamennyien felfogtuk, hogy TE MÁS VAGY, mint a csóró magyarok.Okéy?

Amúgy Middlesbroughra pl. tökéletesen igaz, az pedig Anglia. Ráadásul a környéken az egyik legcizelláltabb város. A környékbeli kisvárosokat (Redcar, Darlington,Sunderland, Hartlepoolra meg főleg igaz) akkor el lehet képzelni...

Rich.mond 2010.12.27. 13:35:27

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): Börmingemnél ótvarabb város talán Tirana, vagy Skopje egész Európában.

ui: én egyébként szeretem Angliát. De ami igaz, az igaz!

Celtic 2010.12.27. 13:35:34

@janomano: Errol az egyik kivansagmusor jutott eszembe: "Kovacs Katitol szeretnem kerni a Vangelist".

Amugy a fentiekbol hanyat ismertek fel? En negyet: Bikini, PUF, Dinamit. Hmm, harmat :(

Rich.mond 2010.12.27. 13:36:13

@Müszijő Csirke: Áléáléééé, b***i Hemingway....:) CS.A.K!

Celtic 2010.12.27. 13:38:30

@Animacs (a Tyne folyó déli partja):
"nem ártana néha elvonatkoztatni London és vonzáskörzetétől, nem csak abból áll az ország"

Igen, mert nem is arrol az orszagrol van szo, ugy nezem. A leirtak alapjan nekem Dublin (vagy mas ir nagyvaros, olyan sok nincs :) remlik, holott sose jartam se Londonban, se Dublinban.

A Tyne folyó déli partja 2010.12.27. 13:44:09

@Rich.mond: szövegértelmezés egyes. mondom: a találkozókra nem igaz, nem zavar????? a városból azt az egyet kifogásoltam, hogy "nincs hegy", meg a hatalmas konyhát a lakásból.

A Tyne folyó déli partja 2010.12.27. 13:46:04

@Rich.mond: nem is mondta senki, hogy szép. sőt, nagyon is ocsmány. speciel azért volt ott a találkozó, mert az volt a legközelebbi nagyváros. de hogy örülj, Redditchben, ahol laktam, szintén voltak ilyenek. de abban a városban, kisváros lévén, volt összesen kb. 20-30 ember, Birmingham mg az a központ volt, ahova a többi, környező településről is be tudtak jönni az emberek. azért volt ott.

Celtic 2010.12.27. 13:46:43

@Szocio Pata (kikvogymukblog): Itt vagyok en is. Mindjart haza is futok Del-Dunantulra a vad pesti ejszaka elol, aztan haverokkal majd valahol valami kocsmaban eltoltjuk a Szilvesztert. (Tavaly voltam olyan hulye, hogy ittmaradtam es elmentem az ujranyitott West-Balkanba: Kiscsillag, Irie Maffia, szoval jo lett volna, ha unalmamban nem rugok be olyan irgalmatlanul...Egyedul nem jo.)

A Tyne folyó déli partja 2010.12.27. 13:47:34

Newcastle se szép, Gateshead meg főleg. de nem is a szépsége miatt lakom itt....a saját szülővárosommal meg főleg nem tud egyik se versenyre kelni.

A Tyne folyó déli partja 2010.12.27. 13:49:51

@Rich.mond: speciel Middlesborough benne van a legrosszabb hely UK-ben első tízes (vagy lehet, idén húszas) listájában....Birmingham nincs. de hogy mindkettő randa, az tény.

A Tyne folyó déli partja 2010.12.27. 13:51:09

Middlesbrough 2007-es worst places to live első helye....

Nyelvész Józsi · http://szleng.blog.hu/ 2010.12.27. 13:57:52

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): "köze nincs a valósághoz" <-> "ami passzol az az"

Elhisszük, hogy voltál más típusú bulájban, én is voltam, de a poszt egy sztenderd magyar szilveszteri buli külföldön, bárhol lehetne, olvasd a kommenteket. Pácse.

A Tyne folyó déli partja 2010.12.27. 14:00:56

@Nyelvész Józsi: pontosabban: nem egyben voltam és nem kettőben. és véletlenül se egyezett kb. semmivel a fentiekkel.

herr_der_erdinger 2010.12.27. 14:17:03

@Animacs (a Tyne folyó déli partja):
Te azért eléggé mdoros vagy az akadékoskodásoddal :)

Hurri Kán 2010.12.27. 14:24:45

Well, a buliban táncolnak tschárdást? :DD

Styxx 2010.12.27. 14:30:57

Aááá, üt. USA-ban meg Russell és Sheridan street, meg road van minden városban. legtöbben mindkettőből street is meg road is.
Pret a Manger-ok nincsenek kinn? Azt hiányoltam az üzletsorból. Ahol a hideg, háromszög szenyákat lehet fast-food-olni. Pár hétig elegánsan kukáztam. Londonban az Oxford streeten kb pont akkor vitték ki a fekete szemeteszsákok mellé (gondolom bizonyos idő után ki kell dobni, mint a Mekiben a hamburgereket) , amikor arra bicajoztam a suliból a melóba. és három-négy teljesen ép, átlátszó műanyag dobozost be tudtam gyűjteni. Aztán valszeg odaszoktak a csövesek és szólt a manager, hogy ne oda dobják őket.
Londonban anno drága volt a tömegközlekedés, ezért inkább bringáztam, de azért cigizést csak olyat láttam, aminek az lett a vége, hogy a sofőr megállt és hívta a rendőröket. Aztán jól meg is baszták a fószert, mert a buszon ki volt ragasztva, hogy 1000 quid a fine. Mondjuk az tetszett, hogy nem voltak foghíjak az ülőhelyeken. Ha volt szabad hely és álltál, akkor rádszólt a kaller v a sofőr, hogy ülj le. Szerintem ez OK, kevésbé balesetveszélyes.
De élményeim közel 15 évesek, azóta már sok víz lefolyt a Temzén.

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2010.12.27. 14:38:34

Csirke kivándorolt németből angolba.

mybudapest · http://mybudapest.blog.hu/ 2010.12.27. 14:42:58

animacs a modoros ünneprontó, köszönjük, most már elég lesz.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.12.27. 14:51:44

@Levéltáros: ugyan már, ha Csirke elhagyja a Reich területét, átmágneseződik a Föld és bekövetkezik a világvége. Mondjuk lehet, hogy a maják ezt jósolták meg 2012-re.

2010.12.27. 15:06:45

@Styxx: Én a legtöbb utca nevet csak úgy tudom megjegyezni, ha lefordítom magyarra, pl, a megálló a Kocsonya Gusztáv utca sarkán van. Van amikor családneveket is, ez néha jól jön, mert nem értik ha előttünk róluk beszélünk, dolgoztunk a kolléganővel a Selyemkötőéknél mind a ketten.

Egy ottawai magyar taxis mesélte, hogy nekik is ez volt a módszerük, tehát nem a saját hülyeségem.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.12.27. 15:06:57

Cosford, Shifnal, Telford Central.
Smart price, ready to eat, chick pea dahl
Még jó, hogy nem kell oda többet visszamennem. Jótanács, ha még nem voltál: ha csak minimális hajlamod is van depresszióra és egy kibaszott fontod is piára, nem menj Angliába.

Styxx 2010.12.27. 15:11:46

@Frengi:
:-)Jó, ezt mi akkor csináltuk magyar lakótársakkal, ha nem akartuk, hogy más értse. Pl. Elephant and castle helyett ormányos és kastélyt mondtunk.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.12.27. 15:16:47

@Professor Pizka: Nem is tudom, nekem London pl. nagyon tetszik (mondjuk nem éltem még ott, az is igaz)

nattydread88 2010.12.27. 15:19:23

@Modor Tibi: Hááát Tibi most valahogy nem sikerült ez a poszt. Én évek óta Dunaszerdahelyre járok szilveszterezni, és ott totál nem ilyenek a bulik. Pedig az se Magyarország ám.

A Tyne folyó déli partja 2010.12.27. 15:47:01

@d'oh: nem, én szókimondó vagyok, ha totál ellenkeznek a saját tapasztalataim a posztban lévőkkel. hol itt az ünneprontás?

A Tyne folyó déli partja 2010.12.27. 15:48:40

@Styxx: én utcaneveket nem fordítok (speciel az angol nevüket se tudom.) viszont a lakókat a mozgássérült otthonban simán neveztük a magyar nevükön, hogy ne tudják, hogy róluk beszélünk...

Rich.mond 2010.12.27. 16:08:46

@nattydread88:
Így van. Ráadásul lényegesen közelebb van Írországhoz, mint mondjuk Kijev, vagy Fokváros.

Rich.mond 2010.12.27. 16:13:22

@Animacs (a Tyne folyó déli partja):
JA, ennyi erővel lehetett volna még ötven másik angol város -Lyorkot és Ná'tingemet leszámítva. Esetleg még Cornwall.
Birmingham meg egy szutyok hely, arányaiban több ott a színes, mint Putnok-Miskolc vonalon.

Tibi írása igen jó volt, erre te nekiálltál okoskodni, hogy ilyet te még nem láttál. Mégis kit érdekel?
Hogy is mondjam...én is láttam már kitárulkozó nőket, mégsem állok le nőgyógyászokkal vitatkozni egy nőgyógyász-konferencián.

A büdös életben nem fogtam még tengeri halat a Tiszában, de mégis hiszek a tokhalak létezésében.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.12.27. 16:13:25

@Styxx: ja, UK-ban simán. Meg Hanover és Buchanan Str. is mindenhol van :) Pfájj, háromszög alakú szen'vicsek, végre hazajövök, erre itthon is elkezdik őket árulni. Ennek a népnek Mohács kell, ide nekem a vizeszsömlét meg a parizert :D

@gyvy: táncolni 1-2 ember szokott csak a vége felé, a többiek a kanapén üldögélnek. ill. a konyhában v. a kertben cigiznek, a házirendnek megfelelően.

@nattydread88: bassza meg, pedig pont most terveztem, hogy kivándorlok az euróövezetbe, meg hát Szlovákia már úgyis leKŐRözött minket.

Hal Stanton 2010.12.27. 16:53:52

Egy bisztró nyitva áll és hívogat...bassszszzszs, Tibi, sosem jártam külföldiában, de ez amerikai überfasza poszt lett.

Mitya Ivanov 2010.12.27. 17:04:56

@Modor Tibi: annó az erasmusos francia diáktársaim öklendezni kezdtek,amikor nekikészülődtem a zsemle-parízer-pizzaszósz vagy a kenyér-parízer-tormásmustár szendvicskölteményeimnek.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.12.27. 17:07:31

@Mitya Ivanov: a túróruditól hasonlóképpen.

Bezzeg a pastisse (gyömbérpálesz?)meg a levendulaszörp, lazac tejföllel!

Mitya Ivanov 2010.12.27. 17:18:29

@Modor Tibi: ja igen, a kőrőzőtt-nél (körözött) elmenekültek, de képesek voltak egy hétig konzerv salade nicoise-t enni

Styxx 2010.12.27. 17:22:13

@nattydread88:
:-) Az év kommentje:-)
@Modor Tibi:
Viszont a Magyarországon élő expatok egy része rákattan a Túró Rudira.
Az meg egy külön fejezet a városi legendák között, hogy a Túró Rudit azért nem lehetett befuttatni NYUGATON, mert a Snickers-Mars-Nestlé nyuszi maffia megfúrta (USA-Izrael-Svájc tengely).

2010.12.27. 17:30:01

@Styxx: a sztacsatellás túrókrém pont olyan mintha túrórudit paszíroztál volna bele egy dobozba, de azt lehet simán kanalazni.

Bár ezt a túrórudi őrületet én itthon sem nagyon értettem, szerintem ez olyan férfi dolog.

2010.12.27. 17:36:07

Üssetek agyon, de az eredeti orosz rudi nekem kicsit jobban ízlik:)

Rothstein 2010.12.27. 17:41:27

Kár hogy Flansziaohszágban kimaradok az ilyenekből, ha egyáltalán vannak (nem tudok róluk). :(

A Tyne folyó déli partja 2010.12.27. 18:08:12

@Rich.mond: bakker, neked komoly gondjaid vannak a szövegértéssel. nem zavar, hogy nem én mondom a hasamra ütve, hogy Middlesbrough benne van a legrosszabban, hanem konkrétan egy felmérés? 2007-ben első helyezett lett, 2006-ban hatodik, 2005-ben ötödik.
és ki mondta, hogy Birmingham nem ocsmány??? tanulj meg olvasni.
mellesleg, az a sok színes konkrétan ázsiai a leginkább. és képzeld, itt meg mindenki fehér. @Frengi: nekem se hiányzik...sőt, a somlói galuska se tartozik a kedvenceim közé (szerintem a rum miatt). én a gulyáskrém és a pirs arany nélkül nem akarok élni:)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.12.27. 18:14:03

Asszem megöregedtem. Ha úgy adódott volna, ott falnám a vargabélest két villával a magyar zászló alatt egy ilyen bulin. Aztán vidáman csárdásoznék a népekkel.
Pedig pár éve még rém cikinek éreztem az ilyet.

De hál ég itthon vagyok és -bár éhen és nyomorban- de itthon is fogok elpatkolni.

szeme közé, laposan! 2010.12.27. 18:17:48

Most képzeljétek el ugyanezt Finnországban, ahol semmilyen (utca)név nem passzol semmilyen általatok egyébként ismert más nyelv szavaihoz -> kénytelen vagy meganulni őket.:)

szellőláb 2010.12.27. 18:23:12

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): Ne haragudj, de a mai kommentjeidet olvasva, állok és nézek, mint a vett malac. Nem-e lehet, hogy valaki más ír helyetted? Ha tényleg te vagy, történt valami? Nem akarsz róla beszélni?

szellőláb 2010.12.27. 18:26:20

@szeme közé, laposan!: Lengyelországban jártatok? Az 1 méter hosszú falutáblán (hosszabb, mint a falu) a név 6 !!! mássalhangzóval kezdődött.

szellőláb 2010.12.27. 18:52:37

@derelye vágó: Miért ne lehetne? Aki idejár, tudja, hogy fújhatja a dalt, nem moderálják, és nem jellemző az anyázás. Az persze más mese, hogy a kemény magnak mindig igaza van :-)

Mitya Ivanov 2010.12.27. 19:11:27

@szellőláb: ő éppen így ír kezdetektől fogva, csak most élesebben kijött a stílusa.

blur7 2010.12.27. 19:12:15

@Celtic:
Néhányat sikerült. A kedvencem: "Egy szakállas német csekket pénzre vált..." Korda György funky slágere a magyar poptörténelem egyik legirrelevánsabb mondatával. Mindig elmosolyodok, ha meghallom a rádióban (ritkán adják).
"Gyere Tibor, megyünk a városba, dudál türelmetlenül apa, ez borzasztó, óóó, ez borzasztó..." Ez zseniális.
www.youtube.com/watch?v=fKTCLnJ4IBM

lárvalányhaj 2010.12.27. 19:15:52

Hű... ha külföldre vet a sors, biztos nem mennék el ilyen magyar buliba. Elég száni ez az egész, amit leírtatok, erőltetett jópofizás olyan emberekkel, akiket egyébként utálnak. Meg mert beilleszkedni képtelen társadalomfeletti lázadó is vagyok, hát azért.
Egyébként a beszélgetők stílusát és beszédtémáit tekintve nem értem, hogy milyen alapon nézik le az alkalmi vendéglátós arcot, mert ők se éppen Proust-olvasó highbrow-k, ha értitek, hogy mondom. Az a "Joltică, te román vagy"-kezdetű okoskodás mindent alulmúl.

2010.12.27. 19:17:19

@blur7: és lobog a szélben a légzsák...

lárvalányhaj 2010.12.27. 19:17:21

vet a sors = vetne a sors
tekintve = elnézve

wááá

blur7 2010.12.27. 19:31:35

@Hadrian77: Szinte látom magam előtt. Tud valamit ez a Korda. :)

2010.12.27. 19:58:59

@blur7: hát még ha a klipet is nézi az ember..:)

2010.12.27. 20:03:55

Jut eszembe, van egy barátom, Londonban dolgozik, diplomás, minden évben hazajön karácson előtt és itthon is szilveszterezik, vegyes bulikba meg curry partikra jár. Tagadjam én is a leírtakat?

szellőláb 2010.12.27. 20:04:25

@Mitya Ivanov: Lehet, hogy igazad van, de nem válaszolt még, a háta mögött meg ne tárgyaljuk ki. Priviben dobhatsz egy mélt :))))))

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.12.27. 20:10:33

@blur7: Én csak a Voga-Turnovszky féle atköltést fújom kívülről, de azt álmomból felköltve is... :)

szellőláb 2010.12.27. 20:19:55

Amúgy meg ez az egész szilveszterezés egy nagy pénisz. Elvárás, hogy legyél nagyon vidám, mindegy,hogy kivel büntet a sors aznap, véletlenül se menjél haza szomjasan, lődd a rakétát ezerrel, nem baj, hogy a szomszéd lakása kiég, fújd a hülye trombitát, könnyezve énekeld mindkét himnuszt, nem baj, hogy csak mormolod a szövegét, kiénekelni meg végképp ne tudod, elnézed, hogy közben esetleg belehánynak a cipődbe, rosszabb esetben a nyakadba. Számít, hogy itthon, avagy a messzi távolban? Egykutya! Egyszer van egy évben Szilveszter!
Nehogy má, most befékezzek! Mer nekem ez jár!

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2010.12.27. 20:21:27

bada dada annyira nem magyar-magyar, mintinkább szerb-magyar. mint ahogy ezek a népek, akiktől keserű gyomorsavként tolakodott torkomba a szigetvilág összes emléke.

szellőláb 2010.12.27. 20:22:21

Bocs, lemaradt: Pföjjj.

2010.12.27. 20:27:37

@lárvalányhaj: EGy szilveszteri buli mindig modoros, arra a kérdésre, hogy hol szilvesztereztél egyszerűen nincs jó válasz.

Én már végig próbáltam mindent, házibulitól a nagyestélyis partyig itthon és külföldön, az otthon döglős mackónadrágos, utcán trombitát fújósig mindent. A vége mindegyiknek ugyan az: másnap hótt makonyán ágyban fekve nézed az újévi koncertet, és töröd a fejed, hogy ezek hogy bírtak felkelni és húzogatni a vonókat.

A legjobb mégis a szilveszteri túrák voltak, és ebből is leginkább az enyémek, és a legeslegjobb, amelyikre nem jött össze a csapat. Na azon szépen végig mentem, tartottam szünetet, mert a köd miatt nem láttam, Próbáltam tüzet rakni, de az csak a filmeken van, hogy az indiánok esőben is bármikor.

Végül hajnal 7 kor leintettem egy taxit a Lillafüredi úton és haza hajtattam.

Akit érdekel:

a Budapestiek mindig a Battyányi térről indulnak este 7kor (szilveszterkor) Dobogókőre, Valahogy kimennek hévvel Pomázig, utána megy Csobánkára, onnak gyalog. Piliszsentkeresztnél a kastély kertben forralt bor.
(egyszer volt velünk egy vak házaspár, ott a szurdoknál kicsit necces volt, mert sötét volt de mondták, hogy ez nekik nem akadály, csak menjünk szépen utánuk). Dobogőkőig húzós, egy kicsit, nem nem veszélyes, Dömösre érnek be reggel 6-ra, mindenkit elviszenek, aki járni tud.

janomano 2010.12.27. 21:07:58

@Animacs (a Tyne folyó déli partja):

Téged be lehetne illeszteni a Millenium-trilógiába:
A lány, aki mindent jobban tudott. :-)

Intizar 2010.12.27. 21:16:52

@altoid: Miből derül ki, kérem szépen? Nekem annyi derült ki, hogy van a buliban egy Kieran nevű ír úriember. Na de ez mire kötelez? Valamint azzal kezdődik az egész, hogy egy milliós nagyvárosban játszódik... a Gugli szerint Dublin is csak félmilliós, és annál csak nincsen nagyobb ír város...? Árulják már el, mert én nem ismerem a brit szigeteket.

Intizar 2010.12.27. 21:18:26

@Mitya Ivanov: Das Wort gibt es schon, aber das was Sie denken ist eher "unbezahlbar".

vincere 2010.12.27. 21:19:25

szépet alkottál megint, Tibi :)
majdnem másfél éve élek már kint, de még egyszer se voltam magyar buliban... rettegek.
viszont mikor jönnek meglátogatni a magyar barátaim Hollandiából, mindig hozatok velük sárga paprikát a török boltból, mert olyan nálunk nincs :)

2010.12.27. 21:37:52

@janomano: ne cseszegessétek már folyton, ott bassza a rezet jó ideje, csak van róla valami fogalma.

Tibor általában jókat ír, de nem lehet azt mondani, hogy minden kis opusza egy remekmű - szerintem ezt ő jobban megmondaná, hogy melyik a tuti - Animacsnak ez most nem jött be. (Nekem meg fogalmam sincs a témáról, csak fosom itt a szót, mert ide szoktam).

Ezentúl csak hódolat illeti a Tibit, nem bírálat? Erre egy bólgatós kiskutya is elég, de nem hinném, hogy erre vágyik.

Judea · http://roleplay.blog.hu 2010.12.27. 21:43:15

Bonanza Banzai: "Mert kihalt minden, zene se szól, nincs Beethoven, nincs rock and roll..."

Kozmix: "Valami bizarr dolog, perverzitás..."

Flipper Öcsi: "Magamnak rúgom a követ, a ballal a jobb lábamnak passzolom... "

A többihez nem tudok hozzászólni, "Genzendorfnál" nyugatabbra nem jártam még.

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2010.12.27. 22:26:52

Magasirodalom.
Adj ki könyvet, Tibi!
Üdv egy hajdan-párhétig-angliástól

zsanka · http://csombor.blog.hu 2010.12.27. 23:22:51

@Judea:
Záray Márta: Ülök a szobában, búsan, egyedül, és a fájó múltra gondolok...
Egészséges Fejbőr: A villámok fényében vágtat most Rózsa Alexander, a betyár...
Az 'Irány Szasza meg a harmadik kerület' gondolom Ganxta Zoli.

A többihez én se tudok, de tetszett a poszt:))

darrenstar 2010.12.27. 23:53:16

dublin minden ocsmányságát gyönyörűen hozza ez a poszt. 3 évig éltem kint. nem bántam meg, de vissza se mennék már. arra nagyon jó volt, hogy megtanuljam értékelni ezt a kis koszfészket itt a balkánon. pont leszarom ki a miniszterelnök, a teréz körút százszor jobb hely, mint dublin vagy london bármelyik negyede. modoros ez is, de igaz

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.12.28. 00:04:37

@darrenstar: kezdtem megijedni, hogy csak én látom így :D kösszáj!

Rothstein 2010.12.28. 07:06:19

Aki itt fikáz, az majd megtanulja értékelni ha 1 hónap után magyar szót hall, még ha az egy ízes "bazd meg" is ami elcsattan mögötte a Champs Elizée-n. És ilyenkor megdobban a szív és megvizesedik a szem :)
De komolyan, én ilyen romantik vagyok :)

Bollockbuster 2010.12.28. 10:59:42

Értem a sok picsogást. De mégis, mit vártok egy olyan civilizációtól amelyik még a keverőcsaptelepet sem találta fel?
Helló Galapagos szigetek! Helló Darwin! :-)

janomano 2010.12.28. 12:44:58

Én is olvastam a Harry Pottert, de mit mondjak
gael-ül sóóókkal jobb volt.

janomano 2010.12.28. 12:47:31

@Frengi: Nem cseszegetjük fojtón.
Csak kicsit... :-)

ZON 2010.12.28. 13:05:46

Ha 2004 végén is ilyen depis volt a légkör, maradt mostanra valaki, aki még vegetál ?

Donna Anna · http://operahumor.blog.hu/ 2010.12.28. 15:10:39

Én szívesen kimennék, de csak Londonba. Ott eljárhatnék színházba, ROH-ba, ENO-ba, de mi van egy randa gyárvárosban?

Magyar zene meg köll a faszomnak.

A Tyne folyó déli partja 2010.12.28. 18:02:54

miért nem működik a válasz gombom???

Donna anna: ez fájt. nyilván, kizárólag csakis a fővárosban létezhet színház, mozi, stb. máshol véletlenül se. pont mint a buta pestiek szokták, van pest, meg van a zsákfalu, ahol semmi nincs. köztes, ugyan már.

A Tyne folyó déli partja 2010.12.28. 18:05:44

@szellőláb: nem. csak épp totál mások a magyar buliról a tapasztalataim. és csak a szomszédban vagyok, ahol elég sok minden tökugyanaz. az meg elég hihetetlen, hogy ott egészen véletlenül teljesen másképp mennének a dolgok. ha meg totál ellentétesek a tapasztalataim, már miért írnám, hogy hú, de találó, tényleg így van?

A Tyne folyó déli partja 2010.12.28. 18:10:39

@lárvalányhaj: mondom, az én tapasztalataim totál nem ilyenek. úgyhogy nyugodtan mehetsz, nem néznek le...illetve, egyetlenegyszer voltak rossz tapasztalataim, de nem bulin, hanem mielőtt ide feljöttem. nézegettem iwiw fórumot, na, akik oda írogattak, iszonyat nagy tahók voltak, és ha valaki új be merészelt írni valamit, sőt, nyitni egy új témát, akkor már elmondták mindennek. de nem ez a jellemző.

A Tyne folyó déli partja 2010.12.28. 18:14:50

@janomano: neked se ártana egy szövegértelmezés óra.

A Tyne folyó déli partja 2010.12.28. 18:16:23

@Intizar: ráadásul, a Kieran, meg a többi formája mostanában igencsak divatos név. mikor suliban dolgoztam, minden osztályban volt egy-kettő. a felnőttekkel kapcsolatban passz.

Pan Modry 2010.12.28. 19:50:51

Tetszik a poszt!
Tényleg ilyesmik voltak, hálistennek én nem voltam sok ilyen bulin...

Ugyanis ha valami nem menő akkor külföldön, külön a honfitársainkkal való bulizás semmiképp nem az! Egyszerűen kevés szánalmasabb dolgot tudok elképzelni, mint néhány a jobb keresett reményében külhönre, különösképp a Brit-szigetekre költözött magyarok által szervezett bulit.
A helyi menő magyarok úgyis a helyi menő helyekre mennek a helyi bennszülöttekkel, úgyhogy ilyen bulikon való részvétel egyenlő azzal mintha a homlokodra ragasztanád hogy szánalmas vagyok.
Persze egy magyar buli máshol, péel Tiranába vagy Szkopjében teljesen más, na az a magyar aki kimegy dolgozni Albániába és a többi magyarnak ott bulit szervez, az bizony minden kétséget kizárólag menő!

Várom hogy mikor jön le majd egy post a gyuloltellensegeink blogon azokról a magyarokról akik a brit szigeteken magyar bulin résztvesznek :)

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.12.28. 20:30:14

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): Az ilyen magyar (vagy egyeb emigrans) bulikkal a fo gond a belterjesseg. Mivel magyarok messze nincsenek kulfoldon annyian, mint mondjuk a lengyelek, ha magyarokkal akarsz osszejarni, meglehetosen szuk a merites. Igy kenytelen vagy olyan emberekkel is kozoskodni, akikkel amugy nem vagytok kulonosebben szimpatikusak egymasnak. Ettol eroltetett gyakran a hangulat a "magyar" rendezvenyeken. Ezen felul ugye a tarsasag allandoan cserelodik; emberek jonnek ki -mennek haza. Nagyon nehez igazi baratsagokat kialakitani, igy nyilvan sohasem lesz olyan, mint otthon, ahol olyan baratokkal bulizol, akikkel mar gimi vagy altalanos ota ismeritek egymast (mondjuk annak is megvan a hatulutoje, mint az mar ki is lett targyalva egy elozo posztban)

A masik problema, hogy kulfoldon nagyon sokaknak problema a magany. Egy huszas-harmincas magyar egyedulallo fiatal ferfi (a kivandorlok tobbsege ilyen) nagyon nehezen fog maganak kulfoldon part talalni; a helyieknek nem kellenek (itt a lanyok elonyben vannak, nekik sokkal gyakrabban sikerul bepasizni), a magyar koloniaban meg, mint emlitettem, kicsi a merites. Ugyhogy az a nagy helyzet, hogy a sokak altal irigyelt kulfoldon elok jo resze nem valami boldog. Ami megintcsak nem kedvez az onfeledt egyutt mulatozasnak. En a kommentjeidbol azt vettem le, hogy te jol beilleszkedtel, nyilvan ezert nem erzed valosnak a poszt hangulatat. Ehhez oszinten gratulalok, mert a kulfoldon eles komoly tudomany, amit te lathatoan magas szinten muvelsz! Szoval osszefoglalva: a poszt jo, csak nem rolad szol!

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.12.28. 20:37:19

@Intizar: A buszvezeto akcentusabol, meg a kipukkadt ingatlan-buborekra valo utalasbol, na meg az "egesz orszag szelcsatorna" leirasbol kovetkeztettem Irorszagra. A Kieran mar csak hab a tortan.

Celtic 2010.12.29. 13:12:58

@blur7: Igen, a masodikra tippeltem, de bevallom ferfiasan, az eletben nem tudtam vegighallgatni. Egyszeruen nem jon be, biztos hatalmas es vilagszam, de nekem nem. A fenti idezetnek olyan furcsa a szovege, hogy beleilleszkedik ebbe a szamba, de minthogy nem hallgattam sose vegig (az elejet is jopar eve probaltam utoljara :) nem mertem rafogadni.

Celtic 2010.12.29. 13:14:14

@lárvalányhaj: Nocsak, kiszabtak a 25 millios birsagot? Maskent nem tudom ertelmezni, a "tekintve" helyesbiteset "elnezve"-re :)

Celtic 2010.12.29. 13:18:28

@Frengi: Mi 1999-2000 fordulojan a Mecsekben szilvesztereztunk, turistahaz, viz es villany nincs (autoaksirol a magno, viz a forrasrol), eletem egyik legjobb bulija volt. Masik az volt, amit itt ebben a kisvarosban, egy havernal toltottunk, garazsban iszogattunk-eszegettunk, dumaltunk, aztan hajnalban nekialltunk vegigjarni a varos minel tobb kocsmajat. Este nyolcra elegunk lett a vilagbol, onnan mar nem volt olyan jo, ugyhogy 2-at egy az egyben vegigaludtam. (hatigen, itt se a Szilveszter volt buli, inkabb 1-je :)

Celtic 2010.12.29. 13:22:19

@Rothstein: Eleg arra harom nap :) Ifjukorom hajnalan, 1988-ban stoppal mentem Becsbe egy walkmant venni. Harom napig voltam, varos parkjaiban egy halozsakban aludtam, szinte dobozos soron eltem (dobozos!!! mekkora szo volt :), de a legjobban a magyar szo hianyzott. Nalam volt egy Rath-Vegh konyv (jol irtam?), azt olvasgattam, ha magyar szot akartam latni :) Csak harom napot voltam kint, de majd meghulyultem, hogy semmit nem ertek...

Celtic 2010.12.29. 13:25:43

@altoid: Igyvan, nekem is az ingatlan-cucc ugrott be. Masreszt meg a sugariranyu buszjaratok, mar nem tudom, melyik blogon (talan itt, talan a gyulolt ellensegeinken, talan mashol) olvastam errol az idiota tomegkozlekedesrol.

Hintz ezredes 2010.12.29. 13:31:37

@altoid: A meghívóban szereplő Bobby Sands Street-ről nem is beszélve...

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.12.29. 13:33:36

@Celtic: Azert megvan annak is a diszkret baja, amikor az ember marslakokent foldet er egy teljesen idegen helyen, es azt sem tudja hirtelen melyik bolygon landolt. En inkabb elvezni szoktam az elejen, a honvagy csak kesobb jon.

darrenstar 2010.12.29. 13:40:07

@altoid: " A masik problema, hogy kulfoldon nagyon sokaknak problema a magany."

van külföldi magyaroknak társkereső is. egyszer felnéztem, borzalmas volt a társaság. nem akarok fikázni senkit, nyilván a jó szándék vezérelte az elindítóját, de ennyi kanos jancsimajmot még életemben nem láttam egy helyen. a lányok is érdekesek...a tanulság az volt számomra, hogy inkább maradok egyedül, mint hogy a külföldre szakadt büfés lányokkal megismerkedjek.

janomano 2010.12.29. 14:01:29

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): Csak vicceltem. Nem kell rögtön felhúzni az ormányt! :-)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.12.29. 15:28:35

@darrenstar:
Nefélj, nem kell kimenni ehhez külföldre. Szabályosan örültem, mikor kihirdették ezt az állampolgársági törvényt. A bicskei táborban ennek folyományaként lecserélődött a tagság, és Pestre utazva vagy onnan jőve a vonaton nem botlok egyfolytában kanos szenegáliakba. Már a hócipőm tele volt velük. De komolyan!

2010.12.29. 17:05:55

@darrenstar: Ezzel nagyon az elevenemre tapintottál, de igazad van.

Én is regeltem egy pár társkereső oldalom, de már meg sem nézem, annyira reménytelen. A múltkor már a vietnami műkörmös csaj is ezzel ette az életemet, hogy nem jó egyedül, keresni kell partnert.

Én most itt vagyok Bajorban, de 19én megyek schleswig-holsteinba egy hónapra, onnan haza 2-vagy 3 hétre, onnan vagy ide vissza, vagy még nem tudom. Egyedül vagyok, de még esélyem sincs arra, hogy megismerjek valakit, mert minek? Mindig tovább kell menni, otthon meg egy kis faluban lakom, de egyébként sem vagyok otthon. Maradna a net, de hát mit mondjak hol lakom: Frengi valahol Európában?

Egyszer Hamburgban megimserkedtem valakivel, de nem is hivtam fel utána, mert mineK? Tavaly nyáron voltam ott, meg jövőre megyek megint, hát erre nem lehet még egy futó kalandot sem alapozni.

Hurri Kán 2010.12.29. 17:10:12

@neccharisnyás útonálló:
Mijeza rássziszmus? Mi baj a kanos szenegáliakkal? Sok nő + Mester Tamás örülne egy kanos szenegálinak :D

Joe69 2010.12.29. 18:37:38

A poszt maga kicsit halovány, de a kommentek megérintettek:)) Én Németet ismerem jól, pont a fordulat körüli években csajoztam jókat, az NDK-ban sztárok voltak a magyar srácok, a fordulat után le voltunk szarva:( Emeletes buszhoz meg nekem nem kellett Londonba mennem, itthon jártam ilyennel suliba, periszkópja volt a sofőrnek, és leüvöltötte rögtön az emeletről, ha vki nem tette le a seggét (kísérleti IK180-as volt, asszem) Bajorban meg én is átéltem, hogy csajnak lenni sokkal jobb külföldön, mint pasinak..a pasik tényleg nem kellenek, viszont csajoknak kurvától milliomosfeleségig széles volt a skála, bár a többség nálunk gazdagnak számító síkbunkóknál kelt el..

A Tyne folyó déli partja 2010.12.29. 19:26:43

@Andrejko: szerencsére, leszarják a véleményedet. @altoid: pedig nem igazán értek egyet. valamivel igen, azzal, hogy nehéz barátságokat kialakítani.azok hiányoznak is. de baromira nem ez a lényegük, hanem, hogy magyarul beszélgess végre valakivel.ez simán elég indok,nem kell semmi igaz barátságot belemagyarázni. sőt, még a társkeresés se, gondolhatod, hogy a hatvan éves nőt nem azért szólítja le a huszonéves srác/társalog vele a bulin, mert pályázik rá. vagy a férjezett, kétgyerekes, negyvenes asszony se társkeresési céllal megy el. (férjestül, pláne)
de nekem a belterjesség se passzol, mivel eleve különbözőkön voltam. pl. Redditchben volt kb. 30 magyar, mind egy helyen lakott, egy helyen dolgozott, kivéve minket (mert ők otthonról is ugyanarról a környékről jöttek, mert az ügynökségnek, akivel jöttek, ott voltak érdekeltségei). amikor ebben a kisvárosban volt buli, akkor nyilván az ottaniak mentek, de pl. már az említett birminghamieken az összes többi környékről (mivel ugye, oda tudott mindenki gyűlni, a nagyvárosba). így eleve megint mások voltak.
aztán voltam itt fiatalok buliján, meg olyanon is, amelyik totál más volt, 20-30 éve itt lakók (tehát nem huszonévesek) házibulija, kisgyerekekkel.nyilván lesz a kettő közt kis különbség. (és szintén nem társkereső program. leginkább vegyes házasságok.
)pláne, hogy utóbbi úgy megy, hogy a tagok nagy része ismeri egymást úgy kb. egy évtizede. a meghívó köremailen jön, akit nem akarnak meghívni, nem hívják meg, ennyi.
a beilleszkedés meg kétesélyes, mert mit értesz rajta? angol egy sincs, akihez közel állnék, sőt, magyart se mondanék itt, pont ezért, amit felsoroltál, az ezer éve ismertek meg hiányoznak is. de a magyar buliknak baromira nem az a lényegük, ahogy itt leírták.

A Tyne folyó déli partja 2010.12.29. 19:28:29

@altoid: miét? máshol asszed nincs akcentusa a sofőrnek? a múltkor az egyiknek olyan volt, hogy alig értettem, ráadásul folyton okét rikkantott, mikor becsukta az ajtókat.

A Tyne folyó déli partja 2010.12.29. 19:30:15

@darrenstar: szerintem - én legalábbis úgy értelmeztem - nem feltétlenül a társ hiányáról beszél. barátok nélkül is magányos lesz, miért alap mindig mindenkinek a társkeresés?

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.12.29. 20:19:42

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): Ugy latszik te most vagy a kamaszkori dackorszakodban, hogy mindennel es mindenkivel ellenkezel... Bar vsz. nincs ertelme, de azert valaszolok:

1. NEM azt mondtam, hogy minden magyar buli ilyen, vagy hogy meg nem ereztem magam jol egyen sem, de mint rendszeres modoros-kommentelo, gondolom ezt te is vagod. Viszont a posztban leirt hangulat igenis valos, mint ezt tobben megerositettek. Amugy nekem inkabb az a fontos, hogy szamomra szimpatikus emberekkel legyek, a nyelv masodlagos.

2. Akcentusa nyilvan minden sofornek van, de IR akcentusa leginkabb csak az ir sofornek. Ha tobbet jartal volna a szomszed szigeten, te is felismerned.

3. A baratok termeszetesen nagyon fontosak, te a tarskereses igenis alap, a csalad hianyat semmi mas nem tudja elfogadhatoan potolni (legalabbis nekem).

A Tyne folyó déli partja 2010.12.29. 21:02:36

@altoid: miért? ha nem értek egyet valamivel, akkor miért is kéne azt mondanom, hogy juj de jó, egyetértek? itt vagyok öt éve, voltam egy vagon magyar bulin, egyik se volt olyan, amit fent leír. miért is kéne bólogatnom, ha totál ellentmond a tapasztalataimnak? ezt valaki igazán elmagyarázhatná.

ír akcentusa simán lehet itt is egy sofőrnek, miért ne jöhetett volna át akárki a szomszédból?
nekem nem alap se a társkeresés, se nem hiányzik a család igazán (soha nem volt egy hú de jó, boldog családunk. sőt.) a régi, baráti közösségek hiányoznak.
és ezek viszont évek alatt alakultak ki, olyanra mostanában már kicsi az esély.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.12.29. 21:29:41

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): Ez az a pillanat, amikor feladom. Veled vitatkozni kicsit olyan, mint ovis koromban:

De igen!
De nem!
De igen!
De en mondtam elobb!
De nem!
De igen!

...

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.12.29. 23:33:41

Ismét bebizonyosodik, hogy a bloggernél csak a hozzászóló tudhat bármit jobban. Természetesen ez attól függ, hogy ki jár ide olvasni, kommentelni, beszélgetni vagy okoskodni.

Bevallom, a IV. kerület határain túl életemben egyszer jártam, akkor is a Duna Plázában volt leárazás karácsonykor... :(( (Craicun)... verdammt, in diesem Falle hab ich ja alles verpasst :(

Styxx 2010.12.29. 23:51:26

@Modor Tibi:
A hozzázóló az evolúció csúcsa, ráadásul az ismert világegyetem legköltséghatékonyabb teremtése. Mindent ingyen kap, és egy 5-10 mp alatt megírt kommenttel ő Stephen Howking, csak tolókocsi nélkül.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.12.30. 00:15:54

@gyvy:
Akkor utazzanak ők velük 1 járművön! :/
Émmá csak ilyen ostoba rasszista náczi luvnya vagyok, hogy egy 2 nm-es vityillóban fogok csórón éhenhalni ebben a porfészek medencében, ha mázlim van egy hasonló teherbírású ellenkező nemű honfitársam mellett.
Jah, és még a telefonom is náczi! Hiába jött be a Telenor, a telóm még mindig következetesen Pannonosnak vallja magát. Sőt hálózatkeresésnél se talál másmilyen hálózatot. Átírni se tudtam benne. Hát idáig jutunk. Náczikok leszünk mindannyian, pulikutyástúl, robotgépestűl.

Modor Timi 2010.12.30. 00:27:24

@Animacs (a Tyne folyó déli partja):
Érdeklődnék, hogy mikor jelenik meg az Angliáról szóló útikönyved? Sőt Írországról is írhatnál egyet, de kizárólag a teljes tökéletesség kedvéért! :)

janomano 2010.12.30. 00:31:01

@Modor Tibi: Tudtam, bazmeg, éreztem, hogy fődik vagyunk!

killercsiga 2010.12.30. 01:08:59

@Animacs (a Tyne folyó déli partja):
Nekem nincs a családomban Öblös. Azt hiszem Tibivel töröltetni kéne azt a posztot, mert értelmetlen. Szerinted is?

Mitya Ivanov 2010.12.30. 11:57:38

jaj hagyjátok már animacsot, Erzsébet mellett ő a kedvenc kommentelőm.
Különben is Modor tibi szerint ilyen egy külhoni magyar buli, animacs szerint meg nem ilyen. Nem tudjuk meg soha a teljes igazságot, amíg Topo, aki mindenhol "ottvolt és ottvan és ottlesz" nem írja le milyen az.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.12.30. 12:14:37

@Mitya Ivanov:
Hiányolom a 72-es évjáratú csirkebaromfit. Tán ő is épületes dolgokat bírna belekaristolni a nagy műbe.

A Tyne folyó déli partja 2010.12.30. 14:13:20

@killercsiga: ezt megint ki mondta? neked is, meg a tobbieknek is, pl.
@Modor Timi: szovegertelmezesbol te is megbuktal. csak neked megegyser, meg minden erthetetlennek: az en tapasztalataim totalisan ellent mondanak a fentieknek. (es nem egy ilyenen voltam, es nem is egy fajtan) marpedig, ha ellen mondanak,nem fogok bologatni, hogy juj, de talalo. magyarazza mar meg valaki, miert is tennem? (amugy, nem te kritizaltal valami irast a svabokrol, hogy total masok a tapasztalataid? akkor meg?) miert kene bologatnom, ha koze nincs az altalam tapasztaltaknak a fentiekhez?

Ottlaki Kababám 2010.12.30. 16:16:42

MiNK ma, holnap s -után fogunk ilyeNt csinálni, csak éppen az otthoniak jöttek ki hozzám, és nem szigetország, hanem Ausztria törvénytelen lánya (by gyuloltellensegeink). Szóval a társaság legalább fasza, zene meg lesz minden ótvar, Mesterhármastól PiCsáig (Edda és Republic tökéletesen kizárva). Pinball Jr. rengeteg.
A külföldi összejövetelekben meg az a gáz, hogy mindenféle szedett-vedett alakokkal is összefutsz, akikkel otthon nyilván szóba sem állnál. Aztán itt sem az első alkalom után. De sokkal jobb az anyanyelveden bebaszni.

killercsiga 2010.12.30. 18:59:10

@Animacs (a Tyne folyó déli partja):
Csak olyan élesen keltél ki ellene, hogy nekem úgy tűnt nem fogadod el, létezik ilyen modoroskodás.
Akinek nem inge az nem veszi fel, majd a többi úgyis megy öltözködni.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.12.30. 19:21:38

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): Sajnos nem erted, hogy senki sem allitotta azt, hogy neked nem lehetnek mas tapasztalataid. Csupan azt, hogy a szemelyes elmenyeid esetleg nem 100%-ig fedik le az Egyetemes Igazsag Gyemantjanak minden egyes lapkajat...

Bolcs ember nem azert vitazik, hogy papagajkent addig ismetelgesse a velemenyet, amig mindenki mas elhallgat korulotte, hanem azet, hogy az ellenervek fenyeben finomithassa azt.

Modor Timi 2010.12.30. 22:39:54

@Animacs (a Tyne folyó déli partja):
1. Használujk már az ékezeteket, mert magyarok vagyunk! Még, ha külföldön élsz is, akkor is remek billentyűkombinációk léteznek a problémádra.
2. Nem egy svábokról szóló írást kritizáltam, hanem egy hozzád hasonló okoskodó embernek mondtam el a véleményemet a svábokról. Aki szintén olyan okos volt, mint te és jobban tudta, hogy mi svábok milyenek vagyunk.
3. Szövegértelmezésből pedig mindig is jó voltam :D

anyamadár · http://atmenetiallapot.freeblog.hu/ 2010.12.31. 12:04:56

Hmmm... mi nem sok magyar bulin voltunk eddig itt Angliában, de volt egy ilyen közötte. :)

A többi meg teljesen más jellegű.

Van egy magyar néptáncoscsoport Londonban, őket láttuk már kétszer. Nagyon cukik, de azért - hogy stílusos legyek -, odab.sz amit csinálnak néptánc címén. :)))

Sand Lover 2010.12.31. 13:03:37

Tetszett a poszt. Jól hozza azt a nyomorúságos, sírvavigadós-érzelgős hangulatot, ami az itthoni Szilvesztereknek is sajátja.
Boldog(abb) Új Évet mindekinek!

Bettie Page · http://90es.blog.hu 2010.12.31. 14:03:56

haha izraelben ugyanilyen volt a szilveszter, meg a magyar buli, csak azzal a különbséggel, hogy az izraeliek amúgy meg nem szilveszetereznek, és furcsán néztek ránk, mikor egyik pillanatban még a kimegyek a temetőbe visítottuk, másik pillanatban meg bőgve énekeltük a himnuszt.

A Tyne folyó déli partja 2010.12.31. 15:28:53

@Modor Timi: javaslom, nézd meg a többi hozzászólást. a legtöbbet bizony ékezettel írom, a fentit munkahelyről küldtem, ott meg kicsit hosszadalmas lenne megkeresni a billentyűzetkombinációkat. itthonról ékezettel írok, mert itt tudok. munkahelyről meg nem.

A Tyne folyó déli partja 2010.12.31. 15:30:03

@Modor Timi: ugyanez a kategória. nekem meg ezekről van tapasztalatom, és totál más, mint a fenti. neked is totál mások voltak a saját tapasztalataid. tökugyanaz.

puffancs 2011.01.02. 21:17:37

hello, nagyon jo a post!

en az animacs(kano) altal kurvara lesajnalt londonbol irok, laktam viszont a gazdag surrey-ben is - mint nanny.

a buli leirasa szerintem tokeletes, en jokat rohogtem magamban!

sajnalom egyebkent, h amikor az angliaba kikoltozottekrol van szo, az otthonmaradt lakossag mindig mindenkit lenez. szerintuk mindenki mosogat es aljamunkat vegez. sokan vannak, valoban, de mindenkinek uzenem, h semmilyen munkat nem szabad lenezni! ha savanyu a szolo, gyertek ki ti is!

animacs: te meg nagyon idegesito vagy, ne haragudj. allandoan magadrol beszelsz, mintha bizonyitanod kene akarkinek is, h nem vallottal kudarcot. hidd el, h senkit nem erdekel, h te mindenkinel mennyire kulonbozol es h mekkora sztar vagy.

KóserKároly 2011.01.02. 22:41:37

@Intizar: Abból, hogy Penneysnek hívják a Primarkot --> Írország...

bv3k 2011.01.06. 19:29:41

@Ottlaki Kababám:
A külföldi összejövetelekben meg az a gáz, hogy mindenféle szedett-vedett alakokkal is összefutsz, akikkel otthon nyilván szóba sem állnál. Aztán itt sem az első alkalom után. De sokkal jobb az anyanyelveden bebaszni.

Na ez a nagybetus Igazsag harom mondatban. az utolso plane, bebaszni anyanyelven akarok.

msbing 2011.01.07. 15:38:18

Jelentem, Dublin most is pontosan ugyanilyen, szinte semmi sem változott. Kicsit fájdalmas volt olvasni a posztot - brilliáns módon mellbe vágó - de meg is nyugatott, hogy nem csak az én hozzáállásommal van a baj.
Mostanra (6 évvel később) csak annyi változott, hogy a buszvezetők már nem viszonozzák a 'Thank you'-t amit leszálláskor mondani kell nekik, sőt az elmúlt pár hónapban mintha az utasok is kezdenének leszokni arról, hogy egyáltalán elköszönjenek. Hová tart ez a világ??
Magyar buliban még nem voltam, de az ír bulikhoz képest még a posztban bemutatott szilveszter is akadémiai állófogadásnak tűnik. Egyszer mindenképpen kipróbálom.

kiskutyauto 2012.10.30. 19:06:58

A rabszolgának nevelt azaz pardon tenyésztett zombitömeg, értelmiséginek csúfolt (még jobban átvert, hiszen mégtöbbet csicskult az iskolákban a semmiért) rabszolgaléten túl már a valóságot nem is észlelő (ahogy az inkák sem látták a konkvisztádorok hajóit a legenda szerint) ember szegényke azt képzelgi, hogy ha elmegy kicsit magasabb cselédbérért cselédnek kicsit arrébb, az már valami.. aztán évek után mikor még mindig nem boldog és élete szürke, akkor esetleg talán rádöbben a valóságra...

hutp 2013.11.30. 17:26:46

"(good old porkolt & savanyusag a Magyar izek kedveloinek)"

És igen, igen, direkt nagybetűvel írta a magyart! :DD Zseniális! :)))

eplethy 2018.11.06. 21:22:16

@altoid: @A Tyne folyó déli partja: @Modor Timi: így ennyi év után hogy értékelitek a kommentjeiteket? Végül is kinek van igaza?
süti beállítások módosítása